Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)

1974-01-02 / 1. szám

Tudósítóink jelentik Kaposvár Az új év első napjának bo­rongás időjárása - miközben vigasztalanul esett is - inkább amolyan őszt sejtetett. A papír­csákókkal meg trombitákkal tel szerelt, jókedvű, vidám emberek azonban Kaposvárott is az új esztendő megérkezését hirdet ték. Bizony a megyeszékhelyen még Javában el voltak foglalva az új évi jókívánságok megfő galmazásával, (helyenként ez reggel felé nem is volt köny- nyű), amikor egy maroknyi sportcsapat Somogybái már o vasútállomáson vonatra várva köszöntötte az újévet és új re­ményekkel felvértezve elindult az úttörő olimpia ma kezdődő téli döntőjére Egerbe. Az úttörő és kisdobos pajtások mellett két szakvezető, Végh János és Szecsódi Imre szorgoskodott, az előbbi az asztaliteniszezőket, az utóbbi a birkózókat vezeti o DC Téli Úttörő Olimpia döntő csatáira. Szecsődiék Marcali ból célozgatják a győzelmi do­bogó valamelyik fokát Végh János, az ismert taposvari asz tolfteni&z szakvezető »idegen toliakkal" ékeskedik. A négy tagú ping-pong csapatában há­rom cjyerek Sándor István len gyeltoti pedagógus tanítványa. Kecskeméti Laci és társai ugyan­is a megyei döntőn maguk mögé utasították kaposvári paj­tásaikat Kecskeméti egyébként az új nagy asztalitenisz ígéret Somogybán, és a hírek szerint « Kaposvári Vasas szeretné, ha a 14 éves fiúcska az új iskola­évben már Kaposváron folytat­va tanulmányait Az átigazolási időszak eddigi tegnagyobb sztorija egyébként még a múlt év utolsó napjai­ban kelt szárnyra. No, nem láb «larúgó-, hanem csak úszó-hírről van sző. Cseke, a Tatabányai. Bányász bajnok úszója, oki az utolsó két esztendőben Kapos sáron megnyerte a Csík Ferenc emlékversenyt, a K. Vasutashoz kéri átigazolását. Ugyancsak a vasutasok úszója lesz a Sport­iskolából kinőtt Vorga Zoltán, meg Hegedűs Lajos. A jelek szerint remek úszócsapata lesz Kaposvárnak. Éled a labdarúgás fs. Noha « csapatok zöme csak január 7-én kezdi a tavaszi felkészü­lést az év első munkanapján már munkához lát a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség Ma, szerdán délután Kaposvá­ron sorsolnak a Somogyi Nép lap Kupában, ahol a tervek szerint január utolsó vasárnap­ján már indulnak a küzdelmek. E hét végén elkezdik az asz- tafiteniszezók is. Rajtol a váro­si-járási bajnokság mezőnye, majd a különböző sportágak képviselői vágnak neki a küz­delmeknek, hogy az új esztendő ne csak boldog, hanem ered­ményekben is gazdag legyen .Somogybán. Kovács Sándor Szekszárd Az egyesület! közgyűlések mindig rangos, nagy eseményei voltak a sportmozgalomnak. Ah­hoz azonban, hogy igazi fóru­mává váljanak a legkisebb sportkörök életének, gondos elő­készítésre van szükség. E fel­adatok időszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az OTSH rendelkezése, amely sze­rint Január-február hónapokban Ismét megtartják közgyűléseiket a sportegyesületek. Az elnöksé­gek beszámolóiban megvitatják és értékelik az elmúlt esztendő eredményeit. Tolna megyében ehhez a fe­lelősségteljes, elemző munkához minden bizonnyal hasznos se­gítséget nyújt a megyei sport- hivatal által elkészített 1973. évi értékelés. A bainokl Dontver- senv alapián összeállított ki­advány a menve soortegvesüle- tein-k. szakosztq'yainak és a sporténak színvonal szerinti rangsora a tartalékokkal egysé­ges és átíocto mérlege is. Az eqyes"'le*to '•nngsorában a 127 sportkor l'-s-'ú n c? -Vá- rosi Spor!!s'*o!a végzett az első helyen 1329 ponttal. A Sport- fckola versenyzői közül az el­múlt évben heten arany, kilen­cen ezüst, és 37-en bronzjelvé­nyes