Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)

1973-12-20 / 339. szám

A harmadik dönt! Jugoszlávia —Görögország 4:2 (2:2) Athénben szerdán délután vi- | lógbajnoki selejtező mérkőzésen (európai hetedik csoport) Ju- | goszlávia labdarúgó válogatott­ja drámai küzdelemben két gól­lal győzött Görögország ellen. Ezzel a jugoszláv es a spa­nyol válogatott egyenlő pont: számmal és gólkülönbséggel fe­jezte be a selejtezőket, semle­ges pályán harmadik mérkőzést kell iátszaniok a holtverseny eldöntésére. Az év legjobbjai Csütörtökön kezdik meg előalapozásukat a labdarúgói ASZTALITENISZ: Járási ba rnaság Szigetváron A szigetvári járás asztalite­nisz-bajnokságán érdekes mér­kőzéseket játszottak. A járási döntőn a hét körzetben meg­rendezett versenyek legjobbjai indultak. Több mint 100 induló­ja volt a versenyeknek. A járási bajnokság eredményei: Ifjúsági férfiak: 1. Paizs József (Pata- poklosi), 2. Kosa Tárnáé (So- mogyapáti), 3. Öry Attila (Mpzsgó). Női ifjúságiak: 1. Szabó Judit (Szentegát), 2. So- tonyi Ilona (Szentegát). Felnőtt férfiak: 1. Kovács István (Mozs- gó), 2. Zsigmond László (Két- újfalu), 3. Czimmer József (Szentíászló). Női felnőttek: 1. Cifra Éva (Szentegát), 2. Gyürü- si Klára (Almamellék). Az MLSZ rendelkezése értel­mében csütörtökön kezdődik az NB l-ben szereplő csapatok eíő- alapozása. A PMSC labdarú­gói, az első és második csapat tagjaj, csütörtökön délután ta­lálkoznak Újmecsekalján a PMSC sporttelepén. A tartalé­kok Kresz Sándor, az I. csapat játékosai dr. Dunai János edző irányításával kezdik meg a munkát. — Az edzések megkezdése előtt játékosaink — mondotta Szekeres Ambrus, a szakosztály intézője — orvosi vizsgálaton vesznek részt, ekkor derül ki, hogy a sérüléssel bajlódó Bo- rovácz. Kardos és Farkas, ho­gyan és mikor tudnak bekap­csolódni a munkába. Az elő- alapozás során ebben a hó­napban hat edzésünk lesz, há­rom ezen a héten, három a kö­vetkező héten. A csapat további programjá­ról Szekeres Ambrus elmondot­ta, hogy a komoly alapozó mun­kához január 2-án látnak hoz­zá. Az már biztos, hogy január­ban Pécsett készülődnek a pi­ros-feketék. — A tervek szerint nemcsak a szabadban, de a tornaterem­ben is dolgoznak majd a já­tékosok. Január 7-től délelőt­tönként a Tanárképző Főiskola tornatermében lesznek az edzé­sek, délutánonként pedig a szabadban tartjuk a foglalko­zásokat. A II. csapat játékosai csak , délután edzenek, felváltva a tornateremben és a szabad­ban. Február első két hetében sze­retnénk több előkészületi mér­kőzést játszani, a lehetőségek szerint jó pályákon. A megol­dást keressük. Tárgyalásaink több irányban is folynak — fe­jezte be tájékoztatóját a PMSC intézője. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Ar MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Fászerkesztő: Mltzkl Ervin Szerkesztőség: Z601 Pécs, Hunyadi u. ti Telefon: 15-000. _!5-/62. 15-852, 15-245. 15-26«. Szerkesztőségi ügyelet: 8—20 óráig: 10-053, 20 óra után: 15-726 Kiadja • Baranya megyei lapkiadó Vállalat Fele'ős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunyadi u. 11. Te'e-on: <*400. 15-762, 15-852, 15-245, 15-26«. Telexs-ám: 12-320. Kéziratot &w?m őrzőnk meg és nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. F. V.: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető i postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 054. Egészség nélkül nem lehet boléef az ember Beszélgetés Dr. Kalmár ehey Zol*án főiskolai tanárral a Tancrképzo Főnkül főigazgatójával December 14-én és 15-én j elméleti igény jóval előtte jár Tatán az OTSH, a KISZ KB és | a gyakorlati helyzetnek. a SZOT meghívására mintegy százötven tudós, orvos, sport- szakember, építész, szociológus, pedagógus, tanácsi, KISZ és szakszervezeti képviselő vett részt a Szabad idő és a test­edzés című tanácskozáson, A meghívottak közt jelen volt dr. Kálmánchey Zoltán főiskolai tanár, a Tanárképző Főiskola főigazgatója is. — Miért éppen a szabadidő es a testedzés témájáról tanács­koztak idén a szakemberek? — Abban a tudományos és technikai forradalomban, amely­ben élünk, egyre csökken a fi­zikai munka és ezáltal az egész­séges fejlődéshez szükséges mozgásinger is. Ennek pótlá­sára helyet kell kapjon a rend­szeres sport az emberek életé­ben. Ez mór nem egyszerűen szabadidő kérdés, hanem lét­kérdése az emberiségnek, nél­küle nem marad ember az em­ber. A szakemberek beszéltek arról, hogy mi is a követel­mény ebben a kérdésben és j megállapították, hogy sajnos az Készülődés a kézilabda DMK-ra A Megyei Kézilabda Szövet- I is tudna indítani csapatot, — ségben összegezték a Dunán- | Mindenesetre megkeressük a túli Napló Kupa mérkőzésekre beérkezett nevezéseket, kide­rült, hogy a PMSC férfi csapata nevezése még nem érkezett be. A Bányász a férfi és női I. osz­tályban két-két csapatot neve­zett, Pécsi csapatok mellett komlói, szentlőrinci, siklósi, sellyei" és bólyi kézilabdázók jelezték részvételüket. — A végleges csoportbeosz­tásokat még nem készítettük el — tájékoztatott bennünket dr. Buzánszki Béla, a megyei kézi­labda szövetség elnöke — tu­domásunk szerint a PMSC Mis­kolcon vesz részt teremkupa mérkőzéseken, de véleményünk szerint a szakosztály rendelke­zik annyi játékossal, hogy a pécsi teremtorna mérkőzésein sportkör vezetőit és csak utána készítjük el a csoportbeosztást — Amennyiben a PMSC nem indul, hogyan képzelnék el az I. osztály csoportbeosztását? — A Bányász és a Komló két-két csapater mellett a fér­fiaknál a Tanárképző, a Siklós, a Boly és a Kesztyűgyár alkot­ná a mezőnyt, a nőknél a Bá­nyász I., a Bányász II., a BTC, a PEAC, a Tanárképző, a Kesz­tyűgyár, a Sportiskola és a Komló csapatai játszanak, A torna mérkőzései január elején indulnak, a találkozókat a hagyományoknak megfelelő­en szombaton délutánonként és vasárnaponként játszanak a PVSK-csarnokban. A DUNÁNTÚLI NAPLÓ KOZVÉLEMÉNY-KUTATASA Ki volt Baranya legjobb férfi sportolója 1973-bant OOÜOOOOC.S.OOOOOCOOOOCOOOC oooooooooociooooooooosoaooesooOS Ki volt Baranya legjobb női sportolója 1973-ban? iwoooooowopo-ooooóooocooosoaoooooaooa. ieei9ao60ó90óii«eao< 2. ~ 3. .. A pályázó neve: ...................... P ontos cime, .