Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)

1973-06-25 / 163. szám

Így látják az edzők Lantos marad Négy-öt új játékost igazol a PMSC Komló nem ad ki senkit június 20-án legördült a füg­göny az NB. l-ben, befejező­dött az 1972—73-as bajnokság, A PMSC játékosai pénteken tartották évzárójukat, majd jú­lius 9-ig szabadságot kapott mindenki. A játékosok már pi­hennek, az edzőnek azonban akad még néhány dolga. Dr Dunai János most készíti az ér­tékelést. Vajon az edző szerint hol volt a döntő fordulat, ho­gyan sikerült kiharcolni a bent- maradást? A döntő meccs — Döntőnek bizonyult, hogy az elképzeléseimet sikerült kö­vetkezetesen végrehajtani. Amikor március végén átvettem a PMSC edzéseinek irányítását, leszűkítettem a keretet, így át­fogóbban lehetett foglalkozni a játékosokkal, Megfelelő terhe­léssel javult az állóképesség és kialakult a csapat gerince. A játékosok hozzáállása is kifoj gástalan volt. Stabil lett a vé­delmi sor, középpályán sikerült beépíteni Farkast és Borová- czot, habár ebben a csapat- részben voltak hiányosságok. Sikerült állandósítani a táma- cósor összetételét is. Az edzé­seken gyakoroltakat a mérkő­zéseken is tudtuk alkalmazni. Volt elképzelés a pályán, szer­vezettebb lett a csapat. — Az Egyetértés elleni győze­lem idegenben, mint később kiderült, döntőnek bizonyult. A Soroksáron szerzett két pont nagy előnyt jelentett riváli­sainkkal szemben. Nagyon örü­lök a komlói győzelemnek is, hisz ami nem sikerült játékos­ként 12 év alatt, az sikerült most: győzött a Pécs Komlón. — Július 1-én kezdődik az átigazolási időszak. Kikkel sze­retné erősíteni a PMSC? — Még a bajnokság befeie- zése előtt megtárgyalta a szak­osztályvezetés, hogy 4-5 új já­tékosra van szükségünk. Kell egy hátvéd, két középpályás és két csatár. Egyelőre neveket nem tudok mondani, hisz az új játékosok átigazolása a kiada­tástól is függ. — Marad a PMSC-nél? — Igen, 1974 nyarán jár le a szerződésem. Egyesíteni az erőket A Komlói Bányász labdarú­gói a mai naptól július 8-ig szabadságon lesznek, 9-én or­vosi vizsgálattal kezdődik a fel­készülés — 5 év után ismét az NB I. B-s bajnokság keretében. A pénteki szakosztályi évzáró értekezleten a játékosok, a szakvezetők, az egyesületi veze­tők mellett megjelent Oallusz József -tanácselnök és Fekete János, a Városi Pártbizottság j osztályvezetője is. Rövid érté- i kelést ^tartottak. — A- kiesés kapcsán lé kell j vonnunk a tgpulságokat, és | nagyon gyorsan munkához kell j látnunk, — mondották többen is. Programbeszéd nem volt. A lényeg azonban érthető: a Komlói Bányász égisze alatt egyesítik nemcsak a Szénbá­nyák, hanem a város erőit is, hogy Komló sportja az elkövet­kezendő időben is méltó le­gyen hírnevéhez. Átigazolások­hoz nem járulnak hozzá, csak a futballra vonatkoztatva hang­súlyozták: mindenkinek többet kell tennie! Kollektív munkával — bizonyos erősítésekkel — o mai összetételű gárda is képes a jó eredmények elérésére. Lantos Mihály edzői szerző­dése még egy évre szól, s min­denféle találgatással ellentét­ben, marad az egyesületnél A játékosoknál sincs mozgás: ed­dig senki sem jelentette be tá­vozási szándékát. Nagy esélyünk Gyorsmérleg helyett, Lantos j Mihály edzőtől azt kérdeztük: a tavaszi idényben hol volt c ! fordulópont?