Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)

1973-10-07 / 266. szám

Bertók László:

így élt Csokonai Vitéz Mihály

GALAMBOS! LÁSZLÓ

Csokonai

Kankalin meg nárcisz mozdul. Kupa borra hajnal csordul. Menny bál omló szalagok: sugár, árnyék védik testét. Hűségét: az aranyszentélyt óvják morcos alkonyok.

Júlia, tolt rózsaágból fátylat száné. Jön a Vándor, karja konok cserfaág.

Ná a hegy. A homok serken. Vércse vijjog át a berken. Tűzben ring az égi ágy.

Ottóimat a sajgó ország nem borit rá. Bölcs rokonság: ardó-mezö hívja csak.

Várja virág. Bogáncs veri. Röptét látják. Vendégeli; boldog kántor, fürge pap.

Mézes főttet nyújt a kamra. Rontást rejt a szükség marka. Bizalom bont szőnyegeL Karcsú kócsag: fönn a múzsa. Nyikorog a közöny kútja.

Bújtat falánk szörnyeket

Igét hirdet jár a ludtoil. Hárfahúrra új dalt hangol Mtnpalángnál Szent Mihály.,. Kristályködmön, éj takarja. Kalácsot süt most az anyja. Angyal melle muzsikál.

Anyaöl: mély kisded-jászol Bú fejet borzolsz, játszol. Sarjad férfi fájdalom.

Épül már a Jóság könyve, aki hja, mindörökre suhog selyem szárnyakon.

Modérfészkek: zsongó felhők, jétmlnbokrok: bársonykendők körülötte lengjetek.

Holdas vállát ércvörös fák pofázta zzók, koszorúzzák tükröt lombú ligetek.

Sziklák fölött függ a lepke. Szelence a naplemente. Kattintják a tünde zárt Júlia, szép margaréta, zöld füvek közt a poéta teád soha nem talált

Szerencsével ritkán forgó Magyarország: nagy koporsó, harang bong a bérceken. Gyertyát gyújtó ősi gyászra, kőkengósú kupolákra táróét lobbant Debrecen.

KALDI JANOS:

Psyché

Sanót fújja • aél: vldéa és tmmorú.

Msl Járt Msrrv fórt DteM eseeeé-éeszefú.

Vlgvúl ré, oM oOIU-WUdts ét.

mi % álmodta: togv*" WSlsIsn. Mm, fént, messze Télijén,

héfthÓT follGgon

Ml JÓZSEF:

A cédrus tövében

egyetlen gyík se csak a kő a kő egy hulla szörtelen szeméremdombja a gyökér is csak azért hagy a görcsös törzs madártalan égre a verdeső koronát

vagy az ég poklát a kö poklával

logalább kortyok oltanák a szomjat

forrásnélküli a kö az égből eső még nem esett

C

sokonai azt irta Lillának búcsúlevelében, hogy „Elmegyek Keszthelyre és csak édes emlékezetedet viszem el magammal. Ores lesz az én szobám tetőled; de szívemben mindenkor jelen leszel.” — A szakítás utáni napon, fejében öngyilkosság gondolatával

Keszthelyre indult. Szerencséjére Otitársa akadt A komáromi születésű, debreceni iskolatárs, Szokolai Dániel éppen ekkor kelt útra, hogy Somogy megyében, Hedrehelyen elfoglalja a tanítói állást

Útközben a vidám cimbora vigasztalta, de Keszthelyre érve elváltak egymástól. Szokolai- nak sietnie kellett, hogy hivatalát időben elfoglalhassa, Csokonai pedig, habozva, egyelőre a városban maradt A keszthelyi tanári állást már nem szorgalmazza, hisz csupán Lilla miatt vállalta volna. Szokolai viszont egész úton csábította, hogy menjen Somogyba. Hed- rehely közel van Nagybajomhoz, ahol Pálóczi Horváth Ádám lakik, s még közelebb Csökölyhőz, ahol Kis Bálint, debreceni származású diáktársuk a segédlelkész.

