Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)
1973-10-18 / 277. szám
6 DUNANTOL! NAPLö 1973. október 18. Az élet szele kerülgeti a községet Névadásra készülnek Ófalu Nyakig »an munkában Heim Károly . ófalusi tanácselnök. A szomszéd szobában a Baranya • és Tolna megyei Volán vállalatok, a megindítandó autóbusz- járatok menetrendjét rögzi’ik. Ott kellene lennie, de az útépítők;- is várják egy megbeszélésre. Közben jönnek, rendel az orvos, sőt még az ablakot is ki kell nyitania, mert ott jelentkezik egy néni. Minden Összelőtt az út miatt. diumszerűen így is ezt a szerepet énekelte. A vélemény: Carmen énekesei közül Magyarországon Ebolit ilyen színvonalon eddig nem produkáltak. — Mit tanult elsősorban a Mozarteumban? — Paula Undberg az olasz és a német énekstílusból ötvözi össze o legjobb vonósokat. Én olasz stílusban énekelek, de most megtanultam a szöveghang én/ényesítését is. Aztán megéreztem odakint az igazi Strauss-stilust, és még sok mindent. Mészöly Kati eddig egyelőre olyan kis helyen kamatoztatja újabb koncerttudásót, mint Fadd, Kármán György zeneelméleti bevezetésével. És a csodálatos emlékű Azucena éneklés-alakítás után öt alkalommal Carment játszik még Pécsett, azután a nagy bizonyítás következik: Eboli. De meghívták próbaéneklésre Bécsbe is. Földessy Dénes — Heten kerültünk be a pályázat alapján, de ebből hármat csak előadásokat hallgatni engedtek, mindössze négyen énekeltünk. A növendékek között egyedül voltam szocialista ország-beli. A tanárok között viszont három magyar is akadt: Melles György, Kármán György, a pesti TV szerkesztője, és Gertler Endre Belgiumban élő hegedűművész. Sajnos, nem opera szakon tanultam, ahol darabokat állítottak be, de magas részvételi díjat — 10 000 schillinget — kellett volna fii zetnem. Ehelyett az általános i ének szakra kerültem, ahol pó- diumszerűen énekeltünk. — így is bejutott a nemzetközi énekes világ áramkörébe: társai japán, texasi, uruguayi, holland, svéd és angol énekesek voltak. Felvételkor Kodályt és Kadosát énekelt — sikerrel. Mestere a 76 éves világhírű Paula Undberg volt, aki szerint, ha Mészöly Katalin odakint az j opera szakra kerül, akkor Ebo- ! lit tökéletesen énekelte volna, ! egy rendezett darab - keretein belül. A záróhangversenyen póSzokolai felvétele — A múlttal nem sokat lehet dicsekedni, a jelennel mór igen, a jövővel pedig majd meg jobban — hangzik a tömör vélemény. Baranya észak-keleti szögletében, hegyek koszorúzta völgyben, nagyon szép tájon fekszik a falu. Történelméről vajmi keveset tudunk. A mai településtől két kilométer távolságra áll még egy templomtorony maradványa, a helyet Észter-városnak ntondják. Valamikor nagyobb település volt, ennek é- sze lehetett a mai Ófalu elődje, melyben magyarok laktak. Igazolja ezt, hogy Pálfi, Tokaji, Huszár nevű családok élnek, akiknek tagjai az idők során teljesen elnémetesedtek a betelepültek között. Sanyarú helyzetben lehettek Mária Terézia korában a betelepülő Sváb-földiek, ha még ezt az isten háta mögötti helyet is jobbnak találták, mint régi otthonukat.. A betelepítések utolsó hullámaiban jöhettek, és gyorsan elfelejtették őket. Leírhatatlan kitartás, hallatlanul nagy szorgalom kellett ahhoz, hogy itt falu legyen. Igazi földművelésre alkalmatlan volt e vidék is és nagyrészt alkalmatlan most is. fgy