Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)
1973-10-26 / 285. szám
« 1973, október 26. DUNÄNTOLI NAPLÖ 3 KGST: Aprópénzre váltani a Komplex Programban foglaltakat \ / Mi viszi előre igazán az integráció ügyét? Az elvieskedés és a kérdések általánosságokban való megközelitése semmi esetre sem. Csakis az olyan cselekvések, amelyekkel az érdekelt országok aprópénzre váltják a KGST Komplex Programjában foglaltakat. Most, hogy mégis általánosságokban beszélünk, azért tesszük, hogy a részletkérdésekre irányitsuk a figyelmet, a részletek fontosságát hangsúlyozó szemléletet erősitsük. Mindezt annak a konzultációnak az alapján, amelyet a napokban tartott Budapesten, a közgazdasági újságírók körében Szita János miniszter-helyettes, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője. Hangsúlyozzuk, konzultáción vettünk részt, amely nem helyzet és perspektíva megítélés akart lenni, hanem csak at integráció egyes elemeit helyezte reflektorfénybe, o részlet- kérdések fontosságát hangsúlyozva. Helytelen szemlélet Mindjárt az első kérdés, amellyel bevezette mondandóját a miniszterhelyettes, az a helytelen szemlélet, amely hoj- lamos az integrációt csupán a sokoldalú kapcsolatokra leszűkíteni. Tehát — fogalmazhatnánk így is — a „mindenki benne van” kapcsolatokra. Holott ugyanolyan jelentőségük van a kétoldalú kapcsolatoknak, s ezen belül sem csak állami, ha- nem vállalati szinteken is kell gondolkodni. A kétoldalú kapcsolatokra jó példa a magyar- szovjet olefin-megállapodás. Vagy az autóbuszgyártásban megvalósuló kooperáció. A győri hátsó hidak elismertek és igen keresettek. E téren erős a törekvés az együttműködésre. Ugyancsak helytelen szemlélet, amely területileg szűkíti le az integrációt. Nem szabad izoláltan gondolkodni, hogy ez most a szocialista integráció, az pedig egy tőkés országgal létrejött ügylet, teljesen más iapra tartozik. Az integráció nem valósulhat meg „tisztán". Vegyük például az Adria-kő- olajvezetéket. Az olajat a fejlődő arab országok szállítják és a KGßT-ben nem tag Jugoszlávián keresztül jut el Magyarországra, Csehszlovákiába és Lengyelországba. A példákat sorolhatnánk. Például a Zsigulinál Az integráció egyik igen lényeges eleme a szakosítás. Hogyan állunk ez^el? Az előrehaladás nem gyórs. de nem szabad. türelmetlennek lennünk. A gépgyártás szakosítása sok neÍ ézségbe ütközik, de például a egyiporban igen reményteljes az előrehaladás. Nagystílű az együttműködés, a KGST-orszá- aoknak sok nagy témájuk van. Mindez érthető is, a vegyipar az ipar viszonylag fiatal ága, az előzményei nem vezetnek messzire, kevesebbek a kötöttségek. Szemléletváltozásra van itt is szükség, mégpedig olyan szemléletre, amely a szakosításban a késztermék helyett a részegységek gyártására összpontosít. Az igazán gazdaságos megoldások csak itt lehetségesek. Ilyen együttműködés jött létre például a személygépkocsigyártásban. A Zsigulikhoz és az új lengyel kisautókhoz Magyar- ország csak 2-3 alkatrészt szállít, de azt nagy sorozatokban, s így gazdaságos. A részegységek gyártását előtérbe helyező szemlélet egyelőre lassan hódít tért, s' ebben némi bizalmatlanság is tükröződik. Ezt viszont természetesnek kell vennünk. Egy-egy részegység szállításának késedelme felboríthatja az egész késztermékgyártást, sy ki az, aki ezt a kockázatot nem mérlegeli alaposan. „Szocialista multinacionális“ A tervegyeztetés új vonásokkal gyarapodott. Először is megnőtt az időtartam. Hosszabb távra terveznek, nem 1985-ig, mint korábban, hanem egységesen 1990-ig, sőt, egyes kérdésekben az ezredfordulóig. A tervek összehangolásánál erősödik a komplexitás igénye, tehát hogy nemcsak egy-egy nagy ügyet emelnek ki az