„.„m»»,.,.,.—„»mm.. i o © a oo « ® ©ö o o znwro&o o iw» o o o s n>OOS"SOCK>» 000006 bOOOOOOOaeOOOOOOOOOOOOOOOOOf ooooooeooeeoooo. — Az ön előadásának témá­ja volt ..A testnevelés és a sport szerepe a személyiség formálá­sában". Mi volt a lényege az olt elmondottaknak? — Tulajdonképpen az elő­adásokon főként egészségügyi, biológiai oldalról vizsgált prob­léma pedagógiai kiegészítése volt. Ugyanis a testedzés nem­csak biológiai probléma, ha­nem az egész személyiséget for­máló dolog. Nekünk nemcsak edzett, hanem a mi társadal­munk követelményeinek meg­felelő gondolkodású egyént kell nevelnünk. Egy jó soortoló is lehet alacsony társadami érté­kű, ha nem jó a gondolkodás- módja. — Volt-e valamilyen kuriózum számba menő megállapítás a tanácskozáson? — Egy szociológiai előadáson a tanácskozás témájához kap­csolódó hazai állapotokat más — főleg szocialista — országok helyzetéhez viszonyították. Saj­nos a szocialista államok közt is lemaradt Magyarország ilyen szempontból. Igaz, hogy hátrá­nyosabb helyzetből indultunk, de nem is tettünk meg mindent o megfelelő fejlődés érdekében. —■ A tanácskozás végén köz­zétett 11 ajánlás közül egy az iskolafenntartó hatóságokhoz szól, egy pedig a tanintézetek igazgatóihoz, tehát közvetlenül Önhöz is ... ■— Ez nem véletlen, hiszen úgy is mondhatnám, hogy a dolgok az iskolában dőlnek el. Főleq az általános iskolákban, mert ezeken gyakgflatilag ke­resztülmegy az egész ifjúság. Az, hogy itt meqszereti-e vagy sem a testnevelést, milyen szemlélet rögződik belé — ez egy életre szólóan dönt, — Véleménye szerint a Tanár­képző Főiskola hallgatói jól használják-e lel szabadidejüket? — Nálunk körülbelül az a helyzet, ami országosan is ta­pasztalható, A feltételek meg­léte csak részben határozza meg a rendszeres sportolásban ré­szesedést. Nálunk kitűnőek a lehetőségek a testmozgáshoz, de a hallgatóknak jobban tudatá­ban kellene lenni, hogy ez mit is jelent tulajdonképpen. A főiskolán sok a lány is, akik közül sokan azért nem mennek Jci a pályákra, mert „kinevetik őket, megszólják őket”. Fejetetejére állított qon- dolkodás ez. Azt megszólják, aki nem mosakodik rendszere­sen, de aki nem edzi a testét azt nem. Pedig mindkettő az ember fizikai karbantartása. Változás így nehezen várható. Csak valami felülről irányított intézkedéssorozat hozhatna vál­toztatást, ami elősegítené azt az állapotot, hoqy a testedzést az emberi életforma tartozékaként kezeljék, miként a tisztálkodást. Mert enélkül nincs egészség és egészséq nélkül nem lehet bol­dog az ember. Belénessy Csaba Az MTI sportrovata a sport- szövetségek véleménye alapján az idén immár tizedszer készí­tette el az egyes sportágakban az „év legjobbjai” listáját. Portisch Lajos nemzetközi nagymester az „év legjobbjai" választás abszolút rangelsője. Férfi sakkozóra eddig kilenc­szer esett választás, s mindig Portisch Lajos vök érdemes a büszke címre. A nők ranglistáját Gyarmati Andrea vezeti, az idén hatod­szor került az első helyre, 1968 óta megszakítás nélkül az év legjobb úszónője. Hatszor volt első — már nem sportolnak — Almássy Zsuzsa, Balczó András — továbbá a még mindig játszó Gulyás Ist­ván. ötszőr folt az év legjobbja: Rejtő Ildikó, Monspart Sarolta, Földi Imre és Hargitay András. A 400 méteres vegyesúszás vi­lágbajnoka azzal is büszkél­kedhet, hogy öt első helyét 1969 óta megszakítás nélkül szerezte. 