Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)
1973-05-31 / 138. szám
DUNANTOll NAPIO 1973. május 31. parangoláő a levéltárban Adatok a régi pécsi kézműves iparról Pécs a török alatt (Hogyan értékeljük a török megszállást?) A feudális korban, de még a kapitalizmus kezdeti időszakában is, a céhek voltak a kézműves iparosok testületéi, grémiumai. A céhek és a kézművesipar elsősorban a városokban fejlődtek. A céhes iparosok fontos szerepet vittek a városokban, életükkel és munkájukkal a városi fejlődést szolgálták, szoros kapcsolatot tartottak a városi közigazgatással, a közigazgatás vezető szervével, a városi magisztrátussal. Pécs város levéltárában található céhkönyvek és céhiratok. bár igen szórványosan maradtak meg az utókor számára, mégis igen sok adatot tártál- maznak a város 18—19. századi iparára. A céhek a városiasodás szolgálatában állottak, a város gazdasági és kormányzási önállóságának elérését anyagilag és erkölcsileg hathatósan támogatták. Hogy Pécs város 1780-ban szab. kir. városi rangra emelkedett, vagyis hogy megszerezte a szab. kir. városi címet és jogot, ebben nagy anyagi és társadalmi szerepet vállaltak a céhbeli mesterek. A váltságdíj kifizetése a pécsi püspöknek mint földesúrnak, az önálló városigazgatás és szabad városi szervezet fenntartása több anyagi hozzájárulást, nagyobb adóterheket jelentett, mégis vállalták mindezt a több szabadság és az ipar szabadabb fejlődése érdekében. Ha egy kézműves mester idegenből Pécsre költözött, itt csak akkor folytathatta iparát, ha a városi tanács felvette a városi polgárok közé, vagyis ha előbb városi polgárjogot nyert. Egy 1822. évi iratban is azt olvashatjuk egy szőlőföld vásárlásával kapcsolatos szerződésben, hogy Thaller József polgárjoggal rendelkező órásmester volt (bürgerlicher Uhrmachermeister). Ugyanígy 1847-ben a városi oolgárok sorába felvettek iratai között található Sárics István tobak mester kérvénye, amelyhez mellékelte atyjának 1780-ból való városi polgári bizonyítványát. A városi polgárjog elnyeréséért benyújtott kérelmét ugyanis azzal is indokolni kívánta, hogy atyja Sárics Jakob pokrócos mester már csaknem 70 évvel ezelőtt szerzett pécsi polgárjogot. A városi tanács segítette o céhbeli iparosok nyersanyagbeszerzését, biztosította a piaci feltételeket, az országos vásárokon és a heti piacokon a helybeli mesterek elsőbbségi helyfoglalási és árusítási jogát idegen kézműves mesterekkel szemben. Tüzesetek alkalmával,, amikor még Pécsett nem volt szervezett tűzoltóság, a céhek tagjaira hárult a tűzoltási feladatok legnagyobb része. Egy 1778- ban készült tűzoltási rendtartás felsorol 50 kézműipari foglalkozást és egyenként megmondja, hogy mely iparhoz tartozóknak milyen oltási feladataik vannak tűzeset alkalmával. A céhek és kézműves mesterek létszámára, működésére, a város területén való elhelyezkedésére sok adatot tartalmaznak a különböző évekből való la- ko^sáeösszeírások. Az 1752. évi Pécs városi ösz- szeírásból kiíűnik, hogy a pécsi kézműves iparosok legnagyobb számban a belvárosban laktak, s a külvárosokban viszonylag kevesebben voltak. De néhány iparág viszont éopen a budai külvárősra szorítkozott. A különböző színű szattyánt és kordovánt készítő tobak mesterek kivétel nélkül a budai külvárosban laktak. Ugyanitt éltek a molnárok, hiszen a vízimalmokat a Tettye vize hajtotta. Négy aranyműves volt akkor Pécs-**: Radios Pál, Magyaro- vics Mihálv, Szinkovich Jakab a belvárosban és Laczkovics József a szigeti külvárosban. A kero-'-edők száma 10 volt és szintén a belvárosban laktak. M "vdött akkor Pécsett 5 borh ■‘'"-sebész, 2 építőmester, 21 !-- — "vés, 7 ács és 5 asztalos. A legnagyobb számban a csizmeHák. vargák és szabók ford'.i'tn1- elő. De lakott itt hin- tókészítő, hamuzsírfőzó, könyvkötő, nyeregkészitó, Szíjgyártó. 