Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)

1973-09-09 / 238. szám

Hefi jegyzetünk V Belgrádi jelentés Kocogunk Hétfőn délután remélhetően népes csoportok vágnak neki a mecseki kocogópályának. És re­méljük, hogy a hétfő délutáni kocogónap véglegesen megho­nosítja, vagy mondjuk úgy, di­vatba hozza a Mecseken a ko­cogást. Budapesten már szép sikereket értek el a kocogás népszerűsítése tekintetében. Za­laegerszegen pedig éppen a két hét múlva soírakerülő ZTE—FTC labdarúgó-mérkőzés napján szerveznek nagyszabású kocogó megmozdulást, amolyan ZTE— FTC kocogóversenynek szánva, amit a rádió is közvetít majd. Nem árulunk el titkot: nagyon szeretnénk divatba hozni a ko­cogást. Nem, nincs félreértés, divatba kell hozni. Mert ma még nem divat. Ma még csak egyszerűen tudjuk, hogy a mai életforma nem egészséges, a munkahelyek kényelmesebbé válása, a közlekedés korszerű­södése, a séták helyett való ott­honi televízió előtti üldögélés együttesen termelik a divatos betegségeket. Persze tudjuk, hogy kocogni kéne, mert az jót tesz eltunyult izmainknak, frissí­ti a vérkeringésünket, meghosz- szabbítja az életünket — de hót kocogni egyszerűen nem divat. Mert ma még szokatlan, hogy félnőtt emberek „csak úgy” fut­kossanak. Ma még az o sikk, ha derülünk a kezdeményező­kön, akik vállalják a bómész pillantásokat, és elengedik a fü­lük mellett a megjegyzéseket. Ha a kocogást sikerülne di­vatba hozni, persze minden visz- szájára fordulna. Nyilván, akkor a nemkocogók éreznék kissé kényelmetlenül magukat, és a sportszerbolt készlete fogyna el igen gyorsan, legalábbis a tor­nacipők, sportnadrágok, mezek, melegítők. Lehet, hogy megin­dulna azonnal a divatozás is, és a versengés azért, kinek van „menőbb" szerelése. De hát ez mór kitűnő divathullám lenne, és feltétlenül a tömegsport­mozgalom győzelmét jelentené. Hétfőn délután tehát égy ki­csit a kocogás jövőjéért is ko­cogunk, de persze akik részt vesznek ezen az első nagysza­bású kocoaónapon, mindenek­előtt a saját egészségükért fut­nak majd a Mecsek sétányain. Lapunk is tevékenyen részt vesz a kocogónap szervezésé­ben, és munkatársaink többsége is ott fut majd a kocogok kö­zött, így mint szervezők is szíve­sen várunk mindenkit hétfőn délután a kocogónapon. —K— CSEPEL—VM EGYETÉRTÉS 4:2 (2:1) Szőnyi út, 4000 néző, vezette: Hévízi. Góllövők: Bai^os, Csor­dás, Buronyi, Somogyi, illetve Szuromi, Siklósi. — Jók: Bartos, Gulyás, illetve Józsa, Szuromi. Mai sportműsor Szeptember 9., vasárnap Kosárlabda. A Zrínyi Kupa nemzet­közi női kosárlabdatorna harmadik napi mérkőzései, Szigetvár. PVSK— Székesfehérvár 15.00, ' Szigetvár—Poz­nan 16.15. Kézilabda. NB I. mérkőzés: PMSC— Tatabányai Bányász férfi csapatok, Üjmecsekalja 10.00. NB I. B. mérkő­zés: Komlói Bányász—Békéscsabai Előre Spartacus férfi csapatok. Komló 10.00. NB II. mérkőzések: Siklósi Ke$z- tyiigyár—OVSC férfi csaoatok, Siklós 10.00. Győri Magasépítők—Pécsi Ta­nárképző Főiskola női csapatok 10.00. Tenisz. A Sooianae Kudo teniszver­seny döntői. Balokány-ligeti tenisz­pályák 8.00. Rönlabda. NB II. mérkőzések: Pé­csi Vörös Meteor—Szombathelyi Ha­ladás női csapatok, Ifjúsági stadion 11.00. Pécsi Vörös Meteor—Szombat- helyi SE Dózsa férfi csapatok, Ifjú­sági stadion 12.00: Szombai*7e!yi Spartacus—PFAC női csapatok. Szom­bathely 10.00 Labdarúgás. NB I. mérkőzés: PMSC—MTK, PVSK pálva 15.30. NB I. tartalékmérkőzés: FMSC—MTK, Új- mo'-sekalja 10.00. Rába Kuna ifjúsági mérkőzés: PMSC—ZTE. PVSK oálya 13.30. NB I. B mérkőzés: Békéscsa­ba—Kom*ói Bányász, Békéscsaba 15 00. MB II. mérkőzések: Máza-Srósz- vári Bánvász—Dnn.c?úivárosi Éoí+ők, Szászvár 15,30. BKV Előre—DVSK, Bu- darvoct 14 zn. NB ül. mérkő^és^k: Pá­toszé'—Vém«nd. P~*as’ék 15. ’0. Vo- Inn y> SC—RTC, Sz:~etvár 15 30. C,r_ garc* Pr.<;tA--'-'é'ya 10 pq. MeT^t'i|vi FDOS7—Mohács. 15 arj Meo'/ei I. osztóivá mérkőzérok: Majors—lct''án~oknai Bá- pvászt M'^r’ocs 15 30. Pé~si Kinizsi— $«Hve, S^rnvár-o^lvcj 9. Gázmű — Sik'ós. Gázmű-nálva °30. Kesztvű- 0uAr— P-icsi Pastá«=. Pécsbánvo+elno 9 on. II. PéjV'áST---CT'~etVAH rí. V'f'ns M 1 o.nr) Vhí<t|*$—ca­lv. \/r'--r «6 1*5 ’0 R"remenH— pAlw "aramond 1* ’0. Szentegár— Sásd. Srenteqát 15.30. f-e»pmhov 10.. Kocogónap a Mecseken. Mandulás te.00. Nagy lépés a világbajnoki cím leié Magyarország—Jugoszlávia 3:3 Mind a két pontot itthon akarja tartani a PMSC Nem változik a piros-feketék összeállítása A PMSC labdarúgói biztatóan kezd­ték meg szereplésüket az Ntí l-ben A Csepel elleni szép eredmény után Pécsett döntetlent harcoltak ki a Bp. Vasassal szemben, legutóbb Kispes- ten ugyan nem termett babér a pé- ! ősieknek, de a Honvéd elleni mér- l kőzésen sem vanoUa* szegyent a ; PMSC-játékosok. A PMSC vendége vasárnap dél­után az MTK lesz A piros-feketék hétközi edzőmérközésükön hét gólt lőttek a PVSK tartalék-csapatának. Az együttes vezetői azonban a hét gól ellenére sem voltak elégedettek a játékkal, az MTK ellen jóval többre lesz szükség — mondották, ha ered­ményesen akarnak szerepelni. A PMSC—Bp. Vasas mérkőzést leg­utóbb 16 ezer néző tekintette mse Pécsett. Most vasárnap az MTK ell'sn is szépszámú nézőseregre számíta­nak. — Szurkolóink kérésének tettünk eleget, — mondotta Baracs Ferenc, amikor hétközben már st*»rdán meg­kezdtük a mérkőtérre szóló jegyek elővételben történő árusítását. Az MTK ellen vasárnap 10—12 ezer né­zőt várunk. Re-"vjük ió idő lesz, azokat a fiatalokat, okik PMfC- zászlóval jönnek, most is díjtalanul engedjük be a mérkőzésre. Tavasszal Pécsett fölényesen nvertünk az MTK ellen, remélem a fiúk most is kitesz­nek magúkért, és irhán tartják a k*»t pontot. Minden hazai mérkőzésre rá- í megyünk, az idAn nem sze"“tn*nk \ úoy járni, nvnt tavasszal, amikor a j kiesés elkerü!4s~A-t keM-Ht A'et-halál j harcot vívniuk _ j Bácsván János, a PMrC labd^rú- j qó-szakosztályának vezetője is biza­kodik. — Az MTK jó formában van, leg- j utóbbi döntetlenje csak kisiklás volt, j ami nem téveszt meg bennünket. Az első két fordulóban, a Csepel és a Vasas elleni mérkőzéseken nyújtott | teljesítményünkkel, úqv érzem Pécsett van keresnivalónk az MTK ellen. A fiúk nem okoztak csalódást eddi-ir szerelésükkel, reméltük a Honvéd elleni vereséq nem szegte a cs^nat J kedvét, a játékosok vasárnap az MrK elleni mérkőzésen a tudásuk legjavát I adják. Véleményem szerint döntő lesz támadósorunk hogyan tudja kihasz­nálni majd a kínálkozó helyzeteket és középpályásaink milyen napot fog­nak ki. ’ PMSC ügyvezető elnöke Bódi Dezső is pécsi győzelmet vár. — Az MTK elleni mérkőzésen nem titkolom győzelmet várok. Remélem sikerül mind j két pontot Pécsett tar­tani, a csapat jól együtt van és van annyi a fiúkban, hogy a hazai pályán A 275. bninoki mérkőzése előtt áll csapatában Hernádi Ferenc, a PMSC labdarúgója. Eddig 258-szor szerepelt a Dózsában és tizenhatszor a PMSC-ben. A pécsi játékosok közül az N8 I- ben Hernádi játszotta a legtöbb mérkőzést. Gratulálunk! a pécsi szurkolók előtt az MTK ellen kiharcolják o győzelmet. A PMSC labdarúgói a szokásos ed­zésekkel készültek az MTK elleni mér­kőzésre. Szombaton délelőtt az új- mccsekaljai pályán még egy utolsó könnyű átmozgató edzést tartott dr. Dunai János játékosaival. — A legutóbbi mérkőzésen szere­ped csapattal kezdünk — mondotta az összeálltásra vonatkozóan az ed- z>. Juhászra még nem számíthatunk, csak a jövő héten kezdi meg ismét az edzéseket, Maurer a Honvéd el­leni torta? 6kmérVőzésen mór jobb for­mát mutatott, de méq nincs olyan erőben, hogy az első csapatban sze­repelhessen. Hegy mi lesz a mérkő­zés eredménve? Optimista vagyok. Bíz^m a csaa^tban, a hazai pályán győzni szeretnénk. HEGYI ISTVÁN PORTISCH LEGYŐZTE POLUGAJEVSZKIJT A juaoszláviai Portorozsban folytatódott Polugajevszkij, Ge1- ler, valamint Portisch Hármas sakk-viadala. Fügqőiátszmákat fejeztek be. és ezek Portisch si­kerét hozták. A maqyar nemzet­közi nagymester először nyolc léoés után döntetlenben egye­zett meg Gellerrel, majd 13 lé­pés után legyőzte Polugajevsz- kijt. Az első „kanyar" befeződése után így Portisch vezeti a me­zőnyt 1,5 ponttal, Polugajevsz- kijnek 1, Gellernek pedig 0,5 pontja van. A második kör vasárnap kez­dődik, először a két szovjet nagymester ül össze. Pénteken kezdődik a kerékpáros Mecsek Kupa Takács nem szólt senkinek Királyok haltak már meg ezen a pályán - vigasztalták az egyik bolgár versenyzőt, amikor né­hány éve kimerültén érkezett a Széchenyi téri célba és szomo­rúan kellett látnia, hogy alapo­san leszakadt a mezőnytől. Hír­neves magyar és külföldi ver­senyzők tanúsítják, hogy ez a verseny nem sétagalopp és csak a jól felkészült, sokoldalúan képzett versenyzők képetek eredményesen befejezni ezt a nemzetközi versenyt. Talán em­lékezik még az olvasó a vörós- trikós belga pálya-sztáiokra, köz­tük Bongersre, az 1000 méteres világbajnokra és társaira, akik szintén főszereplői voltak a pá­lya-világbajnokságnak. Nos, a Mecsek Kupa talán még ma is vörös posztó a szemükben . .. I A mecseki hegyi etap, a tolnai dombok, vagy a zobáki kapta­| tó ugyancsak próbára teszi, ki a legény a kerékpáron. Nem túlzás azt állítani, országúti drámák V zajlanak í£ a 315 kilométeres távon. Gondoljunk csak az ola­szokra, akik megjelenésük óta esélyesei a kupának. Több ver­senyen fordult már elő, hogy egy-egy versenyzőjük technikai hiba miatt leszakadt a bolytól. Ezért társaik szintén lemarad­tak, inkább feladták jó egyéni pozíciójukat azért, hogy segít­sék a csapat harmadik tagját.