Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)

1973-11-27 / 316. szám

1973. november 27. DUNANTOll NAPIO 3 Hat év múlva több sxen&t kér a Dunai Vasmű Befejezés előtt a NEB-vizsgálat Acélváros szívében Acélváros . .. Nem túlzás ez? Tegyünk egy próbát! Dunaúj­város. Aki ezt a szót hallja, ol­vassa, majdnem biztos, hogy el­sőként a vasmű jut eszébe. A hajdani Dunapentele ma öt­venezer lakosú város, több, mint egyötöd részük a Dunai Vasmű dolgozója. Szóljanak a számok A húsz évvel ezelőtti kétkedő fejcsóválások nem voltak egé­szen megalapozatlanok. Egy energia- és nyersanyagszegény ország hogyan teremthet ma­gának fejlett, gazdaságos acél­ipart? Valahogy úgy, ahogy azt Dunaújvárosban tették. 1968 december végéig kama­tostól visszafizették a nép­gazdaságnak a létesítési költ­ségeket. Ma, a Kohó- és Gép­ipari Minisztériumhoz tartozó vállalatok közül ez az egyik ieg- rentábilisabb. A túlnyomórészben szovjet tervekkel és berendezésekkel épült vasműnek a számítások szerint évente félmillió tonna acélt kell termelnie. Nagyobb beruházások nélkül, kizárólag helyi korszerűsítésekkel, licen- ce-vásárlásokkal elérték, hogy a jelenlegi éves termelés egymil­lió-ötvenezer tonna. A vasmű jelenlegi állóeszköz értéke 9— 1.0 milliárd forint. A gazdaságosságra, nagyobb nyereségre törekvés miatt vi­lágszerte azon igyekeznek, hogy a nyersanyagot előállításának színhelyén dolgozzák fel. A me­leg- és a hideghengerműben készülő lemezekből a vasmű feldolgozó üzemeiben készíte­nek különféle késztermékeket. A kócrlaj .és a földgáz program megvalósításához például esö- véket gyártanak, 250 millimé­tertől egészen másfél méteres ámérőig. Jelentős megtakarítás ez a népgazdaságnak, hiszen ezt csak az NSZK-ból tudnák beszerezni valutáért. A szarvas­marha programhoz tartozó is­tálló és egyéb kiszolgáló épüle­tekhez könnyűacél-szerkezeteket gyártanak, jelentős exportot bo­nyolítanak le az itt készült le­mezradiátorokból is. A Dunai Vasmű éves terme­lése mintegy 8 milliárd forint, ebből a nyereség egymillicrd körüli. Igen jelentős a tőkés ex­port is, idén 40 millió dolláros forgalomra számítanak. Nincs szükségük állami do­tációra, évente 600—700 millió forintot fordítanak fejlesztésbe, saját alapból. (Csak a nemrég elkészült folyamatos acélöntő­mű építésére kértek rövidlejá­ratú állami hitelt.) A vasműben évek óta tizenháromezer ember dolgozik. A folyamatos terme­lésnövekedést létszámemelés nélkül érték el. Izzó, vörös szőnyeg A fejünkön fehér, műanyag védősisak, csak ezzel szabad a vasmű területén közlekedni. Minden látogató engedelmesen felhúzza — azt mondják, a dol­gozóknál már nem megy ilyen símán. öntőcsarnok. Itt ízületik az acél. Négy, egyenként 175 ton­nás Martin-kemencében olvad, fortyog az izzó fém. Félelmete­sen parányinak érzi magát az ember ebben a robajló, füstöl­gő hatalmas csarnokban. Mint a mesék óriásországában, min­denütt eltúlzott méretek. Itt csak tonnákban beszélnek. A kemencékben megolvadt acélt az öntőüstökbe csapolják. A szemlélőnek egyik leglátvá­nyosabb a kohászoknak a leg­nehezebb munka. A csurgó acélpatak csaknem 1600 Celsi­us fok. Az üstöt egy daru a kokiüá- kat tartó csillék fölé emeli. Egy csillén négy csonkagúla alakú, vastag falú vastartály — ezek a kokillák. Középen az öntő­tölcsér, ebbe folyik az acél, egyszerre négy kokillát tölte­nek, egyenként 8 tonna acéllal. Az öntéskor szertefröccsenő szikrák milliói — káprázatos tű­zijáték. Nyersvas-csapolás az I. sz. kohónál A kemencéket gázzal és olaj­jal fűtik, odabent 2300 Celsius fok a hőmérséklet. Ha kinyitják az adagoló nyílást, a suqárzó hő szinte elviselhetetlen. Boká­ig érő köténnyel védekeznek el­lene a kohászok. Ilyenkor, ha kint hideg az idő, elviselhetőbb a munka kemenceközeiben. A nyári kánikulában azonban mértek már itt 70—80 fokot is. A kokillában megdermedt acélöltőt öntecsnek hívják. Ezt újból felhevítve 28—30 centi vastag tuskókká hengerük, maid a meleghengerműbe továbbít­ják. Ebben az 500 méter hosz- szú, 120 méter széles csarnok­ban addig' csúszik át az ormót­lan acéltömeg a hatalmas hen­gerek között, mígnem egy vé­geláthatatlan, vörösen izzó acélszőnyeggé lapul. Itt, leg­feljebb 2 milliméterig vékonyít­ják a lemezt. A jelenlegi berendezés csak az eredeti terveknek az első lépcsője. A következő ötéves tervben már számítanak a kor­szerűbb, konverteres acélgyár­tás bevezetésére. A több acél több kokszot is igényel. Jelen­leg a vasmű két koksz-bolkkjá- nak szénigényét 60 százalékban j a mecseki bányák elégítik ki. j Pécsről évente 170 ezer, Komló­ról 670 ezer tonna feketeszenet szállítanak a Dunai Vasműbe. Várhatóan 1980-ra megéoül az első, 1985-re a második új blokk, ezek majd sokkal több szenet igényelnek. Igaz, a tech­nológiai követelmények miatt szovjet, csehszlovák, esetleg j lengyel szénre továbbra is szük­ség lesz, de a Mecseki Szénbá- j nyáktól is többet várnak. Kurucz Gyula I Pécs köztisztaságának gyenge pontjai Villámösszefoglaló a népi ellenőrök tapasztalataiból Rövid előkészület után „rajtaütésszerű” NEB-vizsgálat kezdö- dött Pécsett. A vizsgálat tárgya: a város köztisztasága. Az előz­ményekről lapunkban a közelmúltban beszámoltunk, most a vizs­gálat lezárása előtt az abban résztvevő Bodai Lajos, dr. Falusi Zsigmond, Kassai Károly és Molnár Tibor népi ellenőrök, valamint a vizsgálatot vezető dr. Szotyori Árpád elbeszélése alapján néhány érdekes megállapítást ismertetünk. Képes köztisztasági album A vizsgálat során a népi el­lenőrök fényképeztek is és mint­egy 60 képpel dokumentálják, milyennek is látták Pécset 1973 november közepén. A felvéte­lek a város különböző részein — lakóterületen, közutakon, építkezési és ipari területen, valamint a szeméttelepen — készültek. A tanulságos fotó­albummal elejét veszik majd minden magyarázkodásnak. Most pedig, a vizsgálat befeje­ző szakaszában azt állapítják meg, hogy a szemétgyűjtő edé­nyek — kukák és konténerek — mennyire felelnek meg rendel­tetésüknek. A helyszíni ellenőr­zések során ugyanis városszerte nagy szómban találtak erősen rongált, sokszor hasznavehetet­len tartályokat. Ezek rendszeres' kicseréléséről gondoskodni kel­lene, hiszen valamelyest a jó szeméttárolókon is múlik a vá­ros tisztasága. A minden részletre és vala­mennyi érdekszervre kiterjedő egyidejű vizsgálat szükségessé­gét bizonyítja, hogy itt és^ ott egészen másképp látszanak a dolgok. Az Ingatlankezelőnél például megnyugtatták a népi ellenőröket: a tatarozásoknál keletkező hulladékot, törmelé­ket 24 órán belül elszállítják. Nem így látták azonban azok, akik a vizsgálat időszakában a város utcáit járták és házszám szerint jelölték meg azokat e helyeket, ahol napokig ott volt a törmelék. Vagy: a Köztisz­taságinál állították, hogy a sze­méttelepen kiválóan megszer­vezték a szemétválogatást. A KÖJÁL viszont a saját tapasz­talatai alapján jelenthette ki: tökéletlen és c közegészségügyi előírásoknak egyáltalán nem felel meg az, ahogy az embe­rek a szemétválogaíással fog­lalkoznak. Hasonló ütközési pontok bőven vannak, ezeket a vizsgálati jelentésben gyűjtik majd össze. A népi ellenőrök az utóbbi napokban a szokottnál nagyobb figyelmet szenteltek a pécsi ut­cáknak és magánemberként is a köztisztaság fogyatékosságait keresték. Nem kerülte el pél­dául a figyelmüket, hogy az építkezésekről sok sarat visznek ki most is a járművek a közeli utakra. Azt is megfigyelték, hogy a tatarozási munkahelyek álta­lában úgy néznek ki, mintha a kivitelezők úgy vélnék: a hely- foglalással jogot kaptak a „köztisztátalanságra" is. A bel­város egyik legkifogásólhatóbb köztisztasági fehér foltjaként je­gyezték fel a baloldali színházi lépcsőt, amely állandóan és ki­rívóan szemetes. Elkísérték útjukon az úttisz­tító gépeket is, amelyek olyan ügyesen lavíroznak az úttest szélén a parkoló járművek kö­rül. Vizsgálati, tapasztalatként kerül majd a bejelentésbe, hogy a nagyszámú parkoló jármű miatt nem lehet megfelelően tisztítani az utcákat és bizo­nyára javasolni fogják, hogy budapesti mintára Pécsett is rendeljenek el esetenként né­hány órás parkolási tilalmat. Kell ugyanis időt és lehetősé­get biztosítani a legfontosabb utak és terek tisztogatására. Valamennyi vizsgált szervnél szóbakerült a lakosság maga­tartása és felelőssége. Példák sorával bizonyítják a népi el­lenőrök, hogy a pécsiek — tisz­telet a kivételnek! — meglehe­tősen könnyedén veszik . a vá­ros tisztaságát. Elrettentő pél­dának Újmecsekalját említet­ték. s ott is a hétemeletesek környékét, ahol sokszor ijesztő méreteket ölt az ablakokon ki­dobált szemét mennyisége. El­szomorítóén szemetesnek talál­ták — pedig délidőben figyel­ték meg — a Mecsek Áruház előtti teret. Itt látszatra elég sok szemétgyűjtő van, az em­berek mégsem oda dobjak az eldobnis'alót. De ha csak itt volna így! Ez sajnos nagyon is általános jelenség Pécsett, pe­dig egyes helyeken hovatovább annyi lesz már a szemétgyűjtő, hogy készakarva sem lehet mel­lé dobni. No és nemcsak bennünket, embereket érhet szó, hanem két- és négylábú barátainkat is. Az előbbiek közül a galam­bok azok, amelyek rengeteget „tesznek” a város köztisztasá­gára, aj utóbbiak közül pedig a kutyák, amelyek — hót per­sze, nem tudnak olvasni, így hogyan is tudhatnák, hogy ezt a tanácsrendelet szerint nem szabad — változatlanul nagy kedvvel használják illemhelyül a gyermekek homokozóit. A vizsgálat ezután zárai le, a fentiekben csak a tapasztala* tok egy részére utalhattunk. De ezek is meggyőzően biz*r nyitják, hogy érdemes volt „belenyúlni" Pécs köztisztasá­gába. H. I. A hideghengerműbe a föld alatt szállítják el a lemezeket. Ez a csarnok még hosszabb, 650 méter, az óriási hengeráll­ványok ezerkétszáz tonna erő­vel szorítják össze a lemezeket, közülük a legvékonyabb: 0,22 milliméter. A csarnokban szá­zával sorakoznak a legkülön­bözőbb vastagságú lemezekből csévélt tekercsek. íme, ez 'ett pár óra alatt a szögletes, izzó acéltuskókból. A fejlesztés és a mecseki szén Megélni — annyit jelent, mint versenyben maradni, vagyis ál­landóan fejleszteni. Augusztus­ban adták át a folyamatos acélöntő művet. Ennek segítsé­gével 10 százalékkal nő a ter­melékenység. A folyamatos ön­tés lényege — ahogy az látha­tó volt a tv Delta műsorában is — hogy nem kokillába, hanem egy több emelet magasságú, téglalap keresztmetszetű bun­kerba töltik az olvadt acélt. Ezt, dermedése után egy auto­mata lángvágó feldarabolja olyan hosszúságúra, hogy az, acél közvetlenül a meleghen­gersorra kerülhet. A folyamatot emberi kéz indítja. Ezután egy automata rendszer végzi a to­vábbi munkát. Az olvasztás közben szüksé­ges anyagvizsgálatra — a Köz­ponti Fizikai Kutató Intézettel közösen — kidolgoztak egy neutron-aktivációs eljárást, ez­zel másodpercek alatt tudo­mást szerezhetnek az anyag összetételéiől, a minőséget- lé­nyegesen befolyásoló oxigén­tartalomról. A magyar szaba­dalom után már számos ország­ban érdeklődnek. A termelésirányítást és a rak­tározást — egyelőre bérmun­kában — már gépi adatfeldol­gozás segítségével oldják meg. Ebben az évben érkezik egy ki­sebb, a tervidőszak végere még egy, nagyobb számítógép, így ezt is saját mcquk oldják meg a későbbiekben. A kombájnos brigád Az öreg főműhelyből víssza- j nézve épp az új uszodára látni. | A számozott rajtkövek most ütés medencébe bámulnak, de ok­tóberben még pezsgő volt itt az élet. Itt tréningeztek a pécsi úszók is, amíg csak, az idő en­gedte, mert a víz meleg. A fő­műhely előtt terül el az ifjúsági park, s ennek közepén áfi az uszoda, ettől balra a máris sok kézilabda- és focicsatát látott betonpálya, körben a fütcsalak. Most készülnek az egészet le­betonozni, azt mondják, majd­nem olyan jó lesz, mint a tar­tán. A parkot aratás után, az új kenyér ünnepén avatták, a szépen berendezett Ifjúsági Klubot november 7-én. itt, eb­ben a parkban él, sportol, szó­rakozik négy falu, Üjpetre, Kis- kassa, Peterd és Pécsdevecser i termelőszövetkezeti ifjúsága, I háromtól harmincéves korig. Mikor az óvodásokat hozza úszni g fiatal . tanár — még- csak most végzi levelezőként a főiskolát, de a tsz elintézte, hogy a falunak legyen végre egy testnevelés tanára is — ak­kor a műhelyisták egy percre leteszik a franciakulcsot,, meg az olajos rongyot. Jóleső érzés a kicsiket nézni és a szöszke, meg barna fejek között kiválo­gatni kinek-kinek a magáét. Meg továbbgondolni olyanfor­mán, hogy hátha egy leendő olimpiai bajnok veszi most itt az első tempókat, és miért ne, hisz még csak négy-, ötévesek?! Oláh János termelőszövetkezeti kombájnos kisfia naponta meg­kérdezi otthon: „Anyu, mikor lesz már csütörtök?” Ez az a nap, amikor az iskola új torna­tanára órát tart az óvodások- I nak, szép időben itt a tsz uszo­dájában. Ha másért nem, azért érdemes volt az egész nyarat végig-„trógero!ni” a pályaépí­tésen, földet mozgatni, betont keverni, mert az Oláh brigád — ebből presztízst csináltak — ebben is élenjárt. És mellette ők négyen négy kombájnnal, és a beugró ember, a 19 éves 6o- zó László, a brigád szerelője, segítségével két hét alatt le­aratták a tsz gabonáját, majd átmentek Egerágra és még néhány szomszéd tsz-be segíte­ni. A vége az lett, hogy Oláh János brigódvezető megnyerte német kombájnéval az ifjúsági;, a területi kombájnos versenyt, ő kapta, s a KISZ Megyei és Területi Szövetség első díját. Ez, és még egy sor egyéb vár bejegyzésre a brigádnaplóba, amelyben nyár óta gyűlnek a teleírósra váró fehér lapok. — Egyszerűen nem értünk rá — a naplóírásra, mondja Kapi­tány István brigádtag —, alig­hogy befejeztük az aratást, és átadtuk az Ifjúsági Parkot, jött a kukorica-kombájnolás. Ezzel is egy-kettő megvoltunk, de ak­kor szóltak, hogy segítenünk kell, mint a nyáron. Átmentünk Vókányba, majd Villánykövesd- re, Borjádra, de még Drávasza- bolcsra is. Szerencsére össze­tart a brigád, mikor ilyen kam­pánymunka van, nem húzza ma­gát ki senki. A kukorica-kom- bájnolással terven felül 500 ezer forint bevételt hoztunk négyen a tsz-nek. Na és mi is megta­láltuk azért a számításunkat. A búza aratásában 8—10 ezer, a kukoricában átlag 5—6 ezer fo­rintot kerestünk fejenként. Van, aki megszól minket, itt a tsz- ben, hogy anyagiasak vagyunk, és, hogy a kombájnosok agyonkeresik magukat. Először is: a tsz-nek szüksége van a munkánkra, mi lenne, ha nem vállalnánk? Másodszor: fiatal a brigádunk, s mind a négyünk­nek kisgyermekei vannak, kivé­ve a Bozót, aki még nőtlen. Tele vagyunk lakás- meg egyéb problémákkal. Kell a pénz. Kapitány István 24 éves, két gyermek apja. Peterden lakik egy régi vályoghózban, s sze­retne beköltözni Üjpetrére. A tsz az Ady utcában, Ujpetre új lakótelepén telket ad tagjai­nak, az OTP négylakásos tár­sasházakat épít a szövetkezeti tagoknak.. Itt épít új lakást Ka­pitány István is, de 70 ezer fo­rintot kell „előtakarékoskod­nia'”. A két gyerek után 40 ezer fo­rint kedvezményt kapok, 20 ererrel kevesebb, mintha ipari munkás lennénk. Ezt csak azért vetem fel, mert gyakran halla­ni itt is, ott is, könnyű a tsz- tagoknak, jól keresnek, miegy­más ... — Igenám, de nekünk nem épít az állam vagy a ta­nács lakást, hiába kérem, ve­gyenek fel a listára, és majd kivárom a sorom, mert falun nincs ilyen lista. Itt ha modern lakást akar a fiatal házaspár, hogy fürdőszoba is legyen ben­ne, akkor felépítheti magának. Mi még szerencsések vagyunk, mert a mi tsz-ünk erejéhez mér­ten maximálisan támogatja a fiatalokat. Jó ezt hallani egy fiatal tsz- tagtól. Ezt a nagyon szimpa­tikus ifjúsági politikát azonban Üjpetrén nemcsak hallani, de lépten-nyomon látni is lehet. A tsz elnöke Brun József, maga is fiatal ember, közelebb a har­minchoz, mint a negyvenhez, a fiatalok talán tűzbe is menné­nek érte. Ö már jóval az ifjúsá­gi törvény megjelenése előtt — hisz az tavaly decemberben volt — a fiatalok mellé állt. Míg más tsz-ekből elmennek a fiatal szakemberek, addig Új- petrére 1968 óta 170 fiatal jött vissza Pécsről és azóta itt le is telepedett. így jöttek haza a kombájnos brigád tagiai is a nagyvárosból. Oláh János a 12-es AKÖV-nél dolgozott, on­nan „csábította” haza a tsz. Mi­ért jött vissza? — Mert art a pénzt itt is megkeresem, és nem kell in­gáznom. Mo mór itt is modem gépeken dolgozunk. Igaz a kombájnos munka nehéz, ara­táskor 14—16 órázunk egypár hétig. De egyébként a munka- körülmények itt nálunk jók, és a törődés az még nagyobb, mint egy ipari üzemben. Nem, rég építettem egy családi há­zat, két gyermekem van, de ez- a falu szép és egyre szebb lesz. mert a kollektíva azon van, hogy minél lakhatóbbá, kultu­ráltabbá tegye, Ennek számos jele látható o szövetkezetben, és a faluban is. Az alapállás itt, gyarapodjon az egyén, az egész szövetkezet, gazdagodjon, fejlődjön az egész falu. Az ifjú kombájnos szocialista brigád tagjai sza­bad idejüket is feláldozva mun­kálkodnak ezen. A brigád átla­gos életkora 23,5 év. Kapitány Istvánon kívül még két 24 éve­sünk van, Ambrus József, és Horváth Ferenc. Ez az ötösfo­gat a tsz egyik motorja, s fia­talos lendületük kisugárzik az egész műhelyre, és a tsz egesz fiatalságára is. Mind az öten szakmunkások, kettő autó-mo­torszerelő, három mezőgazda­sági gépész szakmunkás. A to­vábbtanulással sem áll rosszul a brigád, csak ez év elején ala­kultak, s máris beiskoláztak két brigádfagot Mohácsra a Me­zőgazdasági Gépészeti Tech­nikumba, ahol Horváth Ferenc, és Kapitány Istváh most első­évesek. Helytállásukat nemcsak anyagi, de erkölcsi elismeréssel is honorálják, Oláh János ta­valy, Horváth Ferenc 1973-ban nyerte él a „Kiváló Termelőszö­vetkezeti Tag” — ez is újpetreí vívmány — cjmet és a velejár© kétheti fizetést. A Mohácsi Tsz Szövetség no­vember 19-én megtartott terü­leti tanácskozásán, Oláh Jánost is küldöttnek választották a de­cember 7-i budapesti országos tanácskozásra. Ott az ország termelőszövetkezeteiből össze­gyűlt szocialista brigádvezetők számolnak majd be munkájuk­ról, életükről. — Rné -=

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents