Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)
1973-12-10 / 329. szám
Áz ötödik szúrás halálos volt Óvónők Közismertek óvoda gondjaink, hiszen a nemrégiben kibontakozott megyei óvoda- építési akció is ennek enyhítését célozza. Jelenleg a legkönnyebben járható út: meglevő óvodáink férőhelyeinek teljes, sőt annál va- I lamivei nagyobb arányú kihasználása. Ez a szülőknek ] örömöt — az óvónőknek j azonban nem kevés gondot jelent, örömmel hallottam, hogy például Komlón a tanács. rendszeresen, saját erőforrásaiból és a vállalati támogatást felhasználva jutalmazza azokat az óvónőket, akik a normálisnál nagyobb létszámú csoportokkal foglalkoznak. Néhány éve, s talán még jelenleg is, a felsőfokú óvónőképzőkbe bejutni nem volt könnyű dolog. Szigorúán bírálják el a pályára való alkalmasságot, a felkészültséget, figyelembe véve a középiskolai tanulmányi eredményeket Persze ebben közrejátszik a felvehető hallgatók viszonylag alacsony száma is. Mindez azonban azt vonta maga utón, hogy zavarok keletkeztek az óvónőutánpótlásban. Ez a felismerés szülte a képesítés nélküliek beállításának szorgalmazását — ezek aránya országosan 18 százalék — majd a szakközépiskolai óvónőképzés bevezetését. Itt azonban jogosan jelentkezik a felsőfokú képzésben részt- vettek köréből az az igény, hogy bérben, fizetésben, besorolásban, sót nemegyszer az óvodán belüli munkabeosztásokban — mármint, hogy ne dajka-feladatokkal bízzák meg őket —, továbbtanulási igényeik biztosításában mind szélesebb körben ismerjék el, hogy na- qyobb felelősséggel, több áldozat vállalásával készültek és készülnek hivatásuk betöltésére, s ez kétségtelenül napi munkájukban érzékelhető kell, hogy legyen. Szó sincs arról, hogy nem értek egyet a szakközépiskolai óvónőképzés szélesítésével, csak amellett szólok, hogy ne szegjük kedvét azoknak, akik ezt a fontos munkát magasabb szinten vállalják elsajátítani, ezzel is eredményesebben elősegítve azt, hogy az óvodákba járó gyerekek ne csak egyszerűen egy „megőrző helyen" legyenek, hanem az őket szerető, a hozzájuk jól értő „kispedagógusok" jobban készíthessék fel csoportjaikat az általános iskolai tanulás megkezdésére. Ennek jelentőségét pedig az általános iskolák álsó tagozataiban tanítók igazolhatják: milyen nagy különbség tapasztalható ismeretekben, I értelmi képességekben az óvodákból — és a nem azokból érkező kisdiákok közötti Mitzki Ervin A taxisofőr gyilkosai Ki tette el a kést? — A gépkocsivezető még fékezett A fekete szalagokat már szombaton reggel a taxik ablakára ragasztották, mert Schunk Jánost megölték pénteken este tíz és tizenegy óra között a téglagyártól talán hat-nyolcszóz méterre, Szigetvár irányában A Kaposvárra tartó autóbusz vezetője eléggé bizonytalan helyzetben találta a Zsigulit s a kocsitól héhány méterre fekvő taxisofőr csak annyit tudott mondani: „Megszurkál- tak .., Négyen voltak ... két nő és két férfi ,. , az utasaim ..Négy szúrást kapott a hátába, annyi ereje maradt, hogy fékezett, a kocsi féknyoma 17 méter vplt. kiszállt, a gyilkos eléje került és ötödször is megszúrta. Ez volt halálos. A kónyhokés pengéje 20 centiméter