aztán kiáltó kűlörb- ség van Ófalu és a többi német nemzetiségű falvak között. Itt foggal-körömmel kellett küzdeni a betevő falatért. Az egész falu őrizte az elvetett kenyérnek és takarmánynak valót a vadaktól — vetéstől a betakarításig. Elsősorban állattenyésztéssel foglalkoztak. Háromszor annyi bikát adtak el évente, mint a hidasiak, háromszor annyi tejét fejtek, mint most Mecseknádasd és Ófalu együtt. A faluba eljutni hegyen, völgyön, erdőn ót jó időben is istenkísértő vállalkozás volt. ötven pár lófogat biztosította a külkapcsolatot Tolna cs Baranya felé, vitték a termést, terméket, hozták a sót, cukrot, petróleumot A többit maguk készítették. Elmaradott hely volt ez, a legutóbbi évekig nehezen ment itt az élet. Szinte követelményszerűen hozzák elő a második világháború előtti és alatti éveket, mert innen számítják a helyi történelmet. Ami előtte történt, annyira régi, hogy emlékezni sem érdemes rá. Ófaluba hetente egyszer egy újság került, rádió egy volt, a katonaságtól szabadságra jövő és leszerelők jelentették a világot látott embert, amíg 1943-ban néhány felhevült bonyhádi szervező átcsörtetett az erdei utakon. Az akkor mintegy 500 lakosú faluban 26 embert sikerült beszervezniük a Volksbundba, akik miatt egyideig állandó meszelésben élt a falu. Éjjel ráfestették a kiszemelt házakra a „V” jelet, horogkeresztet, nappal a lakók lemeszelték, 'gy ment a birodalomhoz való tar- ' tozásról a meggyőzés. Néhányon önként jelentkeztek az SS- be, a többséget azonban 1944 nyarán magyar tiszti segédlettel sorozták be az SS-be, illetve a nemzeti hadseregbe. Szerencséjükre, a háborúból már csak néhány hónap volt hátra és az SS-be kényszerített ófalusiak többsége hamar hazakerült. Bújdostak az erdőben, félve, hogy háborús bűnösnek tekintik őket. A kényszer-sorozottakat rövidesen igazolták, megszűnt a bújdosás, a faluból nem volt kitelepítés és nem volt betelepítés, nem történt vagyonelkobzás. A falu élte tovább a maga életét, de ha lehet, még jobban visszahúzódva, mint addig. Politikai aktivitásról a legutóbbi időkig keveset lehetett beszélni. Ezt Pálfi Jakab, a pártszervezet titkára is megerősíti. — We mindig megkésve jutott el az új élet szele — mondja. — Nem csoda. A faluért összefogtak az emberek, de többre már nem jutott idő. A tejet Cikóra vitték, a postát Hidasról hozták, a körzeti orvost Erdős- mecskén találták, gyógyszer- tárba Bonyhádra jártak, állatorvosért Hidasra futottak, a Kereskedelmi ellátás Mecsekná- dasdról jött és ide vitték kocsin az úttalan utakon a beteget. hogy a 6-os úton átadjak a mentőnek. Azon lehet csodálkozni, hogy milyen okok miatt maradtak meg itt az emberek, hogy mór régebben nem ürült ki a falu. A tsz megalakulása hozott fellendülést, de foglalkoztatottságot nem tudtak biztosítani, és ezen a mecseknádasdiakkal történt egyesülés sem változtatott. Nagyüzemi gazdálkodásra a határ fele nem alkalmas, legelősítették, illetve parlag. A 150 db-os szarvasmarha üzemegység 28 tagnak biztosít ho- vonta 2000—2700 forint keresetet, plusz a háztáji, ami együtt szép jövedelem. De mi ez a 600 fős lakossághoz viszonyítva? — A föld itt már nem tud a mai kornak megfelelő megélhetést adni mindenkinek és emiatt a többség Pécsett, Komlón, Szek- szárdon vállalt munkát „heie- lősként", ami azt jelenti, hogy hetenként csak egyszer