Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)
1974-01-19 / 18. szám
/ Vffág profét árja!, egyesüljetek! Dunántúlt ncroiö XXXI. évfolyam, 18. szám 1974. január 19., szombat Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja w Uj termékek, új szakmák Vitát' — és etemzések — középpontjában áll o szakoktatás. Nem csoda, hiszen a Wiunka- erőkérdés gazdasági életünk egyik legfontosabb problémájává vált, ráadásul teljes sebességre kapcsoltak a távlati [munkaerőhelyzettel — annok tervezésével — foglalkozó szakemberek i& ' A demográfusok szerint @ munkaképes korú népesség száma 1970 és 1985 között stagnál, tehát jelentősebb munka- erőtartalékokra nem számíthatunk^, A jelzett időszakban legjobb esetben is mindössze 400 ezer fővel növekedhet a ntun- fcaerőkínálat, Ilyen körülmények között kell felkészülni a műszaki-technikoi fejlődés minden eddigit meghaladó felgyorsulására, az új technológiai eljárások bevezetésére, gyárak, sőt egész ágazatok termékstruktúrájának megváltoztatására, új szakmák, új foglalkozások megjelenésére stb. Vagyis: a következő másfél évtizedben előttünk álló gazdasági feladatokat szinte teljes egészében a meglévő munkaerővel kell megoldani, s ez mór az oktatás — nemcsak az iskolai, hanem a munkahelyi oktatás — nagy feladata Ma mór szinte közhely, hogy a segéd- és betanított munkás Igény — éppen a kínálat minimumra zsunorodásával — alaposan lecsökken. Elképzelhetetlen, hogv az iskolázottság, valamint az életszínvonal állandó emelkedése esetén továbbra is naqv tömegek vállalják a különösebb képzettséget nem Igénylő nehéz testt munka*, vagy akár a könnyebb kisegítő munkát A szakmunkások esetéber — az ismeretek mennyiségét H- lefeen — túlképzéssel kell számolni, ha a szakmunkásképzésben nem történne a jövőben mefedikai változás. A jelenlegi szakmunkásiskola már ma is jóval többet nyújt a tanulóknak, mint amennyi a szakmunka elvégzéséhez feltétle-ül szükséges. Ügy is mondha*- mánk: sokat akar, sokat markol ez az iskola, ami voltaképpen pozitív dolog, de ez nem jeie-tti a szakmunka hatékonyságának automatikus növekedését. Á következő évtizedben a szakmunka már most is iái észrevehető difcerenciálódásának és soecio- lizálódásának felgyorsulásával lehet számolni, s mivel az iskola csak a tudás alapjait adhatta, ezt az igényt a munkahelyi továbbképzéssel kell kí- eléníteni. Fel kell készülni arra, hoay számos szakma alaovetően megváltozik majd. A komplex gépesítési folyamatok, az automatizált berendezések térhódításával szakmák tűnnek el és újak jelennek majd meg; az alkalmazott technológia forradalmasítása ugyanilyen hatós- -sal jár, s a termékorofilok gyökeres megváltoztatása is egyre nagyobb terheket jelent maid a továbbképzés számára. Ezekkel a változóikkal szükséges számolni az ifiúsóni képzésben is, mfedenekelőtt abból a szempontból, hogy jól hasznosítható, többféle szakma elsajátításához alapot adó, és jól továbbfejleszthető aiaoismereteket adjanak a tanulóknak. Mindez csak néhány példa annak érzékeltetésére, hogy a nem Is olyan távoli jövőben alapvetően megváltozik a munkaerő szakmai összetétele; pontosabban: meg kell, hogy változzak! S emvt nem lehet eléggé han''SÚI',ozni: a vá'tozás gyorsasága és mé-téke jórészt a vállalatokon múlik. A 101 -es kilométerkőnél Aláírták az egyiptomi-izraeli csapatok szétválasztásiról az egyezményt Tárgyalósok kezdődnek a sz'riai és izraeli csapotszétválasztásról Pénteken a Kairól Szusszal összekötő országút 101. kilométerkövénél aláírták az Egyiptomi Arab Köztársaság és Izrael kormányának az egyiptomi és az izraeli csapatok szétválasztásáról létrejött megállapodását Az egyezményt Mohamed Abdel Ghani Al-Gamazi egyiptomi és David Elazar izraeli vezérkari főnök irta alá Eusio SiilasvuO tábornok, az ENSZ Közel-Keleten állomásozó rendfenntartó erői főparancsnokának jelenlétében. A megállapodás nyugati hírügynökségi jelentések szerint kilátásba helyezi az izraeli csapatok kivonását a Szuczi-csa- torna nyugati partjáról, a csatornától 32 kilométerrel keletre, Mitla és Giddi hágó vonalaira, továbbá az egyiptomi csapatok létszámának és fegyverzetének bizonyos csökkentését a csatorna keleti partján. Izraelnek csökkentenie kell csapatainak létszámát az említett térségekben és ki keli vonni onnan nehézfegyverzetét. A szembenálló csapatok között 11 kilométer széles ütköző- zónát létesítenek, itt az ENSZ rendfenntartó alakulatai ellenőrzik majd a megállapodás végrehajtását Szedőt felhatalmazása Hafez Asszad szíriai államfő felhatalmazta Szadat egyiptomi elnököt, ho-v kezdjen'tárgyaló sokat Kissinger amerikai kül ügyminiszterrel - szíriai és íz raeli csapatok szétválasztása ról” a Golan-magaslatokon — jelentette be pénteken egy egyiptomi kormányszóvivő. Ezzel a bjelentéssel hivatalos megerősítést nyertek azok a korábbi értesülések, hogy közvetlen lépések történnek a katonai rendezés nagyjából párhuzamos lebonyolítására mindkét fronton. A két arab államfő csütörtökön telefonbeszélgetést folytatott egymással, ezen —- kairói lapértesülések szerint politikájuk koordinálásáról volt szó. HenryvKissinger amerikai külügyminiszter pénteken délben ismét Asszuánba érkezett, hogy Anvar Szadattal a legújabb közel-keleti fejleményekről tanácskozzék és felkérje az egyiptomi államfőt a csapatszétváiasztá- sokkal kapcsolatban megszerkesztett végleges dokumentum aláírására. Ezt a dokumentumot Golda Meir izraeli miniszterelnök pénteken Jeruzsálemben aláírta. Kissinqer Asszuánba érkezése előtt Szadat külön-külön tárgyalt Jasszer Arafattal, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetőjével és Ahmed El- Khatib-bal, az Arab Köztársaságok Szövetségének szíriai nemzetiségű miniszterelnökével. Szadattal folytatandó tanácskozása után Kissinger Fahmi külügyminiszter társaságában Luxorba utazik: az amerikai diplomácia vezetőjét az egyiptomi külügyminiszter hívta meg rövid pihenésre. Asszuánba érkezésekor az amerikai külügyminisrtcr bejelentette: a hét végén Damaszkuszba utazik, hogy a szíriai vezetőkkel is tárgyaljon az izrae'i— szíriai csapatok szétválasztásának kérdéseiről. Kissinger damaszkuszi látoaa- tásának híre röviddel azután látott napvilágot, hogy Amman- ban hivatalos közleményt hoztak nyilvánosságra az amerikai külünyminiszter szombaton kezdődő jordániai látogatásáról. Vasárnap katonai vezetők találkoznak Vasárnap délelőtt 10 órakor újból találkozik az enyiptomi és az izraeli vezérkari főnök, hogy megvizsgál a a pénteken aláírt megállapodás rendelkezéseinek végrehajtását — közölte Ensio Siilasvuo tábornok, az ENSZ békefenntartó erőinek főparancsnoka és Gamazi tábornok, egyiptomi vezérkari főnök a csapatok szétválasztásáról szóló egyiptomi—izraeli megállapodás aláírása után. Egy újságíró megkérdezte Ga- mazitól, vajon e két vezérkari Főnök megvitatta-e a megála- podás egyes pontjait, mielőtt aláírta volna. Gamazi azt válaszolta, hogy csak aláírták az egyezményt A KG$T egységes számítógép rendszerében a VIDEOTON megkezdte a kis-számitógépek sorozatgyártását. Bácskai László és Le- tenyei József üzemmérnökök ellenőrzik az R 10-es számítógépet. Kiemelt feladat Vasárnaptól — költözés A Munkácsy utcai Rerdelcintézet fe újításának második szakaszába lépett Befejeződött a Munkácsy utcai Rendelőintézet felújításának első szakasza — vasárnap megkezdik a visszaköitözést. Ott vannak már o fogászati székek, a röntgengépek, a többi berendezést — bútorokat, műszereket, gépeket — o Mikszáth Kálmán utcai orvosi rendelőből, illetve a PIK-től bérelt raktárakból szállítják majd visz- sza, eddig ugyanis itt raktározták ezeket. Nyomban ezután a szakemberek beszerelik az. elektromos berendezéseket, s munkájuk nyomán február 11-től a második kerülethez tartozó já'ó- betegek már az új, korszerű és nagyon szép épületszárnyba mehetnek. Már január 21-én, hétfőn reggel a Kisfaludy utcai rész harmadik emeletén kezdi meg szakrendelését az ideg- és belgyógyászat, az új szárny első emeletén pedig a kardiológia és a munkaalkalmasscai vizsgálat. Az épülő Széchenyi tér felé eső részének első emeletére kerül az Orvosszakértői Intézet — a korábbi MUCSO. Február 11-ig folyamatosan települnek a felújított épületbe a szakrendelések. * A legelső intézkedés a felújítás első szakaszának végén az volt, hogy a kartonozó eredeti helyére került. Már jóideje nem kell a betegeknek felménniüfc a harmadik emeletre. Minden beteg tehát először a kartonozó- ba kell. hogy menjen, ott jelentkezésekor tájékoztatják az esetleges változásokról, pontosan megmondják, hová kell menni. A portán pedig két hatalmas táblán jelzik maid, hogy melyik szakrendelés hol működik. Ha változások lesznek, mind a táb'ákon, mind o kor- tonozóban azonnal pontosíta- nak. A jobb tájékoztatást szolgálja természetesen ai is, hogy a portán állandó üqyelet van, s a portás is eligazíthat bárkit. A Pécsi Építő és Tatorozó Vállalat főmérnökétől kapott tá'ékortatás szerint a felújítás második üteméhez az eredeti tervek szerint fognak hozzá. Az épület középső részét oz építők nyáron már átadják rendeltetésének. Eredetileg augusztusra tették az átadás határidejét, de már kijelentették, hogy a második szakaszt júliusben befejezik. Kiemelt feladatának tekinti o vállalat a rendelőintézet felújítását, persze ez nemcsak a határidők csökkentésében, hanem a kitűnően végzett munkában is megnyilvánul: a már felújított épületrész nggyon szép és precíz kivitelezés.- kp Új Ipari óriás Felavattak a győri acélöntődét Pénteken új Ipari óriással gazdagodott az ország. Győrött felavatták a közúti járműprogram keretében felszerelt 18 ezer tonna évi kapacitású acélöntődét. A 35 500 négyzetméteren elhelyezkedő, önálló gyárnak is beillő üzem a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár legújabb részlege. Építése és felszerelése 790 millió forintba került. A hideg- és mele.güzemi részre tagozódó öntödében a próv baüzeniéíés mar korábban elkezdődött. Az avatás napjáig több mint 300 öntést végeztek. Jelenleg ez az ország legkorszerűbb, csaknem teljesen automatizált öntödéje. A iicencét, a gyártási technológiáját és a berendezéseinek egy részét az NSZK-beli GHV cégtől vásárolták. Az épületének a vasszerkezetei és más felszerelései „házon .belül” készültek. A győri océiöntöde szervesen kapcsolódik a közúti járműipari programhoz; annak is egyik legfontosabb áaahoz, a futúmű- ovártás továbbfeljesztéséhez. A KdST integráció keretében ugyanis hazánkét, ezen. belül pedig a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyárat bízták meg azzal, hogy nagy sorozatban készítsen autóbuszokba és tehergépkocsikba beépíthető futóműveket, elsősorban a szocialista piacra. Az új öntöde évenként 70 ezer futóműhöz gyárt öntvényeket Jelentős üzletkötés Nyersfosifaf Marokkóból és Algériából Ä H*1 & tfer,na!§sr8ve?k®Te?efe lavifönöh«9yeLs' Ä befesaS fermeJőszSve'lkozethen 23 ©rőgéjfs nagyjavítását íégzik, 22 póikecsífc újítanak lei0 és kijavítják @2 erőgépekhez ton*« ‘©■z© munkagépeket Ss F@tás irb Jásnes A Chemolimpex Vegyipari Külkereskedelmi Vállalat a napokban több jelentős üzletet kötött észak-afrikai partnereivel a vegyiparhoz nélkülözhetetlen nyersanyagok importjáról. Algériai partnercégekkel egy korábban kötött hosszú lejáratú megállapodás alapján most szerződést írtak alá, amelynek értelmében 1p74-ben 100 ezer tonna nyersfoszfátot szállítanak a magyar, ipar részére az algériai vállalatok. Már tárgyalások folynak az idén lejáró szerződés további 4—5 évre szóló meghosszabbításáról. A múlt év őszén népes piackutató delegáció járt Marokkóban, ahol az 1975-re felépülő péti komplex műtrágya-előállító üzem dúsított (kolcinát) foszfát igényét kötötték le az 1975—80 közti időszakra. Ennek értelmében 1 millió 380 ezer tonnát szállítanak majd hazánkba a marokkói partnerek. Ezenkívül tárgyaltak arról is, hogy a korábbi próbaszállítások után — a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek részére szuperfcszfót műtrágya gyártásához hazánk nagyobb mennyiségű kolafoszfátot vásárolna. A napokban pedig már aláírták a szerződést is, eszerint — a növekvő igények kielégítésére — a Chemolimpex mintegy 50 ezer tonna kolafoszfátot rendelt Marokkótól. A marokkói fél további 50 ezer tonnányit ajánlott fel, ha erre iparunk és a külkereskedelmi vállalat feényt tart, s erről már tárgyalásokat kezdtek.