Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)

1973-06-18 / 156. szám

A PMSC-nek sikerült - a Komlónak nem... Világ proletárjai, egyesüljetek! héttői Dunöntaii I-:'­napló XXX. évfolyam, 156. szám 1973. június 18., hétfő Ara: 1,50 forint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Szakmunkásképzők: NYITOTT KAPUK Ötvenötezer diák fejezte be a tanévet , Pécs és Baranya iskoláiban Megyénk és városunk 365 általános iskolájában 46 300, 21 középiskolájában pedig 9200 diák fejezte be a tanévet Számukra 'és nevelőik számára most a pihenés időszaka következik. A pihe­nést a vakációt jól végzett munka előzte meg, A mostani tanévzáró 5800 nyolcadikos tanulónak jelenti az általános iskola befejezését, a középiskolákban csaknem 2300- an érettségiznek, illetve képesí­tőznek. A végzős általános isko­lások közül ?750-en jelentkeztek szakmunkásképző intézetekbe. A többiek gimnáziumok, szakkö­zépiskolák tanulói lesznek. A szakmunkásképző intézetek egyébként 3000 új tanulóra —- 2010 fiúra és 990 leányra —- számítottak, de az üzemek szak­munkásigénye még ennél is jó­val nagyobb. A szakmunkáskép­ző intézetekbe jelentkezetlek zö­me is elsősorban a „divatos" műszerész, vendéglátóipari el adó, kozmetikus, autószerelő, szobafestő, kereskedelmi eladó szakmákat választotta. Nem akadt kellő számú jelentkező a vájárképző iskolábö, szükség volna tetőfedő, ács és állványo­zó, vasöntő és bádogos szak­munkástanulókra. A lányok kö­zül is még sokan jelentkezhet­nének fonó-szövő szakmunkás- tanulónak. A most érettségiző 2300 diák között sok a továbbtanulni szán­dékozó, de — a felvételi vizs­gák követelményeit figyelembe- véve — nem esélyes tanuló. Közülük 300-an jelentkeztek szakmunkástanulónak. A több­éves tapasztalat szerint az érett­ségizők egyharmad része'tanul­hat tovább. A pécsi felsőokta­tási intézmények idén felvehető másfélezer elsőéves hallgatója között bizonyára szép számban lesznek nem baranyaiak. Hogy melyik felsőfokú intézménybe le­het még jelentkezni, az csak a felvételi vizsgák után derül ki. Ekkor az intézmények, ha szük­séges, pótfelvételit hirdetnek. Nehéz volna most még szá­mokat mondani a bukásokról, megnevezni a „problematikus" tárgyakat, hiszen a statisztikai felmérés még csak ezután kö­vetkezik. A bukások száma fel­tétlen csökkent. Az iskolák ugyanis már április közepén számba vették a bukásra álló tanulókat, és külön foglalkoztak velük. Hogy a bukott tanuló helyzete se legyen reménytelen, Pécsett a Jókai úti, a Meszesi, a Fehérhegyi, az Építők úti ál­talános iskolákban például — kísérletképpen — bevezették a bugások csökkentését szolgáló „pótlófoglalkozásokat". Hallot­tunk olyan esetről, hogy a ta­nuló év végén négy tárgyból bukott, a pótlófoglalkozások mind a négy tárgyból átsegítet­ték. A nehézséget jelentő tár­gyak tanárai már év elején, év­közben különórákat, foglalko­zásokat szerveztek a tantárgyuk­ban gyengébb eredményt elért tanulók számára. Nyáron egyes napközis táborokban is beveze­tik a korrepetálást. A végzősök­nek fölbecsülhetetlen segítséget, nyújt a Pólyáválasztási Tanács­adó, és a tanácsadó kiadványa, amely már tanévkezdéskor a ta­nulók és a szülők rendelkezésé­re áll, hasznos és ma már nél­külözhetetlen információival. A jövőben a Megyei Tanács Mun­kaügyi Osztálya mellett a — nemrég megalakult — Foglal­koztatási Bizottság is intenzív segítséget ad o szakmát tanul­ni. elhelyezkedni akaró fiatalok­nak. A tanévet búcsúztató pedagó­gusok már most a következő tanév —- tananyagcsökkentéssel, az új rendtartás bevezetésével kapcsolatos — feladataira gon­dolnak. Nem ünneprontás ré­szükről és részünkről sem, hogy végezetül felhívjuk a figyelmet az utóbbi időben sajnálatosan szaporodó gyermekbalesetekre. A gyermekeket fenyegető bal­eseti veszélyek a vakáció idején megnőnek. De megnő a társa­dalom felelőssége is a