Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)
1973-10-23 / 282. szám
íífrl október 23. OUNANTOll NAPLÓ » £ Megnyílt a Pécsi Újságíró Stúdió Boros Béla a KS munkájáról tartott előadást. Ülést tartott a magyar szolidaritási bizottság tegnap délután Pécsett, a ] Tt'T Bartók-klubjában ünnepélyesen megnyílt a Pécsi Újság- ! író Stúdió IV. évfolyama. A i rendező szervek — a TIT, a MUOSZ és a Dunántúli Napló — képviseletében, Právicz Lajos, a TIT megyei titkára köszöntötte a pécsi II. és a komlói I, évfolyam hallgatóit, a már végzett hallgatókat, a vendégeket közöttük Garay Ferencné dr-t, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának munkatársát, Boros Bélát, a Központi Sajtószolgálat főszerkesztőjét. Lukács Vincét, a MUOSZ oktatási központjának helyettes vezetőjét, valamint a megyei hírközlő szervek képviselőit. Az ünnepi bevezetőt követően Boros Béla a Központi Sajtó- szolgálat munkáját ismertette előadásában. A KS — mint mondotta — cikkügynökség, mely hírekkel, tudósításokkal, képekkel, politikai kommentárokkal s egyéb művekkel segíti a sajtó — így a megyei lapok — munkáját, Viszont szívesen közöl vidéken élő újságírók tollából olyan cikkeket — egy- egy megye életéből — amely „mond valamit" más megyék olvasói számára. Boros Béla előadásában bemutatta a KS kapcsolatát külföldi hírügynökségekkel. beszélt képtáviró hálózatukról, képeik napilapokban való felhasználójának jelentő- j «égéről. Lukács Vince a MUOSZ elnökségének üdvözletét tolmácsolta, majd vázolta a Magyar Újságírók Szövetsége — mint társadalmi és érdekvédelmi szervezet helyét szerepét, továbbá az újságíró utánpótlás nevelésben végzett munkásságát. Elmondotta, hogy a pécsiek példáját több helyen átvették, 1973-ban 10 megyében indítanak újságíróstúdiót, a fővárosban pedig 4 működik. A stúdiók célkitűzései — mint mondotta — a társadalmi aktívák keresése 5 a tudósítói hálózat bővítése. Báling József, a Dunántúli Napló főszerkesztő helyettese örömmel nyugtázta, hogy zsúfolásig telt Bartók klubban o Hazánkban is élénk érdeklődést váltott ki a hír: szovjet tudósok a világűrből érkező, eddig soha nem észlelt rádiójeleket fedeztek fel, amelyek — a hírforrások szerint — több percig tartanak és naponta többször megismétlődnek, A különös kozmikus jelekről dr. Kulin György csillagász, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója a következőket mondotta: — Korábban a világ több pontján észleltek a kozmoszból érkező hasonló természetű jelzéseket, amelyekről később kiderült, hogy szokatlanul kis, alig tíz kilométer átmérőjű. nyitón résztvettek a már végzettek és közülük számosán igen hasznos tudósítói munkát végeznek. Társadalmi igényre utal az a tény is. hogy az elmúlt évben végzett 96 főből 57-en jelentkeztek a most induló IV. évfolyamra. A hallgatók felismerték. hogy a stúdión új ismereteket, gycfkorlatat szerezhetnek, amit napi munkájuk során az élet számos területén eredményesen kamatoztathatnak. A nyitó ünnepség Právicz Lájos zárszavával fejeződött be. szupersűrű égitestek természetes rádiókisugárzásáról van szó, Olyan égitestek ezek, amelyeknek egyetlen köbcentimétere — becslések szerint — legalább egymllliárd tonnát nyomna. Kis méretük miatt azonban igen gyorsan — esetenként a