Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)

1973-11-07 / 297. szám

Á PÁLYA SZÉLÉRŐL Rövidzárlat A vasárnapi fordulóban érdekesen (alakult <a PVSK NB l-es férfi és női ftrosórlabda-esapatának eredménye. A női csapat hazai pályán az első lé!- Sdőben teljesen egyenrangú ellenfele eolt az élcsoportba tartozó Bp. Spar- tacusnak. Szünet után mintha kicse­rélték volna a csapatot, szinte el­tűntek a pályáról és az ellenfél kü­lönösebb megerőltetés nélkül érte el iosaraito Hasonló sorsra jutott a fér­ői csapat is Budapesten a Csőszere­lők ellen, A félidőben 13 pont volt «K előnyük a hazaiakkal szemben, mégis vesztesként hagyták el a pó­lyát, mert a második félidőben csak 13 pontra tellett erejükből, A 13 pont nagyon gyenge teljesítmény attól e csapattól, mely a dobott kosarak számát tekintve a legjobbak közé tartozik,, Most csupán az e kéraés, hogy a második félidőre elfáradtak-e ű csapatok, vagy csak rövidzárlat- vél beszélhetünk, Ez az, amire sür­gősen választ kel! kapniuk az edzők- Bsefe, Mert vagy a fizikai, vagy e pszichikai felkészítésben van a hiba. Sajnos a Szigetvár női csapatánál még csak rövidzárlatról se beszél­hetünk, Az ÁFÉSZ helyzete teljesen reménytelen, a hátralévő eredmé­nyektől függetlenül már kiestek az NB 1-bőL Sportvezetők kitüntetése v MA: három kupata MNK-nagydöntő November 7-én hórom kupa- mérkőzést játszanak Magyaror­szágon, Kispesten, Újpesten és Tatabányán három kupában ke- rül sor találkozóra. A BEK-ben az Újpesti Dózsa a Benficát fogadja, A találko­zó 16 órakor kezdődik a Me­gyeri úton. A játékvezető az olasz Toselli lesz. Az UEFA Kupában a Bp. Honvéd ellenfele a Lokomotív Plovdiv, Kispesten 13.30-kor kéz- J den'ek, az angol Smith sípjel- \ zésére. • I A KK-ban a Tatabánya az : csaba—Salgótarjáni KSE, Acs— osztrák Bregenz együttesét fo- J cPGEP, Fér. Vasutas—Tapolcai gadjo. Ez a mérkőzés 13 óra­kor kezdődik Tatabányán, cseh­szlovák bíró vezetésével. AZ MNK NACYDONÍOJÉ Ugyancsak november 7-én kerül sor a labdarúgó MNK nagydöntőjének első forduló­jára. A megyei selejtezőkből és Budapestről 32 csapat került a szerdai fordulóba. A párosítás Recsk—Satoralja- újhely, Téglás—Diósgyőri VTK, Rakamaz—Kazincbarcika, Hejő­MAV, Társnők—Vasas Izzó, Pénzügyőr—Dunaújvárosi Ko­hász, Kaposvári Vasutas—Kom­lói Bányász, Alba Regia—Csor­na, MOFEM (Magyaróvár)— FÁK, Thury SE—Körmend, Sze­gedi Előre, Hercegszántó— Szól. noki MÁV, Veresegyháza—Bá­bolna, Bóly—Fadd. Az eddig bekerült 31 együt­tesből 5 az NB I. B-s, 9 az NB ll-es, 6 az NB lll-as, 6 a terü­leti 1. osztályú 3, a területi II. osztályú, és 2 a járási csapat. SiKerüít Egy évve! ezelőtt csaknem meg- 8rum beesett a súiyemeió sport, f*e- dsg okkor jutott be az Nő !-oe a Pé­csi üanyász csapata, A bányász igye­kezett megszabadulni versenyzőnél, az Ércbányász majd a fúzió után a PMSC segusegeve! mégis sikerűit együtt tartani az NB !