járnak haza. Közben ide is eljutott a villany, nyomában a rádió, te e- vízió, a fejlődő lakáskultúra, a szélesebbkörű tájékozottság, 80 napilapot fizetnek elő. Egyszóval az elszigeteltséget az utóbbi években már csak az útnél- küliség jelentette. Annak, hogy nem néptelenedett el a falu, a legfontosabb oka a német nyelvűség, a faluhoz való ragaszkodás. Hat fő kivételével oz egész lakosság német nemzetiségű, ma is egy nagy család. Ezekben a napokban nagy a pezsgés a faluban. Elkészült a bekötőút, 22,5 millió forintos beruházás. Jövő héten lesz az ünnepélyes avatás. Ófalut ezentúl jó aszfaltút köti össze a 6- os főközlekedési úttal Me- cseknádasdnál. Az út már a háború előtt kortesígéret volt. Utána pedig sok ok miatt nem hitték az ófaiu- siak, hogy valaha is útjuk lesz. Amikor megbizonyosodtak, hogy valóban lesz, rövid idő aiatt 238 nap társadalmi munkát végeztek az útépítésért, a községrendezésért, ami nagy szám, ha meggondoljuk, hogy o munkaképes többség egész héten a falutól távol dolgozik. — Az út sok mindent jelent. Kiváltja a politikai változást, mert ezzel végleg meggyőződhetett a nép, hogy nem szénPécsi énekesnő Salzburg, Mozarteum — erről álmodik a világ sok énekese, és ez az ólom teljesült most Mészöly Katalin, a pécsi Nemzeti Színház operaénekesnője számára. A világhírű zenei intézményből érkezett haza, háromhetes tanulmányúból. Hangulatára tehát az öröm, a sikerélmény, a biztonságérzet a jellemző. Igaz, mindezeket az érzéseket nehéz rajta észrevenni, sőt, szerénysége nem is formális, hanem okos tartózkodás: a Mozarteum hatása inkább az operaszínpadon látszik majd meg, mint most a szavakban. Csupán néhány információt mond: vednek hátrányt — vázolja Hein Károly és Pálfi Jakab a várható fordulatot. - A tanács sokat tett, hogy a falu kilépjen elmaradott helyzetéből, de az igazi kilépést az út jelenti. Sok igazság lehet e leszűrt véleményben, mert már megvásárolták az első személygépkocsikat. Volna több, csak ne volna olyan nehéz a jogosítvány megszerzése. Üj közvilágitást is kap a falu és már kérdezgetik, hogy lesz-e presszó, valami jó szórakozóhelyiség, hallani, hogy mind többen gondolnak házuk korszerűsítésére, de szóba került a széküzem megvalósítása is. Nemrégen hagyták abba a klumpakészitést. Időközben Po- uscli Antal faesztergályos fa- kulacs-készítéssel tűnt fel a Pécsi Faipari Ktsz-nél. Aníg gusztálták, szóba került,' hogy tud-e igazi, gyékény-szalma fonató széket készíteni, Mutatott is. — Egyet mennyiért csinál? Hát háromszáz forintért. — Adunk darabonként négyszázat, csináljon néhányat mutatóba. Most nagy divat a fonott szék. Lehet, hogy miatta üzem- létesül Ófalun? — Hozzáértők vannak. Az út kész, már nem késik soká a változás, sőt az új élet szele már kerülgeti a falut. Koszon József a Mozarteumban Mohácson Radnóti Miklósról nevezik el az 502. sz. Szakmunkásképző Intézetet A mohácsi 502. sz. Szakmunkásképző Intézet Radnóti Miklós nevét veszi fel eb- i ben a tanévben. Az iskola hon- j ismereti szakköre a neves költő mohácsi tartózkodásáról adato- ! kát gyűjtött. A leendő szakmun- j kások nagy alapossággal és lelkesedéssel szedték össze azokat az eseményeket, melyek megrázó módon tárják elénk Radnóti szomorú sorsát. — 1944. október 6-án vagy 7-én délután 3 óra körül Bez- dánba érkezett egy elcsigázott, rongyos