Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)

1974-01-18 / 17. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek? Dunántúlt tlanto XXXI. évfolyam, 17. szám 1974. január 18., péntek Arts: SO fülé« Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Mepllapoifás a szuezi Ironien álEomásezó csapatok széiváíasziásikan fiz okmányt ma írják alá a 101-es kilométerkőnél Csütörtökén, közép-európai idő szerint 20.00 órakor a kairói rádió adását megszakítva jelen­tette be, hogy Egyiptom és Izrael megállapodott a szuezi fronton állomásozó csapatok szétvá­lasztásában. Egyidejűleg hasonló bejelentést tettek a Jeruzsálemben összehívott nemzetközi konferencián és Washingtonban, ahol Nixon el­nök a televízióban közölte a megállapodás té­nyét A flórom fővárosban egyidejűleg nyilvános­ságra hozott közlemény szerint a csapatok szét­választásáról szóló okmányt január 18-cn, pén­teken helyi idő szerint déli 12 00 órakor írja alá az egyiptomi, illetve izraeli hadsereg vezérkari főneke c Kairót Szuezzel összekötő országút 101- es kilométerkövénél levő ENSZ megfigyelő pon­ton. Jelen lesz az aláírásnál Siílasvou tábornok, az ENSZ közel-keleti békefenntartó erőinek fő- parancsnoka is. Politikái kcipiapok inyiiian A TARTALOM SOI Korai kongatni a vészharangot (3. old.) Fűzzük még szorosabbá kapcsoltainkat (3. old.) Ismét kék lesz ^ a Duna? (5. old.) Egy robbanás tanulságai (5. old.) krt : „ENERGIASZÁLLÍTÓK” (Riport a 3. oldalon) Kiállítással egybekötött nyitáünnepség Szigetváron A már hagyományossá váló politikai könyvnapok megyei és városi megnyitóját tartották meg tegnap Szigetváron, a Vá­rosi Könyvtárban. Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága propaganda és művelődési osz­tálya és az MSZMP Szigetvár Városi Bizottsága, valamint a Kossuth Könyvkiadó Baranya megyei Kirendeltsége rendezé­sében megtartott ünnepélyen részt vett Rajnai József, az MSZMP Baranya megyei Bizott­ságának propaganda és műve­lődési osztályvezetője és Jármi Ernő, a Kossuth Könyvkiadó fő­osztályvezető helyettese. A meg­hízottak között voltak még töb­bek között a megye könyvtárai­nak vezetői és munkatársai is. A Szigetvári Gimnázium iro­dalmi színpada és az I. sz. Ál- ta'ános Iskola kamarakórusá­nak műsora után Németh Já­nos, a Kossuth Könyvkiadó ki- rendeltségének vezetője mon­dott ünnepi köszöntőt. Beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a Rá­dió és a Televízió mind erő- sehb térhódítása ellenére sem csökkent a politikai könyvek iránti érdeklődés. Országos vi­szonylatban is Baranya megyé­ben vásárolják egy főre eső át­lagban a legtöbb ilyen témájú irodalmat. A továbbiakban el­mondta, hogy a napokban csak­nem háromszáz megyei párt- alapszervezetben rendeznek könyvajánlásokkal egybekö­tött ankétot és vitát. Ezt követően László Emil, az MSZMP Szigetvár Városi Bizott­sága első titkára köszöntőjében elmondta, hogy megyénkben az utóbbi időben megkétszerező­dött a politikai tárgyú könyvek iránti érdeklődés, ami egyben azt is jelenti, hogy a marxista műveltség a kor igénye lett. A Kossuth Könyvkiadó, mint a po­litikai irodalom gerince a to­vábbiakban csaknem kétszáz­ötven különböző kiadványt je­lentet meg négymillió példány­ban. A politikai kőnyvnapok meg­nyitója utón ugyancsak a Váro­si Könyvtárban kiállítás nyílott a Kossuth Könyvkiadó által megjelentetett legsikeresebb művekből. Kun Béla emléktáblája A Perm közelében fekvő Kor- moviscse-állomáson csütörtökön leplezték Kun Béla, a magyar internacionalista harcos emlék­tábláját. Kun Béla 1918-ban a Vörös Hadsereg soraiban harcolt az állomás felszabadításáért, s a helyi lakosság megőrizte emlé­két. Az emléktábla leleplezése alkalmából rendezett nagygyű­lésen felszólalt Andrej Tyere- hin, a polgárháború veterán­ja, aki személyesen ismerte a magyar