Dunántúli Napló, 1973. november (30. évfolyam, 291-319. szám)
1973-11-17 / 306. szám
2 DUNANTOl! NAPLÓ 1973. november 17. 24 ora a nagyvilágban er-'-.-.'er Ptt.1 Losonczi Pál látogatása Ghánában Európai biztonsági értekezlet A hivatalos, baráti látogatáson csütörtök óta a Ghánái Köztársaságban tartózkodó Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken a reggeli órákban megkezdte hivatalos" megbeszéléseit Ignatius Kuti Acheampong ezredes, ghanai elnökkel. A tárgyalások után Losonczi Pál programjában vidéki út szerepelt. A fővárostól mintegy 30 kilométerrel északra fekvő Témába látogatott. Útjára elkísérte Acheampong elnök. A i város modern kikötővel rendelkezik, s itt található az ország ; ipari létesítményeinek többsé ge. Losonczi Pál a kikötő és egy lakónegyed megtekintése I után felkereste a város csoko ládégyárát. Losonczi Pál kora délután | visszatért Accrába, ahol látó ! gatást tett az egyetemi város- | negyedben. Az európai biztonsági és ! együttműködési értekezlet má- | sodik szakaszának munkaszer- j vei intenzív munkát végeznek j Genfben. Pénteken — mint o .sajtóköz- | pontban ismeretessé vált — j számos albizottságon kívül ülést tartott a harmadik na- j pirendi ponttal foglalkozó fő- | bizottság is, amely a kulturális 1 együttműködés kérdéseit tárgyalja. A bizottság ülésén elhatározták, hogy a különböző országok által benyújtott javaslatokat témák szerint úgynevezett katalógusokban foglalják össze. A bizottság öt albizottságában Svájcot, Ausztriát, Franciaországot, Svédországot és az NDK-t bízták meg a katalógusok elkészítésével. A szocialista országok diplomatái ezzel kapcsolatban kifejezték azt a reményüket, hogy a határozat lépést jelent g biztonsági értekezlet záródokumentumai kidolgozásának megkezdése felé, Az ENSZ politikai bizottságának határozata Szigetelték el a dél-afrikai faiiiidözö rezsimet K5/D. NAPtÖ. TELEFOTO "Felvételünk Accra repülőterén készült, Losonczi Pál oldalán Acheampong ezredes, a Ghanai Köztársaság elnöke. Fegyverkorlátozás Genfben pénteken megtartotok esedékes találkozójukat a Szovjet—amerikai hadászati fegyverzetkorlátozásról szóló tárgyalás (SALT) küldöttségei. A két küldöttség megállapodott abban, hogy november 17- től szünetet tartanak munkájukban. A tárgyalásokat a feltevések szerint december közepén folytatják. A szovjet küldöttség megítélése szerint a szeptember 21 és november 16 között Genfben megtartott találkozók hasznosok és konstruktívak voltak. F SZÖUL: ötórás látogatásának befejeztével Kissinger amerikai külügyminiszter visszautazott az Egyesült Államokba. Kissinger azért utazott Szöulba, hogy megnyugtassa Pák Csöng Hi-t, az Egyesült Államok nem vonja ki onnan az ENSZ lobogója alatt Dél-Koreában állomásozó 40 000 katonáját. F VÁRSO: Pénteken elindult Lengyelországból annak a különleges lengyel alakulatnak az első csoportja, amely az ENSZ j közel-keleti békefenntartó erőiben teljesít majd szolgálatot. A különleges egységet a 6. légi deszant-hodosztály katonáiból állították össze. F OTTAWA: Sharp kanadai külügyminiszter kijelentette, hogy o Szovjetunió és Kanada kapcsolatai sikeresen fejlődnek és a jövőben tovább erősödnek. Hozzáfűzte, hogy közelgő látogatását a Szovjetunióban a kanadai kormánynak az a kívánsága vezérli, hogy tovább javítsa a kanadai—szovjet kapcsolatokat F BONN: Brandt nyugatnémet kancellár nem kívánja magát jelöltetni a szövetségi elnöki tisztségre — legalábbis ebben az évtizedben nem. Ezt a bonni kormányfő jelentette be pénteki sajtóértekezletén, amelyen a nyugatnémet kormány csütörtökön zárt ajtók mögött tartott, 12 órás maratoni üléséről számolt be. F MOSZKVA: Leonyid Brezs- nyev pénteken a Kremlben fogadta Armand Hammert, ar Occidental Petroleum Corpora lion elnökét, oki az Egyesült Államok üzleti köreinek képviselőjeként tartózkodik Moszkvában. A beszélgetésen a szovjet—amerikai kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok néhány kérdését tárgyalták