1 A világbajnok Monspart Sa­rolta egyedülálló teljesítménye, hogy az idén nem egy, hanem két sportágban is a legjobb, tájékozódási futásban mint a Bp. Spartacus, és sífutásban, mint a Vasas versenyzője. A Magyar Kosárlabda Szö­vetség nem talált érdemes férfi játékost az év legjobbja címre, a jégkorongozóknál viszont Bá­lint Attila személyében 1966 óta először választottak játé­kost. Sportlövő és vitorlázó azért nem szerepel az összesí­tésben, mert az illetékes szö­vetség nem válaszolt az MTI felkérésére. Az 1973-as év legjobbjai: Asztalitenisz: Magos Judit (Statisztika), Gergely Gábor (DVSC). Atlétika: Bruzsenyák Ilona (Ú. Dózsa), Major István (Bp. Honvéd). Birkózás: Csatá­ri József (Bp. Honvéd). Csel­gáncs: Molnár Károly (Bp. Hon­véd). Evezés: Női nyolcas: Me- lisné Molnár ' Éva, Sándorné Bán Ágnes, Bánfalvi Ágnes, Schwender Zsuzsa, Lévai Erzsé­bet (mind Vasas), Gavenda Margit, Serly Beatrix, Horváth Ágota (MTK), Ribáry Zoltánná (Vác). Férfi nyolcas: Melis An­tal, Melis Zoltán, Csermely Jó­zsef, Zsitnik Béla, Hegedűs Pé­ter, Zsenyei Gyula, Lengyel Zol­tán (mind Csepel), Kormos András, Balogh László (mind­kettő Rába ÉTO). Gyeplabdai Szőlős! Ferenc (MÁVAUT Vo­lán). íjászat: Barta Margit (Ti­pográfia), Nagy Béla (Tipográ­fia). légsport: Gyorskorcsolya! Nagy Judit (NIM), Martos György (VM Egyetértés). Mű­korcsolya: Varga Vera (FTC), Vajda László (FTC), Farkas Éva, Kiüti Gábor (BSE) páros, Regőczi Krisztina, Sallai And­rás (Bp. Spartacus) jégtánc. Jégkorong: Bálint Attila (Ú, Dózsa). Kajak-kenu: Tőzsér Ilo­na (Ü. Dózsa), Csapó Géza (SZEOL). Kerékpár: Takács András (BKV Előre). Kézilabda! Bujdosó Ágota (Vasas), Sima Lajos (Tatabánya). Kosárlabda! | Gulyásné, Szabics Magdolna (BSE). Labdarúgás: Juhász Ist­ván (Ferencváros). Lovaglás3 Ákos Ajtony (Bp. Honvéd). Mo­dellezés: Bottlik Endre (MHSZ ÉVIG) hajómodellező, Pető Jó« zsef (MHSZ MOM) autómodel­lező. Motorcsónak: Csapiáros László (Bajai Bácska Posztó) siklóhajó. Kovács Tibor (Erzsé. beti Spartacus) sport kategá« ria. Motor: Drapál Ferenc (Bpu Honvéd). ökölvívás: Juhos* László (Zalka SE), öttusa: Ke­lemen Péter (Ü. Dózso). Röp­labda : Szalayné Sebők Éva | (NIM), Sárosi György (Ü. Dó­zsa). Sakk: Verőczi Zsuzsa (Va­sútépítő Törekvés), Portisch Lo- ! jós (MTK). Sí: Sífutás: Mons- I part Sarolta (Vasas), Egervári Ottó (Bp. Honvéd). Alpesi s Mészáros Edit (Kékesi Sas SC), Bartus Miklós (Bp. Honvéd), sí­ugrás: Zámbö Antal (Ü. Dó­zsa). biatlon: Holló Miklós (Va­sas). Súlyemelés: Szűcs Lajos (Diósgyőr). Tájékozódási futás} Monspart Sarolta (Bp. Sparta­cus), Hegedűs András (BEAC), Teke: Vati Ágnes (Tatabánya), Csányi Béla (FTC). Tenisz: Sza­bó Éva (Vasas), Taróczy Balázs (Vasas). Tollaslabda: Cserni Éva (Főkért HSC), Cserni János (Főkert HSC). Torna: Medvecz- ky Krisztina (Vasas), Magyar Zoltán (FTC). Patocska Mária (Ú. Dózsa) — modern gimnasz­tika. Vívás: Tordasi Ildikó (VM Egyetértés), Gerevich Pál (BV* SC). Úszás, műugrás, vízilabda: Gyarmati Andrea (FTC), Hargi­tay András (KSI), Rozgonyiné, Tóth Mária (BVSC), Hajnal At­tila (BVSC), dr. Bodnár András (OS C). E HETI totótippjeink 1. Cagliari—Juventus 2. Cesena—Sampdoria 3. Genoa—Bologna 4. Napoli—Milan 5. Roma—Florentine 6. Torino—Foggia 7. Verona—Lazio 8. Arezzo—Ascoli 9. Bari-—Como 10. Brindisi—Brescia 11. Catania—Atalanta 42. Reggiana—Avellino 13. Spal—AS Reggina 14, Palermo—Parma Népszava 2 1 * Népszó badsäg 1 : 2 1 2 x 2 2 1 * x x 2 Népsport D. Napié x 2 1 x Ix Ix x 1 x 2 /zmhaz SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Don Carlos (este 7 órakor)» Jászai-bérlet. MOZI Park: Csinom Palkó (f4, f6, f8). Petőfi: Csinom Palkó (4, 6, 8). Kossuth: Feleségem kalandjai (10, 12, f7, f9). Mese Szaltán cárról (f3, f5) - Fekete Gyémánt: Az utolsó mozielő­adás (6). — Jószerencsét: Mackenna aranya (5, 7). Rákóczi: Idő a magán­életre (5, 7). Május 1.: Zahar Berkut (fő). Bóly: Csendesek a hajnalok (7). Harkány: Akinek van egy^ unokatest­vére Bronxban (f7), Mohács: Koper­nikusz (6. 8). Sásd: Bob herceg (7). Sellye: Lázadás a Bountyn I—II. (7), Siklós: Fekete város I—II. (4S 7). — Szigetvár; Elátkozottak (8), ♦ Pannónia Bár: Éjféltő! Mini varieté. Nyitva: 22—04 óráig RADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7,59: Jó reggeltI — A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben 7.35: Filmszemle. — 7.45: Orvosi tanácsok. 8,00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsoris­mertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Zene­kari muzsika. Közben 9.00: Megméret­tünk és nehéznek találtattunk. 10.00: Hírek, Időjárás. 10.05- A feltámadás himnusza. 10.20: Schubert: Pisztráng­ötös. 11.00: Mindenki könyvtára. — 11.30: Bellini operáiból 12.00: Déli krónika- 12.25: Ki nyer mat Jártéi ét mm-'­muzsika tíz percben. 12.35: Reklám. 12.40: Melódiakoktél. — 14.00: Vita a korszerű mezőgazdaságról. — 14.20: Haydn: D-dür gordonkaverseny. 14.49: Az élő népdal, 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: A világgazdaság hírei. 15.15: Rádiószínház. Czillei és a Hunyadiak. 16.15: Reklám. 16.20: Polkák. 16.59: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Adottságok, lehetősé­gek. 17.25: Bemutatjuk új kórusfelvé­teleinket. 17.41: Körmikrofon. 18.03: Örökzöld dallamok. 18.58: Hallgafcóitik figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 20.05: Kritikusok fóruma. 20.16: Bizet: Car­men. Négyfelvonásos opera. Közben 21.07: Hírek. — 21.10: Az első csók. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Sport­hírek. 