Dunántúli Napló, 1973. szeptember (30. évfolyam, 230-259. szám)
1973-09-23 / 252. szám
Pécs egyedüli helye Európában A bábművészet nemzetközi fóruma A III. pécsi felnőtt-bábfesztivál elé a gyermek Népesedési gondok - népesedési gondolatok Szeptember utolsó hetében ltormadszor rendezik meg Pé- esett a felnőtteknek szóló bábművészet nemzetközi fesztiválját. Önmagában ez keveseknek mond valamit, hiszen a III. nemzetközi felnőtt bábfesztivál valóban elsősorban szakmai találkozó. A bábművészet művelőinek és elméleti szakembereinek egyik európai bemutató fóruma. Hatásában, eredményeiben azonban sokkal több ennél. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a színházművészetnek ez az ága — mind a gyermek, mind a felnőtt bábszínpadon — egyre több szóhoz, mind nagyobb szerephez jut az emberek életében. Pécs Jelentősége Húsz-huszonöt éve bábszínházon még szinte kizárólag a gyermekek szórakoztatását szolgáló előadásokat, vagyis mesejátékokat értettünk. Utóbb viszont megerősödött egy másik Irányzat. Ennek már az a célja, hogy a felnőtt közönség számára keressen választ a valóság kérdéseire, csakúgy, mint a színházművészet más ágai. Egyébként a bábművészet gyermekműsoraiban Is felfedezhettünk egy korszerűbb pedagógiai-művészi tendenciát, amely szakítani akar a sablonos, elavult meseszériókkal, pl. a Magyar Televízió Játsszunk bábszínházátI sorozatában. „Mindez fokozottabban érvényesül a felnőtt-műsoroknál, ahol a művész a modern élet társadalmi- művészi problémáit korszerű színpadi formákkal és eszközökkel próbálja kifejezni. A közönség érdeklődő, kutató rétege elégedetlen az élőszínházak döntően kommersz jellegével, s keresi az újszerű színházat. Ezért ivei felfelé a pantomim és a bábszínház. A bábszínházi rendezők előszeretettel fordulnak a klasz- szikus irodalmi és zenei müvek felé és egyre gyakoribbak e művek úi arcát felmutató, ú/ szellemű adaptációi, de nem ritkák az eredeti, önálló kompozíciók sem" — olvassuk a szeptemberi Pécsi Műsor bevezető írásában. S ha „az élő- színházak döntően kommersz jellegével” nem is érthetünk egyet, az kétségtelen, hogy a felnőttek bábszínházában ösz- szehasonlíthatatlanul több a tartalmi-formai kísérletezés objektív lehetősége, mint akár a pécsi Kamaraszínházban. Ennek számos művészi eredményéről győződhettünk meg a pécsi Bóbita Bóbegyüttes előadásain is. Nekik is, tehát a Bóbita immár tiz-egynéhány éves munkásságának is köszönhető, hogy a hasonló törekvésű európai együttesek figyelme kétévenként Pécsre irányul. A felnőtt bábművészet önállósult. És Pécs jelentősége ezen a téren nemcsak abban áll, hogy otthont adott számára, hogy az elsők között indult el a művészet egy járatlan ösvényén, hanem abban is, hogy magára vállalta az eredmények bemutatásának, összegezésének időnkénti feladatát is. Sokhelyütt, köztük Európa vezető bábszínházai közül is többen ma már erre a fesztiválra számítva készítik el produkcióikat Itt ugyanis megbizonyosodhatnak törekvéseik értékéről, művészi rangjáról az európai mezőnyben, amire másutt alig jut vagy nincs lehetőség. Pécs nemcsak a fesztivál kezdeményezésében, de annak sajátos tartalmában is egyedülálló. A többi hét európai országban, ahol bábfesztiválokat tartanak — összesen 9 helyen —, mindenütt együtt vonulnak fel a gyermek- és a felnőtt-bábját- szós együttesei. (Egyedül az angliai Clowyn Bay tengerparti fürdővároska kivétel. Itt felnőtt együttesek találkoznak, azonban a műfaj kötött: csak tv-show- •úsorral lehet jelentkezni.) A felnőtt-bóbfesztivólok európai rendezési