egészből. Tovább nő a tervhivatalok szerepe és jelentősége. Ez abban jút kifejezésre, hogy az integrációt, az ezzel kapcsolatos intézkedéseket az egyes országok beépítik tervükbe. Már javában folynak az 1976—80-ra szóló tervkoordinációs tárgyalások, s ez lesz az első időszak, amikor az integrációs folyamatok szorosan beilleszkednek a tervekbe. Az integráció megteremti a maga szervezeteit. A tőkés integrációban a tőkekoncentráció a multinacionális vállalatok formájában jut kifejezésre. A tőkék nemzetközi koncentrálására a KGST-ben is szükség van. Ennek formáit még részletesen ' ki kell dolgozni. A törekvések bizonyos formában már testet öltöttek. Létezik például egyesülés, amely az atomerőművek gépeinek és berendezéseinek gyártóit fogja össze. Egy másik a textilipari gépgyártókat tömöríti. Távlatban 25—30 ilyen egyesülésre született javaslat. Ezek között lesznek olyanok, amelyeket hivatalok, intézmények hcz- nak.létre, másokat pedig az egyes vállalatok. Mellesleg, ami a jelent illeti, a KGST-ben az állami szervek, az intézmények kapcsolata megoldott, a fő hangsúly most inkább a vállalatok, a termelést irányító szervezetek kapcsolatainak kiépítésén van. . „ \ Nem ezen múlik Végezetül felhasználtuk az alkalmat, hogy visszatérjünk arra a kérdésre, hogy az egyes országok gazdaságirányítási rendszerének eltérő volta okoz-e problémákat az integrációban. Korábban. lapunkban már foglalkoztunk ezzel. Tavasszal egy újságíró-delegációval a Szovjetunióban jártam, ahol alkalmunk volt beszélgetni a moszkvai Szocialista Vilpagazdasógi Intézet vezető munkatársaival. Itt hangzott el a kérdés. Az intézet munkatársai kifejtették, jelenleg nem gond, távlatban azonban előbb-utóbb az lehet. A későbbiekben közelíteniük kell egymáshoz a különböző gazdaságirányítási rendszereknek. Mi erről miniszterhelyettesünk véleménye? Szerinte is, az integráció nagy előnyére válna, ha közelítenének egymáshoz az irányítási rendszerek. Nem szabad azonban túlértékelni az ügyet, tucatnyi más kérdés van. előtte, amely fékezi az előrehaladást. Az együttműködés nem ezen múlik. Ha van bőven áru, akkor nincs probléma, de semmiféle mechanizmus nem segít ott, ahol jellemző az áruhiány. Nincs szükség az irányítási rendszerek egységesítésére, ...hanem csak bizonyos kérdésekben kell közelíteniük egymáshoz. Szita János derűlátásának adott kifejezést, az egyes országok irányítási rendszereiben előrenyomulnak azon elemek, amelyek rendkívül haladóak. Miklósvári Zoltán ' Mától kezdve Előrecsomagolt pékáru a 10. ABC-áruházban « j Csúcsidőben még az önkiszolgáló rendszerű boltokban is lelassul a forgalom, főként a hentesáru, illetve a pékáru pultoknál. Egyelőre messze vagyunk még attól, hogy a töltelékárut előrecsomagolva és „önkiszolgálva" vehesse át a fogyasztó, azonban a kenyér, péksütemény, rétesféleségek már az említett módon kerülnek a kosárba mától kezdődően az újmecsekaljai ABC-áruházban, A kenyér negyedkilóstól két- kilós súlytételig papírcsomagolást kap és a vevő menetközben elveheti a pultról. A papírzacskóba helyezett zsemlék, kiflik változó darabszámát kis táblákon tüntetik fel. A papírcSoma- golás természetesen nem növeli a termék árát. Van azonban fóliába csomagolt péksütemény és rétes is, ezeknek csomagonkénti (!) felára mindössze húsz fillér. Azonban... s ez a lényeg: az ABC-áruház dolgozói nem erőltetik a vevőre egyik csomagolási formát sem: a hagyományos kiszolgálást ezután is folytatják (péksütemények darabonkénti eladása, kenyérszeletelés stb.), a cél csupán az, hogy a torlódás elkerülendő —, a vásárlók átárarnlása gyorsabb legyen. Többféle kabát és bunda A jövő évre szóló ajánlatot tárta a belkereskedelmi partnerek elé a Pannónia