Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)
1973-12-03 / 322. szám
Ott igen, itt miért nem? IS farfaSéSccsapalliál az utánptlás-válogaiQtiba Ojsóghír: Tóth István, a PMSC labdarúgója is meghívást kapott az utánpótlás válogatottba. A meghívás tulajdonképpen azért okozott meglepetést, mert Tóth István jelenleg nem tagja a PMSC első keretének. A vá fogatott szakvezetői alkalmas nak tartják arra, hogy címeres trikóban képviselie a magyar labdarúgást, a PMSC-nél viszont csak a második csapat keretének tagja. Tóth II. 1971. tavaszán még Baráti Lajos edzősködése idején csereként játszott az Újoss- ti Dózsában. Az újpesti szakvezetők terve szerint Tóth hamarosan helyet kapott volna az első csapatban, hisz a hátvédsorban és középpályán is használható. Akkor jött az emlékezetes Maurer ügy és Tóth Pista Soly- mosival együtt aláírt a Pécsi Dózsához. Tóth azzal a szándékkal, hoqy egy év múlva vísz- szamegy Újpestre, hisz ez volt az újpesti vezetők elképzelése is. A Pécsi Dózsában Preiner Kálmán volt akkor az edző és Tóth II. azonnal helyet kapottá csapatban. Tizenegy mérkőzésen játszott, majd visszakerült a tartalékba. Ezt követően hol játszott, hol nem. Igaz, sérülések is zavarták az egyenletes teljesítményben. A fúzió után is tagia maradt a keretnek és Dunai dr. 1973 tavaszán a Videoton ellen csereként szerepeltette is. Dr. Dunai Jánosi - Jó formában volt akkor Tóth Pista, a pályán is helytállt. A következő mérkőzésen is számítottam volna játékóra, de bejelentette, hogy a mérkőzés előtti napon lesz az esküvője. Tóth István: - Amikor kitűztük az esküvő Időpontját, nem gondoltam arra, hogy ismét tagja leszek az első csapatnak. Szerettem volna játszani, de az Időpont-módosítás körülményes lett volna. így aztán Tóth II. a bajnokság hajrájában már nem játszott az első csapatban. A nyári átigazolási időszakban Szekeres Ambrus intéző javasolta Tóthnak,.hogy., új egye-, sütetéül válassza a Szekszárdi Dózsát. A PMSC nem biztos, hogy tud lakást biztosítani, Szekszárdon viszont könnyen kaphat. A lakás miatt Tóth II. elfogadta az ajánlatot. Később a szakvezetés mégis úgy határozott. hogy nem adják ki, számítanak játékára. Az ügy ezzel még nem zárult le. Az egyik edzés előtt megérkezett Maurer és közölte, hogy őt az Üipest csak akkor adja ki, ha Tóth Pista Szekszárdra kerül. Az Újpest ugyanis érdekelt volt Szekszárdon. Tóth felöltözött, nem is vett részt az edzésen. Ekkor jött Bó- di Dezső ügyvezető elnök és pontot tett a vitára. Tóth marad és lakáskérdése is megoldódik az év végére. Igv is történt, azóta már megkapta a lakást. Dr. Duna! János: - Tóth Pisix történ* az HB I. B-bcn Szolnoki MTE—Komló 2:0 (0:0) Szolnok, 2500 néző, vezette: dr. Jármai. Szolnok: Szendrei — Rácz, Simon, Kovács, Porhanda, Papp, Szatmári, Czirnák, Mille, Nagy F., Szolnoki (Garics a 75. percben). Edző: dr. Czibuika Mihály. Komlói Bányász: Buús — Készéi, Tallósi, Csordás, Steib, Dárdai, Pál, Bordács (Hochmann, a szünetben), Ko- lesánszky, Cs. Kovács, Lahó (Tüske a 80. percben). Edző: Lantos Mihály. Kemény, fagyos talajon a hazai csapat kezdte a játékot. A 4. percben Szatmári lövése szállt fölé, a másik oldalon Bordács éles lövését védte Szendrei. A 24. percben Porhanda lövése jelentett veszélyt a vendégcsapat kapujára. Az első félórában változatos játék alakult ki, de egyik kapu sem került komoly veszélybe. Ebben a játékrészben a védelmek jeleskedtek. A 