minősítést szereztek. Há­rom szakosztályuk közül az at­léták 1048, az ökölvívók 246, míg a tornászok 35 pontot gyűj­töttek. A megyében 20 sportág kö­zül az atlétika vezeti a rangsort, utána a súlyemelés és az asz­talitenisz következik. Az annyira dédelgetett labdarúgás csak az 5. helyet foglalja el 311 pont­tal. A szakosztályok sportágan­ként! és korcsoport szerinti ér tékeléséből kitűnik, hogy 16 sportágban szekszárdi egyesü­let, míg birkózásban a Dombó­vári VSE, kézilabdában Mözs, röplabdában öcsény, sakkban pedig Medina végzett a pont­verseny élén. Fekete László Zalaegerszeg Ilyentájt mindenütt futószala­gon készülnek a különböző ösz- szefoglaló rangsorok. Zalában a hagyományoknak megfelelően a Zalai Hírlap olvasóira bízta, hogy döntsék el, kik voltak az 1973-os esztendőben a megye legjobb sportolói. A szilveszteri számban közölt végeredmény egerszegi fölényről tanúskodik, ugyanis a legjobb női sportoló Balogh Katalin, a ZTE váloga­tott atlétája lett, míg a férfiak közül a ZTE NB l-es labdarúgó csapatának kitűnő kapusa. Déri László kapta a legtöbb szava­zatot A csapatok vetélkedőjé­ben a ZTE futballistái vitték el a pálmát, s mindössze a megye legjobb ifjúsági sportolója cím került o szomszéd várba, Nagy­kanizsára, méghozzá Lovászéit Katalin, az N. Gazdász ifjúsági válogatott kézilabdázójának jó­voltából. Befejezésül még egy kis in­formáció: e ZTE labdarúgó együttese szerdán délután or­vosi vizsgálaton vesz részt, majd holnap Zalaegerszegen megkez­di a felkészülést a tavaszi fel- ödatokra. A gárda január 15- től Balatonlellén folytatja c munkát, aztán pedig — február 1-től 15-íg — Dubrovnik környé­kére utazik, s ott igyekszik a lehető legjobb formába kerülni az MNK, illetve a bajnoki küz­delmek nyitányára. Tarsoly József Nagykanizsa Folytatva 1973. évi nagykani­zsai sportösszefoglalónkat, ez­úttal az N. Gazdász egyaránt újabb NB ll-es kézilabda csa­patai kívánkoznak az élre. A Mezőgazdasági Főiskolában — dr. Petrányi István igazgató ha­tártalan sportszeretete révén — virágzik a kézilabdázás, és így nem csoda, hogy a lányok a második, a fiúk pedig az 5. he­lyen végeztek csoportjukban. Ebben a tehetséges játékosál­lomány mellett a két fiatal ed­ző, Fekete Zoltán és Uzsoki | László is jelentős érdemeket | szerzett. Kosárlabdában jónak mond­ható a MÁV NTE néhány évvel ezelőtt legjobbak között szere­pelt, és jelenleg NB ll-es női együttesének 4. helyezése, és külön dicséret illeti a fiatal testnevelő tanár, Hersits László edző által irányított vasutas lá­nyokat, hogy az MNK-ban a legjobb nyolc csapat közé küz­döttek magukat Az év utolsó heteiben a sport- kedvelők elégedetten nyugtáz­ták, hogy a labdarúgás és a férfi teke mellett előrelépés tör­tént sakkban (OB ll-es lett az N. Vasas gárdája), kosárlabdá­ban (NB ll-be jutott fel az Olajbányász SE férfi együttese), teniszben (OB ll-be került az Olajbányász SE női csapata). Sok szép eredménnyel, jó mi­nősítéssel büszkélkedhetnek még a többi soortáa képviselői is: az asttaliteniszezők, atléták, birkó­zók, cselgáncsozók, kerékoáro- j sok, motocrossozók, ökölvívók, I röplabdátok, sportlövők, súly­emelők, tájékozódási futók, tor­nászok, úszók és vívók, tehát fe'lődött a városban a tömeg- soort, és az iskolai testneve- I lés is. Tihanyi István [ Botrány a PVSK kosarasainál Pálvölgyi és Rabb távozóban Mi lesz az NB l-es csapat sorsa? A téli átigazolási időszak bombameglepetéssel jelentke­zett. A PVSK NB l-es lérfi ko­sárlabda csapatának két erős­sége Pálvölgyi István és Rabb József bejelentette távozását. A csapat 1971-ben jutott a mélypontra, de