hosszú. Megtalálták a színhelyen. Nagyszájú buta fiú Szombaton reggel o vállalat egyetlen női taxisofőrjével, Katival Indulunk ki Csertőre, hogy e négytagú rablógyilkos társaság előző esti útját rekonstruáljuk, ők négyen: Komáromi Sándor és „élettársa" Boros Karolin, aztán Fridrieh József „szintén" élettársával, Tóth Ilonával. Csertő kanyargós, hosszú falu, enyhén lejtő dombok között Megállítom a tsz lovasszekerét, egy fiatal legény és egy középkorú férfi ül a bakon. — Ismerik a Komáromit? — Ismerem, — mondja a fiatalabbik — általánosba együtt jártunk, itt élt a nagyapjánál, Fodor bácsinál, az utolsó házban. Buta, de nagy- pofájú gyerek volt. Egyszer, nem is tudom már, talán búcsúkor, szájon is vágtam. Odajött az asztalunkhoz és beleköpött a sörömbe. A nőt is. Ismerem, szőke, jóképű csaj, azt hiszem két hónapja itt ültek a kocsmában a sarokban. Akkor is az öreget látogatták meg .. „ Tíz óra már elmúlt A nagyapa — az utolsó házban — ül a földes szobában, valami répát szeletel a disznónak, a menye kint mos a konyhában, — Nem szerettem ezt a lányt, akivel Sanyi járt. Két hónapja is egész nap csak az ágyban heverésztek és nyalták egymást Negyedik napon elzavartam őket... — Tegnap aztán beállítottak megint, késő este a Fridrieh gyerekkel és az Ilonkával, velük volt a gépkocsivezető is. — Mit mondtak, miért jöttek? — Csak annyit, hogy Sanyi aznap kapott fizetést, kilenc- szóz forintot, így mondta, hót erre jártak, éhesek — mondja a fiatalasszony. — Éhesek voltok, Maradt estéről sülthal eléVIDEKI SZÖVETKEZET KOZGAZDASAGI EGYETEMET, szAMvrrai főiskolát végzett vagy ifari mérlegképes KÖNYVELŐI KÉPESÍTÉSSEL, LEGALÁBB 9 ÉVES SZAKMAI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐT KERES ff ellenőri munkakörbe ? Jelentkezéseket „Számvitel” jeligére e Hunyadi úti hirdetőbe kérjük leadni. jük teszem. A sofőr nem evett. Az uram rámszól: „Kenyeret nem metszesz nekik?" Keresem is a nagykést, nincs sehol, a Fridrieh gyerek nevetgél, azt mondta: „Addiq keresd, míg Itt vagyunk ..." — Ki tette el a kést? —Amikor bejöttek, szóltam nekik, az asztal sarkán van a lámpa, gyufa, gyújtsanak világot, Az Ilona gyújtotta meg a lámpát s az asztalnál rajta kívül csak a Fridrieh állt, mert a Sanyi, és a Karola akkor jöttek ki a papától és megálltak az ajtóban a sofőrrel. Csak Fridrieh vihette el, hiszen más nem állt ott, a kést pediq erre jól emlékszem, a kenyér mellé tettem, mielőtt lefeküdtünk és elfújtuk a lámpát. — Mikor mentek el? — Tíz már elmúlt. A sofőr sürgette őket. Csertőről visszajövet aztán megölték a sofőrt.., Szombaton délelőtt még látható volt a fékező Zsiguli nyoma. Az aszfalt fölszáradt ugyan, de barna — tenyérnyi — foltok jól kivehetők, Kati féltérdre ereszkedik, nézi a vérnyomokat, elsírja magát. rendes kolléga És egyszer csak — Micsoda volt, istenem! nincs többé .. Tehetetlenek vagyunk Taxisofőrök: — Egyszerűen tehetetlenek vagyunk. Kötelességünk mindenkit elszállítani, s különben sem tudhatjuk, mi lakozik egyes utasbctp. — Ezt az együttest ismerem. Talán másfél hónapja, hogy Fridrieh és ez a Komáromi, aztán Fridrieh nője felcsíptek egy patacsi férfit, akinek g nőt felt zeseket, meg némi aprót. Tehát semmiképpen nem volt Komarominál kilencszáz forint, talán még száz sem . . . Mindenesetre taxit kértek, hívtam is, szegény Jancsi még itt várakozott rájuk a pultnál, kérdeztem tőle. milyen kint az út, azt felelte elég síkos, „lehet hogy még ma fejre- állunk . .." Aztán elindultak . .. Az étteremben környékbeli cigányok tárgyaliák az ügyet. Né- hánnyal beszélgetni próbálkozom, de nem sokra megyek: — Nézze, én nemrég szabadultam, nem akarok belekeveredni semmibe . .. — A Fridrieh és a Komáromi azt üzente egyik nap, hogy vasárnap kirámolják a kocsmát. Engem akarták elkapni, mert Fridrichet a múltkor pofonvágtam. — Fridrieh idevaló? Nem szigetvári? — Nem. Itt lakik az apjánál, lent Győrgy-telepen a „rigli- ben”, ide van bejelentve ideiglenesen. György-telep vőlavbe vezető szerpentin mentén álló kolonió- lis tömeaiakásokból épült ki. Fridrieh Pál él itt családjával, menyével, annak apró gyerekeivel. Felesége szemüveges, szökés, értelmes asszony, a férfi becsületes tekintetű, hallgatag ember. — Egész nao csak a kávét isszuk, az éjszaka eqy szemhu- nyásnylt nem aludtunk — mondja az asszony. — Nem akartam elhinni, mit csinált ez a Józsi. — Nem dolqozott, nem dolgozott — hajtogatja egyre az apia. — Ez volt a legnagyobb baj. Beszélhettem neki, akár a falnak, s akkor még azt a nőt Is idehozta. A menye: — Pénteken délután megyek föl Józsival, meg Ilonával a könyvtárba, ő is szeret olvasni, lehoztunk néhánv könyvet. Mutatja is: ,,A Halál vőlgyé- be.n", pozsonyi kiadó adta ki 1972-ben. Á másik: M. L: „A ajánlották pénzért. Emennél- hippi’akváriuma”. nem volt egy vas sem, viszem őket Patacsra, hogy társuk majd a feleségétől kér pénzt, de az meg nem adott nekik. Akkor a férfi kiszaladt az asz- szony bundájával és beadták a zálogházba, ötszáz forintot kaptak érte, abból fizették a taxit... Ataj! Amit hall az ember a taxiban, égnek áll a haja! De nem adhatom tovább, mert a diszkréció kötelez bennünket URH? A VOLÁN néhány vezető beosztású dolgozója: A Warszavákat annakidején elláttuk műanyag védőfallal, de nagyon kényelmetlen, a sofőrök panaszkodtak, hogy nyáron — mivel a műanyagfal gátolja a kocsi szellőzését — kínszenvedés csak egy órát is eltölteni a volán mellett — Mégis, van-e valami lehetőség arra, hogy biztonsági berendezéssel lássák el a kocsikat? Pécsett már ez a második eset, hogy a taxisofőrt megölték, tettleges bántalmazásuk pedig gyakron megtörtént, szidalmazásról, a taxiköltség megtagadásáról pedig nem is beszélve ... — A budapesti taxik egy részét már ellátták URH-beren- dezéssel, volt is eredménye, egyik éjszaka a női gépkocsivezetőt az utas megtámadta, az URH be volt kapcsolva, néhány perc múlva hat taxi rohant a helyszínre .., Most úgy értesültünk, hogy vidék is kap berendezést rövidesen .., Az URH-berendezés persze nem ad teljes védettséget — például Schunk János esetében sem —, de valamit még is jelent Nem dolgozott Vasárnap délután, Hősök tere, vendéglő. —- Pénteken este hét vagy nyolc óra körül jöttek be ezek négyen. A lányok és egyik fiú jaffát fogyasztott, a másik sört, s a lányok még debrecenit vacsoráztak mondja az üzletvezető. — Amikor fizettek, alig tudták összekötöm! a pénzt tíA Hősök terén akkor szállt le a buszról Komáromi Sanyi és a Karola, de a averek félrevon- ía Józsit és hosszú ideiq beszélt neki, valamire rá akarta venni, méq azt Is hallottam, hogy Józsi „nemet” int a feiével és mondia is, hogy ,.