munkaszolgálatos csapat — emlékezik Rüff Ferenc. Egyenesen a Duna partja mellett épült vendéglő udvarára hajtották be őket. Ott volt a révátkelés Kiskőszeg felé. Az SS őrök is fáradtak voltak, lepihentek, csak egy őr maradt az udvaron. < / Édesapám volt ott a vendéglős, én magam bezdáni szövőmester voltam. Segítettem neki, hiszen sok dolog akadt a vendéglőben akkoriban. Amikor a munkaszolgálatos sereget az udvarra terelték, a hízókat etettük, Beszórtuk a kukoricát és mentünk vissza a vendéglőbe. Akkor hirtelen hangokat hallottunk az öl felől. Látjuk ám, hogy a szerencsétlen munkaszolgálatosok behajolnak az ólba, c disznók elől a vályúba, fölare szórt kukoricát felszedik és enni kezdik azon szennyesen. Nagyon megsajnáltuk őket és az SS őrnek szóltunk, engedje meg, hogy, a nyomorultaknak j egy kis kenyeret adjanak. Az j őr, eqy idősebb ember azt ■ mondta, hogy jól van, de előbb ! kimegy a kapu elé, nehogy a német tiszt meglássa, hogy engedélyezte a foglyok etetését. Mikor az őr kiment, a munkaszolgálatosok közül megszólalt ekkor egy gyenge hang: „Ruff úr, adjon egy darab kenyeret, mert éhenhalok!” Apám ránéz, honnan ismeri őt ez a szegény munkaszolgólatos, és csak nagy- nehezen ismerte fel benne a bezdáni Schwarz kereskedő fiát. í Apám azután elszállásolta i őket a vendéglő istállójának 25 ! méter hosszú padlásán, mely [ szalmával volt tele. Anyám hatalmas bográcsban krumpli- paprikást főzött, és apám egy kis hordó bort gurított fel a pincéből. Szegények úgy ettek, mintha mennyei eledelt fogyasztottak volna. Közben elmesélték, hogy Borból, a Jugoszláviában lévő rézbányából jöttek. Cservenkánál hosszabb időt töltöttek, a cukorgyár körüli munkákat végeztették velük. Enni nem kaptak. A gyengéket Cservenkából elindulva a téglagyári gödörnél agyonlőtték. Reggel indultak Cservenkáról, Szi- vac, Kevély, Zombor helységeken át gyalog menetben és most érkeztek Bezdánba kb. 200—250-en. Cservenkánál még 500-an voltak. F Másnap a kísérő német katonák kétfelé osztották a munkaszolgálatosokat, egyik fele a bezdáni, másik fele a kiskő- szegi Duna-partra került. Az volt a feladatuk, hogy a Bácskából menekülő lakosságot a kompra rakodni segítsék, és átszállítsák a Dunán. Nagy volt a torlódás az átkelésnél. A szállítás — sok kocsi, jószág, ember, bútor stb. — körülbelül egy hétig tartott. Október 12-én vagy 13-án a bezdáni parton lévő munkaszolgálatosokat is — miután a szállítási munkákat elvégezték — átvitték a kompon. Grain Ferenc mohácsi gyapjú- fonó mester visszaemlékezései: — Mohácsra 1944, október 13-án egy elcsigázott, borzalmas kinézésű munkaszolgálatos menet érkezett német katonák kí- i séretében. Körülbelül 300-an le- | hettek. Némelyiknek véres volt F az arca, rongyos volt a ruhájuk, I bakancs, vagy cipó helyett sok- j nak rongyokba volt csavarva a lába. Sántikólva, egymást támogatva, magukat vonszolva jöttek. Borotválatlanok, mosdatlanok voltak. Az Eszéki országút felől jöttek, befordulva a Fő utcára, és amikor a Béke szálló elé érkeztek, az addigra összesereg lett mohácsiak felé nyújtották sovány kezeiket és ezt kiáltották: „Mi boriak vagyunk! Mohácsi vevőink, adjatok egy kis kenyeret!” Ennek ellenére Pados Józsefné az ámuló, megdermedt mohácsiak közül előlépett és egy darab kenyeret akart átnyújtani a vánszorgók- nak. Ekkor egy német