Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)
1973-08-13 / 212. szám
Tudósítóink jelentik Kaposvár Viharelőtti csend hanoit vasárnap Kaposvárott, ahol egy héttel a bajnokság előtt egyetlen sporteseményre a K. Vasutas—Kaposvári Gazdász labdarúgó-mérkőzésre került sor. So mogy-ország fővárosában más hétvégeken az a rend, hogy a két NB 11-es csapat valamelyike a Rákóczi vagy a Táncsics otthon szerepel. Most az MNK közbeszólt. Somogybán — és ez örvendetes — igyekeznek meg teremteni a magyar kupának azt a tekintélyét, ami e tornát joggal meg is illeti, Ennek szellemében vágott neki mintegy másfél száz somogyi csapat az idei kupaküzdelmeknek. Figyelemre méltó, hogy a járási csapatok körében milyen népszerű az MNK; Bárdosi Emil a Megyei Labdarúgó Szövetség titkára úgy mondta, hogy a járási vezetők nagy gonddal bonyolít iák le évről évre a selejtezőket. Ez idén — bizony sürget az idő. — Július 1-re járásonként már csak egy-egy csapat maradhatott állva, Ekkor léptek be a többiek. Az őszi idényre való felkészülést is jól szolgálta az MNK Somogybán, ahol mostanáig minden vasárnap forduló volt, így jutottak el a mostani „megyei nagy döntőig", amikor az NB s csapatok is bekapcsolódtak a kupába. Vasárnap pl. a K, Rákóczi Kapolyon, a Táncsics pedig Balatonfenyvesen szerepelt, de idegenben léptek pályára az NB III-sok is, mert Zimányban még sosem látták a K. Vasast, vagy Jutában a Nagyatádi Kinizsit, avagy Mer- nyén a Barcsi SC-t, Kaposvár tehát ezen a napon labdarúgó eseményben szegény várossá lett, mert annál gazdagabb az a 16 község, ahova legalább megyei I. osztályú csapatok érkeztek ellenfélként, az NB-s csapatokról nem is szólva, A korábbi gyakorlathoz híven ezidén is a labdarúgás ünnepévé lép elő az olykor csak párszáz lelkes somogyi községekben az MNK, amikor tétremenő mérkőzést játszanak « hazaiak a megye legjobbjai ellen. Pláne, ha olykor — mint a múltban nem is egyszer — a lelkesedés csodát is szül. Többek között ez az egyik nagy- szerűsége az MNK-nak. Somogybán jól gazdálkodnak e lehetőséggel ... Nagykanizsa Az ismét felélénkült jugoszláv —-magyar sportkapcsolatok eredményeképpen a MÁV NTE Elnökségének meghívására szerdától Nagykanizsa vendége a Lokomotív Zágráb jó képességű labdarúgó együttese. A horvát főváros 22 tagú küldöttsége hármas céllal érkezett a zalai városba; 1. Ápolni, mélyíteni a sportbarátságot. 2. Edzésekkel és nemzetközi mérkőzésekkel felkészülni az amatőr I. osztály őszi küzdelmeire. 3. Ismerkedni a magyar élettel, hazánk szép tájaival. Nos, kedves déli vendégeink ittlétük „félidejében" nem panaszkodhatnak. A magyaros vendégszeretet mellett a Vasutasok Sporttelepe rendelkezésükre áll a foglalkozások céljára; első mérkőzésükön lendületes játékkal 3:1-re győztek a MÁV NTE ellen; a városnézés és üzemlátogatás, a zalakarosi és budapesti kirándulások alkalmával pedig élményeik bőven gazdagodhattak. A városban folyó labdarúgó nagypályás felnőtt Thury György Kupa és a kispályás serdülő Szobocsán Kupa mellett kiemelten említem meg a Horváth Lajos teke emlékversenyt, amelyet 1971 óta évenként rendeznek meg a sörgyáriak váratlanul elhunyt kitűnő sportolójának emlékére, a Kaposvári Vasas és a Nagykanizsai Kinizsi férfi bábudöntői között, oda—vissza rendszerben. Az első évben a somogyiak, ta- j valy a zalaiak jutottak a ván- I dorserleg birtokába. Az idei J küzdelmek