Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)
1973-10-28 / 287. szám
to DUNÄNTOLI NAPLÓ 1973 október 75. 1973. OKTOBER 28 VASARNAP Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmábó SIMON nevű kedves olvasóinkat * A Nap kél 6.21, nyugszik 16.34 órakor. — A Hald kél 8.56, nyugszik 17.32 órakor. Fotópályázat Á család és a gyermek A Dunántúli Napló Sierkest- j kisebb méret 18x24 cm.) Egy tősége fotópályázatot hirdet szerzőtől tiz képnél többet nem azzal a céllal, hogy a fotómii- fogadunk el. A képek beküldési vészét eszközeivel is bemutat- j határideje 1973. december 10. hassuk, mennyi boldogságot és | (Cimünk: Dunántúli Napló szépséget jelent a családnak a | Szerkesztősége, 7601 Pécs, pf. gyermek. Ezért választottuk a { 134.) A küldeményre kérjük rá- fotőpályázat címéül is: A CSA- | írni: „A család és a gyermek”. IÁD ÉS A GYERMEK. Szeret- Az eredményt karácsonyi szőnénk, ha minél többen monda- , munkban közöljük, nák el élményeiket a fényképek Az első három helyezett al- nyelven. Éppen ezért pályázó- 1 kotás (kollekció) beküldőit irtunkon kötöttség nélkül résztve- tékes tárgyakkal jutalmazzuk. A hetnek amatőrök és hivatásos leközölt képekért a szokásos fotóriporterek, fényképészek í honoráriumot fizetjük, egyaránt. » _ ...... , . Pályázni fekete-fehér és szí- i * Dunántúli Napló ne* papirképekkel lehet. (Leg- I Szerkesztősége.----E zt halljukI A Pécsi Stúdió jövő heti műsorairól A hónap utolsó hétfőjén hagyományosan a Közlekedési őrjárat című 50 perces összeállítás jelentkezik, melyről a szerkesztő, Somogyvári Valéria ezeket mondta: „Rövidebb szünet után folytatjuk látogatássorozatunkat Baranya járásaiba. Ezúttal Szigetvár és környékének közlekedésrendészeti helyzetét mutatjuk be, megtoldva egy helyi közlekedési ellenőrzés tanulságaival. A hónap baleseti mérlegét Kovács Jenő rendőr- -fiiszredes készíti el, dr. Oltay László tanácsvezető bíró pedig az elmúlt időszak legérdekesebb bírósági eseteit eleveníti fel. Az októberi számban indítjuk el egyébként tízrészes jogi sorozatunkat, melynek első fejezetében a vétség és a bűntett lényegével foglalkozunk. Árus Sándor « téli felkészülésről mond el sok jótanácsot, a műsor művészvendége pedig ezúttal Marczis Demeter lesz.” A hét prózai műsorai közül figyelmet érdemel Nógrádi Erzsébet kedden adásfa kerülő riportja, mélyben folytatja a baranyai állattenyésztési nagyüzemek bemutatását. Riportjának témája ezúttal a juh. László Lajos szerkesztésében kerül mikrofon elé szerdán a Hét közben, melyben Borsy Karoly folytatja nyomdatörténeti előadássorozatát, Rózsa György a megújult sikondai bányászszanatóriumot mutatja be, Hídvégi József riportja pedig a dencsházi cigánycsaládok megváltozott életéről szól. Csütörtökön „Szerszámgépekről mai szemmel” hangzik el riport, míg dr. Kiss István szokásos pénteki előadásának címe: „A lelkiismeret egyéni és társadalmi oldaláról.” Érdekesnek ígérkezik szombaton Várnai Ferenc zenés összeállítása, melynek során szülőfalujába, Horváthertelendre látogat el, beszámolva azokról G változásokról, fejlődésről, mely o faluban fogadta. Ezen a héten rendezi meg a pécsi stúdió Tillai Aurél hetét, akinek szerzeményei, kórusműveí a hét minden napján megszólalnak. Vasárnap 40 perces zenés beszélgetés hangzik el a pécsi zeneszerzővel és karnaggyal, melyben kedvenc zeneszámai is felcsendülnek. A hétfői szerb-horvát nyelvű műsorban Filákovity Branko és Frankovics György arról számolnak be, hoay mit láttak, hallottak Bács-Kisk.un megyében. Kedden a Pécsi Tanárképző Főiskolán tartandó „Barátság Hete” eseményeiről szól többek között az ifjúsági műsor. Szerdán „A tanácstörvény és a nemzetiségek" c. sorozat III. része hangzik el. „Portrék a szigetvári konzervgyárból” címmel zenés műsor készült. Ez csütörtökön kerül adásra egy régi szokás ismertetésével együtt, amely itt - ott még ma is él: vérfogós a neve. Pénteken dr. Fekete Bertalan országos szakfelügyelő a nemzetiségi oktatás korszerűsítéséről szóló írásának második része kerül sugárzásra. Vasárnap ,,A hét hetedik napja" címmel hangzik el zenés összeállítás. Ebben a műsorban hallható a lírai hangvételű „Ősz a Mecseken" című riport. A hétfői német nyelvű magazin témái: Kongresszusra készülünk, riport Olasz községből. A germán törzsek története II. része, környezetünk védelmében, kommentár és a fúvószene kedvelőinek. Kedden hírek, tudósítások, újdonságok innen-onnan, majd zenés műsor a hallgatók kérésére. A szerdai ifjúsági műsorban többek között beszámolnak a Tanárképző Főiskola barátsági hetéről, mesét sugároznak a legfiatalabb hallgatóknak és tánczenével ér véget a műsor. Október 26. és 31. között a palotabozsoki kultúrcsoport meghívására megyénkben vendégszerepei az NDK-beli de- litzschi férfikórus, őket mutatják be zenés riportmű sorban csütörtökön. A pénteki kulturális magazinban „írók és olvasmányaik" címmel hangzik el irodalmi összeállítás nagy írók kedvenc könyveiről, majd dr. Kurt Petermann Magyarországon gyűjtött német népdalaiból szólal meg egy csokorravaló. Szombaton összefoglalják a hét legfontosabb eseményeit és ismertetik a Neue Zeitung legújabb számát. Vasárnapi jegyzet, kívánságműsor és vidám falusi történet q hét utolsó napjának témái. ♦ — Terlísfter mintabolt, Jókai tét 1. A Centrum Áruhás késelésében* (x) ♦ Közlemény A Pécsi Orvostudományi Egyetem 1973. október 29-én, hétfőn délután 5 órakor a Központi ÉoQlet II. sz. tantermében (Szigeti út 12.) tudományos ülést tart. Tárgy: P. Ansorg (Chirurgische Klinik der Med. Akademie Erfurt) : Klinische Erfahrungen mit der autologen Knochentransplantation. —- | H. Sensing (Medizinische Poliklinik ! Erfurt) : Untersuchungen zum Einfluss ! von Ovulationshemmern an Verlauf und Prognose chronischer Hepato- oathien. — H. Batka (Pathologisches Institut der Med. Akademie Erfurt) : Trnnsplantatsmorohologie exoerimen- teller Hirngeschwülste der Ratte. ♦ Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, VARGA ISTVÁN egyetemi nyugdíjas 6* éves korában váratlanul elhunyt. Temetése október 29-én, hétfőn 13 órakor lesz e központi temetőben. A gyászol© cseléd* Délutáni pihenőben. Erb János felvétele. Építsünk óvodát! Pécsi Újságíró Stúdió Hírek, hírszerkesztés címmel j Gombó Pál, a Magyar Sajtó főszerkesztője tartja a Pécsi Újságíró Stúdió első előadását hétfőn délután 5 órakor a TIT Bartók Klubjában. 9 — A Kisgrafika Barátok Köre pécsi csoportja október 29-én — hétfőn délután 5 órakor tartja havi összejövetelét, a Hazafias Népfront helyiségében Pécs, Széchenyi tér 16. I. em. Ez alkalommal ex librisek diavetítése és grafikai lapok cseréje szerepel a napirenden. A Baranya-Tolna megyei ÄI- iatforgaimi és Húsipari Vállalat marha- és sertésvágó szocialista brigádjainak valamennyi tagja, s a vállalat több más dolgozója október havi béréből 100 forintot felajánlott óvoda építésére. löl Diinántaii napló „„ *, fvl-jVrMV- U. U..