joga tehát jelenleg egyedül Pécs városáé. Mit várhatunk? Egy másik jellemző vonása ennek a fesztiválnak az, hogy amatőr és hivatásos bábszínházak itt együtt szerepelnek. Ez is meglehetősen ritka. Jobbára a hivatásos magán- és állami együttesek találkoznak. A tizenegy fesztiválváros közül Zágráb eszperantó bábfesztiválja; Bochum és Braunschweig (NSZK) találkozója, valamint Pécs — és közbülső években a békéscsabai nemzetközi gyermekbábfesztivál — fogadja be az amatőr és profi együtteseket egymás mellett. Mintegy jelezve e törekvéseknek a művészetben való együvé tartozását is. Kilenc külföldi és két magyar együtttes bemutatói peregnek íe a mostani pécsi fesztivál négy napján. Mi várható ezektől? A két év előtti tapasztalatok után okkal számíthatunk arra, hogy ez a fesztivál tematikában és a művészi forma nyelv vonatkozásaiban egyaránt ismét keresztmetszetét adja a jelen kor európai bábművészetének. Miért fontos ez nekünk, a nem szakemberek számára is? Nem másért, mint óltolóban a színházi fesztiválok eredményei. Nézők vagyunk — ha ritkán is —, főleg a tv jóvoltából. De nyilván nem érdektelen számunkra, mire képes, mit tud adni a színházművészetnek ez az ősi, de évszázadokon ót útfélre, vásártérre szorult megjelenési formája, amely örvendetes új reneszánszát éli világszerte. Mit képes nyújtani, mondani nekünk egy-egy Bar- tók-mű, vagy Thomas Mann Marioja, vagy O. Wilde, Karinthy Frigyes, Peter Weiss alkotása; milyen emberi mélységek felvillantására képes a pantomim, a fekete színház, vagy éppen a népművészet mai megjelenése — a bóbszínpo- don ... S ezek a kérdések nemcsak általában érdekesek számunkra. Méltán bizakodom abban — éppen Pécsett —, hogy eljön az idő, amikor nem Budapest és nem az Állami Bábszínház lesz az egyetlen hely, ahol a színházlátogató közönség rendszeresen, program szerint megismerkedhet a felnőtteknek szóló bábművészet alkotásaival. Külföldön mindenütt több, Romániában például húsz-huszonöt. (Bukarestben két) állami bábszínház működik. Magyar sajátosság, hogy nálunk mindössze egy ilyen intézmény tölti be ezt a funkciót. S az is, hogy számos ifjúsági és felnőtt bábegyüttesünk produkciója mór a televízióban is meggyőzhetett arról, hogy sok nagyszerű érték szinte parlagon hever; a nagyközönség nem, vagy alig juthat hozzájuk. Vajon miért csak a Ki mit tud? adásain találkozhatunk a budapesti Astra, Orfeo vagy a pécsi Bóbita Bábegyüttes műsorával? Vajon miért hiányoznak kitűnő, szellemes, igazán tv-szerű show- műsoraik a Tv nyári programjából, sok unalmas, bosszantó film helyett? Jelenleg ezek az amatőr együttesek nem kis áldozattal elsősorban a vidék műsorellátásában segítenek. Színházpótló szerepet töltenek be a Bóbita előadásai is, sokfelé a megyében és a peremterületi művelődési otthonokban. (Jellemző számadat; az év első felében több mint 50 fellépésük volt!) Gyermek- és felnőtt-műsoraik sokfélék, különböző igényeket szolgálnak. Tény azonban, hogy mindebből Pécs felnőtt-közönsége egyelőre vajmi keveset kap, noha többre volna igény. Stílusok és új színek A korábbi pécsi felnőtt-bábfesztiválon a feltűnő sokszínűséget adó tartalmi és formai törekvések közül kettő méltán a figyelem középpontjában állt. Az egyik a népművészet bábszínpadi újraalkotása (balladák), a másik az élő figurák szerepeltetése volt a legkülönbözőbb stílusirányzatok keretében. A mostani fesztivál várhatóan ezt a sokszínűséget is túlszárnyalja. ízelítőül néhány szót a különösen ígéretes bemutatókról. Bochum (NSZK) együttese Heinrich Kleist műveiből