Dunántúli Napló, 1973. július (30. évfolyam, 169-199. szám)

1973-07-08 / 176. szám

Heti jegyzetünk; Együtt, közös célokért A Komlói Bányász Ötévi eredményes szereplés után búcsú az NB l-töl Mecsek Kupa Dr. Egervóry Gém, Weinwurm Géza és Veres István, o Bo. MÁV Repülő Modellező Klub tagjai starthoz készítik elő a gépeiket Szokolai felt. Nemzetközi modellezőverseny Lehet, hogy az emberek többsége már napirendre tért a télen lezajlott sport- i köri egyesülések felett. Tu- I domásul vette, hogy létre­jött Pécs — és természete­sen Baranya — nagy egye- ! süiete, a PMSC, és most már okkal, kissé joggal várja a nagy eredményeket. Voltak ! talán, akik többet vártak a fúzióktól. Dehát tény az, hogy reálisan számolgatva nem lehetett többet remélni, mint amit a fúzió ténylege­sen hozott. Ez pedig nem is kevés! Mindenekelőtt: a PMSC labdarúgói jövőre is az NB l-ben képviselhetik Pécset és Baranyát. A felté­telezések mindig csalókák. Utalni kell erre márcsak azért is, mert voltak, akik meg­kockáztatták: a korábbi Dó­zsa sem esett volna ki. Lehet. Ámbár látni kell azt, hogy a tavaszi idényben a korábbi­nál jobb anyagi feltételek mellett, új játékosokkal meg­erősödve kezdhette meg a ki­esés elleni — végülis sike­res — harcot a PMSC. Se­gítette a felkészülést a har­kányi edzőtáborozás, néha talán éppen pontot jelentett a kényelmesebb utazás, és végülis jónéhány volt Érc­bányász játékos szereplése fontos posztokon oldotta meg a fennálló gondokat. A mai kérdés azonban az, hogy pusztán a létrejött fú­zió végleges megoldást je­lenthet-e? Pontosabban: egy létrejött nagy egyesület ma­gára hagyatva képes-e va­lóban nagy eredmények el­érésére? Úgy gondolom, semmiképpen. Már az egye­süléskor és utána nem egy­szer fejtegettük, hogy a nagy egyesület léte csupán a nagy eredmények lehetőségének a kerete. A nagy eredmények csak ezután következhetnek, ha ezt az egyesületet nem egynek tekintjük a sok kö­zül, hanem valóban a megye reprezentánsának. És az ösz- szefogás nem merül ki a fú­ziókban, hanem folyamattá válik, egyfajta szemléletmód­dá, amely nem engedi meg többé az erők szétíorgácso- lását, hanem minden erővel segíti, hogy a megye legjobb sportolói a reprezentatív egyesület keretében, magas színvonalon képviselhessék a megye sportját. Ez nem mond ellent annak, hogy valamennyi egyesület többre törekszik. Mindegyik szeretne feljebb jutni a baj­noki tabellákon. Ez termé­szetes törekvés. Ha nem len­ne, ha helyébe a valamiféle eredményekről lemondó han­gulat lépne, megsinylené az élő sport. De ezzel a többre törekvéssel együit mindenütt tudni kell, hogy meddig egészséges a versengés, és hol az a pont, ahol káros rivalizálásba csap át. Hol ez a határvonal? Megfogal­mazni bizonyára könnyebb, mint pontosan meglátni: ott ahol a versengés a maga­sabb osztályú, vagy minősé­gű szakosztályok létét fenye­geti. És akkor egészséges, ha a legjobbakat a megye minőségi sportját valóban képviselő szakosztályoknak engedik át. Az ilyesmit persze könnyű kinyilatkoztatni, de nagyon nehéz tiszta szívvel és önzetlenül végrehajtani. ^ Pedig bizonyítható, hogy i csak az ilyen őszinte és önzetlen összefogás vezet­het eredményre. A jó példa itt »an mindjárt a szomszéd­ban. A szekszárdiak nem utolsó sorban azért tudtak megkapaszkodni az NB I. B- ben, mert a szó