Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)

1974-01-24 / 23. szám

Súlyemelés, cselgáncs Alaposnak as A PMSC súlyemelői tulajdon­képpen nem is tértek pihenőre. A CSB után különböző verse­nyeken vettek részt, majd de­cember közepén kezdték az elő- alapozást. Január elején kezdő­dött a főalapozás, amely febru­ár’ közepéig tart. Heti hat ed­zés szerepel a műsoron. Az el­ső két hét az általános erőfej*- lesztés időszaka, a második két hétben pedig a speciális súly­emelő gyakorlatok szerepelnek túlsúlyban. Februárban kezdik a ve-senygyakorlatokat. Mivel a CSB ősszel indul, a felnőttek tavasszal hazai I. osz­tályú versenyeken vesznek részt. Az ifjúságiaknak a márciusi or­szágos kiválasztó versenyekre kell felkészülniök. Az ifjúsági magyar bajnokságot ebben az évben májusban rendezik meg. A márciusi verseny dönti el, hogy ki vehet részt a magyar bajnok­ságon. A serdülőknél nem ilyen sűrű a program, egy nyitot­tabb felkészülési terv szerint dolgoznak. A tavaszi versenye­ken dől el, hogy ki vehet részt a serdülők országos bajnoksá­gán. A PMSC válogatott súlyeme­lője, Kozári nem a csapattal készül. Január elejétől a válo­gatott kerettel edzőtáborozáson vesz részt, márciusban pedig utazik a Jerevánban megrende­zendő Drúzsba Kupára. A PMSC C5elgáncsozói már novemberben megkezdték az alapozást 25 fővel. December elejéig előalapozást folytattak, majd ezt kilenc hét főalapozási időszak követi. Február flején kezdik a formába hozó munkát, amellyel lezárul a 15 hét felké­szülési idő. A versenyzők munkahelyi el­foglaltsága miatt naponként nem tudnak edzést tartani. A heti öt edzés közül négyet te­remben, egyet pedig szabadban tartanak, ahol futó és sú'yzó gyakorlatok szerepelnek a mű­soron. Tervbe vették úszóedzé­sek tartását is, erre azonban egyelőre nincs lehetőség. A szakosztály nagy része ju­nior versenyzőkből áll, ezért a megterhelés fokozatos. A fő cél a tavasszal sorra kerülő I., II. és 111. osztályú vidéki és magyar bajnokságra való felkészülés. Benkő Ferenc edző véleménye szerint olimpiai pont szerzésére a felnőtteknek kevés esélye van, mert a fővárosi versenyzők napi két edzéssel készülnek az idénye, és azt nehéz behozni. Ősszel azonban a junior, ifi és serdülő versenyzők, akár csak tavaly, begyűjthetik az olimpiai pontokat. A Sportiskola cselgáncsozói január elején utánpótlás válo­gató versenyen vettek részt, ezen Kiss, Tóth, Lakatos, Rup- rech jól szerepelt és súlycso­portjában bekerült az utánpót­lás válogatott keretbe. A válo­gató verseny után rövid pihenő következett, a múlt héten kezd­ték az alapozást. Négyszer te­remben, kétszer pedig szabad­téren folytatják az edzéseket. Hat hét aZ alapozás ideje, ez­után formóbahozó időszak kö­vetkezik. Fő cél tavasszal az if­júsági csapatbajnokság és az ifjúsági seregszemle. Ezekre a versenyekre kell a csúcsformát elérni. B. F. Ismét a legjobbak kozott A BTC női tekézői már szere­peltek az NB l-ben. 1963-ban kerültek a legjobbak közé, 1968- ban estek ki az NB ll-ből, ahol az elmúlt évben a második he­lyen végeztek, és ez az NB l-be jutást jelentette a csapatnak. Érdekes sport a teke. Nem­csak fiatalok, de idősebbek is kedvelik. Férfi csapatokban nincs hiány Baranyában, női te- (tefizakosztállyal azónban csak a Bőrgyár rendelkezik. A csa­pat az ötvenes évek végén ala- kajtj-’v^ szakosztály legrégibb versenyzője Szirtes Leóné, 1961- ben került a BTC-hez, azóta megszakítás nékül versenyez a Bőrgyár színeiben. — Hogyan lett tekéző? — Karének próbákra jártunk a mostani Tiszti Klub helyiségé­be, szünetekben kimentünk az udvarra, és annak a végén volt a tekepálya. Jobbára csak fér­fiak játszottak, engem napról napra jobban izgatott a teke. Jelentkeztem a szakosztályba, azóta játszom. Az Építőknél kezdtem 1948-ban, s egy év múlva már az NB l-ben ját­szottunk, A szakosztály megszű­nése után a BTC játékosa let­tem. Szebb, érdekesebb sportágat nem tud elképzelni. Nyugdíjas, de még most is rendszeresen részt vesz csapata mérkőzésein, edzésein. Még az elmúlt évben is egyik erőssége volt csapatá­nak. 449 fa volt a legjobb ered­ménye, ami még fiatal verseny­zőknél is igen jó teljesítmény­nek számít. Csak ő maradt meq abból a csapatból, mely annak idején a BTC-t az NB l-ben képviselte. A többiek abbahagy­ták, de ő nem adta fel, a ré­giek helyett új játékosokat to­borzott, s hogy a BTC-nek is­mét NB l-es csapata van, abból ő is jelentős részt vállalt. Nem bánta meg, hogy tekéző lett. — Ha fiatal lennék, ismét ezt a sportágat választanám. Saj­nos most valósággal lasszóval kell fogni a játékosokat. Botos Károly edzőnknek igen nagy erőfeszítésébe került, míg at el­múlt évben tíz új játékost szer­vezett a szakosztályhoz. Szirtesnének arra is jut ideje, hogy segítse az edzőt. Ö intézi az utazásokat, előkészíti a ha­zai mérkőzéseket, a versenyzők ügyes-bajos dolgaival foglalko­zik. Most, hogy ismét az NB I- ben játszanak, több a gondja, a munkája. — Tizenhat játékosunk van, heti három edzést tartunk, ne­héz lesz bentmaradni az NB I- ben, de előre nem adjuk fel. Ha ki tudjuk használni a hazai pálya előnyét, bentmaradha­tunk. Rajtam nem fog múlni. — A/ idén is fog még játsza- ni? — Rendszeresen járok az ed­zésekre, ha a csapatnak szüksé­ge van rám, örömmel játszom. A csapatösszeállítás az edző dolga. Szirtesné fáradhatatlan társa­dalmi aktívája sportágának. Te­vékenységét az illetékesek is elismerik. A Megyei Sporthiva­tal értékes munkájáért megju­talmazta. Hegyi István Megérkezett Lahtiba Pécs ökölvívó válogatottja Vasárnap: Lahü—Pécs mérizés (Tudósítónk teleionjeientése) Másfél napos leningrádi tar­tózkodás után szerdán reggel megérkezett finnországi testvér- városunkba, Lahtba Pécs város sportküldöttsége. A vendégeket a pályaudvaron Seppo Kanerva Lahti város tanácsának titkára, | a Finn ökölvívó Szövetség al- j elnöke és Ahti Lamminmeki | Finn-Magyar Társasáq lahti alapszervezetének elnöke fo­gadta. A város központjá­tól 5 kilométerre a télen fes­tő: szépségű Mu' ulában, c Vesijürv tó partián épült harát- • ságos turistaszállóban helyezték el a sportküldctUéget.. A környé­ken teljesen csend, nyugalom van, a levegő kitűnő és a né­hány órás napsütés hoTzá'árult vala —-nn-'l sportoló jó közérze­tének