aztán sikerült rendezni 0 sorokat és a telje­sítmény grafikonja ismét felfelé ívelt. Ez a tény csak fokozza a meglepetést, annál is inkább, mert a két válogatott játékos alacsonyabb osztályban szerep­lő csapathoz készül. Mindkét játékos még o baj­noki év folyamán bejelentette leállását, de a vitás kérdések részleges rendezése után to­vábbra is a csapat rendelkezé­sére álltak. Most viszont — többszöri tárgyalás ellenére — Pálvölgyi hajthatatlan, Rabb ja­nuár 15-ig ad választ. Rabb József lakóskérdésének rendezését kérte az egyesület­től. Erre a PVSK elnökségétől ígéretet kapott, de 1970-től 1973-ig a kérdés nem oldódott meg. 1973-ban a PVSK elnök­sége írást adott Rabb Józsefnek, mely szerint ha az év végéig nem sikerül megoldást találni, hozzájárulnak más egyesületbe való távozásához. Nos, elérke­zett az év vége és Rabb tovább­ra is lakás nélkül maradt Az írás alapján Rabb kérése jogos, engedje a PVSK más egyesü­letben sportolni, olyan helyen, ahol könnyebben rendeződhet problémája. Az más kérdés, hogy az ilyen előre megírt pa­pírok, melyek majdan az eset­leges távozást ígérik, sok bonyo­dalmat okoztak, más egyesüle­teknél is. A sportvezetőknek, mielőtt kiadnak ilyen írást, jóval megfontoltabbnak kell lenniük. Kuti Tivadar, a PVSK elnöke: — Mépróbáltunk lakást szerezni Rabbnak, de nem sikerült. Ha az átigazolási időszakban, ja­nuár 15-ig a kérdést nem tudjuk rendezni, alljuk szavunkat, alá­írjuk Rabb József átigazolási kérelmét. Ezt azonban még nem nyújtotta be, nem tudjuk azt se, hogy hová készül. A hírek szerint Rabb a PMSC-t vólasztjo új egyesületéül, de hallani olyat is, hogy más NB l-es csapatba igazol. Pálvölgyi István esete jóval bonyolutabb mint Rabb Józsefé. A fekete-fehérek legeredménye­sebb játékosa edzőjével került ellentétbe. Pálvölgyi István: — Az ősz folyamán egy anyagi vonatko­zású kérdésben kompromittált Erdőst Lajos a csapat edzője. Ha engem valaki alaptalanul kellemetlen helyzetbe hoz, az­zal a személlyel én nem dolgo­zom tovább. A botrány kirobba­násakor bejelentettem, hogy nem kívánok tovább a PVSK- ban sportolni. Az elnökség ren­dezte a problémát és így ma­radtam. De távozási szándékom bejelentésével valószínűleg rossz pontot szereztem, mert a veze­tés azzal vádolt, hogy új edzőt akarok a csapathoz és már sze­mélyekkel is tárgyaltam. Közöl­ték, hogy „intézkedésemért" fe­gyelmit kapok. Ezt már soknak tartottami December közepén bejelentettem távozásomat. Nem akarok elmenni Pécsről, ezért felkerestem a PMSC-t, a jövő­ben a piros-feketéknél szeretnék sportolni. Ha a PVSK nem járul hozzá távozásomhoz, kivárom az egy évet. Nemzetközi ifjúsági jégkoiongtorna A budapesti Nemzetközi Ifjú­sági Jégkorong Torna 4. fordu­lójában Magyarország ve-etlen- ségi sorozata megszakadt. Románia—Magyarország 5:3 (2:1, 2:1,1 Kisstadion, 20Ö néző, vezette: Brechten (svájci) és Costazza (olasz), ' Gólütök: Vizán Naghi. Barta- lis, Ha’avca és Szabó, illetve Búzás G., Szabó és Búzás Gy. A torna eddigi legszínvona­lasabb mérkőzésén a technüto- sabb és^folyamatosabb csapat­játékot mutató románok az első két harmadban 2 gólos előnyt szerezlek. Az utolsó játékrész­ben a hazaiak óriási iramot dik­táltak, mindent megtettek az egyenlítésért, de ez már nem si­került. A magyar fiatalok veret­lenségi sorozata megszakadt. A TORNA ALLASA A 4. rORDULÖ UTÁN Fotóriporterünk a két távozó játékos közős akcióját örökítette meg a Baja elleni mérkőzésen. Pálvölgyi kosárra dob, Rabb beavat­kozásra készen. Arató László felvétele 1. Svájc 2. Románia 3. Magyarország 4. Bulgária 5. Ausztria 6. Olaszország 4 — 3 — 3 — 