Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)

1973-10-23 / 282. szám

19??. október 23. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Mintha őriznénk a gépeket Gazdaságunk kulcskérdés© a szervezés Egy útépítő főmérnök javaslatai Korhatáron tűi Ha nem is tekintik egymást ellenlábasuknak, igazán messze vagyunk még attól, hogy a napi gazdasági munkában a cselek­vés mindig a mérnök és a közgazdász összhangját tükrözze, de legalábbis minden döntés előtt a mérnök egy kicsit a közgazdász fejével, a közgazdász egy kicsit □ mérnök fejével gondolkodjék. E téren még óriási tartalékaink vannak, hiszen épp a legteljesebb együttműködés és összhang jelentené az üzem és a munka ész­szerű és hatékony megszervezését. De lássuk, mi van akkor, ami­kor egy mérnök elkezd a közgazdász fejével gondolkodni! Előmunkás is elboldogulna — Vizsgáljunk meg közelebb­ről egy gyakran előforduló esetet, amely a gépkezelők ér­dekeltségét és a gépirányító­kat állítja reflektorfénybe — ve­ti fel Kárpáti János, a Pécsi Közúti Építő Vállalat fiatal fő­mérnöke. — A munkahelyen alapanyag-szállítás folyik. A brigád ugrásra kész. A gréder megérkezik a munkahelyre. A brigádból kiválik valaki és irá­nyítani kezdi a gép munkáját. Ezt mindaddig csinálják, amíg ez a brigád érdekében áll. Mármost, a termelést irányí­tóknak és szervezőknek önkén­telenül a szemükbe kell hogy tűnjék, miért nem rendszeresít­jük ezt a spontán gépirányí­tást? A másik, az érdekeltség, amely más és más, holott a cél közös. A gépkezelő időbéres, ezzel szemben a brigád telje­sítménybéres elszámolási rend­szerben dolgozik. Helyes ez így? Nem lehetne másképp? — Hogyan? kocka. Miért nem" alkalmazunk I Érdekkülönbségek hivatásos munkásállományú származnak aztán a későbbi egzisztenciális bonyodalmak. — És mit jelentene- a gép­kezelők és a művezetők közé iktatott gépirányító? — Ez a felelős személy az ‘önirányító rendszer helyett a technológiai-szervezési rend­szert erősítené. A gépirányító vezetési és szervezési készsége és módszere teremtené meg azt a kapcsolatot, azt a hidat, amely a dolgozót elvezeti az egocentrikus világból a mások érdekeit figyelembe vevő törek­vések világába. Meggyőződé­sem, a gépirányítók nem tarta­nák ott feleslegesen a gépet, s nem engednék annyi munkás­sal körülvenni, hogy a külső szemlélőnek úgy tűnjék, mint­ha a gépet őriznék az idegen betolakodók ellen. Itt eleven munkaerőt, anyagot és ener­giát, költségeket takaríthat­nánk meg. gépirányítókat? A MÁV-nak például már évtizedes, jó ta­pasztalatai vannak az előmun- kós rendszerrel kaocsolatban. Ez náluk tradíció. Sőt, sok em­bert büszkeség tölt el, ha elő­munkás válhat belőle! Mi, ami­kor egy előmunkás szintű szak­ember is megfelelne, akkor egy művezetőt állítunk oda, akinek a képesítése messze meghalad­ja a feladathoz szükséges kva­lifikáltságot. Mellesleg, ebből Ma, amikor annyi a korszerű gép, magától értetődő, mellé­jük kevesebb fizikai munkás kell, mint régebben. Mégis, elég gyakori jelenség, hogy ugyan­azon munkafolyamatoknál nem változott lényegesen a munkás­létszám. A főmérnök szerint ez azért van így, mert a gépé­szek, a segéd- és betanított munkások elszámolási rendszere elkülönült, rtem mindig éri el a kívánt hatást. Magyar „széngyár” Törökországban Megkezdték az üzemszerű termelést a törökországi Zongul- dakban a Magyarországról szál­lított első meddőfeldolgozó' üzemben. A tengerparti török bányavá­rosban az elmúlt évtizedekben sok millió tonna meddő került felszínre a kőszénbányákból. A hegyeknek is beillő és még je­lentős mennyiségű szenet tartal­mazó meddőhányók nagy terü­leteket foglalnak el és szeny- nyezik a levegőt, A világon első ízben a Tata­bányai Szénbányák műszaki kol­lektívája dolgozott ki gazdasá­gos technológiát a meddőhá­nyók értékesítésére. A török ál­lami szénbányák ankarai köz­pontja megvásárolta a tatabá­nyai eljárást és megrendelte Magyarországtól a meddőfel­dolgozó üzem berendezéseit, ötven vagont megtöltő gépet szállítottak a magyar gyárak Zonguldakba. Ezekkel vonják ki az üzülmezi bánya környékén felhalmozódott meddőhegyek- bö| a rendkívül értékes fekete kőszenet, A török megrendelők kívánságára „kulcsrakész" álla­potban adták át a tatabányai­ak az új üzemet, s ők tanították be a török munkásokat a be­rendezés kezelésére is. Az új „széngyórat" maximálisan auto­matizálták, fizikai munkára itt egyáltalán nincs szükség', mind­össze 6—8 ember irányítja a műszereket. Az óránként 190 tonna med­dőt „fogyasztó" törökországi üzemből háromféle termék ke­rül ki. Először a magas, 6000 —700Ó kalóriás, majd a közepes fűtőértékű szenet nyerik vissza a hányákból, végül a más cé­lokra alkalmas, például tégla-, kerámiagyártásra bnnyatöme­dékelésre alkalmas meddőkőzetet választják szét. így tehát jó­formán az utolsó grammiq érté­kesítik, 1 „eltüntetik" a meddő- j kulcskérdése — a szervezés, hányákat. Miklósvári Zoltán — Ügy érzem — folytatja Kárpáti 'János — elszámolási gyakorlatunk továbbfejlesztés­re szorul. Minden jó bérezési rendszernek olyannak kell len­nie, hogy gyors és minőségi munkára ösztönözzön, mind­emellett a jobb munkát végzők nagyobb anyagi elismerésben 'részesüljenek, ugyanakkor az elvégzett munka mennyisége ne legyen több a szükséges mun­kamennyiségnél. Véleményem szerint, ha a gép, illetve a munkás önállóan dolgozik, ak­kor a jelenlegi bérezési és el­számolási forma még használ­ható, mivel a teljesítmény tisz­tán mérhető. Ha viszont a gép és a munkás együtt dolgozik, akkor a jelenleg alkalmazott bérezési és elszámolási rend­szer kudarcot vall, mind a bé­relt, mind a saját gépeknél. A teljesítmények zavarosan, kö­rülményesen állnak össze. — (Javaslata? — Egyszerű. Ilyen esetekben a csoportos, azonos érdekelt­ségű elszámolási rendszert kell bevezetni. Vagyis a munkafo­lyamatra kell a kifizethető bért megállapítani és felosztani, a végzett munka arányában, pél­dául az egyes résztvevők óra­bér besorolása szerint. Mind­járt nem lenne ott annyi feles­leges ember a munkafolyamat végrehajtásánál! Senki sem mé­ricskélné laboratóriumi mérleg­gel azt, hogy milyen tevékeny­ség fér bele a munkaidőbe és a fizetésbe ... Ebbe az érde­keltségi rendszerbe természete­sen be lehet vonni a bérelt gépen ülő, és a gépet kölcsön­ző vállalat állományában lévő gépkezelőt is. Kell és érdemes Elmerültünk kissé egy fiatal mérnök gondolataiban, Végül is egy mondatban is elintéz­hettük volna: nem szükséges mindjárt egy művezetőt állíta­ni oda, ahol egy előmunkás is elboldogul; egy-egy munkafo­lyamatra állapítsák meg a ki­fizethető bért és az abban részt vevők valamennyien — a mun­ka minél pontosabb, gyorsabb, minél kevesebb emberrel és eszközzel való elvégzésére ösz­tökélő — azonos érdekeltségi rendszerben dolgozzanak. Hogy miért kell és érdemes mégis hosszasan körbejárni, ami az ember és gép között van? Mert az napjaink gazdaságának Utolsó munkanapján ünne­pelni akart Aztán reggel a mű­vezető kiadott egy sürgős mun­kát és szertefoszlottak a tervek: délig kínlódtak a durvamosó szi­tájával, később rendbehozta a satupadját és leült a kis ládára pihenni. Temetésén arról beszél­tek az újhegyi szénmosó munká­sai, hogy egy hétig sem élvezte a nyugdíját. A pécsbányai bányamester- helyettes az utolsó pillanatok­ban is harsogott. Az elmaradt csilléket reklamálta. Ekkor már másfél évtizede a robbanásban szétroncsoít tüdővel lélegzett, de nála erősebb, szigorúbb, mun- kaszeretőbb embert alig ismer­tek az aknán. Talán fél eszten­deig kapta a nyuadíiat. . . Mondják, hogy az utolsó időben csak c gyógyszereit rendezgette, ki sem mozdult a házból. Neki is csaknem az utolsó munka­napján húzták meg a harangot, mint társának. Csak egyikük utolsó erejéig dolgozott, mási­kukban csuoán csak a munka tartotta az életet Öry Ferenccel nem sikerült találkoznom — Spanyolország­ban jár. A porcelánfestőben üres a munkaasztala. Hét esztendeje kellett volna nyugdíjba mennie. Egész életét a Zsolnayban töl­tötte. Kutya figuráit, a kis Zsol- nay díszkutat, az eozin vaddisz­nót, vízilovat, elefántot mindany- nyian ismerjük. Számára a mun­ka művészi vágyainak kielégü­lését is jelenti. Hoqy mi lesz, ha mégis igénybeveszi az obsitot? — Jövök én akkor is — szokta mondani. Akárcsak Hantos Károly, öt­ven esztendeje dolgozik a Zsol- nayban — ez év januárjától ingyen. — Meggondolásból mentem nyugdíjba. Nálunk az itt töltött esztendők erősen befolyásolják az évvégi részesedést így az­tán elég szép pénzeket kaptam. Mindenki számol: mostanában úgy nézett ki, hogy nem tudunk nyereséget fizetni, illetve hát kapni. Ha a részesedés kiesik, előfordulhat, hogy leromlik a nyugdíjalapom. így aztán elmen­tem. Hogy miért nem veszem igénybe az évi hatezret? Hát azért, mert én munkaóránként 25 forint nyugdíjat kapok, úgy meg tizenhatért dolgoznék. Ak­kor inkább ingyen. Asztalán logarléc, néhány ki­égetten tányér, burkolólapok. Az NDK piac minden mennyiséget felvenne ilyen saválló lapokból: Hantos Károly az új termékek kialakításában, a selejt okainak kivizsgálásában segédkezik mos­tanában.. Hatvanhat esztendős. Amikor a nyugdíjkorhatárt el­érte, akkor kapta műszaki ta­nácsadói beosztását. Az elmúlt januárig fizetésért, azóta ingyen látja el. — Én tizenhatesztendős ko- , romban kerültem ide: a raktári segédmunkástól valamennyi lép­csőfokot végigjártam, s az ötve­nes évek elején a gyári munkám „elismeréseként” az akkori meg­próbáltatásokon is átestem, öt­ven esztendős elmúltam, amikor a technikumot elvégeztem, jól­lehet már a felszabadulás előtt is a gyár műszaki vezetője vol­tam. A hatvanas évek közepén négy évig egy törökországi por­celángyárban voltam „kölcsön- jótékos", hazatérésem után eszembe se jutott, hogy most tulajdonképpen nyugdíjba kéne menni. — Az ön