Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)
1973-06-08 / 146. szám
Halálozás Mél, fájdalommal tudatjuk, Hogy BENCZE SÁNDOR 26 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése június lián, hétfőn fél 1 órakor lesz o pécsi központi temetőben. Gyászolják szülei, nővérei és o rokonság. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeietett testvérünk. BURITS KAROLY elhunyta alkalmából személyes megjelenésükkel gyászunkban osztoztak. A gyászoló testvérei. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akjk felejthetetlen halottunk. HALASZ JÓZSEFNÉ temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével mély fájdalmunkban osztoztak, részvétüket nyilvánították. Külön köszönet a Vili. Gép. Jav. Szövetkezet vezetőségének, dolgozóinak, valamint a Széchenyi Gimnázium ll/e. osztályának, a Szent István téri Alt. Isk. 5. osztályának. A gyászoló család. KÖZÖLJÜK KEDVES VEVŐINKKEL, hogy AUIOKER oécsi hókunknál 1973. június 14-től 30-ig leltározást tartunk Leltározás ideje alatt az árukiadás szünetel. AUTÖKER IGAZGATÓSÁGA SIKLÓS ÉS VIDÉKE ALTALANOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET az 5/1972. Bk. M. rendelet alapján gerdisai vegyesboltjába pályázatot hirdet boltvezetői munkakör betöltésére A siklósi 50, sz. ABC Áruházába szgkképiett HÜSELADOT KERES. A pályázat, illetve eladói jelentkezés Határideje: 1973. június 16. Cim: ÁFÉSZ 7801 Siklós, Széchenyi utca 10. szám. A szülék, e pedagógusok féltő gonddal nevelik a gyermekeket, figyelemre, óvatosságra intik őket Mégis... baj véletlenül is történhet A tanulóifjúságnak szüksége von a biztosítási védelemre. a umiómmtnmm az iskolában, otthon, az utcán, közlekedés, játék, sport közben - az ország területén bárhol - egész évben érvényes. 65 családos méhészetünket NB—HUNOR TÍPUSÚ KAPTÁROKKAL felszámolás miatt MEGEGYEZÉSES ÁRON értékesítjük, a méhészeti felszerelésekkel együtt bi kali állami gazdaság, bikal. Menbubató nénit kere.sek í 3 tagú háztartás vezeté- | bére. Telefon: 21-460. 18 órától. \ Nagy gyakorlattal, szállítási vizsgákkal rendelkező szakember elhelyezkedne, szallitásvezelöi. gép- koesielőadói, munkavédelmi. munkásellátási előadónak. Megkeresést .,Perfekt” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérek. Ores külön bejáratú albérlet, házaspárnak vagy két személynek, hosszabb időre előfizetéssel kiadó. (Gyermek nem akadály), érdeklődni egész nap, Aradi 6, Radnóti. __ F iatal házaspár aíbérle- tel keres. ..Külön bejárat” jeligére a Sallai u hirdetőbe. Fiatal gyermektelen, értelmiségi házaspár, külön bejáratú albérletet keres fürdőszoba és konyha használattal, ill. lakást vagy lakrészt béretne. ..Július 1-től” jeligére a ballal u. __hirdetőbe. F onyodoo a ,,Mecsek" társasüdülőben lakrész kiadó. érdeklődni- Kővári Imre. Pécs. III. Bánki D 3, fsz. __1. 