Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)

1974-01-21 / 20. szám

fiétf ötöl — '-fi fictföig Re szólj szóm...? Egy régi ismerősöm kere­sett meg a szerkesztőség­ben, tanácsot kért, mit te­gyen, hogy igazát megvéd­je, bizonyítsa. Évek óta munkahelyén egy brigád tagja. Munkájával elégedettek voltak, s ha ju­talmazásra került sor, véle­ménye szerint ő is igazságo­san részesült azokból. Nem­régiben azonban egy terme­lési tanácskozáson szóvá tett olyan jelenségeket, melyek szerinte tisztességtelen, jog­talan elismeréshez juttattak néhány brigádtagot, A mun­ka megszervezésével, a ju­talmak elosztásával volt töb­bek között elégedetlen. Ezt követően minden megválto­zott körülötte. Bárhogyan is dolgozott, vagy kevesebb ju­talmat kapott, mint a töb­biek, sőt az is előfordult, hogy ki is maradt a jutal- mazottak sorából. Természe­tesen ezt ismét szóvá tette, amit újabb „megtorlások” követtek, s a munkahelyi ve­zetője még arra is célzás* * * tett, talán legjobb lenne, ha más munkahely után nézne, mert az olyan „izgága" em­ber, mint ő, csak „rontja” a légkört Azóta több helyen is eljárt igazsága védelmé­ben, mert többéves becsü­letes munka után nem akar megválni munkahelyétől. A segítség, a védelem azonban késik, s benne egyre inkább az a meggyőződés erősödik, hogy azoknak van igazuk, akik nem szólnak, nem bí­rálnak, mondván: „Ne szólj szám — nem fáj fejem,“ Tanácskozásokon, sajtóvi­tákban sok szó esjk az üze­mi demokratizmus erősítésé­nek fontosságáról. Sok gaz­dasági vezető, szakszerveze­ti tisztségviselő panaszkodik arról, hogy fontos üzemi ta­nácskozásokon a résztvevők passzívak, nem tesznek ja­vaslatokat nem bírálnak. Ennek persze több oka is le­het Az egyik, az előbb em­lített példához hasonló, több­ször is előforduló jelenség, mely bizony elveszi a kedvet a bírálattól. Gazdasági vezetőknek, a munkahelyi irányítóknak, a köztisztségviselőknek, társa­dalmi szervek vezetőinek ezekre a jelenségekre job­ban oda kellene figyelniök, hogy ne alakulhasson ki egyetleh munkahelyen sem olyan légkör, ahol a bíráló­kat jogtalan megtorlás éri, ahol a vezetés módszere kö­zömbösséget szül. Mindezek fontos részei lehetnek a munkahelyi demokratizmus erősödésének, melyek ked­vező hatásai a termelésben, a Jó hangulat erősödésében hozhatják meg eredményei­ket Mitzki Ervin Bűnös-e a vétkes? Dr. Tamás János főügyész-helyettes a módosított büntetőéi árasról Semmijük se maradt... ......... .................... .. ................■■■—*­Eg y hónappal a tragédia utón ! Telefon a szerkesztőségbe: — Mikor lesz jogi tanács­adás? — Két hét múlva. — Ajjaj! Tessék mondani: a férjem január elseje után köve­tett el valamit. Most kevesebbet kap? — Nem valószínű . . . — És ha ez nem bűncselek­mény, csak vétség? Majd mindenkit érdekel a büntetőjog. Kit így, kit „úgy". A büntetőeljásóban 1974. január elsejétől bekövetkezett változá­sok izgatják az embereket. Elég sok az ezekkel kapcsolatos fél­reértés is, — amelyek egy^része nem újkeletű, hiszen a módo­sított és kiegészített Büntető Törvénykönyv már 1972. január elseje óta érvényes. Csak egy példa: sokan hajlamosak a vét­séget úgy értelmezni, mint egy kissé merészebb szabálysértést, amelyért valamilyen büntetés jár ugyan, de az „nem olyan ve­szélyes dolog, hiszen nem bűn­cselekmény ..Most hogy az új törvény lehetővé tette a vét­ség elbírálásának gyorsítását, egyszerűsítését, újból lábra ka­pott ez a hiedelem. Ezért kértük arra dr. Tamás Jánost, Baranya megyei főügyész-helyettest hogy a hiedelmekről, s az új év első napján életbe lépett új törvény­ről beszélgessünk, — köznyel­vien ... — SOnAs-. a vétkest Vagyis, Ni • különbség a vétkesség és e bűntett kSiSttt — Természetesen a vétség Is bűncselekmény, csak a törvény, a társadalmi veszélyesség súlyá­nak megfelelően bűntetti, illet­ve vétség! kategóriára osztotta fel a bűncselekményeket. Na­gyon leegyszerűsítve ennyi: bűn­tett az a szándékos cselekmény, amelyet a törvény egy évnél sú­lyosabb szabadságvesztéssel, vagy az a gondtalan cselek­mény, amelyet három évnél sú­lyosabb szabadsógveszfés bün­tetéssel fenyeget. Egyébként ez volt az 1972. január elsejétől ér­vényes törvénymódosítás egyik alapvető céljai is: hangsúlyo­zottabban különbséget tenni a szándékos és gondatlan bűn- cselekmények között, és ennek megfelelően ítélkezni... — Például? — Nyilvánvalóan másként ítélünk meg egy rablógyilkost, mint egy halálos közlekedési baleset okozóját... — Ax idei év (Ili napja Is ha­salt valami újat.., — Sok mindent, de marad­junk a vétségnél. Ha a vétség társadalmi veszélyessége cseké­lyebb, mint a bűntetté — már­pedig ez nem vitás — akkor egy vétség elbírálásához nyo- mózati ügyészi és bírói ügyszak­lényegesen kötetlenebb eljárási formák, módozatok mellett. .. Ez pedig, a társadalom érdekeit tekintve feltétlenül hasznos. De ez a példa csak egy a számta­lan könnyítés, egyszerűsítés mel­lett, amely gyorsabbá, rugal­masabbá teszi a bűnüldöző hatóságok munkáját. . . — Mindent egybevetve fogal­mazhatunk úgy, hogy modernebb lett a büntetőjog? — Feltétlenül. A jogban sem kell félni az újabb, merészebb megoldásoktól, ha az előfelté­telek adottak, és ha a munka jobb ellátását, össztársadalmi érdeket szolgálnak. Az új eljá­rási törvény pedig ezt teszk D. K. J. Kistótfalu, 1973. december 19. Szi- lágyiék — pontosabban az ártatlan család — szörnyű tragédiájáról így irt a HDN riportere: „Négy gyermek nek és az édesanyjuknak semmijük sem maradt. Osszesült, megolvadt, porrá égett minden. Pernye és hamu a szőnyeg, ásító kormos pléhkaszni a hűtőgép, vaksi fckeret a televizó, A. házat újjá kell építeni ami meg- maradt mégis — örök mementó —, abba beleette magát a savanykás égett szag . . Egy hónap telt el azóta, & azt ami e« alatt az egy hónap alatt történi, egyetlen, nagyon mély tartalmú sző' val lehetne kifejezni: emberség. A tanács rögtön gyorssegély, adott és felajánlotta a földönfutóvá lett családnak, hogy költözzenek az ideig­lenesen üres pedcgóguslalrásba. Az emberek oedig jöttek, szó nélkül, ké­rés nélkül, köszönetét nem várva, és elhoztak mindent Sziláayiéknak, amit ők nélkülözni tudnak. Hoztak szőnye­get, széket, elemózsiát, ágyat, ágy­neműt, ruhát . . Azután a tanács újbál segélyt adott —- most már haferei forintot — és az emberek újból adtak: a helyi Vö­röskereszt akciót szervezett, a pénz Kistótfalun, Vékonyban, és gyulé Ata» Es jöttek a vállalatok, kisebb-no' gyo j kö iss gek képviselői. A BCM küldöttei harminckét szocialista brigád nevében tettek ígéretet: május else» jére újjáépítik Sziiágyiék házát, s Ök adják a cementet, mészhidrátot is. A szekszárdi Kispipo vendéglő dol­gozói 1500 forintot küldtek, segítségül sietett a Pécsi Bőrgyár, eljöttek a vil­lányi Szőlészeti Szakiskola képviselői is, akik sok-sok gyermekruhát és pénzt hoztak, számíthat a család az új- petrei ÁFÉSZ vókányi kamisüzemének dolgozóira, a helyi Üj ilet Termelő- szövetkezet szocialista brigádjára. Méltányosságból, — de talán szeb­ben hangzik így: emberségből kivé- tel^ tett az Allepmí Biztosító és « megállapított kárösszeg felét, több mint 41 ezer forintot kifizetett a csa­ládnak. És jönnek a postautah’á- , száz és többszáz forinttal ... Es szin­te mindennap akad valaki, aki azzal kopogtat a tanácson: én is segíte­nék. Ss még mindig elkel a segít* ség , . . Ezek a „rideg tények” Kistótfalun,. 