Á ... Nem, nem érdemes .., Hagytuk az egészet,. .” Utána lelőttek hozzánk, ma'd hét óra körül fölmentek a kisvendéglőbe négyen és ... a többit úgy is tudja, onnét indultak el taxival ... — De talán nem ő tette! — mondja Fridrichné. — Nem hiszem, hogy Józsi ilyent tenne, ta'án csak magára vállalta . .. Férje ránéz, szomorúan, némán, az asszony elhallgat... Amikor megszólalt a telefon — Ha nem Schunk Jancsi a soros pénteken este, akkor más ... Éppen ő lépett be a taxiirodába, amikor megszólalt a telefon. Az egész ügyben a „véletlen”, csupán ennyi... — mondja a qópkocsivezető, tegnap délután, visszafele jövet György-telepről... Rab Ferenc Vasárnap este az orvostanhallgatók 48-as téri kollégiumában megnyílt az újjáalakított diák-klub hDN *•!«!? hDN ^ hDN Pornográf újévi kártyák Dombóváron Á gyermekvédelmi felügyelő figyelt fel azokra az ízlésromboló, pornográf témájú újévi üdvözlőkártyákra, amelyeket a Dombóvári ÁFÉSZ papírboltjában vásároltak az iskolásgyere- kék. Kiderült, hogy a 2 forintért árusított kártyákat eqy kaposvári fényképész készítette, s adta — szabályos számla ellenében — a boltosnak, A Dombóvár Város Tanácsa kereskedelmi felügyelője feljelentést tett a tiltott árut készítő fényképész ellen. — Állandó készenlétben <a véradók. Szocialista szerződést kötött a véradóállomással a Pé• esi Kesztyűgyár Vöröskeresztszervezete. Az üzem .nyolcvan dolgozója írta alá a megállapodást, vállalva: szükség esetén bármilyen időpontban, azonnal hajlandó vért adni. Ez azt jelenti, hogy az önkéntes véradók akár éjszaka is, a lakásukról riaszthatok. — Megkezdődött a vadetetés. A hideg beálltával megkezdődött a vadetetés a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság területén. Az állatok téli etetésére több ezer mázsa lucernaszénát, szemes- és lédús takarmányt tartalékoltak az erdőgazdaságok. — Ismeretlen hal. A szigetközi Duna-szakaszon érdekes halfajta akadt a halászok hálójába. A halat még a legöregebb halászok sem tudták azonosítani. Kiderült, hogy a szóbanforgó hal dunai hering, amely a Duna deltavidskén őshonos. A halak 1800 kilométernyi távolságra „kalandoztak el" tartózkodási helyüktől, és így kerültek a szigetközi halászok hálójába. — Lakásokat adtak át Baj a- Újvárosban. A távlatban 3600 lakásosra tervezett baja-újvárosi lakóterület alapkövét egy éve rakták le. Az első 28 lakásos épület átadására a napokban került sor. Ezt a közeljövőben újabb épület, illetve lakásátadások követik. Csendes beszé'getés Balassagyarmaton Fődíjat nyert a Pécsi Amatőr Színpad Vasárnap véget értek a balassagyarmati irodalmi színpadi napok. A zsűri, Fábián Zoltánnal, az írószövetség titkárával az élén, a Nóqrád megyei Tanács vándordíját, valamint a KISZ KB díját a Pécsi Amatőr Színpad dr. Sződy Szilárd rendezte, Csendes beszélgetés című produkciójának ítélte. A