2 — 4-------­4-------­32-10 • 1 24-10 tf 1 27-16 6 2 25-17 4 4 10-30 4 7-42 — Az Ifjúsági Jégkorong Torna utolsó napján január 2-an, szerdán a Kisstadionban a kö­vetkező mérkőzésekre kerül sort órakor: Bulgária—Romá­nia, 14 órakor: Olaszország— Ausztria, 17 órakor: Svájc—Ma­gyarország. Az, hogy ez az ügy kialakul­hatott abban elsősorban a PVSK vezetése a felelős. Nem ártana, ha az elnökség nagyobb figye­lemmel kísérné a szakosztályok­ban folyó munkát. A Pálvölgyi- nek tervezett fegyelmi alapgon­dolata pedig egyszerűen nevet­séges. Nevetséges? Szomorúi Szomorú, hogy egy ilyen nagy­múltú klub elnökségében a többség ennyire felkészületlen. Nem vitás, hogy jelenleg Ma­gyarországon a kosárlabda­sport színvonala igen alacsony | és ebben az edzők is ludasak. | De, hogy annyira tájékozatlan edző legyen az élvonalban, aki játékossal tárgyal szerződéskö­tés ügyében, azt nem hisszük el. A PVSK elnöksége mégis ilyent feltételezett. Azt minden edző­nek tudnia kell, hogy a játékos nem azonos az egyesülettel, és Pálvöigyi Istvánnal nem köthet szerződést Erdősi Lajos, a PVSK edzője: — Személy szerint nagyon meg­lepett Pálvölgyi bejelentése. Be­széltem a játékossal, mert úgy érzem személyem miatt válasz­tott más egyesületet. Közöltem vele, ha a köztünk kirobbant vitás kérdést még mindig nem tekinti megoldottnak, akkor én lemondok. Pálvölgyi kijelentette, hogy'nem az én személyem mi­att távozik. Az éremnek két oldala van. Pálvölgyi távozási szándékát az ismert körülmények miatt meg­értjük, mi is ezt tennénk az ó helyében. De vajon milyen kö­vetkezményekkel járhat ez? Pál­völgyi és esetleg Rabb távozá­sával olyannyira meggyengülhet a PVSK, hogy könnyen a kiesés sorsára juthat. Ha a PMSC meg­erősödik, az még nem Jelenti azt, hogy a bajnokságot is meg­nyerik. Nem elképzelhetetlen, hoqy 1975-ben NB l-es csapat nélkül marad Pécs. Az ügy már nemcsak a PVSK ügye. A megyei sportvezetés is felelős azért, hogy ez a prob­léma minél előbb megoldódjon. Lázár Lajos monitor ellöl Jó utat Montre Amikor valami újba beiekez dünk mindig visszapillantunk arra, amit befejeztünk. Szám. vetést csinálunk, amolyan mér­leg félét, é$ a tapasztalatok, tanulságok birtokában vágunk neki az új feladatoknak. Az 1973-as év, mint minden első év egy olimpiát követően általában vegyes képet mutat München után sokan abbahagy­ták, mások pihenésre, erógyűj tésre használták fel az elmúlt időszakot Azt ma már senki sem vitatja, hogy azonos inten­zitással nem lehet hosszú éve­ket, esetleg egy évtizedet az élvonalban maradni. Szükség van a könnyebb edzés munkára, ha úgy teszik lazításra kivétel nélkül minden sportágban. Szá­mot vetünk azzal, azokkal is, akikre az olimpiász idejében- számíthatunk, rendezzük g soro­kat és egyre inkább előtérbe kerül a montreáli felkészülés. Az 1974-es esztendő már nem a kísérletezés éve. Volt idő a sorokat reridezni, most már konkrétan hozzá kell kezdeni a munkához. Elsősorban a hagyó- mányos sportágainkban erősít­sük meg pontjainkat, gondolok itt elsősorban a vívásra, vízi­labdára, kajak-kenura, öttusára, de biztatók a kilátások az erős embereknél, a birkózóknál, ököl­vívóknál és súlyemelőknél is. A magyar sport többízben is bebizonyította már, hoqy tehet­ségekben nem szűkölködik. Ma is rendelkezünk jónéhány olyan fiatallal, akik már tavaly is kel­A külföld sportja £ DAVOS: Ismét a cseh- szlovók Slovan Bratislava együt­tese nyerte a jégkorong Ster.g- ler kupát, miután a döntő mér­kőzésen 4:2 (1:0, 0:0, 3:2) arányban legyőzte az így máso­dik helyre került szovjet Traktor Cseljabinszk csapatát. 