Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)

1973-06-24 / 162. szám

fl nagyváiiioioilba tart az ifjúsági teke i-lsapk ' Mindert sportág rányomja bé­lyegét a versenyzők külsejére. A közhiedelem szerint minden bir­kózónak „salátafüle" van, tren­den focista karikalábú és így tovább. A tekézőkről azt mond­ják, hogy csak azon a karjukon van izom, amelyikkel elgurítják a golyót, q másik erőtlen. Berta Sándor, a Gázmű ala­csony, masszív felépítésű teké- zője mosolyogva cáfolja a le­gendát, de bizonyítja azt is, hogy „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja". — Én jobbkezes vagyok, de azért a bal kezem sem satnya — mondja és ránéz izmos bal kar­jára. — Az viszont igaz, hogy munka közben — a Gázmű TMK-lakatosa vagyok — inkább a jobb kezemet használom, mert bizony az az erősebb. Berta Sándor nem akármilyen telréző. Az idei — csehszlovákiai Prerovban rendezett — ifjúsági teke Európa-bajnokságon tagja volt az aranyérmes magyar csa­patnak. — Nagyon boldog voltam. Szavakban nem is lehet kifejez­ni, hogy milyen érzés egy ilyen nagy versenyen a dobogó leg­felső fokán állva végighallgatni a Himnuszt. A sikerért alaposan meg kel­lett dolgozni. Edzőtáborokban volt, Pestre járt a válogatott ed­zésekre, itthon pedig a leg­jobbak számára kirótt munkát végezte, edzője Gulyás József Irányításával, akinek nagyon sokat köszönhet. A magyar versenyzők reme­kül szerepeltek ezen az EB-n. Valamennyi számban dobogón voltak: 3 aranyérmet nyertekés élen végeztek a pontversenyben is. — Hallhatnánk valamit a ver­senyről? — Vadonatúj pályán rendez­ték a bajnokságot. A kétezer fős közönség fergetegesen biz­tatta a hazaiakat, ami nagyon szokatlan volt — itthon ilyen nincs. Szerencsére nyugodtak voltunk, mert jól felkészültünk és nagyon jó volt a szellem a csapaton belül. A csapatverse­nyek során sajnos megsérül­tem, így a páros- és egyéni ver­senyeken már nem tudtam részt- venni. — És most hogyan tovább? — Huszonkét éves vagyok, ki­öregedtem az ifik közül. To­vábbra is sokat fogok edzeni. 1974-ben Münchenben lesz vi­lágbajnokság, utána három idő­sebb versenyző visszavonul a nagyválogatottból. A helyükre lépők közt én is ott akarok len­ni. Minél előbb a nagyváloga­tottban is versenyezni szeret­nék! Belénessy Csaba Megkezdődött az első női labdai úgó-bajnokság Pécsett, egyelőre kísérleti jelleggel mérik össze erejüket a cső patok minden szombaton a- Egyetem utcai iskola pályá­ján. A bajnokságra a Vőrö: Meteor — a rendező klub - ajánlott fel vándorserleget, A négy induló csapat: MÁV, Si­ketek, Dohánygyár és Füszért. * Az első mérkőzés: Dohány gyár-Siketpk. Végig hatalmas küzdelem folyt a pályán, he­lyenként igazi focit is láthat­tunk. A játékosok lelkesek voltak, csak — ahogy monda ni szokás — „a labda még néha zavarta őket". Persze, ez a férfiaknál is előfordui, Csinos lányok — nagy gólok Női labdarúgó-bajnokság Pécsett pedig nekik évszázados ha­gyományaik vannak a labda­rúgásban. A második mérkőzés már lázba hozta a nézőket. A MÁV—Füszért mérkőzésen fér­fimércével mérve is színvona­las játék volt. A vasutas lá­nyokon látszott, hogy nem most láttak először labdát Gyorsak voltak, jól cseleztek és óriási gólokat rúgtak.