legszoro­sabb értelmében az égés# megye összefogott a Dózsa labdarúgócsapata ügyében. Zalában nemkülönben. Miért kell éppen most er­ről meditálni? Csak azért, mert nagyon jó ] l-'nn-’. hn sikerülne a , rette- | gések” éve után egy valóban jó csapattal nekivágni a kö­vetkező bajnoki idényeknek. Nagyon nagyon kár lenne, ha éppen néhánv baranyai fiú hiányozna ahhoz, hogy va­lóban nagy csapat legyen Pécs-Baranya reprezentatív csapata ... A bajnokság befejezése előtt egy fordulóban a Népsport sza­lagcímben hozta: „Elbúcsúzott a Komló az NB l-töl.” Minden­képpen szomorú jelenség ez, hi­szen 1968-tól egyenletesen ívelő volt a csapatmunka és az ered­mény. Az 1972-73. évi vissza­esés a meglepetés erejével ha- tott. A kiesés okai: © Mintha mindenki elfelej­tette volna, hogy I. osztályban csak következetes, áldozatos munkával, fegyelmezett (a pá­lyán és a magánéletben!) ma­gatartással lehet e színvonalat tartani. © Míg korábban a nagysze­rű küzdeniakarás jutott kifeje­zésre és négy-öt játékos is ké­pes volt szinte minden mérkőzé­sen plusz teljesítményre, addig a most zárult esztendőben alig akadt átlagon felüli egyéni sze­replés. © A riválisok ellen csak a hazai pályán sikerült elfogad­ható eredményt (75 százalék) realizálni. Ideqenben viszont mindössze két döntetlenre (Sze­ged, Egyetértés) tellett. © Tavaly a példás lelkesedés nem- egyszer pontszerzéshez, vagy győzelemhez segítette a kék-fehér gárdát. Még a nagy­nevű ellenfelekkel szemben is jó eredményeket könyveltek el. Pél­dául az Újpest elleni 2:1, a Va­sassal szembeni 1:1, majd 2:2, a Fradi elleni első győzelem (1 :0), az MTK legyőzése a fő­városban, vagy a Honvéd el­leni kétszer 0:0. Az idei bajnok­ságban csak elvétve akadt egy- egy döntetlen (Csepel, MTK, Honvéd ellen 0:0). © Ebben a versenyévben sé­rülések, fegyelmezetlenségek, sárgalapos figyelmeztetések ti­zedelték meg a csapatot. Ami mégis pozitív: egyetlen kiállítás sem volt a Komlói Bányásznál. A szakvezetés 1972—73-ban sok­szor ellenállásba ütközött, ami­kor keményebb büntetést alkal­mazott. Vállalniuk kellett azon­ban a fegyelmezésekkel együtt járó népszerűtlen intézkedése­ket. © A fentiek ellenére sem volt minden tekintetben egységes, és következetes a szakvezetés. Az sem vetett jó fényt a mun­kára, hogy a szakosztályi testü­let egy-egy jogos büntetés ki­szabásánál nem nyilvánított vé­leményt, nem alakított ki közös állásfoglalást, mielőtt a fegyel­mi bizottság a döntését meg­hozta volna. Ilyen létszámú ap­parátus sem tudta maradékta­lanul ellátni a ráháruló felada­tokat. Például a kispesti 0:7 után tanácstalanul állt. A fizikai edzésmunka sem mindig páro­sult másirányú felkészítéssel, fel­készüléssel, megfelelő klubélet­tel, propagandával, közönség- szervezéssel. Az is ritkaság, hogy valaki negyvenéves korában még aktív versenyző legyen, nemhogy eb­ben a korban jusson fel pálya­futása csúcsára. Igaz, a spor­tolók ekkorra már ismerik a versenyzés minden fortélyát, ahogy mondani szokták, amit ők nem tudnak, azt már nem is érdemes megtanulni. Csak­hogy egy idő után a verseny­ző hiába látja meg a legjobb megoldást, végrehajtani azt már nem tudja, mert lelassul­nak a reflexei, és az izmok sem a régiek már. Persze, van­nak kivételek, de nagyon keve­sen. Budai István, a Gázmű teké- zője a „kevesek" közé tartozik. Negyvenkét éves és élete leg­jobb formájában van. Ügy is lehet mondani, hogy az idén futott be. Megnyerte a megye­bajnokságot és amikor első lett a vidékbajnokságon is, akkor kapták fel a fejüket a szakem­berek és a versenyzőtársak: „Nocsak, megtáltosodott az © A szurkolók részéről sem volt olyan megértés és erkölcsi támogatás (a hazai nézőátlag 3200 fő), mint egy éve, amikor 6—8000 sportrajongó volt kíván­csi egy-egy mérkőzésre. 