33. percben Bordács beadását Kolesánszky el-- ügyetlenkedte, ez volt az első igazi veszély a szolnoki kapura. A 35. percben Szolnoki szabadrúgása a sorfalról Nagy F. elé került, lövése irányt változtatott Csordáson, de Buús bravúrosan hárított. A második félidő szolnoki rohamokkal kezdődött. A 47. percben Szolnoki 25 méteres bombáját Buús szögletre tolta. A 49. percben a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki Czirnák, 8 méterről az üres kapu mellé gurította a labdát. Az 55. percben Nagy F. és Dárdai o 16-oson belül harcolt a labdáért, nagy meglepetésre a játékvezető 11 -est ítélt. A büntetőt Nagy F. a jobboldali kapufára lőtte, a kiooattanó labdát a komlói védők szögletre mentették. A beívelt szöglet átszállt a jobboldalra és a tétovázó Csordás mellett Miile egy méterről a balsarokba kotorta o labdát (1 :0). Az 58. percben a felfutó Csordás nagyerejű lövését védte a szolnoki kapus. Ezután a Komlói Bányász került fölénybe. A 76. percben Koie- sánszky egyenlítési alkalmat szalasztott ei, tízméteres bombáját a szolnoki kapus bravúrosan védte. Egy perccel a befejezés előtt Nagy F. ívelt be szögletet, a rosszul kimozduló Buús fölött átszállt a labda és Miiie fejje! a jobb felsősarokba továbbította (2:0). A kiegyensúlyozott első félidő utón nagyiramú második félidőt láthatott a szépszámú hazai közönség. A látottak alapján a helyzeteit jobban kihasználó Szolnok megérdemelte a g'-őzelmet. Jók: Szendrei. Miile, Simon, Nagy F., illetve Tallcsi, Steib, Kolesánszky. Cs. Kovács. Stier József Szekszárd—Kossuth KFSE 3:0 (1:0) Tóth II., az utánpótlás válogatott tagja ezúttal még a PMSC tartalék csapatában szerepelt. Képünkön egy dorogi támadást állít meg. Arató László felvétele ta az átigazolások után Is az első csapat keretének tagja maradt. Június 18-án azonban lovagióizmát megműtötték és csak július 17-én kapcsolódott be az edzésekbe. Kétszer edzett, majd ismét kiújult sérülése és augusztus elején egyéni edzéseken vett csak részt. Szerettem volna előkészületi mérkőzéseken is kipróbálni, de sajnos erre nem volt lehetőség a kevés edzés miatt. Ügy láttam jónak, hogy célszerűbb, ha Pista a tartalékban edz és ha ismét bizonyít, akkor nyitva áll előtte a kapu. Tóth István: — Valóban sérülésem sok kellemetlenséget okozott Most viszont teljesen rendben vagyok. Érzésem szerint jól ment a játék az utánpótlásban az NDK ellen is. Dr. Dunai János: — Meglepett, amikor meghívták az utánpótlás válogatottba. Sárosi László annyit mondott, hogy 6 ismeri Tóth Pistát és “bízik benne. Mint később kiderült, jól is szerepelt. Lehet, hogy rajtam kívül másokat is meglepett az utánpótlás válogatottság. De az okokat elmondtam. Pista egyébként az utolsó 5—6 mérkőzésen már biztatóan játszott. Talán a támadásindításokbari még javulnia kell. Tavasszal Ismét figyelembe veszem az első csapat kereténél. Nem tartottam célszerűnek az év végén változtatni, az alapozásnál viszont már velünk kezd Tóth II. is. Lázár Lajos Szekszárd, 1000 néző. Vezette: Jaczina. Szekszárd: Pólyák — Fodor, Korner, Lubastyik (Mezei a 64. percben), Vágó, Hadi, Kovács, Kalász, Simon, Freppán, Pusztai. Edző: Kormos Mihály. Kossuh KFSE: Szűcs — Alberti, Wéber, Tóth, Stall.er, Ebedli, Antóni, Taralyos, Erős, Vad (Vábró az 53. percben), Jernei (Jónás a 84. percben). Edző: Budai László. A 3. percben Dózsa-támadás végén a vendégek védelme lest reklamálva leállt. Lubastyik öt Mészáros a „boxbajriok“ Áz ügyek bajnoksága Vívás: Csexna győzött öt egyesület 43 vívójának részvételével I. osztályú párbajtőrversenyt rendezett a PMSC az Egyetemi-tornacsarnokban. A győzelmet nagy küzdelem után a PMSC öttusázója, Cserna szerezte meg. Cserna holtversenyben végzett Szigetivel (OSC) és így újra-vívásra került sor. Cserna az első helyet eldöntő mérkőzésen remekelt, és nagyszerű teljesítményével I. osztályú minősítést szerzett A verseny végeredménye: 1. Cserna (PMSC) 6 győzelem, 2. Sziqeti (GSC) 6 gy., 3. Tóbei (OSC) 5 gy. Egy-iksz-kettő A HON loíótippjci a következő hétre: 1. Bologna—internationale. Mamma mial Tiszta olasz meccseit a lóiéban I Egy csomó iksz, néhány 1-es és egy kooor 2-es valahol, Tippjeink: z 1. 2. Foggia—Lanerossí. Az újonc Foggia győzhet. Tipp: 1. 3. Genoa—Cagliari. A Genoo a másik újonc, itt e! tudom képzelni azt a bizonyos kóbor 2-ost. Tipp: I 2. 4. Lazio—Soma. A Lazio győzelme biztosnsk látszik. Tippünk: 1. 5. Milan—Fioreniina. A Florentine idegenben mór kzíszen is győzött, Milcnnzk otthon dön ellenei vannak. Mindez azonban aligha mend sokat, őrökrangadóról van szó, amelynek kimenetele mindig bizonytalan. Mr így tiopeiünk: x 2. 6. Torino—luven uv Erdőket, a műit bajn-kságbon mindkétszer a Tonne « főzött. Mi döntetlenre fogadunk. PP: *I. Verona—Satnpdoria. Tippjeink: x 1. 8 Avelino—Catania. Meccs az olasz B osztályban. A Catania nagy dönletiengyártó. Tipp; x. 9. Brindisi—Parma. Hol I» lesz a meccs? Dcberdóban. Akkor győznek az oiaszok. Tipp: 110. Catanzaro—Varese. Gyengén szerepel a Catanzaro, Tipp: x 2. II. Nevara—Ternana. A tavaly még elsőoszlóiyban látszó Ternana a döntetlen reményében utazik. Tipp: x 1. 12. Palermo—Ascoli. Jól szerepel oz Asccli, egy pontot előlegezhetünk neki. Tipp: x 1. 13. Perugia—Atolanta. A tavaly móg A osztályban játszó Atalanta nőm valószínű, hoqy elhozza mind a két pontot. Tipp: x. Póímárkőzásek: 14. Regqiana—Spal. Tipp: 1. 15. Bari—Taranto. Tipp x. 16. Napol:—Cesena. Tipp: t. (— mi —) „A függöny legördült!" Labdarúgásunk nagy színpadának nézőterén most az utolsó forduló után csend honol, majd a gyér tapsot egyre több fütty követi. Ügy néz ki, hogy ezen az őszön a 15 felvonásból álló darab megbukott! Ay őszi előadássorozaton a művészek nem kényeztették el a közönséget Ritka volt a kiemelkedő alakítás, pedig a szereposztások többet ígértek. Sajnos, a magyar futballban most nincsenek klasszis művész- egyéniségek. Középszerű tehetségek, iparosok űzik ezt a kedvelt és népszerű játékot Az ugyan örvendetes, hogy tömörült a mezőny, megszűntek a csapa ok között az 5—6 gólos különbségek, s mintahogy a bajnoki táblázat is mutatja: sokat fejlődtek a vidékiek. Az örömbe azonban üröm vegyült, mert ez a kiegyensúlyozott mezőny nem a színvonal emelkedését, hanem csökkentését vonta maqa utón. Vasárnap este a fővárosban szinte mindenki a pécsieket dicsérte. A Dózsa első, a Fradi második helye nem meglepetés. A mecsekalji gárda teljesítménye annál inkább. Dunai János dr. nagyszerű tettet hajtott végre csapatával. A vidék legjobbjának lenni, méghozzá a dobogó harmadik fokán — ehhez csak gratulálni lehet. Ez a labdarúgó-ősz kósza és sokszor gyanús eredmények mellett az „ügyek" idényeként vonul majd be a foci íratlan történetének lapaira. Az egyik érdekesség, hogy a mai napig nem tisztázódott: felmondott-e Csanádi Ferenc a Fradinak, vagy neki mondtak fel? A pletyka szerint a játékosok buktatták meg, a vezetők hallgatólagos hozzájárulásával. Egy biztos: g zalaegerszegi mérkőzés előtt a csapat tagjai kényelmes lakosztályokban aludtak álmukat. Az edzőnek azonban csak manzardszoba jutott a szálló tetején. Ez már akkor is se'tetett valamit, aztán ez később be is igazolódott. De volt edzóválsóq Dorogon is, bár ennek szükségességét a csapat későbbi eredményei nem igazolták. Talán a legnagyobb gondot a Vasas őszi szereplése okozta. Furcsa mendemondák, kósza hírek keringenek a piros-kékek házatéján. Egy biztos, g társaság fél év alatt nagyot zuhant s elindult a lejtőn lefelé. Egyre- másra akadtak a játékosoknak kisebb-nagyobb botlásai. Először Váradi, Kovács Ferenc, Komjáti trió okozott fejfájást a vezetőknek, mert többször látogatták a budapesti lokálokat, mint gz edzőpályát. Majd később Váradi önállósította magát és egyedül nézett szét az „édes- életben". Legutóbb például mint kiskatona rúgott be alaposan edzés után, de nem csak az ő ese'e bosszantja a Vasasért aggódok sokaságát. Egy héttel ezelőtt Vidáts Csaba viselkedett egy kicsit furcsán edzőjével szemben a mérkőzés szünetében, Baráti Lajos megmosta játékosának fejét és közölte vele, hogy egy válogatótól többet vár. Vidáts erre azt válaszolta: , — Maga ne beszeljen nekem, mert nem ért a futballhoz. De itt van mindjárt a váló- j gatott kapuvédő Mészáros né- j hány dicső ese e is. Az tudott | dolog, hogy italozásért és verekedésért már többször kima- j radt az első csapatból. Ez a fiú, ha megiszik egy po- ! bárral, akkor mindjárt erős lesz. j Ezt tette Belgrádban, majd Koppenhágában is a válogatott mérkőzés után, most pedig a hét elején tűzött össze az egyik vendéglő szórakozni vágyó ven- dégeivel. Már szombaton ki is maradt újra csapatából. Nem kisebb gondot okoz az MTK sem a szurkolóknak. Itt Kiss Tibi esetét mesélgetik egymásnak a jól értesül ek. A kékfehérek tehetséges játékosa o rosszmájúak szerint legalább I annyira szereti a lóversenyt mint I a futballt. Némi adósság miatt akarta otthagyni az MTK-t, ] mert az egyesület vezetői nem j voltok hajlandók vállalni a kezességet A játékosok ügyei mellett akadt néhány mérkőzés, aminek ’ az eredménye sokak szerint nem j a leqtisztességesebb módon | alakult. Most. amikor a tél kemény fagyokkal kopogtatott be hozzánk, elkel a bunda. Sajnos az ősz folyamán labdarúgóink néhány pályán még 15— 20 fokos melegben is elővették. Most, szünet következik a labdarúgásban és jó lenne, ha ez a szünet megindítana egy tisztulási, ujhodási folyamatot Rá férne ez a magyar focira, tavasszal véqre ki kellene lépni abból a középszerűségből, aho- ya ez a játék jutott. Boross Dezső méterről a védőkbe vágta a labdát. Négy perccel későub Kovács baloldali beadását Lubastyik 3 lépésről kapásból kapu mellé lőtte. A 25. percben Kovács beadását az egyik védő Lubastyik elé fejelte, aki 5 méterről nagy helyzetben a jobb felső sarok mellé lőtte. A 29. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Kovács lapos lövését Szűcs estében röviden ütötte ki, Lubastyik ezúttal nem hibázott (1:0). Szünet után óriási mezőnyfölényben játszott a szekszárdi együttes, és nagy nyomás nehezedett a főiskolás csapat kapujára. A 77. percben tovább növelte előnyét a Dózsa csapata. Kovács a baloldalon elhúzott, beadása elsuhant a véaők feje felett, és Mezei nehéz szögből bombagólt lőtt (2:0). 