-0-.1 .....u.. .»I. 1.PJ»-----Á esed Amikor egy építőszövetkezet rosszul gazdálkodik Szennyvíz- pusztító halak Egyedülálló kísérlet a környezetvédelem szolgálatában Hogyan kövessék a divato a nem éppen nádszá.-karc fiiak? — Most jelent meg az 1970. évi népszámlálás, felméréseit tartalmazó 24 füzet, amely a foglalkozási adatokat tartalmazza. A könyv a Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában jelent meg. ♦ előkészítő tanfolyam A KERESKEDELMI ES VENDÉGLATO- j IPARI FŐISKOLA at 1974/75-6» tané. | felvételi vizsgája előkészítő tanfolyamat indít. Pécs, Rét u. 10. Kereskedelmi Szakközépiskola. Az előkészítő tanfolyamon az alábbi felvéteti tárgyak kerülnek oktatásra; A KERESKEDELMI KARRA JELENTKEZŐKNEK; matematika és kereskedelmi gazdaságtan vagy történelem. Az utóbbi kettő választás szerint. A kereskedelmi szakközépiskola nappali tagozatán 1974-ben végzők számára matematika és kereskedelmi gazdcúág- tan. A VENDÉGLATÖIPARI KARRA JELENTKEZŐKNEK; matematika és vendéglátóipari ismeretek (az üzemgazdaságtan és az értékesítési tantárgyakat foglalja magába) vagy kémia, utóbbi kettő választás szerint. A Vendéglátóipari szakközépiskola nappali tagozatán 1974-ben végzők számára matematika és vendéglátóipari ismeretek. A kéttárgyas előkészítő tanfolyam lészvételi dija: 650,— Ft. Az egy- I tárgyas előkészítő tanfolyam részvételi : dija: 340,— Ft. Jelentkezési határidő: 1973. novem- ! bér 10. A jelentkezési lapok beszerezhetők a fent megjelölt iskolában. Részletes tájékoztató a Kereskedelmi Értesítő 33. számában. • — Szfvthát! este Budapesten! November 17-én autóbusz indul Pécsről Budapestre. Délután szabad program, vacsora után a József Attila Színházban a , .Kutya testamentuma” c. előadás megtekintése. Szállás: a Volga Szállóban. Vasárnap reggeli után, városnézés idegenvezetővel. Ebéd után indulás vissza Pécsre. Részvételi díj a' i színházjeggyel együtt 400,— Ft. Jelentkezni lehet: COOP-TURIST Pécs, Alkotmány u. 3. Tel.; 13-407. (x) — CENT1SHÍT A HAL TÉRENI Terliszter- és trevira-maradékok AHANY CENTI — ANNYI FORINT! A Pécsi ÁFÉSZ 46. sz. Ruházati boltja várja kedves vásárlóit. (x) — Dr. BOKRÉTAS ANDRAS újra rendet. (x) Lottó A 43. játékhéten öt találatos lőtt6- j szelvény nem volt. A négytalálaius j szelvények száma 110 darab, a nye- j remény egyenként 41 191 forint. Az ' 5951 darab háiomtalálatos szelvény- 1 re egyenként 381 forintot, a 157 770 darab kéttalálatos szelvényre egyen- | ként 18 forintot fizetnek. * Október 29-én, hétfőn tartják a lottó 42. játékhét! szelvényeinek tárgynye- remény-sorsolását a Népstadion Press- termeben. A következő főnyereményeket sorsolják ki: egy 2 szobás öröklakást garázzsal az I. kerület Hunyadi János u. 22. szám alatt és két Zsiguli személygépkocsit. A következő hónap lottósorsolósí naptára: november 2. Rakamaz, november 9. Ce'ldömölk, november 16. Szécsény, november 18. rendkívüli lottó számsorsolás a Televízió 2-es stú- i diójában, november 20. rendkívüli tv- I lottó tárgynyeremény sorsolás, novenv I bér 23. Dunaföldvár, november 30. ! Kerta. ♦ November havi vásárok November 4-én Pécsett országos állat- és kirakodóvásár, országos autó- és motorvásár, 6-án Sellye: arszágos állat- és kirakodóvásár, 11-én Pécs; országos autó- és motorvásár, 12-én Siklós: országos állat- és kirakodó- I vásár, 14-én Szentlőrinc: országos állat- és kirakodóvásár, országos autó- | és motorvásár, 15-én Drávátok: orszá- ! gos állat- és kirakodóvásár, 18-án Mohács: országos autó- és motorvásár, 19-én országos áltat- és kirakodóvásár, 28-án Mágoes országos állat- és kirakodóvásár. ♦ Tanácstagi fogadóóra Október 30-ön: 89. sí. választókerületben Gyulai Sándor, MŰM 506-os Szakmunkástanuló Intézet (Építők u. 9.) 