Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)
1974-01-28 / 27. szám
Idénynyitó öt góllal Kézilabda DNK Hatvanhat gól egy mérkőzésen Vasárnap reggel héttől este nyolcig huszonöt felvonáson keresztül tartotta harmadik előadását a kézilabda DNK színháza. A szereplők ismertek: a játékosok, a bírók, a közönség és természetesen a labda. A reggeli mérkőzések első csendes meglepetését a Sportiskola B—Sportiskola C találkozó végeredménye okozta. A C csapat két góllal legyőzte az idősebb B csapatot Fél tíz körű! aztán a lépcsőfeljáró döngése és a kapufák reccsenése jelezte, hogy komolyra fordult a szó. A Komló I.—PMSC I. találkozón felvonultak a „nehéz- tüzérek" is. Mikor egy-egy lövés a kapu fölé vágódott — védőháló ide vagy oda — még a legedzettebbek is behúzták a nyakukat Végeredményben a fiatal piros-feketék nem találták ellenszerét a komlóiak nagyobb £gy jól sikerűit csel és máris szabad az út a BTC kapuja felé a PMSC játékosa előtt Asztalitenisz nyugat-vidék bajnokság Gyengén szerepeltek a pécsiek Gyorsan követik egymást Pécsett az asztalitenisz versenyek. A megyebajnokság és a dr. Kőhalmi emlékverseny után ismét o.t pattogott a kaucsuklabda az Egyetemi Tornacsarnokban. Ezúttal Dunántúl legjobbjai gyűltek össze, hogy megküzdjenek a nyugat-vidék bajnokság érmeiért. Mintegy százhúsz versenyző lépett szombaton és vasárnap ász aihoz, köztük Kaposvár, Szombathely, Székesfehérvár és természetesen Pécs legjobbjai. Az előversenyek jó küzdelmeket és egy-két meglepetést hoztak. A férfiaknál Balázs (PMSC) nem került a legjobb nyolc közé, a nőknél viszont Raffai (PBTC) legyőzte az esélyesebb Boldizsárt és így a döntőbe jutott. Férfi párosban az első helyen kiemelt párosok nem jutottak a döntőbe. Dr. Horváth és Arató (PMSC). valamint Gutt- mann és Mohai (Szondi SE) csak nézői lehettek a végküzdelmeknek. Weich László, a megyei asztalitenisz szövetség elnöke így nyilatkozott a bajnokság végén: — Gördülékenyen rendezett versenyen, jó mérkőzéseket láthattak a nézők. Sajnos a pécsi versenyzők gyengén szerepeltek, többet vártunk tőlük. Eredmények. Férfi egyes: 1. Gutimann (Szondi SE), 2. Péter (Kaposvári Vasas), 3. Arató (PMSC) és Balázs (K. Vasas). Női egyes: 1. Csik (Sabaria), 2. Raffai (PBTQ, 3. Vóradi (K. Vasas) és Boldizsár (K. Vasas). Férfi páros: 1. Frank—Hagyák (Szondi SE), 2. Péter—Katona (K. Vasas), 3. Arató—dr. Horváth (PMSC) és Guttmann— Mohai (Szondi SE). Női páros 1. Boldizsár—Diószegi (K. Va sas), 2. Dobos—.Vóradi (K. Va sas), 3. Csik—Nagyőszi (Saba ria. Bakony Vegyész) és Nagy —Gáspár (Sabaria). Vegyespá ros: 1. Dr. Horváth—Csik (PM SC, Sabaria), 2. Péter—Vóradi (K. Vasas), 3. Arató—Boldizsár (PMSC, K. Vasas) és Guttmann —Nagyőszi (Szondi SE, Bakony Vegyész). tapasztalatának és sima vereséget szenvedtek. Hatvanhat gól született a Boly—PMSC II. találkozón, ahol megszületett a nap meglepetése. A bólyiak ugyanis rendkívül szoros mérkőzésen legyőzték a több ismert játékost