szombaton kezdőd- j tek el a sörgyári csarnokban, , s az eredmény: N. Kinizsi—K. j Vasas 2373:2229, tehát a sörösök 149 fa előnnyel, utazhatnak j az októberi kaposvári visszavágóra. Tihanyi István Zalaegerszeg Egymás ellen kezdte meg őszi bajnoki szereplését Zala megye két NB 11-es női kézilabda csapata, a Zalaegerszegi Vörös Lobogó és a Nagykanizsai Gazdász. Izgalmas, változatos küzdelem után 9:9-es döntetlennel ért véget a találkozó. Az eredmény igazságosnak mondható, bár a kanizsai csapat vezetői szerint a játékvezető 20 másodperccel a játékidő letelte előtt fújta le a mérkőzést. S a sípszó elhangzásakor a Gazdász-lányok birtokában volt a labda. Az évek óta népszerű Göcsei Kupáért ezúttal a teniszezők vetélkedtek. A ZTE pályáin lezajlott háromnapos viadalon a következők szerezték meg a végső győzelmet. Női egyéni. I. osztály: Gráczon (Bp. Honvéd). II. osztály: Poor (N. Olajbányász SE). Férfi egyéni. I. osztály: Sári (VM Egyetértés). II. osztály: Danes (VM Egyet- j értés). Férfi páros: Danes, Mol- I hár (VM Egyetértés). Utolsó előtti fordulójához érkezett vasárnap a II. Csuti Antal nemzetközi ifjúsági sakk em- ) lékverseny. Pillanatnyilag — fél pont előnnyel — Hazai László (Bp. Honvéd) vezeti a mezőnyt. T. J. Szekszárd A Szekszárdi Bőrdíszmű NB H-es női kézilabda együttese tavaly a bronzérmet szerezte meg a nyugati csoportban, A múlt évi doboqós hely további sikerekre kötelezi Ambrus Péter edző csapatát. A tavaszi idény befejezése után nem is kellett szégyenkezniük a bőrdíszműveseknek, mert listavezetőként zárták a bajnokság első felvonását. Vasárnap a Dunavidéki Vendéglátó gárdáját fogadták és az idénynyitón 6:4-es félidő után 16:8 arányú győzelmet szereztek. Tolna megye kézilabda bajnokságában is vasárnap volt az első rajt. A szekszárdi csapatok közül o bajnokesélyes Szekszárdi Vasas női csapata küzdelmes mérkőzést vívott a Dombóvári Kesztyűgyár ellen. A Vasas szünet utáni játékával rászolgált a 10:4 (2:1) arányú győzelemre, A Szekszárdi Kórház és a Szekszárdi SZÖV. SK férfi együttese Dombóvárott szerepelt, mérlegükön egy győ- ! zelem és egy döntetlen szere- I pelt. Régi igazság, hogy a szttr kólók számára nem teljes az a sportműsor, amelyből a labda- l rúgás hiányzik. Szekszárd labdarúgást szerető közönsége az NB I, B Dózsa debreceni vendégszerelése miatt nélkülözni kényszerült a magasabb osztály nyújtotta izgalmakat, így sem maradtak azonban foci nélkül, mert a Szekszárdi Építők—Pincehely és az Alpári SE—Ozora megyei B-bajnakság kettős mérkőzésén főpróbát tarthattak hangerőből. Szurkolásuk fél sikert eredményezett, mert az Építők 3;2-es vereséget szenvedtek, az Alpári SE viszont 10:2 arányban győzött. Fekete László | Két év után újra Pécsett Milyen poszton látszik majd Maurer? Még be sem fejeződött a tavaszi forduló oz elmúlt bajnokság- .?*! bon, már elterjedt a hire, hogy Maurer László visszatér a bajnok- csapatból Pécsre. 1971-ben, amikor a Pécsi Dézsából Újpestre ;|| került, azonnal biztos helye volt a középhátvéd posztján o csapat- | ban. Egy évig tulajdonosa volt a 3-as számú trikónak, hazai és § nemzetközi mérkőzéseken megbízható pontjo volt az Újpesti Dózsa- * nak. Aztán közbejött egy súlyos sérülés, kétoldrli porccal műtötték. A hosszú kihagyás után nem tudott visszakerülni az első csapatba. — Megkerestek a PMSC vezetői és mivel úgy éreztem, az Újpestben nincs biztosítva a iö- vőm, aláírtam az átigazoló lapot. A Pécs mellett más egyesület is megkeresett. Hogy miért választottam a PMSC-t? A !á- tékosok többségét ismerem, hisz együtt játszottam velük annakidején a Pccsi Dózsában. Itt nem lesz nehéz a beilleszkedés a csapatba. Újpesten a sérülésem után magamra maradtam. Előtte is nehéz volt megszokni az új környezetet. A játékosoknak mór megvolt a baráti körük, a beilleszkedés nem volt könnyű. Sérült voltam, nem játszottam és a nagy bizonytalanságban maradt a szórakozás. Igaz, néha a szakvezetés el*ú- lozta a dolgokat. Rámfogták, hogy sportszerűtlenül élek, de hát nem játszottam se az első csapatban, se a tarcsiban. Hogy tudták ezt lemérni? Lakáskörülményeim se voltak megfelelek és az ígért lakás csak ígéret maradt. Ha játszhattam volna, bizonyára nem jönnek közbe ezek a kilengések. A műtét is nyomokat hagyott bennem és rosszul esett, hogy a vezetők nem törődnek velem. — A PMSC szakvezetése milyen posztot szánt Maurer Lászlónak? — Egyelőre még nem tisztázódott. Egy hete ugyanazt oz edzésadagot végzem, amit oz első csapat keretének többi tagja. Teljesen rendben vagyok, várom a feladatot. Egyelőre azonban még senki nem mond semmit. Ez a bizonytalanság nem megnyugtató. Úgy érzem, képességeim alapján esélyes vagyok arra, hogy az első csapatban játsszam. Igaz, az edzésekben egyelőre lemaradásom van még, de azt rövid időn belül pótolni tudom. Legszívesebben középhátvédet játszanék, ott viszont Kocsis tavasz- szal bizonyított. Nem riadok vissza a sportszerű versengéstől se a 3-as mezért. Játsszon a jobb fomában lévő. Ha szükséges, más posztot is elvállalok a védelemben, de játszani szeretnék, hisz azért jöttem vissza Pécsre. Magánéletem rendeződött, a nyáron megnősültem és valószínűleg még ebben a hónapban meglesz a lakás és megoldódik feleségem munkahelye is. Hagy Csepelen játszanék-e a tartalékcsapatban? Őszintén megmondom, nem szívesen. Ha netalán elvétenék valamit, jönne a szö>'eq a nézőtérről: „ezért mentél vissza Pécsre, hogy a tarcsiban játssz?” A hazai környezet más, de én nem azért jöttem, hogy csak tartalék legyek. Bizonyítani szeretnek. Kész vagyok a bevetésre. Lózár Lajos Fiatalkorú atlétáink csúcsjavitása A Népstadion kitűnő rekortán pályáján rendezték az országos utánpótlás bajnokságot (19—22 évesek), valamint a legjobb ifjúságiak országos felmérő versenyét A pécsi és komlói fiatalok több versenyszámban figyelemre méltó eredményt, új megyei utánpótlás és ifjúsági csúcsot értek el. Az utánpótlás- korúak versenyén Kispál László (Komlói Bányász) 1500 méteren második lett, 3:47,0 másodperces megyei utánpótlás rekorddal. Bozsér József (PVSK) élete első 10-ezres versenyén ugyancsak második lett s 30:31,4 mp-es eredménye megyei utánpótlás csúcs. Az ifjúságiak felmérő versenyén Kócsó Mária (PMSC) 400 méteren szerzett ezüst érmet, s a megyei ifjúsági csúcsot egy kerek másodperccel, 57.3- ra javította. (A régi csúcsot 58.3- al Jakab É. Mohácsi É. és Kócsó tartotta.) Szigeti László (PVSK) sem adta alább a megyei csúcsnál: 2000 méteres akadályfutásban a komlói Kispál régi rekordját közel 10 impel megjavítva 6:02,4-et futva szintén második volt Egy korábbi versenyen Péley Iván (PVSK) 800 méteren a 15 éve fennálló ifjúsági csúcsot (Nagy Imre, PVSK, 1:54,6; 1958) jelentősen, 1:53,2-re javította. A szombati napon egy baranyai győzelem is született: Lépőid Endre 10,6-al nyerte a felmérő versenyen a 100 métert. Egy-iksz-kettő A HDN tetótippjei a köveik erA hétre: 1. Dorog — Ferencváros. Ax ember o totózóbo bemegy, mert ismét van enbéegy. Bócsikám mondja, oki akkor is megmondja, ha nem tudja: Né« bele a tükörbe és kérdezz I „Dorgom, dorgom, kicsi dor- gom, ugye iksz lesz?" Azl Tippünk tehát: x. 2. Tatabánya — Egyetértés. Még egy párbeszéd: „Tcta, ugye egy lesz?"... „Egyetértek I" Tippünk: 1. 3. Salgótarján — Rába ETO. A múlt évi bajnokságban így játszottak: 2:1, 1:2. Mármost számoljunk. Kettő meg egy, az három, három meg egy, oz négy. Tippünk: x. 4. Budafok — Eger. Nem rege, nem rege. Tipp: 1. 5. V Ganz-MAVAG — Dunaújváros. A bácsikám fogja megint a kezem: Akarod, hogy sokat fizessen a totó? Igenl Akkor tegyünk így: 1, z. 6. Kecskemét — Kossuth KFSE. Bó- csikáml Akarod, hogy keveset fizessen o totó? Akkor tegyünk így: 1. 7. Komló — Bp. Spartacus. Komló, Komló . • . Ezzel a névvel a Bében rá is eddig nem találkoztunk. Na, teszünk. Tipp: 1. 8. Olajbányász — Pénzügyőr. | Nincs ám energiastruktúra átalakítás, olefin-program! A PVSK-t kinyomtátok, most jönnek a pénzügyőrök! Tippünk: 2. 9. Várpalota — Békéscsaba. Ha nem jut jobb eszembe, legyen papírforma: 1, z. 10. ózd — Miskolc. Egyszer láttam egy rajzfilmet, Óz, a csodák csodája. A rajzmese vége: 2. 11. Leninváros — Vasas Izzó, Ti- szaszederkény. Tipp: 1. 12. Dunakeszi — Kisterenye. A Dunakeszi Vasutas most jutott fel. Edzője a BKV Előrével az elmúlt idényben esett ki az NB I B-bőt. Ez ne tévesszen meg senkit. Annyira nem, hogy teoyük csak be nyugodtan a 2-est. Tipp: 2. 13. Kazincbarcika — BVSC. Megbarclkőrzuk: 1. Pó»mérkő*éjek; 14. Székesfehérvári M4V — BKV Elő-e. Tipp: 2, *. 15. Gyöngyös — Salgótarján! KSE. Tipn: 1. 1é. Békéscsabai VTSK — Bp. Építők. Tipp: 1. .Sérült voltam, nem •átszottam és a nagy bizonytalanságban maradt a szórakozás. Autós VB PÁRIZS: Amióta 1950-ban megrendelték az első autós gyorsasági világbajnokságot, 14 ország 48 versenyzője nyert a különböző földrészeken VB-futa- mot. A Forma—1 gépkocsik „aranykönyvében" a skót Jackie Stewart a listavezető: eddiq ösz- szesen 27 nagydijai (grand prix-et nyert, s 1969-ben és 1971-ben világbajnoki címet szerzett. Érdekes, hogy az eddigi legtöbb (5) világbajnokságot nyert argentin Juan-Manuel Fangio a nagydíjasok listáján csak a harmadik helyen áll. Az idei világbajnokságban „utcahosszal vezető Stewartnak meg van a lehetősége arra, hogy lemaradását némileg behozza és lelzárkózzon a VB-cimek tekintetében is a háromszoros ausztrál világbajnok Brabham mellé. Furcsa viszont, hogy a 16 grand prix-et, illetve nyolc nagydíjot nyert angol Stirling Moss és a belga Jacky lekx eddig egyszer sem nyert világ- bajnokságot. a monitor @1101 Jól kezdett a Komló Vége a holtidénynek, szombaton délután nemcsak az NB I. B-ben, hanem a tv képem/ő- in is megkezdődött a labdarúgás. Vége a felkészülés kemény óráinak, most már a számonkérés 90 percei következnek, A számadás arról, hogy készültünk . .. Az utóbbi időben jelentős szervezeti változásokon esett át a komlói bányász-csapat, A különböző újságokban sok cikk jelent meg az átszervezésről, arról, hogy a vérveszteség, néhány játékos eltávozása, nem jelent gyengülést. Szombaton választ kaptunk sok millió szurkoló előtt arra, hogy lehet lelkesen hajtani egy Osztállyal a legfelső vonal alatt is, ahol — valljuk be - gyakran nem látunk olyan izgalmas 45 percet, mint a szombati második félidő! Az első játékrészben még keseregtünk, felfedezni véitem labdarúgásunk általános betegségének tüneteit: a qyámoltalan- ságot, o labdatartást, g határozatlanságot. Ügy látszik, jót tett mindkét csapat számára a pihenő, az edzők fejmosása és a nyilvánvaló újabb taktikai utasítások, A szünet utón nagyot változott a játék képe, szinte nem lehetett ráismerni oz első félidőben lagymatagon mozgó 22 játékosra. Hogy miért nyert végülis a Komló? Ha nem is játszott jobban, mint az NB l-et ugyancsak megjárt ellenfele, de végig lelkesebben, fegyelmezettebben, mint a dunaújvárosiak, akik elkövették azt a jóvátehetetlen hibát, hogy egy szerencsés gól után beálltak védekezni és teljésen átadták a kezdeményezést ellenfelüknek. Ahogy mondani szokták, érett a gól, az egyenlítés, melyre mintegy negyedórát kellett várni, majd egy kapus- hiba, és máris fordult o kocka. Dicséretes az is, hogy a Kohász egyenlítése után ismét volt ereje a Bányásznak, hogy fordítson az eredményen és szervezett játékkal meg is tartsa a nehezen kivívott egygólos előnyt. Lelkesedésből, küzdenitudás- ból tehát csillagos ötösre vizsgáztak a házigazdák. Fiatal csatársorukon látszott az, hogy csak rövid ideje játszanak egymás mellett. Kiütközött az ösz- szeszokottság hiánya, gyakran másfelé ment a játékos, mint amerre a labda tartott . .. Nagyon sok gyakorlás szükséges még, hogy megismerjék egymást a támadók, akikben látszott, hogy több van mégl Az első mérkőzés, a hazai közönség és bizonyára a televízió nyilvánossága is fokozta a lámpalázat, az idegességet. Nekem nagyon tetszett a védelem, elsősorban a két szélsőhátvéd, Tihanyi és Tallósi, aki a második félidőben azt is megmutatta, hogy átlagon felüli középhátvéd-játékra is képes. La- hó olyan típusú játékos, aki nagyszerűen ért az emberfogáshoz, kemény és határozott, sok veszélyes góllövő életét fogja megkeseríteni, ebben biztos vagyok, Dárdai gólképessége dicséretes, győzelmet jelentő góljánál úgy találta el a labdát ahogy ezt tanítják. A csatársorról röviden már szóltam. Most még csők annyit hogy van fantázia ebben a sorban I Cs. Kovács gyors, harcos játékos, láttunk egy távoli nagyszerűen eltalált bombát tőle, de gyakran nem tud időben megszabadulni a labdától. Tüske kitűnő középpályásnak bizonyult, olyan karmesternek, melyre sok más csapatnak is szüksége lenne. Labdáinak szeme van, látszik rajta, hogy meg- járta a labdarúgás élvonólót. Oroszról sok jót hallottam, kár, hoay hamar megsérült. Bizonyára lesz még alkalma, hogy megfeleljen a játékába vetett bizalomnak! Mindent egybevetve, sikerült o komlóiok rajtja az NB I. B ben, de a csapot munkáján lát. szott, hogy sok munkát adnak még Lantos Mihálynak, Renge teg a csiszolnivaló, hiszen köz tudott, hogy sok tehetséges jó tékos még nem alkot jó csapa tot. A rutint, az NB I. B. légkö rét csak sok mérkőzés után 'e hét megszokni azoknak, akik ré gébben NB l-es labdarúgók vol tak, és azoknak is, akik alsóbb osztályban rúgták a labdát. A győzelem biztgtó, és bár tennivalók bőven akadnak a csapat házatáján, úgy gondolom, megvannak a feltételek arra, hogy a komlóiak átszállójegye ismét a legjobbak közé vigye a bónyászcsapatot. Srönyi János Még y hétig a MERUKER boltjaiban 30-40 százalékos árengedmény Pécsett, és a megyében Tekintse meg kirakatainkon