- A kupa, a csapatgyőzelem a cél — jegyezte meg minden alkalommal Rigoni mester, az SC Padovani edzője. — Ha egyéniben is győzünk, termé­szetesen örülök. Versenyzői ed­dig két alkalommal szerezték meg azt az örömöt mesterük­nek. * Eddig 10 küiföídi csapat Az olaszországi kolerajárvány kétségessé tette az olasz csa­pat részvételét, így legnagyobb esélye az Újpesti Dózsának van a kupa megnyerésére. Termé­szetesen az Építőkkel az élen több csapat is képes arra, hogy megszorítsa a kitűnő együttest, itt lesz a teljes magyar élgár­da, ezért óriási harcra van ki­látás. Eddig 6 ország 8 csapata jelezte részvételét. Először áll rajthoz az osztrák ASVÖ. Az is biztos már, hogy az előbb em­lített 8 külföldi csapaton kívül két élvonalbeli csehszlovák együttes is rajthoz áll. Ök a csepeli klub vendégeiként por- tyáznak hazánkban. Hogy pon­tosan kik lesznek a verseny résztvevői, az csak a csütörtöki technikai értekezleten derül ki. Az első táviratot a Spartak Dubnica csapata küldte, amely­ben szerda délre jelzik érkezé­süket. Takács András, a BKV Előre háromszoros Mecsek Ku­pa egyéni győztes válogatott versenyzője viszont nem szólt senkinek, de nem csodálkoz­nánk, ha már ma találkoznánk vele Pécsett, hiszen eddig min­den qyőzelme előtt alaposan „belőtte” magának a kijelölt pályát. És a pécsiek? Hirt — Józsa — Sturm. Ez a Pécsi Spartacus I. csapata, Ké- Desséaeiket iái ismerik a sport­kedvelők, ezért nem árulunk el titkot — tőlük inkább az eovéni versenyben várunk előkelőbb eredményt. Hirt képessége alap­ián az első 10 között végezhet, Sturm szintén érett az élme­zőnyre, Józsa pedig „öreg róka” ahhoz, hogy segítse társait. A második csapat a Varga — Her- ke — Bíró — Kiss Tóth négyes­ből kerül ki. Rózsa György A Mecseki Ércbányászati Vállalat rendezésében szombaton rendezték a III. Országos Bányász Honvédelmi Lövész Kupa emlékversenyt. Csapatban szép pécsi siker született. A férfiaknál és a nőknél a Mecseki Ércbányászati Válla­lat bizonyult a legjobbnak. A nők versenyét Lóka Gyuláné (MÉV), a férfiak versenyét Lénrát József (Mátraaljai Szénbányák) nyerte Képünkön: Tóka Jenő, a MÉV igazgatója átadja a tiszteletdíjat a női győztesnek. Arató László felvétel* Vízilabda válogatottunk pén­teken este óriási küzdelem után 5:4 arányban legyőzte Szovjet­unió csapatát. (Az eredmény a korábbi lapzárta miatt nem je­lent meg szombati számunk­ban.) A magyar csapat végig határtalan lelkesedéssel küz­dött. 3:3-ig kiegyenlített volt a mérkőzés, a hajrában azonban remekeltek a magyar játékosok és sikerült kiharcolni a nagyon értékes győzelmet. Rossz napjuk volt Rossz napjuk volt szombaton a magyar úszóknak a belgrádi világbajnokságon, — Délelőtt ugyan már csak néhányon vol­tak érdekelve, de ők sem tud­tak megfelelő eredményt elér- ni.-1 A női. vegyesváltó után az olimpiai negyedik helyezett női gyorsváltó is óriási csalódást okozott: kilenc másodperccel elmaradva tavalyi müncheni tel­jesítményétől, kiesett. A szombati döntők eredmé­nyei : 200 m női pillangó: Világbaj­nok: Rosemarie Kother (NDK) 2:13.76 p, új világ- és Európa- csúcs, 2. Roswitha Beier (NDK 2:16.77 p, 3. Lynn Colella (Egyesült Államok) 2:19.53 p. 1500 m: Világbajnok: Ste­Szombaton este Jugoszlávia volt az ellenfél, A vezetést a magyar válogatott szerezte meg, majd 1:1-nél Kásás kihagyott egy négyméterest. A vezetést is­mét Magyarország szerezte meg, a harmadik negyedben azonban a jugoszlávok 3:2-re elhúztak. Az utolsó negyedben Szívós ré­vén sikerült kiegyenlíteni és a 3:3-as döntetlennel nagv lépést tett Magyarország a világbaj­noki cím felé. a magyar úszóknak phen Holland (Ausztrália) 15:31.85 p, új világcsúcs (légi: Holland 15:37.8 p, 2. Richcd Démont (Egyesült Állambk) 15:35.44 p, 3. Bradford Coper (Ausztrália) 15:45.04 p. 100 m pillangó: Világbajnok: Bruce Robertson (Kanada) 55.69 mp, 2. Joseph Botion (Egyesült Államok) 56.37 mp, 3, Robin Backhaus (Egyesült Államok) 56.42 mp, 4x100 m női gyorsváltó: Vi­lágbajnok: NDK 3:52.45 p, új világ- és Európa-csúcs! (régi: Egyesült Államok 3:55.2 p, illet­ve NDK 3:55.6 p. Az elsőnek úszó Ender 57.61 p-cel megjaví­totta az általa tartott 58.12 p es világ- és Európa-csúcsot! 