Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)

1973-11-11 / 300. szám

Egészséges utódokat1 Család- és nővédelmi tanácsadás Pécsett és Baranyában Házasságkötés előtt keresse fel az orvost — Kik járulhatnak az AB bizottság elé? „Milyen nyugodt most kedvesem ot arcod, szemed alól eltűnt a szarkaláb. Homlokod a napsugárba tartod." (Pákolitz István) Krimi helyett raizfilm, mese Gyerekek a televízió előtt A csalód, a nők, a születen­dő utódok fokozott védelmét szolgálják a Minisztertanács ja­nuár elsején érvénybe lépő né­pesedéspolitikai Határozatai. A gyakorlati megvalósítást előké­szítő munka - a tervezet isme­retében — a napokban kezdő­dött meg országszerte. Egyik legfontosabb tennivaló a csa­lád- és nővédelmi tanácsadó hálózat kiépítése, amelynek irá­nyítója Baranyában dr. Páli Kál­mán megyei vezető szülész szak­főorvos. Tőle kértünk tájékoz­tatást a tanácsadás módjáról, céljairól. Ingyenes tanácsadás- Naponta találkozhatunk családi tragédiákkal, az egész- ségügyileg kedvezőtlen párvá­lasztás következményeként. Mi­re kiderül a baj, sok esetben már késő, nem lehet segíteni. £ppen ezért felbecsülhetetlen jelentőségű az egyén és a tár­sadalom számára is az úgyne­vezett „jegyes tanácsadás" be­vezetése. A házasulandók a jö­vőben kötelesek felkeresni az orvost, aki elbeszélget velük, „feltérképezi“ a kórelőzményt, esetleges betegségeket. Az utód egészsége érdekében felhívja a figyelmet azon körülményekre, amelyek a gyermek életére kihat­hatnak, egészségét károsíthat­ják, létét veszélyeztethetik. (TBC, öröklött elmebaj, fejlődési rend­ellenességek, RH vércsoport­összeférhetetlenség stb.). Ezt kővetően a tanácsadó orvostól 'gazolást kapnak, az anyakönyv- veretö csak ennek birtokában adhatja össze őket. Az orvos nem akadályozza meg a házas­ságkötést, minden esetben ad ;gazolást. Ug)’onokkor — ha a :eendő házastársak nem kíván­nak azonnal gyereket - ellátja őket szükséges tanácsokkal, is­merteti a védekezés módjait és '•el h írja az ajánlott fogamzás- gátló szert. Ily módon megelőz­hető a nem kívánt terhesség.- Baranya igen előnyös hely­seiben van, hiszen elsők között az országban, már két évvel ez- ílőtt megalakult a meayei csa­ládtervező intézet, majd azt követően a Pécs városi is. A ■óbb éves tapasztalat megköny- ■syíti ugyan a munkát, a vidéki tanácsadó hálózat megszerve­zése mégis nagy feladatat ró ez egészségügyi szervekre. A vi­déki városokban, falvakban élők kova, kihez fordulhatnak taná- zsért?- A szigetváriak, a mohácsi­ak és a komlóiak közvetlenül • városi kórház szülészeti-nő- gyógyászati osztályán, a sellyei- ek a helyi szülőotthonban, az arra kijelölt szakorvostól kap- iotnak tanácsot. Az orvosi szék­hely községekben és a csatolt elepüléseken egyelőre a körze­ti orvosok látják el ezt a fel­adatot. Bár ez a fontos tenni­való újabb megterhelést ró a körzeti orvosokra, nem csupán kényszermegoldás, kedvező le­hetőség is. Az említeti ügyek­ben — házasságkötés, szülés stb. — pótolhatatlan a szemé­lyes kapcsolat, tapasztalat, ame­lyek birtokában hatékonyabb segítséget nyújthat, mint a he­lyi ismeretekkel nem rendelke­ző kollégái. A jövőben ö ad ta­nácsot falun a házasulandók­nak, s ha negatívumot észlel- a területileg illetékes - váro­si vagy járási kórház szakorvo­sához küldi páciensét. Hasonló esetben - az említett helyekről- a megyei kórházban működő családtervező intézetbe irányít­ják a problémás eseteket. Itt ugyanis genetikai kutatás, vizs­gálat és tanácsadás is lolyik.- Nyilvánvaló, hogy a pécsi esoládtervezó nem győzi egye­dül ellátni a 150 ezer lakosú várost. Mi a helyzet a megye- székhelyen?- December vegéig Pécsett is befejeződik a szervezés, pon­tosan kijelölik a körzeteket an­nak megfelelően, mennyit vál­lal a POPÉ Szülészeti Klinikája, a Városi Kórház és a család ter­vező „anyaintézet". Lehet fellebbezni — Sok szó esett mostanában a születések számának csökke­néséről, a művi vetélés káros következményeiről. (Spontán ve­télés, koraszülés, meddőség stb.) Egyebek közt ez indokolta a népesedés egészséges befo­lyásolását, újabb kedvezménye­ket, juttatásokat, a több gyer­meket vállaló családok segíté­sét. Ugyanakkor az is szüksé­gessé vált, hogy az olyan veszé­lyes és durva beavatkozást, mint a művi vetélés - bizonyos fel­tételekhez kössék. Milyen szem­pontok szerint döntenek a — január 1-től hatósági jogkörrel felruházott — AB-bizottságok?- A korábbiakkal ellentétben az új bizottságok megtagadhat­ják a terhességmegszakitás en­gedélyezését. Vidéken a járási székhelyeken, Pécsett pedig va­lamennyi kerületben működik majd egy-egy háromtagú bi­zottság. Határozata ellen az öt tagból álló másodfokú - me­gyei, illetve városi - bizottság­hoz fellebbezhetnek az érdekel­tek. A bizottsági tagok - a szak- igazgatási szerv javaslata alap­ján — a megyei, illetőleg a vá­rosi tanácselnöktől kapnak 3 év­re szóló megbízatást. Az AB-bizottsóg engedélyezi a művi vetélést azoknak a nők­nek, akik - orvosilag igazoltan — betegségük miatt kényszerül­nek arra. Vonatkozik ez a 18 éven aluli lányokra - a terhes­ség 18. hetéig — a leányanyák­ra, egyedülálló, valamint a 35 éven léiül! nőkre - a terhes­ség 12. hetéig. Kétgyermekes anyák terhessége csak az eset­ben szakítható meg művi be­avatkozással, ha - bizonyítha­tóan - egyéb terhességi folya­mat is lezajlott már náluk (ve­télés, méhenkivűli terhesség stb.). Ha a kétgyermekes csa­ládanya lérje katonai szolgála­tot tölt, ő maga, vagy a férje — 6 hónapnál hosszabb idejű — büntetését tölti, megszakittat- hatja nem kívánt terhességét.- A határozat szerint tehát a házasságban élő — még gyermektelen, egy- vagy két­gyermekes asszonyoknak vállal­ni kell a gyermeket. Vannak, okik ezt a személyes szabadság korlátozásának tekintik, mi er­ről a főorvos úr véleménye? Mindenki maga dönthet- Helytelenítem, ellene va­gyok az ilyen nézeteknek Álla­munk senkit sem kényszerít a gyermek vállalására. A nem ki- väht terhességet meg lehet előz­ni, a védekezéshez szükséges eszközökhöz, hormonális fogam­zásgátlókhoz bárki hozzájuthat. Minden asszony maga dönthet, hiszen a megelőzés kisebb ve­széllyel jár, mint a hihetetlenül veszélyes műtét. Itt nem egy­szerűen az abortuszról van szó, ez csupán összetevője a komp­lex népesedési politikának.- Megítélésem szerint a mos­tani és az esetleges későbbi in­tézkedések serkentőleg hatnak egészségügyi kultúránk fejlődé­sére, előtérbe kerül az egészség­ügy i felvilágosítás. Ezt támaszt­ja alá, hogy 1974-től a családi életre való felkészítést, nevelést kötelező tantárgyként oktatják majd az iskolában. Csak Így ér­hető el, hogy a jövőben a leg- olkalmosabb időpontban, a leg­alkalmasabb helyen, egészsé­ges utódok születhessenek. Az orvosok és a pedagógusok meg­felelő oktatására, továbbképzés­ben részesülnek majd, hogy mi­nél eredményesebben szolgál­hassák a család és a nők vé­delmét. Wesztl Márta ________ l____________ S zabás-varrás Ezzel a címmel jelent meg a pécsi szerző, Cser Ferencné könyve, amely útmutató a sza­bó-varró szakkörök számára. A Magyar Nők Országos Tanácsa gondozásában megjelent kézi­könyv a varrni alig tudó házi­asszonyoknak is ajánlott, hiszen részletesen ismerteti az alap- öltéseket, varrásokat, a mérték­vételt, egyszerűbb ruhadarabok elkészítési módját. Ugyanakkor a már hozzáértők is - számos „mesterfogást”, műhelytitkot tanulhatnak. A kiadvány vala­mennyi ismertetett modell sza­básmintáját közli, ötleteket ad­va a régi holmik átalakításához. Újdonságok a boltokban Gyermekkorunk rongybábui jelentek meg a közelmúltban a pécsi játékboltok kirakataiban. A „Táncoló fiú", az oroszlán és más ligurák textilhulladékból készültek egy budapesti szö­vetkezetben. A puhatestű, szí­nes. cibálható rongybabák át­lag egy méteres magasságúak. F eri szülei meglepődve hallgatták véleménye­met kisfiúkról. Kifogásoltam, hogy szegényes a gyerek szó­kincse, nem az életkorának megfelelőek ismeretei a környe­ző világról, akadozva, rosszul fe- ' jezi ki gondolatait — Nagyon csodálkozom ezen — igy az édesapa —, hiszen egész nap a tv-t nézi, már 3 éves kora óta. A DELTA egyet­len adósát el nem mulasztaná, még a legkedvesebb játékáért sem. Az apa úgy vélte, hatásos ér­vet szegezett szembe vélemé­nyemmel. Meg kellett értetnem a szülőkkel, hogy a gyermekek kizárólag az ő számukra készí­tett műsorokból tanulnak. A M —6 — de még a 10—12 éves gyermekek számára sem érthető még a felnőttek körében külön­ben igen népszerű DELTA. Persze szívesen nézik, különö­sen a fiúk, mert gépeket mo­torokat, autókat láthatnak, tudá­sukat azonban nem gyarapítja, légüres térbe száll, amit lát­nak, mert nincs meg a mate­matikai, fizikai és általános olopismeretük ahhoz, hogy fel­fogják azt amiről a műsor ve­zetője olyan kedvesen, érdeke­sen magyaráz. A kisfiú nem járt óvodába. Szüleinek nyilván kényel­mesebb volt, hogy o gyermek csendben nézte a tv-műsort nem zavarta őket — mint oz apa mondta —, mór 3 éves ko­ra óta. Azt hitték, igy nagytu­dású, müveit fiuk lesz, aki min­denhez ért majd, amiről o tv- ben hallott Mit kellett volna tenniük? Sokat beszélgetni a gyermek­kel, javítgatni a kifejezésmódját gazdagítani a szókincsét érdek­lődésre biztatni, hogy mire is­kolás lesz, némi fogalma legyen az öt körülvevő világról. Eveken át nézte a DELTA műsorát de nem figyelte meg igazán oz évszakok, és ezen belül a ter­mészet változását nem tudta o legegyszerűbb személyi é$ családi adatait nem tanulta meg a legegyszerűbb közleke­dési szabályokat sem. Engedjük, hogy az ifjúsági filmsorozatokat a Papírsárkány, o Telizsák című adásokat a rajzfilm-sorozatokat és termé­szetesen az esti mesét megnéz­ze. Az iskolás korra ügyesen és jól előkészíti a TÉVÉ-ÖVI műsora. A már iskolába járók­nak nagy segítséget nyújtanak a tanuláshoz az Iskolatelevizió A Mecsekvidélci Vendéglátó Vállalat Volán Étterem szaká­csa, Krautzer Lajos az alábbi étrendet állította össze: Ebéd: 1. Tyúkleves Újházi módra 2. Lipcsei töltött sertésborda hasábburgonyával, salátá­val 3. Deák torta Vacsora: 4. Puszta pörkölt 1. Tyúkleves Újházi módra: hozzávalók: másfél kiló tyúk, 20 deka sárgarépa, 10 deka pet­rezselyemgyökér, 1 zeller, 5 de­ka gomba, 5 deka vöröshagy­ma, 4 gerezd fokhagyma, 1 pa­radicsom, 1 zöldpaprika, 20 de­ka liszt, 1 tojás, só, egész bors. A tyúkot megtisztítjuk, felbont­juk és két liter sós vízben pu­hára főzzük a zöldséggel, zeller­rel, hagymával, gombával, bors­sal együtt A lisztből, tojásból tésztát gyúrunk, finom metéltre vágjuk, és a leszűrt levesben megfőzzük. Ezután a puhára főtt tyúkot feldaraboljuk és a leve- sestálba tesszük. A főtt zöldsé­get gombát is metéltre vág­juk és a levesbe rakjuk, majd ráöntjük a húsra. Tálaláskor fi­nomra vágott petrezselyemzöld­del megszórjuk. 2. Lipcsei töltött sertésborda: hozzávalók: 50 deka sertésbor­da, 4 tojás, 20 deka cukorbor­só, 20 deka zsemlemorzsa, 10 deka liszt 20 deka zsír, 5 deka sajt só, törött bors. A bordákat dupla szeletekre vágjuk /minden szeletet a cson­tig félbevágunk, hogy tölteni tudjuk), húsverővel megvereget­jük, besózruk. Közben elkészít­jük o tölteléket Kevés zsíron o cukorborsót és két tojásból ké­szített habart tojást megsütjük, ezt sóval, borssal ízesítjük. A kihűlt töltelékkel a bordókat megtöltjük, a hús széleit felvert tojásba mártjuk és fogvájóval összetűzzük, majd o szeleteket liszttel felvert tojásba, reszelt sajtos morrsábo panírozzuk, és forró, bő zsírbon kisütjük. Tála­lás előtt a fogvájókat eltávolit­adósai. Nem baj, ha már dél­előtt látta a gyermek az érát az iskolában, engedjük meg, hogy otthon is megnézze dél­után az ismétlést Kitünően rög­zíti igy a tanultakat Az Iskola- A kornak megfelelő műsorok megnézését jó szívvel ajánljuk, de ellene vagyunk a válogatás nélküli, végn'lküli, késő esti — sokszor éjszakai — órákba nyú­ló televíziózásnak. Már az I. osztályosok nagy százaléka nézi az esti krímiket, a Maigret fel- ügyelö-t, és oz egyebeket Reg­gel azután álmosan, sápadtan, felzaklatott idegekkel érkeznek az iskolába, hiszen az álomba ringató esti mese továbbszővö- getése helyett az foglalkoztatta őket: vajon ki is volt a gyilkos? Dr. Gergely Kórolyné juk és reszelt sajttal megszór, juk. Köretnek zsírban sült ha­sábburgonyát adjunk, paprika- vogy más salátával. 3. Deák torta: hozzávalók: 15 deka va: 20 deka porcukor, 16 deka liszt, 15 deka őrölt man­dula vagy dió, fél deci tej, 9 to­jás fehérje, 2 deka vaníliás cu­kor, 15 deka málna vagy eper dzsem, 15 deka csokoládé. A 15 deka vajat és a 20 deka porcukrot habverővel kikeverjük. Ezt kővetően hozzáadjuk az őrölt mandulát o fél deci tejet, majd a 9 tojás keményre vert habját, vaníliás cukrot és a lisztet, amit fakanállal hozzá­keverünk. Ebből két gömbölyű tortalapot sütünk. A két lapot sütés után a málna vagy eper dzsemmel megtöltjük, majd oz így kapott tortát csokoládéval áthúzzuk. A csokoládét áthúzás­hoz úgy készítjük elő, hogy me­leg víz fürdőben, testhőmérsék­letre felolvasztjuk, és a torta te­tejét és oldalát hosszú pengéjű késsel szépen áthúzzuk. Ha az áthúzás megfagyott, felszeletel­jük. 4. Pusrtapörkölt: hozzávalók: 50 deka marhahús, 10 deka vöröshagyma, másfél kiló bur­gonya, 20 deka zöldpaprika, 10 deka paradicsom, 2 gerezd fok­hagyma, 2 deci fehér bor, só, 3 deka csípős csemege paprika, kevés kömény, majoránna. A nagyobb kockára vágott lábszárhúst vagy marhalapockát lábasba tesszük, hozzáadjuk a zsírt, a karikára vágott hagy­mát, pirospaprikát, összezúzott fokhagymát, köménymagot, ma­joránnát, megsózzuk, hozzáönt­jük a fehérbort, kevés vizet és jól összekeverjük, fedővel leta­karva lassú forralással a zsírjá­ra pároljuk. Ha a hús megpu­hult. hozzátesszük a kockára vágott burgonyát és a cikkekre vágott zöldpaprikát, paradicso- mot és vízzel felöntve, rövid lé­re pároljuk. Tálaláskor csipet­két szórunk rá. Paprika- és pa- radicsomlcarikákkal díszítjük, Hívja a 12-713-at G.-né kesztyűvarró, két műszakban dolgozik. Este és reggel a férjével — felváltva — látják el a gyerekeket A 70 éves rtagy- mama nemrégiben jött ki a kórházból, azóta egyedül van nap­közben. A család állandó aggodalomban él: vojon meg- melegiti-e magának az ételt az idős asszony, s ha igen, nem feledi-e nyitva a gázt, s kóborol el, nyitva hagyva a lakást Sok száz pécsi család problémája: a fiatalok tóvollétében ki gondozza, ki ügyeljen fel a beteges, idős, gyakran a korral járóan nehéz természetű hozzátartozóra. Még súlyosabb a hely­zet, ha a segítségre szoruló öreg magányosan él. A gyerekek fizet­nének is egy kis szívességért: ebédhozatal a közeli étteremből, tüzelő bekészítése, számlák befizetése, de nehéz olyant találni, aki egy-két órás munkát is elvállal. A Hazafias Népfront Pécs belvárosi Nőbizottsága kezdemé­nyezésére, a Városi Tanács szociálpolitikai csoportjával együtt­működve lehetőség nyílik orra, hogy az igénylők és a vótlolkozók egymásra találjanak. Minden hétfőn délután 5—7-ig ügyeletet tartanak a nóbizottság Bem utca 22. szóm alatti helyiségében, várva a bejelentéseket: kinek van szüksége segítségre. Ugyanak­kor számítanak a háziasszonyokra, vállalkozó kedvű nyugdíjasok­ra, akik megfelelő térítés ellenében, vagy társadalmi munkában szívesen meglátogatnák, támogatnák a lakóhelyükhöz közel élő idős, beteges embereket Az ügyelet idején bárki hívhatja a 12-713-as számot, ahol kellő felvilágosítást kap. „Süssünk, főzzünk otthon!” Lipcsei töltött sertésborda 4 *

Next

/
Thumbnails
Contents