6 kovács, voltak fazekasok, Milyen volt a magyarság élete a török alatt? Ha az ismert történelmi munkákat megnézzük, egyértelmű rá a válasz. Rossz. Rosz- szabb, mint bármikor és rosszabb, mint az akkor három részre szakadt ország bármelyikében. A Tettye völgye a „Budai külvárosban” pokrócosok, bádogosok, mészárosok, lánckésfitök, kőfaragók szobrászok, gombkötők, paszo mántkészítők, bádogosok, posztóverők, fésűsök, szűcsök, bocs- korosok, sarukészítők, kalaposok, fostok, bognárok, lakato sok, ruhafestők, üvegesek, taká csők, hangszerkészítők, tarisz- nyások, esztergályosok, pintérek, késesek. Működött 4 pék, 9 kötélgyártó és számos más iparos is. A levéltárunkban őrzött céhkönyvek között előfordulnak többek között a tóba kok és borbély-sebészek lajstromai. A tobak mestereket nevezték tabakoknak és kordoványosok- nak is. Ezek olyan tímárok voltak, akik juh- és kecskebórből készítettek szattyánt, kordovánt és irhát. Tobaknak hívták azt a faedényt, amelyben a bőr cserzését végezték és erről a cserzésre szolgáló edényről kapták a nevüket. Ez a bőrcserzésre szolgáló faedény más néven még: ta- bak, tabák, tabán tabány. Ta- bakana törökül az a hely, ahol a bőrt kidolgozzák, tartják, tárolják. A tabak mester neve törökül: nazir tobacski, amely az arab debagh (bőr) szóból származik. Érdekes, hogy a 18. század végén helytartótanácsi rendeletre készült egyik összeírásunk Pécs budai külvárosát Tabánnak vagy Tábánynak nevezi (homines, qui patrato in Subur- bio Civitatis Budensis Tábány dicta ...). Kétségtelen, hogy Pécs ún. budai külvárosa a Tabán, Tábány nevet az idetelepült tabakokról kapta. A pécsi tabán mintájára ugyanebből a szóelemzésből lehet származtatni Budán a várhegy tövénél fennállott és a Horthy-korszak- ban lebontott Tabán fővárosi városrész nevét is. A borbély-sebész céh iratanyaga azért is érdekes, mert ebből is látstik, hogy a borbély-sebész mesterségből fejlődött ki a seborvosi foglalkozás. A 18. század második felében Mária Terézia elrendelte, hogy a borbély-sebész legénynek a vándorló évek eltelte után a monarchia valamelyik egyetemén is vizsgát kell tenni. Enél- kül a városi polgárok és a borbély-sebész mesterek testületébe (grémium) felvételt nem nyerhetett senki. Ezért nem teljesítette Pécs város tanácsa 1776-ban Szél János pécsi borbélynak a céhbe való felvétele iránti kérelmét. „Elvégeztetett: Minthogy az instans iderekesztett, Felséges Asszonyunktól kegyesen kiadott instrukció szerint, melyben az foglaltatik, hogy akik a borbély mesterséget őfelségének tartományiban űzni kívánják valamelyik univerzitásban megexa- mináltassanak, ha valaki az ekament végbe nem vitte volna, annak okáért addig miglen ezt azon instrukció szerint végbe nem viszi, kérésének hely nem adatik.” A városi tanács közvetlenül felügyelt a céhek működésére. Városi tisztújító közgyűlések alkalmával felügyeleti szempontból a tanácsnokok között felosztották az összes működő céheket úgy, hogy egy tanácsnokra 5—6 céh ellenőrzése jusson. A városi tanácsnokok ilyen minőségükben céhbiztosi feladatokat láttak el, amelyről az ipartörvény országosan is intézkedett. E rövid cikk is mutatja, milyen sok és fontos adatokat tartalmaznak a céhiratok a régi pécsi kézművesiparra vonatkozóan. Már csaknem két éve tart a levéltárban, múzeumokban, könyvtárakban, a társadalmi és magángyűjteményekben található írásos és tárgyi céhtörténeti anyagnak a számbavétele. Az összegyűjtött adatoknak most folyik a gépi feldolgozása és még ebben az évben megjelenik a közel ezer oldalra terjedő országos céhkataszter. Dr. Kopasz Gábor Történetírásunk szerint a magyarság pusztulásának egyik, talán a leglényegesebb oka a másfélszóz éves török megszállás volt. Vajon valóban így van-e ez? Nem vádolható-e ebben az esetben történetírásunk elfogultsággal? Az kétségtelen, hogy ezek o megállapítások levéltári emlékek, tehát megmaradt korabeli iratok, feljegyzések tanulmányo- zásq során születtek. Igen ám, de ezeknek nagy része bécsi intenciójú, Habsburg-párti I vagy a törökellenes nemesség j által keletkezett forrás. Hogy a Habsburg párt érőltette a tö- | rökellenességet és szította a törökellenes harcot, ez természe- | tes. Közismert a királyi Magyar- | ország csatatér, és a magyar | végvári katonaság, mai szóval élve „ágyútöltelék" szerepe. Érthető a birtokát elvesztő nemesség törökellenessége is. De vajon az ország lakosságának nagy részét kitevő jobbágyság is így vélekedett-e? El lehet-e fogadni azt az elméletet, hogy a török által megszállt területen pusztult a magyarság? A végvári vonalat ebből a szempontból ki lehet emelni, hisz az állandó hadszíntér volt. A pusztítás azonban ott kölcsönös volt. A fizetetlen végvári katonák rablásból éltek és csaknem jobban pusztítottak, mint maga a török. Az állandóan megszállt területeken azonban más volt a helyzet. Baranya megye mór hátországnak számított. Hadjáratok alkalmával, seregek vonulásakor súlyos lehetett itt is a helyzet, ez azonban minden hadjáratra, minden akkori hadsereg vonulására érvényes volt. Zrínyi 1664-es téli hadjáratakor legalább annyit szenvedett a lakosság (Pécset is felgyújtották), mint a török seregek vonulásakor. A 150 éves megszállásból azonban csak egy kis időt tesz ki az ilyen rendkívüli állapot Baranya megyében. A helyben keletkezett forrásokat a történettudomány mindmáig nem ismeri, — nagyrészük elpusztult — vagy ha ismerte is, felületesen kezelte, a törököket teljes elfogultsággal vádolta. Nehéz a kérdésre ma választ adni, hogy vajon a helyben keletkezett forrásoknak van-e nagyobb értékük, vagy a sok száz kilométerrel távolabb keletkezett forrásoknak. Vajon azck nem annyira elfogultak-e, mint az itteniek? Ami megmaradt a 150 éves megszállásból, az ma Ankarában, Konstantinápolyban, sőt jugoszláviai, bulgáriai levéltárakban fekszik feldolgozatlanul, ismeretlenül. A török kiűzése után keletkezett helyi iratok azonban sokszor utalnak a török világra, és bár a XVIII. Kémesi jobbágyok zendülése 1823-ban Az esemény olyan hétköznapi, hogy megállni sem indokolt talán? Jobbágyok és a hatalmas baranyai uradalmak tiszttartói, ispánjai között folyó állandó háborúskodásra vonatkozó iratok között százszámra akadnak olyanok, amelyekből nemcsak az osztólyharcos megmozdulások mozgató rugói bonthatók ki, hanem a XVIII. és XIX. századi baranyai jobbágyéletnek egy sor jelensége, szokások, az uradalom tisztjei és a jobbágyok közötti stilus, a bíró és a falu lakóinak közvetlen kapcsolatai, a falvak hangulata, az összetartozás és a széthúzás erőinek játéka, összefoglalva, mindaz, ami ennek a korszaknak a valóságát jelentette. A Baranya megyei Levéltárban jelenleg folyamatban van q Pécsvárodi Alapítványi uradalom XVIII. és XIX. századi iratai között az úriszéki illetve a fiskális anyagának a rendezése is. Ebből került elő igen sok anyag a Batthyányak Siklósi Uradalmához tartozó, Kémes, Harkány, Tapolca, Nagyfalu stb. községek életéről is. Falukutató helytörténészeink figyelmét hívom fel a baranyai nagyuradalmak anyagában lévő úriszéki anyagra, amely q népélet mélységeibe ad betekintést. Az 1819-25. között a Batth yányak birtokán robotmunkára olapított nagyszabású vízlevezetési munkálatok folytak. Kétségtelenül fontos progresszív gazdasági tevékenység sok esetben azzal is járt, hogy a mérnökileg rosszul tervezett belvízlevezetést követően olyan legelők, amelyek kisebb erekből, patakokból nyertek vizet tönkrementek, soványakká váltak. Az „uradalom birkatartása no vekedvén, lovaik s barmaik ki szorultak még ezekről is...” Ti. a kémesieknek. Az uradalom rendeletileg igyekezett az új helyzetet legalizálni $ „a csőszök útján Kémesy szántókat (Jobbágyságot) üzenettel a réttől eltiltotta ...” A jobbágyok az uradalmi tiltórendelet ellenére lovaikat a rétre továbbra is rendszeresen kihajtották. Az uradalom egyezkedéssel kísérelte ezt megakadályozni. A mindennapi szokástól eléggé eltérően követelte, hogy a rét védelmére a kémesi jobbágyok áltoj robottol készített kanálist, az egész falu a kötelező évi roboton felül újabb robottal tisztítsa ki. Ezt 1750-től kezdődően a falu földesurai az évi robotból oldották meg. Á robot mértéktelen követelése az uradalom terveinek végrehajtói ellen ingerelte q jobbágyokat. Ugyanakkor meg is osztotta a lakosságot. A nagyrészük itt legeltetett, kisebb részük másutt és nem vágott elevenjükbe a tilalom. A falut a közvetlen gazdasági érdek megosztotta, Az uradalom iqen átgondolt csellel a jobbágyok haragját az ispán felé vezette. Batthyány Antal 1822 karácsonyára a várba fenyőt szállító jobbágyoknak megengedte, hogy „tavasztól kezdve ellésre álló lovaikat a gazdag legelőre hajtsák". A buzgó ispán ......két piszt ollyal s durrogtató ostorral . . . a falu két csőszéért szalajtva .. , kiket számosán qyűlöltek, estve a lovakat a rétből a faluba hajtották ...”. Ez annál is inkább a magasra szökő ......gyűlölet tá rgya lett, mivelhogy egész nyáron zavartalanul használták a legelőt,.." A kémesi jobbágyok agitátorai a falubéli fiatalabb telkes gazdák közül kerültek ki. Vezetőjük: Szabó András, Tóth Samu, Babos János, Marton Tin- nus, Molnár Dávid, Ambrus Samu voltak. A bíró, a csőszök, a kántor igyekeztek már korábban lecsillapítani a népet sikertelenül. Ezt követően az uradalom mellé állottak. Második esetben is megtörtént, hogy az. uradalom ispánja fegyverrel, a csőszöket maga mellé állítva, s megnyerve többet ar ügyben érdektelen jobbágyokból o legelőről elűzte a lovakat. Azok vad vágtába a falu „egyetlen szűk kis utcájába menekültek s a kocsma előtti téren összegyűlt a falu férfiai, asszonyai, gyermekei miatt megtorpan tak ...” Ekkor q fent már meg nevezett „lázadó szántók több csapások által megveretett lovak oly sebességgel fordultak vissza, hogy az ispány a csőszök s embereik majdnem aqyonta- postattak...” A „lázadók ilyes szavakat kiáltoztak: tapostas- suk agyon a vérszívókat...” A társaikat beáruló tanúvallomásban négyen egybehangzóan vallották, hogy a nép körül fogta az ispánt, egyikük mellen ragadta ,.s még életére is tőreJobbágy, korabeli viseletben kedtek”, s ha az esküdtek nem jelentek volna meg, a nép, mely állataiért a tűzbe ment, megöli. Másik, a sajátos szokásjogra utaló apró mozzanat, a csőszök és a társaik ellen fordult jobbágyok üldözésének leírása, majd a tanúk vallomása alapján megerősíthető igen érdekes jelenet. A csőszök, s négy falubéli, hogy „életüket q zendülőktól mentsék, a bíró háza felé rohanván oliq érték el annak határit, hárman a kerítésen is bejutottak, ketten azon kinn, de már a határin belől ...” A tanúvallomások erre q mozzanatra is egybehangzó megerősítéssel válaszoltak. A zen- dülő jobbágyok elől az említettek életüket úgy menthették csak meg, hogy elérték a falu bírójának telkét. Érdekes a védekezés q tanú- vallomásban. Pákozdi István „szabad vallása’’ során kijelenj ti, hogy „gázold el, üsd agyon. Ide ide szántók, akaritok e velem együtt vagy sem gaz. ispánt kiűzni, tegyük el a világról...” kifejezéseket, hq mondta volna is. az „igazság lett volna, mert nem egy tanúval bizonyítható, hogy^ lopja az uradalom szénáját, s ütötte nem csak embert, de mi még nagyobb baj a nyűgben lévő állatot s meg is hajtotta. ..” A várba hurcolt s vasra vert zendülők kemény tagadásban voltak mindvégig, s a tanúvallomásokon átsüt az uradalmi tisztek elleni gyűlölet, nem kevésbé a meghökkentő kortudat: jobban fáj a vemhes állatra mért csapás a qazdá- nak, mint a saját hátán csattanó botütés, amiben része volt I gyakran, | Dr. Szita László , sz. emberét és a helyi hivatalos szerveket nem lehet törökpártolással vádolni, sok pozitív tényezőre utalnak. Ezt egy-két kiragadott példa egy 1747. évi jegyzőkönyvből is alátámasztja. A kihallgatások során olyan embereket is megvallattak, akik a török alatt is itt éltek: (Pécsi születésűek). Matthiás Szombathelyi, a török kiűzésekor 26 éves volt, tehát jól emlékezhet arra az időre. Ez a tanú azt állítja, „emléke- zetitől fogva Pécs városát mindenkor szabad városnak lenni hallotta." Egy másik arról vall, hogy a török időben a pécsi lakosok „Sörtvéseiket és más féle mar- hájokat őrizvén szabadon és békességben éltek." Az 1747-es vizsgálatnak egyik döntő részét a város jövedelmeinek legfontosabbika a bor tette ki. A püspök ugyanis bor- dézsmát követelt a termelőktől. Erről így szól Ferencffy István vallomása: „Hogy Pécs városa szabad volt mindenkoron, hallotta, és még midőn Török birodalma alatt volt ezen város, akármennyi bora termett volna valakinek a lakósok közül, soha attul dézsmát nem kértek." Ezek a tanúk, annak ellenére, hogy a felszabadító harcok alkalmával fegyvert fogtak a törökök ellen (Szigetvár visszafoglalásánál tüntették ki magukat) elismerőleg szóltak a török vezetőkről, parancsnokokról, akik több esetben is meg- védték a lakosságot a martaló- cokkal szemben. Feltehetően a törők elfogadta és tiszteletben tartotta a városi közigazgatást is. A legtöbbször magyar bírója volt Pécsnek. A helyi közigazgatás elfogadása elmondható a falvakra is. Két baranyai pecsét maradt meg a török időből: Viszló pecsétje 1607-ből és Her- nádfáé 1671-ből Mindkettőt a magyar falusi bírók használhatta'. (és használták még 1850- ben is) és a török is elfogadhatta, másként nem lett volna értelme használatának. Legtöbbet az adóösszeírások - defterek beszélnek erről az időről. A megyei és pécsi deftereknek azonban eddig még csak kis töredéke jelent meg magyar fordításban. A többi még feldolgozásra vár. Ez a kis töredék is a kezdeti háborús pusztítást túlélő magyarság egységes tömegét mutatja. Több falunál a lakosságot né* szerint ki lehet mutatni. Ugyanazok a nevek a XVI. és a XVII. században. Ezeknek a neveknek a nagy része azonban a XVIII. század eleji összeírásokban végleg eltűnik. Az 1711. évi ösz- szeírás a kuruc- harcok és a császári sugallatra végigpusztító rác dúlós következményeit rögzíti. Az összeírás szerint 10 év alatt a lakosság állatállománya szinte teljesen elpusztult, maga a lakosság is a felére csökkent. Ismeretlen, még nem idézett forrás ez, mely azt bizonyítja, hogy a megye magyar lakossága nem a török alatt pusztult el olyan mértékben, hogy a telepítések szükségessége később napirendre kerüljön. Megdöbbentő az a tény is, hogy az ismert török előtti 1542. évi adóösszeírás, és a hadjáratok kellős közepén készült 1551.. 1557. és 1564. évi összeírások között nincs lényeges különbség, a lakosság pusztulása igen mérsékelt, annak ellenére, hogy a török Szigetvár elfoglalása előtt a „felperzselt föld" taktikáját alkalmazta a vár körül. A török alóli felszabaduláskor a császári zsoldosok viszont válogatás nélkül pusztították a lakosságot. Kétségtelen tehát az, hogy a megye történetével kapcsolatban roppant hiányos adatokkal rendelkezünk, jóformán ismeretlen korszak ez. Adva van a lehetősége annak, hogy a már ismert forrásfordítások elemzésével, a nagyobb részt kitevő ismeretlen defterek fordításával és elemzésével, és a még ismeretlenek felkutatásával erre a korszakra is fény derüljön és a maga valóságában hitelesen álljon ennek o 150 évnek a története a kutató és az érdeklődő előtt. Beierédy Győzi f