Szőrme Kikészítő és Konfekció Vállalat csütörtökön rendezett bemutatója. A felvonultatott nagy számú modell; a méretek és a fazonok széles választéka arról tanúskodott, hogy 1974-ben a jelenleginél nemcsak több, hanem többféle divatos kabát, bunda kerül a hazai boltokba. A Pannónia ugyanis 1974-re 15 százalékkal növeli belföldi szállításait, és e^,ek összértéke —- fogyasztói áron — az előzetes számítások szerint körülbelül 380—400 millió forintot tesz majd ki. . A csákány megmarad... A hegy két oldalán Azonnali belépéssel leiveszünk FAIPARI ÜZEMÜNKBE- asztalos szakmunkásokat. — faipari gépm másokat Müanyagüzemünkbe férfi és női segédmunkásokat, illetve betcnított munkásokat. Fizetés teljesítménybér szerint Jelentkezés: Balatoniéi! e, Szabadság u. 27. n. Logikusán elmagyarázza, miért kell az őszibarack oltványt a keserümandulafa veszőbe szemezni. Én azonban képtelen vagyok erre figyelni, Arra gon- I dolok, amit az imént mondott: j .......azt a szőlőt kóstold meg, I olyan mintha virágcsokorba ha- j ropnál.” Előbb meg káromko- j dott: „...azt mondták, hogy te í is »azok« kenyerét eszed, »azok«», kutyája vagy, erre én | méregbe gurultam; az anyátok .... de a több pénzt eltenné tek!” ' — Persze most már a bányamezei szállítók is mondogatják, ők is szeretnének teljesítménybérben dolgozni, mint az aknánál. Megmondtuk, a fizetés nem lehet kevesebb, mint az időbéres volt, eleinte mégis hőzöng- tek. Ja, és a kenyér: én most is a korai busszal megyek, mint amikor méq csapatvezető voltam. Bemegyek az ebédlőbe, ott eszem meg a kenyeremet a többiekkel. Amit hazulról viszek, mert a szakszervezeti titkárnak nem jár vódőétef. Visszatérünk a hegy oldalába vájt vörös, jakabhegyj kőből épített házhoz, Előtte háromlábú gúla, ahol a bütykös cserfakarók összeölelkeznek, Csiga függ a kút felett. A drótkötél deréknyi hengerre tekergőzik. Ha nem tudnék Lendvai Gellértről semmit — az alkotmány elárulná, hoqy bányász. — Gellért te félbolond vagy —- mondták a szomszédok — itt akarsz .kutat ásni, alattunk a bánya. Erről az állványról 90 milliméteres koronával lefúrtam, idejárt, a környék röhögni. Gondoltam, ha összefüggő szikla, akkor ciszternát építek, ha nem, kutat ások. A brigáddal szüretre megcsináltuk a kutat. A fél hegy innen vitte a vizet. Mondták, hogy belefizetnek, de nem egyezkedem. Akkor mindenki parancsolna. Inkább|,csak így: vigyenek, amennyit akarnak . . . Előttünk a Zsebe-halom. Mesz- sze, délen a pellérdi tavak, keletre a város. Közelünkben tucatnyi kis ház, összeütött bódé. Évtizede ötszáz négyszögöles szőlőt lehetett itt háromezer forintért részletre kapni... — Minden bányásznak kellene egy kis szőlő, megterem benne a zöldség, jó a levegő, fáradtan is felfrissülök, megtalálom benne az alkotás örömét. Én csináltam itt ezt az egész „szűzmáriát”, ősdzsungel és egy romos parasztház állt itt. Az összes pénzem, meg szabadidőm itt van ebben a kis darab földben, házban. Láttad ott fent a kordonok mögött a jancsi- hagymót? A qyerekeim ültették, ebből csinálnak maguknak majd a tavasszal zsebpénzt. Becsülettel megdótgoztak érte. Ezzel a kis poronttyal együtt .— mutat a játékában alvó kilenc hónapos gyerekre — hatan vagyunk. A nagyoknak nem tudok annyi zsebpénzt adni, amennyi kellene, pedighát szegények pénz nélkül hol szórakozzanak? Ha 'bemennek szombaton, vasárnap az Olimpiába, szinte kinézik őket. — Most sokkal kevesebbet keresel, mint csapatvezető korodban? — Megbeszéltem a családdal, itt ez a szőlő, ez minden amit huszonkét esztendő bányamunkájával szereztem. Többre a jövőben sem futná, az erőm már nem szaporodik. Ez a munka meg amúgyis végigkísért életemen. Már annakidején — húsz esztendeje — Pécsbányán is ifjúsági vezető voltam, meq a seregben is. Abban az időben még a megyei tanácsba is beválasztottak. Az októberi eseményeket követően már december közepén tagja lettem az MSZMP-nek, a kővágószőiősi üzemben hosszú ideig pártvezetőségi taq, majd párttitkár voltam. Most meq itt ez a szak szervezeti titkári funkció... Az embereknek nem naqv véleménye van a mi legnagyobb tömegszervezetünkről, alig-olig érzik, hogy teszünk valamit. .. A gyerek felriad, talán túl hangosan beszélünk. A fotóriporter a gépével vesződik, Lendvai Gellért mentegetőzik a szakálla miatt, most az agyonmosott munkásruha is zavarja. — A fene szereti a nyakkendőt, a mindennapi borotválkozás is nehezemre esik, de hát Ki az első számú közellenség? Elismerem ’ nevetségessé válna az, aki ma csak azzal * a jelmondattal szeretné a termelési grafikonok felfutását elérni, hogy „A munka becsület és dicsőség dolga”. Elkoptattuk ezt a jelmondatot, viszolygunk a nagy szavaktól. De, hogy a jó munkát szégyellni kéne? Hogy a munkáját becsületesen végző ember „közellenség" lenne? — ezt a szemléletet viszont egyenesen bűnösnek kell tartanunk. Egyik üzem anyaggazdálkodója mögött nap mint nap összesúgnak az emberek: vigyázat, itt az első számú közellenség. Nos, ez a „közellenség" semmi egyebet nem tesz, mint a rábízott munkát lelkiismeretesen végzi, az üzem vagyonát úgy kezeli, mint sajátját. A többiek is! Csak sajátosan értelmezik a tulajdonosi jogokat: degeszre tömött aktatáskáikban kísérlik meg „hazamenteni” az üzemben „kallódó” anyagot. A fiatalember megakbdályozta ezt — és „közellenség” lett. Igaz, hogy ugyanabban az üzemben korábban a munkások hosszú évek alatt egyszer sem jutottak a kiselejtezett, olcsó építőanyaghoz: a vezetők baráti, rokoni alapon osztották azt el. Az anyaggazdálkodónak volt egyedül bátorsága megtagadni az idomkőeladást egy protezsáltnak, s a megsárgult listán következő munkásnak adott engedélyt az elszállításra. Egy kis közösségben aránylag jól mérhető, hogy ki menynyit és hogyan dolgozik. Megközelítő objektivitással ennek arányában osztják el a jutalmakat is, ezek kedvező esetben, akár a fizetés felét is kjjehetik. Nos, nemrégen csaknem sírva panaszkodott ismerősöm: azt mondják, ha sokat dolgozom, elkeresem a pénzt azok elől, akik keveset dolgoznak, kilógok a közösségből. Pedig én nemcsak a pénz miatt dolgozom, egyszerűen szeretem a munkámat, s egy kissé magaménak « érzem a szervezetet, amelynek alkalmazottja vagyok. Az utóbbi időben sokszor készakarva elhibázom a munkámat és bu. t dolgozom. Nem akarok kilógni a sorból... Tehát az lenne csa^ az '9QZ' melós, aki csak annyit ■ dolgozik, hogy ne lógjoé ki a sorból? Elismerem, hogy egy óriás vállalatnál, több ezer munkás között a tulajdonosi szemlélet nem lehet olyan fejlett és magától értődő, hogy úgy érezzék: minden kalapácsütés saját érdekükben, saját dicsőségükért történik. De már most is vannak munkakörök, közösségek — szerencsére nagyon szép számmal —, ahol az emberek a szó legszorosabb értelmében a magukénak érzik munkahelyük gondjait s eredményeit Különösen ott igaz ez, ahol az emberek munkája egyben a hivatásuk is. Miért kell hát szégyellnie bárkinek is, ha jól dolgozik? Miért válik a közösség gyanakvásának célpontjává? És szabad-e ilyen közösség értékítéletével törődni? Valójában mindannyian szeretünk dolgozni — csak értelme legyen. Anélkül, hogy ne lássuk munkánk értelmét hogy ne érezzük: amit csinálok, az fontos a nagy egészben, mit sem ér a munkánk. Még akkor sem, ha busásan megfizetik. Szeretünk dolgozni, s ez még akkor is igaz, ha önértékelésünk nem egyezik munkánk anyagi és erkölpsi elismerésével. De emiatt szabad-e olyan közhangulatot teremtenünk, amelyben a többet dolgozók úgy érzik: a munkatársiak érdekeinek árulói. Ha ma azt morl<Jja valaki: a munka becsület és dicső« ------------- ség dolga, lehet, hogy egyesek ingerülten leintik. De ha elveszik tőlünk a lehetőséget, hogy munkánkkal becsületet és dicsőséget szerezzünk magunknak, akkor megfosztanának emberi méltóságunk egyik meghatározó alapvető elemétőL L J. wdt. Igaz, amikor a főpgyűTé-' sen először beszéltem az embereknek, azok tapsolni kezdtek, hát sok mindenre gondoltam . .„ Itt van például a rokkant vájárok ügye. Háromszáz csökkent munkaképességű emberünk van: a bányász minél több időt dolgozik, annál kevesebb ereje lesz, s így csökken a keresete is. Amire a nyugdíjkorhatárt eléri — ha'eléri — már csak tedd- ide-teddoda munkát képes elvégezni. Van itt aki féltüdővel dolgozik, az öregek némelyike bottal sántikál a bányában. Saját erőmből — az állandó „hőzöngésen” kívül — semmit sem tehetek. De van, amit én is elintézhetek. Láthattad: gyönyörű- szép az üzemünk, korszerű — a bányászok azonban mint mondtam elhasználódtak, sorba mennek nyugdíjba. Sokan egy kézfogás nélkül kapták meg a munkakönyvét. Most megszerveztük s egy kis ajándék a szakszervezettől, két üveg bor az üzemtől, néhány perc beszélgetés ... Mondják is: arany komámi mégis „klassz gyerek” vagy. Igaz egy ügyvéd nem csinál annyi kérvényt, mint én — sok problémát sikerül is elintézni, — Egyszer majd' kényteleri teszel, az üzem, a vállalat érdekeit Úqy képviselni, hogy „szem- bekerülsz” a bányászokkal. Egy pillanat alatt elfelejthetik minden igyekezetedet. .. — Volt már ilyen is. Nem- regiben volt eóv ötnapos üzemzavar — a munkások akár otthon Is maradhattak volna. A fizetés járt. Oda kellett állni, s munkára aqitálni őket. Persze, akik nem jöttek, nem számított iaazolatlan mulasztásnak ... —> Hát ilyen ez a szakszervezeti munka. Tekintélyt kell szerezni, nem szabad a qazdasáqi vezetőkkel önbizalom nélkül tárqyal- ni. Mindig arra gondolok: a csákányt úgysem veszik ki a kezemből. Lombost Jené Oz üzembe jönnek a vendégek, s ma már a munkások is elvárják, hogy a vezető sima képpel, rendesen öltözve tárgyaljon velük. így aztán itt a szőlőbe egy kicsit mindig elhagyom magam. De majd mindjárt kimosakodom .. . ötletes, talán literes palackhoz csatlakozó qázlámpa, három petróleumlámpa a csillár, olajkályha, kihúzható rekamié a kis szobában — az asszony, ez a kisgyerek aki Szilveszter napján született, meq Lendvai Gellért sokszor napokiq itt él a hegyen. A Jakabhegy túlsó oldalán, légvonalban aliq lehet messzebb egy kilométernél, az Ércbányászati Vállalat legfiatalabb, s egyben legnagyobb bányaüzeme. A szakszervezeti titkár fél esztendeje még nap mint nap itt szállt le a föld alá, másfél évtized alatt a kővágószőiősi és petőci üzemben vált barátjává a portástól az üzemvezetőig mindenki. na, nem csak úgy egyszeriben: csapatvezető vájár volt, majd hat esztendeig robbantómester. De annyira jószívű, hogy társai kérésére néha bizony a szabálytalanságok felett is szemethunyva szolgálta ki őket. Az isten prémiumját is elvonták. Ö mondja így. Akkor határozták el a bukott robbantómesterek, hogy egy brigádot alakítanak: ezvolta híres 12-es csapat. A többiek eleinte kíváncsian figyelték: ezek most mit csinálnak. Ök az első hónaptól, köze! eqy évtizeden keresetül a legjobbak között voltak. Lendvai Gellért számtalan kitüntetése között a Munkaérdemrend arany és bronz fokozata is tanúskodik erről ... —.* Most másként kell! Egy szakszervezeti vezető, ha érti a munkások gondjait nagyon sokat tehet, csak nem szabad eleve az üdülőjegyekre, meg a segélyekre pazarolnia az erejét Én is mindig szidtam a szakszervezetet— aztán most rám ma\