katona a kísérők közül Padosné ele ugrott, ráordított: „Kotródj innen!” Padosnét hirtelen a bódéjuk mögé rántottam. A menet tovább vánszorgott a Duna felé. A Fő utca végén befordultak a Szent János utcába (ma Ság- vári Endre út) és a töltésig lementek. Ott „Állj”-t vezényeltek a kísérők. Az agyongyötört munkaszolgálatosok a töltés oldalánál lerogytak a fáradtságtól. Itt két nyomorultnak szétverték a fejét Aztán a Dunába dobatták a többivel. Körülbelül fél óra múlva — ismét sorakozót vezényeltek és ugyanazon oz úton visszakísérték őket a Bőrgyár új épületéig, ma ez a Temaforg Duna parti emeletes, új raktárépülete, itt még fel sem szerelt, üres gyárépületbe beterelték a nyomorult embereket. Minden átvonuló munkaszolgálatos egységet ide szállásoltak be. Az új épületben egy szál szalma sem volt, a betonon kellett feküdniük a meggyötört embereknek. Talán egy hétiq voltak városunkban. Minden nap a vasútra hajtották őket, ahol o vagonokba rakodtak. A szörnyű menet végül ismét útnak indult. A Kígyó utcán keresztül a piacra érkezve az éhező emberroncsok a piacon eldobált káposztaleveleket, zöldség-zöldjét felkapkodták és menetközben a szájukba gyömöszölve vonultak a Fő utcára”. Kámány János 1944-ben városunkban bújt el rokonánál dr. Németh Adóm ügyvértnél, majd a mai Ságvári u.-ba ment át. Visszaemlékezéseiből: — Mikor pedig német katonaság lepte el Mohácsot, akkor átmentem Lehel János nevű járási tisztviselő sógorom Szent János utca 16. számú házába. Utcára néző szobaablakunk szemben volt a bőrgyár kapujával. Ebben a qyárban sanyargatták a jugoszláviai Bárból idehozott és SS legények által őrzött és kínzott zsidó munkaszolgálatosokat. Mind csonttá fogyva, lerongyolódva, sokan mezítláb voltak és legtöbbje járni is alig tudott. Annyian voltak ebben oz egészségtelen, nyirkos gyárban összezsúfolva, hogy aludni is csak ülve tudtak. Lehel sógoro- mék házának udvarán kondér- ban főzték nekik az „ételeket”. Megfigyeltem az udvari szoba ablakán át, hogy a bélsárral tele állatbeleket is bedobták megfőzni a kondérba. Ezért a moslékért is egymást taposták az agyonéhezett emberek ... a közeli utcák lakói ételmaradékot, kenyeret, kukoricát, volt egy piaci kofa, aki többször egész kosár almát öntött közéjük. Ezek a szerencsétlen emberek egymás hátán és a földön hasalva ették föl az elszórt „élelmet”, közben a szadista SS-ek seprűnyél vastagságú botokkal verték őkét. Éjjel több esetben láttam a függöny mögül, amikor két-három SS legény, vánszorogni aliq tudó,, munkaszolgála. tosokat lökdösve, ütlegelve vittek a Duna-part felé... Nemsokára lövések hallatszottak. Az őrök pedig egyedül tértek vissza”. A városban töltött utolsó napjukon a Széchenyi tériq jöttek, ahol egy órát álltak. Itt ugyanis az Emléktemplom mellett német katonai konyha működött, ahol a fegyveres kísérők étkeztek, illetve vételeztek. Talán éppen itt írta 3-as számú Razglednica-t, mely annyira megdöbbentő, megrázó é$ jellemző volt helyzetükre: „Ar ökrök száján rám mrál csorog, az emborek mind véreset vizelnek, a század bűzös, vad Csornákban áll, Fölöttünk lú o- förtelmes halár'« A gyűjtésben részt vettek a kővetkező szakmunkástanulók: Kovács Judit, Steigerwold Katalin, Faragó Teréz. Domoszlai László, Vbrga Tibor, Nagy István, Bischoff Boldizsár. ' Kiss Béla honismereti szokkörvezető 1