meg. F VARSÓ; Pénteken hazautazott Varsóból az a bolgár párt- és kormányküldöttség, amely Todor Zsivkovnak vezetésével 5 napot töltött Lengyel- országban hivatalos baráti látogatáson. A lengyel—bolgár csúcstalálkozóról közös közleményt adtak ki. Veszélyben Vergara élete • A chilei katonai junta bejelentése szerint a népi egység kormányának volt belügyminiszter-helyettesét, a kommunista Daniel Vergarát Chile déli részében, Dawson szigetén tartják fogva. A súlyos kínzások és a kényszermunka komolyan megrongálták Vergora egészségét. Mivel o junto megtagadta tőle az orvosi segítséget, Daniel Vergara élete veszélyben forog. F CHANIA: Kréta partjainak közelében tengerbe zuhant egy amerikai katonai repülőgép. A gépen tartózkodók közül heten meghaltak, hármat sikerült megmenteni. F GENF: Pénteken befejezte | munkáját az állandó szovjet— amerikai konzultációs bizottság \ második ülésszakai A bizottság j 1974. elején nyitja meg mun- j káját. | F WASHINGTON: Edward Kennedy szenátor 12 éves hát csontrák támadta meg. A gyermek jobb lábát amputálni kell. Fegyveres harc Dél-Vietnamban A saigoni katonai parancsnokság egyik szóvivője péntekre virradóra közölte, a 14-es számú főközlekedési út mentén, Saigontól 199 km-rel észak-ke- letce, Quong Dúc tartományban már második napja folynak o harcok különféle katonai támaszpontok birtoklásáért. A szóvivő közölte még, hogy a saigoni csapatok 45 katonát vesztettek; állítása szerint o felszabadító erők 126 harcosukat vesztették el. Ugyancsak a soigoni katonai szóvivő közölte: a hazafias erők csütörtökön Pleiku tartományban is megtámadtak egy saigoni hodoszlopot. Nem közölte, mekkora veszteség érte a megtámadottakat. Az ENSZ közgyűlés különleges politikai ügyekkel foglalkozó bizottsága csütörtökön 84 szavazattal 3 ellenében és 23 tartózkodással határozatot hozott arról, hogy a dél-afrikai fejüldöző rezsimnek nincs joga képviselni Dél-Afrika népét. A határozat állást foglalt amellett, hogy Dél-Afrika népe igazi képviselőinek azok a felszaba- ditási mozgalmak tekinthetők, amelyet az Afrikai Egységszer-! vezet a nép törvényes képviselőinek elismert, A határozat ellen csupán az Egyesül* Államok, Nagy-Briían- nia és Portugália szavazott. A különleqes politikai bizottság felszólította a Biztonsági Tanácsot, határozottan érvényesítse a Dél-Afrikával szemben 10 évvel ezelőtt elrendelt fegy- verszállítási embargót. Felszólította továbbá a tagálla'mok kormányait, úgy szigeteljék el a dél-afrikai rezsimet, hogy nem kötnek vele katonai megállapo. dósokat, nem vesznek részt ve!e sportvetélkedőkön, bezárják ke. reskedelmi irodáikat Dél-Afriká- ban és nem részesítik kereskedelmi kedvezményekben, hitelek ben és egyéb gazdasági jellegű biztosítékokban o fajüldöző rendszert, Kína képviselője nem volt jelen a szavazáson de később kijelentette: a határozatra szavazott volna, Diáktüntetés Athénben [ Pénteken este az Utcákra vo- 1 nultak az athéni műszaki egye- : tem épületét megszállva tartó j diákok. A több ezer fogyi tün- 1 tető menet a katonai diktatúra felszámolását követelő jelszavakat harsogva a miniszterelnökségi hivatalhoz indult, útját azonban csaknem háromezer rendőr zárta le. A rendőrök gumibotokkal támadtak az egyetemistákra, azok pedig kőzáport zúdítottak a rendőrökre. Hírek szerint az összecsapásban öt diák és négy rendőr sebesült meg. A műszaki egyetemen ülésező diákbizottság szerint a rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre és kettőt közülük megöltek. A rendőrség szóvivője cáfolta ezt a hírt Legfrissebb jelentések szerint az egyetemisták megkezdték o barikádok építését az egyetemet környező utcákon. Af athéni műszaki egyetem vezetősége pénteken bejelentette, hogy az események hatására bizonytalan időre felfüggesztik az előadásokat és bezárják az egyetemet. Fellőtték a Skylob harmadik expedícióját Pompidou Angliában Pompidou francia köztársasági ejnök pénteken két napos tanácskozássorozatra Angliába