Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)

1973-12-24 / 343. szám

„Figyelem! Baja, Bácska légiveszélyL' Beatzene szirénával Történelmi lecke riportban elbeszélve Napközeiben az üstökös Oj üstökösöket általában amatőrök szoktak felfedezni, kik nem kötött programmal figyelik az égbolt egy-egy kijelölt helyét. Ezúttal egy szakcsillagász, Kohoutek volt a szerencsés, ki egy vissza­térő üstököst keresett. He­lyette másik kettőt talált ez ev elején. Egyikük a régeb­ben is ismert Vico-Hind ne­vű halvány üstökössel volt azonosítható, a másikuk a pályaszámítás szerint szen­zációsnak ígérkezett. Általá­ban minden generáció gyö­nyörködhetett egy-egy fé­nyes üstökösben. Ebben az évszázadban 1910 óta nem volt erre lehetőség. Talán most januárban adódik erre alkalom. Felfedezésekor még mesz- sze volt a Naptól. A megfi­gyelési előkészületekre bő­ven volt idő. Nemcsak földi műszerek irányulnak feléje, hanem a kint a világűrben lévők is. Onnét nézve nem takarják el felhők,' s az ég­bolt is fekete, közvetlenül a Nap melletti tartózkodása­kor is folyamatosan megfi­gyelhető. Több mesterséges hold és bolygó automata műszerei vizsgálják maris közönséges, ultraibolya- és infravörös fényhullámhosz- szon. A Szojuz és Sky-Lab űrhajók legénysége is na­ponta megfigyeli. Közeledéséről a nagykö­zönség is korán értesült. Eddig sajnos kevesen lát­hatták, mivel a téli napKo- rongnál is közelebb tartóz­kodik o látóhatárhoz, így el­vesz a városi füstben, por­ban, fényben, a Hold majd a felkelő Nap világosságá­ban. Legtöbb hajnalban pe­dig felhők takarták el az égboltot. Érdekes látványban lesz részük Dél-Amerika északi része lakóinak december 24- •Sn. Onnét nézve gyűrűs nap- logyatkozás fog bekövetkez­ni. A gyenge fényű napgyű­rű nyugati oldalán látható­vá válik a mór jelenleg is több millió kilométer hosz- szú csóvával rendelkező üs­tökös, keleti oldalán a Mer­kúr, a Vénusz és a Jupiter bolygó. Hazánkból január első fe­lében lesz a jelenleginél sokkal kedvezőbb a megfi­gyelhetősége. 3-ától, 4-étől kezdve lesz látható közvet­lenül napnyugta után a dél­nyugati égbolton. A derült égbolt természetesen akkor is feltétel lesz. Ezúttal még csak annyit szükséges megjegyezni, hogy bár karácsony táján jár a Nap közelében az üstökös, nem ez volt a betlehemi csillag, hiszen nem 1973 év­vel ezelőtt járt közelünkben, hanem legalább 10 000 éve, vogy még sokkal-sokkal ré- aebben. Nem is előjele va­lamilyen járványnak vagy háborúnak, ahogy régebben sokan, manapság már egyre kevesebben hiszik. Az égi­testeknek — a Naoot, Hol­dat kivéve — a földi esemé­nyekhez közük nincsen, csak legfeljebb gyönyörűséget, tanulmányozási lehetőséget kínálnak mindn“áiunk szá­mára. Dr. Tóth László Szól a magnó: beatzene. Az egyik szám címe: „Baja, Bács­ka, légiveszélyI. ■ Elektromos akusztikai hatásokkal vijjogó szirénahang, monoton repülő- zúgás, bombarobbanásokat imitáló zörejek. Azután szokvá­nyos tánczene, -itt-ott dzsesszes elemekkel 3—4 percig, majd a végén ismét sziréna, „ugatnak" a légvédelmi gépágyúk. Távo­lodó zúgás. A számot egy bajai zenekar szerezte és adta elő nemrégen. Azon a nyáron... A mai fiatal korosztálynak szerencsére nem sokat mond az a szó, hogy „szőnyegbombá- zás", vagy „légiriadó”. Nem Is­merik a légszomj fullasztó érzé­sét meg a csikarást már a lát­vány akusztikai hatásaira is, amit a költő a bori rézbányák mellett így rögzített: „bombá­zórajok húznak el lelettem .. Azok a rajok akkor, — 1944 augusztus-szeptemberében — északra „húztak el". Reggel 8 tájt értek a Dráva—Duna kö­zelébe. Túlhaladva már nem volt kétséges, hová tartanpk. A rádiók mindenütt szóltak — a rádió mindig kellemes szalon­zenét sugárzott a 8 órai hírek után, és fél 9 előtt nem sokkal szinte menetrendszerűen meg­szakította adását. Felhangzott az első közlemény: „Légive­szély! Légiveszély! Baja, Bács­ka légiveszély! Luftgefahr! Luft­gefahr! Baja, Bácska, Luftge- fchr!" A német megszállás után, 1944. április 3. óta két-hórom naponként — olykor naponta — szinte menetrendszerűen. A szirénák fel üvöltöttek, egyetlen hosszú elnyújtott panaszos hanggal. Az emberek kezük ügyébe helyezték kis matyóju­kat. Tudták, hogy alig negyed órán belül a süketen hallgató rádió ismét megszólal és el­rendeli a légiriadót. S először mindig a Baja—Bácska körzet­nek. Akkor az emberek kinyito- gatták az ablakokat és levo­nultak az óvóhelyre. Az élet megállt. A rádió pedig sorra riasztotta a légoltalmi körzete­ket. A férfiak kiálltak a légó- pince elé és cigarettázva szá­molgatták a felettük ezüstösen csillogó fehér pontokat, amíg rá nem untak. A pontok iszo­nyatos monoton zúgása betöl­tötte az égboltot, belevájt a dobhártyába, míg iszonyatos terhükkel lassan elhúztak a fő­város felé. Azon a nyáron a földdel egyenlővé vált a szolnoki, deb­receni, székesfehérvári vasútál­lomás, sok más ipari és vasúti csomópont, meg a főváros szá­mos negyede. A mai fiatalok szerencsére nem tudják, mi ez. De jó-e va­jon, hogy semmit nem tudnak róla ? ,,Á szirénával kezdődött" R. László, vékony, szőke fia­talember, 19 éves, esztergá­lyos, de a szakmájában még nem dolgozott. Basszusgitáros egy Baja környéki. falu ÁFÉSZ- cukrászdájában. „C” kategóriá­ban minősítették, naponta (5 órai zenéléssel) 110 forintot keres. Halk szavú, szomorkás, arcán a derű, a mosoly legap­róbb jelével sem. Ő is tagja volt az azóta megszűnt bajai ,,Keens” együttesnek. Ketten ottmaradtak, hárman, a „me­nők" Kecskemétre szerződtek. — Keens: nagyravágyók, tö­rekvők, azt jelenti — magya­rázza készségesen. — Külföldi számokat játszottunk, de volt négy-öt sajátunk is. Az egyik címe: „Baja, Bácska, légive­szély!” Ez szirénával kezdődött, és improvizáció volt az egész. Volt egy séma és arra minden­ki kidolgozta a magáét. Ho­gyan született? Új hangszert vett az orgonista 44 ezerért. Azon volt egy pedál, amivel egy oktávon szirénázni lehetett. Ez volt az alapötlet. A közön­ség?... A szövegest jobban szeretik, de azért erre is szíve­sen táncoltak. Igen, mindenütt játszottuk a számot, itt a műv. házban is. Nem, senki nem szólt érte . . . — Az idősebbeknek esetleg mást is jelent ez a „bomba” ötlet, arra nem gondoltak? Érzelem jelét most látom elő­ször oz arcán. A szemében őszinte megdöbbenés: , .Tény­leg . . . Ott emberek haltak meg .. . Dehát ez a ,,Baja, Bácska" olyan spontán dohg volt. Mindig az énekes mondta be a mikrofonba, mikor ját­szottuk ...” — mondja. K'csit hangosak... Wilhelm József, a bajai József Attila Művelődési Ház művésze­ti előadója: — Képzős diákként légószol- gálatra voltam beosztva. A hi­dat az amerikai bombázók két­szer támadták azon a nyáron. Először nem találták el. A má­sodik negyvennégy augusztusá­ban történt. Déltájt. Az első hullám utáni szünetben, mint vöröskeresztes elsősegélynyújtó, a