1974. január 19-én. iraiYgiMrehirgiiiT iBTfih arnm ban is elegendő egy kevésbé kötött, egyszerűbb és éppen eb­ből' következően gyorsabb eljá­rási forma. Mondok egy példát: eddig a nyomozás során min­denkor kötelező volt a tanúk ki­hallgatásáról részletes jegyző­könyvet készíteni. A rendőrség persze ma is éppúgy elvégzi a tanúkihallgatásokat mint az­előtt, de erről o vétség! eljárás­ban csak rövid jelentést készít, ezzel lényegesen egyszerűbbé teszi, gyorsítja a nyomozás ed­dig megszokott menetét. Az így felszabadult energiát elsősor­ban a nagyobb ügyek, jelentő­visszaélések felderítésére, nyo­mozására, ügyészi és bírói elbí­rálására lehet fordítani — és ez is egyik célja volt az új tör­vénynek. Tehát a felelősségre- vonós módját, eszközét tekintve jelent elsősorban újat, és nem azt, hogy esetleg merőben új elvek léptek volna érvénybe a bűnüldözésben január elsejétől. Magyarul: arról szó sincs, hogy esetleg enyhébben ítéljük meg azoknak a cselekményét, akik idén január elseje utón követ­ték el visszaéléseiket, mint áro­két, okik az elmúlt évben tet­ték... — A vétség* «flórét gyón. *rro nincs mód, hogy a tiilyo- több kategóriában, bizonyos bűn­tetteknél is alkalmazzák est « lármát? — De igen, és ez további könnyítést jelent a bűnüldöző szerveknek. Például a garázda­ság, a testi sértés egyes esetei­ben, annak ellenére, hogy azok bűntettnek minősülnek, mégis a vétségi eljárás szabályai szerint lesznek elbírálhatók. Tehát a garázda elemek gyorsabban ke­rülnek bíróság elé, mint eddig, — Téli pihenés o Balatonnál A 5IÖTOUR azoknak Is biztosít­ja a pihenés lehetőségét, akik télen mennek Balatonra. Fo- nyód-Bélatelepen a motelben, kétágyas fűtött szobák várják a pihenni vágyókat, illetve az M—7-es műúton átutazókat Gondolnak a szezonra is: bőví­tik a vízisport-lehetőségeket és újra megnyitják a lovasiskolát Korszerűbb oktatás. Mór elkészültek a bonyhádi Közgaz­dasági Szakközépiskola bővítési tervei. A kilencmillió forint ér­tékű munkát a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat vég­zi. A március 1-én kezdődő épít­kezések során öt új tantermet és két munkatermet kap az is­kola. Évadzáró, bajnokavató ünnepséget rendezett szom’jaíon este a Pécsi Vo­lán Autósport Pécsi Szakosztálya. Az 1973-as bajnoki évadot, kitűnő ered­ményekkel fejezték be a pécsi rallye- és túraversenyzők. A ralíye 'Osztály­ban egy bajnoki címet és egy negye­dik helyezést, a túraosztályban egy bajnoki címet, egy második helyet, két harmadik, egy ötödik, egy hato­dikat ©s egy nyolcadikat szereztek meg. A túracsapat második helyen véglett a bajnokságban. A tavalyi hegyi bajnokságon is bajnokot avot- tak a pécsiek. De az elsők között vé­geztek a ,,Ki a legügyesebb vezető1* versenysorozat országos döntőjén is. A szakosztály háromszoros magyar bajnokpárosa, Bálint Árpád és Sas­hegyi Lajos a magyar válogatott tag­jaiként az furópa-bajnokságon és a nagy Szocialista Kupa versenyein !s megállta a helyét — Óvodabővítés Szigetváron. Ma veszik birtokukba a kisgye­rekek a szigetvári 2. sz. óvodát Az udvari épületet a Városi Tanács saját erőből alakította át úgy, hogy újabb húsz gyer­mek elhelyezésére nyílik lehető­ség. — Tanulnak az autók orvosai. Ma reggel kezdődik az AFIT 14. sz. Autójavító Vállalat mohácsi szervizében az a tanfolyam, ahol a vállalat szakmunkásait a legkorszerűbb diagnosztikai i berendezések kezelésére oktat­ják. Az elméleti és gyakorlati foglalkozások kétharmadát mun­kaidő alatt bonyolítják le. Közlemény A Volán 12. sz. Vállalat értesíti tn utazóközönséget, Hogy a Magaslati úton folyó