forradalmárt. I Ülést fartőit a Minisztertanács Napirenden: ^ levegőszennyeződés elleni védekezés ipari A Kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott A külügyminiszter tájékoztat­ta a kormányt a Szovjetunió­ban tett hivatalos baráti láto­gatásáról, Leonyid Brezsnyewel, a Szovjetunió Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának fő­titkárával és Andrej Gromiko külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseiről. A szívélyes légkörben és a teljes elvtársi egyetértés szellemében folyta­tott tárgyalásokon áttekintették a két ország politikai, gazdasá­gi és kulturális l^ppcsolatait. A miniszterek megelégedéssel ál­lapították meg, hogy a két or­szág sokoldalú együttműködése a szocialista internacionalizmus elvei alapján minden területen termékenyen fejlődik. Hangsú­lyozták a szocialista országok összehangolt nemzetközi tevé­kenységének kiemelkedő fon­tosságát. Az időszerű nemzet­közi problémák megvitatása so­rán különös figyelmet szentel­tek azoknak a feladatoknak, amelyek az európai biztonság fenntartására és megerősítésé­re irányulnak. Megegyeztek ab­ban, hogy a szoros együttmű­ködés érdekében folytatják ps szélesítik a különböző szintű konzultációk és munkamegbe­szélések körét. Á tárgyalások megerősítették a két fél állás­pontjának és nézeteinek teljes azonosságát minden megtár­Haderőcsökkentési tárgyalás Becsben Európában a politikai enyhülést katonai enyhü Egyhónapos téli szünet után csütörtökön Bécsben folytatód­tak a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentésé­vel foglalkozó tárgyalások. A Kongresshaus nagytermében ültek össze a küldöttségek: 17 eu'ópai ország, továbbá az Egyesült Államok és Kanada delegációjának tagjai. Az idő­járás okozta áramzavar miatt gyertyafény világította be a ter­met, amikor a küldöttségek gyülekeztek, közöttük a magyar delegáció is, dr. Petrán János vezetésével. * Az idei első munkaülésen a sajtó munkatársai már nem ve­hettek részt, mivel az érdemi ülések bizalmasak és zártkö­rűek. A sorrendben 15. plenáris ta­nácskozáson George K. Gran­de nagykövet, a kanadai kül­döttség vezetője elnökölt. Később ismeretessé vált, hogy felszólalt az ülésen HIesztov nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője, majd George K. Gran­de, a kanadai küldöttség veze­tője. Az ülés negyvenöt percig tartott. Az ülés után a Hofburg saj­tóközpontban nagy érdeklődés mellett került sor dr. Radoslaw Klein nagykövetnek, a csehszlo­vák küldöttség vezetőjének tá­jékoztatására. A nagykövet rá­mutatott arra, hogy Európában a politikai enyhülést katonai enyhülésnek kell követnie, s eb­ből a szempontból a bécsi tár­gyalás eddigi szakasza ered­ményt nem hozott. A résztvevők megismerték egymás álláspont­ját és a plenáris ülések hasz­nosak voltak. A szocialista or­szágok javaslatát, amelyet négy ország — Szovjetunió, az NDK Lengyelország és Csehszlovákia — dolgozott ki, reálisnak és olyan alapnak nevezte, amely lehetőséget nyújt a katonai ér­telemben vett közép-európai térségben a kölcsönös csökken­tésre. Klein nagykövet a NATO-or- szágok javaslatát, amelyet négy tot nem tartotta elfogadható­nak, mert az egyoldalú katonai előnyök biztosítására törekszik, most olyan közös megoldást kell találni, amely a fennálló nézetkülönbségeket kiküszöböli. A sajtótájékoztató után beje­lentették, hogy a következő ple­náris ülést a jövő héten, ked­den tartják. gyalt kérdésben. A Miniszterta­nács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A kormány megtárgyalta és elfogadta a kohó- és gépipari, a nehézipari, valamint az épí­tésügyi és városfejlesztési mi­niszterek előterjesztését a leve­gő tisztaságának védelmével összefüggő hazai ipari háttér létrehozásának programjáról. A Minisztertanács egy korábbi rendeletében meghatározott, a levegő