-Je A pálya szélén most még gyérszámú, de nagyon lelkes gárda biztatta a lányokat. Köztük volt Benkő Ferenc, a kitűnő cselgáncsozó-edző is Csak nem női cselgán- csozókat toboroz? — Nem, csak én vagyok c Füszért „menedzsere". Tarta­lékos csapatunk most kiko­pott, de jövő hétre megerő­södünk, Több új játékost ho zunk, többek között egy „cso­dacsatárt” is . . . * A MÁV csapata kimagaslik a mezőnyből. Kitűnő csapat három nagyon jó játékossal. Simon Györgyi: vagy ahogy társai hívják, a „Mazsi". Rég­óta focizik, ez meg is látszik a játékán. Abszolút kétlábas- kapásból pókhálózza ki o felső sarkot. Kitűnően cselez- osztogatta a „kötényeket”. A torna eddigi legjobhja. Kelle Zita: kitűnő közép­pályás és mellesleg rúgott hat gólt is. Nagyon technikás (ox- fordozott!) és nagyon jól lő. Szőcs Teréz: kitűnő kapus, védett már a Feminában is. Bátor, labdabiztos, de szerte­len: túl sokat rohangászott ki a kapuból. Több fegyelem kell Teca, a gólszerzés nem a kapus feladata! Mi is az a kocogás? (1.) Minden sport alapja a láb Mikor nincs izomláz, hogyan fussunk? Várakozás alatt szerepelt a Bányász női kézilabdacsapata Három csalódás Hiányzott az irányító játékos Nem volt egységes a csapat Amikor dr. Kenneth Cooper, át amerikai űrhajósok orvosa 1962-ben nyilvánosságra hozta „Aerobics" elnevezésű elméletét, senki sem gondolta, hogy a futás reneszánszát teremtette meg. Cooper csupán ilyeneket írt: több oxigén juttatása a szervezetnek azt jelenti, hogy megjavul a vérkeringés, és a légzési rendszer működése, több oxigén jut a vérbe, azon keresztül a testet alkotó sejtekbe. Az oxigénfelvétel legjobb módja pedig — irta Cooper — a kitartó futás, kerékpározás, gyaloglás és a lépcsőjárás ... Szóval minden olyan kitartó mozgás, amely a lábakat veszi igénybe. A futás ismét feltámadt Ernst von Aaken német orvos még tovább ment. Létrehozta az Idős Távfutók Szövetségét, amelynek csak 60 éven felüliek lehetnek tagjai. A statisztika szerint a 40 éven felüliek 20 százaléka rákban hal meg. Szö­vetségének tagjai közül 5 év alatt senki sem halt meg, sem rákban, sem szívinfarktusban. Otto Warburg, Nobel-díjas pro­fesszor meg is fogalmazta ezt orvosilag és sportszempontból: „több oxigénnel a rák ellen” — írta. Szerte a világon hasonló fu­tószövetségek alakultak. Tagjaik nem versenyeken indultak, ha­nem parkokban, erdőkben, ház­tömbök körül futkároztak. Ver­senyeztek ők is, csak nem idő­eredményért, egymás ellen, ha­nem saját magukkal; testsúlyuk: kai, akaraterejükkel. Kezdetben kinevették őket, azután megszokták. És egyre szaporodtak társaságaik, szak- folyóirataik — és híveik. A la­pok levelezési rovataiban egy­más után jelentek meg az olyan írások, amelyekben önmaguk legyőzéséről számoltak be fér­fiak, nők, soványak és kövérek. ,Ó hiúság” Heti Jegyzetünk Érdemes odafigyelni! A középiskolások országos sportver­senyei befejeződtek, az úfíöYő olimpia országos döntői tegnap kezdődtek. Mindkét esemény megérdemli, ho^y egy kicsit odafigyeljen az egész ország az elért eredményekre, illetve a leg­kisebb sportolók versenyeire. Ezeken a versenyeken a magyar sport után­pótlása lép végeredményben a nyil­vánosság