16 óra után. N agy kettöszobás. belvárosi. félemeieti komfortom elcserélném azonnal földszintes másfélszobásért, vagy aarnak megfelelő fél- komfortosért. ,,Családi okok" jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ___________________ B elvárosi nagy szoba konyha, előszoba mellékhelyiségekkel, szuterinos. száraz, régi bérű lakásomat elcserélném komfortos, vagy összkomfortos lakásért térítéssel egyedüli idősebb növel. ..Meleg lakás" jeligére Sallai hir- detóbe. Elcserélném 48-as téri. kétszobás komfortos. földszintes garázsos PTK lakásomat. 1V2 szobás vagy lakókonyhás tőid szintesre. ..Belváros” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Elcserélnem I. e. 2 ' sV.o- bás távfűtéses összkomfortomat IV2 szobás komfortos lakásra. ..III. kerület" jeligére a B» n u. hirdetőbe Budapesti főbérletemet. Rákóczii úti 1. em. kouy- ha nélküli. parkettás duplaajtós. oagyablakos. vizvezetékes. vllianyfözé- ses szobámat elcserélném pécsi hasonlóért, vagy garzonért. ..Főváros” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. F*atal házaspár bútorozott külön bejáratú szobakonyhés albérletet keres ,,Gyermekkel” jeligére a Sállal hirdetőbe Gyerekes házaspár üres, szoba-konyhás albérletet keres. ..I kerület” jelígé- i re a Sallai u. hirdetőbe. I Fiatal "házaspár keres szoba konyhás albérletet. Csak II. III kerületben ..Megbízható’’ jeligére a Bem u. hirdetőbe. Elcserélném 2 szobás komfort nélküli, nagy lakásom. nagy melléképületekkel jószág.tarlásra al- / kalmas garázslehetősé? I Kérek P.fe vagy 2 szobásat. 7630 Pécs. I. Felszabadulás útja 16/1. I. em V6gh. modern garnitúrák 3880 forinttól reszlelie Kapnató' V A J I A Kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Ismét kapható a bereremendi ÁFÉSZ műszaki boltjában FV—111/64 Ler- méDydarálö á: 1249.- Ft. Ezen kívül 25-ós T-vas. 30-as T-vas. 30-as szögvas. Redőny acél. Központi- . ütés-szerelvényekre elő- 'egyzésl. felveszünk. _______ B ontott tégla, épület faanyag. ablakok, cserép, deszka. 2 db vasablak nagyméretű verandára való. Kovács Kálmán. Pécs, Rózsa Ferenc u. 12. nagy- piac mögött. _____________ N émet Juhász kutya. 6 uónapos. olcsón eladó. CJránváros, Ybl Miklós u. 7/3. III. Ih. 4. em. 4. a. 4. a. _______ H étvégi fahóz egy szoba, fózö- és mosdói tűével, .gé,nyesnek eladó. III. Úttörő u. 19. (Szigeti vamnái.) Biedermeier bútorok eladok. Szalai András u. 8/B. IX. 36. Délután )8 óra ulán.__________________ O lcsón eladó. 50 literes hűtőszekrény, újszerű állapotban lévő. nagy képernyős tv. Mártírok út 16. Modern, szép bútorok olcsó kiórusításo. — Mártírok útja 16. sz. ÜióBELET. MOGYORÓT, MANDULÁT magas áron vásárolunk. Pécs, Rákóczi úi 18—20. __sz. V álasztási malacok és süldők eladók. Kovács-te. iep. ürógi lasor 64, Mély babakocsi eladó. Cím: Rókus u. 3/A. Vili. em. 30. Lehmann___ ___ 2 db 2 éves pej kancacsikó eladó Sámod Rózsa F. u. 11. Camping-sátor. 4 személyes, újszerű állapotban eladó. Toponáry. Szigetvár. Arany János u. 13. Telefon: 202. _____________ 2 db fajtiszta daxli kölyök olcsón eladó. Sebestven Jánosné. Pécs. Jókai u. 7. Bontásból tégla, terméskő. 