Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)
1973-11-18 / 307. szám
Mint a viták legtöbbje, ez is szélsőséges véleményeket hoz felszínre. Sok a mérnökünk. Imádjuk a diplomát. .. Kevés o mérnök, s aki van, az se kap méltó lehetőségeket. . . Mérnök elvtárs, mérnök úi'' — ez volt vitaindító cikkünk címe, s a hozzászólások is e két pólus köré csoportosultak. Persze minden sors, minden vélemény, s minden példa más. Egy dologban azonban meglehetősen egységesek voltak a vélemények, s ezt valahogy így lehetne megfogalmazni: a mérnökök között van a legtöbb elégedetlen, önmagát nem találó ember, de a mérnökök között találhatjuk talán a legtöbb olyan embert is, aki nem ismeri ezt a szót: munkaidő .. . Ez alkalommal ez utóbbiakról lesz szó. Közös dolgainkról Mérnök elvtárs, mérnök úr... — Kezdjük a közepén? — A legcélszerűbb. — Azt mondják: minimum iélmilliója van a takarékban .. „ — Nem, nincs félmillióm, sajnos .. . Anyagi gondjaim persze nincsenek. Van családi házam, meg minden, ami kell. — Tehát elégedett.-— Ha nem lennék az, elmentem volna . .. — Például hová?-— Például elnöknek. Felkértek, kértem három nap gondolkozási időt, de már az első nap végén tudtam a választ: moradok. — Mert? — Mert jól érzem itt magam, s látom a munkám eredményét. Boksáról ma mindenki tud valamit. Elég jól mennek a dolgok, keresni is lehet. Ennek híre van. De azt vajon hányán tudják, hogy alig több mint tíz évvel ezelőtt még a telefonszámla kifizetése is gond volt __? F enyvesi Károly, a baksai termelőszövetkezet főmezőgazdásza. Negyvennégy éves, s pályafutása talán a legszemléletesebben érzékelteti, milyen hatalmas utat is tett meg az elmúlt évtizedben a magyar falu, illetve azon belül az agrárértelmiség legdinamikusabb rétege. A baksai Ezüstkalász — mezőgazdasági hatalom. Termelési és gazdasági eredményei tiszteletet paroncsolóak, igazi hírét azonban mégsem a mázsák, a forintösszegek, hanem a vállalkozókedv, az ötletek 1 alapozták meg. Forr, pezseg, s örökösen változik itt minden. — ön például mennyit dolgozik? — Fél hét felé kezdek, s többnyire öt óráig vagyok itt A munka persze nem ér véget azzal, hogy az ember becsukja maga mögött az iroda-ajtót: a gondokat hazaviszi magával, sőt elviszi akkor is, ha szabadságra megy . . . — Beszélgessünk a „baksai titokról"... — Nem hiszem, hogy létezik ilyesmi. — Ha a íöld minőségét nézzük, azt kell mondani: van jobb, ha a közgazdasági adottságot — ugyanez a helyzet. Van nagyobb területen dolgozó gazdaság, s van olyan is, meiynek nagyobb múltja van. S mégis: Baksa neve másképp cseng. — Az új baksai vezetés 1961-ben kezdett felépülni. 1963-ban már együtt volt a legfelsőbb vezetés, s azóta se történt változás. Ez szerintem nagy dolog. A vezetés egységes, ismerjük egymás gondolatát. Nincsenek hatalmi kérdések, keresztintézkedések. Vita persze van — de csak döntés előtt. Ha döntés született — nincs helye vitának, addig legaióbbis, amíg nem telik el egy bizonyos idő, mely igazolja : helyes, vagy helytelen volt az a bizonyos döntés. Időt kell adni a kifutásra. Ezzel függ össze az is, hogy egy bizonyos idő eltelte után nem szégyellünk változtatni a dolgokon, igenis be kell vallani, ha valami nem sikerült. S ez