Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)
1973-12-28 / 345. szám
4 DUNANTOl! NAPIO 1973. december 29, A pécsi nyomdászat 200 éve S F £ C X . CIIARACTEBV LATINOSVM * HVNOA&ICöaVM, M T BOSNIACO « CSOATICOSTM £ X Z S T M'W T J V M NEO-EHECTA [TTPOORAPál'A 43»rB S|ÖANH1M JOSEFHVM ENGEL,j CAS. EEG. FRIT. EPISC. TTFOGRA FM VSL ! OXTNOTE • ECCXH SUR MB€CT30tlll. Az egyetemes magyar kultúrtörténetnek . jelentős emlékéve 1973. Ez évben ünnepeljük a magyar nyomdászat keletkezésének 500. évfordulóját, amely emlékév viszont egybeesik a pécsi nyomdászat kezdetének 200. évfordulójával. Engel János József 1773. február 5. keiíezé.,- sel kapta meg o Mária Terézia által aláirt privilégiumlevelet. Bizonyosra vehető, hogy Engel már 1772 őszén elkezdett dolgozni, ez azonban okiratilag nem bizonyítható. Engel életéről néhány adatot az uralkodóhoz begyújtott kérvényéből tudunk még. Ezek szerint atyja Engel Adóm volt, aki őrmesterként kapta meg az ob- sitot. Halála után Engel a Dudái Länderer Katalin-féle nyomdába szegődött, majd 1770-ben Budán házasságot kötött Barbara nevű katonaözveggyel. Lappangó, vagy elveszett irct- anyag hiányában nem tudjuk megbízhatóan feltárni Engel Pécsre kerülésének körülményeit. Annyit tudunk, hogy kérvényéhez 1772. április 17. kelettel Klimó György pécsi oüspök fűzte ajánló sorait. Klimó későbbi leveléből tudjuk, hogy a kérvényt Engel személyesen adta át néki, kérve annak továbbítását. A Helytartótanács a kérvény alapján nyomozásba kezdet* s Engel személyét illetően megkereste Klimó püspököt, Baranya megye tanácsát és a Budai tanácsot, ahol kihallgatták Engel volt művezetőjét, Koch Györgyöt. Koch vallomásából tudtuk meg, hogy Engel felesége Pécsett meghalt, mely adatot oz anyakönyvben 1772. november 4-i bejegyzéssel meg is találtuk. Nagy megpróbáltatást jelenthetett e haláleset Engel számára, hisz éppen a legnagyobb készülődés, a nyomda berendezése és a privilégiumlevél városa közben érte. De nem állt meg megkezdett útján, hanem tovább munkálta azt. Elkészítette igen szép kivitelű betűmintakönyvét, Betűanyagót o bécsi Trattnernél szerezte be és valószínű, hogy ott jutott ahhoz a címlapon szereplő püspöki címerhez, amely nem Klimó, hanem Petazzi trieszti püspök címere. Petazzinak ugyanis Trattneréknál jó 20 évvel azelőtt készült egy munkája és valósz1- nű, hogy Engel eredetileg mintának kérte a már szükségtelen címert, mert Petazzi időközben meghalt. Engel nyomdájának a berendezése nagy vonósokban nyilván megegyezett a kor hasonló műhelyeivel. Rekeszekre osztott állványok a betűk elhelyezésére, gerendákból összeácsolt, tóból készült sajtó a nyomtatáshoz, esetleg egy kis öntőkészülék, festékkeverő labdák egészíthették ki felszerelését. E kor nyomdászai még teljesen a gu tenbergi eszközökkel dolgoztak, hisz ekkor még csak a távoli jövőben van az az idő, amikor feltalálják és megvalósítják o nyomdai munka meggyorsítását szolgáló újabb eszközöket. A pécsi Egyetemi Könyvtár Klimó-gyűjteményében iparkodtunk felkutatni oz Engel á1 taI készített műveket. Ha ezeken végigtekintünk, nyugodtan meg- állop"thatjulí, hogy egyrészt Engel szorgalmasan dolgozott, másfelől pedig — legalábbis munkásságának első évtizedében — a kor nyomdatermékeihez viszonyítva színvonalas munkát végzett. Sajnálatos, hoqy anyagi vágy eqyéb okokból be- tűcmycgát az évek során nem újíto'ta fel s e körülmény élete utolsó időszaka termékeinek színvona’át rendkívül lerontotta. Engel életkörülményeiről a pécsi belvárosi plébánia anya- kön-,'ve'ből tudtuk meg a legfőbbet 1 773. augusztus 23-án felesé-’"t vette V'zer Krisztinát, aki a két neves tudós, Vi*er Adóm és Bálint húqo volt. A házasságkötés egyéb motívumod nem ismerjük, de úgy véljük, hogy Engelnek lehettek némi elképzelései nagy tekintélyű sógorai támogatósát illetően. Házasságukból hat gyermek származott, közülük négy, pár hónapos korában elhalt. Magasabb kort csak János György nevű fia (1796-ban még élt) és Ágnes Anna nevű leánya ért meg, aki 1809-ben ment férjhez Knezevich Istvánhoz és 1861- ben halt meg. Az Országos Levéltárban végzett kutatásaink egyik legjelentősebb eredménye bizonyos iratok mellékleteként megtalált 1775. évi naptár, melyet Engel készített fekete-piros nyomással, saját feljegyzése szerint 100 példányban. E naptár fejléceként egy fametszetet látunk, amely Pécs városát ábrázolja délről tekintve. A jobb alsó sarokban C. H. monogram rejti a művész nevét. Művészt kell mondanunk, mert elsődleges megítélésünk szerint is művészi kivitelű fametszetről van szó. Úgy az ábrázolt objektumok arányai, mint a topográfiai helyesség, valamint a rendkívül finom részletek precíz megoldása egyképpen művész munkájáról tanúskodnak. Engel többszöri betegeskedés után 1795. november 26-án halt meg. A város, amely kezdetben bizonyos idegenkedéssel látta, mint Kiírná püspök pártfogolt- jót, később kebelébe fogadta és élete utolsó évében még tanácsossá is választotta. Engel rangjához illő, díszesnek mondható temetést kapott. Halálát követő néhány hónap múlva azonban hitelezői egymásután jelentették be követelésüket. Végül is özvegyének, Krisztinának nem maradt más hátra, mint fivére, Vizer Adóm tanácsára csődpert nyitott maga ellen. E csödperben jogilag mindvégig fivére képviselte olyan sikeresen, hogy 5 év múlva, a per lezárásakor már csak jelentek- telen követelés kifizetése maradt vissza. A nyomda ez idő alatt is dolgozott ,,Vidua Engel, Christina Engel” megjelölések alatt, a kiadványok színvonala azonban egyre jobban romlott, mert egyfelől az özvegy nem értett a nyomdához, másfelől pedig sem tőkéje, sem energiája nem volt ahhoz, hogy eszközeit, betűit felújítsa. Gyenge jellemű segédje, ki már férje mellett is dolgozott, Jungman Károly, inkább italozással, semmint munkával töltötte idejét. Ennek eredménye volt az, hogy a tanács ismételten megintette Engelnét, hanyag szedőjét, Jungman Károlyt pedig két ízben is 25 botbüntetésre ítélte a tanácsi nyomtatványok késedelmes szállítása miatt. Különös dolog történt 1813- ban. Májusban Engel Krisztina írt aló számlát a város fe.é, szeptemberben Jungman Károly és novemberben Knezevich István. És ettől kezdve mindvégig már csak az ő nevével találkoztunk. Kutatásaink tekintélyes részét fordítottuk annak megállapítására, hogy mi történhetett En- gelnével, ugyanis halálozási adatát sem az öt pécsi anyakönyvben, sem a kiegészítésként felkutatott három eszéki, öt budai, továbbá Mecseknádasd, Nagymányok és Kalocsa anyo- könyveiben nem találtuk. Egy 1818-ból keltezett levél már elhaltként említi, tehát Engelné 1813—1818 között halhatott meg. Feltételezésünk az, hogy itt Pécsett halt meg, azonban valami oknál fogva elfelejtetlek anyakönyvezni és ezért nem találhatjuk. További feltételezésünk az, hogy esetleg az irgal- masok temploma kriptájában fekszik, ahová temették két bátyját is. Említettük, hogy Engelék leányát Knezevich István vette feleségül. Nos ez a Knezevich nem nyomdász, hanem erdész volt és sohasem tanulta meg a szok- mát, mert földműveléssel, gazdálkodással szívesebben foglalkozott. A nyomdát csak mint örökölt vagyontárgyat tekintette és csupán annyira becsülte is, amennyire jövedelmet jelentett. Megváltozott azonban ez a szemlélete idősebb korára, amikor fizikai ereje már fogytán volt és Szepesy püspök nagyszerű alapítványával létrehozta a Joglyceumot és berendezte a Lyceum nyomdát. Kétségbeesetten küzdött a püspök szándéka ellen, szerette volna, ha a püspök az ő nyomdáját veszi meg, vagy őt alkalmazza, ez azonban lehetetlen volt, mert nyomdája rendkívül elhanyagolt volt, személyében Knezevich pedig nem tanulta