véleménye szerint tehát a nyugdíjkorhatár elérése után is jó dolog tovább dol­gozni? ' — Akinek a munkája nem hivatása, csupán a pénzért alig­ha dolgozik tovább. Az embe­rek elfáradnak ... Akinek nincs semmije: se háza, se kertje, se más elfoglaltsága, az viszont meghal, ha nem talál hasznos elfoglaltságot. Az ember fél a feleslegesség érzésétől ... Az elmúlt esztendő januárjá­ban vezették be azt a rendel­kezést, amely a nyugdíjkorhatár elérése u,tán további munkára ösztönzi az embereket. A fizikai munkások a nyugdíjkorhatár el­érése után minden tovább ledol­gozott év után 7, a nem fizikai munkakörben foglalkoztatottak 3 százalék nyugdíjpótlékot kapnak. — Jószándékú rendelkezés, a munkaerőhiányt kívánja csök­kenteni, s emellett természetesen szociális problémákat is megold — mondja dr. Varga Kovács István, az SZ.TK Pécsi Igazgató­ságának vezetője, — Aki akar, akir^ szükség van, az tovább dolgozhat. Sok helyen azonban még nincsenek tisztában a lehe­tőségekkel. Ahol a vállalati ér­dek, a népgazdasági érdek és az egyén érdeke ezt megkíván­ja, maximálisan ki kellene hasz­nálni a lehetőséget. Sok helyen azonban nem azok dolgoznak tovább, akikre ténylegesen szük­ség volna: jószívűség, szociális körülmények, sajnálat, barátság alapon intéződnek a dolgok. Pedig az elmondottaknak szoros összhangban kellene lenniük a társadalmi szükségességgel. — Mit mond a statisztika? Dr. Mikes Ferenc, az SZTK nyugdíj osztályának vezetője az augusztusi adatokat mondja el •— hasonlóak mint az 1972-es, vagy az idei számok. — Ekkor 25-en mentek nyug­díjba azok közül, akik a nyug­díjkorhatár elérése után tovább dolgoztak. Közülük tizennégyen fizikai munkások, tizenegyen pe­dig szellemi tevékenységet foly­tatnak. Az előbbiek 150, az utóbbiak személyenként 100 fo­rinttal több nyugdíjat kapnak, mintha a korhatár elérésekor mentek volna nyugdíjba. A 25 ember közül 8 nő — hatan szel­lemi munkások. A tapasztalatok szerint minden negyedik ember tovább dolgozik a nyugdíjkor­határ elérése után. Az utóbbi időben úgy tűnik a rendelkezés ösztönző hatására nő azoknak a száma, akik néhány esztendővel meghosszabbítják munkásévei­ket. Bár az új jogszabály igazi hatását csak évek múlva tudjuk igazán lemérni... Az öreg lakatos még csak ne­vének kezdőbetűit sem adja. — Harmincöt esztendeig dol­goztam a gyárban, minek hur­coljam meg őket. Szerettem vol­na még marádni, két esztendő múlva végez a fiam a veszprémi egyetemen. Kell a pénz. Aztán itt az újsághirdetés: a gyár la­katosokat keres. Csakhót fiatalo­kat — azt mondta a személy­zetis. — Maga szerint tudok én még dolgozni? Nahát. Mást nem tehetek: bedolgozok majd vala­melyik maszek autószerelő­nek ... Hir Gézáné a Szalái András úti óvoda vezetője. — Ameddig lehet dolgozom. Szeretném nagy szavak nélkül elmondani, dehát nem lehet: éltető elemem a gyerek. Ha ezek nem lennének egyedül marad­nék. i — Egyedül él? — Nem, vannak gyermekeim, unokáim. De az óvoda az élet- ritmusomhoz tartozik. Sok min­denen mentem keresztül: férjem halálán, betegségemen a gye­rekek segítettek túl. Próbálom magam szoktatni a gondolathoz, hogy a végtelenségig nem dol­gozhatom, előbb-utóbb helyet kell adnom a fiataloknak, de most Pem tudom elképzelni, hogy a gyerekek kiessenek az életemből. Harmincnégy eszten­deje vagyok óvónő Pécsett, eb­ből negyedszázadot a Rákóczi úti óvodában dolgoztam... — Beszéljünk az anyagiakról! — Én még nem érdeklődtem, hogy mennyi lesz a nyugdíjam. Nekem senkit sem kell eltarta­nom, annyit most is kapnék, hogy nyugodtan megéljek. Eny- nyi esztendő után talán nem is lenne sokkal kevesebb a nyugdí­jam, mint a fizetésem. Ismét csak azt mondhatom: nekem a gyerekek, a nyüzsgés kell, s nem az a pár többlet forint. Lombosi Jenő Monogramos, rézveretes remekművek Szakma vagy művészet? Lesz e, aki folytatja a lószerszám-készítést? Ez a szakma kihal .,, Sokan azt gondolják: eltűn­tek a lovak, s velük együtt a szíjgyártó szakma is kimúlik. Csakhogy külföld előtt mi még mindig „lovas nemzet" va­gyunk és a nagypénzű nyu­gatiak általában szerszámmal együtt kívánnak lovat vásárol­ni. Az üzlet százezreket hoz a magyar államnak kemény va­lutában. Mégis egy kézen meg­számolható, hány ember foglal­kozik Magyarországon lószer­szám készítésével. Halápy László a holland "királynőnek és a szófiai ud­varnak is készített több foga- tos szerszámokat, amikor még vándorszíjgyártóként járta Euró­pát, Ma Pécsett lakik a Vas Gereben utcában. Pici előszoba tele szíjakkal, régi villanymeghajtású masz- szív varrógép, szíjszorító, vágó­asztal, tele a munkához szük­séges kellékekkel. Olyan kicsi és szerény ez a műhely, hogy­ha „két ember bemegy, há­romnak ki kell jönni", híre mégis bejárta már fél Euró­pát. Olyan lószerszámokat senki nem készít, mint a 73 éves Halápy bácsi. Zsebében eqy levél, ezt ír­ják: „Az ARTEX képviselője, Várnai elvtárs fehívott telefo­non és közölte, hogy fenti szerződésre készülő monog­ramos ötös fogatszerszómnak legkésőbb 1973. október 10-ig a KTV raktárába kell, hogy ér­kezzen, mivel az amerikai vevő november hónapban egy nem­zetközi versenyen kíván részt venni ezen szerszómgarnitú- rával". Ez természetesen csak egy a sok közül és csupán 60 ezer forintot utalnak érte a mes­ternek. Nézzük a komolyabba­kat! Tavasszal két kettes foga­tot készített svájci megrende­lőnek és egy négyesfogatú szerszám Nyugat-Németorszóg- ba került 90 500 forint érték­ben. Augusztus 21-én egy ötös és két kettesfogatot készített amerikai exportra 100 500 fo­rintért. A szerszámok általában Eszterházy sallangokkal, csip­kés verettel, nikkelezett vagy rézcsatokkal, monogramokkal készülnek és remekműnek számítanak. Természetes, hogy külföld többet vár tőlünk, mi sem bővelkedünk valutában, de egy 73 éves ember nem képes többre. Sajnos, maholnap szomorúbb meglepetés is bekövetkezhet, mert nincs utánpótlás. A szíj­gyártó szakmát általánosan tanuljak. Pesten egy intézet szalagrendszerben készít nyer­geket is. De egy ember sincs, aki a lószerszámkészítést ta­nulja. Halápy bácsi betaní­tana 3—4 fiatalt, a parányi előszobában azonban egyedül is alig boldogul. Olyan helyi­ség kellene, ahol 4~5 fő nyugodtan dolgozhat. A 73 éves mester-— Özemre gondol? — Nem, ott már voltam. A Vegyesipari Vállalatnál is megszerveztem egy részleget, s végül ponyvakészítő lett be­lőle. Akkor otthagytam. Engem a lószerszámkészítés érdekel. Azt akarom, ne haljon ki ez a szakma . . . Lipóczki József *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents