Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)
1973-08-05 / 204. szám
4 DUNANTOll NAPLÖ 1973. augusztus 3. Próbaégetés előtt a siklósi művésztelepen Gádor István megjelöli, hol kell, elvágni a nyers szobrot Hétfőn próbaégetés lesz Siklóson, a kerámia szimpozion kemencéiben, Minden művész előkészít egy keveset abból az agyagból, amelyből a munkáit készítette, s ráírja a szükséges hőfokot.... A próbaégetés után be lehet rakni a kemencébe a műveket. Gádor István kétméteres szobrát például három részben. Az ősz mester — még fehér mázborításra váró —szobra készen áll az egyik műhelyben. A vágáshoz segítség is érkezett, Ga- rányi József „metéli” szét a szobrot, eav vékony drót és egy bicska segítségével. • Majoros János egy hokedlin állva rakja a pirogránit hurkákat az egyre emelkedő agyagszobor „nyakára” Ez kétméteres lesz, egy másik munkája egy négyzetméter körül, Gorányj József kerti szobrának dereka, eqy „barlangrendszer”, és teteje, egy — talán koronás figurára emlékeztető forma — már készen áll akár az égetésre is. Lubor Technik prágai művész orgona-variációkot készít, a sípok rúdra hajlított agyaglapokból alakulnak ki. Edényeire aranyozást tervez. A francia Jean Paul van Lith korong-sorozatot készített, finoman megmunkált, máz nélkül képzelt felülettel. Az osztrák fiú, Franz Joseph Alten- burg — valaki így mondta: — csupa házikót épít, már egész kis városravalót csinált. Staindl Katalin — először a szimpozion történetében — hosszabb távú munkát tervez: a Kömives Kelemen ballada „emlékművét", egy samott téglákból és megmunkált téglaformákból fölépítendő többméteres falat. A mór elkészült hatalmas „téglák" oldalán kezek, arcok kidomborodó jelzései, ebből áll majd össze a tizenkét kőműves és a ballada főhősei, az asz- szony, férje és a kisfiú alakja. A samottszemcsék az agyagnak durva, nyers, nagyon $zép *e~ lületet adnak. A monumentális terv ha megvalósul: itt valahol kap helyet, a szimpozion otthonának környékén. Lázas munka folyik mind az öt műhelyben, mert szombaton háromnapos kirándulásra mennek — Herend, a városlődi majolikagyár, Pécs —, aztán pe. dia indulnak a kemencék. Csak két „szimpozion-gyerek" ér rá, ők már kiagyagozták magukat, és most egymásnak olvassák a Tutajos izgalmas kalandjait. * Tíz külföldi, tizenkét magyar jelenleg a szimpozion mérlege. De a létszám szinte állandóan változik. A pécsi gyár tervezőjét, Török Jánost méq ez-1 után várják, augusztus közepén viszont Gádor István elmegy, Abaligeten kezdi el összeállítani az avatásra váró kerámiaszobrát. Idén a szimpozion vendége lesz Somogyi József szobrászművész, a Képzőművész Szövetség elnöke is. Nem tévedés: a kerámia szimpozion vendége lesz, ezzel az anyaggal fog maga is dolgozni, A fentieken kívül még egy olasz, egy szovjet (litván), eqy román, egy lengyel, egy NDk- beli, egy jugoszláv és egy finn művész dolgozik ezen a nyáron Siklóson. Az idei szimpoziont már a Finomkerámiai Művekkel kötött együttműködési szerződés jegyében tartják. A gyárak mázakat, masszát más technikai segítséget adnak, s művészeiket rendszeresen elküldik a szimpo- zionra. Majortos János a szövetségben a kerámikus szakosztály titkára. Vajon hogyan épült be Siklós mostanára a hazai ke- rámikusok terveibe és lehetőségeibe? — Nagyjából meghatározza a vezetőség, hogy kik jöjjenek. Persze, az is szempont, hogy kik tudnak ' eljönni. Csak any- nyiban határozzuk meg, hogy műfajban, stílusban lehetőleg változatosság uralkodjék. Hogy például ne mind a tíz edényes legyen. Mivel szimpozion évente van, véglegesen senki sem maradhat ki a sorból. A külföldieket az ottani szövetségek delegálják, A hatalmas termetű csehszlovák művész a jónevű cseh művésztelep, Bechyne egyik alapítója. — Nálunk is, itt is az a jó, hogy nem hordják szét az itt készült műveket, azok együttmaradnak, mindig megtalálhatók. Különben pedig Siklós pompás hely, nemcsak szép, hanem jó is... Gyúrófa, óriás fakanalak hevernek körülötte a teraszon, valamennyi az „orgonavariációk'' szerszáma. Odébb egy tálban tejfölös salátalevelek, két belé- bökött villával. — Nagyon jó a koszt! — Lubor Technik hálós közönség, világoskék overállja nem sok ráncot vet... A francia fiatalemberről még egy francia katalógus is azt mondja: nagyon kedves a mosolya. Valóban. Előző este éppen régi francia népdalokat énekelt a társaságnak, sajátmagát kísérte gitárral. Mentegetőzik, hoqy a papája holland volt, azért van ' ilyen furcsa neve: van Lith. Otthon a dél-francíöországi Valoris kerámia csoport tagja, van egy állami megrendelése épületkerámiára, különben pedig a kínai és japán kerámiákat szeretné tanulmányozni, átültetni, különös tekintettel az ökörvér-színű mázakra. Itt Siklóson viszont elragadta az anyag szépsége, s tálait máz nélkül magas tűzön akarja égetni. A Gyimóthy villa szobrászai és a siklósi kerámikusok ezen a nyáron szoros baráti viszonyt alakítottak ki. Lehetséges, hogy ennek főoka a közös ügyintézés. A kerámia szimpozion épületében van a művésztelepek irodája, amelyet Csenkey Éva művészettörténész vezet. — Néhány évi tapasztalat után most végre azt lehet mondani, hogy nincs semmi különös, minden rendben megy, egységes és jó szellem uralkodik és a lényeg: a munka. Gádor István, akit nyugodtan nevezhetünk a szimpozion „nagy öregjének" is, hasonlóképp feleit a kérdésre. — Hogy miben különbözne az idei?... Nagyobb a rend és szorgalmasabbak az emberek. Most mindenki naqyon szorgalmasan dolgozik, nézzen csak körül ... A zárás augusztus 31-én lesz. Hallama E. Lubor Technik az utolsó simításokat végzi az egyik szobrán A nagy műhelyben is lázas munka folyik. Balról Jobbra: Garányt József, Majoros János és Jean Paul van Lith Házépítők „A" lakáshoz jutni éveken át tartó türelmes (türelmes...?!) várakozást jelent. Egyik lakótelep még be sem fejeződik, az építők már lelvonulnak a következő — leendő — városrész területére. Építők ezreinek, munkagépek, szállítóeszközök százainak közreműködésével emelkednek ki a földből a négy-, illetve tízemeletes lakóházak, bölcsődék, óvodák, iskolák, kereskedelmi és szolgáltató egységek. Mégis várni kell, mert az igénylők száma Pécsett (nyilván másutt is) messze fölötte van az évente épülő lakások számának. Tessék csak jól megjegyezni e néhánj adatot. A mai napig — ebben az esztendőben — 6900 igénylőt tartanak nyilván. És ez a szám mindig emelkedik, méghozzá hatványozottan, mert például 1966-ban még „csak" 139-cel, 1970-ben 1130- cal, a következő évben már 2246-tal! Ezzel szemben 1973— 1974-ben mindössze 1156 lakás épül Pécsett. Ennek megoszlása a következő: „tanácsi": 398, szanálások pótlására 387, szövetkezeti 230, tartalékolt (rendkívüli esetekre, pl. életveszélyes lakásokból történt kiköltöztetés címén, aztán természeti csapás . . . stb.) 72 lakás, öröklakás 69 darab. Az idézőjelbe szorított „tanácsi” meghatározás magyarázatot kíván: a tanács már nem ad lakást közvetlenül, hanem az említett mennyiséget üzemeknek, vállalatoknak, intézményeknek e I- a d j a, következésképpen a bérlő-kijelölés joga is a munkahelyi kollektíváké. * A teljes képhez hozzátartozik még: 1973 első félévében 368 házépítési engedélyt adott ki a tanács, ebből 116 kölcsön nélkül, a többi OTP-kölcsönnel' épül. Várható, hogy ez a szám az esztendő végére 450—500- ra növekszik. Nagyon szép szám ez, hiszen magánerőből majdnem annyi lakás létesül, mint amennyit az állami és szövetkezeti program egész esztendőre előír. Sok nehézséggel, küszködéssel jár a családiház-építés. Már az induláshoz is tízezrek kellenek, egy bizonyos saját- tőke szükséges ahhoz, hogy az OTP kölcsönt folyósíthasson. Aztán külön gond az építőanyag beszerzése, az ilyenolyan engedélyek megszerzése, fizetni kell a tervezésért, fizetni kell a szakembert, óz első kapavágástól a végleges beköltözésig, le kell mondani a szabad szombatokról, vasárnapokról, nyári szabadságokról és végül... 