Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)
1974-01-31 / 30. szám
5974. Január Sí. DUNANTOll NAPI© 3 A Megyei Tanács VB ülés© A komlói várospolitika — misnkáspelitika Afa!oku)ékcm a város iparszerkezete Fécs SS Komló együttműködése í A város s dinamikus fejlődés éveit éli A komlóiak szeretik a városukul Es ez nein csak amolyan plátói vonzalom, a megye má sodik varosának lakói nagyon sak önként vállalt munkát végeztéit annak érdekéden, hogy alig egy évtized alatt „megszelídüljön" az arca, urbánusabb. külsőt öltsön ez a település — földrajzilag nern éppen szerenárucikkeknél Pécsnek figyelembe lehet és kell venni o komlói igényeket is. Ésszerű lakásgazdálkodással talán a Komiéról pécsi munkahelyre, Pécsről kpmlói munkahelyre való utazgatást is csökkenteni lehetne. Az együttműködéstől már korábban is tóigyaítak a két város vezetői, és ezután kerüi sor a kölcsönösen megfelelő megoldások keresésére, a közös „stratégia” kidolgozására. Dr Jerszi István, q Megyei Pártbizottság titkára „következetes, célratörő várospolitikai tevékenységnek” tartotta a komlóiak munkáját, amelyet a város párt, állami, és gazdasági vezetői harmonikusan együttműködve, a lakosság társadalmi segítségével végeztek. „Érdemes lenne tanulmányozni a komlóiak munkamódszereit, és másutt is hasznosítani” — mondta felszólalásában. Garamvölgyi János, a Mecseki Szénbányák igazgatója szemléletesen jellemezte a jelenlegi komlói helyzetet: néhány évvel ezelőtt egy-egy fogadónapjára 50—70 ember ment el különféle problémákkal, manapság, ha egószséges fejlődését nemcsak külsődleges jegyek alapján lehet megítélni: a tanács távlatokat n látó , várospolitikájának eredménye, hogy a korábban egyoldalú — csak a bányászatra támaszkodó — iparszerkezet lassan megváltozott, illetve ma is átalakulóban van. Amellett, hogy továbbra is a bányászat c- meghatározó, .fcllensúlyozásá- t ra" letelepítették Vl könnyűipart, — Május 1, Ruhagyár, Magyar Optikai Művek — és fejlesztették a Carbon Könnyűipari Vállalat létszámát. Jelenleg 12 minisztériumi, 9 tanácsi és 7 szövetkezeti ipartelep működik a városban. Ez pedig annyit jelent, hogy megszűntek a korábban nyomasztó foglalkoztatási gondok. Komlón mindenkinek — a nőknek is — tudnak munkalehetőséget biztosítani, és a könnyűiparban további fejlesztés várható. .Az új üzletek, éttermek létrehozásával jelentősen javult a kereskedelmi ellátás — a zöldségellátásban például három megye és a városszélen kialakított kerttársulás segít — és a nagyon alacsony színvonalú szolgáltatások javítása érdekében a tanács támogatja a VILL- GÉP Ktsz, a Gelka és a Patyolat szervizeinek építkezését. A szorongató lakáshelyzet enyhítése érdekében a !V. ötéves tervben 374 lakást épít a tanács. Ez ugyan kevesebb, mint az eredetileg tervezett mennyiség. de igyekeznek más anyagi erőforrásokból pótolni a kiesést: a következő év végéig 415 OTP társasházi, 50 KfSZ-akciós, 100 magánerős lakás épül fel Komlón. Komló Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának várospolitikai tevékenységéről tárgyalt szerdán délelőtt Baranya megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Dr, Földvári János, a Megyei Tanács elnökhelyettese, értékelve a komlói tanácsi vezetők munkáját, így fogalmazott felszólalásában: az a várospolitika, amelyet a komlóiak folytatnak, — munkáspoiitiíra.” Az egyértelmű dicséret mellett, néhány problémára is felhívta a figyelmet: többek között az anyagi erők koncentrálását javasolta, hogy ne legyenek a városban évtizedes, akut gondok. Wieder Béla, Pécs Város Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy a két közeli város egy egész sor közös gondját megfelelő együttműködéssel, közösen lehetne megoldani. Például, össze lehet hangolni a szolgáltatások fejlesztését, bizonyos Komlón tart fogadónapot, ran úgy, hogy csak öten jönnek . . Horváth Lajos, a Megyei tanács elnöke, a végrehajtó bizottság elé terjesztett anyag, a kiegészítő jelentés és a fe.szó- lalások alapján így summázta } az elhangzottakat: Komlón hosz- I szú ideje céltudatos városfejlesztés folyik, reálisak az elképzeléseik sokoldalú várospolitikai munkát végeznek, javultak „külkupcsolatuik” a megyén be- ■ lül és más megyékkel is. A még meglevő hiányosságok I megszűntetése, a Komlói Vá- ' rosi Tanács V. B. hatékonyabb ; munkája érdekében határozató- ; kát fogadott el a Megyei Ta- , nács Végrehajtó Bizottsága. A vb tagjai a szerdai ülésen j tájékozódtak a víz- és csator- j naellátás helyzetéről a megyében, és úgy határoztak, hogy , Baranyában — olyan telepü- I léseken vagy városrészeken, ahol szennyvízközmű nincs — a nem magánerőből épülő több- I szintes lakóépületekhez csak a í Megyei Tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályával folytatott konzultáció alapján adható ki építési engedély. Borsos ionos, e városi pártbizottság első titkáré tájékoztatóját mondje Mohács középfokú központtá válik Sajtótájékoztató Mohácson Tegnap délelőtt Mohácson a. I Városi Könyvtár olvasótermé- ■ ben, a pártbizottság és a tanács I vezetői sajtótájékoztatót tartótVonat holyotfautóbusz Korszerűsítik a Harkányba vezető közutakat — Üj autóbuszokat kap a ^olán — 1976 december 31-én , bezár'* a harkányi vasútvonal Miért szükséges megszűntetni a pécs—harkányi vasútvonalat? — erről tájékoztatta dr Párkányi Ferenc, a MÁV Pécsi Igazgatóságénak osztályvezetője tegnap délelőtt a Baranya megyei Szállítási Bizottság ez évi első ülésének résztvevőit / A Pécs—Harkányfürdo közötti vasútvonalat 1913-ban adták át a forgalomnak. A 31,8 kilométer hosszú vasúti pályán csak a legalacsonyabb tengelynyomású szerelvények közlekedhetnek. A vonatok maximális sebessége csupán 40 kilométer, fgy az utazás Pécs és Harkány között vasúton több mint egy órát vesz igénybe. összehasonlításképpen: autóbusszal 35 perc alatt ér a megyeszékhelyről Harkányba az utas. Még néhány adat a MÁV közelmúltban megtartott vizsgálatából: hétköznaponként az elavult vonalon közel 2300- an uíaznok, munkaszüneti napokon az utasok száma megközelíti a 4000 főt. Fürdőidényben vasárnaponként megnő az utaslétszám, — mintegy 6500 íür- dőző utazik vonattal Harkányba ezeken a napokon. A teherforgalom errefelé elenyésző, — legnagyobb fuvaroztató a gör- csönyi téglagyár, amely naponta átlag hat vasúti teherkocsit igényel a MAV-tól, E vasútvonal fenntartása és üzemeltetése a MÁV-nak évente hétmillió forint veszteséget jelent. A vonal olyan korszerűtlen, hogy a közeljövőben fel kéne újítani. A munkálatok mintegy 74 millió forintos beruházást igényelnének. Ha megtörténne a korszerűsítés az új kocsik beállítása 12 millióba kerülne. Egy szó mint száz, nem éri meg. Sokkal gazdaságosabb, ha a forgalmat a közútra terelik. Ennek természetesen meg kell teremteni a feltételeit. A legfontosabb teendő a pécs—harkányi közút korszerűsítése, a qörcsöny —harkányi út megépítése, és a harkányi autóbuszpályaudvar bővítése, valamint hét új váró- helyiség építése. Ahhoz, hogy a VOLÁN az utasforgalmat lebonyolíthassa ezen az útvonalon 30 új autóbuszt kell beszereznie, A számítások szerint a forgalom közútra történő átterelésének egyszeri költségkihatása 62 millió forint. A Megyei Tanács és a KPM illetékeseinek a közelmúltban megtartott tanácskozása értelmében az út építési és korszerűsítési munkákat a KPM 1975- re elvégzi, bővíti a harkányi autóbuszpályaudvart, a VOLÁN 12-es Vállalat pediq megkapja az új autóbuszokat, így minden feltétel biztosítva látszik ahhoz, hogy 1976 december 31-el Pécs és Harkány között megszüntessék a vasúti forgalmat, s a forgalmat a közúton bonyolítsák le. A Baranya megyei Szállítási Bizottság szerdán megtartott ülésén egyebek között megvitatták az eiőszállítások helyzetét, majd a résztvevők jóváhagyták a bizottság 1974-es munkaprogramját. tak az MTI, a rádió és o megyei lapok munkatársainak, ismertették c város fejlesztési, ‘illetve rendezési tervét, valamint azt a szerepkört, amit Mohács az alsódunai iparosítási program megvalósítása során kap. Végül tájékoztatták a jelenlevőket a „mohácsi vész” 450. évfordulójának megemlékezése érdekében tett előkészületekről. Borsos János, a városi párt- bizőítság első titkára köszöntötte a sajtó képviselőit, majd elmondta, hogy az utóbbi években az ipar és a mezőgazdaság dinamikus fejlődésnek indult Ez a folyamat a jövőben újabb és újabb lendületet kap. Ehhez népgazdasági érdekek is fűződnek. A városnak hamarosan középfokú központi szerepkört kell betölteni. A 21 ezer lakosú városban ezzel egyidőben előtérbe kerül* a várospolitikai célkitűzések sürgős megvalósítása. A napokban elkészült a város részletes rendezési, valamint a belváros rekonstrukciós ter/e. A tájékoztató aktualitását növeli az is, — húzta alá Borsos János —, hogy ebben az évben ünnepeljük városunk felszabadulásának 30. és Mohács várossá nyilvánításának 50. évfordulóját, De említést érdeme! még a közelgő busójárás, aminek időpontja február 24. Ezután Fischer János a városi tanács elnöke tájékoztatta a megjelenteket. Mindenekelőtt a Pécss Kesityy- és Bőrdíszműipari SiQvetk@i©t felhívja kedves vásárlói figyelmét, hogy február hóban 1© sseselélf©s áreagedméBByei vásáraidat minden fazonú BŐRKESZTYŰT Keresse fel szaküzleteinket; Pécs, Kossuth Lajos u. 17. Pécs, Jókai tér 3. Mohács, Szabadság u. S. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Kyslcvaeezer személygépkocsi, rövidebb szállítási határidő Isméi vesznek fel megrendelésekéi hat- l27~re és Volkswagen 1200-ra A Merkur sajtóidlékozfaiójo Örvendetes változásokról számolt be a MERKUR Vállalat szerdai sajtótájékoztatóján Csűri István vezérigazgató, aki a személygépkocsi-ellátás idei várható alakulását ismertette. A vezérigazgató bevezetőben elmondotta, hogy a vállalat alapítása óta eltelt tíz esztendő alatt 330 000 személygépkocsit értékesítettek. Hazánk személyautó-állománya a múlt év végén — előzetes adatok szerint — 415 000-re növekedett A vállalat arra számít, hogy az idén a személygépkocsi-piacon lényegében enyhül a kereslet és a kínálat közötti különbség, hiszen egyes típusokból már most is rövidebb szállítási határidővel tudják kielégíteni az igényeket. Az 1974. évi autóimport várhatóan meghaladja, de mindenképpen eléri a 80 000-et. Jelenleg 76 000 személygépkocsi beszerzésére van már megállapodás, s további négyezer-nyolcezer kocsi vásárlására van lehetősége a MERKUR-nok. A szerződések értelmében egyebek között a Szovjetunióból 39 000, az NDK- ból 15 000, Csehszlovákiából 14 500, Lengyelországból 5700 személygépkocsi érkezik. Zsiguliból összesen 28 500 jön, s ez azt jelenti, hogy az 1974-re visszaigazolt megrendeléseket pontosan teljesítik. A Moszkvics 412-re várakozók legkésőbb a második negyedévben, az új jelentkezők májustól vehetik óta kocsit. Az, oki most jegyeztet elő Zapprozsecet, 1,5—2 hónapon belül juthat hozzá, a Polski FIAT 1500-ra pedig nemcsok közületektől, hanem magánosoktól is elfogadnak megrendeléseket rövid szállítási határidőre, Az államközi szerződésekben rögzített mennyiségen felül is tűdnek az idén Skodát vásárolni, s az alaptípus, az S—100-as kiszolgálása meggyorsul. Annak ellenére, hogy a szállítási szerződések szerint több Wartburg és Trabant várható, e két típusnál változatlanul hosszú a várakozási idő, a jesítésének határidejét azonban pontosan tartják. A tőkés országokból származó gépkocsiimport továbbra sem növekszik, az NSZK-ból 500 Volkswagen 1200- as — ára 110 000 forint —. Olaszországból pedig 900 FIAT 127-es — óra 106 900 forint — érkezik az első félévben, A következő napokban ismét megkezdődik a rendelés-felvétel e két típusból. Azok is előjegyezhetnek VW-t és FIAT 127-est, akiknek másfajta gépkocsira visszaigazolt ’ megrendelésük van, A vezérigazgató bejelentette, hogy az autóskörökben nagy érdeklődéssel vari új Zsiguliból — a VÁZ 2103-as típusból — a második félévben néhány ezer érkezik, ára 100 000 forint körül lesz. A „kis Polski" szállítása —, a megállapodások értelmében — 1975-ben kezdődik, addig azonban nem vesznek fel rá megrendeléseket. A Polski FIAT visszaigazolt megrendelések tel- I ára várhatóan 00 000 forint lesz. város természeti és földrajzi adottságait emelte ki. Bár volt olyan időszak, amikor a földrajzi fekvés, a határközelség akadályozta c fejlődést, most éppen ez válik a város előnyére. A tanácstestület munkáját egy fő cél vezérli: a IV. ötéves terv maradéktalan teljesítése. A tervidőszak végére kereken 400 lakást építenek fel a Liszt Ferenc lakótelepen. Napirenden van tPvóbbá a városi kórház fejlesztése, egy új fürdő kialakítása. Azonkívül javítják a közlekedést, kitelepítik a Volán üzemét a belvárosból, új autó- .buszpályaudvart építenek. Az új művelődési központ és a Délszláv Múzeum felépítésére -egyelőre még nincs anyagi- fedezet. Az Ipar és a mezőgazdaság gyors fejlődése egyre több munkaerőt igényel — hangsúlyozta a városi tanács elnöke. Ez lényegében biztosított, hiszen a város térségében, helyesebben a tárásban legalább háromezer embert lehet még bevonni a termelő munkába. A város vonzereje miatt, visronylaa röv'd időn belül ígv a lakosság több mint 24 ezer főre nő. Zimmermann Ferenc, a városi tanács elnökhelyettese a város részletes fejlesztési tervét ismertette a Pécsi Tervező Vállalat által elkészített dokumentumok alapián. A központi ipar- terület a várostól északra már kezd kialakulni. Az itteni adottságok rendkívül kedvezőek, cs vasút, a közút és a hajózás egyaránt kínálja a jó szállítási lehetőségeket A Duna partvonalának ezen a hosszán kikötő- rendszert építenek, ezzel párhuzamosan pedig áttelepítik a vasúti teherforgalmat A személyforgalmat lebonyolító vasútállomás pgyébkéni a Liszt Fe<- rerrc úti lakóteleptől délre kap helyet A. belvárost határoló Duna- szakasz építési tilalom alatt álf, Itt zöldterületei, pihenőhelyeket és parkokat alakítanak ki. A hétvégi víkendtelepeket továbbra is a szőlőhegyen’ és a szigeti úton fejlesztik tovább. Ezek után dr. Fáy Mihály, a Farostlemezgyár Igazgatója, Jakab Mihály, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat mohácsi gyáregységének igazgatója, Jóssá István, az Űj Barázda Tsz elnöke, valamint Gábor Péter, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője adott tájékoztatót. A sajtó munkatórsci végül ellátogattak a sokác körbe, 1 a Liszt Ferenc úti új lakótelepre, megtekintették az új gabonatárolót és a Farostlemezgyár üzemegységeit