k'-. '-rVtásá'- or. és bizo­nyára hamarosan mindannyian megszokják a finn konyha kü­lönlegességeit. A versenyzők’ fegyelmezetten, lelkiismeretesen , készülnek Kiss Zoltán edző irányításával a va­sárnapi visszavágóra, a közeli általános iskola tornacsarnoká­nak e célra berendezett edző­termében. Mint ismert a pécsi ökölvívó barátok körében, más­fél évvel ezelőtt Pécs csapatá­nak 18:4-es győzelmet sikerült aratnia a vendégcsapat felett. Most, az akkor szerepelt tíz lahti versenyzőből öten állnak szárítóba. Értesülésünk szerint azóta sokat fejlődtek a testvér- város ökölvívói. Érthető tehát, hogy mindkét fél részéről nagy várakozás előzi meg a vasárna­pi mérkőzést. Csütörtökön a küldöttség tagjai városnézésen vesznek részt, amely közben fo­gadja őket Teemu Hiltunen, Lahti város polgármestere. V. J. RÖVIDEN LABDARÚGÁS. A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség játékvezető bi­zottsága január 26-án 19 órakor tart­ja hagyományos évzáró vacsoráját a Dózsa Klubban. (Pécs, Sörház u. 8.) ASZTALITENISZ!. Szajkón ö legnép­szerűbb és a legnagyobb tömegeket foglalkoztató sportág az asztalitenisz. Csapatuk a megyebajnokság ban sze­repel, és a falusi spartakiádtól kezd­ve a megyei versenyekig mindenütt ott találhatjuk a sznjki asztalitenisze­zőket. A népszerűséget bizonyltja a házi versenyek magas létszáma. Leg­utóbb az Úttörő Kupáért versenyez­tek, a győzelmet Bischof János sze­rezte meg» LABDARÚGÁS. Január 30-án 16 Já­tékossal Ausztráliába utazik a Fe­rencváros labdarugó csapata. A zöld­fehérek öt mérkőzést játszanak. SAKK. Portisch Lajos ts Petroszjan elleni sakkvilágbajnoki selejtező mér­kőzésen a harmadik játszmában dön­tetlent ért el. Három játszma után 195:í,5 az állás. A negyedik játszmá­ra pénteken kerül sor. Szpasszkij exvilágbajnok 3:1 -re vezet az amerikai Robert Byrne ellen a sakkvilágbajnokság negyeddöntőjében. Szpasszkijnak már csak egy pontra van szüksége a továbbjutáshoz. A képen Byrne (jobbról) gratulál Szpasszkijnak. Helyes döntés Az időjárás megzavarta a IX. Téli Úttörő Olimpia havas szá­mainak megyei döntőjét. Szom­baton a szánkóversenyeket -megfelelő hóviszonyok mellett méq meg tudták tartani. Az egész napos eső ellenére nagy­szerű versenyt vívtak a külön­böző korcsoportokban verseny­ző pajtások. A délutáni órák­ban a rendező bizottsáq még úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a vasárnapi síversenyekre megfelelő havas pályák állnak majd rendelkezésre. Az időjárás azonban közbe szólt. A langyos szél, és az eső vasárnap reggel­re minden havat elolvasztott. Az iskolák versenyzői és test­nevelő tanárai a mostoha idő­járás ellenére is megjelentek a vasárnapi verseny színhelyén. Hosszas vita utón helyes dön­tés született, A kispajtások nem maradtak verseny nélkül. A sí­futás helyett terepfutást ren­deztek úgy, hogy q versenyzők magukkal vitték sífelszerelésü­ket. A sí-blatlon helyett terep­biatlont bonyolítottak le, ahol ugyancsak magukkal vitték a versenyzők sífelszerelésüket és a pólya hórom pontján három­Mai sportműsor Labdarúgás. Komlói Bányász —Békéscsaba előkészületi