22.20; Tír perc külpolitika. — 23.32-0.25: Nóták. Közben 24.00: Hí­rek, időjárás­PETŐFI RADIO «.25—7.59: A Petőfi ródté reggeli xe­nés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Egy éj Velencében. 9.00: Hírek. 9.03: Verbunkosok, katonadalok. 9.30: A 04, 05, 07 jelenti. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben 10.30: Néhány szó zene közben. 11.00: Hírek, idő­járás. 11.50: Szemforqatás nélkül. — 12.00: Mendelssohn: Szentivánéji álom — kísérőzene. 12.43: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Kamarazene. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja- —- 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Minden­ki könyvtára. 18.40: Rádíóhongverse- nyekről .19.10: Népi muzsika. 19.39: Nem boszorkányság I Fizikai ... — 19Í54: ló estét, gyerekek! 20.00: Hí­rek, időjárás. — 20.10: Ü| könyvek. 20.13: Éva. Operett. 20.28: Az Ifjúsági Rádiószínoad bemutatója. — 21.09: A Magyar Rádsó esztrődzenekems ját­szik. 21.45: A programozott útépítés. 22.00: Kodály Zoltánról, visszanéző szemmel (ism.). 22.38: Kovács Kati és az Expressz együttes műsorából. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Musi­calekből. 23.32: Az MRT szimfonikus zenekara játszik. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. HARMADIK MŰSOR 18.00; Hírek, időjárás. 18.10: Iskola­rádió. — 18.25: Magyar zeneszerzők. 19.09; Holnap közvetítjük. 19.40: Tom Jones énekel. 20.13: Debussy és Stra- vinszkij müveiből. 20.59: Hírek. 21.02: A montreux-i nemzetközi dzsesszfesz- tivál felvételeiből. 21.32: Beethoven- művek, 23.00—23.15: Hírek, Időjárás. PÉCSI RADIO 17.38: Magyar nyelvű műsor. Muzsi­kéval faluról falura. — Tíszay László összeállítása 18.00: Munkások a Sopianae Gépgyár átszervezéséről- — A riporter: Laky Rudolf 18.10: Sanzonok. — Közben: Nyelv­művelő, Dr. Rónai Béla elő­adása 18.38; Dél-dunántúli híradó 18.45: Lehár Ferenc operettjeiből 19-00: Szerb-hbrvát nyelvű műsor. —- Panoráma, Kulturális magazin. Hírek 19.30: Német nyelvű műsor, A parla­ment téli ülésszakáról jelentjük. Nagyüzemi állattenyésztés: Juh­tenyésztés. önök kérték. Zenés műsor 20,00: Műsorzéná». MAGYAR TV 9.00: Iskolatévé 14.30: Iskolatévé (ism.) Műsorismertetés Hírek 17.18 17.20 17.25 17.45; 17.50: 18.20: 19.05: 19.15: 19.30: 20.00: 21.05: 21.40 Pillantás a sportvilágba. FUm­összeáliítás Reklámműsor Téka Az Országházból jelentjük . « •„ Reklámműsor Esti mese Tv-híradó Az árnyak defben tűnnek eí« Szovjet tévéfilmsorozat, VII. (befejező) rész. Zahar Bolsakotf ,,Kívülrekedtek . . Zenei figyelő. A tévé zenei újságja Tv-híradó — 2. kiadás. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Üti rajzfilm Japánról, III. ré$£ 20.25: Kalendárium 20.45: Tv-híradó — 1. kiadás (ísm.) 21.15; Rendezte: Mihályfi Imre. — A gyáva (1971). Tévéfilm (16 éven felülieknek I), JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-napló, 17.45? Aréna csillag — gyermekeknek. 18.30s Tévétanácsadó. 19.00; Mozaik. 20.30s Magány. Tévédráma. 21.30: Arcképek. MÁSODIK MŰSOR , 20.30; Kör. 21.15: Kopernikusz — fllnv- í sorozat 22.15: Huszonnégy óra. k

Next

/
Thumbnails
Contents