Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)

1973-12-19 / 338. szám

1973. december 19. DUNANTOll NÄflO Tec n 3p történt Titkári értekezletet tartott teg­nap, kedden délelőtt a sziget­vári városi-járási VÖRÖSKE­RESZT, a Járási Hivatal nagy­termében. A vezetőség megá'la- pította, hogy a szervezetek ered­ményes munkát végeztek az egészségpolitikai célkitűzések megvalósítása, valamint a lakos­ság tudattormálasa érdekében, összesen 114 előadást és '8 tanfolyamot szerveztek. A köz­egészségügyi helyzet javulásot bizonyítja, hogy a lakóházak hatvan százaléka a közegész­ségügyi követelményeknek meg­felelt. Véradáson 1933 fő 71C li­ter vért adott. A városi VÖRÖS- KERESZT szervek csatlakoztok ez óvodaépítési akcióhoz, alap­szervezetenként 100—300 forint összeget ajánlottak fel. Vállalati szakszervezeti bi­zottsági ülés voli tegnap, ked­den délelőtt a cserkúti MEZŐ­GÉP Vállalatnál. Főbb napiren­di pontként megtárgyalták — többek között — a balesetvé­delmi és a biztonságtechnikai helyzet alakulását Ezen a téren az utóbbi időben számos új in­tézkedést vezettek be. Ennek eredményeképpen máris húsz százalékkal javult a válla'at baleseti statisztikája. Szóbakc- rültek azok a teendők is, ame­lyek a szakszervezeti tisztség- viselők, valamint a szocialista brigádvezetők jövő év tavaszán esedékes politikai oktatásával kapcsolatosak. A vállalatnál a termelés alakulása igen kedve­ző volt. 260 millió larintos be­vétele volt idén a MEZŐGÉP- nek, a nyereség meghaladja a 38 millió forintot. Ma délelőtt nyílik az újjávarázsolt Bizományi Áruház Hárommillió forintos árukész et várja a vásárlókat Valóban rászolgált a belső átépítésre és korszerűsítésre a pécsi Bizományi Áruház, amely egyébként eddig is egyik leg­mozgalmasabb boltja volt a Bem utcai üzletsornak. A vevők zöme általában a szokásos fel­ső és alsóruházati cikkeket, to­vábbá háztartási qépeket, rádió­kat vásárolta, de a kuriózum­kedvelők, esetleq régiséggyűj­tők is megtalálták a maguk áru­cikkét, a porcelánkészletektől, evőeszköz-kollekcióktól kezdve a drága szőnyegekig mindent. Na­gyon sokan — különösebb vá­sárlási szándék nélkül — rend­szeresen ..benéznek” az áruház­ba, keresnek, böngésznek, aztán ami megtetszik, meg js veszik. Halálos áldozatot követelt az omlás Béta-bányán Tragikus kimenetelű bánya­szerencsétlenség történt hétfőn este fél hétkor, Béta-bánya VI. szintjén, 300 méteres mélység­ben, az I. nyugati keresztvágat­tól nyugatra fekvő 10-es telepi fejtésben. Az eddigi ismeretek szerint 27—30 méteres csapásmenti — és 20 méteres dőlésmenti hossz­ban váratlanul, minden előze­tes jel nélkül összeomlott a fej­tés. A kőzetomlás közvetlenül hét ember életét veszélyeztette, akik közül négynek nem sikerült azonnal a lezúduló kőzet elől elmenekülni. Bánovics István se­gédvájárnak rövid idő alatt si­került önmagát kimenteni, míg a helyszínre érkező bányamen­tők, veszélyes körülmények kö­zött, pótbiztosítások alkalmazá­sával kiszabadították az össze­omlott fejtésből Péterfalvi Nán­dor segédvájárt. A bányamentők tovább foly­tatták a küzdelmet a még om­lás alatt maradt Vigh József vájár és Vörös Gyula csillés éle­téért. Hétfőn 23 órakor megta­lálták Vigh Józsefet, aki az om­lós alatt életét vesztette. Kedden egész nap, és az éj­szaka is, több bányamentő-raj egymást váltva biztosítja az egész fejtést, ennek befejezése után kerülhet csak sor annaK a kisszelvényű bányavágatnak a kihajtására, amellyel megköze­líthetik Vörös Gyulát, aki való­színűleg szintén az omlásban lelte halálát. MEGKÉRDEZTÜK: Meddig gyalogolnak az emeletekre? Lassan egy éve, hogy beköl- I kát? A kérdést továbbítottuk töztünk a kertvárosi tízemeletes fakásokba, s ezidóig hol a víz­ellátással, hol a fűtéssel volt problémánk, de legtöbbször a liftek miatt mérgelődtünk. Je­lenleg is — naponta többször kell lépcsőt másznunk, mert a felvonót kikapcsolták. Mi, akik már megszoktuk, hogy kisgye­rekkel, csomaggal kell felka­paszkodnunk a lépcsőkön, most elsősorban az ünnepekre érke­ző vendégeink, rokonaink, is­merőseink miatt érdeklődünk; megjavítják-e liftünket kará­csonyra? Persze az sem közöm­bös, hogy ezekben a napokban lényegesen több csomaggal megyünk haza — az ünnepekre vásárolunk. A pécsi kertvárosi lakóte'ep Varsám/ u. 4., 6,, 8. sz. épületek | lakói keresték meg szerkesztő- j ségürkrt levélben azzal a ké- ! réssé1, hogy érdeklődjük meg; J miért kapcsolták ki a felvonó- i Németh Lászlóhoz, a PIK II-es házkezelőség kivizsgáló műsza­ki ellenőréhez; — Az elmúlt napokban jár­tak Pécsett a fővárosi vállalat szakemberei, akik megállapítot­ták, hogy a lilt-szekrény meg­hibásodott. Pillanatnyilag nincs megfelelő alkatrész s ezért nem tudják megjavítani. Várhatóan e hét első felében érkezik szál­lítmányuk s a karácsonyi ünne­pekre már mindhárom tízeme­letes épület felvonó-szekrénye üzemel. a „bizományi" varázsót. — Csakhogy az utóbbi évek­ben egyre emelkedő forgalmunk miatt szinte elviselhetetlenül zsúfolt lett a boltunk — mondja az áruház vezetője, Tarrá József. — A lábbelitől kezdve a ruha­neműn át a bútorokig mindent egyhelyütt tároltunk, az árukész­let áttekinthetetlen volt, íqy az­tán kulturált kereskedelmi tevé­kenységről szó sem lehetett. Arról nem is beszélve, hogy o lakosság által behozott áru át­vételét egynéhány négyzetméter­nyi kis Szobában bonyolítottuk le, az üzletfelek kénytelenek voltak az udvaron várakozni. Tehát ezek indokolták az áru­ház korszerűsítését, ami nem is kevés összegbe, 3 millióba ke­rült, De a gondos tervezés és kivitelezés (ez utóbbi a görcsö- nyj Új Március Termelőszövet­kezet építőrészlegének nevé­hez fűződik) meg is látszik most az újjávarázsolt áruházon. Min­den árucsoport külön eladóteret kapott, a nyersszínű — beépí­tett — fa-boxokban az áru át­tekinthető. A ruházati, részlag. önkiszolgáló, a műszaki részleg pedig önkiválasztó rendszerű s ezzel meggyorsul a forgalom, amellett, hogy a vásárlók nyu­godtan, zavartalanul válogat­hatnak. A kellemes, melegfényű üzlethelyiséget és az ebből nyűé — most már táqas — felvevő- termet légkondicionált beren­dezéssel látták el, a fűtés, illet­ve a nyári „hűtés" tehát tö­kéletes. — Hol helyezték el a bútor­részleget? — Itt most nem árusítunk bú­tort, éppen a zsúfoltság meg­szüntetése miatt, de ez csak ideiglenes állapot, mert rövide­sen a város másik pontján erre a célra rendelkezésünkre áll majd egy épület. A végleges helye majd az Irányi Dániel téri új üzletsorban lesz, legalább is reméljük. Erről csak a követke­ző ötéves tervben lehet szó. Az áruháznak húsz dolgozója van, a Bizományi Áruház Vál­lalat — nagyon helyesen — gondoskodott arról, hogy végre öltözőjük, zuhanyozóhelyiségük legyen, sőt, beállítottak eay hű­tőszekrényt is, — Mennyi forgalmat várnak a következő esztendőben? — A korábbi 26—28 millióval szemben szeretnénk elérni a 30 milliót, Egyébként mintjgy 3 mil­liós készlettel nyitjuk meq újra korszerűsített áruházunkat, A nyitás napja: ma, decem­ber 19-én. Tegnap szerkesztőségünkben délután négytől hatig népesedés- politikai ügyekben adtak felvilágosítást a megye és a város egész­ségügyi szakemberei. Vendégeink, akik a válaszokat adták: dr. Breila István városi főorvos, dr. Cirfusz Jánosné városi vezető védőnő, dr. Jani Lajos, a megyei TMB II. fokú bizottsága elnöke, dr. Kóbor József megyei főorvos, dr. Páli Kálmán, a Megyei Kór­ház osztályvezető szülész-főorvosa, dr. Panka József, a városi Csa- ládtervezö Intézet vezető főorvosa, dr. Pejtsik Béla, a megyei Csa­lád- és Nővédelmi Tanácsadó vezetője, dr. Temes Gyuláné, me­gyei vezető védőnő és dr. Zelles Mária, a Városi Tanács egész­ségügyi osztályának csoportvezető főorvosa voltak. Tizenhat százalékkal nőtt fogyasztási cikk importunk Jövőre: 80000 személygépkocsi, nagyobb választék műszaki cikkekből — A.t O szagos Takarékpénztár Ba ranya i Igazgatósága, Pécs, Köss 11 éli 'ti tiszte It agy­fe'e:* 3:''- oz évvégi zárlati munká­latok miatt december 17—21­ig na­ponta csok 8—12 óráig tart nyitva. 00 BARANYA MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI VÄLLALAT kővágószöllös—golgotái pulykatelepére éjjjeÜőrölcet, pécsi központba villanyszerelő szakmunkást keres felvételre lelentkezés: Pécs, Xavér u. 19. számban 1973-ban 30,5 milliárd forint értékben hoztunk be külföldről fogyasztási cikkeket, 16 százalékkal többet, mint 1972-ben — je­lentette be dr. Molnár István, a Belkereskedelmi Minisztérium nemzetközi árucsereforgalmi főosztályának vezetője kedden sajtó- tájékoztatóján. Különösen egyes vegyesipar­cikkek és ruházati termékek im­portja növekedett. A lakosság igényeinek kielégítésére, a vá­laszték bővítésére nagy meny- nyiségben vettünk felsőkötött­árui, divatárut, bőr- és díszmű- cikkeket, háztartási vegyi ter­mékeket. Emelkedett az import élelmiszerek behozatala is. Part­nereink folyamatosan szállítot­tak például kávét — amelyből az idén 30 000 tonnát rendel­tünk —, és citromból is hason­ló mennyiséget importáltunk. A korábbi évekénél kedvezőbb a banánellátás, ebben az év­ben 40 százalékkal többet vet­tünk, mint korábban, összesen 13 000 tonnát. Az évi teljes belkereskedelmi forgalom 17,3 százaléka szár­mazik importból. Az idei célo­kat teljesítették, ennek megfe­lelően 18 százalékkal emelke­dett importunk a szocialista or­szágokból és egyre többet vá­sárolunk a fejlődő országok piacairól is. A szocialista partnerekkel bővült a belkereskedelmi vá­lasztékcsere, szomszédainkkal különösen a kishatármenti for­galom növekedett. Az állam­közi szerződések alapján 1973- ban 78 000 személygépkocsit szállítottak hazánkba KGST- beli partnereink, s a tervek sze­rint jövőre 80—82 ezret impor­tálunk. A fejlődő országokból, így elsősorban az Egyesült Arab Köztársaságból, Algériá­ból, Szíriából. Iránból mintegy 10,5 millió dollár értékben im­portáltunk 1973-ban fogyasztá­si cikkeket. összességében négy év alatt megháromszoro- j zódtak vásárlásaink a 17 fejlő- | dő országban. Külkereskedel- I műnk egyik felfutó új piaca Irán. Mivel a tőkés országok­ban egyes nyersanyagok, kész­termékek világpiaci óra nagy­mértékben megnőtt, külkereske­delmi vállalataink sok üzletet nem tudtok realizálni, az ár­tárgyalások hosszadalmassá váltak. Többek között egyes kö­töttáruk, gyapjúszövet, bőráru és fehérneműk árai többszörö­sére emelkedtek, s az olajvál- i ság miatt a műszálak világpiaci | áremelése is várható a közel­jövőben. Ezért fokozni kell o - piackutató munkát, bővíteni : kell importunkat a fejlődő or- 1 szagokból. Dr. Molnár István főosztály- vezető a továbbiakban szólt az 1974. évi import-elképzelésekről is. Várhatóan a belkereskede­lem mintegy 10 százalékkal nö­veli a behozatalt, elsősorban a szocialista országokból. A KGST-országokból származó import bővítése érdekében a külkereskedelmi vállalatok bel­kereskedelmi partnereikkel együtt szervezettebb, rendsze­resebb piackutató tevékenysé­get fejtenek majd ki. Előrelát­hatólag a korábbinál jqbb el­látás várható egyes műszaki cikkekből, vegyiárukból is. 1974-ben, akárcsak az idén, több új import és hazai tron- zisztorizált termék, tisztítószer, autóápolási cikk kapható majd. ló az együ'tműködés Javul a betegek kórházi beutalásának rendje Milyen az egészségügyi intéz­mények közötti együttműködés, és mik a feladatai a betegbe­utalásnak és a fekvőbeteg-inté­zetekbe való felvételnek? Ezek a kérdések foglalkoztatták az Egészségügyi Koordinációs Albi­zottság tegnapi ülésének részt­vevőit Tavaly júliusban foglalkozott a Baranya megyei Tanács vég­rehajtó bizottsága a betegfelvé­telek ügyével. Akkor megállapí­tották, hogy az a felvételi ügye­leti rendszer, amelyben az egyes Intézetek meghatározott naptári rend szerint ügyelnek, és a be­tegek ettől függően hol az egyik, hol a másik kórházba ke­rülnek, nem a leaszerencsésebb megoldás. Korábbi intézkedések már jelentősen csökkentették a várakozási időt, de továbbiakra van és lesz szükség, hiszen külö­nösen a fül-orr-géae, urológia, ideg és szemészet területén a kórházi ágyra igen sokáig vára­koznak ma is a beteaek. E betegfelvételi rendszer hiá­nyossága az is, hogy a beutaló orvos nem mindig tudja figye­lemmel kísérni betege sorsának alakulását. A koordinációs bi­zottság állást foglalt amellett, hoay a jövő évben - az évekkel előbb megjelent miniszteri hatá­rozat értelmében — a betegek beutalásánál a területi elvet ér­vényesítik. Ez azt jelenti, hogy - egyelőre a nőgyóayászat- szülészet és gyermekgyógvászat vonatkozásában — megváltozik maid e kórházak ügyeleti rendje is. Később, anrkor a fe'té'eleket sikerül megteremteni ehhez, ter- j mészetesen egyéb területen is ezt az elvet alkalmazzák. I Felmerült a Központi Ágynyíl­vántartó újjászervezése és meg­felelő tevékenysége, amely egy­szerűbbé, etikusabbá teheti a kórházi beutalást rendszert. Egyetértett a bizottság abban is, hogy a jövő útja a progresszív betegellátás megteremtése, be- tegség-megállapító, és utókeze­lő osztályok létesítése, mert ezek lehetővé tennék azt, hogy o ma­gas költséggel létesített kórházi ágyakra csak azok kerüljenek, akik valóban rászorulnak. A tanácsi egészségügy és <3 Pécsi Orvostudományi Egyetem jól együttműködik, jól szolgálja a terület betegellátását — álla­pították meg a bizottság ülésén. Az egyetem hat szakterületen biztosítja a szakfőorvosi szolgá­latot. A tanácsi egészségügy pe­dig jelentős szerepet vállal az orvosképzés feladatainak megol­dásában. Mind a Megyei Kór­ház, a Tüdőgyógyintézet és a Gyermekkórház aktívan vesz részt az oktatásban és a. megyei főorvos vezetésével létreiött Tár- sndalomegészséntoni Oktatási Bizottsán a gyakorlatok vezeté­sén kívül a vizsgákat is lebonvo- lítia. Jelentős együttműködés alakult ki például a laborató­riumi vizsnálatok terén. Ennek köszönhető, hoay a beteaek ha­marabb kaniák meg a diagnó­zist, és ne'm kell ugyanazt a vizsaálatot többször elvéaezni náluk .— kevesebb szúrkálóssal jár az intézetbe kerülés, dmi fel­tétlenül jó hatással van. Nagy­szerű eredményeket értek el a speciális szakrendelések is — a nvomnnz'lw rrsM-, rníni ötszáz vizsgálatiig.11 --(■Vra^m neavven korai rákot ismertek fel, ami csaknem negyven megmentett életet jelent. I Jóváhagyták az úi pécs* paneK idusokat Az Építésügyi es Városfej­lesztési Minisztérium városépí­tési tervtanácsának legutóbbi pécsi ülésén jóváhagyták a Pécsi Tervező Vállalatnál kidol­gozott és a város által is elfo- ' gadott hat új panel-alaptípust, í Három alaptípus öt-, három pedig tízszintes épületre vonat­kozik, s az új épületekben 3— 6 férőhelyes lakások lesznek. A jóváhagyást követően a PTV most már a panelelemek kiví- j teli tervein dolgozik, amelyeket 1974 tavaszára kell leszállítani A Baranya megyei Állami Épí­tőipari Vállalat a tervek birto­kában kezdi meg az új panel­sablonok tervezését. A jelenle­gi i panelszerkezetek gyártását 1974. december 31-én fejezik be a panelüzemben, ahol 1975 január 1-től már az áj panele­ket gyártják.

Next

/
Thumbnails
Contents