ad elő, mar/önetí-bábozással. A római „Opera del Bruattini” báb-balettekkel; a besztercebányai és az eszéki bábszínház a legmodernebb törekvésekkel, pantomimmai kombinált ún. „fekete színházzal" jelentkezik. (A megvilágított tárgyak itt bravúros játékkal önálló életet élnek a sötét színpadon, s mozgatóik is a fekete háttérben szinte láthatatlanok.) A francia J. P. Hubert viszont a legősibb bábozást műveli egyszemélyes színházában. A Vitéz Jánost megelevenítő Kemény Henrik bábművész produkciója is hasonló; népi, vásári bábjáték. A népköltészetből merít több magyar együttes. Nép- ballada-feldolgozást hoz — természetesen különböző formában — a tiszakécskei, miskolci, salgótarjáni együttes és Puskás László bábművész bemutatója. A lengyel „H. CH. Andersen Színház" (Lublin) ugyancsak ősi betlehemes játékkal, ismert bibliai történetek bóbszínpadi feldolgozásával lép a közönség elé. A budapesti Astra, Orfeo együttesek és a Siva bábpan- tomim-csoport irodalmi alkotások modern bábszínpadi átültetésével szerepel (Don Quijote; Mario és a varázsló és Karinthy: Utazás Faremidoba). Hasonlóképpen a konstancai bábszínház is O. Wilde egyik művét helyezi bábszínpadra, emberi figurák: maszkos szereplők, életre ébredő tárgyak és a pantomim eszközeivel. Bizonyára nagy érdeklődés előzi meg a világhírű londoni Jan Bussei és Anne Hogarth Jelenetek című sajátos, kétszemélyes bábszínházát is. E néhány nap szeptember 26—30. között Pécs művészeti életének jelentős eseménye, s — okkal — reméljük, hogy a város bővülő nemzetközi kapcsolatainak is fontos állomása lesz. WalTInger Ende« Életűnk napsugara Míg világviszonylatba* a meleg égövi népek viharos szaporodása, az ún. népesedési robbanás okoz gondot, addig az európai népesség legnagyobb része, s benne hazánk is egy ellenkező előjelű bajjal, a népesedési sorvadással küzd. Okait feltárjuk egyéni és társadalmi szinten, az orvoslás érdekében már sok minden történt, de a problémát megoldani nem sikerült. Az ma Is égető. Visszapillantás Az első világháborút megelőző években a születések száma még igen magas, szinte a társadalmilag elérhető maximális volt. De mór okkor Is lassú csökkenést mutatott. 1880-tól 1910-ig, tehát 30 év alatt, az évenkénti születésszám a lakosság számának 45 ezrelékéről 36 ezrelékre csökkent. Tehát a lakosság bizonyos köreiben már jelentkeztek születéskorlátozó tendenciák, de túlnyomó többségénél még a teljesen korlátozatlan szaporodás volt a természetes. Ilyen körülmények között az ország lakossága gyorsan nőtt, valóságos demográfiai robbanás állapotában éltünk a meglehetősen magas gyermekhalandóság ellenére Is. Az utolsó igazán magas szö- letésszámot mutató év 1914. Az ország mai területére átszámítva a 270 690 újszülött 34,2 ezreléknek felel meg. A világháború négy éve alatt azután lezuhant a születések száma. A mélypontot 1918-ban értük el 127 894 újszülöttel, ami mór csak 16,3 ezreléket tett ki. A háború utón viszont ugyanolyan gyorsan regenerálódott a helyzet. 1921-ben már ismét 255 453 volt az újszülöttek száma (31.8 ezrelék), de a háború előtti értéket a nagy háborús férfi-veszteség és a gazdasági nehézségek miatt már nem érte el. Sőt ez után a csúcs után 1930-ig már csak 220—230 000 között ingadozó alacsonyabb szinten állapodott meg az évenkénti születésszóm (25—28 ezrelék), ami mór jelentős születésszabályozó tevékenységnek a jeleit mutatja. De ez a születésszám még az akkori, a mainál magasabb gyermekhalandóság mellett is meghaladta a reprodukciós határ- számot, vagyis a