érkezett. Heath kormányfő a northolti támaszponton várta az elnöki különgépet és a két vezető qépkocsin hajtatott a London közelében fekvő chequersi kormánybirtokra, a tárgyalások színhelyére. Angol kormánykörökben azt húzzák alá, hogy a chequersi találkozóval megkezdődött a kilencek decemberre Koppen| hágóba összehívott csúcsértekezletének előkészítése. Az angol főváros politikai megfigyelői az összesen hat órára tervezett angol—francia megbeszéléseknek két elemét .domborították ki: 1. a közös piaci országok együttes stratégiai és világpolitikai helyzetének erősítését, és 2. a kilencek belső ellentéteinek tisztázását, amelyek főleg Anglia és Franciaország problémái. Pénteken reggel, közép-európai idő szerint 15.01 órakor — [a Cape Carneval-i támaszpontról fellőtték az újabb Apolló űrhajót, amely a Földtől 435 kilométerre lévő pályán keringő amerikai űrlaboratórium, o Skylab személyzetének harmadik csoportját • szállítja világűrbeli munkahelyére. Ez egyébként az amerikai asztronauták utolsó önálló missziója, mielőtt a szovjet—amerikai közös űrkutatási program keretében 1975- ben sor kerül majd o szovjet és az amerikai űrhajósok első együttes vállalkozására. A Skylab—3. misszió részvevői Gerald Carr, a tengerész gyalogság 41 éves alezredese, Edward Gibson 37 éves napfizikus és a 43 éves William Bogue alezredes, a légierő berepülő pilótája, mindhárman „újoncok" az űrutazásban — összesen 85 napot töltenek az űrben. Az eddigi leghosszabb úrvállalkozás célja kettős: a tavaly márciusban felfedezett Ko- houtek üstökös megfigyelése és az űrlaboratóriumban dolgozó emberek állóképességének. Illetve a tartós súlytalanság állapota által okozott fiziológiai hatásoknak és elváltozásoknak a vizsgálata. Börtönben az ötödik fasiszta ERZSÉBET napra aiándék utalványt a MERUKER-től TÜNDE, SZTÁR, ELEGANCIA, ARANYPILLE c—*\ (MA Megtörtént az ötödik letartóztatás is a La Speziában és Padovában leleplezett újfasiszta összeesküvés ügyében. A most őrizetbe vett Eugenio Riz- zato 57 éves, és a volt fasiszto hadsereg tisztjeként elkövetett háborús bűnökért (partizánok kivégzése) hót évet ült börtönben. A hatóságok szerint egyik kulcsfigurája volt a leleplezett összeesküvő hálózatnak. A különböző városokban működő bandák ^összeköttetésének megteremtésében játszott fontos szerepet A vizsgálat az olasz állam- rend megdöntésére irányuló szélsőjobboldali szervezkedés ügyében egyre szélesedik. Számos merényletről, amelyeket az elmúlt időszakban hajtottak végre különböző olasz városokban, bebizonyosodhat, hogy a most leleplezett csoportok szervezték, követték el. Nixon elnök „kót-félidős” találkozón fogadta a képviselőhöz és a szenátus legfontosabb köz- tórsaságpárti személyiségeit A találkozó célja félreérthetetlenül az volt, hogy az elnök megszerezze saját pártja törvény, hozóinak támogatását és ily módon megerősítse egyre ingatagabb belső helyzetét November első fele a belpolitikai katasztrófák egész sorát hozta Nixon számára. Ezek kiindulópontja még mindig az emlékezetes Watergate-ügy, tehát az a betörés, amelyet az adminisztráció egyes vezető tisztségviselőinek áldásával a demokrata párt választási főhadiszállása ellen követtek el a | legutóbbi elnökválasztási kam- í pány során. Köztudott azonban, hogy az- I óta ez az ügy messze túlnőtt ] magán a betörésen. A vizsgá- | lat során egész csomó súlyos [ pénzügyi és politikai korrupció bukkant fel a homályból. S ami I ezeknél is jelentősebb: napirendre került Nixon és körének egész államvezetési módszere. ; Az, hogy vajon az Egyesült Állomok áttér-e a titkos politikai módszereket alkalmazó, a vég- i rehajtó hatalom abszelút felsőbbrendűségén alapuló kormányzatra — vagy fenntartja az amerikai típusú burisoó demokrácia eddigi kormányzati módszereit Ez a vihar már eddig is rengeteg áldozatot követelt Volta képpen ez sodorta el és kényszerítette lemondásra a korrupció miatt börtön küszöbére került Agnew alelnököt Ezért