Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)

1973-11-07 / 297. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1973. november 7. A Véner brigád J^rt mondja Véner János: „Nyissa ki a brigád­naplót és tapasztalni fogja százhúsz kétkezi munkás szép­re, jóra való törekvését!” A tizenhárom naplóból — eny- nyi esztendős a brigád - ta­lálomra kinyitom az egyiket. Egy Dante-idézettel találkozom: ..... nem születtek tengeni mint oz állat, hanem tudni és haladni előre ...” Olvasni kezdtem a piros bőrkötésű könyveket. Egy hétig tartott. * Minden esztendőben egyszer ellátogatnak a pécsi, kaposvá­ri vagy éppen budapesti szín­házakba. Csak az utolsó néhány esztendőt számítva találkoztak többek között Major Tamással, Baranyi Ferenccel, Géczi Do­rottyával, Faragó Verával, Sza- konyival, Berkesivei, Gorái Gá­borral, Pót Józseffel, Pá- fcolitz Istvánnal. Bejárták Nyu­gat-, Észak- és Közép-Ma­gyarországot. A brigád tagjai számos üdvözlő kártyát küldtek a Szovjetunióból, az NDK-ból, Lengyelországból, Csehszlová­kiából, Jugoszláviából... Aztán az irodalmi estek: Gorkij, Rad­nóti, Gorái, Nagy László, lu- hósz Ferenc és természetesen József Attila munkáival ismer­kedtek. A brigádot is József At­tiláról nevezték el, amikor a komlói Kun Béla Gimnázium I. C. osztályával összebarótkoz- tak. Vénerék társadalmi mun­kában megcsinálnak az iskola körül mindent, amihez erős fér­fikezek kellenek, a gyerekek, tanárok meg verset mondanok. Az egyik irodalmi esten a Vé- ner-gyerek is előállt egy vers­sel — néhány sorát érdemes megjegyezni: Értük szólok én, értük, kik az egyetlen cselekvés és az egyetlen jó szót tudják bajunkra, akikben együtt lélekzik az állandó meg az új, oz elhervadt és a folyton felvirágzó, a földre tiport és ismét égbe szálló, a fogyhatatlan örömet sugárzó, vigasztalan: a munka. Az 1972-es naplóból mór csak a könyv végén található névmutatókból, tartalomjegy­zékből és az év elején bejegy­zett brigádköltségvetésből idé­zek címszavakat: Bacher Misi, özv. Bacher Mihályné, Biszku Béla, Bocz József, Czégény Jó­zsef, Fock Jenő, Földes György, Főcze Lajos, Gallusz József, Ká­dár János, Kibédi Ervin, Koós János, Lázár György, Losonczi Pál, Menyhárt László, Mitzki Er- vin, Papp László, Sánta Ferenc, Szécsi Pál, Szekér Gyula, Tamá­si Eszter, Zárai Mártó. Nézzük a tartalomjegyzéket: részletek József Attila verseiből, A brigád alapszabálya, Asztali- tenisz- és sakkverseny, Családi est, Váiáriskolások meglátoga­tása, Asszonytalálkozó, Beteg­látogatás, Juntáiig, Országjárás. Társadalrv munka, Fegyelmi tárgyalás, Vízbetörés, Család- látogatás, Koszorúzás, Újévi jó­kívánságok . . . Ide kívánkozik néhány sor a költségvetésből is. A kiadási rovat: családi est 10 ezer fo­rint, asszonytalálkozó három­ezer forint, irodalmi est 2500 forint, ajándék az állami gon­dozott vájáriskolásoknak 800 forint, Bacher Misinek ajándék és fuvar 800 forint, budapesti kirándulás 20 ezer forint, ko­szorúzás 500 forint. A bevéte­lek: jutalom 30 ezer forint, aranykoszorúért 28 000 formt, tagdíj 19 200 forint. Miért a munkásosztály? |V|I isi első levele: Kedves " * Jancsi bácsi. A levelet, amit írt, megkaptam. Amint megírta, hogy a Laci barátom beteg — azonnal válaszolok Mondja meg, hogy mielőbb' gyógyulást kívánok. A feltett kérdéseire szeretnék válaszolni. Ha az iskolát elvégeztem, sze­retnék továbbtanulni. Én is olyan szorgalmas és becsületes ember akarok lenni. mint édesapám volt. Édesanyámat nemigen lehet vigasztalni, mert amerre megyünk vagy nézünk, mindenhol édesapám hiányzik. Mindennap délután segítek ne­ki, amiben csak tudok és na nvon köszönöm Jancsi bácsinak és oz eqész brigádnak a segít­séget, hogy nem haavnak ben­nünket egyedül .. . Misi. (1967. V. 8.) Fekete pulóveres, csikófrizurós kisfiú tekint rám a naplóból, óriási labdával. Egy másikon gyászkeretes férfikép ... „1967. II. 24-én délelőtt, a keleti bányamezőben Bacher Mihály vájár munkavégzés köz­ben életét vesztette. Bacher Mihály nem volt tagja a bri­gádnak, de kapcsolatban állt velünk, mivel fejtésünk kijára­tát hajtotta. Ezért a brigád el­határozta, hoqy emlékét meg­őrizve, őt és 11 esztendős Mihály nevű fiát tiszteletbeli tagjává fogadja, a továbbiak­ban a gyereket erkölcsi és anyagi támogatásban részesíti.” * D eszélgetek a brigáddal ” Páter Péter azt mondio • ,,A szónoklat ma már nem kell az embernek". Véner János: „Ha az ember nem tud'a egy­szerű szavakkal elmondani a lót, a rosszot, senki sem figvel rá”. Erre Szabó János: „Pedia most is durroqtatünk frázisokat. Elromlik o fémtám azt mond­ják: milyen szocialista briqád. ahol elromlik a fémtám szelep­je?" Páter: „És az milyen do- loq, hogy egy szocialista bri­gádban az eqyéni premizálásra ösztönöznek?” Ebből nagy vita kerekedik. — Jó, legyen kollektiv bére­zés — mondjg Véner — és ak­kor azt 's meq kell mgndani: komám próbálj egy kicsit ka­pálni, mert hátbaváglak. Erre Szabó: „Igen óm, de Jancsi te úgy is oszthatod köz­tünk a munkahelyet, hogy annyi prémiumot kapunk, amennyit te akarsz”. Véner: „Mindenki­nek megvan az állandó helye, ez a biztonsági szempontból is ió — megismeri a terepet — meq a lóvé szempontjából is". Firkó István: „Nem kell nekünk az egyéni premizálás, mi így csak becsületből is arra törek­szünk, hogy egyik parti többet csináljon, mint a másik. Azért a 15—20 forintért ne öljük meg egymást". Papa: „Persze kevés most a pénzetek. Láttam csak 189 fo­rint és be von főve ebbe min­den”. Páter: „Pedig ennyit soha nem dolgoztunk”. Szabó: „Nem mi tehetünk róla, mi mennénk előre. .." Dúrbák Tibor: „In­kább csorgát takarítanék. Nem igaz, hoqy nem akarattal szúr­nak ki velünk". Hárman intik le': „Ha nem mi, hát másnak kel­lene ebben a ronda fejtésben dolgoznia”. Jancsi: „Papám, képzeld úgy mentünk, hogy min­dent csináltunk, csak nem sze­nesünk”. — Ezért van o 60 százalék? — kérdi Papa. *— Amikor Sás­don keresztezte a vonatom Edé­ét, átkiabált: csak menj Papa, mert 60 százalékra állunk. Jancsi: „Hát nem hatvan, de alig 90. Pedig dől a szén, alig van benne kő... Jönnek a tervezők: 10 százalékkal többet adjunk. Jön a Gálfi Pista, a fő­mérnök: adjunk többet... De az emberek úgy néztek utána, mint amikor a rókla lop”. Szabó J.: „Ez a fiatal Fink volt teg­nap felettem, úgy nyomta a par­tot, hogy még a lakatos is se­gített neki zajberolni. Át is dolgozta, de aztán csak letette a kezét”. Jancsi: „A brigád mindig bizonyított. Most is fogunk", * A fejtés a második szinte;: " van. A mecseki szénte­lepekre jellemző kacskaringó­kat ír le, vékonyodik, vastago­dik, feláll, laposodik. Bányász legyen, aki követi. őket, akikkel máskor is szívesen találkozom”. Moldova vélemé­nye: „Én viszont tudom milyen emberek a valóságban, és azt mondom: békében, háborúban mindig ilyen barátokat szeret­nék magam mellett tudni'’, Misi másik levele: Kedves Jancsi bácsi! Levelét megkap­tam, amelynek most is nagyon örültem. En már vasárnap el­kezdtem a választ megírni, de. . Tudja pénteken. 14-én volt két éve, hogy az a bizonyos vas ki­mozdult a helyéből, és édes­apám életébe került. Kedves Jancsi bácsi, meqint nagyon várjuk, de nehogy azt higgye, A telep szeptemberben há­rom embert követelt, A fémtómok szépen sorakoz­nak, a homlokon csillog a szén, követ véletlenül sem látni, Ka­paró hordja a szenet... — Ez a fejtés — mondja a brigádvezető — rendkívüli biz­tonsági előírásokat követel. Per­sze igazad van — szép a biz­tosítás, de felettünk mi van? Szabó: „Amikor. omlasztunk, jön a fehér parázs. Nem akar­juk hinni, honnan? Oltottuk már még az injektáló pisztollyal is...” Jancsi: „Papóm, 23 éve járok a bányába, de ilyet méq nem lát­tam ...” Páter: „Amikor a föte, meg a homok pöcörög”. Véner: „Gyerekek, gépeket leállítani!" Nyöszörög az eaész féltés, az „untercug” szemünk láttára esik le ... Az omfasztásnál dübörög a pokol. Az emberek mennének is, meq nem is. Azt mondja az Attila: „Feckézd be!” Tíz fec- két bevertem. Jön az Attila: „Nem feckéztél!” „De. Mind ki­nyomta...!” Szabó magában beszél: „A fatómosban, ha el­törött a tóm nem kellett félni. — Ha törik a tóm, ne félj, de ha úgy áll, mint Jancsi micsodája, akkor aztán fuss! A vastómmal nem tudjuk, hogy mit akar...” * A w-tner briqád és a Szoc. " Real (a Magyar írók Szö­vetségének labdarúgócsapata) meccs után azt írta be a brigád­naplóba Véoh Antal: ..Nem tu­dom a -valóságban* milyen em­berek Vénerék, én nagyon de­rék embereknek Ismertem meg hoqy a sok ajándék miatt, de nagyon szeretjük édesanyámmal együtt, amikor maguk itt van­nak. A télen voltam sokat szán­kózni, de most már nem tudok menni, mert nagyon magas a hó és nekem inkább lapátolni kell. Befejezésül fogadja gra­tulációmat a brigád eqész évi munkájáért, meg az első helye­zésért. Misi. (1969, február 2.) * T űzrő), vízbetörésről, om­* lásról olvasok a brigád­naplóban. Az omlás mögött né­gyen maradtak — mindannyiu- kat sikerült kimenteni. A követ­kező lapokon fényképek: Gal­lusz József, Komló város Taná­csának elnöke éppen azt mu­tatja Vénernek, hcfgy a bányász- porkban hol kell eqy kis társa­dalmi munka. Egy levél o hon­védségnek Páter Péter és Gábor László pártfelvételével kapcso­latban ... „Megköszönöm, hogy önök a haza védelme, a hadi- technika elsajátítása és a fon­tos kiképzési munka mellett a két fiatalt élenjáró katonákká tisztesekké nevelték és a két fiatal eljutott odáiq, hogy pár­tunk tagjai sorába kérje felvéte­lét. Amikor az önök levelére vá­laszolok, eqvben megkérem önöket, közöljék a két fiatallal: leszerelésük után visszavárjuk őket.. Asszonytalálkozó. Minden esz­tendőben Nőnapkor összehívják a brigádtagok feleségét, iro­dalmi műsorral, divatbemutató­val, megvendégelésse! kedves­kednek ilyenkor a férfiak. A gyerekek nyáron találkoznak valamennyien: az idén Siófokon voltak együtt kirándulni. Ilyen­kor mindig Misi is velük tar­tott, jól ismerik egymást: Misi szinte valamennyi brigádtagnál eltöltött már jónéhány napot. Nem feledkeznek meg a vá­jártanulókról sem: még 1971-ben történt, hogy a brigádvezető­ség néhány tagja felballagott a vájáriskolába és 12 állami gondozott gyerek patronálását vállalta. Vénerék nem titkolják: ha majd a gyerekek megkap­ják a szakmunkásbizonyítványt, szeretnék, ha a brigádhoz jön­nének dolqozni. A tizenkettőből három névvel találkoztam többször is: a két Laci — Kollár és a Sápi — az ünnepeket min- diq valamelyik bányászcsalád körében tölti. Nekik nincs ho­vá menniük. * M isi fényképet küldött. Ló­■ * háton ül a szentlőrinci mezőgazdasági szakközépiskola udvarán. Mindig is az volt a vágya, hogy mezőgazdász lesz. Kedves Jancsii Utólag még egyszer nagyon köszönöm az ajándékokat, melyekkel nekerrv még itt Szentlőrincen is ked­veskedtek. Nagyon jó volt el­beszélgetni. Négy esztendő alatt, mióta fiatokká fogadta­tok, ennyi kedves közös emlé­künk van. Ha most majd rit­kábban is találkozunk a mi ba­rátságunkon az semmit sem változtat, ugye? Bacher Mihály. (1971. X. 2.) Véner töprengve mondja: lasian azon is gondolkodnunk kell, hogy ha Misi tovább akar tanulni, mi legyen, hogy le­gyen? — Aztán itt a Papa — tőle is búcsúznunk kell, 13 évet dol­goztunk együtt. — A fejtés ronda — mondja a Tibi —, ha az idén megkap­juk a vállalat kiváló brigádja címet...! Szabó: „Az aknászok velünk szállnak le, állandóan a köze­lünkben vannak. Ez komoly do­log, itt nem lehet vigéckedni. Az éjjel is: olyan nyomás volt, hogy a 3 méterest gyufaszál­ként törte ketté, az egész fej­tésben ropogtak a fák. A Kol­lár Laci (az aknász) nyugtalan volt, mint egy ingaóra járt le- föl. Nem szólt, csak járt. Most figyelni kell mindenre, amikor a középtámot kivettem, úgy szórt, mint a darás eső. Firkó: „Délelőtt még esőstől jönnek a fehérruhások. Mind mond valamit — csak köszönni elfelejtenek. Aztán csodálkoz­nak, hogy az ember nem áll szóba velük. Ha én egy házba bemegyek, köszönök.” Szabó: „Csak terveznek ne­künk, de az embert, a beteg bányászt nem látják a számok mögött A másik meg: szabad szombaton bementünk dolgoz­ni, vasat hordtunk a felső szint­ről. A Pirkó fent rakta a szán­ra, mi meg lent leszedtük és raktuk a vonatra. Jön egy fe- hérruhós, köszönök. Kérdem, hány óra? Erre ő: mi az, má- kifelé kívánkoznak? Mi folyik itt? Mondom: bukfencet hányunk, amíg a szán lejön a vasakkal. Erre megfenyeget, hogy kiküld a bányából. Csakhogy én itt tulajdonos vagyok, nem alkal­mazott. Egynémelyik kicsit nem bír magával. A ... — na nem kell, hogy újságba kerüljön —, úgy ordított, hogy eleredt az orra vére. Kicsit vitatkozgatunk. Az is éppen olyan melós volt, s hót mindenkinek más a feladata, ebből aztán könnyen összetű­zések adódhatnak. Szempjllan- tás alatt belátják, hogy így igaz. Sőt! Szabó: „Hát hiszen éppen azért említettük, hogy az aknászok ott vannak állandóan mellettünk. Csak abban külön­böznek tőlünk, hogy nagyobb a felelősségük. Nekem csak az fáj, hogy ha például valami névsort Idtesznek, akkor sorol­ják, hogy a Véner, a Szabó ét az X. Y. mérnök. Akkor nekem meg tegyék oda: a Szabó Já­nos vájár. * C ímszavak a brigádnapló­ból: Véradás — Részt vettünk 34 fővel. Véradás. — Részt vettünk 70 fővel... Viet­nami műszak, újból és me­gint... Társadalmi munka: 600 óra, 1200 óra, 800 óra, 1500 óra. Esztendőről esztendőre... Újságcikkek: tíz, húsz, nem tu­dom mennyi. Termelés: 80 ezer tonna, 130 ezer tonna . .. tizen­három esztendő alatt több mint egymillió tonna szén. Egy régi bejegyzés: 47 helybeli, 73 pe­dig harmincegy községből jár dolgozni. Tizenketten párttagok, tizenöten KISZ-tagok ... Címek, kitüntetések: ezüst jelvény, arany jelvény, gyémánt koszorú, a vállalat kiváló brigádja. Ki­váló dolgozó kitüntetés egy-tíz- száz... Miniszteri kitüntetés egy-tíz... Fegyelmi tárgyalás: „...A szemtanúk és Várnagy Gyula sértett meghallgatása utón megállapodtunk, hogy M. J. szakvezető italozás közben sú­lyosan megsértette a szocialista erkölcs szabályait, az emberi, a kollektívát, amelyben élt... Határozat: örökre kizárjuk a brigád tagjainak sorából...” Egy fénykép: ravatal, gyer­tyák, koszorúk. Aláírás: Kegye-' létünkét rójuk Várnagy Gyula sírjánál. Ballag már a vén diók: „ ... búcsúzni jöttünk azoktól (1970), akik szemünk láttára váltok felnőttekké. A komlói Kun Béla gimnázium negyedik C. osztályának, tanulói közül sokakkal talán nem is találko­zunk.” Ebben az esztendőben balla­gott Misi is, és H^rnyik János, Lieber Károly és Vincze György is ekkor fejezték be a bánya­ipari technikumot. Még egy eseménye volt ennek az eszten­dőnek: a brigád szerződést kö­tött a Kun Béla gimnázium első C. osztályával... * P apa: „Ebben az ömböli- * ben minden benne volt." Véner: „Tudod, amikor a te­metésen a benzinlámpával az oldalunkon ott álltunk a kopor­só mellett, egy kicsit tartottam, hogy a pap majd nagyon szen­teskedik. Mondta, hogy tiszta volt, mint a hó a havasokban™ És akkor p kis Kárpáti össze­esett. Persze, ennek az apja is itt halt meg Zobákon.” Firkó István: „Amikor jöttünk haza az országjárásból, az Öm- böli mindig csak a temetőket nézte.” ’ Véner: „Olyan jó hangulat­ban voltunk. Éppen elléptem és összement minden. Ha nem lá­tom a Gálfi Pistát, hogy majd­nem sírva jár-kel,‘dehogy is jö­vök műszakra ...” Tibi: „Én azt mondtam, hogy délre berúgok, nem jövök be éjjel pótműszakra. Azt mondták a társaim: neked fontosabb, hogy berúgj. Mondom: igen, nekem máma fontosabb. Be is rúgtam, de délután 4-re kijóza­nodtam,. s jöttem, Most szeren­csém volt...” „1973. szeptember 9-én hősi halált halt Zsila Gyula 31 éves vájár, Omböli András 32 éves segédvájár és Szilágyi László 30 éves csillés. Az omlás, amely eltemette őket, olyan hirtelen iött, hogy menekülésre idő nem maradt... Brigádunk vállalja, hogy társaink családjainak éle­tét figyelemmel kísérjük, az öt apjukat vesztett gyereket, amíg csak felnőnek, támogatjuk. A brigád 1973-ban semmiféle ze­nés rendezvényt nem tart és ilyesmin nem is veszünk részt.” * f>urdók Tibor: „Látja, ez ” itt a felolvasó. Itt törté­nik műszak előtt a beosztás, itt tartják a gyűléseket. Ilyenkor bezárják ott azt a két ajtót, hogy ne menjen ki senki. Ami­kor vége van, egymást taszigál- ják az emberek, majd széttörik az ojtót. Tudod minek? Sietnek, futnak dolgozni...” lombos! Jeni k i 1 ▲

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents