Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)
1973-11-12 / 301. szám
Megállapodás Egyiptom és Izrael kozott A TARTALOMBÓL Pécs szálloda nélkül? © Z rr •• «• uros úgy a Misinán Svéd Sándor Pécsett Átadás előtt a déli út • Télen-nyáron a szabadban alszik © SÍ vila'olt salgótarjáni 11-es Világ proletárjai. egyesüljetek'hétfői Dunántúli napló XXX. éviolyam, 301. szám 11973. november 12., hétlő Ara: 1,50 lorint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságánál apic Egy év haladék a harkányi vasútnak 1975 végéig megépülhet görcsöny—harkányi út a pecs Harkány rhéq egy esztendő haladékot kapott! Évék óta napirdnden van o pécs—harkányi vasútvonal megszüntetésének ügye. Ez a vonal az ún. gazdaságtalan vasútvonalak között szerepel, az itt lebonyolódó áruszállítás minimális, bár a népszerű fürdőhelyre szállított utasok száma évente meghaladja az 1,3 milliót. Ebből az egyetlen számból is látható, hogy a forgalom közútra terelése jelentős, beruházások függvénye. Elsősorban gondoskodni kell a vasút nélkül maradó települések megfelelő közúttal való Huszonöt kilós harcsa Vízágyúval tisztítják az orfűi tavat ...Hát aztán van ám itt csődület. Az orfűi tavak környékén szinte „tavasz-végi” forgalom van, a víkendházok ablakai nyitottak, szellőztetnek, a kémények füstölnek, a kis verandákon— ha nagykabátban is — de kint ülnek az emberek, ultiznak, söröznek, beszélgetnek, a Tó-vendéglő alagsorából piros mezbe öltözött focisták vonulnak ki a közeli pályára, mert a plakát hírül adta, hogy a mecsekrákosi „Nősök és Nőtlenek labdarúgómérkőzése lesz", tekintettel arra, hogy este meg „Búcsú-bá!” kezdődik, hát jobb előtte tisztázni az erőviszonyokat. De az egésznapos igazi látvány mégiscsak itt az Orfűi-tő keleti végénél, a zsilipnél adódik. Tegnap — vasárnap lévén —• folytatták o tó lehalászását. Víz már kevés van, pontosabban csak az árokban van még egy kevés,, hal annál több. — Mennyit húztak le ma? — Estére meglesz az ötven- hatvan mázsa ... — És a halak sorsa? — Busa, amur megy a hal- boltnak és az a huszonötkilós harcsa is. — A pontyot pedig ótvisszük a Pécsi-tóba ... A tó-árok belső végénél meghúzták a hálót, mozog-pe- zseg a víz, itt-ott tíz-tizenöt kilós óriási amurok csapnak fel. A Baranya-Tolna megyei Halgazdaság pellérdi üzemének halászai végzik ezt a meglehetősen nehéz munkát. A halakat kosarakba rakják, aztán ladikkal ki a partra, ott pontos mérés következik, majd a szállítmány teherautóra kerül és így utaznak a halak néhány kilométerre odébb, a Pécsi-tó dél-keleti csücskéig. A ' pontyok egy kicsit idegenkednék az ismeretlen környezettől, itt úszkálnak a kövek mentén, sőt a part felé tartanak, d® aztán feltalálják magukat. «■» M» lesz ezután« « tó Dr. Galabár Tibor, a MA- HOSZ Pécsi Intéző Bizottságának elnöke és Kiss György, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondja, hogy tavasszal megkezdődik a meder alapos. tisztítása. Eredetileg úgy gondolták, hogy kotrógéppel szedik ki az iszap,é- teget, de valószínűbb, hogy vízágyúval „terelik”, gyűjtik fel égy helyre a déli' oldalon a laza masszát. Ez a módszer olcsóbb és hasznosabb is. A vízügyi szakemberek megváltoztatják a tavat tápláló vízfolyás sodrását is, így a strandot sikerül majd iszaptalanítani. — Mikor kap vizet ismét a tó? — A Jövő esztendő rámegy a tisztításra és főként a gátrendszer felújítására. Hetvenöt tavaszán feltöltjük a tavat friss vízzel, és a haltelepítést is elvégezzük. ellátásáról. Gondoskodni kell a Volán autóbusz-parkjának kiegészítéséről, biztosítani kell az autóbuszok harkányi fogadását és nem utolsó sorban a pécsi indítást. E két utóbbi 1 voltaképpen autóbusz-pályaudvart jelent. Többszöri tárgyalás után legutóbb az 1975. évvéqi megszüntetés mellett foglaltak állást az ilietékesek, s ez volt a Harkánnyal kapcsolatos tárgyalás kiindulási alapja a Megyei Pártbizottságon minap megtartott közlekedéspolitikai tanácskozáson. A minteqy 70 millió forintos útépítésből 'a pécs—görcsönyi út korszerűsítése megoldható 1975 Végéiq negyedik ötéves tervi fedezetből, o görcsöny— harkányi új út is megépíthető addig a közlekedéspolitikai alap terhére, de ez már kivitelezői kapacitás függvénye. Ennél jóval kevésbé biztató az, omit a Volán nyújthat. Papp János vezérigazgató-helyettes szerint a Volán inkább az 1975—80 közötti átvétellel értene egyet. A forqalomátterelés egyik feltételeként megjelölt 30 új autóbuszra nem tudott ígéretet tenni. A harkányi autóbusz-pályaudvar megépítését tervezi a Volán, a pécsit azonban — a mohácsi autóbusz-pályaudvar építése miatt — halasztani szeretőé. A megállapodás szerint a pécs—harkányi vasútvonalat 1976. december 31 -iq kell megszüntetni, s addig biztosítani kell minden feltétfelt ahhoz, hogy a vonal teljes forgalmát közúton lehessen lebonyolítani. őszi fények a pécsi Mandulásnál. Erb János felvétel® Losonczi Pál elutazott Afrikába Losonci! Pál, az Elnöki Tanács elnöke vasárnap elutazott afrikai kőrútjára. Az Elnöki Tanács elnöke a Nigériai Szövetségi Köztársaságban, a Ghánái Köztársaságban, a Sierra Leone Köztársaságban és a Tunéziai Köztársaságban tesz hivatalos látogatást * SaiptarjáiM'MSC 1:1 (1:0) Jól védekeztek a pécsiek Salgótarján, 5000 néz*. Vezette: Nagy B Salgótarján : Magyar — Kegye {Sáfrány 78. p.), Kmetty, Horváth, Miklós, Barta (Berindón, «8. p.). Répás, Bósti — Kajái, Kovács, Jeck. Edző: Kovács Imre. Pécs: Rapp — Kincses II., Kocsis, Maurer, Tóth I. — Parkos, Bálint, Konrád — Rónai (Bencsik 65. p.). Juhász, Zom bari. Edző: dr. Dunai János. A fekete-fehér mezes salgótarjániak kezdték a játékot amelyet Básti kapu fölé lövése vezetett be. A 10. percben ismét a szőke középpályás veszélyeztetett. Baloldali beívelését Rapp csak nehezen, tudta kitenyerelni a léc alól. A haziak birtokolták többet a labdát, de gyenge volt a színvonal. Jobbára a jobboldalon próbálkoztak, de Tóth I. nagyon jól őrizte a gyors Kajdit- A 24. percben kapta az első lövést Magyar. Szép pécsi akció végén Zombori a 16-osról lőtt a kapus kezébe. Egy perccel későt» ismét Zombori lőtt, ezúttal fölé. A 35. percben Barta hozta föl a labdát, átadása elcsúszott Maurer lába előtt, Kovácshoz került, aki balösszekötő helyén kiugrott és a kimozduló Rapp mellett a kapu bal sarkába nyeste a labdái 1:0. A 42. percben egyenlíthetett volna a PMSC. Juhász a 16-os sarkáról jól adott be, Rónai előrevetődve fejelt kapura — Magyar bravúrral védett A második félidő elején mindjárt Rappnak kellett „munkába állni”. Előbb Miklós, majd Básti beadását tornászta szögletre. Megélénkült a játék. Az 52. percben Kovács beadása 11-es ponton üresen találta Bástit, □ kinek lövésébe Tóth I. éppen, hogy bele tudott lépni. Az 55. percben Jeck kitűnő labdát kapott az 5-ösön, lövését azonban Rapp óriási bravúral, lábbal hárította. A 62. percben Farkas szerelte Bartót, a megszerzett labdával a tarjóni 16-osig futott, ahol Kocsishoz játszott, akinek átadását a Miklóstól szorongatott Juhász 8 méterről a bal sarokba vágta. 1:1. A tarjániak szinte nem hittek a szemüknek, fele csapat lest reklamált. Kovács és Kajdi középkezdés helyett megindult a labdával a pécsi kapu felé ... A gól után Farkas lőtt fölé, majd ismét a Tarján támadott, de erőtlenül. A 78. percben felforrósodott a hangulat a pályán. Egy 16-oson belüli kavarodásnál Kajdi nagy erővel lőtt kapura, a labda Tóth I. kezén csattant A játékvezető továbbot intett, de szinte valamennyi tarjáni játékos büntetőt követelve körülvette a játékvezetőt. Közülük Kovácsot, Nagy B reklamálásért kiállította. A közönség óriási füttykoncertbe kezdett, sértegették a játékvezetőt, ezért egy percet állt a játék. Érdekes módon a kiállítás „feldobta” a Tarján! de a jól védő Rapp és a lelkes pécsi védők már mindent hárító ttok. Amint várható volt, nagy harcot hozott a vidéki rangadó. A pécsiek alaposan megerősítették védelmüket, Kovács külön testőrt kapott Maurer személyében. A tarjániak főleg az első félidőben erőtlenül, gyengén játszottak és nem bírtak a jó védekező PMSC-vel. Jellemző: egész mérkőzésen csak két gólhelyzetük volt. Végeredeményben a végig szervezettebben és mozgékonyabban játszó PMSC rászolgált a döntetlenre és nagyon értékes pontot hozott el a salgótariáni „oroszlánbarlanqból”. Jók: Rapp, Kocsis, Tóth I., Bálint, illetve, Horváth, Kmetty és Répás. Belénessy Csaba Ismét élen a Rába ETO A labdarúgó NE I. 12. fordulójába* a legnagyobb érdeklődést a Győrben lejátszott Rába ETO—Ferencváros találkozót kísérte. A mérkőzés döntetlen eredménnyel végződött és a győriek 17 pontjukkal ismét a bajnoki táblázat élére kerültek. Salgótarjánban helytállt a PMSC- A piros-feketék folytatták jó szereplésüket és’1:1 aranyii, döntetlen eredménnyel tértek haza. A pécsi csapat a bajnoki táblázat©? 14 pontjával a 7. helyen áll, mindösz- sze három ponttal lemaradva az első helyezett győriektől. Meglepetést hozott a Csepelen játszott Csepel—Honvéd mérkőzésö & Csepel legyőzte e vendégeket, Meglepetés született ez Egyetértés— Újpesti Dózsa Összecsapáson is, a* Egyetértés pontot rabolt az Újpestiek tői. Az MTK Dorogról hazavitte mind a két pontot. Az otthonában játszó Tatabánya a Zalaegerszegi TE-t győzte le, a Haladás a Szegednél biz®= nyúlt jobbnak. Komlói Bányász vasárnap az MB 3, B„ pontjaiért a kökönyösi pályán a Debrecennel mérkőzött, a találka^ zón a csapatok megosztoztak a pontokon. Az NB l!-ben a PV5K két pontot szerzett, Pécsett nyert a Győr? Dózsa ellen. AZ NB I. AlLASA 1„ Rába ETO 12 7 3 2 17-13 17 2. Bp. Honvéd 12 8 — 4 28-12 lé 3. Ferencváros 12 7 2 3 22-12 1« 4. Ö. Dózsa 12 7 2 3 29-20 lé 5. Tatabánya 12 4 4 2 19-14 1é 6„ Salgótarján 12 4 6 2 11-10 14 7. Pécsi MSC 12 4 6 2 13-13 14 8. Csepel 12 5 3 4 19-17 13 9. Videoton 12 4 4 4 15-17 12 10 MTK 12 4 2 6 15-17 10 11. Haladás 12 3 4 5 12-14 10 12. Vasas 12 2 5 5 11-16 9 13. Zalaegerszeg 12 3 3 6 11-20 9 14. Szeged 12 3 2 7 14-17 8 15 Egyetértés 12 — 7 5 9-22 7 16. Dorog 12 1 3 8 11-22 * ■ láfeiUl TOTO 1. Egyetértés—Ú. Dózsa 1:1 2. Rába ETO—Ferencváros 1 sí 3. Csepel—Bp„ Honvéd 2:0 4. Dorog—MTK 0-2 5. Haladás—Szeged 2:0 ó. Tatabánya—Zalaegerszeg 2:1 7. Salgótarján—Pécs 1:1 8. Budafok—Diósgyőr 1:1 9. Komló—Debrecen ö ;0 10. Olajbányász—MÄW DAC 0:0 1t. Várpalota—Szolnoki MTE 2:0 12. Békéscsaba—Dunaújváros 0:0 13. Pénzügyőr—Bp. Spartacus 2:1 13 + 1 14. Pécs: VSK—Győr? Dózsa f:t *