helyszínre rohantam. A híd még állt... A második hullom elől a szivattyúházba bújtam. Rengeteg katona — a pécsi hadosztály — vonult éppen ke­resztül a hídon. Akik átértek, a töltésoldalban kerestek fedezé­ket. 28 gép bombázta a bajai hidat, a nyolc hullámban. A 3—4. hullám telibe találta. Pon­tosan céloztak, bár egy-két bomba a töltésen túlra is hul­lott. Az egyik betemette a „cikk-cakk" árokban fekvő ma­gyar katonákat. Egy kezet lát­tam a földhányás tetején. Ka­partam őket kifelé, ahogyan bírtam. Egy életben maradt, aki a legfelül volt. Négyen meg­haltak. Egyikük — fiatal karpa- szományos őrmester — zsebé­ben megtaláltam a kisfia fény­képét. Mellette volt egy be nem dobott tábori lap: szabadságra készült, éppen ezt tudatta vol­na .. . A város életében ez a bombázás volt a legborzalma­sabb a háború alatt. Főképp az a sivítás, a bombák erősödő si- vítósa ... — Egy beatzenekor ezt meg is zenésítette. Itt a házban is gyakran játszották. Nem hal­lotta véletlenül? — Nem megyek oda, ahol beatzene szól. Nekem egy ki­csit hangosak... (Pedig néha nem ártana oda­figyelnünk: mit énekelnek, mit játszanak, mire táncolnak a gyerekeink.) Simonyi István ny. gimnáziu­mi tanár. Bajai lakásán emlék­szik vissza a tragikus esemé­nyekre: — Októbertől a németek bombázták több ízben a vá­rost. „Akkor” egy szűk kis té­ren álltunk, a fa| mellett. Egy „Storch" felderítő gép mélyre ereszkedve bombát dobott az emberekkel zsúfolt térre. Lát­tam zuhanni, csak a lángra em­lékszem . . . Mindkét lábomat amputálták — én megmarad­tam. Ott a téren azonban mint egy hetvenen haltak meg . . . A „JEGYEZD MEG: második front — szőnyegbombázás — hídfőállás — teltétel nélküli megadás — atombomba." (Fel­adat az általános iskola Vili. osztályos történelem tanköny­vének 140. oldalán.) Forog a magnó... A. István magas, erős, 20 év körüli fiatalember. Szakmája villanyszerelő, hosszabb ideje azonban alkalmi zenészként működik szombat-vasárnapon­ként, ünnepeken gyakrabban is. Szakmáját nem kívánja foly­tatni, bizakodik, zenészként hosszabb szerződéseket is kop­hat majd. ö volt a „Keens” együttes dobosa. Felesége sző­ke, törékeny alkatú fiatalasz- szony. Pincér szakmájában csak rövid ideig dolgozott. A ven­déglátóiparban franciául tanult egy ideig, itt a zenekarban an­golul énekel, fonetikusan leírt dalszövegeket. Gitárra és ének­re vendéglátóipari „C” kategó­riájú minősítést szerzett. Szépen berendezett otthonukban ta­lálkoztam velük. — Ez a szám, a „Baja, Bács­ka”, olyan tiltakozásféle — mondja a dobos. — A tiltakozó dalok szöve­gesek. Ennek nincs szövege, akusztikai hatásai pedig a lé­gi riadókat, a bombázásokat idézik meg. Ez lenne tiltakozás? — Hót az, hogy olyan nyo­masztó ... Magát a zenét nem találom annak. Színei inkább világosok mint komorak, ritmusa vidám, pergő, jól lehet rá táncolni. Bár a szirénahang kétségtele­nül hatásos lehet. Itt is az, ahogyan most a kis szobában felvijjog — forog a magnó — és a sejtelmes hang újra és újra megismétli: „FigyelemI Ba­ja, Bácska, légiveszélyI” Ügy érzem, valahol valamit elmulasztottunk. Szülők, nagy­szülők, történelemtanárok, nép­művelők — emberek! Mit te­gyünk?! . . . A lecke fel von adva. Közel 30 éve ... Wafünger Endre Tüskés Tibor: így élt Zrínyi Miklós A Móra Könyvkiadó Így élt. . . c. sorozata nem tünteti fel, hogy a szerkesztők hány éveseknek szánták a köteteket, de így is nyilvánvaló, hogy elsősorban a felső tagozatos és középiskola: diákoknak, s feltehetően az is­mereteiket bővíteni kívánó fel­nőtteknek. A kritikus, aki amúgy- is a „hivaiásos olvasó" hálátlan feladatát vállalja, ez esetben még szoru'tabb helyzetben van' vajon a maga viszonylag jól tá­jékozott módján, a téma szak­irodalmában is járatoson, való­ban é "~.r\ közelítheti-e meg az elsőzo bon ifjúságnak szóló mű­veket? Va'on értékelő szempont­jai m? - - —/szhetnek-e azzal a ko'or ' á al. amelyre a könyv : u.csonv wm »Kiér számíthat. Ugyanakkor az aggo­dalomnak van egy másik oldala is: a fokozott felelősségé. Hi­szen a legfogékonyabb olvasók­nak szólnak, szólhatnak ezek a munkák. Tüskés Tibor Zrínyiről, a költő­ről írt művet a bevezetőben em­lített sorozatban. Életét idézve a ma is mozgósítható erkölcsi példát, energiákat akarja kiak­názni. A könyv gazdag doku­mentumanyagot használ fel: val­lomásokat leveleket, korabeli képeket, ábrázolásokat, térképe­ket s nem utolsósorban Zrínyi műveit. A dokumentumnak ma kivételes hitele van. De ezen túl azért is fontos ez a gazdag for- ids- és illusztrációs anyag, mert az iskolai oktatásban manapság egyre kevesebb idő marad az ilyen szemléltetésre. Az eszéki híd felgyújtását meg lehet je­gyezni. mint történelmi tényt, de egy korabeli, naivan sutának tűnő ábrázolás a kor hangula­tát jobban érzékelteti minden ékesszólásnál. Tüskés gondosan ügyel arra, hogy semmi részlet ne maradjon magyarázat nékül: az előfor­duló személyeket, fogalmakat bemutatja. Ha arról szól, hogy Zrínyi első munkáit Bécsbe vitte kinyomtatni, nem felejti el meg­említeni, hogy Magyarországon a könyvnyomtatás ekkor már kétszáz éve létezett. Ha arról ír, hogy Zrínyi müveit öccse, Péter fordította le horvátra, hozzáteszi azt is: „Lehet-e ennél szebb példát találni a nyelvek és iro­dalmak közötti kapcsolatra, a hajdani horvát-magyar politikai és művelődési együttlétre?” S nem felejti el érzékeltetni a tör­ténelmi Magyarország soknem­zetiségű jellegét, ahoi egy Zrínyi formátumú vezető zászlaja alá testvéri együttérzéssel gyülekez tek mindkét nép fiai. Adandó alkalommal a nemzetiségi ügyek említésénél a hazaszeretet kor­szerű értelmezését is kibontja: „a torz hazaszeretet mindig más népek hazaszeretetének jo­gát sérti”. Nem hamis aktuali­zálás ez, hanem a történelmi valóság ihlette igazság. Hiányérzet? Talán Zrínyit be­mutatva határozottabban utalni lehetne a benne jelentkező tí­pusra, „modellre”. A politikus, közéleti költő markáns alakjá­ra, amely a XX. századig hagyo- mányozódik a magyar irodalom­ban. Aki nemcsak megéneklője a történelemnek, hanem tevé­keny részese és alakítója is. Aki­ben bár a hadvezéri-politikusi feladatok időközönként elhall gattattók a poétát, de aki o közéleti szerep vállalása nélkül nem ismerhetett volna fel a köl­tészetét meghatározó és kitelje­sítő igazságokat, Tüskés nem tudja megtagadni pedagógus mivoltát. A könyv hangvételét az „ismeretlen ta- nítvány”-hoz fűződő feltételezett, ismeretterjesztő magatartás ha­tározz« meg. M. L. Ötvenéves a PSALMUS HUNGARICUS Három magyar zeneszerző egy-egy új alkotását — Doh- nányi: ünnepi nyitány, Bartók; Táncszvit és Kodály: Psalmus Hungaricus — mutatták be ez­előtt ötven évvel azon a dísz- hangversenyen, amelyet a fő­város fennállásának félévszáza­dos jubileuma alkalmából ren­deztek. Büdapesten a centená­riumi ünnepségek alkalmából nemrég megismételték ezt a hangversenyt. A félévszázada keletkezett művek közül azóta a Bartók- és a Kodály-kompozí- ció messze felülemelkedett az alkalmi jellegen, előkelő helyet foglaltak el századunk zenei termésében. Zenei ünnep A Psalmus Hungaricus, a Ma­gyar Zsoltár az új magyar zene egyik legelső, legátütőbb sike­rét vívta ki. Már az 1920-as években Európa, majd Amerika számos hangversenytermében bemutatták, sokszor egészen ki­váló előadásban, mint például Milánóban, ahol a Scalában Toscanini vezényelte. Itthon is a legnagyobb muzsikusok tűzték műsorukra, így Dohnónyi, Fai- loni, Klemperer, később Somo­gyi, Ferencsik, sót Kodály Zol­tán is több alkalommal vezé­nyelte — hanglemezre is — saját művét. Régebben a Psal­mus Hungaricus meglehetősen ritka hazai előadásai nem csu­pán zenei ünnepet jelentettek, szinte tüntetésnek számított az az érdeklődés, amellyel a két világháború között egyre szele­sebb tömegek keresték és hall­gatták ezt o zenét Ez a nagy érdeklődés a meg­rázó és okkor igen modernnek ható muzsikán kívül a szöveg felettébb aktuális mondaniva­lójának is szóltl Hányon érez­ték azt, hogy a jelenkorról — is! — szól o 16. századi kecs­keméti prédikátor, Vég Mihály éneke. Hányán vették magukra o prédikátor szavait aki csak „sír-ri nagy nyavalyájában, megkeseredett nagy búsuitában, ellenségére való haragjában”; aki „akarna inkább pusztában lakni, vadon erdőben széjjel bujdosni, hogynem mint azok között lakozni, kik igazságot nem hagyják szólani”; kinek el­lenségei „éjjel és nappal azon forgódnak, engem mimódon megfoghassanak, beszédem miatt vádolhassanak, hogy fog­ságomon ők vigadhassanak...” Ezek és a hozzájuk hasonló keserű szavak nemcsak a török és a német között önmagát is marcangoló egykori magyarsá­got idézik, nem kizárólag a Tanácsköztársaság után meg­hurcolt zeneszerző nagyon is jogos sérelmeire utalnak, de minden haladóan gondolkodó ember beleérezhette e szövegbe a magyar múlt és a jelen min­den tragikumát Kodály egész életműve a múltból veszi példáit, témáit. Népdalainkon kívül Balassi, Zrínyi, Csokonai, Berzsenyi, Pe­tőfi és még nagyon sok más „régi” költőnk gondolataiból, műveiből merített. De ez nála soha sem archaizálás, nem a múltba feledkezés. „A múlt csak példa legyen most!" ‘— hirdeti szakadatlan. Legnagyobb szabású s talán legnagyobb ha­tású ilyen alkotása a Psalmus. Sikerének titkát egyedülállóan nagy hatását azzal magyaráz­hatjuk, hogy művészi erejének egyik csúcspontján találkozott azzal a nagy témával, amely egész életen át izgatta: miként tanulhatunk nemzeti múltunk keserű emlékeiből. Megdöbbentő erejű alkotás Jó lenne az olvasóval együtt hallgatni végig e zenét, együtt lapozni át e partitúrát. Együtt jönnénk rá, hogy száza­dunk zenéjének milyen kima­gasló szépségű, megdöbbentő erejű alkotása a Psalmus Hun­garicus! Az elemzés azt is bi­zonyítja, hogy zenei nyelveze­tében mennyire korszerű, mily nagy mértékben hasonlít a nagy Bartók-művek stiláris eszköztá­rához. Egy népdalszerűen egy­szerű, vissza-visszatérő téma biztosítja a mű egységét, Olyan zenei anyagok, amelyeket a ze­nekar mutat be — mint példá­ul a felkorbácsolt szenvedélyű bevezetés vagy a sírókórus ze­néje — később elemi erővel egyesülnek és szólalnak meg a kórus énekében. Ugyanaz a té­ma, amely a históriás ének elő- és utóhangját mondja el, át- és átalakul, kifejezi a marcan­goló keserűséget, meghirdeti az utolsó ítéletet, majd himni- kusan megdicsőül. Ez az izgal­mi tetőpont („Nagy hamarsag- gal onnét kivonszod, nagy tisz­tességre ismét felemeled"), mi­közben a zenekar a szenvedé­lyes kezdőtéma megdicsőült változatával folyja körül a kó­rus fényes akkordtömbjeit, a megtisztulás apoteózisáig emel­kedik; majd hirtelen kihunynak a fények, minden összeomlik, a főtéma hangjaiból álló egyszó- lamú dallammenet közepette összedől az építmény, végeze­tül újra halljuk az időtlen idők énekét: „a hívek keserűségben, vigasztalásért szerzék így ver­sekben". Felejthetetlen a nega­tív csúcs is, a hárfakíséretes lassú tétel, amelyben titokzatos — és milyen modern! — har­móniák felett mondják el bá­natukat a szólóhangszerek és pontosan a mű aranymetszési pontján indul a szólista benső­séges utolsó versszaka: „Te azért lelkem, gondolatodat. Is­tenben vessed bizodalmadat ." A megbékélés, a megnyugvás ez, amire bizony milyen sokszor nem látszott más lehetőség, mint a beletörődés. A költő és a zeneköltó azonban ezzel nem érik be: várják, megidézik az igaz ítéletet, amelyen „az iga­zakat te mind megtartod, a kegyeseket megoltalmazod, a szegényeket felmagasztalod, a kevélyeket aláhajigálod”. Ko­dály zenéjének talán legnagy­szerűbb vonása, ahogy a szö­veget hallatlanul kifejezőn hor­dozza, kelti új életre. A Psalmus diadalútja Nagy előadó apparátusra készült a Psalmus Hungaricus. Szimfonikus nagyzenekar, ora­tórium-énekkar (vegyeskor), a szerző által kívánatosnak tar­tott gyermekkar és tenor szólis­ta adják elő. Büszkék lehetünk, hogy Pécs milyen derekasan ki­vette részét a Psalmus diadal- útjából. Nagyon sokat tett An­tal György e csodálatos remek, mű széleskörű megismertetésé­ért Húsz éve értek meg a fel­tételei, hogy városunkban is bemutassák Kodály remekét, de azóta a Liszt Ferenc Kórus ép­pen negyven alkalommal éne­kelte. Legtöbbször természete-' sen Pécsett, de szerte oz or­szágban, a fővárosban is, sőt 1969-ben Helsinkiben is. Itt szeretnénk megemlékezni a nemrég elhunyt kiváló énekes­ről, Réti Józsefről is, aki any- nyira szerette Pécset és akit annyira szerettek a pécsiek, aki annyi emlékezetes hangverse­nyen énekelt városunkban, aki a legtöbbször, összesen tizen­háromszor volt a Liszt Kórus szólistája a Psalmus-előadáso- kon I Az elmúlt szezonban a pécsi előadók jóvoltából felnőttek és diákok, pécsiek és szerte a Du­nántúlon ezrek és ezrek része­sültek az élményben, a Psal­mus Hungaricus meghallgatá­sának gyönyörűségében. Ma mór ti Psalmus elvesztette azt oz aktuális jelentőségét, amely- lyel keletkezése idején fogad­ták, de megőrizte mindazt, ami miatt egy zenemű örökké ak­tuális marad: zenei szépsége, tökéletessége kompozícióként, szervezettségben kis- és nagy méretben egyaránt, továbbá hongulatfestése, jellemábrázo­lása biztosítják, hogy a zenét szerető emberek mindenkor a legnagyobb remekművek közé sorolják. A Magyar Zsoltárt szerte a világon becsülik, zenei értékei révén internacionális közkincs­nek számít. Számos nyelvre le­fordítva Tokiótól Moszkván ót Montreálig újból és újból elő­adják. De nekünk, magyarok­nak kiemelten, elmondhatatla­nul sokat jelent a Psalmus: sokkal többet, mint egy a zenei remekművek közül; múlhatatlan emlék a múltra, üzenet a jelen­nek és tanulság a jövőnek, Szesztay Zsolt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents