Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)
1973-11-11 / 300. szám
/ A megújhodott Carmen Bizet-felúütás a Nemzeti Színházban Két és fél évvel ezelőtt láttam utoljára a pécsi Carmen- előadást. Bár az emlékezet mindig csal — többnyire szépít, — mégis nyugodtan megkockáztathatom az összehasonlítást: a mostani felújítás minden szempontból megoldot- tabb, sikerültebb! Természetesen nem a régebbi produkció értékeit szeretném lebecsülni, nem is lehet. Em'ékezetes, szép este volt az is, de hiányzott többek között a két kulcsszereplő, a Carmenért vetélkedő Don Jósé és Escamillo megfelelő alakítója a színpadról. Márpedig így a dramaturgiai egyensúly felbillent. Gyönyörű hang Most viszont kitűnő Don Jósénak és Escamillónak tapsolhattunk! Horváth Bálint (Don Jósé) gyönyörű hangú énekes, különösen magasságai jók, nagy vivőerejűek. Ritka adomány az ilyen makulátlan szépségű tenorhang! Hangváltásai azonban most még nem teljesen kiegyenlítettek, egy-egy bizonytalanabb hang csorbította Mészöly Katalin énekét, s figura-ábrázolása is bizonyára később oldottabb, felszabadultabb lesz. Mindez azonban eltörpül elementáris szépségű hangja hallatán, elég ha csak a „Virágóriq” megkapó előadására, vagy a záró- duett nagyfeszültségű megoldására utalok. Erre a hangra vigyázni kell, az énekesnek pedig mindent megtenni, hogy benső tartalékait kibontakoztathassa! Érdemes I A színház másik felfedezettje, Horváth Bálinthoz hasonlóan frissen szerződtetett tagja: Németh József (Escamillo). Az ő hangja is tömör, magvas, szinte valószínűtlenül szép! Lehet, hogy még nem teljesen kidolgozott, kiművelt ez az orgánum (és ez a szerep), de náris sokkal több, mint ígéret, kifejezett drámai érzéke van, aligha tévedünk, ha későbbi „nagy" baritonszerepek hivatott megformálójót látjuk-halljuk máris benne. Dicsérően írhatunk a többi szereplőről, akik már a korábbi Carmen-előadásokban is kitűnően helytálltak. így elsősorban a címszereplőt, Mészöly Katalint kell kiemelnünk: alakítása mélyült, gazdagodott, változatlanul szuggesztív. „Ellenpólusa" — hiszen a darabban két férfiért vetélkedik két nő, bonyolult „keresztállásokban” — Németh Alice (Micaela) most is illúziótkeltő, hangban szerepjátszásban egyaránt nagyon meggyőző. Nemkülönben a többiek: Marczis Demeter (Zuniga), Bolla Tibor (Morales), Ágoston Edit (Frasquita). Kővári Anikó (Mercedes). Gurszky János (Remendado) és Wagner József (Dancaire). Bárdosi Németh János; Arcképem alá — MARTYN FERENC RAJZAHOZ — Most értem meg a vonósaidat, mellyel arcképem rajzoltad elém, múlt és jövő közt emeltél hidat, ez itt a bánat, az ott a remény. A zordon vonás mind a szenvedés, a tiszta homlok, az a gondolat, az öröm benne nem sok, nem kevés, nem nyögdécseltem ezüst hold alatt. A sebeimet nem mutogattam, csókról se szóltam, csak a bús hazát kiáltottam ki ég, világon át. Mint a Vén Cigány, cibáltam magam, de ma már, nézd, a száj csukott, s a szem azt tükrözi, hogy hogyan öregszem. Jelenet a második felvonásból Á színpadképek, a díszletek és jelmezek (Pintye Gusztiv) nem változtak, Horváth Zoltán rendezése is a korábbi elképzeléseket tükrözi: egészében kiváló, lényeget-láttató és színes. (Bár, ha már felújításra került sor, apróságokon talán érdemes lett volna változtalni. Így pl. feleslegesnek érzem Carmen első felvonásbeli „be- lépő”-jének