Szokolai távozása után néhány napot tölt Keszthelyen. Lakását az egykori szállá falán tábla hirdeti: „Itt szállt meg Csokonai Vitéz Mihály, a nagy magyar költő 1798-ban”. Az idegen városban egyik napról a másikra rászakadt a magány. Betegsége is kiújult Baráti szóra, gondozó kezekre vágyott ezért ismét útnak eredt. Füreden, Tihanyán át. Szántódnál somogyi földre lépett Kinek mondhatta volna el körben bánatát ha nem a természetnek, füveknek, fáknak, köveknek. A füredi parton című költemény, melyet később átírt és A tihanyi ekhóhoz címen vált ismertté, a kitaszított költő magányát és keservét visszhangozza ma is:

Óh Tthannak rijjadó hányái Szállt ki szent hegyed közül, lm kit a sors eddig annyit

hánya,

Partod ellenibe 01.

Itt a halvány holdnak főnyim Jajgat és sir elpusztult

reményén

Egy magános árva szív,

Egy magános árva szív ,..

htincsen, aki lelkem vigasztalta. Oly barátaim nincsenek; Vállat rándít, akJ sorsóm hallja;

Már elhagytok mindenek. Nincsen szár az emberekbe; Hadd öntsem ki hát

vaskebletekbe Szivem bus panaszait. Szivem bus panaszait

Hol van már a nagy lendület, amely két évvel korábbon Pest és'Pozsony felé hajtotta ? Egy megtört ember áli előttünk, aki ott folytatja, ahol Sárospatakot, majd Debrecent elhogy- va, kis falusi tanítólakások és paplakok ajtaján kopogtatva, vándorköltőként elkezdte. Megy Szokolai Dániel után Hedre- helyre. Miért? — így emlékezett később az útra: „Örök

számkivetésre kárhoztattam magamat és cél és reménység és minden nélkül elbuttam a rengeteg Somogyba.”

Hedrehelyig nem ért eL A szomszéd faluban, Csökőlyben ágynak esett. Nagy Gergely tisztelete« — ugyancsak egykori debreceni diák — és veje. Kis Bálint fogadták hajlékukba. Megérkezése napján kitelte a hideg és „oly rosszul lett, hogy már másnap Kaposvárról Varga doktort” kellett kihozatni hozzá. Három hét múlva kezd lábadozni. Nagy Gergelyné és Kis Bó- lintné, a ház asszonyai annyira megszeretik a türelmes beteget, hogy valósággal családtagként kezelik, felgyógyulása után nem akarják elengedni.

Közben beköszönt a tavasz. Az eleinte csak rövid mezei sétára vállalkozó költő hamarosan átrándul, majd átköltözik barátjához, Szekcióihoz, /j másfél órányira fekvő Hedrehelyre. Az

* Szerzőnek a Móra Kiadó- ! nál megjelent, az ifjúság szá- I mára írt művéből.

első hedrehelyi napokról Gaál László emlékezését idézzük: „Elveszett kedvese miatti bújától az idő múltával valamennyire szabadulván, jó barátja társaságában, a gyönyörű erdők és szőlőhegyek közötti többszöri járás-kelés által egészsége, sőt egyrészben elébbeni ártatlan vi- dorsága is visszatért.” Külön öröme, hogy ezen a tavaszon Kis Bálintot is áthelyezték Csö- kölyből Hedrehelyre.

A vidámságot, a tréfát és a bort szerető Szokolai Dániel, akit később egyházi felettese „korhely tanítónak" nevezett, hamarosan lelket lehelt bele. Kis Bálinttal, hármasban mint- hacsak a debreceni Nagyerdőről csöppentek volna a somogyi erdők közé. De itt nem voltak kollégiumi törvények, nem volt Szilágyi Gábor. Mindenki kedvében járt a lassacskán felépülő betegnek.

E

gyik reggelen parasztszekér állt a hedrehelyi ta- nitólakás elé. Szokolai Dániel felsegítette az ülésre barátját, és elindultak Nagybajomba, Pó- lóczi Horváth Adóm látogatására. Pálóczi Horváth és Csokonai még 1792-ben verses levelet váltottak, s Kazinczy volt, aki „enyv gyanánt fogta össze" őket. Ismerősként köszöntötték egymást

Páláczf Horváth oz idősebb és nevesebb költő. Amellett jogász, teológus, mérnök, csillagász, valóságos polihisztor. Ráadásul jó gazda. Birtoka, földje van, amiről Csokonai csak álmodozott Még aznap este bemutatja vendégét sógorának, Sárközy Istvánnak. Sárközy iro- dolomkedvelő bajomi földbirtokos, aki maga Is levelezett Közi nczyval.

