Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)

1973-10-04 / 263. szám

4 DUNANTOLI NAPLÓ 1973. október I. * 1973. OKTÓBER CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszönt/ük névnooiuk aikalmábó­FERENC nevű kedves olvasóinkai * * A Nap kél 5.46, nyugszik 17.18 órakor. — A Hold kél 13.29, nyugszik 22.19 érakor. Az ércbányászok ragyogó példája Építsünk óvodát! Gyors reakció követte az MSZMP Pécs városi Végrehajtó Bizottsága - lapunk vasárnapi számában közzétett — felhívá­sát a Mecseki Ércbányászati Vállalat üzemeiben. Mint teg­napi számunkban hírül adtuk, elsőként az ércbányászok csat­lakoztak a felhíváshoz. A válla­latnál 2-án és 3-án röpgyűlé- seket tartottak, amelyeken egy­öntetűen helyeselték o kezde­ményezést és elhatározták, hogy eleget tesznek a felhívás­nak. A IV-es számú bányaüzem dolgozói vállalták, hogy októ­ber havi bérük 1,5 százaléká­nak megfelelő összeg befizeté­sével támogatják az akciót, és 2500 társadalmi munkaórával járulnak hozzá óvodák létesíté­séhez. A kiselejtezett, bontott anyagokból az óvodaépítéshez használhatókat - térítésmente­sen — a tanács rendelkezésére bocsátják. Vállaiásaikat Pécs város III. kerületében kívánják teljesíteni. Ezen túlmenően to­vábbra is minden segítséget megadnak az eddig is patro­nált Építők úti, Endresz György úti és a 39-es Dandár úti óvo­dáknak. A MÉV ll-es számú bánya­üzemének kollektívája szintén október havi jövedelmének 1,5 százalékát ajánlotta fel óvodák építésére, bővítésére. A lll-as számú bányaüzem­ben tartott röpgyűlésen a dol­gozók úgy döntöttek, hogy ugyancsak október havi jöve­delmük 1,5 százalékával, vala­mint 50 ezer forint értékű bon­tásból származó építőanyaggal támogatják a kezdeményezést. — Szovjet tudós előadása Pé­csett Holnap, október 5-én, dél­után három órakor a TIT Bartók klubjában előadói konferencia lesz. Egy taskenti tudós, Sara- figyin Abdullajevics Zuhritgyi- nov, a történelemtudományok kandidátusa tart előadást A nemzetiségi viszonyok fejlődése a Szovjetunióban címmel. — Új lőtér Rózsafán. Vasár­nap adták át Rózsafán a nem­rég elkészült sportöltözőt és 16- teret. A lőteret 260 ezer forin­tos költséggel építették. Az épít­kezéshez az MHSZ sportolói 30 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. Közlemény Az Egészségügyi Világszervezet hi­vatalosan tájékoztatta az Egészség- ügyi Minisztériumot az Algériában észlelt kolera megbetegedésekről. Ennek alapján a minisztérium úgy rendelkezett, hogy az Algériába uta­zó magyar állampolgárok számára kötelező a kolera elleni védőoltás. Ezt Budapesten a Madách téri ren­delőintézet, vidéken o KÖJÁL kere­tében működő oltóhely adja. Az Algériából érkező személyek a Ma­gyarország területére történő belépé­sük alkalmával kolera elleni oltásu­kat igazoló nemzetközi érvényű oltá­si bizonyítványt kötelesek felmutatni. Az olaszországi kolera megbetege­désekkel kapcsolatban korábban el­rendelt intézkedések (védőoltási kö­telezettség, egészségügyi ellenőrzés stb.) változatlanul érvényben vannak. — Moldova György dedikál. Ma, csütörtökön Pécsett, a Kos­suth Lajos utcai írók Könyves­boltjában 12.30-tól 13.30-ig Moldova György író dedikálja könyveit — Jubileumi ünnepség. Boly­ban, az MHSZ megalakulásá­nak 25 éves évfordulója tisztele­tére jubileumi ünnepséget ren­deznek holnap, pénteken a köz­ségi művelődési házban. Az ün­nepséget a lőtér és a klub meg­nyitásával kötik össze. — „Diaporámo”. A pécsi Fegyveres Erők Klubjában októ­ber 5-én pénteken este 18 órai kezdettel „Diaporáma” elő­adást tartanak. A diafilmeket készítette és vetíti Pám László tanár. Bemutatásra kerül Na­tura (természet-fotók) Róma— Velence—Capri, Vizimpresszió — Magyarország „Román-kori" temlomai — Falak — Impresz- sziók. Az előadás nyilvános, be­lépés díjtalan. Felveszünk: MINŐSÍTETT VILLANYHEGESZTŐKET. ÉJJELIŐRÖKET. Jelentkezés: FÖLDMUNKÁT GÉPESÍTŐ VALLALAT, Pécs, Tüzér u. 22. A „Saturnus" csapdájában A tojás A Társadalombiztosítási A nyugdíjkorhatárral és a nyugdíj megállapításánál figyelembe vehető jövedelmekre vonatkozó réndelkezé- sekkel kapcsolatban az utóbbi idő­ben sokan érdeklődtek a SZOT Tár­sadalombiztosítási Főigazgatóságán. A Főigazgatóságon az MTI munka­társának elmondták, hogy sem a nyugdíjkorhatár felemelését, sem pá­dig a nyugdíj alapját képező munka­bérátlaggal kapcsolatos jelenlegi ren­delkezések megváltoztatását nem ter­vezik. A nyugdíj alapjául szolgáló jö­vedelmek a munka szerinti elosztás •Ivét tükrözik, ezért továbbra is fi­gyelembe kel venni minden munka­bért és egyéb bérjellegű juttatást, így a prémiumot, az évvégi részese­dést és a jutalmakat is. A dolgozók tehát a jövőben is vál­tozatlan korhatár mellett kérhetik nyugdijuk megállapítását. Az ösztön­ző nyugdíjpótlék azonban érdekeltté teszi a dolgozókat abban, hogy a nyugdíjjogosultság megszerzését kö­vetően, a nyugdíj igénybe vétele nél­kül tovább dolgozzanak. Ehhez ter­mészetesen a munkáltató hozzájárulá­sa Is szükséges. A további munkával szerzett minden teljes év után a fizi­kai dolgozóknak 7—7 százalékkal, égyéb dolgozóknak 3—3 százalékkal magasabb nyugdíj jár. — Emlékezés Steinmetz Mik­lósra. Ma 60 éve, 1913. októ­ber 4-én született Steinmetz Miklós. Az évfordulóra a Stein­metz Miklós Művelődési Ház if­júsági klubjának tagjai, doku­mentumokból albumot állítanak, össze. A teljes anyag összegyűj­tését Steinmetz Miklós halálá­nak 30. évfordulójára fejeznék be. 6-ón, szombaton 18 órai kezdettel Benkő Péter főiskolai tanársegéd tart előadást a hős parlamenterről, az ifjúsági klub­ban. Ezt követően az Emlékez­zünk Steinmetz Miklósra című filmet vetítik. — A Centrum Aruház vasműszaki közületi raktára- Pécs, Rákóczi út 78. — Az UTASELLÁTÓ társválla­latának, a lengyel WARS-nak — hazánkban tartózkodó 21 tagú vállalati szakszervezeti és gazdasági küldöttsége érkezett tegnap, szerdán Pécsre, egy­napos látogatásra. A lengyel vendégeket az Utasellátó Vál­lalat Baranya—Tolna megyei Kirendeltsége vezetői fogadták. A küldöttség, miután látogatást tett a Borforgalmi Vállalatnál és a Mecsekvidéki Vendéglátó Vál­lalatnál, tegnap visszautazott Budopestre. — Ismét érkeztek olcsó ajtólapok és ajtók, tokkal. Árusítás: Pécs, Rác, város. Úttörő út 30. A HÉT FILMJEI A „SATURNUS” CSAPDAJABAN A „Saturnus” nem válaszol című háborús kémfilm folytatása ez a kétrészes, szélesvásznú, szinkronizált szovjet film. Egyik Írója Vaszilij Ardamatszkij, rendezője pedig Villen Azarov. A film cse­lekménye hiteles eseményeken alapul; tulajdonképpen a II. világ­háborút követő időszak, a Gehlen-szervezet létrejöttének története. A TOJÁS A színes francia film Félicien Marceau nagy sikerű színművé­nek filmváltozata. A színmű nyomán a filmalkotást írták F. Marceau és Jean Herman, rendezte Jean Herman. A szerepeket többek kö­zött Guy Bedos, Jean Rochefort, Michel Galabru, Marie Dubois és Bernadette Lafont játsszák. NE CSAU, KEDVES I A színes, szélesvásznú, zenés NDK filmvigjáték egy olyan vá­roskát mutat be, amelynek mindene a futball. Két futballcsapat körül alakulnak ki a bonyodalmak; így például a férfiak—nők játékos összecsapásának lehetünk részesei. A szereplők népes gár­dájában pedig ott láthatjuk Christel Bodensteint. — Básti Lajos és Margittal Ági előadóestje. A Doktor Sán­dor Művelődési Központban a filmszemle keretében 12-én, pénteken 19 órakor előadóestet rendeznek. Az előadóesten Bás­ti Lajos és Margittdi Ági lép­nek fel. — B CL YEGAR VERES — GVORSCSE- RE. Október 7-én (vasárnap) délelőtt 10 érakor a KPVDSZ „Petőfi Sán­dor*' Művelődési Házban (Pécs, Jó­zsef u. 15.) a városi bélyeggyűjtő kör összejöveteli helyiségében a MA- BEOSZ gyorscserét rendez, hogy ez­zel ismét lehetőséget biztosítson a vidéki bélyeggyűjtőknek gyűjteményeik kiegészítésére. MOST kedvezményes áron vállalunk könyvek kötését műanyagok stb. aranyozását un SokszorositóKönyvkötö Üzem Pécs,Perczelu.l4. — Úttörő tűzoltók vetélkedő­je. A Magyar Rádió a Baranya megyei Tűzoltóparancsnokság és a megyei Úttörőszövetség tá­mogatásával úttörő tűzoltó-ve­télkedőt rendez a Napraforgó című ifjúsági adás keretében. A vetélkedő felvételét 13-ón ké­szítik el, az adásra 20-án kerül sor. — Könyvajánlatunk: A múlt magyar tudósai. Negyedik gyűj­temény. Főszerkesztő: Ortutay Gyula (Akadémiai), C. Plinius Secupdus: A természet históriá­ja (Kriterion), Aaron Copland: Az új zene 1900—1960 (Zene­műkiadó), Népi kultúra — népi társadalom. Összeállította: Ist- vanovits Márton és Kosa László (Akadémiai), G. Beke Margit: Északi istenek (Móra), Bertók László: így élt Csokonai Vitéz Mihály (Móra), Tüskés Tibor: így élt Zrínyi Miklós (Móra), Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon (Kossuth). — Amíg a készlet tart! 600—700 literes hordók, 400-as kádak, prések, darálók, OTP-re is. Olajtároló hor­dók, horganyzott hordók leszállított áron kaphatók. Pécs, Rácváros, Út­törő út 30. Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: változóan felhős idő. Legfeljebb né­hány helyen kevés eső. Gyenge, időn­ként kissé megélénkülő, változó irá­nyú szél. Éjszaka párásodás, hajnal­ban és reggel néhány helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: 9—15, legmagasabb nap­pali hőmérséklet általában 16—21 fok között, a naposabb helyeken 25 fok közelében. 13, 7- El akartak rabolni ben­nünket. Ez vitathatatlan — mondta Markov. — Következés­képp mi valamilyen objektív ér- tékkel bírunk azok számára a két lábon járó vastörmelékek számá'a. Nem rossz. Azon kí­vül ezek o teremtmények nem is olyan egyformák, mint el­ső látásra tűnik. Ez sem rossz! Igaz, arról, hogy hogyan is­merik meq egymást — halvány fogalmam sincs. — Ne is, próbáld megállapí­tani — nevetett Gusztov, — Nem a te eszednek vgló. Ne­kem alyan érzésem van, hogy ezeknek □ vidám legényeknek, •kik megpróbáltak bennünket elrabolni, van valami közük az energiarendszer meghibá­sodásához, — Teljesen lehetséges — mondta elgondolkodva Na- gyezsdin. — Azt, amit most nektek mondok, talán hülyeség­nek hat, de szerintem igaz. Úgy vélem, a mi elrablóink va­lamiben különböznek az itteni robotoktóh Tudjátok, amíq ci­pelt, motyogtam ezt-azt, s ő elismételte a szavaimat. Azt mondta: „ide figyeljetek", „karjaimban” és ehhez hason­lókat, Mindig az volt az érzé­sem, hogy a hangja bizonyos értelemben emberi hang . . . Ekkor odalépett hozzájuk egy robot, alaposan megnézte őket, majd így szólt; — Menjenek be a laborató­riumba. ,— ön .. . már jól beszél a mi nyelvünkön — mondta Gusztov széles mosollyal. — Analizáltuk a nyelvüket és majdnem teljesen megfejtettük — recsegte gépiesen a bétái és kinyitotta a laboratórium ajta­ját. — Igen ... és ez annyit je­lent, hogy most már tudunk önökkel beszélgetni? — kér­dezte Gusztov bizalmatlanul. A robot semmit sem válaszolt. Felállított a teremben egy há­romlábú asztalt, melyen vé­kony szálakból font drótháló függött. A robot odament Gusztovhoz és a kezéért 'nyúlt, — Mi az? Megint én? A robot most sem szólt sem­mit. Óvatosan Gusztov vállára nehezedett, a padlóra ültette és a fejére tette a hálót. — Voldemar — mondta re­megő hangon Markov. — Hadd tegyem én fel, nekem jobban áll az arcfátyol. — Sebaj, most már nem fé­lek. Nem tudom miért, de nem félek. Biztosan megint egy kí­sérlet. Vigye el az ördög! Akarjuk, nem akarjuk, minden hülyeséget végiq kell csinál­nunk. Na, mi lesz már? — kérdezte a robotot, A robot most is hallgatott. Néhány perc múlva levette a