Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)

1973-12-28 / 345. szám

AUTÓ- ÉS MOTORKERÉKPÁR-TULAJDONOSOK FIGYELMÉBE? 1974 ÉVI. JANUÁR 1 ÉN ESEDÉKES DÍJA A HÓ VÉGÉIG PÓTLÉKMENTESEN FIZETHETŐ. A DÍJNAK E HATÁRIDŐN BELÜL TÖRTÉNŐ BEFIZETÉSE A GÉPJARMU-TULAJDONOSOK ÉRDEKE AZ AUTÓSOK KÉT RÉSZLETBEN. JANUÁRBAN ÉS JUIM JSBAN FIZETHETIK A DÍJAT. A KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ NÉVRE SZÓLÓAN MEGKÜLDI A GÉPJÁRMU-TULAJDONOSOKNAK A DÍJ BEFIZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES POSTAUTALVÁNYOKAT. •A TÁJÉKOZTATÓT.-A GÉPJÁRMŰ KÁRBEJELENTO LAPOT,-A VÁLTOZÁSJELENTŐ NYOMTATVÁNYT. HA A KÜLDEMÉNY TULAJDONVÁLTOZÁS. VAGY EGYÉB OK MIATT NEM VOLNA KÉZBESÍTHETŐ. AZ AUTÓS. > A MOTOROS A LAKÓHELYE SZERINT ILLETÉKES IGAZ GATÓSÁGNAL. ILLETVE ÁB-FIÓKNAL A MÚLT ÉVI DÍJ BEFIZETÉSÉNEK IGAZOLÁSÁVAL - VEHETI AT A POSTAUTALVÁNYOKAT ÉS A TÖBBI, FELSOROL! NYOMTATVÁNYT Halálozás Az Országos Mentőszolgálat Bara­nya megyei Mentőszervezet vezető­sége és dolgozói mély megrendülés­sel tudatják, hogy szeretett munka­társunk, a szigetvári mentőállomás dolgozója FERTÁLY ISTVÁN 44 éves korában tragikus hirtelenség­gel elhunyt Emlékét kegyelettel Biiegőrizzük. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó szeretett férjem GOMBÁS PETER voft postai hírlapárusító életenek 78* életévében hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése dec. 29-én lesz fél 4 órakor a pécsi központi teme­tőben. Gyászoló felesége és a ro­konság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagy­mamánk és kedves rokonunk idős TRAJ FERENCNÍ §6 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése dec. 29-én, szombaton fél 2 órakor lesz a köz­ponti temetőben, A gyászoló család. Megtört szívvel tudatjuk, hogy sze­mtett férjem, édesapánk, nagyapánk, apásunk és kedves rokon DR. JÁVORI K SÁNDOR nyugalmazott körorvos dec. -23-.án 82 éves korában elhunyt. Temetése január 2-án 3 órakor lesz a köz­ponti temető Szent Mihály kápolná­jából. A gyászoló Jávor ik és SCeresz- tes család. Mély fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagy- mamánk SCHAUB 1ANOSNE Dent Katalin 82 éves korában eh hunyt. Temetése dec. 29-én, szomba­ton I órakor lesz a pécsi központi temetőben., Gyászoló Nock György és családja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogf «■veretett, feleségem» gyermekünk, test- eéreei és kedves rokonunk BÁLINT FERENCNÉ ■ff' éves korában tragikus körülmé­nyek között elhunyt. Temetése dec. 29-én 2 árakor lész a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom és nagypapám VESZTERGOMBI ISTVÁN nyugdíjas bányász 70 éves korában csendesen elhunyt. Temetése dec. 29- én, szombaton fél 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyám, nagymamánk, dédikénk és kedves rokonunk örv NAGY LAJOSNF Kosin Katalin patacsí lakos 82 éves korában hosszú szenvedés után el­hunyt Temetése dec. 29-én, szom­baton 2 órakor lesz a patacsi teme­tőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagy­mama, anyós és testvér SCHAUB JANOSNE Horváth Anna 32 éves korában hosz- szú szenvedés után, dec. 23-án vá­ratlanul elhunyt. Temetése 30-án dél­után 3 órakor a szentdénesi temető­ben lesz. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, apósom és ked­ves rokonunk FOÓR JANOS 9Í éves korában rövid szenvedés után csendesen elhunyt Temetése dec. 30- án, vasárnap 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyá­szoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, a ház lakóinak, akik felejthetetlen drága já férjem, édesapánk MAYER GYÖRGY temetésén részt vettek, koszorúk, vi­rágok küldésével, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk Béta- bányaüzem vezetőinek, párt és <szak- szervezetének, o !l-es Szocialista bri­gádnak, a Petőfi utcai Élelmiszerbolt vezetőségének és dolgozóinak, a Fürst Sándor úti Általános Iskola V. oszt. tanárainak és tanulóinak. A gyászoló család. A Pécsi Hőerőmű Vállalat dolgozói mély fájdalommal tudatják, bogy munkatársuk BÁLINT FERENCNf tragikus körülmények között decem bér 18-án elhunyt. Temetése decem bor 29-én 2 árakor lesz a központi [ temetőben, Emlékét kegyelettel meg­őrizzük. Ertesitj© rokonainkat, ismerőseid %9t hogy Tili JÖZSEFNF Kaiser Borbála dec. 23-án elhunyt Temetése a szabadszentkirályi teme­tőben január 2-án 12 órakor less. A gyászoló csatád. Méh fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem SZABÓ SÁNDOR volt kémest lakos 76 éves koréban rövid szenvedés után elhunyt. Te­rhelése dec. 29-én 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyá- j szóló család. Szeretett testvérünk Olt LÉGÁR PÁL elhunyta alkalmából koszorúk, virá­gok, táviratok küldésével és szemé­lyes részvétellel kifejezett, együttérző részvétet hálásan köszönjük. Légár Irén és Légár Győző KÖszönetünket fejezzük M mind­azoknak, , akik felejthetetlen halot­tunk ALVAR! MIHÁLY temetésén részt vettek és fájdalmun­kon enyhíteni igyekeztek. Külön kö- szönetünket fejezzük ki a Szentegát? A. G. vezetőségének, hogy mély gyá­szunkban osztoztak, teljes együttérzé­süket nyilvánították a temetés meg­rendezésében is. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk HAUZEP. JÓZSEF temetésén virágokkal, koszorúkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Ifi Czilják család. Könyvtári állás! A komlói BDSZ Körieti Könyvtára 1 lő ifjúsági olvasószolgálatos KÖNYVTÁROSI ALLASRA FELVÉTELT HIRDET Feltétel:. pedagógiai, Illetve tanárképző főiskolai végzettség, valamint több éves úttörőmozgalmi gyakorlat. Illetmény: a vonatkozó rendelet alapján, megegyezés szerint. A végzettségről szóló okíevél, vagy másolatát, önéletrajz csatolásával a BDSZ Körzeti Könyvtára 7301 Komló, Kossuth L utca 115. címre kérjük küldeni. Cipőipari gépek javításában jártas szerein és műszerészt ielvesz a ß Pécsi Cipőipari Szövetkezet Madách Imre u. 10. Élelmiszeripari Üzemmér­nök szakmai gyakorlattal állést változtatna. ,,Pécs vagy környéke” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. LAKAS Elcserélném Kolozsvár ut­cai, nagyméretű, szoba- konyhás, erkélyes, komfor­tos lakásomat 2Vz—3 szo­básra. ,,Különbözet” jel­igére a Sallai u. birde­tőbe. ___________________ E lcserélnék pécsi, . távfű­téses, házfelügyelői. ^iiikást kisebb íalusí vágj . pécsi lakásért. „1300,— Ft jö­vedelem’1 jeligére a Sallai il_ hirdetőbe.__________ B dtvároeban, egy szoba., konyhás lakás albérletbe kiadó. ,;Kéfc évi bér elő­refizetéssel” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Külön bejáratú, bútorozott szoba kiadó. Érdeklődni: Ady B. u. 23.__ K ülön bejárató, központi fűtése« vagy jól füthető, bútorozott szobát keresek egy idős hölgy részéré. — Telefon: 11-549, 10 órá­tól__30 óráig.______________ K ülön bejáratú, albérleti szoba, gyermektelen há­zaspárnak kiadó. Pécs, L, Szabó István u. 73.__ T udom, hogy reménytelen, de két gyermekkel bérel­nék üres lakást vagy fi­zetnék albérletet. • előrefi­zetés is lehetséges. „Ér­telmiségi” jeligére a Sal­lai n. hirdetőbe._________ F iatal házaspár egyedül­álló idős néni, vagy bá­csi eltartását vállalná la­kásért, „Szeretet” jeligé­re a Bem utcai hirdető­be,._____________________ P écs központjában levő, 5 szobás, teraszos, összkom­fortos lakásomat átad­nám, vagy hasonló érté­kű budapesti, L, V., VI. kerületire cserélném. Te­lefon:__10-336._____________ k ülönbejáratú, bútorozott szoba kiadó a belvárosban dolgozó, igényes férfinek. Érdeklődni munkaidő után 13-477 telefonon. Férfi szobatársat felve­szünk. Felső baloké ny u. 49. szám. Bútorozott szoba, kertvá­rosi, új lakótelepen, nő részére kiadó. Érdeklődni: Bajcsy-Zs, út 5. II. 6. Gyöngyösi, két szoba, össz­komfortos, erkélyes lakáso­mat elcserélném pécsi ha­sonlóra. „Mátra” jeligére a~ Bem utcai hirdetőbe. Idős házaspár üres albér­leti lakást keres. „Kom­fort” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ADAS—VÉTEL Garanciális 10/100-as kö­tőgép eladó. „45.000” jel­igére a Sallai u. hirdető­be. MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttól eszletre kaphatók i/ A j T A kárpitos '*°cs. Deryna u 11 Veszek rézmozsarat, gyer- tyatartót, kávédarálót, fa­liórát. festményt, porcelánt stb. RÉGISÉGBOLT, Dok­tor S. u. 39. Telefon: 18-633. __________________ 5 00-as, önjáró fűrészgép elfogadható árért eladó. Dara Albert, Máriagyüd. Gázpalack nyomáscsökken­tővel, új rezsóval eladó. Cím és . árajánlattal. *• — ^Kétlángos” • jeligére a Sallai utcai hirdetőbe ké­rek. 6ÓTL keltető eladó, — Boda Jókai X____________ F iatal, 130 kg-os hússertés eladó. Feldolgozás megold­ható. Nagyárpád, Kemény Zs._u. __15.__(42-es busz). J .6Q kg-os hízó eladó. — Gyura Sándor, Boda, Jókai 6.___________________ E ladó egy jó fejőstehén, 4 hetes bikaborjúval. Bo­da, Rákóczi. 33. sz. Gás­pár________________________ E gy hízó, 160 kg-os eladó, helyben feldolgozható. Di­mitrov u.__11. (Tettyé u.). 1 darab 140—150 kg-os hízó eladó. Tiborc u, 60. Éladó tálaló, vitrin.. Ga­máslné, Déryné^ tL_ 45.___ K ombinált szobabútor, hár- masszekrény eladó. Pécs, Dankó Pista u. 13. Ba- lofeá _______ 17.. 0’-os hízott ser­té I„ Piroska u. 18. Ka^as.__________ E ladó 2 darab új, női bunda. Jedlik, Ányos u. 1/C.. földszint 3. Bélyeget, postatiszt! ma­gyar anyagot, 960-tól ve­szek. 7678 Abaliget, Ví~ kendtelep S. 120 literes betonkeverő eladó. „220 Volt ” jeligére a Bem xl hirdetőbe.__ H orizont televízió. kifo­gástalan állapotban, ga­ranciával eladó. Aradi vér­tanúk útja 11. Sárga, IX-es garanciális S—J10 L sürgősen eladó. Harkány, Ady E. u. 46. sz Nyereménye* Zsiguli Combi eladó. Ajánlatokat: „Ja­nuár” jeligére a Sallai u hirdetőbe kérem._________ I X-es, garázsban tartott Zsiguli eladó. Érdeklődni napközben: Kandó K. u. 24.__IH._em- 18.__________ Meszes! iskolánál új garázs eladó. Telefon: 18-178. Eladó IF-es, garázsban tartott, fehér Trabant Li­mousin. Érdeklődni egész nap. Szalai János, Pécs, HL kér., Garai u. 3Í/C. Hl. em. 2. a. Eladó OG-s Jéw& vagy oldalkocsira cserélhető. — Orbán József, Attala, Pe­tőfl 29._____________________ Z aporozscc, 17 000 km-rel eladó. Szigetvár. Dózsa j Gy. u. 35. Nyereménye» „Wartburg de j Lux” átadó. Ajánlatokat: „Április, május” jeligére a Bem u. hirdetőbe kérem. Garázs (házhely) eladó. „Siker” jeligére & Bem I utcai hirejatőbe. L Volkswagen,* 1200-as, most i müszakizott eladó, "újszerű | Trabantot beszámítok. — „Combi előnyben” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Kitűnő * állapotban levő IC-s Zastaya sürgősen el­adó. Érdeklődni délután. Pécs, Radnóti h. 13. L cm. 2; ez. Garázs kiadó. Péter u. 31. Hunyadi úti bejárattal. Telefon: 18-091. VECTY-ES Mindennemű föld- és ke- ritésmunkát vállalunk. — ,.Precíz” jeligére & Sallai u. hirdttőbe. PARKETTACSISZOLÁS lakkozás. Telefon: 1 4 0 4 1, Ör. Kovács. Fogorvosi rendelőt bérelnék. „46-921” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. ESKÜVŐRE bundák, pelerinek, fátylak kölcsönzése MEGYE U. 4. S Z. Baromfi keltetéshez, anya­gival rendelkező társat keresek. „Szezon” jeligére a Pécs, Bem utcai hirde­tőbe. Televízió, mosógép, rádió, centrifuga, porszívó javítás, garanciával. 16-083, 16-319. Közgazdasági szakközépis­kolás egyetemista va*gy diplomás korrepetitort ke­res, statisztika, matemati­ka tárgyakból. Telefon. 16-116. 5 óra után. Éf egyben közlöm, hogy a 20-án közzétett hirdetés érvényben van, a telefon­szám nem téves, az érdek­lődőket félreértés következ­tében küldték el: ABLAKREDÖNYOK szakszerű javítása, felújítása. Vidékre is. Levélcím: Pécs, Tolbuhin út 159, Müller János. Fóliás kertészkedők, fi­gyelem! Kertészet palánta­nevelést vállal, tápkockásat és tűzdeltet, nagy tétel­nél árengedmény. „Ventu­ra” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Harkányban, Ady u. 46. sz. ház és egy garanciális S—110 L __sürgősen eladó. K ét családnak is alkalmas Pécs környéki családi ház eladó. „Főútvonal mel­lett” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó vagy ' elcserélhető ki­sebb családi házért, két­szintes, kétgarázsos, két családnak megfelelő. új családi ház, 300 n-öl, szép lugasszólő be lte lek­kel. Érdeklődni: Takács Imre, Pécs, L. Pósa Lajos u. 47.___ ' saládi ház eladó. Brassó utca 1. (Kovácstelep). Gazdálkodásra alkalmas családi ház két család­nak megfelelő. 1 hold te­lekkel sürgősen eladó. — Készpénz + részletre is. Érdeklődni: Szilágy. Pe­•őfi út 2. Harkányban, Ady E. u. 46. sz. ház sürgősen eladó. í 250 négyszögöl közművesí­tett telken háromszobás családi ház. befejezés előtt eladó sürgősen. Ugyanott 150 literes liötŐ eladó — Kpmo'sz kcsö. Táncsics a 7 szám Gyárváros, I. kér . Tál­tos u. 13 szám alatt ház­rész eladó. Kétszobás, távfűtéses, szö­vetkezeti lakásom eladom, vagy elcserélném budapesti IVa—2 szobásra. „Költö­zés” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Ketlószobág házrész fize­tési könnyítéssel eladó. Érdeklődni: Mészkemer c-fl I u. 9. Doffozé^af fe” Érettségizett gyors és gépírót i felveszünk. Baranyamék, Megyeri út I 66. Jelentkezés a munkaügyi osztó lyon. (3404) i FÉRFI és női segédmunkásokat fel­vesz és gépkezelőnek betanít a Pécsi Keményítőgyár. Siklósi út 47. (—) A KPM Közúti Igazgatóság központi géptelepe felvesz egy karosszérialaka­tost azonnali belépéssel. Jelentkezés: Pécs, Hl,, Rácváros 68. szám. (3405) MAGYAR Pamutipar Budapest, IV (Újpest) Erkel u. 30., lelvesz 15. élet­évüket betöltött lányokat szövő, fonó, cérnázó, csévélő betanulóknak. Szál­lást biztosítunk. Jelentkezés személye­sen, vagy levélben a gyár munkahelyi osztályán. (1335) | A VEGYÉPSZER Szerelési Igazgató sága a kormány által kiemelt Péti Műtrágyagyár és az Olefinmű nagy- beruházás szerelési munkaterületeire felvételre keres gyakorlott és kezdő CSŐSZERELŐ DIN és egyéb vizsqával rendelkező MINŐSÍTETT HEGESZTŐ, LAKATOS, SZIGETELŐ, BÁDOGOS, ÁLLVÁNYOZÓ SZAKMUNKASOKAT és e szakmában jártas betanított és se­gédmunkásokat. 3—6 hónapos hazai munkavégzés után külföldi kihelyezést biztosítunk. - JELENTKEZÉS; hétfőtől péntekig az igazgatóság munkaügyi 1 osztályán. Bp. XV., Mogyoród u. 42. vagy leninvárosi kirendeltségen (TVK ; címén), vagy oétfürdői kirendeltségén ! (PÉTI NITROGÉNMŰVEK címén). (2526) i GÉPKOCSI VEZETŐKET felvesz c Tej­ipari Szállítási Vállalat. Pécs. ifjú­munkás u. 2, (3406) ANYAGaEíELCú munkaköi betölté­sére építőipari anyagismerettel rendel­kező dolgozót keres az Országos Mű­emléki Felügyelőség pécsi építésveze­tősége. — Jelentkezés részletes, kézzel írott önéletrajzzal az építésvezetőség irodájában. Pécs, Sallai u. 35. (85513) RAKTÁRI ANYAGKIADOT felveszünk mohácsi üzemünk raktárába. Jelentke­zés az üzemvezetőségen. Mohács, Vá­góhíd u. 2. Megyeszernél. (87299) TAKARÍTÓNŐT délután1 műszakba azonnali belépéssel felveszünk. Gép­járműjavító és Vegyesipari Szövetkezet - Pécs, Diósi út 49. *z. (87302) MŰSZAKI RAJZOLÓT FELVESZ A MEGYESZER Vállalat Pécs, Lyceum u. 4. sz. (87289) TERMELÉSI osztályvezetőt keresünk általános vagy építészmérnöki végzett­séggel, aki többéves szakmai gyakor­lattal rendelkezik. Jelentkezéseket az önéletrajz csatolásával „December 31” jeligére kérjük a Sallai utcai hir­detőbe leadni. »87293) AZ URÁNVAROSI könyvesbolt napi három órára, január 1-töl takarítónőt felvesz. (4085) A BARANYA megyei AGROKER Vál­lalat alkatrész és műtrágya raktárba segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet: Pécs. Megyeri út 64, sz. alatt. (3409) Értesítjük a kedves ügyféléinkéi és a T. lakosságot, hogy a Fürst Sándor utcai üzemanyag töltőállomá­sunkat 1974. JANUAR 2-TÖL - ÁTÉPÍTÉS MIATT - ÜZEMEN KÍVÜL HELYEZZÜK Kizárólag a lakosság részére a töltőállomás területén háztartási tüzelőolajat továbbra is forgalmazunk hétköznaponként reggel 6 órától este 21 óráig. Vasár- és ünnepnapokon a háztartási tüzelőolaj kiszolgálása ezen töltőállomásnál szünetel. Egyéb a város területén levő töltőállomásainknál az eddigi nyitvatartási időpontokban üzemanyag, illetve háztartási tüzelőolaj vételezhető, „APOR" ÁSVANYOIAJFORGALM! VALLALAT, Hl. SZ. TÁJEGYSÉGI TELEPE, KAPOSVÁR. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Ay MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Szerkesztőség. 7601 Pécs. Hunyadi u. 11 Tel 15-000 15-762. 15-852.15-245 »5-26« Szerkesztőségi ügyelet: 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Feleiős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunyadi u. 11. Tel.: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245 15-26^ Kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Telexszám: 12-320. PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. sz. — Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20, __ forint. Indexszám: 25 054 Fi atalek, itt a téli szünet, hallgassunk zenét! Barkássbcltjában KERESKEDELMI VALLALAT Philips stúdiónk var benneteket! Kitűnő normál és sztereo felvételi és átjátszási lehetőségek I Külföldi számokról, vagy hozott lemezekről is készíthettek felvételeket. Felvételi díj: 5,— Ft/szám. A helyszínen vásárolt magnószalagra és kazettára 3 számot díjmentesen felvehettek BARKÁCSBOIT, Lenin tér 6. szám Glatt. / * 1

Next

/
Thumbnails
Contents