Csokonai egyik naprél a másikra olyan társaságba kerül, ahol já bor és pálinka mellett irodalomról, politikáról folyik a szó. Nem győzi dicsérni Sárközy könyvtárát ahol o francia felvilágosodás Íróinak, Diderot- nak, Voltairenek a könyveit is ott találja. Sárközy messze áll az ő jakobinus indulataitól, de a németeket vele együtt szidja, s lelkesedik a franciákért.

A költőt hámor megszereti. Kéri, költözzön át hozzá Hedre- helyről. Akár holtáig ellakhat nála. Csokonai belátja, hogy az alispánjélölt földesúr sokkal inkább képes a vendéglátásra, mint a hedrehelyi tanító, s az sem megvetendő, hogy Nagybajomban könyvek, irodalmárok társaságában élhet. 1798 júniusában átköltözik Sárközy Istvánhoz. Kisebb-nagyobb megszakításokkal majdnem egy esztendeig lakik nála.

Június végén a házigazda és • somogyi nemesség nagy ünnepre készül. Július negyedikén fogják beiktatni Kaposvárott a főispán! székbe gróf Széchényi Ferencet A név hallatára Csokonai felüti a fejét Széchényi Ferenc? — Az egyetlen főúr, aki két esetben pénzzel támogatta. Itt az alkalom, hogy újra lekötelezze. Gyorsan megírja A haza templomának örömnapja című költeményét a górt magasztalásóra, Sárközy- től pénzt kér, s Pécsre utozik, hogy versét kinyomtassa. Amikor a beiktatási ünnepség napján átnyújtja Széchényinek, száz forintot kap tőle.

Kaposvárott végignézi a nemesek bevonulását, a beiktatási ceremóniát Gratulál házigazdájának, aki Széchényi mellett alispán lett. A tőle kapott díszmagyarban az esti bálon is részt vesz. Sürög-forog az úri gyülekezetben, s hogy valamivel viszonozza a vendéglátást hirtelenjében újabb alkalmi költeményt kanyarít. Ezzel Széchényi Ferencnének tiszteleg, s ötven forint honorárium üti a markát.

Július 7-én utaznak vissza Nagybajomba. Ott a házigazda feleségének nevenapját ünnep- tik. Mit tehet a vendég? öt aztán igazán illik felköszöntenle. Pedig sokallja már az alkalmi versgyártást Humorosan szőve bele véleményét a köszöntőbe:

Mennyi volt a pécsi várban, Mennyi itthon s Kaposvárban Fáradtságom és balom I Alig lövök meg omonnon,

S mór letett lantom újonnan Felparancsolja Bajom. a- N. Nádasdi Sárközy Istvánná ... tiszteletére)

Alkalmi verset addig Is, később Is sokat írt Különösen Somogybán, ahol a vendéglátó uraságok szinte elvárták a köszöntőket Mással fizetni nem tudott, így szolgálta meg az ellátást Alkalmi verseit nem sokra tartotta. Amikor néhány óv múlva annyira megszaporodtak, hogy kötetet állíthatott össze belőlük, o bevezetőben így minősítette őket:

„En magam Is megvallom, hogy ennek a gyűjteménynek nagy részét nem azért adom ki, mintha azokat a múzsákhoz méltónak tartanám. Egy része iát azért világot, hogy magam is érzem róla. hogy valósággal poétái darab. Más részét né- hol-néhol képenként helyenként tartom poétáinak. Vannak olyan poémák benne, amelyeket a tárgynak nevezetes volta miatt, vágynak olyanok, amelyeket tiszteletből vagy háládatosság- ból, vágynak, amelyeket parancsolatból nyomtatásra adtam.. Nincs nagyabb rosta az időnél... Elég van ebben az ón könyvemben olyan, amit magam is csak az 6 számára tartok.” Egyelőre nem menekülhet Sárközy István bemutatja a rokonságnak. Elviszi anyjához ós öccséhez Kisasszondra, el Sárközy Lászlónéhoz Kiskorpádra. Kisasszondi kirándulás emlékót őrzi a költő egyik legszebb verse, A magánossághoz. „Ha mások elhagynának is, ne hagyj el” — fohászkodik a magányhoz, amely egyedüli „mentsvára a szomorkodóknak", kerüli a királyok udvarát ós a kastélyokat

Hiába a szíves vendéglátás,

az úri ceremóniák, a költő nem csinálhatja, amit szeretne. Vendéglátói többsége abban látja a költészet feladatát hogy mulattasson, alkalmi eseményeket zengedezzen. KI kiváncsi a kastélyokban az á bánatára? Megfeneklett terveire? Lillára? Újra rádöbben, hogy egyedül von. Hova menekülhetne. hol sírhatná el keserveit ha nem a természet ölén:

Itt a magános völgybe is

cserében

Megfrisselö árnyék fedez,

A csonka gyertyánok mohos tövében

A tiszta forrás csörgedez.

A versben megörökített kisasszondi cserfák, bükkfák, gyertyánfák alatt Rousseau tanítványa áll. Amit a társadalomban nem tehet meg, itt a természetben véghez viheti:

lekenned úgy csap a poéta

széjjel.

Mint sebes villám setétes

éjjel;

Midőn teremt új dolgokat S a semmiből világokat.

Egy évvel korábban, oldalán Lillával még reménykedett. Most 1798 nyarán legszívesebben otthagyna csapot-papot Augusztus negyedikén lehangolt keserű levelet küld Nagybajomból Erdélybe, Aranka Györgynek:

„Nálunk nem a hazának fial változtak el, hanem egyéb — — — —. Boldog vagy áh kisded Erdélyi... Vajha tihozzátok, Bethlen fejedelem tartományának nagylelkű polgárai I — vajha tihozzátok csak egyszer bé- utazhatnék ... Hányt engemet a szerencse tulajdon hazámba és tulajdon hazámért... és egyedül az nyugtatott engemet s az serkentgetett eddig, az ébresztett o munkára, hogy, ha nem telt is, akartam, ha másért nem Is. legalább a jövendőért... Néktek örülni fog a jóvá — ama késő — emberi nyom, ml rojtunk pedig szánakozik.”

Páláczf Horváth Adómnak és Sárközynek bizonyára elmondta ezeket a gondolatokat. Ilyenkor azonban rendszerint előkerült a pálinkás vagy borosüveg, s népdalok, régi mogyor énekek dudolgatáso közben nyugtatgatták: Úgy sem tehetünk

semmit Horváth Adám sOsem- hallott somogyi népdalok dallamára tanítja. Teheti, mert több százat gyűjtött össze. Csokonainak sem kell szégyenkeznie. Már 179á-bon háromszáz dalból álló gyűjteménye volt A hangja rossz, de a zongora ősén, a spinéten kitűnően játszik. Legtöbbször 6 kíséri a többiek éneklését

A pof!tikot tehetetlenség érzése és a népdalok példája irányítja tollát, amikor népies verseket kezd Írni. Ekkor készül el a Parasztdal, majd a Szegény Zsuzsi a táborozáskor és a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, hogy csak a legismertebbeket említsük. Ezeknek a verseknek Ízes népi humora, népdalformája, népies kifejezései, friss paraszti néplességük jelzik az utat amelyen Petőfi majd nagy költővé válik. Mintha őt hallanánk a Parasztdal strófáiból:

Füstöl, galambomI lüstöl a Kéményetek;

Mert tán bizony nagyon alá Tüzeltetek,

Héj, héj, az in szivembe Is Nagy tűz vagyon;

Héj, héj azért sóhajtok én Ilyen nagyon.

1 798—1799 telében fórunk. Csokonai, ha megunja a nemesi kastélyokat, szef

ényebb barátaihoz menekül.

zokolai Dánielhez Hedrehelyre, Kis Bálinthoz Csökölybe. A bor Ott sem hiányzik, s neki van tehetsége az uraknál látott-hallott fonákságok megidézéséhez. A volt iskolatársak dülöngélnek a nevetéstől, ha egy-egy németeket majmoló uracskót, vagy pipiskedő dámát kifiguráz.

Ezen a télen írja meg Csökőlyben és Hedrehelyen vidám hőskölteményét, a Dorottyát a játékosan mulatságos eposzt, melyet öleimében „furcsa vitézi versezetnek" nevez. A pártában maradt vénlányok Dorottya vezetésével szövetségre lépnek, hogy egy farsangi mulatság alkalmával meghódítsák maguknak a házasságtól húzódozó agglegényeket. Most sem akarja elvenni őket senki, de az eposzok régi törvénye szerint közbelépnek az istenek, s miután Vénusz Ifjú leányokká varázsolja a néniket, — a „furcsa vitézi versezetben” — mindegyik megtalálja a maga párját

A csúfondáros humor és vidámság „kútfeje — ahogy Csokonai írja — az, hogy a történet amely magában nevetséges, úgy adom elő, mint nagy és fontos dolgot..." A „nemzeti visszaéléseket”, a nemesek magyartalanságát és tudatlanságát kívánta kigúnyolni. Felvonultatja kortársait, akárcsak a Tempelölben, de a gúny Itt elsősorban a női nem ellen irányul.

Költő ír szerepel a hőskölteményben. Alakjában nem nehéz Csokonaira ismerni. A karneváli mulatságra csilingelő társaság. amely éppen úgy vonul be Kaposvárra, mint 1798. július 4- én a főispán! beiktatásra, a költőt fel sem veszi a szánra. De ahogy annakidején Széchényi Csokonait, Dorottya az eposzbéli költőt jutalmazza meg. Földet Is ad neki, amire Csokonai egész életében vágyakozott, íme, Dorottya végrendeletének öt sora:

Minthogy, amint mondják,

eddig minden nagyok üresen bocsátók;

neki fundust hagyok.ÍJ Lencseni kertemet

mezei házammal, Minden bankáimat

az egész smokkommal Adják néki;

ebből holtig elverselhet.„,

A vígeposz nemcsak a esökőlyl és hedrehelyi cimborákat fakasztotta humorra, hanem a környékbeli nemesi házak kiké- K is. A sikeren felbuzdulva egyre élénkebben foglalkoztatja m költőt az Árpád fejedelemről és a honfoglalásról szóló nagy nemzeti eposz terve. Az elejét még Sárospatakon megírta. Ha egyszer valami vagyonhoz Jsit, vagy eddigi írásait kiadhass, semmi mással nem akar foglalkozni. csak vele. Van-e erre remény? Somogybán úgyszólván semmi I Ehet, Ihat. Sárközynól akár holtáig ellakhat de sem a Dorottyában megidézett „fundust”. sem a rég vágyott kiadót nem horza eléje a szerencse. Csupán egy átmeneti állást kínálnak fel neki, s még egyszer tanár lesz.

PAKOUTZ ISTVÁN

Csokonai utolsó verse

Filoméla-kidaloltan Maradtál csak liba-sorban; Káromlásom mégse érjen, Sorsom baljós csillagképei

Csókod helyett kehes lázban, Holáltal-cimbora Ságban Feleselek, balga echo:

„Et in Arcadia ego.”

Ragyás orcám, rücskös orrom Csakazértis fennen hordom: A szívemből angyal szárnyal Zengő aranytrombitával.

Igazaim bolondságát Kotdússágom krözusságát Tékozlom a vakvilágba, * Az ördögnek árendába.

Hogyha lenne pár Forintom, Járhatnék aranyos hintán,

S nem emésztene tüze ennek A hatalmas szerelemnek.

A gondok csak elcsucsulnak, Nem oldódnak, megújulnak; Garabonciás deákok Hordják vállán a világot

Dalaimban zsongó zsoltár, Szivemben a Bálvány voltál; Tetszett versem ékessége; Hiúságod tűzpecsétje.

Aki moga-tehetetfen,

Mért rúgódzik sorsa ellen? Beteljesületlen vágyunk: Szép örökkévalóságunk.

I

I