másik fődí'at — a Balassagyarmati városi Tanács vándordíját — a helyi Madách Imre Irodalmi Színpad kapta A két róka című előadásáért. A rendező Molnár- né Mercre! Erzsébet volt. A szlovákiai Dunaszerdahely Fókusz Irodalmi- Színpada immár harmadszor viszi el a legszebb magyar beszéd díját A dunaszer- dahelyiek — akiket egyébként elkísért dr. Bodnár Béla, a Cse- madok Központi Bizottságának titkára is — ezenkívül elnyerték a Balassaqyarmati Tanács és Népművelési Propaganda Iroda egy-eny díját is. A díjkiosztó ünneoséqen ie- lenlevő Wiechno Barbara, a Budapesti Lengyel Kultúra igazgatóhelyettese bejelentette, hoqy a Lengyel Kultúra készségesen vállalja a balassaqyarmati irodalmi színpadi napok jövő évi pályázatának meghirdetését — Elkészűít a szederkényi fogorvosi rendelő, december 15-én adják at A létesítményt egy fogorvosi és egy védőnői szolgálati lakás egészíti ki. Az új rendelőben a fogszakorvosi ren- delés 1974. január 1-ével kezdődik meg. . Orkán a Kís-Alföldön Vasárnapra virradóra heves» orkánszerű .szélvihar keletkezett a Kis-Alföldön. A széllökések óránkénti sebessége a déli órákban már elérte a 80—85 kilométert. A vihar Győr és Sopron térségében volt a legerősebb. Újra megismétlődött a Fertő-tavon mint a legutóbbi orkán idején az a szokatlan jelenség, hogy a szél ereje a vizet a mélyebb osztrák szakaszról átnyomta a magyar oldalra. A fertőrákos! öbölben több mint fél Métert emelkedett O vízszint. A vihar fákat csavart ki és épületeket rongált meg. — Klubhajó Baján. Régi utasszállító hajót kaptak a bajai fiatalok a városi tanácstól. A helyi üzemek KISZ-fiataljai vállalták a hajó felújítását, átalakítását, és elhatározták, hogy klubnak rendezik be. ES-05-07 Figyelmetlenül ment át trz úttesten december 8-án délelőtt Pécsett, a Bajcsy Zsilinszky úton Baurer János 69 éves pogány! nyugdíjas. Egy személygépkocsi elgázolta az idős embert, aki fejsérülést és többszörös töréseket szenvedett a baleset során. Súlyos állapotban került az Idegklinikára, ahol röviddel később belehalt sérüléseibe. A halálos baleset ügyében vizsgálat indult Halálra gázolt a vonat egy fiatal férfit vasárnap délelőtt Zalakomár és Zalaszentjakab állomások között. A személy- azonosság megállapítására, valamint a baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult * Arakba borult két személygépkocsi vasárnap délután Ko- zármisleny közelében — Csikósvölgynél. A járművekben tartózkodók közül mindössze egy személy szenvedett. jelentéktelen, horzsolt sérüléseket. A, meredek partoldalon lecsúszott ‘ autókat darús gépkocsival mentették ki a tűzoltók. — ELŐSZOBA TOGAS 55,— FT-ÉRT. GUMI LÁBTÖRLŐ 18,— Ft-ÉRT, „ERt KA- GÁZGYÚJTÓ 3 FT-ÉRT, MŰANYAG TEJESKANNA 8,— FT-ÉRT. CSAVARHÜZÓ 12,— FT-ÉRT, 10 LITERES FÉM MARMONXANNA 65,— FTÉRT KAPHATÓ A PÉCSI ÁFÉSZ OLCSÓ ARUK BOLTJÁBAN, PÉCS, 30-ES PANDAR ÚT 2/C. NYITVA; SZERDA, CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK 8-17-1G, SZOMBATON 8-12 ÓRÁIG. (xj — ISMÉT KAPHATÓ FŐZÉSRE ÉS MELEGÍTÉSRE HASZNAIHATÓ OLAJ- TŰZHELY 2610,— FT-OS FOGYASZTÓ! ÁRON A PÉCSI ÁFÉSZ 53. SZ. MŰSZAKI BOLTJÁBAN, PÉCS, RÁKÓCZI ŰT 33. TELEFON: 10-471. {s*