megtáncoltatását — így; kissé idillikusnak a munkáslányok bemutatását: s a tempót, mármint a felvonások közötti időtartamot is valószínűleg lehetett volna valamiképpen gyorsítani: este fél * tíz után még csak a harmadik felvonás kezdődik. Műélvezet Helyenként kissé pontatlannak hatott a kórus, de ennek ellenére úgy érzem, most már más, nagyobb operai feladatok megoldására is képes. (Kar- igazgató: Károly Róbert). Annak idején, emlékszem, nem győztek meg a táncbetétek. Nem is a tánc, a koreográfia, hanem az, hogy egyáltalában szükség van-e rá ilyen hangsúllyal. Mostani benyomásaim kedvezőbbek: a kb. tízperces hatásos táncjelenet nem akasztja meg a drámai kifejlődést, s kitűnő alkalmat kínál a pécsi balettáncosoknak, Ulrik Dórának és társainak tehetsé- gük-tudásuk bemutatására. Bár a Carmen kétség kívül nagyopera, mégpedig romantikus nagyopera, a túlhangsúlyozás csábító lehetőségei mégsem ragadták magukkal a vezénylő Breitner Tamást. Legszívesebben így írnám: kamarazenélésre emlékeztető plasztikussággal muzsikáltatta zenekarát és az egész együttest. Igen, nem tévedés: ahol kellett, izzó drámai légkört teremtett; de máshol, még az általában megszokottnál is több helyen, valóban kamarazenéit: engedte kibontakozni a partitúra elragadó színeit, hangzásait, a hangszerelés megannyi vaiá- zsos pillanatát. Nem harsogta túl zenekarával a színpadot, ellenkezőleg: a bensőségesség szinte mindenhol jelen volt. És éppen ezért követhettük mindvégig a szöveget, ami sajnos a legkevésbé sem jellemzi a magyar operaelőadásokat. Márpedig a szöveg nagy mérté«- ben segíti az opera befogadását, a cselekmény megértését, egyszóval: a műélvezetet. Telt ház Újabban egyre gyakrabban hallunk a Carmen különböző felfogású előadásairól. Felsenstein pl. az eredeti verziót adatja elő, szövegbetétekkel az utólag (Ernest Guiraud által) komponált recitativók helyett. Leonard Bernstein teljes Cor- men-felvételén különös megoldást hallhotunk: a torreádor- dal kb. feletempóban hangzik, visszafogott, robbanásig feszült indulatokat sugallva. És sorolhatnánk tovább az opera egyes részeinek különböző átformálásait. A pécsi előadás nem kereste az újdonságot, a meghökkenést, mindvégig hű maradt a hagyományhoz, a mindenkiben kialakult Carmen- elképzelésekhez. És mégis telt házat vonz, megérdemelt nagy sikert arat. örömmel láttam: elsősorban a fiatalok körében. Nem véletlenül: mert nemcsak „szép” éneket hallunk, hanem igazi operajátszást is látunk. Mindez egységesen hat, együttes produkcióvá kovácsolódik. így hiánytalanul érvényesülhet Bizet remekműve. Juhász Előd Vajdasági és dél-dunántúli keramikusok kiállítása Az egyes képzőművészeti műfajok sajátságainak, helyzetének bemutatására rendezett biennálékon kívül napjaink művészeti életének jellemzői a területi kiállítások. Érdekessége e bemutatóknak, hogy a terület értelmezése egyre tágul, nem igazodik mereven a közigazgatási határokhoz. Pécsett is nem ez az első alkalom, amikor a szomszédos Jugoszlávia művészeinek munkáival találkozhatunk. A hasonló táji környezet inspirációja, a hagyományok, jelen esetben a nyelv azonossága is összekötő elem e csoportoknál, valamint a rendszeres jelentkezés, kiállítás igénye. Az a tény azonban, hogy mégiscsak országhatár is metszi a területet, amelynek művészei közösen állítanak ki, így az egyik fé| számára