mér­kőzés, Komló, 9.30, három lövést adtak légpuská­val a rögzített léggömbökre. A versenyek érdekesen ala­kultak. A legjobb sífutók végez­tek q futásban is az élen. Ér­demes egy-két szót ejteni az in­dulókról. A szánkó számokban nem kevesebben, mint 59-en, a sí számokban 19-en álltak rajt­hoz. Kitűnően szerepeltek a Belvárosi Általános Iskola úttö­rői, a vidékiek közül a hosszú- hetényiek és a komlóiak. Hosz- szú évek utón ismét rajthoz áll­tak a pécsi Istenkúti Általános Iskola úttörő sportolói, és több pontot is szereztek. A mostoha időjárási viszonyok között lebo­nyolított verseny minden részt­vevője, az úttörők, a tanárok, a rendezők elismerést érdemel­nek nagyszerű helytállásukért. Újabb erőpróbák Az asztaliteniszezők nem pi­hennek, a versenyidény eleje gazdag programot biztosít a sportág híveinek. Az idénynyitó dr Kőhalmi emlékverseny után legutóbb a megyebajnokság egyéni versenyei mozgatták meg a sportág híveit, ugyanak­kor a BTC lányok az NB I., a Vasas II. fiúk oz NB ll-be jutá­sért harcaitok. A megyebajnok­ságon elsöprő sikert aratott a PEAC fiú utánpótlása, ahol el­indultak, ott sorra győztek Ke­nyeres János edző tanítványai, A' lepvszerű, céltudatos munka, melyet megvalósítottak az egye­temistáknál, meghozta gyümöl­csét. A férfi felnőttek mezőnyében a PMSC fiúk egymás közt dön­tötték el, nemcsak az elsőséget, de a helyezések sorsát is. A BTC lányok az osztályzó miatt nem indultak. Az osztélyzók nem hoztak, sikert a pécsieknek.' A tét nagy volt, az NB I., illetve az NB ll-be jutás, mégis 28 per­cet kellett várakozniuk á Vasas II. fúiknak, mivel ellenfelük, a Szombathelyi Haladás igazolá­sa nem volt kéznél. A BTC lá­nyok négytagú csapattal har­colták végig az NB ll-t, de most öt játékossal kellett játszaniuk. Hiába küzdött lelkesen az el­múlt évek kitűnősége. Szegleti­né, nem tudott mérkőzést nyer­ni. A Bp. Postás csapatában két olyan játékos is szerepéit akik most az átigazolások al­kalmával kerültek a Postáshoz. Mindez olyan előnyt biztosított a budapesti csapatnak, melyet 0 pécsiek akarásukkal, lelkese­désükkel nem tudtak kiegyen­líteni. A BTC-nek nem sikerült az NB l-be jutást kiharcolni ez alkalommal sem. E HETI totóti f. Cagliari—Rome 2. Cesena—Inter 3. Lazio—Bologna 4. Milan—Foggia 5. Sampdoria—Florentine 6. Verona—Torino 7. Arezzo—Catanzaro 8. Atalanta—Avellino 9. Brescia—Spal 10. Catania—Varese 11. Novara—Brindisi 12. Parma—Ascoli 13. Taranto—Tornámé 14. Reggina—Perugia 4- 1 15. Juventus—lanerossi Népszab. M. Nemzet Népsport D. NaplH 6 t é x 2 I t * I ­x 2 1 * t x 2 1 t 2 2 s 2 1 1 1 t-I V; rádió televízió Nemzeti Színház: Az áldozat hegyén Móricz-bérlet (du. 3 órakor), Gül baba Jászai-bérlet (este 7 órakor). Kamaraszínház: Lúdas Matyi (du. 3 órakor). HANGVERSENY Sásd: (8 órakor), Komló: (10.30, 12.00, 13.30 órakor) Általános iskolai hangverseny, a Mecsek Fúvósötös mű­sora. MOZI Park: A rendőrség megköszöni (4» 6, 8). Petőfi: Egy kis hely a nap alatt (4, 6. 8). Kossuth: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (Korhatár: 14 éven felülieknek!) (flO, 1, f5, 8). Fekete Gyémánt: Helga (6). Jőszeren- csét: Bűntény a Via Venetón (5, 7). Rákóczi: Szent Teréz és az ördögök (5, 7). Május 1.: öt könnyű darab (f6). Komló — Május 1.: Nemo ka­pitány és a víz alatti város (4, 6, 8). Komló — Zrínyi s A kardforgató nő (4, 6). Boly: Síkos út (7). Harkány: Buck és a prédikátor (f7) Mohács: Nyílhegy és aranyöv (6, 8). Sásd: Hárman a kincs nyomában (7). Sely- lye: A követek nem gyilkolnak (7). Siklós: Tudósítás az alvilágból (5, 7). Szigetvár: Csendesek a hajnalok I—II. (8). Pannónia Bár: Éjféltől Mini-varieté, Nyitva: 22—04 óráig, RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó rangéitI A Kossuth rá- ^ió reggeli műsora. Közben: 7.35: cilmszem!e. 7.15: Orvosi takácsok. 8.00: Hírek, időiárás. 8.05: Műsoris­mertetés. 8.15: Budaoest és a vidék kulturális programjából. 85.20: Népda­lok, néptáncok. 9.ŰÖ: Fif&ad és koránk. (ism.) 9.25: Schubert-művek. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Iskolarádió. — Világnézetünk alapjai. A középiskolák IV. osztályosainak. 10.15: Traves With Us. Angol társalgás középhaladóknak. 9. lecke. 10.30: Zenekari muzsika. 11.14: Gondolat. A Rádió irodalmi lap­ja. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódia­koktél. 14,00: Ahol berozsdásodott a védőrács. A Válaszolunk hallgatóink­nak különkiadása. 14.20: Az MRT Kö­zönségszolgálatának tájékoztatója. 14.23: Marcella Pobbe és Ivan Petrov énekel. 15.00: Hírek, időjárás, 15.10: A tompái elnök. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Zenekari muzsika. 16.47: Az ismerősöm. Stephen Leacock el­beszélése. 17.00: Hírek, időjárás. < 17.05: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 17.35: Szívünk alatt . . . Pász­tor Magdolna műsora. 18.00: A Stú­dió 11 felvételeiből. 18.12,: Új opera- lemezeinkből. Janet Baker énekel. 18.38: Kürtszó az éjben. Gábor Andor versei. 18.48: Miért igen, miért nem? Zenéről — tíz percben. 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! 19.00: Esti Kró­nika. 19.30: Játék a könyvtárban. Já­rási és városi könyvtárak o szagos ve­télkedője. V. elődöntő. Ajka városi könyvtár — Mezőtúr városi könyvtár. 20.40: Vörös Sári és So!ti Károly nó­tákat énekel, Burka Sándor klarinéton és tároqatón játszik. 21.12: Hírek. 21.15: A zongoraművészet első arany­kora. Sebestyén János műsora. III. rész. 22.00: Hírek, időjárás Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külooliti- ka. 22.30: Egy óra dzsessz. 23.39: 8a- loqh Albert népi zenekara játszik. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Rossini: Otelló — részlet. PETŐFI RADIO 4-25—7.59: A Petőfi rádió reqqel! re- nés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Zenekari muzsika. 9.00: Hírek. 9.03: Részletek Offenbach ooerettjei- ből. 10.00: A zene " hullámhosszán. Közben, kb. 10.30—10.35: Néhány szó zene közben. 11.00—11.05: Hírek, idő­járás. 11.50: Görkorcsolya — vasár- nao. Gárdos Miklós írása. 12.00: Aida. — Részietek Verdi operájából. 13 00* Hírek. Hől*r-*s 1’OV MUWgl evij-ü^nk Icientkezík. MJ*ko!r. a város és ifiúrá'fa — envmásért. 13.20: Ka- zacsay Tibor: Pantomim — szvit. (Bu­dapesti Koncert Fúvószenekar) 13.35: A „JjSlcón nyújtott'1' gondolat. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14 00: Ifjúsági randevú — kettőtől ha­tig .. . Közben: 14.30, 15.30, 16.30, 17.30: Hírek. 16.33—15.35: Műsoris­mertetés. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Csak fiataloknak! 19.00: Új könyvek. 19.13: Színes népi muzsika. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika II. 20.25: ,,Énekeljenek a népek!” A BBC nemzetközi kórusversenye, — III. rész. 20.55: Kis magyar néprajz. 21.00: Könnyűzene Fényes Szabolcs szerze­ményeiből. 21.45: Hazaszeretet. Be­szélgetés Gyimesi Lajosné történelem- tanárral. (ism.) 22.00: Zenekari mu­zsika. 22.50: Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus c. folyóiratban? 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Két szerenád. 24.00—0.15: Hírek, időjárás. 3. MOSOR 18.00: Hírek, Időjárás. 18.10: Iskola- rádió. Orosz nyelvvizsga-előkészítő. — 18. lecke. 18.25: Beszélaessünk zené­ről! 18.45: Külföldi tudósoké a szó. Nemzetköz? matematikai közoont Var­sóban. 19.00: Hangfelvételek — fel­sőfokon. 20.35: Hírek 20.38: A Ber- qendy-eqvüttes felvételeiből. 21 02: Új lemezeinkből. Wagner: Parsifal. Há­rom feivonósos zenedráma. 23.00— 23.15: Hírek, időjárás PÉCS' RADIO 17.30: Maavar nyelvű műsor. Utcák és lakóik,. — Várnai Fe­renc műsora. 17.55: Kovács Kolos énekel. 18.00: A bíró gyakorlatából. Beszél­getés dr. Csíky Ottóval, a Ba­ranya megyei Bíróság elnöké­vel. 18.10: A Győr? Filharmonikus Zenekar Strauss-kerinaőket Játszik. Ve­zényel: Sándor János. 18.30: Dél-dunántúli híradó 18.45: Bing Crosby lemezeiből. 19.00: S-erb-horvát nyelvű műsor. Portrék a Pécsi Bőnayár felső- szentmártoni üzeméből. — Ha szereti a szórakoztató zenét. — — Hírek. ■9.30* nyelvű műsor. Eqv nap n Bn-n— ->--|l Cement­gyárban. Riportműsor. — "önök kérték, összeállítás. 20.00: Műsorzárás MAGYAR TV 11.05—11.35: Iskolatévé Kémfa. (ólt. fsk. 3. oszt.) A savak összefog« lalása. lé.25—16.55: Iskolatévé. Kémia. (Ism.) 16.58: Műsorismertetés. 17.00: Hírek. 17.05: „Életet az éveknek.Nyugdíj» jasok műsora. 17.35: Pillantás a sportvilágba. Film- összeállítás. 17.55; Tízen Túliak Társasága. Maga­zin. 18.20: Tájak, városok, emberek. Gfap tábornok. 18.40: Rólad van szó! Fiatalok önis­mereti műsora. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Leonardo da Vinci. Olasz tévé­filmsorozat. IV. rész. (színes.) 21.05: A Moszkvai Filharmóniai vonós­négyes játszik. 21.25: A Tv Galériája. Közvetítés a Műcsarnok kamaraterméből, — Schrammel Imre kerámiaművész kiállításáról. 22.05: Tv-hiradó — 2. kiadás. 2. MOSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: A hosszú előszoba. Drama két részben. A Madách Színház előadása, felvételről. (14 évei felülieknek!) JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Szézám utca. — Filmsorozat gyerme­keknek. 18.30: Népi muzsika. 19.00* Tv-tanácsadó. 20.30: Csendes vizek. — Angol dráma. 21.30: Magazin. 22.35: Zenei és zehészportrék.­2 MŰSOR 20.30: Kör. 21.15: Szórakoztató zenei műsor. 22.00: Lehetetlen vállalkozá­sok. — Filmsorozat. *

Next

/
Thumbnails
Contents