30 évig törleszteni a kölcsönt. . . Az Engels út 33. sz. alatt Steiner Miklós a XIV. Autójavító autószerelője építi magasföldszintes (vagy emeletes?) családi házát. Felesége — egyébként az AGROBER-nél dolgozik— vaskos dossziét emel fel az asztalról, ebben a pillanatnyilag szükséges legfontosabb papírokat tartja, mert az építéssel kapcsolatos összes irat legalább másfél kilót nyom. — Ezt mindig magammal hordom, most voltam az OTP- nél, de holnap az ügyvédhez megyek, s mit tudom én, hányszor fordulok meg még g Telekkönyvi Hivatalban, aztán az Illetékkiszabásnál... Ajaj! A munkahelyemen már kezdenek türelmetlenkedni, de hét mit tehetek? Muszáj elkéretkeznem, az ügyeket senki nem intézi el helyettem .,. — Miért kelt ennyi hivatalos helyet végigjárnia? A férje válaszol: — Sajnos, különleges helyzetben vagyunk. A Borbála-telepi ház — amelyben anyám lakik negyedmagával — az én nevemen van. Mi nem lakhatunk ott, mert egyszerűen nincs hely, hiszen mi is hárman vagyunk. A gyerek női, ez az egy szoba-konyhós lakás amúgy is kicsi. A rendelet szerint egy családnak csak egy lakás, vagy családi hóz jár. Viszont hiába van a nevemenj ha egyszer nem lakhatjuk. Most mentesítési kérelmet adtunk be, ha a tanács megadja, akkor kaphatunk csak OTP-kölcsönt, amire viszont szükségünk van, anélkül nem tudjuk folytatni az építést. — De még így is hat százalék kamattal kapjuk a kölcsönt — mondja Steinerné csüggedten — pedig kevesebb lenne, ha nincs a ház a férjem nevén. Nem tudom van-e rá mód, hogy az OTP mérsékelje a kamatot ... — Könnyen hozzájutottak az építőanyaghoz? — Nem mondhatnám. Valamiben mindig hiány volt, bár... lassanként azért összeszedtünk mindent, kora tavasszal például megvettük a nyílászárókat ... * A körítőfalak már állnak, alul egy nagy szoba lesz, mellékhelyiségekkel, fönt két kisebb szoba és fürdőhelyiség. — Munkabért kinek fizetnek? — Csak egy kőművesnek. Napszámost nem tudunk fogadni, elkérne napi százötven-száznyolcvan forintot, ennél kevesebbért nem vállalják. Mi magunk dolgozunk, meg aztán az üzemből voltak itt többször is a barátaim szabad szombatokon, igazán hóiá? lehetek nekik, sokat dolgoztak. * A mohácsi útról ágazik le a műút Kozármislenybe, de mára saroktól kezdődően alakult' ki egy valóságos családi ház település. Ez a Pécsi út, amelynek baloldalán, a 73. szám alatt épült kis új ház tulajdonosa Molnár Tivadar. Szállítási vállalatnál dolgozik, felesége pedig a BARANYAKER-nél. Fiatal házasok, van egy négyesztendős kisfiúk, Pécsett a lakásigénylők 64,5 százaléka fizikai munkás. Továbbá: az igénylők 70 százaléka fiatal házaspár, Molnórék — viszonylag nem is olyan régen — 1968-ban adtak be igénylést, egy év múlva ismételten — ahogy mondják — a számítógépes elosztási rendszer bevezetése miatt. — Sajnos minket „nem dobott ki a gép" ... — Hogyan határozták el, hogy házat épitenek? — Kényszerből. Évekig kuporgottunk, összejött 30 ezer forint, arro számítottunk, hogy szövetkezeti lakásra befizetünk. De ma már a szövetkezetire is annyit kell várni, mint az állami lakásra, helyzetünk szinte kilátástalan volt... A felesége folytatja: — Képzelje el, Üjmecsekal- ján az Építők útján laktunk egy szép panellakásban, albérletben, havi ezer forintért! Minél tovább várunk annál több megyen el albérletre. Közben sikerült ezt a telket megvennünk, a rajta lévő építőanyaggal együtt 70 000 forintért, (gy a meglévő összeghez 40 ezer forint kölcsönt kértünk egy illetőtől, egy évre. Havi négyezer forintot adtunk fel postára, sejtheti, hogy mi maradt megélhetésre, még akkor is, ha férjemmel együtt jól keresünk! — S ezenkívül a havi ezer forint albérletre? — Azt már nem fizettük, mert amikor a kölcsönt megkaptuk, azonnal szinte egyik napról a másikra kiköltöztünk ide a telekre. — Hova? Az üres telekre? — Néhány nap alatt felhúztam téglából egy ideiglenes viskót, szoba-konyhát. A tetejét leszigeteltem farostlemezzel, nylon-lepedővel, salakkal, deszkával — mondja Molnár Tivadar. — Egyébként nézze meg... Most, vasárnap költöztünk ide be az új ház egyik szobájába. Megnézem a viskót a ház mögött. Hót nem mondom, elég ronda. Molnárék nevetnek: — Hát ebben laktunk tavaly húsvét óta! — mondja az asz- szony. — De azt mondtuk a férjemmel, gyorsan bele kell vágni az építésbe, különben nem jutunk semmire. Évek óta alig vettünk valami ruhaneműt, mert minden fiílért félre kellett tennünk. Képzelje el, hogy az ismerőseink — kíváncsiságból — annakidején meglátogattak bennünket, nem hittek a szemüknek, hogy képesek vagyunk ilyen kalyibában élni. Volt olyan barátnőm, aki ki sem szállt a kocsiból, megfordult, elment... Az új ház szép, tágas, bár még nem kész teljesen. Értéke mintegy 260 ezer forint, — Csők hivatalokba ne kellene mászkálni! A jóisten tudja hány féle papír kell, meg illeték, mert például fizetnünk kellett egyszer a külön negyvenezer forintért, aztán együtt a hetvenezerért, komolyon mondom, magam sem értem! — legyint a férfi. — De ez még semmi. A manzárdot az utcai homlokzatra terveztettük, de az építési hatóság nem engedte, mondván, hogy megbontja az utcaképet,.. így aztán az épület végére helyeztük. Ezt sem értem. Miért ne használjuk ki a padlásteret lakásra, ha egyszer nincs a padlásra szükségünk? És ha így van, miért ne nézhetne az ablak az utcára? Ezt — sajnos — én sem értem. És azt sem, hogy a családl- ház-építéssel járó bonyolult ügyintézéseket miért nem lehet végérvényesen leegyszerűsíteni? Bármelyik magánépítte- tővel beszéltem, örökösen visz- szatérő panasz volt: a sok papír, sokféle hivatal, szüntelen várakozás, tárgyalás, ilyen engedély, olyan pecsét, csak rabolják az építtetők idejét, türelmét, energiáját * A magánépítkezési-akcíő enyhíti a tanácsi szervek lakás-gondjait, amint ezt az itt fentebb közölt adatok is tanúsítják. Tisztelet-becsület azoknak, akik bele mernek vágni — sok-sok lemondás ellenére — az építésbe, hiszen valóban nagy anyagi áldozatot vállalnak. Persze... azért ennek is van egy kis szépséghibája. Egyik pénzügyi intézmény vezetője mondja: — Elég gyakori tapasztalat az, hogy egyesek állami kölcsönnel valósággal. luxus-lakást építenek maguknak, holott az állam maga nem állít elő luxus-lakást, hiszen meg vannak határozva az alapterületi, kiviteli, beépítettségi normatívák. Természetesen nem azokról van szó, akikről ön, e két családról ír és egyáltalán a kölcsönigénylők többségéről. * Dr, Mihály Lajos — a Várai si Tanács igazgatási osztályának vezetője más észrevételt ie felvet: — A tanácsi fogadóórák révén rendszeresen tudomásunkra jut a lakosság egy részének véleménye lakás-kérdésekkel kapcsolatosan. Például: ez úgynevezett „őslakos” tiltakozik az ellen, hogy a pécsi tanácsi szervek telket és építést engedélyt adnak „vidékről" betelepülteknek. Vidéken eladják a házat, szőlőt, vagy más egyéb ingatlant, és itt igénybe veszik az állami támogatást. Természetesen ezt megakadályozni nem szabad és nem is kell, végül is minden állampolgárnak joga von ott letelepedni, ahol csak akar. Az ilyen vélt sérelmeket igyekszünk mi eloszlatni. A másik probléma már kényesebb. A kormányintézkedés is kimondja, hogy o lakáselosztásnál az előírt arányban részesüljenek elsősorban a fizikai munkások. A tanács — mint erről már beszélgettünk — közvetlenül nem ad lakást az igénylőknek, hiszen mi üzemeknek, vállalatoknak továbbítjuk a lakásokat, a mindenkori forintérték ellenében. Kérdés azonban, hogy az üzemek mindig szem- előtt tartják-e a kormány idevonatkozó rendeletét? Nem egyszer tapasztaltuk, hogy — üzemi érdekből — újonnan felvett, vagy áthelyezett műszakiaknak biztosítanak lakást. Az üzem szempontjából ez érthető. De ha már egyszer ez az elosztási gyakorlat a fizikai munkások lakás-ellátottságának rovására megy, már pedig arra megy, akkor ez mégis nagyon nagy hiba. — Milyen megoldást javasol? — Csak egyet mondhatok. A bérlőkijelölést ne egy, vagy két személy végezze, hanem szélesebb társadalmi bizottság. amelyben képviseli magát a pártszervezet, szakszervezet, ifjúsági szervezet és természetesen a gazdasági vezetés. Sőt, az sem ártana, ha nyilvánosságra hoznák az üzemben, vagy vállalatnál az elosztási javaslatot, névszerint, beosztás szerint. Szerintem csak így lehet megteremteni a lakáselosztás tisztaságát. Rab Feien« *