hálót Gusztov fejéről és el­tűnt. Magával vitte a három­lábú asztalt is. Az AGY soho nem aludt. A közönséges robotoktól eltérően egyszer sem kapcsolta ki öntu­datát, ő nem takarékoskodott az energiával. Logikai láncola­tának száz kilométereiben, mil­liónyi sejtjében éjjel-nappal, évről, évre cirkulált az áram, Ha kilépett a rendszerből a fő energetikai állomás, automati­kusan bekapcsolódott a tarta­lék, ha azzal is történt valami baj, a második tartalék működ­tette a rendszert. Az AGY-nak mindiq működnie kellett, mivel ő volt a bolygó civilizációjának mozgatórugója, az ő parancsai­ra cselekedtek a robotok százai, ezrei. Egyedüli volt, pótolhatat­lan, benne koncentrálódott o robotcivilizácfó múltja, jelene és jövője. Ezen a reggelen telepatikus parancsot küldött a Kétszázhet­vennégyesnek, hogy késedelem nélkül jelenjen meq nála. A szükséges információkat termé­szetesen távolról is megkaphat­ta volna, de mivel száz száza­lékosan nem volt tökéletes a te­lepatikus kapcsolat, fontos ese­tekben jobbnak látta, ha ma­gához rendeli a robotokat. így kisebb volt oz eshetősége an­nak, hogy az információk át­adásakor kiteszi magát a félre­értésnek. A Kétszózhetvennégyes rögzítette a kapott utasítást és gyors léptekkel megindult a vá­ros déli kerülete felé, ahol az AGYTORONY emelkedett. A külső fémkorlátnál két szigorú őrszem állta el az útját. Gon­dosan megvizsgálták o mellére bélyegezett számot, kinyitották o hasán lévő ajtócskát, kivették akkumulátorait, átkutatták a védőkamrát, nincsenek-e ott fe­lesleges tárgyak, majd az ak­kumulátorokat visszatették a helyükre és tovább engedték. (Folytatása követkerik) Olcsóbbak a bolgár cigaretták Október 1-től általában hús* százalékkal olcsóbban juthat­nak a dohányosok a bolgár ci­garettákhoz, - olvashattuk • Népszabadság október 2-i szá­mában. Az egyik legkedveltebb bolgár cigaretta, a Plovdiv 5 forint helyett 3.80-ért kapható, s ez a márka lett a legolcsóbb filteres cigaretta. Pécsett azonban október 1- én, 2-án és még tegnap is vál­tozatlanul 5 forintért árusítot­ták a Plovdiv-csomagokat. — Mi ennek az oka? - kér­deztük Münster Jenőtől, az Élelmiszer- és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat főosztály­vezetőjétől. — Bizonyos „átfutási” időre van szükségünk ahhoz, hogy a kiskereskedelemmel együtt vég­rehajtsuk az árleszállítást. Fel kell mérnünk a meglevő készle­teket s ez a munka egy-két na­pot igénybe vesz. A héten azonban — valószínű, hogy már csütörtöktől, mától - Baranyá­ban is olcsóbbon vásárolhatják a dohányosok a bolgár ciga­rettát. A Plovdiv mellett leszállítot­ták több bolgár cigaretta árát is, így a BT, a KOM és a Lu­na márkákat 12.50 helyett, ?0» a Stewardesst 12 helyett i/^yan-' csak 10 forintért hozzák for­galomba. Az árleszállítás vég­leges. — Együttműködés a Garé községi iskola és a bólyi terme­lőszövetkezet között. A szerző­dés értelmében a termelőszö­vetkezet szocialista brigádja az általános iskola részére szemét- tárolót épít, lefesti o falitáblá­kat, valamint sportfelszerelése­ket vásárolnak. Ezenkívül kor­szerű lámpatesteket szerelnek fel a tantermekben. Ennek fe­jében a tanulók a társadalmi ünnepségeken műsort adnak, és idős tsz-tagokot keresnek fel, segítséget nyújtanak kisebb hó- zimankók elvégzésében. tlí Személygépkocsinak ütközött motor­kerékpárjával tegnap, szerdán este a pellérdi útelágazás közelében (évű Cserkúti Csárdánál Farkas Sándor, 42 éves nagydobszai lakos. A baleset következtében a motorkerékpáros fel' lehetőleg válltörést és agyrázkódást szenvedett. Azonnal (elveszünk két gyakorlott karusszel­esztergályost Idegen nyelvtudással rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet: a PROSPERITÁS KTS2 , munkaügyi osztályán Budapest, IX., Viola u. 45. 1 18111039

Next

/
Thumbnails
Contents