2 db vasgerenda olcsón eladó. 39-es busz, Béke megállónál Lomb u. 5. jyrinrkrestSS f szép kilátással. 432 négyszögöl szőlő gyümölcsös, sürgősen olcsón eladó. Ér- | dekiódnl 20-526-os tele- | ionon egész nap._________ I H évizén 100 Négyszögöl es házhely, tóhoz közel eladó. Érdeklődni: Héviz, Szabadság u. 4. Nagy László. Uarkány. Fürdő u. 95. sz. j nyaraló, sürgősen eladó. ' Meleg víz van. Érdeklődni minden nap, helyszínen. _____ ______________ K ettő szoba összkomfortos öröklakás eladó. Vadász u. 19. Borbély. Érdeklődni: 18.30 után. S/.enttörinc, Árpád u. 3. számú, kétszobás, kertes, családi ház. melléképületekkel beköltözhetően eladó. Ugyanitt kisméretű szölőprés. daráló eladó. ISO négyszögöl ' szőlő eladó Nagypostavölgy 13. 386 négyszögöl gyümölcsös háromszobás összkomfortos lakással eladó beköltözhetően. II. kér. Állomás u. 16. pellérdi elágazásnál. elágazz bckölt üresen álló. beköltözhető családi ház eladó. Közép- Dalndol 4P. _____________ Három-zobás. nagy luxus öröklakás eladó. Keresek j kétszobás ftíbérieiet, vagy | öröklakást. ..Cserealappal" i jebgere .^a'lai hirdetőbe Poatavölgj-teto-n 250 négy- J szögöl telek eladó, vág; városi lakásra elcserelhe- | tő. Válaszokat ..Piros ; szegfű" jeligére Sallai u. j hlrdcobc.___________________ Magaslati Út környéken, 2\-z szobás összkomíortos | öröklakás eladó, bekőltöz- ! hatóén. Megtekinthető ! minden este 18 óra után. j szombat, vasárnap egész ; nap. Bessenyei u. 5. fsz. i 1. 337 négyszögöl szőlő, gyü- mölcsös lakható szobával j eladó. Balatoni telket be- I számítok. Délután 15 órától Körösi Csorna u. 7/b. Varga. Kettő szoba Összkomfortos családi ház sürgősen el- | adó. Dankó Pista u. 11. Háromszobás családi ház. garázs lehetőséggel, főbér- 1 leli lakáscserével eladó. Érdeklődni: dü. Kaposvári u, 5. Megvételre ajánljuk az alábbi gépeket: Marógépek 15 000,— Ft-tól Esztergapadok 8 000,— Ft-tól Faipari gyalugépek: 5 000,— Ft-tól Nagy teljesítményű elektromos öntözőszivattyúk; 1 300,— Ft-tól 3 fázisú villanymotorokj 400,— Ft-tól Kukoricadarálók: 1000,— Ft-tól MAGÉV Pécs, Bajcsy-Zs, út 55Harkányban épGIÖ tái sasüdülőbor lakrészek etöjegyezhetők a Pécsi 2-es számú Ügyvédi Munkaközösségnél Levélcím: 7621 Pécs, Kossuth Lajos u 22 Telefon: 10-528. Kérjen díjtalan tájékoztatót Garán kiadó Kovács-te lepen. Páfrány u. 47. U. 4. Új garázsajtó eladó. Ko- vács-telep. Rozmaring út 19/1. Kiadó piros, luxus Warl- burg kifogásialan állapotban. Megtekinthető délután 4 után Magyariirög. Kócsag köz 74/1. JJK rendszámú Zsiguli eladó. Érdeklődni: 39-es dandár u. 5/b. I. em. 1. a 17 óra Után_________ I I adó Skoda 1000 MB. Pellérq, Arany J. 12. 17 óra után.__________________ Ú jszerű 1300-as Polski Fiat eladó. Pécs, III. kér. Borostyán u, 16. 750-es garanciás Zastawa : eladó. Alkotmány 54. du. 3-tól.________________________ , Velő rex 350 cm3 önindi- tós kisautó jó állapotban eladó. 17 óra után, Du- dek. Székely Bertalan u. 2. ingatlan CX forgalmi rendszámú Trabant Combi gépkocsi eladó. Érdeklődni: Pécs, Polláck M. u. 4. I. em 5. Lovasi. 