születéseknek azt a mennyiségét, ami szükséges a népesség meglévő állagának fenntartásához. A nagy demográfiai romlás a gazdasági világválsággal kapcsolatban 1931-ben kezdődött s eltartott egészen 1939- ig. Ennek másik oka lehetett az is, hogy ezekben az években kerültek szülősorba az első világháború éveinek erősen megcsappant évjáratai. Ezekben az években a születésszám fokozottan lecsökkent 170—180 ezer közötti szintre (19—20 ezrelék), ami az akkori egészség- ügyi körülmények között mór népesedési mérlegünk aktivitását fenyegette. Ez váltotta ki az első hevesebb népesedési vitákat (ormánsági egyke), s eredményezte az első pozitív, bár szerény népesedéspolitikai intézkedéseket (ONCSA stb.). Ezek az intézkedések, meg az éledő háborús konjuktúra stabilizálták is 1939 utón ezen a szinten a születésszámot, amit csak e második világháború hazai átfutásának két éve szorított átmenetileg kissé 170 ezer alá. Ez a szint tehát 1947- ig állandóan a születési reprodukciós határszóm, vagyis bizonyos népesedési stagnálást, vegetálást jelentett. Azt a bizonyos családonkénti átlag három gyermeket, amellyel egy társadalom még éppen életben tudja tartani magát. A felszabadulás után 1947—48 után 1952-ig o békés időszak termelő kedve éreztette hatását a nagyobb gyermekvállalási kedvben is. Ezekben az években a születésszám egy jövő iránti optimizmus bátrabb irányzatát mutatja az igen egészséges 190 ezer körüli évenkénti születésszámmal. Az lett volna kívánatos, hogyha ezen a szinten (20 ezrelék körül) lehetett volna stabilizálni továbbra is a születésszámot, mert egy társadalom egyenletes gazdasági fejlődésének egyik alapja az egyenletes, biztonságos és elégséges munkaerő utánpótlás. (Pl. Hollandia ssületési mutatója 1950 és 1970 között állandóan 18 és 22 ezrelék között mozgott.) Bár az is igaz, hogy az egészségügyi állapotok további javulása, a csecsemő-, és gyermekhalandóság további csökkenése ennél alacsonyabb, 18 ezrelék körüli szinten is lehetővé teszi ma már egy társadalom viruló életbenmaradását A felszabadulás utáni hat évnek ezt az egyenletes jó irányzatát törte meg a túlzott adminisztratív szigornak az a három éve, amelyet kissé eltúlozva Ratkó-"korszok”-nak szoktok nevezni. Ebben a három évben (1953—54—55) a születések száma tényleg erősen megemelkedett. De egyáltalán nem szabad ezekre az évekre mint valami sohasem látott gyermekdőmping éveire tekintenünk. A demográfiai hullám csúcsa 1954-ben legmagasabb születésszámával 223 ezerrel (23 ezrelék) csupán a világválság előtti 1920-as évek születési átlagát érte el, s azt is csak egyetlen évben, ami pedig annak idején, az első világháború után évtizedes szint volt, és messze-messze elmaradt az első világháború előtti születésszámoktól. A három év együttvéve is csak mindössze 70 ezernyi gyermektöbbletet jelentett az előzőt hat év évi 190 ezres átlagán felül. Fiatal népi demokratikus államunk akkor nem volt még felkészülve arra, amire az előző rendszer nem nagy gondot fordított, hogy ezeket a gyerekeket kulturáltan nevelje fel. Hiányoztak ehhez a bölcsődék, óvodák, napközi otthonok, nyolc- osztályos általános iskolák, a megnőtt tanulási kedvtől hajtott nagyobb gyermeksereget befogadó közép- és felsőfokú iskolák, s főképpen a gyermekek magasabb életszínvonalát biztosító anyagi alapok. Elég szomorú, de tény, hogy ezeket a fojtogotó problémákat társadalmunk az abortusszal oldotta meg. 1956 nyarán feloldották az abortusztllalmat s ezzel megindult Magyarország demográfiai történelmének legszomorúbb korszaka. 1962-re lezuhant a születésszóm 130 ezerre, csaknem annyira, mint az első világháború utolsó évében. S ez a szám a 12,9 ezrelék mutatójával akkor a demográfiai mélypont világrekordját jelentette. Ugyanezt jelentette az évi 200 ezer körül mozgó művi abortusz is, amely messze felülmúlta és felülmúlja ma is a megszületettek számát Ez az élő lakosság 20 ezrelékét jelentő szám ma is egyedülálló a világon. Legfőbb konkurenseink a japánok voltak, ahol a legalizált abortuszok száma már az évi egymilliót is elérte, de ez ott még mindig csak 10 ezrelék volt, s az élveszületések számát sohasem haladta meg. Mégis betiltották már náluk i$ a szabad abortuszt. Némi javulást eredményezett 1965-től kezdve a hároméves gyermekgondozási segély bevezetése, amely csakugyan szép, és a világon egyedülálló kezdeményezés az egészségesebb családi képlet kialakítására, de csekély anyagi dotációjával vonzóereje elégtelennek bizonyult népesedési mérlegünk egyensúlyba hozására. Bár 1968-ra az akkori 154 419 újszülöttel 15,1 ezrelékre emelkedett a születésszóm-mutató, de azután ismét csökkent és tavaly sem érte el még a 15 ezreléket sem. Grafikonunkban a ízületé».' szám-görbén kívül látható egy vízszintes vonal Is. Ez oz egye* nes elég durván és egyenetlenül a születési reprodukciós határértéket mutatja, vagyis a születéseknek azt a mennyiségét, ami szükséges a népesség meglévő állagának a fenntartásához. A fennmaradási szint alatt Van a demográfiában egy gondosan kidolgozott mutatónk: a nettó vagy tiszta reprodukciós együttható. Ennek az értéke 1 egész, ha az év folyamán születettek száma maradéktalanul pótolja (reprodukálja) a szülő generációt Ha a mutató 1 egészen alul marad, a reprodukció töredékes. Egy egészen felül jelentkezik a népesedési szaporulat Optimális az utánpótlás a mutató 1,1— 1,2 értékei között, mert ez biztosítja oz anyagi javak bővített újratermeléséhez szükséges minimálisan bővített munkaerő- bázist Nálunk utoljára 1956- ban volt optimális értéken ez a mutató. Az akkori 192 810 születés (19,6 ezrelék) tiszta reprodukciós mutatója 1,164 volt 1957-ben még elérte oz 1 egészet de népszaporulat már nem volt Ezért metszi ez a becsült fennmaradási szint vonala 1956 és 1957 között a születésszám görbéjét 1958 óta a mutató mindig az 1 egész, tehát a teljes reprodukció alatt maradt 1962-ben 0,808-del mutatta a mélypontot s még 1970- ben is csak 0,907 volt a megszületett 151 704 gyermek nettó reprodukciós mutatója. 1957 óta a gyermekszóm nem fedezi a szülötá riadalom tömegeit, népesedési mérlegünk azóta passzív, népesedésünkbe* nem szaporulat hanem sorvadás van. Ilyenképpen alakult ki a grafikonon a becsült nép- fenntartási szint vonala és e tényleges születésszám vonala között az a jövő felé sajnos még mindig nyitott gödör, amelyben sírtalanul és megsí- ratlanul van eltemetve eddig az a 700 ezer gyermek, akinek meg kellett volna születnie ahhoz, hogy az 1956 óta eltelt 16 évben ne több, csak ugyanany- nyi gyermek szülessen, mint ez 1956 előtti 16 évben. Ezek fognak hiányozni az elkövetkezendő években. Ha a születési kedv ilyen alacsony maradna, hamarosan számolnunk kellene a lakosság létszámának mindinkább gyorsuló csökkenésével, de már így is ma még beláthatatlan nehézségeket fog okozni oz eddig már hiányzó munkaerő-, majd szülő-utánpótlás. Ennek előszelét már kezdjük érezni. Ez az oka annak, hogy erről a kérdésről beszélnünk kell. Péterfia Zoltán DnüH 7 Muszorgszkij —Emerson: Egy kiállítás képei (A Bóbita műsorából). . Fotó: Kóródi Gábor á i i