gázvezeték-bekötési mun­kálatok miatt a 33-as tettyei járatok 1974. január 21-én, hétfőtől, előre­láthatólag január 26-ig, szombatig, 8.00—-16.00 óráig csak a Pálos temjv lomig közlekednek. A fenti időpont között a Kossuth tér­ről induló járatok az eredeti útvona­lon a Pálos templomig haladnak, on­nan a Kossuth térre a Hunyadi úton át közlekednek, tehát a Petőfi-ház és Danvanich utcai megállókat wem érintik. A Kossuth térről 7.50 órakor Induló 33-as járat már csak a Pálos temp­lomig, a 15.55 órakor Induló járót már a Tettye végállomásig közleke­dik. A Pálos templomtól a Kossuth tér*- re haladó járatok a menetrendben meghatározott vissraindulási idő után 5 perccel indulnak. Romhányj József Pécsett Hová tűnt a volt „börtönszakács"...? Nyomozás, nem sok eredménnyel „ ,.. Anno dacu, együtt ültem vele. Volt olyan, hogy a börtön- őrök mentek érte: Józsi bácsit — megint kell egy Jó szakács, jöjjön már be,.. öregem, ez a téma — negyven évet töltött a hűvösön. Kérdezz bárkit Pé­csett, mindenki ismeri." * Nyomoztam. Ilyenkor kérdez az ember, s a válaszok .. A jól tájékozod: — „Hót persze, hogy isme­rem, ugye arra az arab kinézé­sű öregre gondolsz?! A minap találkoztam vele az 'utcán. Ki­csit magasabb nála a felesége? Hogy hol lakik? Miért is nem kérdeztem meg! Tán nézz körül a jobb helyeken .. A Jópajtás-italbolt egy ven­dége: •— Látásból Ismerem, Vala­melyik retyerutyája itt lakik a környéken... de mondok én egy jobbat... Á taxisofőr: — Most, ilyen hidegben, nem hiszem, hogy kinn van. Mert az volt a szokása, hogy ezidőtájt bevonul. De talán a fuvaro­sok ... láncra vert kutya, gumirádlis kocsi, fehér telefon. —r Nem ismerem, de már hal­lottam róla. Most miért olyan fontos? — Mondják, míg ifjú és bohó volt, elkövetett néhány stiklit. — Nem gonosz ember, csak hirtelen természetű .,. Talán próbálja meg a szállítási cége­ket felhívni, biztos megleli. Telelőn. — „Nálunk ilyen nevű nem dolgozik I” „Kocsis tanszék": — Nem ismerem. Maga rend­őr. C.«*«, — Dehogy. — Ja, az aki úgy poruljárt az egyik étteremben? Be akart kerülni a sittre, de arra mindig vigyázott, hogy ne sokat kap­jon. így aztán komótosan, ügyelve arra, hogy mindenki lássa, az egyik étterem abroszát igyekezett megléptetni. A ka­bátja alá gyűrte, kikocogott a helyiségből. Fittyet hánytok rá. Vissza baktatott. Elővette o térí­tőt, zavartan visszatette. Éppen jött a pincér, és ^zt mondja: — hagyja csak uram, maid én rendet csinálok... Újabb telelőn: „Az adatok? Megpróbáljuk. Ismerjük, de már régen volt nálunk. Úgy hallottam,^ mosta­nában ő viszi haza a felesé­gét’. Újabb tárcsázás. A válasz biztató. „Az egyik rokonának tu­dom a címét.” Újból egy kutya, csak nem az udvaron, hanem a belvárosi lakásban. — Az. öreg megváltozott. Tíz. éve sincs semmi ügye. Most a " ' * dolgozik. Próbálja meg, hátha mesél valamit. De egy világért se a munkahelyén keresse, inkább otthon. Déryné utca... Estefelé megtalálja. Beteges a felesége, azaz, hogy az élettársa, őt vezetgeti haza. Őszülő úr nyit ajtót. — Itt ilyen nevű férfi nem la­kik. A szomszédságban sem. Egész biztos. Vissza a rokonokhoz. Vészjós­lóan csahol a kutya. A folyosón fogad a zordon tekintetű rokon­leány: — Kért engedélyt a nagybá­tyámtól? — Még nem is beszélhettem vele. A cím amit mondtak, ha­mis. — Másikat úgysem kap. Mit akar tőle? Elbeszélgetni? Hi­szem, ha akarom . . A lakásból fiatalember jön o folyosóra, végigmér, majd visz- szamegy. Közben a kevélyter mészetú asszonyság mondja; — Hagyják őt békében. Úgy­sem szól egy szót sem! Ki volt az, aki megadta a címünket? De már sejtem ... Nyújtom a kezem. A leány pil­lantásra sem méltatva távozik. A kutya szerencsére nem tart velem , . —■ Tervezzünk klubot I A dom­bóvári művelődési ház alatt hú­zódó törökkori pince átalakítá­sát tervezik a dombóvári fiata­lok. A KISZ Városi Bizottsága pályázatot írt ki — a legjobb munkákat jutalmazzák, ötletei­ket felhasználják a társadalmi munkában átalakítandó klub- helyiség építésénél. — Télen készül. Nyári szan­dálok gyártását kezdték meg a Bonyhádi Cipőipari Szövetkezet­ben, A tervek szerint az első félévben 200 ezer pár divatos szandál készül az üzemben, nagy része Csehszlovák ex­portra. EE-05-07 Elütötte a személygépkocsi» Ittasan, figyelmetlenül lépett ai úttestre szom­baton este Óaranyban, Ungvári Fe- renc, 73 éves nyugdíjas, és egy sze­mélygépkocsi elütötte. Az idős ember lábtörést szenvedett, a barcsi mentők a szigetvári kórház sebészetére szál­lították.. Határsértőt fogtak el. Tiltott határ­átlépést kísérelt meg szombatra vir­radó éjjel Romics Sándor, 40 éves géplakatos, pécsi lakos. A határőrök a jugoszláv határ közelében elfogták. A határsértőt előzetes letartóztatásba helyezték * ,, , | Felborult • gépkocsijával. Kapes­tovabb ! sxekeső belterületén felborult személy- ; gépkocsijával1 dr. Veszély József, 46 éves kaposszekcsői körzet: oryos. Az eszméletlen sérültet a mentők a dom­bóvári kórházba szállították. Hát, öregem, ez a téma . (M! Kórházi ügyeletek Gyermekgyógyászat: Gyermekkli nika. Belgyógyászat, sebészet, Traumato­lógia: II. Belgvógyászati, II. Sebésze­ti Klinika. Égési sérülések: Honvíd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya és agysérülések: Idegkllmkcb { Huszita Jenő: Gü! baba című operettjének kirobbanó közön, ségsikerű péntek esti bemuta­tóján megjelent az egyik szerző is: Romhányi József, aki a ne­héz színészi munkát igénylő, de szép és kellemes új szövegköny­vet írta. — Milyen Irodalmi rangja van a humoros versnek? — kérdez- tűk tőle ez alkalommal, — A tréfás vers nem divata* műfaj, igen kevesen írunk ilyet. Nem is törekszünk különösebb irodalmi rangra. Engem sem iz­gat, hogy a hivatalos irodalmi közvélemény legfeljebb az iro­dalom mesgyéjére sorolja. Iran* ezeket, mert magam Is szórako­zom vele és a közönségnek tet­szik. Amikor elkezdtem, tulaj­donképpen kizárólag színpadi, illetve pódium célokra írtam, csupán szórakoztatásra. Most már azonban készülők kiválo­gatni belőlük egy kötetre valót. Kissé már elmélyültebb tarta­lommal foglalkoztat ez a mű­faj, megtartva persze a mulat­ságos nyelvi fordulatokat De mondandóban ezek az újabbak kicsit szigorúbbak. Nem azért, mert én is abban a tévhitben élek, hogy csak az lehet rangos, ami komor.- Hanem ezek a sza­tírának kissé már az élesebb, csattanósabb világába tartoz­nak. — De Romhányi József nem­csak mulattató, nemcsak humo­rista, hiszen már a huszadik operaszövegkönyvét írja. — Egyáltalában nem tartom rangon alulinak, hogy a legszé­lesebb értelemben vett közön­ség inkább humoristának ismer. De munkásságomnak valójában f ez csak kisebbik része. Elsősor­ban az operairodalomban buz- gólkodom igen nagy szeretettel és nagyon szívesen. De készü­lőben néhány más munkám is, | éppen nem mulatságosak, de j ezekről még ném érdemes ko­molyabban beszélni. Inkább er- j ról, ami már kész: a Pannópia j Filmstúdióban a televízió meg­bízásából Ismét nekiláttunk egy sorozatnak Nepp József karika­turista barátommal. Az ilyesmi­nek nagy keletje van. A terve­zett 39 részből 13 mér elkészült. A címe: Doktor Bubó. Az antro- pomorf állatvilágban játszódik. A rajzai rendkívül szépek, ked­vesek, finoman szellemesek (és igyekeztünk, hogy a szövege mulatságosan tanulságot le gyen r. a.

Next

/
Thumbnails
Contents