22 csere a középpályán j A Komlói Bányász összesen j 19 pontot szerzett, ősszel 10-et, J tavasszal 9-et. A hazai 15 mér- | kőzésen 16 pontot gyűjtött (53 i százalék). Vidéki csapatok ellen ) 16 találkozón 13 pontot ért el I (40 százalék), a budapestiekkel szemben a 14 összecsapáson 6 pontot realizált (5:26 gólarány- nyal 21 százalék). A 30 fordulóban 19 játékos jutott szóhoz. Az abszolút csa­pat (a legtöbb szereplés alap­ján); Buús — Tallósi, Kovács, Makray - Csordás, (Tihanyi), Tresch — Horváth, Orsós, Bor- dács, Juhász, Bencsik. Egész évi átlag egyik játékosnál sem éri el a 6-os osztályzatot. (A leg­magasabb 10-es.) Buús 21 mér­kőzésen 34, Erdősi 9 találkozón 18 gólt kapott. A góllövőlista: Juhász (10), Bencsik, Horváth (3—3), Bordács, Buús, Dá-dai (2-2), Tallósi, Solymosi (1-1). A kapusposzton mérkőzés köz­ben nem volt csere. A hátvéd- sor 8 alkalommal módosult. A középpályán 22 cserére kény­szerült Lantos Mihály edző. Mérsékelt teljesítmények A kapusok váltakozó teljesít­ményt nyújtottak. Kevés alka­lommal kaptak magas értékű osztályzatokat. Annak ellenére, hogy Buús 4 mérkőzésen (Új­pest, Egyetértés, ZTE, Rába) a csapat legjobbjának bizonyult, összességében mégis elmaradt a tavalyi kiváló formájától. Er­dősi a tavaszi első fordulóban 9-est érdemelt, utána azonban visszaesett. A közvetlen védelem a gyor­san beilleszkedő és többször jó átlagot produkáló Tallósival együtt is „gólképes" volt. A csa­patkapitány: Makray sem tudta megismételni előző évi jó sze­replését. A középpályások közül Tresch egyenesívű fejlődése a legkellemesebb meglepetés. Dárdai bemutatkozása sikeres­nek mondható: 13 mérkőzésen lépett pályára, adottságai sze­rint azonban többre is képes lehet. A csatársorra komoly kritika, hogy csak 4 mérkőzésen tudtak egy gólnál többet elérni. Talán még ennél is bírálóbb az a tény, hogy 12 találkozón érin­tetlen maradt az ellenfél háló­ja. A korábbi évek jó előkészí­tője: Bordács mintha megállt volna a fejlődésben. Juhász az őszi hullámvölgy után tavasszal öreg?" — Igen: a magyar baj­nokságon bronzérmes lett és az országos párosbajnokságon, míg az esélyesek „ölték egy­mást", a Budai—Berta pár szép csendesen besurrant a harma­dik helyre. Nemcsak az eredményei, ha­nem megjelenése is tekintélyt parancsol. Több mint 190 centi magas, 114 kiló súlyú csupa izom ember, hatalmas tenyeré­ben játékszernek tűnik a há­romkilós golyó. Kiegyensúlyo­zott, nyugodt és jókedvű. Igaz, minden oka megvan a vidám­ságra. — Ami sikerem a sportban volt, azt mind az idén értem el. Hogy mi volt a titka? A jó fel­készülés és az edzésadagok be­csületes elvégzése megtette a magáét. Kitűnő a kollektíva is nálunk a Gázmű csapatában és jó edző irányít bennünket: Gu­lyás József. És hát nagyon so­kat számít az a húsz év ver­senyzői rutin, ami nekem meg­van. feljött, de ekkor is sok gólhely­zetet hagyott ki. Bencsiktői töb­bet vártak. Rövid értékelést adott Stier József, a Komlói Bányász elnö­ke: — Csapatunk sikeres ötévi NB l-es szereplés után mondott bú­csút az I. osztálynak. Jogos a szakvezetés és a szurkolók el­keseredése, hiszen az 1971—72. évi kitűnő szereplés folytatása elmaradt. Alapvetőnek bizo­nyult, hogy a játékosokból hiányzott az a bátor kiállás, ami máskor sikerre vitte a kék-fehér színeket. — Nem akarom kiesésünket játékosaink nyakába varrni, de úgy érzem: elsősorban mégis azok tehettek volna többet, akik vasárnaponként a pályán kép­viselték a Komlói Bányászt. A Mecseki Szénbányák minden anyagi és erkölcsi támogatást megadott, ugyanolyan mérték­ben, mint az elmúlt években. Tehát nem a klub bázisvállala­tán múlott az, hogy az új baj­noki évet alacsonyabb osztály­ban kezdjük. tővárosba — Húszezer tllhfK IIAAA • MOC KBA • 197; Augusztus második felében Moszkvában találkoznak a vi­lág legjobb főiskolás sportolói. Az 1973. évi UNIVERSIÁDE-t a szovjet fővárosban rendezik. 68 ország 4300 főiskolás sportoló­ja méri össze tudását. Torinó­ban, a legutóbbi UNIVERSIADE előrelépést mutatott a főisko­lás sport. Két világ és 120 orszá­gos csúcsot értek el a főisko­Budai István útja elég ka­nyargós volt az idei kitűnő so­rozatig. Fiatalabb korában is volt már jó formában, de vala­mi mindig közbejött és elma­radtak az eredmények. 1971- ben került le a fővárosból Pécs­re, rendeződtek családi körül­ményei, a Gázmű is messzeme­nően támogatja a sportolásban és — két gyengébb év után — idén szinte minden sikerült. A legkönnyebb lenne vissza­vonulni egy ilyen sikeres idény után, nem cipelni az eredmé­nyek terhét, amik már kötele­zik a versenyzőt. Budai nem így gondolja. — Bármiről le tudnék monda­ni, de a teke mindennél töb­bet jelent számomra: nemcsak a sportot, a szórakozást, de az egészéget is. Még jobb ered­ményeket akarok elérni és ak­kor elköszönni. De ötvenéves korom előtt semmiképpen nem hagyom abba . .. Belénessy Csőbe Tegnap reggel az ünnepélyes I megnyitóval kezdődött a VI. j Körrepülő Nemzetközi Mecsek i lás sportolók. Moszkvában is nagyszerű eredményeket remél­nek. Primó Neviolo. a nemzet­közi egyetemi sportszövetség olasz elnöke, nyilatkozatában elmondotta, hogy a moszkvai UNIVERSIÁDE-tól „müncheni szintű” eredményeket vár. Moszkvában az UNIVERSIADE előkészítő bizottságában több- szózan dolgoznak. A főiskolai játékok kezdésének időpontja mindjobban közeledik. Augusztus 15-én kezdődnek meg a versenyek, a résztvevő­ket a moszkvai egyetemi diák­szállóban helyezik el. Az Inter- klub, amely a Moszkvába érke­ző sportolók, sportvezetők és turisták fogadásával törődik, már két nappal az UNIVER­SIADE nyitánya előtt augusztus 13-án megnyitja kapuit. A szervezők nagyon sok ren­dezvényt, bemutatót tartogat­nak a világ főiskolás sportolói számára. Sok lesz a mosoly és a jó találkozó. íme néhány rendezvény a sok közül. A ven­dégek megtekinthetik majd itt a szovjet filmművészet legjele­sebb alkotásait, találkozhatnak a legrangosabb filmszínészek­kel, rendezőkkel. Többek között az Interklub vendége lesz a vi­lághírű Bondarcsuk és Jut- kevics. A kávézóban a vendé­gek megismerkedhetnek a jel­legzetes nemzeti ételekkel-ita- lokkal: a cseburakival, a kvasz- szal és a rendkívül ízletes szi­bériai húsos fánkkal, a pelme- nyivel. Interklubban