elé. Különösen az úttörő olimpia — jórészt a televízió jóvoltá­ból — évről évre mindinkább az ér­deklődés középpontjába kerül. Az úttörő korúak versenyein ugyan nem születnek ,,felnőtt'* eredmények, de a versenyek légköre, a labdajáté­kok döntőinek általában magas szín­vonala nem egyszer meglepetést jelent a szakembereknek is. Ha néhány év múlva valaki veszi majd a fáradságot és elkészíti azoknak a bajnokoknak a névsorát, akikkel először az úttörő olimpián találkozhattunk, bizonyára hosszú listát kell majd összeállítania. A középiskolások versenyei az idén kilenc atlétikai csúcsot hoztak. Külön öröm, hogy két* csúcsot baranyai ver­senyző ért el, Lépőid, aki immár fel­nőit csúcstartóként érkezett Szombat­helyre, a 100 méteren csak beállí­tani tudta a középiskolás csúcsot, de kétszáz méteren már megjavította, a Komarov Gimnázium tanulója, Lantos Zoltán pedig magasugrásban állított fel új csúcsot 200 cm-rel. A vegyipari szakközépiskolások labdarúgó-csapata pedig igazi kupaküzdelemben lett má­sodik. Mindkét versenysorozat tulajdonkép­pen egy dologra, az iskolai sport­életre irányítja a figyelmet. A jó ered­mények egyre meggyőzőbben bizonyít­ják, hogy a magyar sport utánpótlásá­nak a nevelésére kell, és érdemes nagy gondot fordítani az általános és a középiskolákban. Jóllehet igaz az, hogy a középiskolások között a baj­nokok már nem csupán a testneve'ési órákon készülnek a versenyekre, ha­nem évek óta sporteqyesü’eti keretek körött sportolnak, szakedzők vezetésé­vel, Lépőid esetében énaenséagel a válogatott keret edzőtáborozása is szerepel a programban. Mindez mit sem von le az iskolai soorfé’et jelen­tőségéből. Hiszen az iskolai testne­velés éppen akkor eredményes igazán, ha sikerül a testnevelési órák kereté­ben a sportolás iránti vágyat felkel­teni a tanulókban, az iskolai sportköri élet pedig joggal lehet elégedett ak­kor, ha sikerül az iskolából verseny­zőket adni a .-nagy” sporlegyesületek- nek. A középiskolás sport hagyományai nálunk már szép múltra tekinthetnek vissza. Ügy tűnik, ezek a hagyomá­nyok most újólag megélednek — és ez nagyon jó dolog. Bizonyára sokat nyom majd a latban, hogy a következő iskolaévben már heti egy órával több jut a testnevelésre, és remélhető, hogy az idén megszerzett kitűnő eredmények még jobb és több munkára serkentik valamennyi iskola sportolóját. Hosszú évek után először lép majd. pályára az ország középiskolás labdarúgó válogatottja is a jugoszláv középisko­lások ellen. Remélhetőleg ez az ese­mény segít fellendíteni a középiskolás labdarúgást is. Angliában a közép- iskolás válogatott találkozóit nem egy­szer százezres tömeg izgulja végig I Egy kicsit talán kár, hogy évente csak egyszer kerülnek a közép- és ál­talános iskolák sportolói a közvéle­mény figyelmének középpontjába. Va­jon nem lenne érdemes évközben is több látványos rendezvényen találkozni az iskolás sportolókkal? Városok, vagy meqyék közötti találkozók, netán nem­zetközi találkozók bizonyára telt házat vonzanánnk a sportpályák lelátóira. De az iskolák közötti kuoa-talá'kozók sem lennének érdektelenek. Persze itt nyitván a sportkörök egyetértésére is j szükség lenne, mivé’ a legjobb közép­„Két fiúgyerek anyja vagyok és 1967 óta folytatok tested­zést, aminek fő részét a futás foglalja el. Négy év alatt el­jutottam odáig, hogy inkább a házimunkát hanyagolom el, mint a futkározást. De van is ered­ménye, mert ismét ruganyos lett a testem, remekül érzem ma­gam és ami a fő a '15-ös ruha helyett megteszi 6-os méret. Azok számára, akiket jobban érdekel az egészségüknél a külső, csupán annyit mondok: Alakom olyan, mint 17 éves ko­romban, barátnőim szerint saját lányomnak nézek ki.” Az ilyen és hasonló levelek mindennaposak a sajtó hasáb­jain. A kocogás betört a min­dennapi életformába. A kocogással kapcsolatban két igazságot ismer, illetve el­ismer az orvos és a sportszak­ember. Tekintet nélkül korra és nemre — minden sport, sőt sportolás alapja a láb. A lá­baknak mintegy 75 százaléknyi szerep jut a sikerben. A másik igazság szerint a futás a leg­jobb gyakorlás az erőnlét, álló- képesség, az izomtónus, a szív és véredényrendszer fejleszté­sében. így hát az „ésszerű” láb- erőnlétprogram az alapja mind a versenyszerű, mind pedig az egészségügyi sportolásnak. Per­sze az „ésszerűség” mást je­lent kor, nem, felkészültség stb. szempontjából. Miután a lábak szolgáltatják a hajtóerőt a fu­tásnál, ezek viselik a terhelést Is. Tehát aki fut, annak el kell sajátítani a futás tudományát És ez a kocogókra is vonatko­zik. Itt van elsőnek a terhelés kö­vetkeztében fellépd fájdalom és izomláz az izmokban, inakban, ízületekben. Ez természetes kö­vetkezménye annak, hogy az ad­dig nem használt izmokat mun­kába fogtuk. De különbség va,n az izomlázas izom és a túlter­helt vagy sérült izom között. Az izomlázra óvatosan „rá lehet dolgozni”, de mozgással ne sú­lyosbítsuk a túlterhelést vagy sérülést. Sérülésnél hagyjuk ab­ba a futást, amíg lábunk telje­sen meg nem gyógyul. A másik elv, amit a kocogók- nak is be kell tartaniok, azt. hogy a sebesség eléréséhez az összes erőt egy irányba kell al­kalmazni. Kocogónak ez annyit jelent, hogy előre hajolva kell futni. A felsőtestnek sohasem szabad a lábaktól elmaradnia, azaz „ülve futni”, mert ez egy­részt csökkenti a futás sebessé­gét, másrészt feleslegesen meg­terheli a lábizomzatot. A kocogó akkor fut jól, ha a testsúlyt a lábfejre, a talpra helyezi. Ezért ajánlható olyan futócipő, amelyben van egy kis sarokgumi. Ez csökkenti az Achil!es-ín megterhelését. A legtöbb kocogó nem azért fá­rad el idő előtt, mert gyorsab­ban, vagy nagyobb távot fut, hanem azért, mert rosszul fut. A kifulladás ellen További fontos tudnivaló a kocogok számára az oxigénhi­ány, vagyis a kifulladás elkerü­lésének módja. Az a helyes, ha kocogás közben mintegy 50— 80 méter lefutása után kb. 60 másodperces sétát iktatunk be. A sétálás alatt mélyen kell lé­legezni, hogy a levegő eljusson a tüdő mélyére is. Elengedhetetlen még a koco- góknál is a helyes és alapos bemelegítés, amiben a láb­nyújtó és erősítő gyakorlatokra kell helyezni a fő súlyt. A be­melegítés legalább 8—10 per­ces legyen. Utána rövid beme­legítő futásokat iktassunk be, sétákkal megszakítva. Legközelebb a kocogok napi programjával, étkezésével, a kocogás tízparancsolatával fog­lalkozunk és összefoglaljuk, hogy is ált a kocogás Pécsett. Mai sportműsor Atlétika. A Baíaton-bojnokság má- sodik napja pécsi, komlói versenyzők iskolások rendszerint valamelyik tár- j részvételével, Keszthely, 8.30. sadalmi eovesülefnél is érdekeltek. De | UttSríolimpra. A X nyári uttoro- volószinűleq meaérné mindenkinek ol , olimpia versenyeinek kezdete atle- ilyen cél érdekében hozott — sokszor I tikéban és labdajátékokban, Duna talán csak vélt — áldozat. Hiszen a újváros. 