-es csapatot» Ilyen körülmények uian senki se szá­mított arra, hogy sikerül kiharcolni a bennmaradást» Ráadásul az utolsó fordulóra nem a legkedvezőbb elő­jelekkel utaztak Budapestre, Denke bevonult, Berta pedig megsérült, Ber­ta sérülésé ellenese versenyzett, A riválisok közül a MAFC és a Bp, Honved együtteseit is sikerült le­győzni. A Honved ellen 50, a MAFC ellen 75 kilovai bizonyult jobbnak a PMSC, így a csapat a hetedik he­lyen végzett és mindössze 50 kilóval maradt el a hatodik helyezett Orosz­lányi v Bányásztól. Ezúttal Is Kozárí volt a csapat legjobbja, de kitett magáért Orsós és Czett is, akik súly­csoportjukban új megyei csúcsot ér­tek el. A PMSC-nek a hetedik hely» lyel sikerült elérnie a kitűzött célt és a csapat jövőre is a legjobbak kö­zött szerepelhet, A PMSC még többre Képes A PMSC igen értékes győzelemmel őrizte meg a listavezető ETO elleni mérkőzésen hazai veretlenségét. A C csi csapat játéka a kétségtelenül un értékes győzelem ellenére sem volt azonban megnyugtató. Idegesen, kapkodva, rossz felfogásban játszot­tak. Sokat cseleztek a pécsi játéko­sok, s a leadásoknál az volt a né­zők érzése, nem tudják, hogy hová adják a labdát. Nemcsak a közép­pályán akadozott a pécsiek játéka, Juhász, Bencsik, és Rónai a kapu előtt sem találta fel magát, A pé­csiek mindkét gólja a védőjátékosok érdeme volt. A piros-feketék küzdöt­tek, harcoltak, de jé játékkal nem tudtak kirukkolni. A bajnoki táblázaton a PMSC jő pozíciót foglal el és még előbbre is kerülhet, de ehhez jobb játékra van szükség. A hét végén Salgótarjánba látogatnak el a PMSC labdarúgói, aztán a Tatabánya jön Pécsre, majd Szombathelyen mérkőzik a PMSC, az idényzáró találkozón Pécsett a Do­rog lesz az ellenfél. Ha csak 50 szá­zalékos teljesítményt nyújtana a pé­csi csapat, akkor is négy pontot sze­rezhetne, de úgy érezzük, $rmé! több van a pécsiekben. Látogatás a RMSC-sportirodán Bővítik a stadiont Csónakház és tanmedence épül — Hol játszanak a kézilabdások? Kis színes tábla hirdeti a ka- pu alatt: PMSC sportiroda oz I. emeleten. Modern bútorok, kék padlószőnyeg, barátságos há­rom helyiség. Legbelül Oz elnök szobája. Bódi Dezső ügyvezető elnök az íróasztal mögött ül. — Bizony az elmúlt félév ha­talmas munkával telt el — mondja és mintegy bizonyságul belelapoz a naptárba. A feb­ruári, márciusi hónapoknál nincs is üres kocka. Minden hét minden napja alakuló értekez­letekkel, tanácskozásokkal tele­jegyezve. Szeptember, október felénél azonban már tisztulnak a naptári lapok. ■—■ Most már kevesebb a munka? — Munka azért akad bővén — mutat rá az elnök az író­asztalán levő két irátköteg- re. — Az évi értékelést végez­zük azoknál a szakosztályoknál, ahol befejeződött a bajnoki év. Ezenkívül távlati fejlesztési tér-: vet dolgozunk ki az olimpia idejéig. A napokban zsüriztet- jük az újmecsekaljai pálya bő­vítési tervét. Mintegy 18 ezer néző befogadására alkalmOs stadiont alakítunk ki három ütemben. Az első ütem már tavasszal elkészül; az állóhely kiképzése. Sietnünk kell, mert jö­vő ősszel a PVSK pályát felújít­ják és itt kell a mérkőzéseinket rendezni. — Mi a helyzet a kézilabda­sokkal? — A minap elkészítettük a fú­zió által kibővült szakosztály szer­vezeti felépítését, kijelöltük oz edzők személyét is. Egyedüli vi­tás kérdés, hogy hol rendez­zük a mérkőzéseket. Sokan Új­hegyet javasolják, azonban Üj- mecsekalján is kevés a sport­rendezvény. Keressük a meg­felelő megoldást. — Erősítés? — Különösebb erősítésre nincs szükség, hiszen a Pécsi Bányász férfi