műsort adnak az Alekszandrov együttes, a Pjat- nyickij énekkar és a szovjet cirkusz legkiválóbb mesterei. Végül az Interklubban rende­zik a záróbált. A barátság bál­iát. Egyszóval nemcsak a sport- stadionokban készülődnek a vendégek fogadására. A főisko­lás sportolók unatkozni nem fognak, annyi biztos. A legjobb magyar főiskolás sportolók is megkezdték felké­szülésüket a nagy versenyre. Patty István, a PEAC atlétája is tagja a nagy versenyekre ké­szülődő magyar főiskolás válo­gatott keretnek. Az NDK-t elő­reláthatólag, mintegy 100 főis­kolás sportoló képviseli: első­sorban atlétái indulnak komoly reményekkel, de ott lesznek a röplabdázók, kosárlabdázók, tornászok, birkózók, teniszezők és vívók is. Nagylétszámű csa­pattal jelezték indulásukat a bolgárok. Nem kevesebb, mint 195 sportolót küldenek Moszk­vába. Igen sok turistát is vár­nak a szovjet fővárosba. A moszkvai UNIVERSIADE iránt nagy az érdeklődés külföldön, előzetes számítások szerint 11 augusztusi nap alatt, közel 20 ezer főiskolás látogat el a szov­jet fővárosba, Kupa modellezőverseny. Mátra! Árpád, a MÉV igazgatóhelyet­tese, a verseny fővédnöke üd­vözölte a felsorakozott hat or­szág versenyzőjét. Kellemes meglepetésként megérkezett a bolgár és az olasz csapat is. Az első napon a három ka­tegóriában az első startokat bonyolították le. A műrepülo kategóriában három magyar versenyző áll az élen. A sebes­ségi kategóriában kiemelkedő teljesítménnyel svájci és olasz versenyző van az élen. A túra- modell kategóriába. csak a mai, második startol- eredmé­nyei alapján lehet u döntőbe kerülni. A döntő futamra mc. 16 óra 30 perckor kerül sor, a. ünne­pélyes eredményhirdetés 1. óro-. kor lesz. Mai sportműsor LABDARÚGÁS: Vasutas Totó Kúp« mérkőzés PVSK—MÁV DAC, PVSK- pálya, 16.00, Nyári Totó Kupa mér- ■ kőzés. Má/a-Szászvári Bányász—Tár»- csics SE, Szászvár, 17.00. öregfiúlc i mérkőzés PVSK—PMSC, PVSK-pályaé I 14.30. Gutenberg Kupa mérkőzések, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Pécs nyomdász csapatainak részvételével, PVSK-pálya, 8.00. ATLÉTIKA. Az országos vidéki baj­nokságok versenyei a legjobb Baar nya megyei atléták részvételével. Szombathely, 10.30 és 14.30. EVEZÉS. Az országos vidélcbajnokr ság versenye? a mohácsi evezősök részvételével, Tata, 9.00 és 16.00. MODELLEZÉS. A VI. Körrepülő nem­zetközi Mecsek Kupa modellező ver­seny, Űjmecsekalja, 8.30. ÚSZÁS. Az országos béka és gyen* mek-bajnokság a pécsi úszók részvé­telével, Budapest, 8.30 és 16.00. VÍZILABDA. OB. II. B. mérkőzési PMSC—Miskolc, Balokány-liget, 9,30. TORNA. Nemzetközi klubközi női verseny: PVSK—Erfurt, PVSK-csarnok, 9.30. f KAJAK, Országos minősítő verseny a pécsi versenyzők részvéteiével, Du­naújváros, 9.30. Területi bajnokság a pécsi versenyzők részvételével, Szekszárd, 9.00. KOMLÓI ÉS KOMLÓ KORNYÉKI LÁNYOK! Jelentkezzetek központi konfekció üzemünkbe, konfekció üzemi dolgozónak A betanítást vállaljuk. A betanulási időre 850 Ft/hó bért fizetünk. Kedvezményeket, juttatásokat a kollektív szerződés szerint biztosítjuk. Jelentkezni lehet: Hesz Pál üzemvezetőnél KOMLÓ, KOSSUTH L. U. 21. CARBON KÖNNYŰIPARI V. Két bronzérem: Budai István cs Vízhányó Imre Universiade Moszkvában 68 ország 4300 sportolóját várják a szovjet turista a versenyeken I r

Next

/
Thumbnails
Contents