16—18 óra között, ! Skoda 1000 MB kitűnő ! állapotban eladó. Erzsé- l bet u. 20. Nyereményes Skodát. v. Zsiguli gépkocsit veszek. „Új” jeligére a Sallai u. hirdetőbe, Zsiguli 7600 km-rel igényesnek eladó. Avar u. 7 408-as Moszkvics, elfogad - ható árért eladó. Építők útja 13/B. fsz. 5. _______ S ürgősen eladó 125 cm3 MZ motor LS. Krúdy Gy u. 35. Fehérhegyen Skoda Oktavia Super mű- szakiJag vizsgázott, motor- i hibával, sürgősen eladó. Pellc Gyula, Vékán y CARAZST KERESÜNK : BÉRBE (a Zsolnay gyár | környékén.) Ajánlatokat. I — ármegjelöléssel — Pécs, ! Rákóczi út 18—20. SZ. I portára kérünk i CÍJ-s Trabant. sürgősén ! «>iadó. Komló Dávidföld. I Székely Bertalan u. 63. Családi háznak házhely , eladó Bagoly dűlő 10. ! (Közép-Csoronika Szép.) í Bogad Kossuth "u. 110. I sz. ház, beköltözhetően el- I adó.________________________ i 303 négyszögöl szóló eladó. | Érdeklődni: Cserkút. Pe- ; Löii u. 17, szám alatt. Vidámpark alatt Felsö- Gytikés 4 út 19. nyaralóterületnek alkalmas szőlő, lakóépülettel, felszereléssel. olcsón eladó, Tettye u. 21. 2ii"* szobás lakas 'a ' Ma- gaslati útnál, beköltözhe- töen eladó. Telefon: 17 órától 20-136. üörosönyi szőlőhegy leg- szebb részén, 700 négyszögöl szőlő, lakható présházzal. felszereléssel, megosztva Is eladó. Érdeklődni: este 17 óra után Görcsön y, Kossuth u, 5. Balalonfcnyve.5-felsőn, közművesített telek eladó. Telefon 1T órától 20-136. Háfomszvbás, két család- nak is alkalmas családi ház. beköltözhetően eiadó. Kertváros, Honvéd icr 6 Aranyhegyi úti, buszmegálló melletti, bekerített 869 négyszögöl szőlő, barackos. megosztva is eladó Atléta u. 5. Balatonboglári, vizközeli. j kisebb társasházban lévő. földszinti, délkeleti fék- véaü, fűthető. 38 négyzetméteres, nagy teraszos, teljes komfortos lakrésze- , met, garázsépítést engedéllyel augusztusi befejezés előtt átadom. „Méltá- ' nyos illeték" jeligére a Ballal u. hirdetőbe vagy 16-094 telefon. Abaligeten, barlanggal szemben, víkendház. Igényesnek eladó. Érdeklődni du. 5 után Pécs, ül. Ti. hőre u. 8, Harkány, Ságvári E. u. 7. házrész eiadó. Megte- kinthetö helyszínen. Pata-csőn a Makra dombon 480 négyszögöl szőlő, teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni lehet: Pécs, Feiöii u. 30. ősi. Fonyód központjában a vízparti „Mecsek” társasüdülőben egyszobás lakrész eladó. Irányár 200 ezer Ft. Válaszokat „Idei nyaralás” jeligére a Sallai u, hirdetőbe. __________ C saládi házért, vagy nagyobb lakásért életjáradekot adnék. ,.30 ezer" jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__________________________ B eköltözhetően eladó há- romszobás kertes új ház. t) rogj út 112.______________ B onyhádon családi ház, 300 négyszögöl szőlővel el- j adó. .Benzinkúttal szem. j ben” Jeligére a Bem u. ! : urdctc.bc Óbányán 60 négyszögöl vi- j fcendtelek. téglával eladó, j „Éva” Jeligére a Bem u. hirdetőbe. j Fiadnám uránvárosi IV. ; em. szövetkezeti lakásom. : Árajánlatot kérek „Kp." i jeligére a Bem u. hirdelöbe, _________ i H áromszobás garázsos. kertes ház beköltözhetően eladó. Komló. Attila y. 19. I Eladó 540 négyszögöl szőlő, sok gyümölcsfával busz végállomásánál. lakható épülettel. Víz, villany van. Te'efon: du. 4 óra után 16-040. Orfün a Nagy-tónál, üdülőtelek eladó. Érdeklődni: Béla u. 1. du. 4 óra után. Gyümölcsösben új nyaraló igényesnek eladó, gyönyörű kilátás, lakást beszámítok. Nagyszkókó-telö 10. délutáni órákban, Pecsudvardon, Felszabadulás u. 18. sz. családi ház. beköltözhetően eladó. Érdeklődni Pécs, Váci Mihály u. 14. I. em. 6. sz. ; alatt lehet. Mecseken 240 négyszögöl szőlő, gyümölcsfákkal. 8x4 méteres épülettel, 3 db | tOO hl ciszterna, villany van. fűszerből! 2 perc. Ar: 66 ezer. Bálicstetö 20, | BétdtA. _____________ E ladó Szkókóban 220 o-öl szőlő, faházzal. — Molnár József. Felsovámház 8, Két szoba összkomíortos öröklakás, azonnal beköltözhetően eladó. Bokor utcai garázs eladó. Zsigulival, külön Is. Érdeklődni: Vadász u 11. I. em. 2. Érdeklődni: du. 5-tŐl. Kétszobás új családi ház Sásdon. beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Sásd, Mária út 29. 17 óra után. 7C0 négyszögöl kordonmü- velésü 10 éves szőlő, présházzal teljes felszereléssel. azonnal eladó. Fő út mellett Baranyaszent- lőrinc határában. Érdeklődni lehet Pincehely, vasúti italbolt. Nagy Lajosnál. Családi ház négj összkomfortos, két szoba bej a Eladó olcsón konyhaszekrény, aszta), szék. ágyneműt ártó. Klsrókus u. 18. GYERMEK ÉS FELNŐTT fatalpú napucT kapható ISOLNAY U it. SZ, lévainál l rattal, ezutertnnal ée pin- 1 cével. 350 négyszögöl szőlő és barackossal, beköl- I tözhetően igényesnek el- I adó. Cím: Tolna! János, j 7635. Pécs. Jakabhegyi út ' 43J _______________ ! -400 négyszögöl szőlő el- ■ adó. Érdeklődni: FécsSzabolcsfalu Szabadság- J harc utca 30—32. szám. Este 18 óra után.________ l 334 négyszögöl házhely el- j adó. Kertváros. Érdeklődni: Damjanich út 61 ' minden nap 14-tf. Ido« nénit vagy bácsit, családtagként. fogadnék. „Némi készpénzért” jeligéid a Bem u. hirdető- be 4—8 éves gyermekek üdültetését. saját balatoni nyaralómban vállalom. .Testvérek Is lehetnek" Jeligére Pécs, Sallai u, hird e tóbe. Élet Járadékot vállalnék havi részletre, beköltözés nem szükséges. .Megbízható" jeligére a Hunyadi Úti hirdetőbe.______________ T sz-ck, k.tsz-ek. vállala- tok figyelem! Berendezett, gumijavítc mílhe'y azon- i nali hatállyal átadó. Köz- , remüködéssei vagy anélkül, lehet kisiparos és más | ipar céljára Is. Érdeklődni: Szalánta, gumi javító { mestgg. Most vásároljon! Véglegesen árleszállitott szintetikus gyermek kötö>i alsóruházati cikkeket Régi ár Uj ár Lányka nylon 27,30 21,20 nadrág 25,19,30 23,90 18,40 Lányka nylon 46,20 35,40 kombiné 49,60 38|— 46,50 35.60 Bakfis nylon 81,— 61,50 kombiné 70,— 54,95.73,— Bakhs nylon 114,8«,baby-doll 103,— 79,50 Bakfis nylon 157,— 119,háló 140,— 108,— Lányka crepp > 26,50 19,30 nadrág AZ ÁRLESZÁLLITOTT SZINTETIKUS GYERMEK FEHÉRNEMŰK A MEGYE VALAMENNYI RUHÁZATI 5ZAKUZLETÉBEN, NAGY VÁLASZTÉKBAN ALLNAK RENDELKEZÉSRE Dolgozókat felvesznek KÖZÉP- ÉS FŐISKOLÁS diákokat nyári szünidőre alkalmazunk, fiúkat könnyű fizikai, lányokat irodai műn kára. Jelentkezés: Munkaügyi előadónál. DDGAZ Szolgáltatási Üzemegység, Légszeszgyár u. 11. II. 6. (1450) ÉPÜLETGÉPÉSZ, vegyigépész, általános gépész szakon végzett üzemmérnököket és szaktechnikusokat keresünk. „Pályakezdés” jeligére a Hunyadi úti Hirdetőbe kérjük a jelentkezést. (1451) SEGÉDNÖVÉRT felvesz a Gyermek kórház. Nyár u- 8. (9552) ÉRETTSÉGIZETT fiatal lányokat gépi odat- feldolgozásra alkalmo- 8 iÁilRUl :unk’ MERUKER Valii Mtvco S aIot, munkaügyi osz- tály, Pécs, Kossuth L. u. 3. (1458) KUBIKOS, VB-SZERELO ÉS SEGÉDMUNKÁST keres pécsi munkahelyre a DÉLVIÉP. Jelentkezés: Bajcsy Zs. u. 12. Naponta 7—9-ig. (1457) ÉRETTSÉGIZETT fiúkat keresünk könnyű fizikai munkára. Jelentkezés: Munkaügyi előadónál, DDGAZ Szolgáltatási Üzemegység, Légszeszgyár u. 11. II. 6. (1452) _____ A DÉL DUNÁNTÚLI M ÉH-Vál!alal ke- (reskedelmi osztálya gépirónöt keres azonnali felvételre. Jelentkezni Doktor Sándor u. 14. lehet. (1463) [ PECS-Reménypusztai Uj Élet Tst I nagy gyakorlattal rendelkező autó* szerelőt felvesz. Jelentkezés: Mólom- Péterpusztán, o gépműhely-vezetőnél, 0479) GYAKORLOTT gépírót és női dolgozót könnyű munkára felvesz 9 MEZOBER Baranya megyei Kirendeltsége. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 24. (256970) ADMINISZTRÁTORI munkokörbe azonnalra alkalmazunk szerződéses munkaviszonyra. meghatározott időtartamra női munkaerőket. Jelentkezéseket a Sdlai utcai hirdetőbe ,,Véglegesítés lehetséges” jeligére. (197015) KESZTYŰGYÁR bőrruházati részlege segédmunkást keres felvételre. Jelentkezés: személyzeti osztályon. (197084) TAKARÍTÓNŐT felveszünk, napi másfél órás elfoglaltságra. Magyar Hirdető kirendeltsege, Pécs, Sa’lai u. 8. (-) TIZENHAT ÉVET betöltött «any© kot szövötanulónok felvesz a PTM Angyalföldi Szövőgyár. A be tanulási <dó 8, ill. 12 hét, ezen idő alatt kb. o havi fizetés 1200 Ft és napi egy forintért biztosítunk ebedet Későbbiek folyamán jó kereseti lehetőség o teljesítéstől függően 2500 forinttól. Lakást minimális térítés me! lett biztosítunk. Jelentkelés «rásban a gyár munkaerőgazdálkodásán 1138- Budapest, Szekszárdi u 19—25 (5962) HÁLÓZATI VILLANYSZERELŐT FELVESZÜNK. Pécs, Megyeri út 4. szám. Műszaki Erdészet ERŐS fizikumú főiskolásokat alkalmazunk nyári szünidő alatt kubikosnak. Jelentkezés: munkaügyi előadónál. DDGAZ Szolgáltatási Uzemegy ség, Légszeszgyár u. 11. II. 6- (1453) PÉCS MEGYEI Város Tanácsa III. kér. hivatal helyettesítésre egy építésztechnikust keres. Államigazgatási gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Szigeti út 33. I. em, 106. (1440) LOHAJTŐKAT (kocsisokat) és ta karmányozókat lelveszünk. Építőipari Szállítási Vállalat 2. sz, üzemegysége Kirendeltsége, Pécs, Megyeri út 46. (Vasút alatt.) (9530) TEJIPARI szakmunkásokat, női üzemi dolgozókat és udvarost felvesz a Pécsi Tejüzem, Tüzér u, 15. (9499) GYORS-gépirónőt felveszünk. Jelentkezés: TITAN Kereskedelmi Vállalat, Pécs, Megyeri út 59, Raktárbázis. Munkaügy. (1473) VOLÁN 12. az Vóílo lat helyi és távolsági autóbuszjárataira ka lauzokat felvesz. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg u. 33. fdsz. 6. (1476) FRDÖRENDEZÖSÉG keres azonnali belépéssel 1 fő érettségivel rendelkező, gépírni tudó adminisztrátort és 1 fő közgazdasági érettségivel rendelkező anyagkönyvelő-pénztárost. Je lentkezés a főkönyvelőnél. Pécs, Szálai András u 1. IV. emelet. (9564) ÉRETTSÉGIZETT fiatalokat ótképzŐS' nek felveszünk. Jelentkezés: Boranya megyet Fényképész Ktsz Ybl Miklós u % «436) DOMPERVEZETÖT, telepen belüli foglalkortotásro FELVESZ A KOMLÓI KÖBANYA VALLALA1 PÉCSI ÉPÍTŐIPARI S.övetkeiet lelvételre keres vasbetonszerelő, aszta* los, vizvezetékszerelö, bádogos, tető* , fedő cs villanyszerelő szakmunkásokat ! és ugyanezen szakmákhoz segédmunkásokat. Jelentkezés: Megye u. 19. (197081) PÉCSI ÉPÍTŐIPARI Szövetkezet felvételre keres nagy gyakorlattal rendelkező, műszaki előkészítésben jártas, vezetésre alkalmas építészmérnököt vagy technikust azonnali belépéssel. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Megye u. 19. Pécsi Építőipari Szöveíkezet személyzeti vezetőjénél. (197080) FELVÉTELRE KERESÜNK belső ellen- őrt mérlegképes vizsgával, kereskedelmi gyakorlattal. „ÁFÉSZ” jeligére Sallai u. hirdetőbe. (197072) KERESKEDELMI szakképzettséggel HM árukiadót és raktári segédmunkásokat felveszünk TUZÉP, Pécs, Megyeri út 101. (197068) kát felveszünk TUZÉP, jyerf HAJMOSÖ MANIKORQS dolgozókat azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehet: Pécsi Fodrászipar» Vállalat. Munkaügy. Irányi Dániel tér 9. sz. (197063) FÉRFI és nő? szervizmunkást, valamint udvarost azonnali belépéssel felveszünk. Gépjárműjavító és Ve- oyestpari Szövetkezet, Pécs, Szaloi A. u. 8. (197066) FOTÓAMYAG-ismerettel rendelkező munkaerőt felveszünk. Fényszöv. Kossuth L. u. 10. (1454) A II. sz. Sebészeti Klinika takarítónőt keres fe'vételre. (9554) A II. sz. Belklinika szakképzett nődért keres felvételre. (9553) ................. .......... DU NÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Baranyo megyei Bizottságának laoio Főszerkesztő: M tjlr Ervin Szerkesztőség: 9601 pécs Hunyadi u 11. Telefon 15-000 15-762 15-852 15-245 1^264Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig: 10-053 20 óra utárt; 15-726 Kiodjo o Baranyo megyei lapkiadó Vállalat Felelős kiadó; 8-aun Károly Kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunyadi u 11. Telefon 15-000. »5-762 '5-852 15-245 15-S64. Telexszám 12-320 Kéziratai Tem ŐrzQnk meg és nem adunk visszo PÉCSI SZIKRA NYOMDA 7621 pérs. Munkácsy Mihály u. 10- __________c v Melles Rezső T erjeszt' a Magva1 °osto Előfizethető > aos.lahivataioknó' es a kézbesítőknél. Előfizetési díi egy hónapra 20 ^ Indexszám: 25 054.