körülbelül azt is jelenti, hogy mindig keresni kell az újat, a jobbat. A hagyomány nagy dolog, de a hagyomány nemcsak éltet, gúzsba is köthet. Egy példa: Baksa ma a baromfitenyésztés egyik nagy góca, pedig itt ennek nem voltak hagyományai . .. — Baksa neve a szakemberek körében egy kicsit ma már azt is jelenti: szervezés . .. — Tény: a munkaszervezés nálunk mindig központi kérdés volt. A mai állapotot három fázisban értük el. 1963-ig a közvetlen, központi irányítás jegyében dolgoztunk: szinte azt mondhatnám, minden embernek én mondtam meg, mit kell másnap csinálnia. Közben bővült a terület, új községek csatlakoztak, s javultak a személyi feltételek is. Létrejöttek tehát az önelszámoló, decentralizált üzemegységek. öt év után aztán ezt is felváltotta valami más, amit mi úgynevezünk: ágazati vezetés, öt fő- ágazacuuk van — a növényter- termesztési, az állattenyésztő, a műszaki, a készletező és értékesítő, valamint a háztáji —■„ és ez már azt jelenti, hogy nagyon sok embert juttathattunk képességeinek és végzettségének megfelelő, valóban komoly és felelősségteljes beosztáshoz. És persze ez a rendszer azt is jelenti, hogy a legfelső vezetés valóban azzal foglalkozhat, ami a dolga, tehát a jövő útjainak egyengetésével. — ön egyszer azt mondta: 120 százalékra kell leterhelni az embereket. — Ma is azt mondom. És én magam is így vagyok leterhelve. — És aki nem bírja? — Ha mindenki a megfelelő helyen van, nincs probléma. Ez szerintem egyébként az egyik legfontosabb kérdés. Nálunk az a gyakorlat, hogy a vezetőemberek munkáját évente elemezzük. Mit vártunk tőle, mit adott? Ha valami elto- lódás van, nem az embert okoljuk elsősorban, hanem azt nézzük meg, melyik helyen és milyen beosztásban tudna többet adni . .. «— ön sok fiatallal dolgozik — Szeretjük a fiatalokat. — És a vélemény? — Természetesen alapvetően jó. De az az érzésem, túl sok a gátlásos fiatal. Ezt úgy értem, hogy a szakmát úgy ahogy megtanulják, de az élet nemcsak szakma. Az életet élni kell, azaz mindent látni kell, a sok-sok összefüggést és az embernek minden körülmények között fel kell to- lálnia magát — Ez egyben tanács is? — Igen, s még valamit: igazat mondani. Akkor is, ha munkáról, információról van szó, s akkor is, ha magán jellegű dolgokról., Enélkül nem lehet dolgozni. Éiig"í“:“inTI Egy kitépett lap a jegyzet- füzetből. — ... mérnök, csoportvezető. Párttag, tagja a vezetőségnek. Lelkes KISZ-aktivista. A szülői munkaközösség elnöke, lakásszövetkezeti tisztségvipelő .. — így igaz. — A pártbizottság véleménye szerint: a leglelkesebb és legfáradhatatlanabb társadalmi munkások egyike. — Sose mondtam még, ha munkáról volt szó, hogy nem. — Munkásszülők gyereke. — A legalsóbb rétegekből. — Elismert ember. — Van, aki elismer. — Mérnöki hivatás, közéleti munka. Beszélgessünk erről... — Csak ha kitépi a lapot, s magánemberként beszélgetünk. — Mert? — Mert ennek csak így van értelme. így ildomos. — Ez túlzott szerénység. — Ne higgye. — Akkor mi? — Énrólam még sose írtak, én még sose álltam oda a fényképezőgép elé, egyrészt mert nem azért csinálom, másrészt mert ez csak kárt okoz. — önnek? — Nekem is. — Például hogyan? — Például úgy, hogy egyesek azt mondják: íme, ezért megy neki. — Mondták