meg a nyomdászatot. Mondhatjuk, hogyi fiatalon megöregedve, alig 53'éves korában fejezte be életét, 1840. október 10-én, amikor nyomdájo már alig élt, s oz utco végén viszont már négy év óta teljes erővel működött a modernül berendezett Lyceum nyomda, özvegye még 4 évig úgy- ahogy működteti, valószínűleg Lajos nevű fia közreműködésével a nyomdát, amelyről az utolsó hivatalos közlés 1844-ben jelenti, hogy végleg megszűnt. Ezután Pécsett hosszú évekig egyedül a Lyceum nyomda létezett, amelynek kitűnő vezetője volt Szodoi Nagy Benjamin. A Lyceum-alapítvány rövidesen bérbeadással hasznosította az üzemet, egészen 1910-ig. amikor a Dunántúl Nyomda RT vette birtokába. 1860-ban egy kaposvári nyomdász, Bittermann Ede költözött át Pécsre, de reményeiben csalódva, alig két év múlva visszaköltözött. 1866-ban ifj- Modarász Endre második nyomdaalapítási engedély kérése sikerrel járt és 1867-től már saját nyomdájában állította elő a Pécsi Lapokat. Ugyancsak 1866- ban akart nyomdát nyitni Pécsett Taizs Mihály, aki azonban, mivel elutasították, Mohácsra kért engedélyt, ezt megkapta és a következő évben már egyszerűen csak áthelyezte nyomdáját Pécsre. A nyomdászat ekkorra már kiszabadult a „privilegizáltság” szigorú köréből és egyre gyarapodtak a nyomdák, s ezzel együtt o nyomdászok száma is. Hamarosan rájöttek a nyomdászok is, hogy csak összefogással érhetik el sanyarú sorsuk javítását és ismételt kísérletek után 1866-ban megalakult a Pest- Budai Nyomdászok Egylete. 1869. május 1-én megindult a máig is élő országos szaklap, a Typographia. A szervezkedés híre Pécsre is eljutott és 1869. május 9-én ifj. Madarász Endre nyomdájában jöttek össze a ,,műtársak" és megalakították, mint első pécsi munkás szakegyesületet, a Pécsi Nyomdász- egyletet. A kiegyezést követően számos lap jelent meg Pécsett, ezek közül a legjelentősebb az 1893. október elsején megindult első pécsi napilap, a Pécsi Napló. A másik napilap a Dunántúl első száma 1911. március 25-én jelent meg. Az évtizedek során Pécsett mintegy 30 különféle nyomda működött. A századfordulón még csak négy nyomda volt Pécsett, 1920-ban már nyolc, 1930-ban tíz és 1939-ben volt egyidejűleg a legtöbb nyomda: tizenhatra emelkedett a számuk. Igazán tőkeerős tulajdonképpen csak a két nagy, napilapot kiadó részvénytársaság volt: a Pécsi Irodalmi- és Könyvnyomdái RT., valamint a Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda RT. A felszabadulást követően 1949 novemberében a nyomdákat államosították. Ennek nyomában a népgazdaság érdekeit szemmel tartó intézkedések során, a gazdaságosabb működést elősegítő nyomda-összevonásokra került sor. A sorozatos, több éven át tartó folyamat eredményeképpen végül is Pécsett egyetlen nyomda maradt: a Pécsi Szikra Nyomda. Az első pécsi nyomda megszűnését követő mintegy 150 esztendő története még alaposabb feldolgozásra vár. Ahogyan fejlődik valamely város, úgy kell továbbfejleszteni nyomdaiparát is. E meggondolás alapján a jubileum évében indul meg az új, modern berendezésű. korszerű technológiára tervezett nyomdaüzem építkezése, ahol majd mai és jövendő nyomdászaink a pécsi nyomdászat harmadik évszázadának történetét élik. Borjy Károly Életük egy darabka nyomdatörténet Negyvennégy esztendővel ezelőtt került az Engel-féle nyomdába tanulónak Tiglmann József, amolyan családi vállalkozás volt ez, , egy szedő, egy gépmester dolgozott, s ha nem bírták cérnával, hát besegített a tulaj, meg a fia. Négy évi inaskodás után szabadult, azonnal be is lépett a szakszervezetbe, amiről a főnök nem tudott — ennek aztán munkanélküliség lett a vége. Ez Oz állapot elég gyakran előfordult életében.