- A negyedik bajnoki hét az Egyetértés elleni mérkőzésen a Komlón elvesztett pont (2:21 nagyot lökött rajtunk. E kedve­zőtlen eredménynek nagy ré­sze volt abban, hogy az ápri­lisi teljesítményünk csak 25 százalékos iett. Viszont május­ban elért két győzelem és két vereség után újabb fordu'ó- cont következett - Diósgyőr­ben. Lényegében ez volt az utolsó nagy esélyünk, itt azon­ban megbuktunk. Negátív ér­telemben óriási pszichés-halá- sa mutatkozott a diósgyőri ve­reségnek, Csepelen és itthon a zárómé ■•'őzésen, a PMSC-vel szemben. Lázár—Vízhányó Imre totó 'Ez történt az /. 8-ben Oroszlányi Bányász—Szekszárdi Dózsa 3:0 (2:0) 1. Debrecen—MÁV DAC 1:3 2 2. Dunaújváros—Eger 1 :1 * 3. Pénzügyőr—Volán 3:1 1 4. Miskolc—Ganz-MAVAG 1 2 2 5. Szolnoki MTE—Dorog 1:1 * 6. BKV Előre—Békéscsaba 1:2 2 7. Bp. Spartacus—Várpalota 0:0 x 8. Körmend—Olajbányász 2:2 x 9. Győri Elektr.—Győri Dózsa 3:3 x 10. Vasas Izzó—Kossuth KFSE 1 ;1 x 11. Esztergom—BVSC 2:5 2 12 III. kér. TTVE—Budafok 2:2 x 13. Békéscsabai VTSK—Szeg. D. 4:0 1 14. Gyula—FÖSPED 0:1 2 íjászat Budapesten befejeződtek az országos egyéni ijászbajnoksá- gok versenyei. A mindvégig ér­dekesen alakuló viadalon a női összetett versenyben a" Pécsi Vízügy íjásznője Bulsz Ildikó 1961 körös teljesítméhyével az 5. helyet szerezte meg. A baj­nokságot Borta Margit, a Ti- poqró':n versenyzője nyerte 2150 körrel. Oroszlány, 200 néző, vezette: Almási. Oroszlány: Ziegler — Csinos, Máté, Jelinek, Szabó, Aradi, Sallói, Sárosi, Papp, Ko­vács, Egyed. Edző: Hári László. Szekszárd; Lipovszki (Mucska, az 54. percben) — Szántó, Ha­di, Vágó, Pusztai, (Lelovics, a 74. percben), Csordás, Ziel­bauer, Micskó, Németh (Li­povszki a 74. percben), Kalász, Török. Edző: Kiss János. A 22. percben Aradi nagyerejű lövé­sét Lipovszki kiütötte, Sárosi Sal- lóihoz passzolta, aki 8 méterről a fekvő kppus felett a hálóba lőtte a labdát. 1 :0. A 40. perc­ben Sallói jobb oldali szabad­rúgását az ügyesen álló Papp 5 méterről a kapu jobb sarká­ba helyezte. 2:0. A 70. percben Papp kapuelé ívelte a labdát, a védők hátrafejelték, Sallói rá­csapolt és lapos lövése a kapu bal sarkába kötött ki. 3:0. Kö­zepes színvonalú mérkőzésen, a csúszós talaj miatt átadási hi­Baranya m. Vállalat alkatrészosztálya aratási és betakarítási munkálatok alatt 1973. június 25-től aug. 18-ig munkaidőn túl ügyeleti szolgálatot tart Az ügyeleti szolgálat munkanapokon reggel 7-től este 19 óráig, szombaton reggel 7-től 17 óráig, vasárnap reggel 7-től 13 óráig. Az ügyeleti szolgálat csak sürgős gépállas esetén vehető igénybe. \ Rendkívül sürgős esetben az ügyeleti szolgálaton túl is biztosítjuk az árukiadást. I m sport mérkőzésre Labdarúgó NB ti ■**■%*, PVSK—Savaria Cipőgyár 0:0. PVSK-pálya, 500 néző, vezette: Szilvási. PVSK: Sólyom - Ka­nyar, Szabó, Hamar, Balázs I., Szarka, Radics, Nagy, Somogy- vóri, Szobics, Varga (Barta). — Edző: Horváth László. Savaria: Szandi - Sümegi, Varga L., Bencsics, Molnár, Tóth, <3angl, Janzsó, Kecskés, Weisz, Heren­di (Nagy). Edző: Király Elemér. Unalmas, eseménytelen mérkő­zés. A PVSK lélektelenül ját­szott. — Jók: Szabó, Balázs I., Szarka, illetve Szandi, Varga L., Tóth. Körmendi MTE—Olajbányász SE 2:2 (1:1). Körmend, 1500 i néző. Vezette: Palotai. Kör­mend: Békéi, — Oibán, Szöcs, i Somogyi, Nagy, Kereki I. Hege­dűs, Galántai, Kereki II. Mor­ton (Simon) Tóth, (Horváth). Edző: Kristóf László. Olajbá­nyász: Tóth - Bokán, Dosz- podh, Müller, Simon, Németh, Pavlich, Komanovics, (Fábián), Hullmann, Józsi, Sulyok. Edző: Németh Lajos. Nagyiramú rrrér- j kőzésen, a kitűnően játszó kör- i mendiel® ellen, a bajnokcsapat o 91. percben egyenlített. Gcl- 1 lövők: Tóth, Kereki, illetve Hull- manní Pavlich. Jók: Békéi, Or- i bán, Galántai, Marton illetve j Tóth, Doszpodh, Hullmann. Pápai Textiles—Pécsi Bányász 1:0 (0:0). Pápa, 500 néző. Ve- ■ zette: Borsos. Pápa: Degovics, I — Horváth Z., Áldozó, Molnár,. Horváth B., Varga, Kros- nyónszky (Gáti) Benkő, Keresz- j tes (Gáspár), Horváth T., Szűcs, Edző: Szabó Sándor. Pécsi Bá­nyász: Kálmán - Kelemen, Ko­sár, Fiochsz, Getsmár, Ficzkó, Erdei, Palkovics, (Staub) Bartol, Peres, Csaba. Edző: Szám Fri­gyes. A minden részében jobb hazai csapat biztosan nyert. Góllövő: Gáspár. Jók: Áldozó, Horváth Z„ Szűcs, illetve Kál­mán, Kosár, Bartal. Táncsics SE—KOMÉP 3:2 (2:2) Tatabánya. 400 néző. vezette: Balogh Zs. Táncsics SE: Ludá- nyi — Zsemle, Garamvölgyi, Cs. Horváth, Hangai, Lukácsi, Vábró (Szebeni), Koczor, Papp, Mezei, Kelemen. Edző: Jutási Róbert. KOMÉP: Fazekas — Beck. Sze­keres, Száván, Hollósi, Simon, Horváth J. (Cselédes), Horváth Gy., -Sárfi, Klausz (Kovács), Meggyesi. Edző: Lahos László, i Gyors, jóiramú, változatos mér- ] kőzésen, jobb támadójátékéval rászolgált a győzelemre a ven­dégcsapat. Góllövők: Papp (2), Kelemen, illetve Sárfi, Meggye­si. Jók: Garamvölgyi, Papp, Ko­czor, illetve a KOMÉP-ből sen­kit sem lehet megdicsérni. Kaposvári Rákóczi-Székesfe- hérvári MÁV Előre 2:1 (1:1). j Kaposvár, 1800 néző, vezette: I Maczkó II. Kaposvár: Hegedűs I — Németh, Ágfalvi, Savanya, A labdarúgó NB II. évadzáró mérkőzésén a PVSK vasárnap délután a Savaria Cipőgyár együttesét fogadta. Képünkön: az előretörő pécsi Balázs elöl mentenek a vendégcsapat védői. Arató László felvétele Balogh, Nagy, Pandurics (Kiss L.), Duschák, Pintér, Kovács (Hoffmann), Laczkovics. Edző: Mathesz Imre. Székesfehérvári MÁV: Paullusz - Karsai, Vik­tor, Bátor, Szabó, Mester, Hor­váth (Hajgato), Lechmer, Re- veland (Téglás), Böke, Ur. Ed­ző: Balogh László. A gyors ka­posvári gólt követően egyenlí­teni tudtak a vendégek, akik fölénybe kerültek, szünet után viszont a kaposváriak vették át az irányítást és biztosan nyer- , tek. Góllövők: Kovács, Duschák, illetve Böke. Jók: Balogh, Nagy, Duschák, Laczkovics, ill. Mes­ter, Böke. NIKE Fűzfő—Bakony Vegyész 0:0, Győri Dózsa—Győri Elekt­romos 3:3. NB II. VEGEREDMENYE szárd, Vasas II. Bányász—For- nád 4:0 (1:0) Pécsújhegy, Lá- bod—Mezőfalva 4:4 (4:2) Lá- bod, Paks—Nagyatádi Kinizsi 1:1 (0:0) Paks. NB III. végeredménye 1. Máza-Szászvér 30 22 2. Pécsi Porcelán 30 17 3. PBTC 4. Mohács 5. Volán SC 6. PEAC 7. Mezőfalva 8. Paks 9. Szekszárdi V. 10. Kaposvári V, 11. Nagyatád 12. Nagymányok 13. Steinmetz SE 14. Vasas II, 15. Fornád 16. Lobod * 1 11 5 3 63-19 49 6 7 59-34 40 30 16 6 8 56-39 38 30 14 9 7 50-30 37 30 13 10 7 59-28 36 30 15 4 11 69-48 34 30 11 12 7 46-36 34 30 11 11 8 53-47 33 30 13 5 12 45-42 31 6 12 67-51 30 8 13 41-64 26 9 13 32-45 25 7 15 28-35 23 5 17 45-63-21 7 18 36-82 17 4 25 23-109 6 bőt vétettek a játékosok. A ha­zai együttes kezdeményezett többet, és csatáraik jobban al­kalmazkodtak a talajhoz. A vendégek lestaktikát alkalmaz­tak, és a második félidő máso­dik felében teljesen visszaes­tek. Jók: Szabó, Sárosi, Sallói, Máté, Jelinek, illetve Micskó, Kalász, Csordás. MÁV DAC-DVSC 3:1 (1:1). Debrecen, 2000 néző, vezette: Petri. Góllövők: Horváth, Mol­nár, Kuti, illetve Kása. A jóira­mú mérkőzésen mindkét csapat sokat támadott, a győriek az utolsó tíz percben lőttek két gólt. Nagykaposi ezen a talál­kozón szerepelt utoljára a DV- SC csapatában. Szombathelyi Haladás-Kecs- kemét 3:0 (2:0). Szombathely, 8000 néző, vezette: Kristóf. — Góllövő: Rátkai, Farkas és Biró. Végig a Haladás irányította a játékot, a kecskemétiek jólvédő kapusuknak köszönhetik, hogy csak ennyi lett az eredmény. Dunaújváros-Eger 1:1 (1:0). Dunaújváros, 4000 néző, vezet­te: Emsberger. Góllövők: Dom­bóvári, illetve Szűcs. Közepes iram, sok kihagyott helyzet jel­lemezte a találkozót. Békéscsaba-BKV Előre 2:1 (1 ;0). Knopp utca, 2000 néző, vezette: Marton. Góllövők: Né­meth (2), illetve Józsa (11-es- böl). Változatos, izgalmas mér­kőzésen a hazaiak csak 11-éj­ből tudtak szépíteni. A 80. percben Németh megsérült, et­től kezdve a vidékiek tíz em­berrel játszottak, mert nem volt cserejátékosuk. Szolnoki MTE—Dorogi Bányász 1:1 (1:0). Szolnok, 3000 néző, vezette: Somlai. Góllövők: Mi- le, illetve Laczkó. - A közepes, színvonalú mérkőzésen az első félidőben a hazaiak, a máso­dikban a bányászok támadtak többet, az eredmény igazságos. Bp. Spartacus—Várpalota 0:0. Kőér utca, 1600 néző. Vezette: Hámori. Idényvégi, gyenge já­ték, a Bp. Spartacus legjobb helyzeteit sem tudta kihasznál.- ni. Ganz-MÁVAG—Miskolci VSC 2:1 (1:0). Miskolc, 1000 néző. yezette: Bana. Góllövök: Vég és Kecskés, illetve István. Az el­ső félidőben kiegyenlített volt a játék a második játékrészben felülkerekedett a fővárosi csa­pat. Pénzügyőr—Volán 3:1 (2:0). Pasaréti út, 4000 néző. Vezette: Hévízi. Góllövők: Havasi (2), Straub, illetve Takács. A me­zőnyben egyenrangú ellenfelek küzdöttek, a kapusok közötti kü­lönbség döntött. Az utolsó forduló döntött Az utolsó fordulóban eldőlt, hogy a Szombathelyi Haladás az NB I. B bajnoka és mellette a Dorog jutott fel még az N3 l-be. Az Előre és a Miskolci VSC mellett a Volán a harma­dik kieső. Helyükre az NB II, bajnokai a Nagykanizsoi Olaj­bányász, Budafok és a Kossuth KFSE került. Az NB I. B végeredménye: 