tisztaságát védő kö­vetelményeknek csak megfelelő műszaki színvonalú szűrőberen­dezésekkel és eljárásokkal, tü­zelő- és tisztítóberendezésekkel, valamint ellenőrző műszerekkel lehet eleget tenni. A program célja, hogy átfogóan szervezze a levegővédelmi berendezések, műszerek készítését és az orszá­gos szervizhálózat kiépítését. A hazai gyártás kifejlesztésénél figyelembe veszi a KGST együtt­működés és szakosítás előnyeit, valamint a készülékek kooperá­ciós gyártásának lehetőségeit más országokkal is. A program megvalósítása még ebben az évben megkezdődik, széleskörű kibontakozásra azonban csak az ötödik ötéves tervben kerül sor. A kormány jóváhagyólag tu­domásul vette az építésügyi és városfejlesztési miniszter tájé­koztatását a beruházásokkal kapcsolatos hatósági jogkörök jegyzékéről. Az engedélyezési eljárások egyszerűsítése érde­kében a jegyzék meghatározza a beruházások előkészítésének és megvalósításának időrendi folyamata és a létesítményfaj­ták szerinti hatósági jogköröket és jogosítványokat, valamint az azokat gyakorló szerveket. A kormány felhívta az érdekelt szervek vezetőit, hogy fokozot­tan szerezzenek érvényt a beru­házásokkal összefüggő hatósá­gi engedélyezési eljárások egy­szerűsítéséről szóló célkitűzések­nek. A Magyar Tudományos Aka­démia főtitkára jelentést tett o kormánynak a társadalomtudo­mányok helyzetéről és fejleszté-, sének problémáiról. Hazánkban meggyorsult a társadalomtudo­mányok fejlődése. Jelentősen megnőtt azoknak a kutatási feladatoknak a száma, amelyek társadalmunk mai fő kérdései­nek megoldásához segítséget nyújtanak. A kutatók eredmé­nyesen közreműködnek az ál­lami, gazdasági és kulturális fejlődést segítő döntések elő­készítésében. A kormány úgy határozott, hogy az irányítás javításával, tudományos viták szervezésé­vel, a kutatóbázis tervszerű fej­lesztéséhez szükséges feltételek biztosításával és fokozott anya­gi támogatóssal tovább kell erősíteni a kedvező folyamatot. A szakszerű ellenőrzés az adat­gyűjtés nyilvántartása érdeké­ben a szociológiai felmérések­re is alkalmazni ^kell a statisz­tikai törvényt. Az építésügyi és városfejlesz­tési, valamint a belügy- és a pénzügyminiszterek előter­jesztése alapján a kormány megtárgyalta az épületek tűz­védelmének korszerűsítéséről szóló javaslatot. A korábban megállapított tűzvédelmi köve­telményeket még jórészt a ha­gyományos építési mód, épüle­tek és épületszerkezetek alap­ján dolgozták ki. Az építési technológia nagyarányú fejlő­dése szükségessé tette egyes tűzvédelmi előírások módosítá­sát. Új követelmények alapján dolgozták ki a középmagas és magas épületek tűzvédelmi elő­írásait tartalmazó országos szabványt, továbbá a könnyű- szerkezetes épületekre vonatko­zó új tűzvédelmi szabályokat. A kormány az előterjesztést el­fogadta és úgy határozott, hogy fokozni kell a tűzoltóság felsze­reltségét, a tűzoltás technoló­giájának korszerűsítését. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek a Gyulai Húskombinát egyedi nagyberuházása építésére vo. natkozó javaslatát. Az előter­jesztés megállapítja, hogy Bé­kés megye az ország legjelen­tősebb sertéstenyésztő központ­ja, ahol a felvásárolt állatok mennyisége már 1972-ben meg­haladta az ötéves tervidőszak végére előirányzott szintet. A gyuiai vágóhíd ennek a meny- nyiségnek csak kis részét képes feldolgozni. Az állattenyésztés­nek a tervezettnél gyorsabb ütemű fejlődésével a korábbi beruházási cél megváltozott és emiatt szükséges a már jóváha­gyott költségelőirányzat módo­sítása. A kombinátnak Gyulán történő felépítését indokolja az is, hogy a gyulai és csabai kol­bász a magyar húsipar külföl­dön 'S keresett terméke. Az építkezés méq ebben a félév­ben megkezdődik. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt

Next

/
Thumbnails
Contents