3. a finn Jokerit Helsinki, 4. a nyugatné­met EV Füssen, 5. a svájci HC Davos. Qk LONDON: Az angol lab­darúgó válogatott a jövő év május—júniusában európai ven­dégszereplésen vesz részt. Má­jus 29-én az NSZK ellen mér­kőzik, míg június 1-én Szófiá­ban Bulgária ellen lép pályára. Szó van még egy június 5-1 lu- goszlávok elleni találkozóról Is Belgrádban. ® HASTINGS: Az óév utolsó napján a nemzetközi sakkverse­nyen nem rendeztek teljes for­dulót, hanem azt a három ta­lálkozót tartották meg, melyek a két-kót magyar és szovjet ver­senyző késése miatt az első for­dulóból elmaradt A két magyar Szabó László és Adorján And­rás eqymással mérkőzött, és a 15. lépésben döntetlenre adták a iátszmát. A szoviet Kuzmin le­győzte a lengyel Pytel-t, a volt világbajnok szovjet Tál pedig a kubai Garcia ellen diadal­maskodott. A versenyben 4 le­bonyolított forduló után az élen négyes holtverseny van: Gligo- rics (jugoszláv), Timman (hol­land), Kuzmin (szovjet), és Sza­bó 3—3 ponttal rendelkezik. A szovjet Tál 2,5 pontot szerzett eddig. Adorján 2 ponttat holt­versenyben a 6—10-ik. • MELBOURNE: Befejező­dött az ausztrál nemzetközi te­niszbajnokság. Az egyes döntők eredménye: Connors (amerikai) —Dent (ausztrál) 7:6, 6:4, 4:6, 6:3. Nők: Goolaaong (ausztrál) —Evert (amerikai) 7:6, 4:6, 6:4. 9 LECCE: A Lanerossi és a Foggia eqyüttese játssza az if­júsági labdarúgó torna döntő­jét, miután a Lanerossi 3:0-ra nyert az elődöntőben a Bari, a Foggia pedig 1:1-es döntetlent ért el — 11-es rúgásokkal dön­tötték el a továbbjutást — a lengyel Odra Opole ellen. lemesen leptek meq bennünket, és akiktől idén további előre­lépést várunk. Anélkül, hoqy tel­jességre törekednénk, hadd em­lítsek meg néhány nevet; mind a férfiak, mind a nők versenyé­ben az „év sportolója” cím büszke birtokosai Tordasi Ildikó és Csapó Géza pályafutásuk csú­csa felé haladnak, még közel- sem érték el teljesítményük fel­ső határát. Azután itt van al öttusázó Kancsal Tamás, a vrzi- labdás Csapó Gábor, a belgrádi aranycsapat legkellemesebb meglepetése, a sokoldalú atléta Bruzsenyák Ilona, akitől több számban is kiemelkedő ered­ményt várhatunk A súlyemelő Szűcs Lajost két éve még alig Ismertük, ma már számolni kénytelenek vele ellenfelei a különböző világversenyeken. — Tornász reménységeink, Magyar Zoltán és a Televízió „Év ifjú­sági sportolója" vándordíjának egyik esélyese Medveczky Krisz­tina is nagyon fiatalok. így az 1974-es év további előrelépést jelenthet számukra. Azután itt van a Központi Sportiskola szin­te egész úszó szakosztálya, élén Hargitay Andrással és Verrasztó Zoltánnal, akik olyan korban vannak még, hogy majdnem le­hetetlen előre megjósolni azo­kat az eredményeket, melyeket eddigi teljesítményeik alapján várhatunk tőlük. De ne folytassuk a sort to­vább. Ebből is megállapíthat­juk, hogy biztató a kép: 1974 — újabb állomás a Montreál' felé vezető úton. Persze nem „séta út" ra gon­dolok . . . Nem zökkenő és prob­lémamentes napokra, hetekre, hónapokra, hanem sok munká­val, verítékkel teli évekre, fe­gyelmezett sportolók aktív közre­működésére. Enélkül eddiq sem ismertük a sikert, miért lenne ez az úi esztendőben másképoen? A Münchent követő könnyítés­nek, pihenésnek véqe. Aki most nem lép be a sorba, nehezen foq'a utolérni társait, a minden eddiqinél élesebb küzdelemben. Ehhez a könnyűnek egyálta­lán nem ígérkező, de annál szebb úthoz szeretnénk az új év küszöbén sportolóinknak, ed­zőinknek, sportvezetőinknek ki­tartást és erőt kívánni. És azt, ! hoqy minél több örömet szerez­zenek maguknak és szurkolóik­nak egyaránt! Szőnyi János ímmn

Next

/
Thumbnails
Contents