9. versenyek árok, ahol a sportolók a szó Sportlövészet. Vldékbajnokság ver valódi értelmében versenyzővé neve- | .»enye a pécsi sportlövők részvételé Az 1972-es év őszi fordulója alapján egyöntetű volt a véle­mény. A Pécsi Bányász NB l-es női kézilobda csapata 1973-ban a Ili. helyre is esélyes. Az­tán megkezdődött a tavaszi for­duló és jöttek a váratlan meg­lepetések, A Bányász teljesít­ménye a várökozás alatt ma­radt. Amikor a csapat tavaszi szereplését értékeltük, Zákányi Bólint azzal kezdte a beszél­getést, hogy az Újhegyen töltött másfél évtized alatt háromszor érte csalódás. Egyszer 1963- ban, amikor első helyre volt esélyes a csapat és végül ne­gyedikek lettek, majd 1969-ben, amikor szintén „lecsúsztak” a dobogóról, A harmadik csaló­dás ez a tavasz yolt, A bajnokság beindulásakor a 3—6, hely egyikét tűzték ki cé­lul, de eddig a feladatot nem teljesítette a csapat. A gyen­gébb szereplést elemezve az edzői értékelés négy okot sorol fel. A legnagyobb felelősség a csapatot terheli, de hibáztatha­tó az egyesületi vezetés, a vál­lalat és előfordult, hogy a já­tékvezetők se úgy „fütyültek”, ahogy kellett volna. A szakmai kudarc emberi problémák következménye volt. A játékosok a csapatérdek elé helyezték az egyéni szemponto­kat, Túlságosan a környezet be­folyása alá kerültek. A Bányász erőssége mindig az volt, hogy egységes csapattal rendelkez­tek, de ebben az évben nem si­került az egyénekből jó csa­patot kovácsolni. Az edzői el­képzelések azelőtt valamennyi játékosra egyaránt kötelezőek voltak. Most több játékos meg­kerülte az edzőt, és a felelős- ségrevonás elől másutt keresett menedéket. Ebben a kérdésben Zákányi Bálint is hibázott, mert lényegesen határozoltabbnak kellett volna lennie. Ezt egyéb­ként az edző sem vitatja. A csajxjtszellem megbomlása tőr. vényszerűen az eredményesség, ben való visszaeséshez vezetett. Várnainé kiválása után hiány­zott oz irányító játékos, a he­lyére kiszemeltek nem tudták őt teljes mértékben pótolni. A csapat nem egy alkalommal győzelemre álló mérkőzést ve­szített el a második félidőben és ennek elsősorban nem erőn­léti hiányosság az oka, hanem fegyelmezetlenség. Az edző ál­tal vezetett osztályzókönyv sze­rint csak három játékos — Je- lenszkiné, Fiszter és Tóth ~ nyújtott jobb teljesítményt, mint 1972-ben és ez mindennél töb­bet mond. Az egyesület vezetősége tett meg mindent annak érde­kében, hogy a csapat a képes­ségeinek megfelelően szerepel-' jen. Ma már nem vitatéma, a kézilabda nem szezonsport. —- Szerte Európában teremben játszanak a csapatok és a telet is kihasználják. Az elnökség le­szavazta azt a javaslatot, hogy a Bányász lányok részt vehes­senek Budapesten a Terem Ku­pán, ahol a legjobbakkal mér­hették volna össze erejüket, Ezenkívül részvétlenül figyelték a fejleményeket, nem számol­tatták be se a szakvezetést, s• a játékosokat. A vállalat csök­kentette a munkaidő kedvez­ményt, így csökkent az edzések­re fordítható órák száma is. Köztudott, hogy az élvonalban csak az a csapat állja meq a helyét, amely fokozza az edzés­adagot. És ezqn a tavaszon a játékvezetők is elpártoltak a Bányásztól, a vitás esetekben mindig az ellenfél javára ítél­tek. A Pécsi Bányász tavaszi sze­replése a szakvezetés és az egyesület részéről alapos elem­zésre szorul. A csapat lényege­sen többre képes, mint amit ebben az évben eddig nyújtott. Lqzár Lajos Négytusa eredmények lődhefnek. vei, Szeged, 8. Tenisz. NB II. mérkőzések:. Pécs A most folyó úttörő olimpia, a leg- ’ Tenisz. NB kisebbek országos versenyei Is nyilvon | Spartacus—Sopron, férfi csapatok bebizonyítják majd. hogy érdemes, na- d-i-i««« i.~-» gyón érdemes a kicsikre odafigyelni, és a jövő naqy bajnokait látva ben­nük egyengetni sportbeli pályafutásu­kat.-I­Bafokánydiget, 8.30. Bp. Építők— PEAC. női csapatok, Budapest, 8.30. Labdarúgás. NB II. mérkőzések PVSK—Sabaria Cipőgyár, PVSK-pálya 16.30. Pápai Textiles—Pécsi Bányász Pápa, 16.30. NB ül. mérkőzések. Má Dunaújvárosban befejeződött a IX. nyári úttörő olimpia első versenyszáma, az első korcsopor­tos négytusa verseny. Eredmé­nyek a fiúk egyéni összetett via- zo-Szószvári Bányász—PEAC, Szász- i dalán: 1, Kozák László (Szolnok) vár, 17.30. Porceiángyár-Nagymá- j 293 pont, 2. Kovács Imre (Deb­recen) 280 pont, 3. Kecskés Ist­ván (Debrecen) 278 pont. Leány egyéni összetett: 1, Fa­zekas Ella (Szolnok) 326 pont, 2. Hegedűs Katalin (Pécs) 311 pont, 3. Palotás Mária (Duna­újvárosi Vasvári) 311 pont. Fiú csapatverseny: 1, Duna­újvárosi Ságvári 1247 pont, 2. Debrecen 1176 pont 3. Szolnok 1162 pont. Leány csapatverseny: 1, Du­nyoki Brikett, Porcelángyár pálya, 10.30, Volán SC—Pécsi BTC, Sziget­vár, 17.30, Szekszárdi Vasas—Stein­metz SE, Szekszárd, 17.30, Vasas II. Bányász—Fornádi MEDOSZ, Pécsúj- hegy, 17.30. Megyei I. osztályú mér­kőzések Szederkény—Szentegát, Sze­derkény, 17.30. Beremend—Szigetvári Kinizsi, Beremend, 17. Pécsi Kinizsi —Sátorhely, Sörgyár pálya, 17.30. Mágocs—Töttös, Mágocs, 16.30. Vé- ménd—Kesztyűgyár, Véménd, 17. Boly—István-aknai Bányász, Boly, 17. Sellye—Sásd, Sellye, 17.30. Vízilabda. OB II. B mérkőzés. PMSC—Kecskemét, Baiokányfürdő, 12. na újvárosi Vasvári 1394 pont, 2. Pécs 1350 pont, 3. Dunaújvárosi Ságvári 1332 pont. összetett csapatverseny: 1. Dunaújvárosi Ságvári 2579 pont, 2. Pécs 2501 pont, 3. Dunaújvá­rosi Vasvári 2492 pont TENISZ: Pécsi csapatok az élen A tenisz NB II, mérkőzésein jól szerepelnek a pécsi csapo­tok. A Spartacus férfi együttese és a PEAC női csapata veretle­nül áll az élen. Hétközben a Spartacus fiuk 7:2 arányban győztek Pécsett a Szombathelyi Haladás ellen. Vasárnap a Pécsi EAC női csapata Bu­dapesten vendégszerepei, a BVSC és a Bp. Építők lesznek a pécsiek ellenfelei. A Spartacus Pécsett a Balokóny-ligetben lép pályára, vasárnap Sopron lesz a Spartacus vendége. A tavaszi idény mérkőzései ezekkel a ta­lálkozókkal be is fejeződnek. I

Next

/
Thumbnails
Contents