vakációzó fiatalokkal szemben. Egy percig sem szabad elfelejtenünk: gye­rekek ... Máté, a PMSC győztes gólját lövi. Arató László felvétele A TARTALOMBÓL A piacról élünk Az ellenőrzött baranyai boltok 86 százalékánál találtak a revizorok kifogásolnivalót ♦ Boszorkányper Baranyában ♦ Dráma a buszmegállóban ♦ Fosztogattak a rongygyűjtők ♦ MLSZ-interjú Mit ígért a szövetségi kapitány Albertnak? Megérdemelt győzelem AZ NB I. ALLASA A BEFEJEZÉS ELŐTT 1. Ü. Dózsa 2. Vasas 3. FTC 4. Bp. Honvéd 5. Videoton 6. ZTE 7. Csepel 8. Rába ETO 9. MTK 10. Sal BTC 11. Tatabánya 12. PMSC 13. Egyetértés 14. 5z3gt*d 15. Diósgyőr lé. Komló 29 21 3 5 79-19 45 29 16 8 5 53-31 40 29 16 7 6 54-31 39 29 12 1 6 59-34 35 29 14 5 10 43-38 33 29 12 7 10 38-37 31 29 9 12 8 43-36 30 29 13 2 14 44-50 28 29 8 11 10 36-45 27 29 9 7 13 40-44 25 29 8 8 13 27-38 24 "29 6 11 12 25-41 23 29 9 13 TML7 23 2* «t AJ 13 Z9S1 22 29 5 10 14 19-48 20 29 5 9 15 24-50 19 TOTO 1. Bp. Honvéd—Vasas 2:2 * 2. Tatabánya—FTC 2:2 x 3. Csepel—Komló 2:0 1 4. Diósgyőr—Videoton 0:2 2 5. Pécsi MSC—Rába ETO 1:0 1 6. MTK—Egyetértés 1:1 1 1. MÁV DAC—Dunaújváros 1:1 x 8. Várpalota—Haladás 2:1 1 9. Kecskemét—BKV Előre 2:1 1 10. Volán—Oroszlány 1:0 1 11. Szekszárd—Debrecen 1:1 x 12. Kossuth KFSE—Kazincbar. 1:0 1 13. Törekvés—Leninváros 0:1 2 13. plusz 1: 14. Hajdúbösz.—MGM Deb? 3d % Az utolsó előtti forduló meghozta a döntést. Elméletileg még a Szeged kieshet, de a Diósgyőrnek fölényes gólzáporos győzelmet kellene aratnia szerdán a Tisza-parti városban, amire nem való­színű. hogy sor kerül. Számunkra sajnos csak ötven százalékos a siker. A Pécsi MSC 1:0-ás győzelmével biztosította a bentmara- dóst, de a Komlói Bányász veresége Csepelen azt jelentette, hogy a kék-fehér gárda elbúcsúzik a legmagasabb osztálytól. Kérdés továbbra is, hogy kié lesz az ezüstérem. Ha a Vasas győz Győrben, akkor az övék a második hely, ha döntetlenül játszanak, vagy ve­reséget szenvednek és a Ferencváros győz, akkor a zöld-fehérek állhatnak a dobogó második fokára. PMSC—Rába ETO 1:0 (0:0) Végleges árcsökkentés Hától olcsóbbak a hűtőgépek, lemezjátszók, magnetofonok Az 1973. évi népgazdasági tervben előirányzott fogyasztói árszínvonal garantálása érdeké­ben kormányhatározat született néhány cikk fogyasztói árának mérséklésére, június 18-i ha­tállyal tartós árváltozást, végle­ges árcsökkentést hajt végre a kereskedelem, amely érinti a ha­zai gyártmányú és szocialista országokból importált hűtőgé­peket, magnetofonokat, lemez­játszókat és órákat Hétfőtől valamennyi típusú hazai hűtőgép olcsóbban kap­ható az üzletekben. Az árcsök­kentés mértéke — űrtartalomtól függően 120—360 forint. így a Magánosok, nyugdíjasok, kislét- számú családok által keresett S—60-as „mini” hűtőgép 2750 helyett 2630-ért, a'Lehel 150-es pedig 4810 helyett 4600 forin­tért szerezhető be. A csehszlo­vák és lengyel gyártmányú hűtő­gépeket — egységesen — 17 százalékkal olcsóbban értékesí­tik a jövőben. A legismertebb, Elektrosvit elnevezésű import hűtő fogyasztói ára 3200-ról 2660-ra, az Iglo—Lux-é pedig 2950-ről 2450-re csökkent. Egy­idejűleg 300 forinttal olcsóbb lett, tehát 6100 forintért kapha­tó az úgynevezett háromcsilla­gos Ideál egyiptomi hűtőszek­rény. A szovjet gyártmányú, Sza- ratov típusú hűtők a korábbi­nál 700 forinttal olcsóbban, 3280 forintért vásárolhatók. A Baranya megyei Tanács ke­reskedelmi osztályától kapott tá­jékoztatás szerint a pécsi és ba­ranyai üzletek felkészültek a várható forgalomemelkedésre, a kínálat kielégítő. Időleges fenn­akadás csupán — az eddig is hiánycikknek számító — S— 140-es, valamint a Lehel 210/60- as típusú gépeknél adódhat. A szocialista országokból be­hozott magnetofonok és lemez­játszók fogyasztói ára egysége­sen 9 százalékkal mérséklődik. A B—400-as, és ZK—145-ös jel­zésű magnetofonokból van ele­gendő, a