másodperc tört réSZe alatt — fordulnak meg a tengelyük körül, s valószínűleg ennek a nagy sűrűségnek és a gyors forgásból eredő kölcsönhatásoknak a következmény?, hogy folyamatosan, a másodperc milliomod részének pontosságával ismétlődő, periodikus impulzusokat bocsátanak ki magukból. Ma mór sok ilyen változó fényű, lüktető csillagot — szaknyeíven pulzá- rokat — ismer a tudomány. A mostani fölfedezésben éppen az az új, hogy a szovjet kollégák által rögzített rádióhullámok a jelek szerint nem az eddig ismert rövid periódusokban ismétlődnek. Szamuil Kaplan professzor bizonyára erre alapozta azt a kijelentését, hogy egyelőre korai lenne megmondani: vajon mesterséges vagy természetes jelzésekről van szó, mégsem zárható ki annak lehetősége, hogy egy műszakilag fejlett, földön kívüli civilizáció jelzéseit észlelték. Az ismert magyar csillagász osztja szovjet kollégája véleményét. Szerinte sein árt az óvatosság, hiszen számtalan eset bizonyítja, hogy fantáziadús emberek hajlamosak a túlzásokra. Évekkel ezelőtt igen sok légből kapott hír járta be a világsajtót arról, hogy itt-ott földön kívüli lények űrhajóinak titulált repülő csészealjakat láttok. Az amerikai tudósok több mint 40 ezer ilyen bejelentést vizsgáltak meg. Kiderült, hogy minden esetben csupán a természeti jelenségeket nem ismerő emberek látomásairól volt sZó. Ennek ellenére néhány fantaszta most is állítja, hogy földünkön évezredekkel ezelőtt mór jártak idegen élőlények. Sőt e nézetek hirdetői között akad olyan is, aki váltig hangoztatja, hogy a világ több ézer éves építészeti csodái - például az egyiptomi piramisok - is ezeknek a földön kívüli lényeknek a művei, A tudomány egyértelműen megcáfólta ezeket á fántoZmaqóriákot.-*■ Emlék ellenére minden ókunk megvárt árra, hogy feltételezzük: a világűrben rajtunk kívül is létezhetnék értelmes élőlények — mondotta Kulin Tavasszal megkezdődnek az építkezések Szentlőr ncen A szentlőrinci Petőfi lakásépítő szövetkezetnél tavaszi kezdéssel 50 lakás építését kezdik meg. A szövetkezeti lakások a tervek szerint 3 építési ütemben valósulnak meg. A szövetkezet igazgatósága és a Szentlőrinci Takarékszövetkezet I mindhárom építési ütemre elfogad jelentkezőket. Az érdeklődők minden kedden délután fél 4 órától Szentlőrincen a takarékszövetkezet székházában megtudhatják a feltételeket, és aláírhatják a belépési nyilatkozatot. fljuna-kapy r” Fotókiuő kiállítása A Mecseki Fotóklub és a Doktor Sándor Művelődési Központ rendezésében 26-án, pénteken 18.30-kor nyílik meg a „Dunakanyar" fotóklub kama- rakiállitása a Doktor Sándor Művelődési Központban, A kiállítást dr. Oppe Sándor, d Mecseki Fotóklub elnöke nyitja meg. Ezt követően Kocsis Iván, fotóművész, a „Dunakanyar” fotóklub elnöke színes dia- poráma bemutató előadást I tart a művelődési ház nagy- I termében. professzor. — Tudjuk, hogy a világűrben az emberi ‘képzelet számára felfoghatatlan mennyiségű bolygó létezik, éS hogy az egyszerű kémiai elemekből hogyan alakultak ki a szerves molekulák, s ezek továbbfejlődésével maga az ember is. S mert az élet kialakulását egyetemes természeti törvények szabják meg, ezek a szabályok máshol is érvényesülhetnek. Ebből ered az a meggyőződésünk, hogy nemcsak a Földön lehetséges az élet. A világegyetem törvényeinek mai ismerete pedig mór feljogosít arra, hogy keressük a kapcsolatot a Földön kívül - is minden valószínűséggel létező értelmes lényekkel. A szovjetunióbeli Bjurakan- ban két évvel ezelőtt megrendezett szovjet—amerikai nemzetközi konferenciának is ez — a kozmikus érintkezés megteremtése a földön kívüli civilizációval - volt a témája, amely azóta is állandóan napirenden szerepel. Ennek feltételei azonban megkövetelik, hogy a kozmosz más tájain keresett civilizáció értefmes lényei is legalább annyira ismerjék a fizika és a matematika törvényeit, mint mi és rendelkezzenek a miénkhez hasonló technikai berendezésekkel. — Amíg tisztázatlan, hogy megfelelő körülmények között tud-e az anyag önmagában is ilyen rezgéseket produkálni, igen alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy ezek a világűrből érkező jelek hordoznak-e valamilyen, a szabályostól eltérő, tudatosan manipulált rezgéseket, — vagyis információkat. A jelenlegi kutatásoknak azonban létezik más, a parabola-antennákkal történő vizsgálatoktól eltérő módja is: az idén március 3-án lőtték ki a Pioner 10 űrszondát, amely most decemberben halad el a Jupiter bolygó mellett. A szonda a Jupiterről tv-képeket közvetít majd a Földre. A bolygó mellett elhaladva azonban a naprendszerünkből kipördülve tovább folytatja útját 0 világűrben. S mert reméljük, hoíjy valaha találkozhat értelmes lényekkel - olyanokkal, akiknek szintért vannak űrhajóik —ezért olyan tárgyakat helyeztek el benne, amelyek alapján biztonsággal következtethetnek, hogy mikör és honnan lőttük fel a Földünk kozfnikus üzenetét közvetítő űrszondát — móndto befejezésül dr. Kulin György. Hétfőn ülést tartott a magyar szolidaritási bizottság Dr. Rostás István alelnök vezette a tanácskozást, amelyen Harmati Sándor, a bizottság elnöke beszámolt a testület elmúlt hónapokban végzett nemzetközi tevékenységéről és javaslatot tett az 1974. évi munkaprogramra. Szolidaritási bizottságunk széleskörű nemzetközi tevékenységét jelzi, hogy jelenleg 39 külföldi testvérszervezettel és felszabadító mozgalo.mmal van kapcsolatban. A többi szocialista ország szolidaritási bizottságával közös erőfeszítések jegyében rendszeresen részt ve-’’ szünk évenkénti konzultatív találkozón, íav elküldjük szolida ritási mozgalmunk képviselőit az idén Bukarestben sorra kerülő ilyen tanácskozásra. Szélesednek kapcsolataink a fejlődő országokkal és a kapitalista országokban működő haladó mozgalmakkal is. Az utóbbi fél évben 10 külföldi delegáció járt Magyarországon és négy országban járt magyar szolidaritási küldöttség. A Mecseki Fotóklub és a Doktor Sándor Művelődési Központ rendezésében egymást követő négy héten, a már szokásos időpontban, pénteken este 7 órakor kiemelkedő színesdia-elő- adások kerülnek bemutatásra. Pénteken Tillai Ernőnek, a jól ismert építészmérnöknek előadására került sor az ország—világjárók klubja sorozatában. Tillai Ernő az elmúlt év őszén, a legszebb időszakban töltött el két hónapot a hajdani üdülőparadicsomban, a Kubai Szocialista Köztársaságban. Színesdiákon nemcsak kiküldetésének tárgyát, a kubai építészetet, hanem a jellegzetes trópusi tájakat, a dolgozó és szórakozó embereket is bemutatja. A következő pénteki estén á váci Dunakanyar fotóklub kamara kiállítása nyílik, és Kocsis Iván, a klub elnöke tart diaporá- ma bemutatót. Kocsis Iván át- tűnéses művészi diasorozatai a hazai audiovizuális diaprogramok között a legkiérleltebbek közül valók, hiszen a váciak az A magyar szolidoritási bizottság továbbra is első helyen foglalkozik az indokínai kérdéssel. s ugyanakkor fokozott figyelemmel kiséri a közel-keleti, a fekete-afrikai és a latinamerikai haladó erők mozgalmait. Szorgalmazza a kapitalista országok szolidaritási szervezeteivel való újabb kapcsolatok felvételét is. A bizottság jövőre a harcoló nemzeti fel- szabadítási mozgalmaktól 15— 20 ösztöndíjast fogad magyar- országi képzésre, és továbbra is kiveszi részét a függetlenségi harcban megsebesült hazafiak gyógyíttatásából. Ifjúsági mozgalmunk képviseletében beszámoló hangzott el az ülésen arról, hogy megkezdődtek a munkálatai a KISZ kezdeményezésére és támogatásával a VDK-ban egy ezer személyes szakmunkásképző intézet építésének. A szolidaritási bizottság ölé-» sén nyilatkozatot fogadtak el a Chile népe iránti szolidaritás magyarországi akcióira vonatkozóan. úttörői ennek a fotóműfajnák, s rendezői a nemzetközi a. v. fesztiváloknak. November első péntekjén a Kecskeméten megrendezett országos színesdia szalon anyagának pécsi bemutatóját tartják. A válogatott művészi dia-anyagban a Mecseki Fotóklubnak a klubok versenyében legjobbnak bizonyult kollekciója 14 fotóval szerepel, s ezek közül kettőt külön is kitüntettek. A színesdia bemutató jelentőségében és hatásában egy országos színes fotókiállítás megfelelője. November 10-én, pénteken pedig — ugyancsak másodbemutatóban— a III. Nemzetközi Egészségügyi Fotókiállítás színesdiáit vetítik. Ebben az anyagban szintén találkozhatunk majd több pécsi szerzővel, 0 résztvevők és díjnyertesek között, A művészet és a fotózó* kedvelőinek ajánljuk ezt — a sorozatnak is beillő — prograSzelényi Lajos kamarakiállítása Tegnap, hétfőn este Pécsett a Színház téri Kisgalériában megnyílt Szelényi Lajos — első önálló — kamarakiállítása. Szelényi a pécsi Művészeti Gimnáziumban kezdte képzőművészeti tanulmányait Lantos Ferenc tanítványaként. Ezt követően népműveléssel foglalkozott,- jelenleg is a Doktor Sándor Művelődési Központ előadója. A tegnap megnyílt kamarakiállitáson az elmúlt félév alatt készült ola;képeinek válogatását mutatja be. A megnyitón, amelyen Csorba Tivadar, a Városi Tanács Művelődésügyi Osztályának vezetője is jelen volt, Lantos Ferenc, a Pollqck Mihály Műszaki Főiskola adjunktusa mondott bevezetőt. mot. Varga Örök divat a bunda! Legszebb ajándék a bunda! Női panofix bunda 6250,— Ft Női bárány bunda 6850,— Ft Női olasz műperzsa bunda 5310,— Ft-tól 5800,— Ft Női perzsaláb-bunda 12 500,— Ft-tól Női irhabunda 7050,— Ft-tól Női mosómedve bunda 16500,— Ft Női műszőrme bunda 2200,— Ft-tól Filmnyomott női panofix bunda 6250,— Ft Férfi műszőrme bunda 2260,— Ft-tól Lányka bárány bunda 1610,— Ft Bakfis filmnyomott bunda 3600,— Ft Fiú műszőrme bunda 2200,— Ft-tól NAGY VÁLASZTÉK, SZOLID ARAKI Centrum Áruház a város központjában! Nyitva: reggel fél 9 órától 19 óráig, szombaton; reggel fél 9 órától délután 5 óráig. Magyar vélemény a rejtélyes kozmikus rádiójelekről Színesdia-estek a művelődési központban i 1