2. Egyesült Államok 3:55.52 p. BIRKÓZÓ VB , Bajkó kieseit A teheráni szabadfogású bir­kózó világbajnokságon Bajkó Károly nagyon balszerencsésen versenyzett: már a 3. forduló után el kellett búcsúznia a küz­delmektől. A 90 kg-os súlycso­portban a Vasas versenyzője 3. mérkőzésen kétvállas vereséget szenvedett az amerikai Peter- sontól, s ezzel kiesett. A 68 kg-ban Kocsis az 5. for­dulóban tussolta az iráni Gola- mit, míg a 100 kg-ban, ugyan­csak az 5. fordulóban Csatá it az 5. percben leléptették a szovjet olimpiai bajnok Jarigm- nal szemben. Sopianae Kupa teniszverseny A verseny főbb számaiból már szombaton délután döntő* | két játszottak. A mérkőzések színvonalas összecsapásokat hoztak, nem egy meglepetés született. Danes (VM Egyetérté:) legyőzte az I. osztályú Lászlót (Bp. Honvéd), őt viszont megál­lította a továbbjutásban Bóta (Pécsi Spartacus), aki ezzel a győzelmével dobogóra kerü’t. Az I. osztályúak mezőnyébe! Gulyás István negyedszer nyerta el a vándorserleget. A II. osz­tályban négy pécsi került a leg­jobb nyolc közé, majd Bóta c* elődöntőbe is bejutott. Tárnád Lia (PEAC) az I. és II. osztályú mezőnyben egyaránt a 3. he­lyen végzett. A verseny vasár­nap délelőtt fejeződik be, Zrínyi Kupa Szigetvaron megkezdődött a Zrínyi Kupa nemzetközi női ko­sárlabdatorna. Az első két for­duló eredményei: Székesfehérvári Építők—Sziget­vár 56:46 (24:17). Vezette: Bog­dán, Szamosi. Legjobb dobók: Hegyiné (21), Hegedüsné (16), illetve Varga (12), Görgényi (10). Olimpia Poznan-PVSK 54:49 (28:20). Vezette: Szittya, Kardos. — Legjobb dobók: Gasiorowska (15), Zwierzynska (8), illetve Verbőcziné (19), Russainé (14). Olimpia Poznan-Székeslehér- vári Építők 59:47 (35:16). Vezet­te: Szamosi, Szittya. — Legjobb dobók: Manczak (16), Gasio- I rowska (15), illetve Hegedüsné (19), Hegyiné (8). PVSK-Szigetvári ÁFÉSZ 53:42 (25:21). Vezette: Bogdán. Kar­dos. Legjobb dobók: Verbőczi­né (28), Pálinkás (18), illetve Sértané (14), Varga (10). Bp. Spartacus—Pécsi Bányász 14:13 (6:5). NB I. női kézilabda­mérkőzés, Budapest, — Legjobb pécsi góldobók: Tóth (5), Laki­né (3), Rákos (2), Rózsáné, Fisz- ter és Balázsné. Izgalmas mér­kőzésen az utolsó másodpercek­ben lőtt góljával győzött a Bu- I da pesti Spartacus. A tervezett határidőnél több mint egy hónappal előbb átadták a péesújhegyi kézilabda-stadion új öltözőjét és társalgóját. Az épületet dr. Bánki Nándor, a Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkára adta át a sportolóknak. AZ átadásnál jelen volt Wieder Béla, Pécs város Tanácsának elnöke, Morkwart Károly, a Mecseki Szénbányák szb-titkára és Gungl János, a Szénbányák KISZ-szervezetének képviseletében. Az építőknek Wieder Béla mondott kö* szönetet a gyors munkáért. A péesújhegyi kézilabda-stadion a jövőben a vá* ros kézilabda-sportjának központja lesz. Felvételünkön az új öltözőépület lát* ható. Peti: Kórotft Gébet

Next

/
Thumbnails
Contents