Dunántúli Napló, 1973. július (30. évfolyam, 169-199. szám)

1973-07-08 / 176. szám

Szombaton helyi idő szerint 14.28 órakor Karjalainen finn külügyminiszter rövid zárszavá­val Helsinkiben befejeződött 33 európai ország, valamint az Amerikai Egyesült Államok és Kanada külügyminisztereinek ötnapos tanácskozása. A külügyminiszterek közle­ményt fogadtak el. Ennek szö­vege a következő: © Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet első szakaszát 1973. július 3. és 7. között tartották Helsinkiben. A korábban létrejött megállapo­dás szerint a konferenciának ezt a szakaszát külügyminiszteri szinten tartották. kapott az igazgatóság 7 dolgo­zója, vezérigazgatói dicséretben részesült 12, soronkíviili előlép­tetésben 99 fő, míg 356-an „Ki-" váló dolgozó"-k lettek. A külön­féle kitüntetésekre és jutalma­zások során 4,2 millió forintot kaptak az érintettek'a Vasutas­napon. Egyidejűleg a több év­tizedes szolgálati, idővel rendel­kezők közül* 35Ó-eri arany, 500-. an ezüst és 550-én bronz koszo­rús törzsgárda jelvényt és jutal­makat kaptak. A tegnapi ünnepségen dr. Szabó Tibor nyújtotta át az Ér­demes Vasutas kitüntetést Hor­váth József balatonszentgyörgyi, Tasnádi Ferenc, Tóth Gábor, Ku i Lászlóné és Juhász András pécsi, Novak János murakeresz­túri, Szollár József, Traub Sán­dor, Babos István nagykanizsai, Kardos József kaposvári, Herbai Pál dunaújvárosi, Nagy Lajosné dombóvári, valamint Mácsik Já­nos bátaszéki vasutasoknak. Ezt követően a Pécs vasútállomás forgalmi, vontatási, pályafenn­tartási és szertárfőnöksége doh gozói vettek ót — a törzsgárda- tagsággal járó — okleveleket, jelvényeket, jutalmakat. Az ünnepség után az Olym­pia étteremben látta vendégül a kitüntetetteket a MÁV Pécsi Igazgatósága, ahol Nyikolaj Se- veljev Petrovics, Sórbogárd vas­útállomás 1945-ös szovjet pa­rancsnoka is részt vett. Fogadás finn vendégeink tiszteletére Még az 1940-es évek végén történt. Finn szakemberek jár­tak Magyarországon. A küldött­ség egyik tagja voft Lahti város akkori polgármester-helyettese. Ű ókkor Pécs vendégszeretetét élvezte, s a várost'sztaságot ta­nulmányozta. Gazdag és hazá­jában hasznosítható élmények­kel tért vissza országába. Való­színű akkor ültették el a barát­ság fáját, amely 1973-ra fel­nőtt, megerősödött. Teemu Hiltunen, Lahti város polgármestere mesélte e kis tör­ténetet tegnap Pécs város Ta­nácsának fogadótermében. Ott zajlott le a baráti talál­kozó első — hivatalos része —, amely csupán addig volt proto­kolláris, amíq megtörtént a köl­csönös köszöntés és a bemutat­kozás. Ismert, hoqy július 6—13. kö­zött rendezzük meg a magyar— finn barátsági hetet. Magyar küldöttség utazott Finnországba, Lahti testvérváros küldöttsége pedig Pécsre érkezett. Városunk tanácsának elnöke, Wieder Béla szeretettel és tisz­telettel köszöntötte Hiltunent és a küldöttség tagjait: Vöinő Saariót, aki egy bútorgyár tiszt­viselője, Olli Vihavainen böl­Lahti vezetői a kiállításon csészt és Pekka Rautaporras szobafestőt. A delegáció tagjai több pártot képviselnek, de va­lamennyien tagjai a lahti városi tanácsnak. üdvözölte finn barátainkat Papp Imre és dr. Németh Lajos elnökhelyettes, dr. Galabár Ti­bor vb-titkár és dr. Ásvány La­jos elnöki referens. Wieder Béla elöljáróban mél­tatta a Helsinkiben rendezett európai biztonsági és együttmű­ködési konferencia jelentőségét. Ezt követően ismertette Pécs vá­ros jellemzőit: gazdasági hely­zetét, kulturális, művészeti éle­tét, a tudományos kutatás je­lentőségét, a tanácsok működé­sét. Beszélt a gondokról is. A nyomasztó lakáshiányról, a víz­problémáról, a közművek avult- ságáról, a levegőszennyezett­ségről, s ez utóbbiak megszün­tetésére hozott, vagy tervbevett intézkedésekről. Wieder Béla elvtárs fogadta finn testvérvárosunk vezetőit A beszélgetés kötetlenségére mi sem jellemzőbb, mint a lah- tiak „közbekérdezése". Hiltunen polgármester a Pécsi Nemzeti Színház opera-, operett-társula­ta