18 órakor. November 1-én: 32. sz. választókerületben Dormán Máté- né, Bártfa utcai ált isk., 18 órakor. *---------------------------. N ovember 1-i intézkedések a pécsi köztemetőben A Baronyo megyei Temetke- I zési Vállalat igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint a november 1-e körüli csúcsidőszakban a temetőlátogatókat érdeklő több intézkedésre kerül sor. Mivel a csúcsidőben tömegméretű pécsi, illetve a csúcs- időszakot megelőző hétvégén nagy számú vidéki temetöláto^ gatóval is számol a vállalat, ezért október 27-én és 28-án, továbbá november 1-én és 2- án a Bolgár Néphadsereg úti főbejáratot terelőkorláttal választják el. * Az éves temetőkarbantartési munkákra a csúcsidőszakot megelőző napokban kerül sor. ehhez a vállalat külső erőket is igénybevesz, s hogy a munkák akadálytalanul történjenek, ezért mindennemű szakipari munka (síremlék elhelyezés, járdaépítés stb.) végzését, ilyen jellegű célfuvarok, forgalmát a vállalat október 28-ón 12 órától november 5-én 7 óráig felfüggeszti. A korlátozás időtartama alatt személygépkocsival való bejárásra csak a járóképtelen betegek. rokkantak kaphatnak engedélyt. A takarítás és karbantartás eredményesség« érdekében e vállalat kéri a magán- és a hivatásszerűen foglalkozó sirgon- dozókat, hogy a parcellákból a hulladékot a padkára hordják ki. A főbejárat külső köröndjén levő nyilvános telefonon kívül november 1-én és 2-án a lakosság rendelkezésére áll a vállalat Nogyárpádi úti szállítási ügyeletén levő vállalati telefon- állomás is. Az érdeklődők tájékoztatására a vállalat központi irodájában november 1-én a munkaidő után 16—18 áráig irodai ügyelet a főbejáratnál és a Nagyárpódi úti kapunál november 1-én és 2-án 19 óráig meghosszabbított portai űgyeiet lesz. A temetőkapuk közül a szovjet emlékmű irányában levő kapu is nyitva lesz a személyi forgalom számára, ezt a személygépkocsi és taxi-fuvarnál figyelembe lehet venni. A temető kapuját 19 órakor zárják, amire félórával előbb harangjelzés figyelmezteti a látogatókat. A vállalat igazgatósága kéri a temetőlátogatókat, hogy a területi rend, a balesetelhárítás és a tűzrendészet! előírások megtartása érdekében vegyék figyelembe az intézkedéseket. Az Egészségügyi Minisztérium i tájékoztatója At egészségügyi világszervezettől nyert hivatalos tájékoztatás szerint Olaszország október 26-án bejelentette, hogy egész területe koleramentes. Az Egészségügyi Minisztérium ennek megfelelően az Olaszországba utazó magyar állampolgárok számára előirt kolera elleni védőoltási kötelezettséget, valamint az Olaszországból Magyarországra érkező személyekkel kapcsolatos egészségügyi rendszabályokat és intézkedéseket megszüntette. ♦ Időszerű növényvédelem Az igen száraz augusztus—szeptember: időjárás nem kedvezett a gabonafutrinka tojásrakásának. Vizsgálataink szerint csak egy-két monokultúrás gabonatáblán szórványosan fordul elő károsítása. így csak azokon a táblákon szükséges védekeznünk, ahol négyzetméterenként 2—3 csócsárolt növényt találunk. A gyümölcsösökben a következő év növényvédelmi munkáit nagymértékben megkönnyitjük, ha már most, a lombhullás idején csökkentjük a károsítok átterelésének lehetőségeit. A levélfol- | tosságot okozó gombabetegségek (szilva vörösfoltosság, csonthéjasok le- véllikasztó