felvonultató PMSC csapatát, A PMSC női A csapata két mérkőzést játszott vasárnap, Mindkétszer biztosan győztek bár a Tanárképző ellen a má sodik félidőben eléggé akadó zott a gépezet. Mi a vélemé nye Zákányi Bálint edzőnek a csapat játékáról? — Mindkét mérkőzésen ugyanazt a hat embert játszattam. Általában meg vagyok elégedve, bár a csapat mozgékonysága még nem kielégítő, főleg nem volt az a főiskolások ellen a második félidőben. Ami biztató az a küzdőszellem és az akarás. * Eredmények: Középiskolások: Széchenyi —506-os ITSK 20:16, Építőipari —VGT 19:17, Leöwey—508-as ITSK 20:8, Nagy Lajos—Gépipari 21 :16. Férfiak: I. osztály: Komló A— PMSC I. 31:15, Komló B—Tanárképző 23:15, Siklós—Komló C 24:19, Boly—PMSC II. 34:32. II. osztály: Szentlőrinc—Műszaki Főiskola -20:12, Kesztyűgyár —István-akna 18:8, Tanárképző—PEAC 9:5, PMSC IV— PMSC Ili. 20:11. III. osztály: Sportiskola C—Sportiskola B 9:7, Siklós—Szentlőrinc 10:7, Kesztyűgyár—PBTC 13:11. Nők: I. osztály: PMSC A— PBTC 20:3, PMSC B—Porcelángyár 3:3, Kesztyűgyár—Tanárképző 9:8, PBTC—PEAC 13:11, PMSC B—Sportiskola 10:3, PMSC A—Tanárképző 17:8. II. osztály: Sellye—Gázmű 13:5, PMSC C—Postás 19:2, Sportiskola B—Boly 9:9, PMSC—Cserkút 4:3. AVAS-KUPA Több meglepő eredményt hozott Miskolcon az Avas Kupa nemzetközi kézilabda torna 9. forduló:a. Eredmények: Férfi kiemelt osztály: Pécsi MSC—Mihalavce 18:15 (10:9). VM Egyetértés—Pécsi MSC 17:16 (11:10). CENTRUM HÉTFŐI 1974. január 28-án Minden gyöngy, klipsz és fémöv MÉG MINDIG 20% CENTRUM HÉTFŐ! Farkas visszavonul Sok a sérült a PMSC-nél Elkezdődött. Vasárnap délelőtt lejátszotta idei első edzőmérkőzését a PMSC- A PVSK edzőpólyáját háromszázan állták körül, amikor Bartók játékvezető jelt adott a kezdésre. Az első meglepetést a nézőtér szolgáltatta, megjelent ugyanis Kalap, a népszerű fővé.ősi fruttiárus. Hiába, ha a harmadik helyen áll a csapat a bajnoki táblázaton, akkor az edzőmérkőzéseket is komolyabban kell venni üzleti okokból. Ha megy a foci, könnyebb a fruítit eladni. RIO DE JANEIRO: A Szovjetunió kosárlabda válogatottja lejátszotta utolsó brazíliai mérkőzését és 81:80 (46:32) arányban győzött Brazília válogatottja ellen. Télen is munkalehetőséget biztosít MINDEN ÉPÍTŐIPARI SZAKMÁBAN & r a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK: ácsokat, vasbetonszerelőket könnyűgép- keze’őket, hőszigetelő szakmunkásokat, kubikosokat, autóvillamossági szerelőket és segédmunkásokat Komplett brigádokat is alkalmazunk Jelentkezni lehet: PÉCS, RÁKÓCZI ÚT 56. MUNKAERÖGAZDALKODASOMJó kereset, munkásszállás. Egy-iksi-keff© A HDN 'Sotötippjes & következő hétre : Bologna—Érdekes, & tavalyi bajnokságban - Bolognában a Róma győzőit 3:1-res Rómában a Bologna 1 :ö-ra. De én erről nem beszélek, és van egy jó kínai mon- das, amiről nem beszélünk, az lehet, hogy meg sem történi, Tipp: 1„ J>< Foggla—liiventus» Az újoncok közül a Föggia az, ahová egyik vezető sem mehet biztosra,, Tippünk: X* 3» ©enoa—Internationale,. Jóllehet, gyengén megy most m ünternek, temetni azonban kár volna, különösen a leggyengébb újonc ellenében* Tippünk: 2, X* 4L Milan—Sampdorioi. Ä fogadfő- lapon ez tűnik a legbiztosabb tipp- nek, a papírforma erv*?rtelmüen 1-es« Am miért ne lehetne X? Ha netán eltaláltuk, lesz nagy dolce vita. Tipps 1. x. 3. Napoli—Cagliari. Nápolybái m. idén nehéz less pontot hozni. Tipp: H„ Ä. Torino—Cesena. A Toriné szól minden, ne feledjük azonban/ az újonc Cesene többektől, többek között a Juventusfó! is hozott e5 pontot, Tippünk: 1, X« Ív Werowa—Florentine. Äs eröristo» nyokat tekintve a Verona nem számíthat (győzelemre, tavaly is kikopott otthonában a Fioren^inótó!. A vendégek most h győzhetnek, mi a dőn- tétlent tartjuk & legvalószínűbbnek. Tipp: X, % &, Bari—Atatanfta. Két szemSveges csapat. Vagyis: 0:0. Tippünk: X, 9. Catanzaro—Brescia. A Brescsát még a tabella csúfja, a Bari Is megverte. Tipp: 1. fl®. Fes-uoia—Farméi. Fzt saépen összepárosították. Tippjeink: X, 1. 11. Spät—Novara. Ä nagy kérdőjel. At újonc Spal otthon eddig csak a Verésétől kapott ki. Tippünk: X, 1, 12. Temane—Catania. Itt Bs csak ez a kérdés, 1 vagy X. Tippjeink sorrendje: I, X. IS. Varese—Taranto. Ét biztos 1-es lesz, s ha még a plusz 1-ei is el- tnfáljuk. elutazhatunk CaorS szigetére, állítólag ott <ai tíegfcékebb üj tenger. Tippünk tehát: 1« Fótmérkőzések S 14. ÄveSTßw©—Felérni©. Ting; 1, X. 15. Reggi"»a— Arezzo- Tipp: 1, 16. Ascoli—Como. Tipp: 1. Bálint (két wédő kozott takcims) és Benesík küzd a labdáért a tartalékok kapuja előtt a PMSC I.—PMSC II. mérkőzésen Arató László felvétele Dunai dru q következő csapatot küldte pályára a tartalékok ellen: Rapp — Kincses II., Kocsis, Maurer, Tóth I. — Tóth II.. Konrád, Zombori — Kardos, Bálint, Bencsik. — Sok a sérült — kesergett az edző. — örülök, ha az NDK-beli útra meglesz a 1ó játékos. Farkas orvosi javaslatra befejezi az aktív sportolást, Oláh lába gipszben van, Juhásznak egy hétig feküdnie kell és Borovácz is megsérült A piros mezben játszó első csapat nagy lendülettel kezdett, a „fakó” azonban egyáltalán nem játszott fakón az első félidőben és szünetig 0:0 volt az eredmény. A második félidőben Katzirz váltotta fel Rappot, Maurer helyére Konrád húzódott, Kardos középpályás lett és a jobbszélen Kovács játszott Az 50. percben megszületett az első gól. Közvetett szabadrúgás után Konrád bombázott a kapuba. Három perccel később Kovács kapásgóljának tapsolhattak a nézők. Az egyik baloldali támadásnál Englóner maga otá gyűrte Bencsiket. Á játékvezető viszont Bencsiknél látott szabálytalanságot és c tartalékaié javára ítélt szabadrúgást. Az aprótermetű szélső a döntéssel nem értett egyet és beszélgetésbe kezdett a játékvezetővel. A téma a sex volt A kifejezéseket viszont nem az anatómiai szótárból vették. Aztán Bálint belőtte a harmadikat, majd Bencsik és ismét Bólint volt eredményes, így alakult Id az 5:0-ás végeredmény. Csütörtökön a PVSK következik, február másodikón pedig irány <az NDSC ílósésS K. Rákóczi—ZTE 4:1 (1:1) Kaposvár. 2000 néző. Vezette: Ducsai. Kaposvár (I. félidőben): Hegedűs — Balogh, Báli í„ Ágfalvi, Németh, Nagy, Köves, Kiss, Pintér, Kovács, Duschák, Szünet utón: Hegedűs — Zá- borszki, Bali I., Bali II., Hoffmann, Balogh, Burcsa, Bözsöny, Horváth, Kiss, Duschák. ZTE (első félidőben): Déri — Molnár, Papp II., Mihalecz, Filó, Gáspár, Józsi, Rócz, Kelemen, Soós, Bs- ta, Szünet utón: Bolemányi — Molnár, Vörös, Mihalecz, Filó, Józsi, Tóth Gy., Szabó, Tóth . J, Pogáts, Kelemen. Góüövők: Pin. tér, Horváth, Kiss, Burcsa, síletve Soós. Megvesztegetési botrányok Á „bresciai tigris". 1963 tavaszón e Brescia csapata ott állt „az ígéret földjét’“ jelentő I. liga küszöbén, ahol utoljára 1947-ben szerepelt. A feljutáshoz mindössze két pont megszerzésére volt szükségük. Ez azonban nem ígérkezett könnyűnek, hiszen az ellenfél a bajnokság másik éllovasa, az örök rivális, Catanzaro csapata volt. A klub vezetőinek ugyancsak főtt a feje. Hosszúra nyúlt értekezletek során vitatták meg: mit is lehetne tenni a siker érdekében? Ekkor előállt Sardei és Pozzan, a csapat két oszlopos játékosa az ötlettel: — Dobjunk be ötmilliót Tu- lissinek, a Catanzaro csapat- kapitányának! Mi vállaljuk a „közvetítést” ... A Brescia vezetői előkaparták az ötmilliót, de Sardei és Pozzan ezúttal rossz helyen kopogtattak. Tulissi átvette ugyan az ötmilliót, de az összeget, mint tárgyi bizonyítékot beszolgáltatta klubja vezetőinek. Döntés: Sardeit és Pozzant örökre eltiltották a játéktól. A Bresciát megfosztották bajnoki pontjaitól, így mint utolsó helyezett nem az áhított I., hanem a III. ligába került így lesznek az elsőkből — utolsók... A megvesztegethetetlen Concetto Lo Bello ... A világhírű olasz FIFÁ-játék- vezetőt, pályafutása sorón nemegyszer próbálták megvesztegetni. A siracusai azonbon nemcsak a játéktéren maradt a szabályok légfőbb őre, hanem jelenleg, mint parlamenti képviselő, az (gazság tenthetetlen harcosa is. Mindezek ellenére dr. Villar- do, a Palermo „ügybuzgó” elnöke megpróbálkozott a lehetetlennel s meg környékezte a „síp hercegét” potom ötmillió lírát ígérve neki, hogy az általai vezetendő (korábbi megvesztegetési kísérletből már ismert) Bari csapatának feltétlen győznie kell a Cosenza elleni mérkőzésen. ■— Mi köze önnek, a Palermo elnökének a két csapathoz? — kérdezte Lo Bello kíváncsian. — Solti — válaszolta Signor dr. Villardo. — Amennyiben ugyanis a Bari magasabb osztályba kerül, klubom, a Palermo, három játékosukat jó érért megvehetne és ezzel jelentőseit) v megerősödnénk!... Lo Bello természetesen azonnal jelentette az esetet a szövetségnek. Az eredmény: dr. Viüard® őrökre eltűnt a labdarúgás süllyesztőjében. FÉRFI ÉS Nö! kertészeti segédmunkásokat, kövező és kőműves szakmunkásokat, valamint kubikosokat felvesz a Pécsi Kertészeti Vállalat Jelentkezés a munkaügyön, Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 77.