3 perccel később Freppán egyedül tört kapura, Wébert kicselezte, majd a kifutó Szűcs mellett a bal alsó sarokba helyezte a labdát (3:0). A 83. percben Kovácsot Wéber megrágja, a szekszárdi csatár visszarúgott és a játékvezető mindkettőjüket kiállította. A 85. percben Pusztai beadását az egyik védő kézzel ütötte le a kapu előtt. Freppán 11-esét Szűcs vetődve kivédte. Végig nagy fölényben játszott a hazai együttes, helyzetei alapján nagyobb arányban is győzhetett volna. Jók: Freppán, Simon, Vágó, Hadi, Pusztai, illetve Szűcs. Fekete László Dunaújvárosi Kohász -Olajbányász 3:0 (2:0) Dunaújváros, 1500 néző. Vezette: Hámori. Dunaújváros: Papp — Formaggini, Fajt, Pa- izs (Ruppert, a 70. percber). Kerekes, Szabó, Miklós, Varga, Bartók, Mártha, Dombóvári (Tatár a 81. percben). Edző: Palicskó Tibor. Olaibányász: Vlaszák — Patyi, Doszpo.h, Müller (Sölytör a szünetben), Simon, Németh, Pávlicz, Hangái, Török (Hüllőn az 57. pe-c- ben), Kománovics, Sulyok. Edző: Németh Lajos. A 25. percben Kerekes vitte fe| a labdát, Márthához továbbított, aki fordulásból a jobb alsó sarokba lőtt (1 :0). A 44. percben egy előrevógott labdára Bartók rórajtolt, a kanl- zsci védők les címén a partjelzői beintésre vártak, Bartók elfutott és biztosan lőtt a hálóba (2:0). A 82. percben Mártna lövése Vlaszák közreműködésével kipattant a felső lécről, Miklós továbbadta, és a jókor érkező Tatár a bal sarokba fejelte (3:0). A Dunaújváros végig óriási mezőnyfölényben játszott, idei legjobb teljesítményét nyújtotta. Pappnak nem is volt védeni valója. Jók: Formdggini, Paizs (a mezőny legjobbja), Kerekes, Miklós, Varga, Mártha, ilietv» Vlaszák, Patyi és Hanga! További eredmények DEBRECENI VSC—DIÓSGYŐR 2:2 (1:1) Debrecen, 2000 néző. V.: Asztalos. Góllövők: Tóth, Erzse, illetve Salamon, Görgei. Egyenlő erejű csapatok találkozóján igazságos döntetlen. PÉNZÜGYŐR—BÉKÉSCSABA 0:0 Pasaréti út. 1500 néző. V.: Szó vő. A havas, csúszós talajon nem alakulhatott ki folyamatos játék. A játékvezető a 82. percben Kerekest (Békéscsaba) kiállította. MÁV DAC—GANZ MAVAG 1:0 (1:0) Győr, 500 néző. V.: Kristóf. Góllövő: Kovács E. Ennyivel jobb volt a hazai együttes. EGER—KECSKEMÉT 4:0 (1:0) Eger, 600 néző. V.: Nagy B. Góllövők: Vigh, Szűcs, Ambrus I. (11 -esből) és Kovács. Az első félidőben jó, a másodikban komolytalan küzdelem folyt a pályán. A játékvezető a Kecskemétből Görbét, Herbájt és Onódit kiállította. OROSZLÁNY—BUDAFOK 0:0 Oroszlány, 400 néző. V.: Rúzsa. Közepes iramú mérkőzésen megérdemelt pontosztozkodás. nb i. b allasa t. Diósgyőr 1? 10 4 3 31-14 24 2. Szolnoki MTE 17 6 5 4 24-17 21 3. Budafok 17 6 8 3 21-13 20 4. Dunaújváros 17 7 5 5 30-25 19 5. Békéscsaba 17 7 5 5 17-14 19 6. Komló 17 7 4 6 16-15 18 7. OJ~"*ón’--ász 17 7 4 6 ’8 8. MÁV DAC 17 6 5 6 21-17 17 9. Debrecen 17 5 7 5 17-16 17 10. Kossuth KFSE 17 7 3 7 21-23 17 11. Szekszárd 17 4 8 5 14-12 16 12. Bo. S'jartacus 17 6 4 7 18 21 16 13. Pénzügyőr 17 6 3 8 28-70 15 14. Eaer 17 5 5 7 24-26 15 15. Kecskemét 17 5 5 7 18-31 15 16. Várncdot"» '7 4 6 7 13-17 14 17. n-nr-MAVAG 17 4 S 8 14-24 13 18. Oroszlány 17 4 4 9 12-23 12 Góltotó-pályázat Befejeződött a bajnokság, így góltotó-pályázatunk a tavaszi rajtig elbúcsúzik olvasóin'tál. Az utolsó fordulóban is több pályázónak sikerült eltalálnia a PMSC—Dorog mérkőzés eredményét. A szerencse dr. Mánfal Józscfné (Pécs. Kuiich Gy. u, 25/1) sz. alatti lakosnak kedvezett, aki a 100 forintos vásárlási utalványt Sieil-esztőségünlt titkárságán veheti át. I