sztereo kivitelű lemez­játszók közül azonban csupán egy típus, a csehszlovák Supra- phon kapható olcsóbban. A hazánkban forgalomban lé­vő valamennyi szovjet és NDK- beli gyártmányú kar- és zseb­óra ára 15, az ébresztőóráké pedig 14 százalékkal alacso­nyabb lett. Az árcsökkentés több mint száz féle kivitelű, elneve­zésű női és férfi órára vonatko­zik. A végleges árcsökkentés kiter­jed a belföldön és a szocialista országókban gyártott valameny- nyi és néhány, tőkés importból származó márkás borotvapengé­re. Ez utóbbiak ára 31, a ha­zaiaké pedig 36 százalékkal ol­csóbb. A Budapest, Diadal és 5 éves terv elnevezésű pengék egyaránt 20 fillérért kaphatók darabonként, míg a jó minőségű Super Figaró ára 2,70-ről 1,70- re, a Super Nova 3,10-ről 2 fo­rintra mérséklődött. A Wilkinson és Schick márkájú borotvapenge darabja 6,50 helyett 4 forint 50 fillérbe kerül június 18-tói. PVSK pálya, 8000 néző. Ve­zette: Marton. PMSC: RaPP — Hernádi, Kocsis, Kincses II., Farkas, Konrád, Rónai, Tüske, Máté, Tóth, Zombori, Edző: dr. Dunai János. — Rába ETO: Palla — Keglovich, Pozsgai, Ma­gyar, Varsányi, Sebők, Pénzes, Stolcz, Somogyi, Póczik, Horváth Gy. Edző: Farsang Ferenc. Cse­re: a 65. percben Farkas és Tüske helyett Köves és Lubas- tyik, illetve Magyar helyett Izsá­ki, Pénzes helyett Glázer. A vendégek kezdtek, de a pécsiek azonnal magukhoz ra­gadták a játék irányítását. A 2. percben Máté remekül futott el a balszélen, középre lőtt, a labda a kapusról a mezőnybe pattant, Rónai azonban elügyet- lenkedte a jó helyzetet. Az ETO megerősítette védelmét. A 8. percben Farkas indította Rónait, a 16-os előtt a kapujából kifutó Palla szabálytalanul akasztotta, a szabadrúgást Konrád fölé lőtte. Nem sokkal később Zom­bori került gólhelyzetbe, de lö­vése nem sikerült. Szorongattak a pécsiek, a qyőri védőket nem egyszer megzavarták, a helyze­tek kihasználása azonban nem sikerült. A 19. percben újabb pécsi helyzet maradt kihaszná­latlanul. Zombori—Rónai akció végén Rónai lövését Palla szög­letre tolta. A vendégek a játék lelassítására törekedtek, rövid labdákkal adogattak. A pécsiek érthetően idegesen játszottak. A 32. percben Tóth rosszul adott haza, Pénzes rácsapott a lab­dára, de lövése a kapu mellé került. Nem sokkal később Pó­czik 25 méteres lövését védte Rapp. A pécsiek lendülete alább hagyott, a vendégek is feljöttek. A félidő befejezése előtt pécsi ellentámadás révén Rónai, lö­vése az oldalhálóba vágódott. Szünet utón a PMSC tárna-, dósaival folytatódott a játék. A győriek védekezésre kénysze­rültek. Az 55. percben Máté a győriek térfele közepén kapta a labdát, ügyesen kicselezte a rá. futó Pozsgait és Keglovichot, kapura tőrt, és a kifutó Palla mellett a hálóba vágta a láb­dót, 1:0 a PMSC javára. A gól után egyideig a pécsiek maradtak támadásban, majd a győriek percei következtek. Ké­sőbb kiegyensúlyozottabb lett a küzdelem, változatos a játék, in­kább a mezőnyben csatáztak a csapatok. A játékidőnek ebben a részében kevesebb volt az esemény. A hajrában ismét rá­kapcsoltak a pécsiek. Beszorí­tották ellenfelüket, a 80. perc­ben Konrád 20 méteres lapos szabadrúgását Palla üggyel- bajjal mentette. A 84, percben ismét a pécsiek rúgtak szaba­dot, de a vendégek kapusa a helyén volt. A PMSC labdarúgói nem ki­sebb tétért, mint a bentmara- dósért harcoltak, érthető, hogy idegesen küzdöttek. Helyzetet helyzet után teremtettek, de so-_ káig nem sikerült a góllövés. A győriek jól védekeztek és a pécsiek lövései rendre célt té­vesztettek. Szünet után a soro­zatos pécsi támadások ered­ményre vezettek és a PMSC megérdemelten harcolta ki o győzelmet, mely a pécsi csapat számára az NB l-ben maradást jelentette. A pécsi csapatból Hernádi, Kocsis, Máté játéka emelkedett ki, a győriek leg­jobbja Palla, Keglovich és Póczik voltak. Hegyi István k *

Next

/
Thumbnails
Contents