csöpatától sok jóképessé- §ű játékost nyerünk. Külön öröm, hogy a lányoknak sike­rült bennmaradni az NB l-ben, így első osztályú női csapata is lesz a PMSC-nek, A külső szobában Schwara László módszertani előadó át­igazoló lapokat rendezget. — Vön-e ismert név köztük? — Legismertebb Horváth Gé­za diszkoszvető, aki a orszá­- gos ranglistán 6. volt. E<3y-két leszerelő katona igazoló, lapja van még itt. Baracs Ferenc szervezési elő­adó'a' főiskola átalakított me­dencéjéről mondott hírt. — Ha kisméretű is a főiskola medencéje, hetente egy-két al­kalommal itt is lehet edzeni és nem kell a pólósoknak és úszók­nak hetente három alkalommal Újpetrére járni. • Közben Bendes Tibor, a lab­darúgó szakosztály titkára érke­zik, kezében a napi postával. — Nehezen született meg győzelmünk a Rába ETO ellen Dr. Dalmadí Sándor, a Pécsi Járás' Atlétikai Szövetség titkára átveszi a kitüntetést dr. Csernus Kálmántól, a Megyei Testnevelés) és Sporthivatal elnökétől, A Nagy Októberi Szocialista j Forradalom 56. évfordulója al- j kalmábói a Megyei Sporthoz- j ban ,dr, Csernus Kálmán, a Ba­ranya megyei Tanács Testneve- , lési és Sporthivatala elnöke ki­tüntetéseket adott át a testne­velési és sportmozgalom dol­gozóinak. Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést kaptak: dr. Dalmadi Sándor, a Pécsi Já­rási Atlétikai Szövetség titkára, Kállai Sándor, az István-aknai Bányász SK gazdasági vezetője, Kőszegi Gábor,, Pécs, testnevelő — mondja — a 11-esig egyen- * tanár. Monostori György, a Me­rangú ellenfelek voltak a csa- j ________j____________ pa tok. Bencsik gólja utóp meg- í nyugodtam, akkor tudtam már, hogy baj nem lehet. A harmadik Szoba a gazdasá­gi ügyeké. Hermész Béla gaz­dasági vezető épp a fizetési jegyzéket állította össze. Meg­kérdeztük tőié, hogy milyen a PMSC anyagi helyzete? — Bevételi tervünket telje­sítjük. A bázisvállalatok támo­gatása időben megérkezik. A pártolótagok létszáma fokoza­tosan nő, rendezvény-bevételünk várakozáson felüli. Különösen a labdarúgás bevétele alakul ked­vezően, .úgy látszik szeretnek bennünket a szurkolók. Saját költségvetésből még ebben az évben közel egymillió forintos beruházást eszközlünk Orfűn a csónakház és Üjmecsekalján a tanmedence felépítésével. Nyu­godtan mondhatjuk, hogy anya­gilag megalapozott egyesület a PMSC. Észrevétlenül elmúlt a dél­előtt, pezseq az élet a sportiro­dán. Rutinos sportvezetők dol­goznak itt, nagy tapasztalattal intézik a fiatal egyesület ügyeit. Beindult a PMSC gépezete. Bércest Ferenc Főiskolás bajnokságok Pécsett A Művelődésügyi Minisztérium, a Baranya megyei Tanács mű­velődésügyi osztálya, a Megyei Sporthivatal és a sportágak szakszövetséget rendezésében négy sportágban 1974-ben Pé­csett bonyolítják le az orszá­gos főiskolás bajnokságokat, A versenyek, mérkőzések má­jus 7-én és 8-án a labdarúgó­döntővel kezdődnek. Május 8- án és 9-éri az országos főisko­lás férfi és női kézilabda-baj- j nokság négy legjobb csapata j méri össze erejét Pécsett, május 11-én és 12-én szombaton és j vasárnap a PVSK pálya lesz a színhelye az országos főiskolás atlétikai bajnokságoknak. — Ugyanezen a napon rendezik a Mecseken a tájékozódási fu­tók országos főiskolás bajnok­ságát. Halló> — Centrum Áruház? Igen — A-763-AS TELEFONSZAMON VEVŐSZOLGÁLATUNK FELVESZI MEGRENDELÉSÉT A kiesés réme fenyegette csapatot Mérlegen a Pécsi Bányász női kézilabdázóinak teljesítménye DUNÁNTÜLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja, Főszerkesztő: Mitzki Ervin Szerkesztőség: 7601 Pécs, Hunyadi u. 11. Tel.' 15-000, 15-762, 15-052,15-245, 15-264. Szerkesztőségi ügyelet: 8—20 óráig 10-053, 20 óra után: 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Btaun Károly. Kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi u. 11. Tel. 15-000. 15-762. 15-852, 15-245,15-264. Telexszám: 12-320. Kéziratot nem őrzünk meg és ddunk vissza. PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. sz. — Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dí] egy hónapra 20,— forint. Indexsxérn: 25 054. . Két évvel ezelőtt azt mond­ták a Pécsi Bányász női kézi­labda-csapatának szurkolói, hogy ennél rosszabb év nem le­het, Akkor valóban úgy tűnt, gondtalan évek következnek. Erősödött a csapat és 1972-ben biztatóan szerepeltek. Jogos volt a célkitűzés 1973-ra: a 3-6. hely valamelyikének megszerzé­se. És mi lett belőle? A kiesés réme egész évben fenyegette a csapatot. A bajnokság kezdete előtt az előkészületi mérkőzéseken nagyszerűen játszott a csapat. Az első forduló mát kellemet­len meglepetést tartogatott, csak egy góllal győztek Újhe­gyen a Csorna ellen. (Később ez P mérkőzés sok bonyodal­mat okozott.) Aztán az újonc ELZETT együttesétől idehaza el­szenvedett vereség már felbor­zolta a kedélyeket. A tavaszi szezon végére úgy tűnt, rende­ződnek a sorok, majd újabb váratlan események következ­tek. A Csorna óvott és az MKSZ fura módon megváltoztatta azt az engedélyt, melyet ő adott. Elvették a két pontot és Józsi- né játékjogát felfüggesztették. A csapat ismét ott volt a kiesés szélén és csak a hajrában ara­tott bravúros győzelmekkel biz­tosították a bentmaradást. A csapat gyengébb szerep­lésének okai között első helyre í kívánkozik a már említett dön­tés, melyet a Magyar Kézilab­da Szövetség hozott, Az őszi mérkőzések többségén Józsiné nem játszhatott és a szülés előtt álló Pálvölgyiné is kivált a csa­patból. S az igazsághoz tarto­zik az is, hogy a belső problé­mák őszre se szűntek meg. A kritikus mérkőzéseken 1-2 gólos vereségeket szenvedtek. Ha a pályán valaki hibázott, akkor nem a segíteni akarás jelentkezett, hanem megkezdő­dött a zúgolódás és szétesett a csapat Hiányzott a csapatból a vezéregyéniség. Nem volt, aki összefogja és irányítsa a gárdát a pályán. Erre a fel­adatra kiszemeltek nem váltot­ták be a reményeket. Pedig ez a szerepkör rendkívül fontos. A régebbi csapatnál ezt a fel­adatot Szittyáné, később Schmidtné, majd Várnainé látta el. Most nem volt hasonló fel­fogású játékos. Zákány! Bálint edző által ter­vezett kezdő csapat 7 játékosa közül csupán — apróbb inga­dozástól eltekintve — Tóth nyúj­totta azt a teljesítményt, ami elvárható. Ö volt a csapat leg­eredményesebb játékosa is 62 góljával. A többiek elmaradtak attól a szinttől, melyet képes­ségeik alapján elvárhatott vol­na tőlük a szakvezetés. A haj­rára ugyan Fiszter feljavult, de az kevésnek bizonyult. Az adott­ságok alaoján elsősorban Lá­gyéi Öttusa Szövetség elnök«, Piski János, a Siklósi Sportfel« ügyelöséá főelőadója, Schwara Nándor, a Pécsi TTE elnöke. Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetésben része­sült: Farkas , Károly, az MHSZ Komló városi titkára, dr. Hab- janecz György, a Geresdlaki SE elnöke, Horváthy Tiborné, a Megyei Sporthivatal főelőadója. Oberst György, Szentlőrinc, test­nevelő tanár, Szüts Emilné, Pécs, testnevelő tanár, Tóth Miklós a Hobofi Tsz SE elnöke, Vess Ottó, Pécs, testnevelő tanár, Török Sándor, a PMSC birkózó edzője November 7, sportműsora labdarúgás; Megyei ifjúsági válogatottak tornája. Baranya I megye—Fejér megye, Tüzér ut- í ca, 13.30. Labdarúgó MNK mér­kőzés: Bóly—Fadd, Bóly, 12.30. Kaposvári Vasutas—Komlói Bá­nyász, Kaposvár, 13.00. NB III. mérkőzés: Pécsi BTC—Siófoki Bányász, Bőrgyár pálya, 13.00. Kosárlabda; NB I. mérkőzés: PVSK—BSE férfi Csapatok, PVSK csarnok, 10.30. Csepel—PVSK. női csapatok, Budapest, 9.50. Szigetvári ÁFÉSZ—BEAC, női csapatok, Szigetvár, 10.00. Asztalitenisz: Asztalos János emlékverseny a legjobb pécsi versenyzők részvételével, Buda­pest, 8.00. Röplabda: ünnepi torna no vernber 7. tiszteletére a Pécs' Vörös Meteor, a PEAC, a Stein­metz SE, a Baranya megyei if­júsági válogatott férfi csapatok részvételével. Tanárképző Fő iskola, 8.00. Tóth bizonyult a Bányász leg­eredményesebb játékosának. — Képünkön a ferencvárosi védők­kel csatázik. Arató László felvétele kínétól volt várható, hogy kinő­jön irányító játékossá. Lak'nó azonban bonyolult lelki alkat, túlságosan érzékeny a körülötte zajló eseményekre és ez a lény kedvezőtlenül befolyásolja tel­jesítményét. Liebernét is kedve­zőtlenül érintette a belső vál­ság. Józsinét rendezetlen körül­ményei zavarták, Balázsnét ke­veset foglalkoztatták, ő viszont ebbe később bele is nyugodott- Fejlődés egyedül a cserekapus Jelenszkynénél volt tapasztalha­tó. Az 1973-as év sok tanulság­gal szolgált a Pécsi Bányász kézilabdázói számára. A leg­fontosabb azonban az, hogy a játékosoknak nagyobb önfe­gyelemre van szükségük, mert csak úgy léphetnek előrébb, hisz a jelenlegi állomány tudá­sa alapján többre képes. Lázár Lajos 1074-ben 7 mérkőzést játszik a válogatott A magyar labdarúgó váloga­tott tagjai legközelebb novem­ber 14-én, szerdán találkoznak. Ekkor kezdik el a közvetlen fel­készülést az NDK elleni barát­ságos összecsapásra (Budapest, november 21.). Ezzel a mérkőzéssel a váloga­tott befejezi idei programját. Jövőre hét válogatott találkozót terveznek. A végleges menet- rend így alakul: Március 31: Magyarország-« Bulgária, Budapest Április 17: NSZK—Magyaron* szág, Frankfurt am Main. Május 15: Magyarország-« Szovjetunió, Budapest, Május 29: Magyarország—Ju­goszlávia, Budapest. Szeptember 25: Ausztria—Ma* gyarország, Bécs. Október 13: Magyarország—« Csehszlovákia, Budapest. November 10: Bulgária—Ma* gyarország, Szófia, £rte»itjilk tevéinket, hogy ■ TOLBUHIN ÚTI HOMOKBÁNYÁNKAT tekintettel a téli csökkentett forgalomra NOVEMBER 11-TÖl 1974. MÁRCIUS MG szerda, csütörtök, pénteken üzemeltetjük. A hét többi napján a homok­bánya zárva tart. „Jószerenesét” Búzakalász Mg. Tsz. Pécs-Vasas.

Next

/
Thumbnails
Contents