betegsége, fuzikládiumos varasodás) jelentős része a leszáradt, fertőzött leveleken tele! át. Ezért a lehullott leveleket gyűjtsük össze, égessük vagy ássuk el. Igen jó hatású a közvetlen lombhullás előtt végzett sárgamérges permetezés is. Hatására a levelek leszáradnak és elpusztulnak a kórokozók áttelelő képletei is. Védekezésre Novenda 1,5 vagy Krezonit E 0,7%-os oldatát használjuk- Mivel e szerek erős mérgek, ezért a csomagolóanyagon feltüntetett előírásokat szigorúan tartsuk bei A permetlevet lemosásszerűen juttassuk a fákra és jói áztassuk meg a már lehullőtt lombot is. Ezzel a védekezéssel csökkentjük, az idei évben nagy problémát okozó takácsatkák létszámát és az át- telflö tojásomat egy részét is elpusztítjuk. Ribiszkebokrainkat még egyszer vizsgáljuk át és vágjuk ki az üvegszárnyú ribiszkelepke hernyójával fertőzött hajtásokat, vesszőket. A károsított növényi részek ilyenkor jól felismerhetők a felületükön található Ivükről, és az ebből kiálló barna színű, morzsalékos hernyőOrülékről. A lisztharmattal vagy levélfoltossággaf fertőzött leveleket gyűjtsük össze és égessük el. Igen gyakori, hogy a kaliforniai pajzstetü több rétegben is fertőzi a vesszőket. Ellene szintén sárgamérges permetezéssel védekezhetünk hatásosan* Védekezéshez a gyümölcsösöknél javasolt DNOC tmtalmú szereket használjuk. Kétszer ütött a méteres vasrúddal Agyonverte vejét egy öregember V ér Ötvenezer amatői operatőr Néprajzi filmszemle Dombóvárat* * Ahol egy nevetés 300 forint Miben áll a színházi fegyelem? Egy hónap múlva Gepkocsr nyereménybetétkönyvsorsolás Az Országos Takarékpénztár novem- I bér 26-án és 27-én ar Ikarus Müve» í lődési Központban rendezi a gépkocsi i nyereménybetétkönyvek idei 4. sorsolását, A sorsoláson részt vesznek a július 31-ig váltott és október 31-én még érvényben volt 5000 és 10 000 forintos gépkocsi nyereménybetétkönyvek. A kétnapos sorsoláson mintegy 60S nyereményautó talál gazdára.-05-07 Lovaskocsi alá került október 26-án Személy községben Bos- nyák Mihály 67 éves helybeli { lakos. A kocsi felborult, s az idős ember eközben súlyosan megsérült. Sokkos állapotban j szállították a mentők az I. szá- j mű Sebészeti Klinikára. ■Künnepség a PAB-székházban Kiosztották az 1973. évi todományos pályázat díjait Szombaton délelőtt a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában ünnepélyes külsőségek között osztották ki oz 1973. évi tudományos pályázat díjait. Dr. Bihari Ottó akadémikus, a PAB elnöke köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva: örvendetes, hogy a pályázók többsége fiatal szakember, oki — túlnyomórészt — tudományos intézettől függetlenül, önálló munkálkodás alapján készítette művét, jelentős elismerést kiérdemelve. A tudományos pályázatra 20 jeligés alkotás érkezett, közülük 11 díjat nyert. A legmagasabb díjat Reóthy Ferenc kapta: Ba- latonszemes és Balatonöszöd földrajzi nevei című pólyaművéért Díjat nyert még; dr. Prog- berger Tamás: A szövetkezetek .és tagjaik belső szerződései, dr. Lábadj Tamás: Kellékszavatosság az automatizálás korában, dr. Oltai László: Közlekedési kultúra, Pandur Béla: A rádióaktív ércek osztályozó műszerei: Tüskés Tibor: Dunántúl, Horváth Veronika: Pannónia, Weidinger István: A bányafúrások természetes gamma-szelvényezésének számítógépes kiértékelése, dr. Bozzay Lídia: A stomatológiai és humángenetikai vizsgálatok baranyai,^genetikailag zárt egységében, valamint Herr Rudolfné: Bogád község helynevei című pályamunkája. ( Ér