30 12 30 9 30 30 30 30 30 Megyebajnokság 1. Szomb. Hal. 34 18 10 6 67-31 46 2. Dorog 34 18 8 8 57-42 44 3. MÁV DAC 34 16 11 7 43-29 43 4. Békéscsaba 34 17 7 10 47-37 41 5. Szolnoki MTE 34 17 3 14 53-43 37 6. Dunaujvá ros 34 14 9 11 44-36 37 7. KecsKemét 34 14 7 13 54-45 35 8. Várpalota 24 15 5 14 39-38 35 9. Oroszlány 34 11 11 12 43-39 33 10. Ganz-MÁVAG 34 11 10 13 48-41 32 11. Pénzügyőr 34 11 10 13 37-41 32 12. Szekszárd 24 9 13 12 39-50 31 13. Eger 34 9 12 13 36-46 30 14 Debr VSC 34 10 10 14 31-42 30 15. Bp. Spart, 34 10 10 14 47-60 30 16. Volán 34 11 5 18 41-57 27 17. Előre 34 8 10 16 26-47 26 18. Misk. VSC 34 7 9 18 28-56 23 1. Olajbányász 28 18 5 5 57-26 41 2 Győri Dózsa 28 16 4 8 48-26 36 3. PVSK 28 14 7 7 35-24 35 4. Rákóczi 28 13 7 8 42-37 33 5. Fűzfő 28 14 3 1V 59-42 31 6. Győri Elektr. 28 12 7 9 47-39 31 7. Táncsics SE 28 13 4 11 40-ß3 30 8. Bakony Vegy. 28 11 7 10 31-34 29 9. Szkfv. MÁV 28 12 2 14 32-33 26 10.­-11. KOMÉP 28 10 4 14 24-38 24 10. — 11. Sabaria 28 8 8 12 23-37 24 12. P. Bányász 28 9 5 14 33-38 23 13. Körmend 28 8 7 13 31-49 23 14. Pápa 28 8 6 14 26-37 22 15. Z. Dózsa 28 2 8 18 21-56 12 labdarúgó NB líl. Bajnokcsapatot ünnepeltek Szászváron. A Máza-Szószvár csapata meghálálta az ünnep­lést, s jobb második félideji játékával biztosan győzte le a pécsi egyetemistákat. Máza- Szászvár—PEAC 3:1 (0:1), Szász­vár, 400 néző. Vezette: Béna. góllövők: Farkas (2), Horony, illetve Harasztia. Porcelángyár —Nagymányok 3:2 (2:1), Porce­lán pálya. PBTC—Volán SC 3:1 (2:1), Szigetvár, Steinmetz SE—- Szekszárdi Vasas 3:1 (2:0) Szek­Szentegát—Szederkény 1 :0 j (0:0) Szederkény, Szigetvári | Kinizsi—Beremend 1:0 (0:0) Beremend, Pécsi Kinizsi—Sátor- j hely 3:0 (2:0) Sörgyár pálya, | Mágocs—Töttös 7:0 (2:0) Má- | goes, Véménd-Kesztyűgyár 6:2 j (2:2) Véménd, Boly—István-ak- j na 4 0 (0:0) Boly, Sellye—Sásd 0:0 Sellyé, Gázmű—Pécsi Vasas 1:0 (1 :0) Erőmű pálya. Megyebajnokság végeredménye 1. Véménd 32 22 6 4 85-29 50 2. Mágocs 32 19 6 7 62-27 44 3. Siklós 32 19 6 7 65-38 44 4. Szigetvár 32 1 7 6 9 76-45 40 5. P, Kinizsi 32 17 5 10 52-32 39 6. Gázmű 32 16 7 9 49-37 39 ■ 7- Beremend 32 1 5 7 1 0 48-44 37 8. Boly 32 15 4 13 49-37 34 9. Sásd 32 12 9 11 36-39 33 10. Sellye 32 12 7 13 55-48 31 11. Kesztyűgyár 32 13 4 15 45-49 30 12. István-akna 32 12 6 14 41-52 30 13. Pécsi Vasas 32 8 8 16 32-51 24 14. Szentegát 32 10 3 19 38-64 23 15. Sátorhely 32 7 7 18 39-69 21 16. Töttös 32 7 3 22 26-68 17 T7, Szederkény 3? 3 2 27 16-85 8 héttői Dunántúli napló A* MSZMP Baranya megy«» Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzkf Ervin Szerkesztőség: 7601 Pécs, Hunyadi u. 11 Tel.: 15-000, 15-762. 15-852. 15-245 és 15-264 Kiadja: a Baranya megyei lapkiadó Vállalat Felelős kiadd: Braun Károly Kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi u. 11. Telefon: 15000. 15-762. 15-852. 15-245. 15-264 Telexszám: 12-320 Kéziratot nem őrzünk mag és nem adunk vissza Pécsi Szikra Nyomdo 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posto Indexszám: 25054 ft

Next

/
Thumbnails
Contents