mindig külföldi szerepléssé is avatja a részvételt, s ez nagyobb lehetőséget ad a törekvések, utak lemérésének, szélesebb nyilvánosságot a résztvevőknek. Az együttes területi kiállítást most a keramikusok munkáiból rendezték meg a Déryné utcai kiállítóhelyiségben. Pécs hagyományai e művészeti ágban, az itt tartott kerámia bienná- lék, a siklósi szimpózionok — mind érthetővé teszik a város vonzását a keramikusokra. A kerámia e kiállításon nem iparművészeti feladatok anyagának bizonyult — a használati tárgy, vagy építészeti burkolóelemként történő értelmezését hiába keressük. A dísztárgyak, a falképek, tálak, plasztikák inkább képzőművészeti feladatoknak ezzel az anyaggal történő megoldását mutatják. Marina Sujetova-Kostic bevagdalt, áthasított, késsel bemetszett oldalú vázái eleve cáfolBemutatjuk Megjelent a Somogy című kulturális, társadalmi és gazdasági szemle idei 2. száma. A mostani szemle legtöbb írása Egry Józseffel, Csokonai Vitéz Mihállyal és Petőfi Sándorral foglalkozik. Az „Egry József eleven emléke" ■című fejezetben Udvardi Erzsébet Egry sírjánál elmondott emlékbeszédét olvashatjuk. A 200 éve született Csokonai Vitéz Mihálynak állít emléket Berták László így élt Csokonai című ifjúság számára írt müve. A Móra Kiadónál megjelent alkotásból ,;A rengeteg Somogyság- ean” és a „A csurgói helyettes tanár” című részletek találhatók a szemlében. Lacz- kó András „Magyarázatpk egy Csokonai vershez" című írása a költő „Jövendölés az első oskoláról a Somogybán” című költeményét elemzi. Szirmay Endre a „Szóképek és alakzatok Petőfi verseiben” című stilisztikai tanulmányában a fiatal Petőfi stílusával, képvilágával, majd az érett költő képeivel és alakzataival foglalkozik. Bely- lyei László dolgozatában azt tanulmányozza, hogy Petőfi Somogy 2. száma és klasszikus költőink milyen helyet foglaltak el, illetve foglalnak el az alsótagozalos tananyagban. Az „Irodalom, művészet" című témakörben Pomogáts Béla Takáts Gyula Sás forrás című kötetének verseit elemzi. Ugyanebben a fejezetben Walliifger Endre „A somogyi föld ereje” című írásában beszélgetést folytat a kaposvári születésű Martyn Ferenccel. A fenti fejezetben költemények is vannak: Berták Lászlóé, Horgas Béláé és Kerék Imréé. A népi írók ba- latonszárszói konferenciájáról ír Csordás János. Várkony: Imre is a nagyhírű szárszó® találkozóra emlékezik. A „Művelődés” című fejezetben kapott helyet Szili Ferenc Az iskolai élet demokratizmusa a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban című a szerkesztőség által vitára bocsátott tanulmánya. A „Társadalom és gazdaság” című témakörben Peregi Tamásnak a kaposvári várostörténet! konferencián elhangzott előadását közük némi rövidítéssel. Jávorszky Andrásáé az országos közok- tatóspolitikoi aktívaértekezleten orról beszélt, hogy a somogyi pedagógusok foglalkoztatottsága miként alakult 1968 és 1973 között. Előadását közli a legújabb szemle. Kávássy Sándor elemzése a „Szülőföldünk" című rovatban azt érzékelteti, hogy La- tinea Sándor miként jutott el a forradalmakig. A „Figyelő”-ben pedig több szerző tollából művekről és művészekről olvashatunk, így többek között Lettner Sándorról, Fodor András Kettős rekviemjéről, Takáts Gyula Dorombol a hold című kötetéről, a Somogy Megyei Könyvtár két emlékkötetéről, Fehér István Politikai küzdelmek a