van vád alatt két volt kabinetml- p'srter, s ebbe bukott bele c Kormányzati krízis az USA-ban Fehér Hóznak az a gárdája, amely Nixon oldalán eredetileg az országot ténylegesen kormányozta. A valóságban tehát sokkol többről van szó, mint a Watergate ügyről. S minden részlet, minden epizód, ami ebben az ügyben nyilvánosságra került nyomban Nixon személyes jövőjét és az amerikai kormányzati módszerek lényegét érinti. November első felét éppen az tette politikai katasztrófává, hogy olyan epizódok bukkantak fel, amelyek az elnök helyzetét erősen súlyosbították. Lényegében az történt hogy Nixon október vége felé menesztette Cox különleges ügyészt, aki a Woter- gate-ügy kivizsgálásával volt megbízva. Cox nem akart beleegyezni abba. hogy Nixon a Fehér Házban lefolyt beszélgetéseket rögzítő, s így az ügyben perdöntő maqnetofonszalogok helyett azok „átiratát" bocsássa a szövetségi bíróság rendelkezésére. Cox menesztése az igazságügyminiszter és helyettesének lemondásához vezetett, akik nem voltak hajlandók aláírni a különleges ügyész felmondólevelét Ez az ügy Nixont szembeállította az egész kongresszussal: azokkal a republlkánuspárti honatyákkal is, akik eddig védelmezték az elnököt. Ennek követkertében az elnök kénytelen volt visszavonulót fújni és beleegyezni abba, hogy a kilenc legfontosabb magnetofonszalagot átadja a szövetségi bírónak. Ekkor derült ki, hogy a kilenc magnetofon szalag közül kettő hiányzik. Mégpedig csodálatos módon éppen az a kettő, amely Nixonra terhelő bizonyítékokat szolgáltathatott volna. Az egymásnak ellentmondó, kapkodó magyarázatok lehetetlen helyzetbe hozták Nixon elnököt. S miután — mint említettük — a Watergate-ügy csak jelképe az amerikai kormányzati rendszer egészét megingató válságnak, soha nem hallott erővel hangzott fel a követelés: az elnök mondjon le. Ezt a követelést különösen az tette a Fehér Ház számára veszélyessé, hogy a kormányon lévő republikánus párt a legutóbbi részleges választásokon komolyan visszaesett és ezt a Fehér Ház körüli botrányoknak tudják be. 1974-ben időközi választások lesznek, amelyeken az egész képviselőházat és a szenátus egyharmadát újraválasztják. A köztársaági törvényhozók attól reszketnek, hogy elveszítik mandátumukat, ha a politikai válság árnyékában kell választási harcba bocsátkozniuk. Végül: 1976-ban elnökválasztás lesz, s az elnökválasztási küzdelemben a hivatalban lévő elnök mindig nagy szerepet játszik. Ezért az utóbbi napokban egyre jobban elterjedt az. a kombináció, hogy a lemondott Agnew alelnök helyébe kinevezett ugyancsak köztarsaságpártl Gerald Ford kinevezésének jóváhagyása után megindul majd az általános politikai támadó* Nixon lemondásának kikényszerítésére. Ez ugyanis biztosítja még hqrom évig a republikánus adminisztráció hivatalban maradását Egyben art a reményt nyújtja, hogy három év alatt a republikánusok sebei behegednek, a botrány árnyékától megszabadulva indulhatnak az 1976- os elnökválasztási küzdelembe. A külvilág, a világpolitika szempontjából nem kockázat- mentes mindaz, ami az Egyesült Államok belpolitikai életében történik. Tagadhatatlan, hogy Nixon hivatali időszakában érlelődött meg az az amerikai politika, amely az erőviszonyok józanobb tudomásulvételén alapult és ezzel javította a nemzetközi enyhülés lehetőségeit. Ez természetesen nem Nixon személyes műve, hanem a nemzetközi életben bekövetkezett erőviszony-változások következménye. Mindamellett Nixon esetleges távozása jelt adhat az enyhülési politika amerikoi ellenfelei számára az aknamunka fokozására s ezért lassíthatja, ideiglenesen visszavetheti a nemzetközi enyhülés folyamatát A tényleges helyzet azonban az, hogy a külvilág —• áz amerikai kormányzati rendszer, az amerikai életforma e nagyszabású válságának csak szemlélője. Nixon jövendő sorsa ma egyértelműen amerikai belpolitikai ügy és csakis az Egyesült Államok belpolitikai dzsungelében folytatott közelharc során dől majd el. (— i~* —§ ♦