Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)

1974-01-27 / 26. szám

Heti fegyletünk Testi nevelés felsőfokon Ebsar egyetemi és főiskolai hallgatóra egy tornaterem jut ima nálunk. Pécsi példa: a POTE tóbb mint ezer hallgatójának mines egyetlen tornaterme sem, •— albérlők a jogászok egyete­mi tornacsarnokában .., Felesleges a részletekben el­merülni. Ezek a tények is sokat' mondanak arról, hogy is áll je­lenleg a magyar felsőoktatás egészében a testnevelés ügye. Egyúttal azonnal érthetővé vá­lik, miért volt szükség arra, hogy megrendezzék Pécsett az I. or­szágos felsőoktatási testi neve­lési konferenciát A konferencián megfogalma­zódtak azok a feladatok, ame­lyeket gyorsan meg kell olda­lul annak érdekében, hogy a magyar felsőoktatás utolérje a fcor színvonalát a testi nevelés tekintetében. Érthető, hogy a lé­tesítmény-kérdés megoldása — ami pénzt és beruházást igényel ■— fontos helyet kapott az igé­nyek listáján. De mindenképpen Innét kell kiindulni. Hiszen ezer hallgató tornatermenként, ön­magában is jelzi a gondok nagyságát. És tükrözi persze azt ei szemléletet is, amelyben a testi nevelés ügye, a tenniva­lók rangsorában valahol leghá­tul kapott csak helyet. Mert az a tény, hoqy több új létesítmény terveiből éppen a testnevelés céljait szolgáló részeket húzták ki, ez csak részben anyagi kér­dés. Legalább ugyanilyen súly- 5yal szemléleti kérdés is. A konferencián sürgetett vál­tozások is, ugyanígy anyagi és szemléleti jellegűek. De a cél, aminek a megvalósítását a kon­ferencia a középpontba állítot- fia, olyan értéket jelent, amit pénzben egyszerűen ki sem le­het fejezni. Mert végsősoron ar­ról van szó, hogy a magyar fel­sőoktatás legyen képes fizikai­lag is edzett, egészséges szak­embereket adni az országnak, és ne kelljen többé riasztó jel­zéseket adni a magyar felsőok­tatásban tanuló ifjúság egész­ségének romlásáról. De bátran mondhatjuk, hogy «3 felsőoktatási intézményekben megvalósuló testi nevelési for­dulat nem csak az egyetemek és főiskolák ügye! Hiszen min­den felsőfokú képzettséggel rendelkező szakember ilyen, vagy olyan vezető beosztásban folytatja munkáját tanulmányai befejeztével, jórészük pedig ép­pen tanárként, hivatásszerűen oz ifjúság nevelésével foglalko­zik majd. E tekintetben pedig rendkívül jelentős tényezővé vá­lik. hogy az illető szakemberek milyen szemlélettel kerülnek el­ső munkahelyükre. Ügy^s mint a testnevelés, a sport hívei, vagy mint a testnevelés iránt közömbös emberek, netán ép­pen minta testnevelést és a spor­tot felesleges passziónak tartó emberek. Nem nehéz belátni, hogy ezen a ponton a felsőok­tatásban végbemenő minden változás kisugárzik az egész tár­sadalomra. Tulajdonképpen nem Is kell elméleti úton közeledni ehhez a témához. Hiszen az egész ma­gyar sporttörténet tanúsítja, hogy rendkívül nagy szerepük volt korábban is az egyetemi hallgatóknak, a fiatal értelmi­ségieknek a sportélet fejlődésé­ben. Szinte minden sportág megszületésénél ott találhatjuk őket. Akár azt kutatjuk, miként került az első futball labda Ma­gyarországra, kik teremtették meg oz atlétikát, vagy a tornát, de még az első olimpiai baj­nokunk Hajós Alfréd pályafutá­sa is ezt igazolja. Nem véletlen, hogy ma, nap­jainkban is általában azokban az üzemekben, intézményekben, iskolákban virágzik a sportélet, ahol a vezetők sportszerető em­berek. Sportszeretővé pedig ál­talában csak Ifjúkorában, ifjú­kori' élmények hatására válik ember. Reméljük az I. országos felső­fokú testi nevelési konferenciá­nak sikerült megindítania azt a folyamatot, ami majd az egye­temek és főiskolák testnevelése — és hozzá: sportéleté­n-'- — '-''"-''*~t e-odményezi. Ha íny I**., a- egész magvar testnevelésben észrevehető for­dulat szemtanúi lehetünk majd. Nemzetközi találkozók Érdekes versenyek 32 sportágban Elkészült Baranya 1974. évi versenynaptára Gazdag, változatos progra­mot biztosít Baranya 1974. évi versenynaptára. Harminckét sportágban lesznek versenyek, mérkőzések. Legtöbb eseményt az olimpiai egyéni sportágak közül a tornászok, úszók és at­léták versenyprogramja biztosít. Több sportágban nemzetközi versenyeket, mérkőzéseket ter­veznek. Az NB I. különböző osz­tályaiban szereplő csapatainak mérkőzései hétről hétre érdekes találkozókat ígérnek. Kerékpáros Mecsek Kupa Az év legrangosabb sportese­ménye ebben az évben is, elő­reláthatóan a Mecsek Kupa ke­rékpárverseny lesz, melyet a hagyományosnak megfelelően, szeptember első felében ren­deznek. Az asztaliteniszezők már túl vannak az év első nagy verse­nyén. A dr. Kőhalmi emlékver­seny után újabb érdekes verse­nyeket rendeznek. Szombaton kezdődött el, és ma fejeződik be az Egyetemi Tornacsarnok­ban a nyugat vidéki bajnokság. November 2-án és 3-ón a PMSC rendezésében a Sopia­nae Kupa versenyt tartják. A megyei tízek bajnoksága mel­lett Pécsett és Komlón több minősítő versenyt rendeznek. Az atléták megyebajnokságát már az idény elején megtartják. Május 18-án, 19-én rendezik a viadalt, ezt megelőzően, egy héttel előbb Pécsett bonyolítják le az országos főiskolai atléti­kai bajnokságokat De Pécs lesz a színhelye a tavasszal a lab­darúgás, a kézilabda és a tájé­kozódási futás sportágakban is az országos főiskolás bajnokság döntőjének. Az atlétáknak nem­zetközi versenyük lesz Pécsett, a hagyományos Eszék—Pécs vá­rosok közötti viadal az Idén is szerepel a programban. Kosárlabda MNK-dontók A kosárlabda sport hívei sem panaszkodhatnak, Június 7-én, 8-án Pécsett bonyolítják le az MNK női mérkőzések országos döntőjét Augusztus 15—18. kö­zött rendezik meg a Pannónia Kupa nemzetközi kosárlabda­mérkőzéseket, szeptember 8. és 10. közt Szigetváron a nemzet­közi Zrínyi Kupa mérkőzések szólítják pályára a meghívott magyar és külföldi csapatokat. A röpiabdázóknál is tartogat a nyár érdekes eseményt. Augusz­tus 9. és 11. között, második al­kalommal rendezik meg Har­kányban a Harkány Kupa mér­kőzéseket. Az íjászoknak nagy versenyük lesz a nyáron. Pécs lesz a színhelye az országos vidékbajnokságok versenyeinek. Efentáefközi versenyek Az ökölvívó Baranya Kupa viadalt, csakúgy, mint a mo­dellezők Mecsek Kupa viadalát nemzetközi jelleggel rendezik, külföldi versenyzőket is meghív­tak. A Baranya Kupa ökölvívó versenyre június 20. és 23. kö­zött, a Mecsek Kupa modelle­ző versenyre július 6—7-én ke­rül sor. A teniszezők versenynaptára is tartogat érdekes eseménye­ket. Június 27. és 30. között Pé­csett rendezik meg a vidéki if­júsági egyéni és csapatbajnok­ságok mérkőzéseit. Szeptember 6—7 és 8-án a Balokány-ligeti pályákon bonyolítják le a So­pianae Kupa teniszversenyt, magyar és külföldi résztvevők­kel. A sakkozók, főleg egyéni ver­senyeket rendeznek. A tájéko­zódási futóknál is bőven lesz versenyzési lehetőség. Az idény­nyitó március 15-én a Tenkes Kupa viadal. A vívók hagyomá­nyos Pannónia Kupa versenyét, a Dunántúli Kupa bajnokságért március 10. és 19-én rendezik meg, előtte egy héttel a PEAC országos I. osztályú párbajtőr- versenye szerepel a program­ban. Az úszók három terület! verseny megrendezésére vállal­koztak, a helyi rendezvények mellett öt területi versenyt bo­nyolítanak le a birkózók, és 13 területi bajnokságot a torná­szok. Érdekes versenyük lesz az öttusázóknak. Június közepén Pécsett a legjobb vidéki öttusá­zók versenyeznek a vidék baj­noki címért. A legobb súlyemelők Pécsett A vitorlázók, kajakozok verse­nyeire a Pécsi-tavon kerül sor. Augusztusiban országos jelleg­gel rendezik meg a vitorlázók hagyományos Vásárhelyi emlék- versenyét A súlyemelőknél a legérdekesebb versenyt novem­ber 9-én, 10-én rendezik, az NB I. egyik fordulóját Pécsett tart­ják. Zdlasüsrszep !ejz a Magyirarszáj —Bulgária ialaügíui Mazes Az MLSZ döntése szerint az év első válogatott mérkőzésé­nek, a március 31-I Magya'or- szág—Bulgária barátságos talál­kozónak Zalaegerszeg lesz a színhelye. A magyar labdarúgó váloga­tott hivatalos, hazai mérkőzései közül ez a második, ametyet nem Budapesten rendeznek meg. Az eddigi egyetlen vidéki országok közötti mérkőzés 1949. július 10-én Debrecenben zaj­lott le, Magyarország 8:2 (4:0) arányban győzött Lengyelország ellen. A KISZ tervei Tömegsportrendezvények megyei sportnapok —- esi Beszélgetés Németh Csabával, a KlSZ Baranya megyei Bizottságának honvédelmi és sportj-elelősévei A Kommunista Ifjúsági Szö­vetség legutóbbi. Vili. kong­resszusán nagy figyelmet szen­teltek a sportnak. Érthető, hisz nem közömbös, hogy a jövő nemzedéke edzett, egészséges lesz, vagy sem. Á KISZ sportte­vékenységét politikai munkaként végzi, meghatározott feladatok szerint E feladatokról és gya­korlati végrehajtásukról beszél­gettünk Németh Csabával, a KISZ Baranya megyei Bizottsá­ga honvédelmi és sportfelelősé- veL • A Iku.WKi-nrfu. TK-nfr fc IKSUértíVI ’.na/UV300li'C*tt CuPJIl dőntő ci szemléletformálás. Ennek érdekébe« legtöbbet as alapszer- vezefcek tehetnek. Az 1974-es évbe« milyen elképzelések alapjaim kíván­ják az alapszervezefcekbero folyí sporttevékenysége* javító»«# — A KlSZ-szervezeteknek a politikai nevelő munka szerves Fagyos remények a légen Idestova húsz éve mar, hogy az 1955-ben Budapesten rende­zett műkorcsolyázó Európa-baj- noksógon a Nagy testvérpár aranyéremmel fejezte be pálya­futását, s azóta az újabb győ­zelem egyre várat magára. Pe­dig egykor a műkorcsolyázós magyar „siker-sportágak” kö­zött szerepelt, amit 12 világ- és 9 Európa-bajnoki cím is fém­jelez. Már az 1895-ös, első EB-n magyar bajnokot avattak, Föld- váry Tibort, akit újabb kiváló­ságok követtek: Szalay Sándor, Kronberger' Lili, Szoilás László dr. Orgonista Olga, Rotter Emí­lia, majd a felszabadulás utáni években a Kékessy Andrea— Király Ede kettős, s végül Nagy Mariann és Nagy László. Mindezt emlékeztetőül a ja­nuár végi Európa-bajnoksóg előtt (a világbajnokság márci­usban lesz), hiszen a televízió jóvoltából ismét közelről láthat­juk majd a jég művészeit. Sok magyar versenyző szereplésére azonban nem számíthatunk, mert Almóssy Zsuzsa visszavo­nulása után. pillanatnyilag nincs egyetlen olyan sportolónk sem, aki esélyesként indulhatna a legjelentősebb seregszemlén. De miért? Erről beszél a kétsze­res Európa-bajnok, aranyérmes Nagy Mariann. — A műkorcsolyázós, e töb­bi sportághoz hasonlóan est egész viliágon fejlődött. Nem­csak a versenyzők gyakorlatá­nak, ugrásainak anyaga lett nehezebb, hanem a sportág egész tábora megerősödött s több külföldi országban nagy tömegeket vonz. Nem Is kell messzire mennünk, mert a Szov­jetunió és az NDK műkorcsolya­sportja évről évre újabb és újabb tehetségekkel jelenik meg a jégen, s meggyőződé­sem, hogy az idei nagy világ- versenyeken egymás között dön­ti el a legtöbb bajnoki címet Itthon viszont változatlanul kis táborra szűkül a sportág, s az edzési, versenyzési körülmények mi ídennek mondhatók, csak ró­zsásnak nem. Hiába kapott pél­dául a Millenáris-pálya sátor­tetőt, az idén kétszer is elfújta a szél ... És sorolhatnánk to­vább a fejlődést gátló negatív körülményeket Nagy Mariann mint verseny­ző megtanulta, hogy akaraterő­vel sok nehéz akadályt le lehet küzdeni — s most, mint edző is igyekszik ezt bizonyítani. Ta­nítványa a hazai sportág leg­nagyobb reménysége. Vajda László. Mi a véleménye a 19 esztendős fiatal esélyeiről? — Laci kétségtelenül nagy tehetség, s erre az évre meg­lepetést vártam tőle. Program­jába több olyan összetett, ne­héz ogrósz üs becIJítottiunk, ■amelyet piílanatnyflag senki sem tud a világon. Ahhoz vi­szont, hogy ezt kifogástalanul bemutassa, naponta sokórás ed­zés kellene. De hol?... Nehéz lesz tanítványomnak negyedik Európa-bajnokságán túlszár­nyalni a legutóbbi 7. helyezést Ha csak... Remény persze eme Is wsn. Még ha „fagyos”, akkor is. neszeként kel! tekinteni a test­nevelést és a sportot. Az alap­szervezetekben mozgósítjuk a fiatalokat a különböző szervek által rendezett versenyekre. Itt elsősorban a versenyszerűen nem sportoló fiatalok bevoná­sára gondolunk. A fiatalok fi­zikai felkészültsége, egy testben is ép, edzett nemzedék kiala­kulása honvédelmi tényező Is. Ennek az ápolása kötelessé­günk. A KISZ alapszervezetek­nek a sportot rendszeres prog­rammá kel! tenni. Ez év tava­szán a Forradalmi Ifjúsági Na­pok keretében kerül megrende­zésre o Tankácsköztársasági Kupa. A versenyeket aiapszervi szinten kezdjük. Szerepel a tervben erdei futóverseny, hála- staféta és kocogónap. A csa­patsportágakban Felszabadulá­si Kupát rendezünk, ugyancsak alapsze-vi szintről kiindulva. Alapkövetelmény tehát az alap- szervi versenyek rendezése. Az említett két versennyel célunk, hogy elsősorban olyen sport­ágakban versengjenek a fiata­lok, melyek a jelenlegi feltéte­lek mellett is tömegesen űzhe- tők. Megkülönböztetett figyel­met kell fordítani a nők sport- | tevékenységére. 1974. második felében a szakszervezettel kö­zösen megrendezzük a nők me­gyei sportnapját, % kt Iskolai SestaeweW» is spert So­rén mit kezdeményez a SŰSZ eb- boa ez es£te<ndc>bea$ — Minden Iskolában meghir­detjük a já tanuló — jó sportoló mozgalmat Kezdeményezzük az iskolák és intézmények közötti tömegsport-versenyek hagyomá­nyának kialakítását. Megrendez­zük a szakmunkásfiatalok me­gyei sportnapját a kollégiumok és diákotthonok megyei találko­zóját Továbbszélesítjük és szín­vonalában emeljük az egyete­mek és főiskolák közötti verse­nyeket. — Valamennyi ifjúsági réteg­re kiterjedő turisztikai mozgal­mat hirdetünk. A középfokú tan­intézetekben új formákkal to­vábbfejlesztjük az országjáró diákok találkozójának rendsze­rét, Tervezzük az országjáró diákok köreinek meg szervezéséi is. Igyekszünk tavasztól megszer­vezni a baranyai vándortáboe túramozgalmat, a KlSZ alap- szervezeteink csillagtúráját « A* Sdé» tanév Sportnepok. BixeityÓMi « b ina®, tnéiároüia 32 197S«x asm*üst. — Célunk, hogy volomenwyB ifjúsági réteg aktívan vegye# részz a bemutatókon és verse­nyeken, A Mely» OS e «rnséyne <E jövőben jc*«soítafc*ei telt aüt A színvonal emelkedése érde­kében az aktívaképzés igényéé fokozottabb figyelmet Az ered­ményesség azt kívánja, hogy • területen Is együtt működjünk az állami és társadalmi szer­vekkel lázár Iájáé Mai sportműsor Portlscli—PelMian 23 A doimteiijl'&snjQill végződött Baft- iroszjoíD—Poirtiscín negyedik jáisfr jóról ro&w sok m érdekessége A két játékos nandkívöl óvato­son vezette bábuit, kerülte* a kockázatokat Porüsch ajánlotta fe! a döntetlent amelyet Pét* roszjan elfogadott Á játék uiárcS analízis szerint teljesen egyen­legek voltak az esélyek- A mérkő­zés állása: 2:2­NyupfltvMűfc b ség verseny« Egyetemi Yomcicacéruuaiils: 8.ÖÖ. Döntők 10.00. Vívás. Körzeti bajnokságok ver&e- wyei cj pécsi vívók részvételével, Veszprém 9.00. Ökölvívás. & megyei Ifjúsági és Serdülő bajnokság második napi ver­senyei, PVSK kiscsamok, döntők 10.00. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés PMSC L—IPMSC SS. PVSK edző pólya, 10.30. S(éz!iahdc3. Dunántúli Napló Kópéi mérkőzések PVSK csarnok, Széchenyi! —305-os 8TSK. Középiskolás viú csám­pátok 7.00, Vegyigépészeti! Technikum —Építőipari, középiskolás fiú csapa­tok 7.32. Sportiskola ,,C,U—Spartísko 8a „B8“ tervi MM. osztályú csapatok 8.04. Gázmű—Sellye női másodosztá­lyú csapatok 8.34. PMSC ,,A"—BTC női I. osztóivá csapatok 8.58. PMSC „I.” — Komió „A” férfi !. osztályú csapatok 9.00. PMSC „BM—Porcelán női I. osztályú csapotok 10.12. Kom­lóé J3“—*TeLAű/ikéípaő tfriD U. MtiéM ösopciectt 10.44. Tanárképző—Ke»­tyűgyér női 11. osztályú csapatok — 11.24. Komié „C"— Siklós férfi I. osz­tályú csapatok 11.58. PMSC „C- Posíós női II. osztályú csapatok 12.40. Szentlorinc—Siklós férfi III. osztályú csapatok 13.02. Szentlőrinc—Műszaki Pőiskola férfi II. osztályú csapatok 13.34. BTC—Kesztyűgyár férfi III. osz­tályú csapatok 14.06. Kesztyűgyár— Istvón-akna férfi II. osztályú csapa­tok 14.38. Sportiskola „B"—Boly női II. osztályú csapatok 15.10. PEAC— BTC női I. osztályú csapatok 15.32. Báty—PMSC II. férfi I. osztályú csa­patok 16.04. PMSC „B"—Sportiskola női 0. osztályú csapatok 16.44, PEAC —Tanárképző férfi üt. osztályú csapa­tok 17.18. PMSC „A”—TanérkÓDzŐ női I. osztályú csapatok 17.50, PMSC —Cserkút női II. osztályú csapa*ok 18.22. 508-as ITSK—Leöwey középisko­lás fiú csapatok 18.44. Nagy Laj'os— Gépipari középiskolás fiú csapatok 19.16. PMSC III.—PMSC N. férfi EL v&cstciüyá HSL48L DUNANTOll NAPLÓ Az MSZMP Baranya meghal Bizottságának lápja Főszerkesztő: MItz k i E r v I * Szerkesztőség : WM Pécs, Hunyadi) cs» W Telefon ■ 1S-00Ö. 15-762. 15-852, 15-245, Szerkesztőségi ügyelet: 8—29 óráig: 10-053. 20 óra után: 15-723 Kiadia a Baranya megye1 Lapkiadó Vé8S<s&itó Felelős kiadó: Braun K á r a 8 ^ Kiadóhivatal: 78©1 Pécs. Hunyadi is, frL Telefon: 15-742, 15-852. 15-245, Telexszám: 12-320- Kézireitotf nos» őrzőnk meg és nem odüinlií vtiaasi' PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs, Munkácsy Mihály ü. F. v.: Melles Rezső Terjeszti a Magyar °osta Előfizethető e postahivataloknál és a kézbesítőknél^ Előfizetési dí| egy hónapra 20 ^ Ettdex&xffiiftis 250S4, Kitűnő körülmények között kezdődött el az Egyetemi Tornacsarnok­ban a Nyugat-vidék asztalitenisz-bajnokság. Felvételünk a selejtező mérkőzésekről készült Sikerül-e Vajda Laci „nagy ugrása1*?

Next

/
Thumbnails
Contents