- Két évig voltam munka nélkül, 1935-ben aztán a Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdái RT-hez kerültem kéziszedőnek, majd a monotyp szedőgépen dolgoztam. Két év múlva bevonultam katonának, s amikor hazajöttem, azonnal felmondtak. Elmentem Pestre, ott a Pátria nyomdába kerültem, aztán megint behívtak. Negyvenkilenc hónap katonai szolgálatot tudok igazolni. Hóró János Alacsony, kevés-szavú embernek ismertem, kék munkásruhájában kijött a zakatoló gépszedő teremből, lerakta a mettőr asztalára a kiszedett anyagot. Nemrég volt hatvan éves, az év végén nyugdíjba megy. Édesapja cipészműhelye a Zidina környéken volt, a Tettyén gyerekes- I kedett. De régen is volt, amikor az elemi iskolák után kifutófiú lett a Pécsi Irodalmi és Könyvnyomda RT-nél! Inas csak egy év után lett, és 1931-ben — elbeszélése szerint — már szedőgépen dolgozott, a Pécsi Naplót szedte. Kollégái közül sokan még nem »is éltek. — Jó lap volt a Pécsi Napló? — Nem volt elég bátor, langyos volt, de néha mégis szót emelt a munkások érdekében . . . Aztán sokmindenről esett szó. Frontszolgálat, kétezer kilométeres gyalogút hazáig, egészen addig, hogy art a röpcédulát, amit Budapest „védőinek" dobtak le, hogy adják fel a várost, ő szedte ki és itt nyomták Pécsett . . . Hősi idők voltak azok, kézzel szedték az újságot, amit a. kereskedők csomagolópapírjára nyomtak, hiszen nem volt más . .. Újságunk születésénél már bábáskodott, öreg munkatár- sunk. — Az ember szorongva megy néha a nyomdába, mert tudja, hogy a kritika másnap megszületik . . . — Hát igen, van olyan anyag, amit az ember érdeklődve, örömmel szed, hamar meg is van vele. És van olyan, ami valóságos büntetés-számba megy. — Éspedig? — A sakk rovatot nem szeret- 1 jűk, * Tiglmann József * 1942-ben hazajött Pécsre. Az akkori Dunántúli Nyomdába került. Havonta katonaság, hányatott egy élet volt, az már igaz. Nem is nősült, csak a felszabadulás után, 1945-ben. Csasza bácsinál találkoztunk először. Akkor már felelevenítették — az öreggel együtt — a szakszervezeti munkát, azt, amivel Tiglmann József korán eljegyezte magát.- Mórával együtt voltunk könyvtárosok az első időkben — emlékezett —, később a gazdasági bizottságban tevékenykedtem, erről a rendőrség nem is tudott. A szakszervezetben mindenféle funkciót betöltöttem. Kisujjában vannak a besorol lósok, átlagok és a szakszervezet pénzeivel való gazdálkodós,' Volt üzemvezető is, ugyanakkor szakszervezeti megbízott, összeférhetetlennek tartották ezt a két funkciót, mégis ment a dolog. Mindig mindent az emberért, a munkásokért - ez lehetett a jelszó.- Komoly segélyeket adtunk) ám a munkanélkülieknek — meséli — és kevés pénzből gazdálkodtunk. Nehéz is volt, nem mondom. Most? Feleségével minden évben legalább két hetet Hajdúszoboszlón töltenek. A háztartási munkát ketten ellátják, aztán — be a kocsiba, irány az országi Sokfelé járnak kirándulni, bejárják azokat a helyeket, ahová — idő híján — eddig egyikőjük sem jutott el. De a munkát sem hagyja abba. Néha, vasárnap nemcsak látogatóba érkezik a Szikra Nyomdába, hanem dolgozni jön. Besegít a hétfői lapba, éppúgy, mint kollégája, Móró János. A nyugalomba vonulás nem szakítja el a köteleket Diplomatikus válasz. Móró Jánosnak persze, igazo van, hiszen őt - igaz, korábban is - már inkább a Kocsis Irma, Muskát Ada, az Olaszrizling és a Rizlingszilváni foglalkoztatja... Von egy kis szőlője a Bártfa utcában, oda jár, dolgozgat, tűnődik — három gyereke közül ketten bölcsészek, fia nyomdaipari főiskolába jár... Ö pedig minden negyedik vasárnap dolgozik, a hétfői újságot szedi. Kérdeztem, mivel fejezzük be rövid beszélgetésünket? Ezt válaszolta:-Január elsejétől eggyel több előfizetője lesz a Dunántúli Naplónak . . . Akkor már én is csak reggelenként találkozom vele. Munkatársaitól és a brigádtól, amelyben dolgozott, egy karórát kapott. Azért, hogy valahányszor megnézi, jussanak eszébe a kollégák. Az órát pedig sokszor megnézi az ember.