és zenekara iránt mutatott fokozott érdeklődést. Elmondta, Lahtiban 50 tagú művészgárda van és prózai műveket játszik. Keresi a lehetőségét zenés mű­faj bevezetésének, melyet a most tervezés alatt lévő 8000 négyzetméter alapterületű új színházban tűznének műsorra. A pécsiek „főkönyvi kivonata” azonban elgondolkoztatta ... Olli Vihavainen bölcsész a Pécsett élő írók, költők munkás­sága iránt érdeklődött. Vöinő Saario a természetvé­delem, a környezetvédelem — világszerte jelentkező — problé­máit feszegette. A szemét cél­szerű felhasználását Lahtiban kis mértékben már megoldot­ták. Az elégetett szemétből nyert energiával egy hőerőmű­vet fűtenek. A kétórás eszmecsere csupán nyitánya volt annak a program­nak, melyet finn barátaink ré­szére biztosítottak a vendéglá­tók. A hátralevő egy hét’ lehe­tőséget nyújt Lahti küldötteinek, hogy sokféle élményt szerezve — megismerjék Pécs és Bara­nya életét, építő munkáját, eredményeit és terveit, s nem utolsó sorban természeti szépsé­geit A Teemu Hiltunen vezette lahti küldöttséq dr. Németh La­jos tanácselnökhelyettes kísére­tében szombaton a délutáni órákban megtekintette a Pécsi Ipari Vásárt. Asztalos Ferenc tá­jékoztatója után a vendégek megnézték a finn kiállítást, a bútorbemutatót, a könnyűipari gyártmányokat, a háztartási cik­kek sokaságát Lahti város küldöttsége este részt vett a Tettyei Esték rendez­vényen, ahol a budapesti Mu- sica Antiqua Hungarica adott hangversenyt Nagy István © Az értekezleten az alábbi országok vesznek részt: Ameri­kai Egyesült Államok, Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh­szlovákia, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Ju­goszlávia, Kanada, Lengyelor­szág, Liechtenstein, Luxémbu'g, Magyarország, Málta, Monaco, Nagy-Britannia, Német Demok­ratikus Köztársaság, Német Szö­vetségi Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Portugália, Romá­nia, San Marino, Sponyolorszc g, Svájc, Svédország, Szovjetunió, Törökország, Vatikán. © A konferencia megnyitó ülésén üdvözlő beszédet mon­dott dr. Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke. B> szédet mondott továbbá a kon­ferencián dr. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. © A miniszterek elfogadták a helsinki konzultációk ajánlá­sait, amelyek magukban foglal­ják a konferencia bizottságai­nak napirendjét és a bizottsá­goknak szóló útmutatásokat, to­vábbá az ügyrendi szabályokat és az értekezlet lebonyolításá­val kapcsolatos más rendelke­zéseket. Az ajánlások szövegét nyilvánosságra hozták. © A miniszterek kifejtették kormányuk álláspontját az euró­pai biztonsággal és együttmű­ködéssel kapcsolatos lényeges problémákról és a konferencia további munkájáról. © Több ország külügyminisz­tere javaslatokat terjesztett elő a napirenddel kapcsolatos kü­lönböző kérdésekről. Mások ki­nyilvánították azt a szándéku­kat, hogy javaslatokat nyújta­nak be a konferencia második szakaszában. © A miniszterek megvizsgál­ták, hogy az értekezlet mi mó­don ismerkedjék meg a nem résztvevő országoknak a külön­böző napirendi pontokkal kap­csolatos álláspontjával. Ezt a kérdést különösen a Málta és Spanyolország által Algéria és Tunézia érdekében előterjesz. tett kéréssel kapcsolatban vet­ték fontolóra. A kérdést meg­vizsgálták a Földközi-tenger mentén fekvő más, nem részt­vevő országok vonatkozásában is. Egyelőre azonban nem ala­kult ki egyetértés ebben a kér­désben. © A miniszterek elhatároz­ták: a konferencia második sza­kasza 1973 szeptemberében nyí­lik meg Genfben azzal a szán­dékkal, hogy tanulmányozza a napirenden szereplő kérdése­ket, továbbá, hogy az első sza­kaszban beterjesztett és még ezután beterjesztendő javasla­tok után kidolgozzon nyilatko­zat-, ajánlás- és határozatterve­zeteket, valamint bármilyen más végleges dokumentumot. © A résztvevő orszáqok kép­viselőiből álló koordinációs bi­zottság 1973. augusztus 29-én tartja első ülését Genfben, hogy előkészítse az értekezlet máso­dik szakaszát. ® A miniszterek kifejezték kormányuk eltökéltségét, hogy hozzájárulnak az értekezlet to­vábbi munkájának eredményes­ségéhez. © Az értekezlet résztvevői őszinte köszönetüket nyilvánítot­ták a finn kormánynak a ven­dégszeretetért, és azért a jelen­tős hozzáiárulésért, amelyet Finn- tős hozzájárulásért amelyet Finn- együttműködési értekezlet elő­készítése és első szakaszának lebonyolítása terén tett. Az iqozgatóság — több me­gyére kiterjedő — vasúthálóza­ta'’ számos naqyjelentőséqű be­ruházás valósult meg és van folyamatban jelenleg is. Az em­lített területen 385 millió forin­tot fordítottak helyhez kötött be­rendezések korszerűsítésére, e’en belül biztonsági felszerelésekre, a határállomások fejlesztésére. Vasárnap a Vasutasnaoon, akárcsak más vasárnapokon, szoiaá’atban az intézők, vonat­vezetők, oályamesterek, kalau­zok, köcs'tisztítók — a MÁV sokezer dolgozóia. Ez a nap mégis más, mint a többi, a szánv'efés és n köszönet ünne­pe. Dr. S-obá Tibor hannsúlyoz- ta. rész'e'ezte. miiven erőfeszí- fé-eket tesz az igazgatósán a do'nozók anyani és erkölc'i megbecsülésének tokozására. A múlt évben emelték — többek között _ a kocsirendezők, vól­tó kn-e'ők, forgalmi szolgálat- tevők, az éoítő'oqrban. fenntar­tási terü'“*eken do'go’ó munká­sok. az állomási tola'ó személy­zet. 0 fgrqa'mi és vontatási uta­zók s'b. — munkabérét. Az idei Vasutasnap alkalmá­ból „Kiváló Vasutas" kitüntetést i Fúvószene fogadta szombaton délelőtt Pécsett, a Vasutas Sportcsarnokba érkező több száz vendéget. A MÁV Pécsi Igazgatósága ünnepséget ren­dezett a 23. Vasutasnap alkal­mából, ahol az elnöki tisztet betöltő Martinka István, a Vas­utas Szakszervezet Területi Bi­zottsága osztályvezetője üdvö­zölte a résztvevőket. Az elnök­ségben helyet foglalt dr. Nagy József, a Megyei Pártbizottság első titkára, Szabó Nándor, a Városi Pártbizottság osztályve­zetője, Rameisi Ferencné, or­szággyűlési képviselő, az SZMT titkára, dr. Földvári János, a Megyei Tanács elnökhelyettese, valamint a KISZ, a fegyveres tes­tületek és a MÁV munkájához kapcsolódó szervek és vállala­tok képviselői. Dr. Szabó Tibor igazgató be­szédében köszöntötte az ünne­peiteket, szólt a 127 éves ma­gyar vasút történelmi jelentősé­géről, jelenlegi szerepéről, a feladatokról és az eredmények­ről. A MÁV Pécsi Igazgatósága elmúlt évi eredményei alapján országosan a második lett az Igazgatóságok közötti verseny­ben. A pécsi csomópont „Kiváló vasúti csomópont” címet nyert, a pécsi Távközlési és Biztosító­berendezési Fenntartási Főnök- séq, továbbá a pécsbánya-ren- dezői állomásfőnökség vezér- igazgatói elismerésben része­sült. 1973 első felében — a kez­deti nehézségek után — sikerült kiemelkedő eredményeket fel­mutatni. Az év első hat hónap­jában 7,3 millió tonna árut szál­lítottak, jelentősen többet a tervezettnél. Fellendült a belföl­di és nemzetközi forgalom, s ez utóbbi jelentős „devizatermelő” vállalattá léotette elő a Maqyar Államvasutakat. Kevés kivétel­lel garantálták a tehervonatok menetrendszerűségét, nőtt a gazdasáqi eredmény, csökkent az önköltséa. kulturáltabbá vált a személyszállítás. E téren to­vábbra is a színvonalemelés a* fő feladat. Ritkább a zsúfoltság, kényelmesebb az utazás, s — a felú’ítások, Dályakorszerűsítési munká'atok okolta nehézséaek ellenére — 99 százalékban pontosan közlekedtek a szerel­vények. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli ngpio XXX. évfolyam, 176. szám 1973. július 8., vasárnap Ára: 1 forint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Vasutasnapi ünnepség Pécsett Kitüntetések, pénzjutalmak, előléptetések Befejeződött a helsinki tanácskozás A TARTALOMBÓL M a érkezik a kongói elnök Üdül őterület a Mecsek? Korunk iárványa a baleset Bemutatjuk a PlV-t 52000 kisautó Lengyelországból Olcsóbb lett a dollár \ Géniben folytatódik a biztonsági értekezlet

Next

/
Thumbnails
Contents