márt — Sokan. — Pontosan hogy mondták? — Pártkarrierista, minden lé- ben-kanál ... — Tehát: tépjük ki a lapot ...? — Igen, beszélgessünk, ha úgy tetszik, talán lesz is valami tanulsága, de ne egy személyről, hanem egy típusról, egy nemzedékről szóljon ez az írás... — Munkóscsaládból származom, olyan családból, ahol nemegyszer volt üres az asztal. Abból a nemzedékből való vagyok, amely emlékszik a háború előtti dolgok legfontosabb jellemzőire, s amely — ha gyerekfejjel is —, de látta a földosztást, az államosítást, az egyetem megnyitását a tömegek előtt, s látta azt is, mi mindent tettek az egyszerű emberek ennek a rendszernek o megerősödéséért Mentem a falujárókkal, emlékszem a széncsatákra — sőt magam is dolgoztam bányában. Egyetemista fejjel éltem át 1956-ot Láttam a pólfordulásokat, s láttom azt is, hogy változtattak színt egyesek ismét... Egyszóval: a mi nemzedékünk többet élt ót mint amennyit a korunk mutat... — Eszembe jut az iskolaköpeny. Most azért szorgalmazzuk, hogy eltakarja a kihívóan elegáns ruhákat, mi pedig azért hordtuk, mert nem volt ruhánk ... Vagy egy másik emlék: megkaptam az első fizetésemet. Anyám azt kérdezte: mit szeretnél belőle, mit vegyünk? És én nem tudtam parancsolni magamnak, s azt mondtam: egy kiló disznóhúst, anyám, azt vegyél. Süsd meg egybe, s engedd, hogy mind megegyem . .. — Amikor megkoptam a dip* romát, nem várt állás, nem fogta meg senki a kezem, s nem mutatott be senki senkinek. Szóval másképp történtek dolgok, mint ahogy ma történnek. A KISZ-hez vitt az első utam, jelentkeztem, munkát kértem — mert ezt szoktam meg az egyetemen. Nem beszervezés, vagy elhatározás kérdése volt tehát számunkra a társadalmi munka, a közéletben való részvétel, hanem a legtermészetesebb dolog. Nem tudom, hihető-e ez? A politika és a szakma csak később vált így ketté a köztudatban. Bennem, s nagyon sokunkban, ez egy és oszthatatlan. — Ha valamit lótok, hallok, s véleményem van róla — beszélek. Méghozzá a fórumokon, így aztán szép lassan rámragadt néhány jelző, összeférhetetlen, kötekedő, türelmetlen, szemellenzős. De hát mit csináljon az ember, ha egysier nem tud és nem is akar megváltozni. — Valaki azt mondta a múltkor, mikor ilyesmiről beszélgettünk, hogy keserű ember vagyok. Pedig nem igaz. Nem vagyok keserű ember, nem is vagyok türelmetlen, bár tényleg az a véleményem, hogy számos vonatkozásban túlságosan is elnézőek vagyunk. Nagyon könnyen megértjük és elfogadjuk a hibákat, nagyon könnyen kimondjuk: „ebben az objektív helyzetben ...” — Mit mondjak még? Mikor kaptam fizetésemelést? Kaptam, talán ha nem is annyiszor, mint kaphattam volna, vagy mint mások kaptak. De az is lehet, hogy ez nem igaz. Az mindenesetre tény, hogy az embert éri néhány csalódás. Nem tudom, jól gazdálkodok-e ténylegesen az erőmmel, mindenesetre egyelőre úgy érzem: amit elvállalok, azt el is bírom. Szakmai téren is, egyéb vonalon is. És az is biztos, hogy csak akkor érzem jól magam, ha sok a dolgom. — Ja, és még valamit) Sokszor eszembe jut a közelmúlt egy kis története, összejöttünk otthon a régi cimborákkal, melósokkal, s beszélgettünk, vitatkoztunk. És egyszeresek arra döbbenek, hogy azt mondja az egyik: „Mit gondoltok ti ... ?M Nem tudom, érti-e, mit akarok mondani? Ez rosz- szul esett, s Figyelmeztetés volt. Az ember gyokran mondja: nem érdekel, mit mondanak rólam, de ez erre az esetre nem vonatkozhat. Erre igenis figyelni kell. Egy ilyen beszélgetés, egy Ilyen élmény után meglehetősen nehéz a váltás. Bujdosó Attila közlekedési mérnök, a MÁV Pécsi Igazgatóságának mozdonycsoport-veze- tője. Harmincnégy éves. A véletlen hozta így, hogy e két beszélgetés egy napra esett, s a véletlen műve a két beszélgetés közötti minden összecsen- gés és minden különbözőség i& — Miért pont közlekedési mérnök? — Apám vasutas volt, a szó legszorosabb értelmében a sínek mellett nőttem fel. Amikor választani kellett, nem is jutott eszembe más lehetőség. — Mérnök és KISZ-vezetó. Voltak-e konftiktushelyzetek? •— Nem mondom, hogy kis ügyekben nem volt még ütközés, de alapvetően inkább a harmonikus egymásrahatás a jellemző. Mint mérnök több mindent elértem KISZ-vés vonalon is, s mint ,KISZ-es, több mindent megláttam szakmai vonatkozásban. — ön szerint előny, vagy hátrány a mérnök életében a közéleti érdeklődés, aktivitás? —- Is-is. — Mert? — Mert, aki közéleti, illetve társadalmi munkát vállal, az nyilván kevesebb időt tölthet a munkaasztal mellett, illetve kevesebb időt fordíthat tanulásra. De az is igaz, hogy az emberek egy része csak azért tanul, hogy tanuljon, mert divat, s amit olvas, tanul, talán sohasem hasznosítja. Tehát az a véleményem, hogy az életnek kell tanulni, s ebbe már benne van a politika is. — ön dolgozott üzemben — a pécsi fűtőhöz mérnöke volt... — Most utólag úgy érzem: ez volt az igazi iskola, s talán kevés is volt az ott töltött idő. Gyakornok voltam, majd bizonyos mozdonysorozatok gazdája lettem. Az enyémek voltok például a 424-es mozdonyok, majd a 375-ösök ... Ez nagyon szép munka volt. 1965-ben bekerültem az Igazgatóságra, 8 1971 óta vagyok csoportvezető. Az egész Igazgatóság valamennyi mozdonya hozzám tartozik, vagy 150 dizel és mintegy 200 gőzmasina. Egyvóval van munka. — Tíz éve végzett — s amit elért: karrier. — Nem tagadom, nem reméltem ennyit — És kinek volt ebben nagyobb érdeme: a mindenütt jelenlévő KISZ-esnek, vagy a mérnöknek, aki szintén nem ismerte ezt a szót: munkaidő? — Hót, nem tudom. — De a politikai munka mindenképpen nyomott a latba. — Ez természetes is, azt hiszem. — És még mi segítetté? — Szerencsés időben végeztem, úgy gondolom. 1962-ben meglehetősen kevés volt a mérnök, a gond predig sok. Az öreg gépek elhasználódtak, felújításuk és megbízható üzemeltetésük létkérdés volt s ugyanakkor már jöttek az új dízelek «. Időközben elvégeztem a szakmérnök-képzőt is: dizel- és villamos vontatási szakmérnök vagyok — s ennek is súlya van. — Céltudatos ember. •— Realista vagyok. Itt akarom leélni az életem, azt nézem tehát, mi kell ahhoz, hogy ez eredményes és kellemes is legyen. A technológia-váltás mindig új lehetőségeket is jelent —- Meséljen az estéiről I — Ha időben érek haza, játék a gyerekekkel, lemez-hallgatás, könyv. És persze tanulás — most éppen az esti egyetem szakosítójára járok. •— önről itt mindenki azt mondja: rendkívül aktiv, fáradhatatlan. Mi a véleménye a passzivitásról? ■— Lehet hogy kevesebb prasszív ember lenne, ha jobban értenénk az emberekhez. Az is lehet, hogy vannak olyanok, akiket soha semmivel se kerestek meg. Meg olyan is van, hogy valakit eleve eltemetünk. Egyszer azt mondja: nem, most nem érek ró — s aztán már bent is marad őrökre a passzívak skatulyájában ... Csend lesz, s ez jó alkalom e teleírt jegyzetblokk végig lapozására. Három arc, három sors — tucatnyi tanulság. — Van még valami kérdés? ... összerezzenek, az idő tényleg elrohant — Nem, nincs. Ennyi elég. Mindezt most már csak végig kell gondolni... Békés Sándor Nagyon is komoly rovat Nagy örömmel vettem ke zembe Németh Lajos Csont- váry életművét méltató, ma gyarázó írását Nagy buzgalommal neki is láttam a „csemegének' gondolván (régiesen) biztosan új ismeretekkel gazda gítva tehetem le az újságot, De már az első mondatban előbukkanó régies alak „írván" — kissé elkedvetlení tett. Na, de üsse kő — egy kis archaizmus nem árt Csontvárynak, hiszen őt is 0 múltból idézik. Menjünk tovább — gon aoltam. — hadd merítsek a tudományok kútjábói. Nem akartam hinnhasze meinben egymás után hem zsegtek a legszebb idegen szavak: „aspektus", „dimen ziója”, „jelentés-struktúra ja”, „differenciáltabb". Egy szerre úgy éreztem, mintha a gyomromban nehezen emészthető zsíros falat len ne. Na de — gondoltam — talán maradt még bennem annyi a régi latin iskolából, hogy ezeket az idegen szó vakot megemésszem. Ment a dolog, hiszem tudom, hogy az „aspektus” helyett van egy jó magyar szavunk „szemszög", dimenziója szót helyettesítettem a „kiterjedés" szóval. Tehát átküzdöt- tem magam a nehézsége ken. Hamarosan azonban Idegen szavakkal oly szépen megspékelt, dekorált, mondattal találkoztam, hogy megkongattam a vészharangot Az „Idegen szavak szótára” is előkerült e pjáratlan mondat láttán: „A valóság páratlanul érzéki „konkrét” jelen ítése ugyanakkor a látvány „szubjektív" átírása és mindezt a „szubsztanciára” vonatkoztatott „kompozícióban” voló összefogása, majd ennek a „pszichózisból” fakadó „mó- gikus-deveisztikus” világképe szolgálatába állítása és ezzel mitikus szintre emelése — mind oly probléma, amely az európai festészet „kardinális” kérdései közé tartozik.” Németh Lajos itt valóban „remekelt": egy mondatban kilenc idegen szót számoltam meg A „konkrét", „szubjektív", „szubsztancia”, „pszichózis" szavak megfejtése simán ment, — hiszen ezek már bevett, meghonosodott idegen szavak, de már a „mágikus-dereiszti- kus”, „kardinális kérdései" kifejezéseknél kevésnek bizonyult az „Idegen szavak szótára”. Majd a rajztanárunk segít a munkahelyemen — gondoltam. De itt már ó sem tudott segíteni. Őszintén szólva, csalódottan tettem le az újságot, mert sok zavaros fogalom maradt a fejemben. Elgondolkodtam: így akarja a szerző Csontváry művészetét publikálni a széles néptömeg számára, így akarja a festészetet megkedveltetni, megismertetni a közönséggel? Ilyen — idegen szavaktól hemzsegő •— szöveget kevesen fognak végigolvasni — különösen a mai fiatalok közül, akik a latin nyelvet nem ismerik. Szeretném, ha Németh Lajos ragyogó felkészültségét, műértését, szaktudásét magyarosabban közölné velünk. így szívesebben olvasnánk írását, a széles tömegek is jobban megértenék, még sokat tanulhatnánk tőle. Bálványos Róbert i A p