Dél-Dunántúlon 1944— 1946 között című monográfiájáról. Érdekessége még a mostani számnak, hogy Leitner Sándor festőművészt mutatja be az olvasóknak. Cs. 1 ják a hagyományos funkciót — s e „sebzéseknél" kimozduló felületekkel vázáit térformákká, plasztikai alkotásokká teszi. A majolika falképeknél a festői felfogás és az intimitás az uralkodó vonós. (Baranyiné Markov Zlata). Néhány kedves, találó óllatplasztika e műfaj hagyományait folytatja. (Moják Aranka, Kalmár Magda). Kari- kírozottak, vagy a modern formálás értelmében egyszerűsített megoldások jellemzik munkájukat. Sokszorosítható, forgástest elemekből építettségük az anyagszerű formálás, a műfaj követelményeinek érvényesítését mutatják. (Kalmár Magda). A mítoszi ihletés éppúgy felfedezhető a vajdasági művészeknél is, mint a népművészeti orientáció. Ez utóbbi hagyomány hasznosítása azonban igen különböző az egyes alkotóknál. A díszítmény, díszítő szándék túltengése e hagyománynak inkább felszínes, s nem tartalmi értelmezését mutatja. (Togyerás József faliképé). fvan Jandric kerámiáinak erős plaszticitása, alkalmazott üvegbetéteinek csillogása, fényes, színes mázai, barbársága a legidegenebb a mi ízlésünknek. Tartalmilag gazdagabbak, felületképzéseiben, megformálásaiban ötletesebbek Vékony Lajos fajansz-kerámia domborművei, bár a tál-forma hangsúlyozását kissé erőltetettnek, s olykor indokolatlannak érezzük. A vajdasági művészeknél a fajansz, a majolika, a csillogó, színes mázak adta festőiség, s erőteljes dekorativitásra való törekvés a közös jegy. A vendéglátók alkotásain szembetűnőbb az anyag új lehetőségeit kutató, merészebb alakításmód és felületkezeiés, a feladatok tisztább értelmezése, kisplasztikák esetén a határozott közlés. Népi humor, vitalitás, egészséges életöröm jellemzi ezúttal Is Németh János mitológiai faliképét, butéliáját A formálás anyagszerűsége, erőtefjessége, kompozícióinak ökonómiája állandó ismertetőjegyei munkáinak, $ a népi hagyományok egyéni hasznosításáról vallanak. Fürtös György Irónikus hong- jót, játékos ötleteit, értéktelen jelképeket parodizáló orcát éppúgy felvillantja a jó válogatás, mint karakterizáló es egyszerűsítő képességét. A humoros és karikírozó hangvétel teszi harmónikussá a szomszédságot a többi figurális plasztikával. Török János fehér szobraival — a kövérségüket és ostoba ürességüket méltóságteljesen viselő kalapos nőalakokkal — Fürtöshöz hasonlóan — elavult eszmények, életmódok parodisztikus célbavevését matatja. Pattantyús jól ismert cethal kompozíciója mellett szereplő alkotásai a mítoszok, népmesék világából veszik témájukat. Ezt az anyagot bizonyos iróniával $ ötletesen alkalmazza, teszi sajátossá. A kiállított plasztikákat színben, formában kellemesen ellensúlyozzák Gazder Antal rusztikus, egyszerű elemekből épített virágtartói. A kiállításról szép katalógus készült, aminek időben történő megjelentetése is érdemnek számít. c tény feletti örömünkbe azonban üröm is vegyül a katalógus alaposabb tanulmányozásakor, ugyanis olyan műalkotások fotói illetve címei is bekerültek, amelyeket hiába keresünk a kiállításon Gazder Antal pedig teljesen kimaradt belőle. Mivel a katalógus egyúttal az utókornak szóló dokumentáció is, ezért félreveze'ő, hamis képét nyújtja egy egészében jó, s e műfajban úttörőnek tekinthető rendezvénynek. Mendöl Zsuzsa i
