Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-29 / 136. szám

Halálozás Pécsi Orvostudományi Egyetem kór­bonctani Intézetének dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy mun­katársuk, DR. ERÉNYI ANNA rövid betegség után váratlan hirte­lenséggel, 1973. május 25-én elhunyt. Temetése május 30-án 15 órakor Ka­locsán lesz. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen, drága, jó feleség, édesanya, anyós, legdrágább nagy­mama, testvér és rokon, KUBANER JÓZSEFNÉ szül. Tóth Julianna, hosszú szenve­dés után, május 25-én elhunyt. Te­metése május 30-án 12 órakor lesz a Szt. Mihály kápolnából. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága, jó feleségem, testvérünk, nagy­nénink és kedves rokonunk, ZOMBORI ANTALNÉ, a B. m. Sütőipari Vállalat nyugdí­jasa, május 27-én hosszas, türelemmel viselt betegség utón elhunyt. Teme­tése június 1-én, pénteken fél 3 óra­kor lesz a központi temetőben. Gyá­szoló család. Fajdalomtól megtörve tudatjuk, hogy szeretett, drága, jó testvérünk, sógornőnk, nagynénink és kedves ro­konunk, BUZEK ERZSÉBET május 25-én 72. évében elhunyt. Drá­ga halottunkat június 1-én, pénteken 2 órakor kísérjük utolsó útjára a Szt. Mihály kápolnából. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága, jó feleségem, leányom, édes­anyánk és kedves rokonunk, SÜMEGI FERENCNE Táncsics Mihály utcai lakos türelem­mel viselt, súlyos betegségében, 52 éves koiában elhunyt. Temetése június 1-én, pénteken fél 2 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy szeretett édesanyánk, nagy­mamánk, anyósunk és kedves roko­nunk, Ozv. GORGÉNYI KAROLYNÉ május 25-én váratlanul elhunyt. Te­metése május 29-én, ma 16 órakor Szigetváron, a Nagykanizsai temető­ben lesz. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk, leányunk, test­vérünk, HALASZ JÓZSEFNÉ szül. Jung Anna 37 éves korában vá­ratlanul elhunyt. Drága halottunk te­metése június 1-én, pénteken fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. PRAGER JENŐ 73 éves korébon meghalt. Temetése 30-án 5 órakor az izraelita temetőben. Gyászolja meg* gondozója. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom és nagyapánk, BUS SÁNDOR nyugdíjas, 69 éves korában elhunyt. Temetése június 1-én, pénteken 1 óra- j kor lesz a központi temetőben. Gyá­szoló család és rokonság. I Fájdalommal adjuk "hírül, hogy . anyám, nagyanyánk, HAJDÚ JÖZSEFNE | szül. Magyar Vilma május 23-án 84 j éves korában csendesen elhunyt, i Hamvosztás előtti búcsúztatása jú- 1 nius 1-én, pénteken fél 3 órakor iksz ; o pécsi központi temetőben. Gyászol­ják a Siklósi, Deák és Gertner csa­lád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága, jó gyermekünk, testvérünk, unokánk, VÉGH JÓZSEF 5 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése május 30-án, i szerdán 3 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. Gyászoló szülei. Méh fájdalommal tudatjuk, , hogy drgga, jó édesanyánk, anyósunk, nagymamánk és dédnagymamánk, KAYSER LAJOSNÉ életének 87. évében rövid betegség után elhunyt. Temetése május 30-án, szerdán fél 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett élettársam, nagynénink és ked­ves rokonunk, DOHO ILONA rövid szenvedés után váratlanul el­hunyt. Temetése június 1-én, pénte­ken fél 4 órakor lesz a központi te­metőben. Gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, GÁL JÓZSEF temetésén megjelentek. Külön köszön­jük a bükk ósdi tsz vezetőinek és dolgozóinak az őszinte támogatást. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, a ház lókéinak, a szőlőszomszédok- nak, akik szeretett halottunk, KOVÁCS ISTVÁN temetésén részt vettek. Virágok, ko­szorúk küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a MÉV Váll. vezetőségének és közvetlen munkatársainak. A gyá­szoló felesége és Györfi család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága, felejthetetlen halottunk, Orv. HORVATH FERENCNE temetésén megjelentek. Köszönet a rokonoknak, ismerősöknek és szom­szédoknak, Gyászoló Sajgó család. B&ztartáai munkát válla­lok. Simon Józsefné, En­gels út 55. sz. Rétég mellé gondozónőt keresek. Nagyou sürgős I Uránvárosiak előnyben. — Érdeklődni: csak délelőtt. Ötté Józsefné. dr. Veress Endre u. 6. EL em. 4. .TTL évf. Ipari-szakos köz­gazdász 10 éve* elemaő köz«, belső ellenőri gya­korlattal elhelyezkedne Pécsett. „Költözködés miatt” Jeligére a dallal u. hirdetőbe. SAJAT GÉPESÍTETT ASZTALOS- MÜHELYUNKK5L VÁLLALATHOZ, SZÖVETKEZETHEZ SZERZŐDNÉNK. ,.Megbízható" jeligére, a Hunyadi úti hirdető­be. Betonozást, földmunkát, se­gédmunkái, vállalunk. ,,Megegyezés szerint’' jel­igére a dallal u. hirdető- be. ________________________ K ötöttáru összeállítására varrónőt keresek. ,, Kifo­gástalan” jeligére a SallaJ u. hirdetőbe. Nyugdíjas, magányos as­szony eltartási szerződést kötne egy falusi nővel, aki íaaasért ápolná. .,Jó lel­kű” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Uiákfiú értelmiségi lakó­társat keres, külön bejá­ratú, fürdőszobás albérlet­be. Munkácsy u. 30/a. ma­gasíöldszint. __ E lcserélném, bárom szoba komfortot», belvárosi laká­somat egy, vagy Ha szo­ba komfortosra. „Telefon” jeiigere a SallaJ u. hirde­tőbe. Tanár-üzemmérnök házas­pár .akásért eltartási szer­ződést kötne, „Értelmiségi” jeligére a Sallai u. hirde­tőbe. ___________________ N őnek bútorozott szoba ki­adó. Meszes, Dobó I. u. 70. 1. e. 6. a. Fumacs Lajosné. Pécsett, a belvárosban- ker­tes családi hazban búto­rozott szoba, konyha, mel­léklte .y i seg. ke rthaszná lat­tal azonnal kiadó, esetleg íobérietoe is. Levélcím: Ou.yá.s Gyula. 7694 Hosz- szúhetény. Bencze u. _12. Vb .gaidösrakra szoba ki­adó egyetemi vagy főisko­lai hallgató leánynak. „Nem dohányzó” jeligére a Sa. al u. hirdetőbe, irányi Dániél téri nagymé­retű garázsomat elcserél- hém Jókai és Tímár utca lözött lévővel. Tel,: 12-758 tste._____________________ '-‘égi bérű szoba-konyhas :kbér’e’ef keresek. ..Víz. 1 bent” jeligére Sallai Uo-.br 1 • ro$i 1’- komfortos ' \ nm e cserélném na­l ->bért Csak uránvárosi I » lekPl. Páfránv 21. II. | 4i. Gáspár. Bakaion györök legszebb ré- i szén, első villasorban ncgy- ; Lzemélyes nyaraló Június 15-től kiadó. „Luxus ké­nyelem” jeligére Sallai u. hirdetőbe.___________________ A lbérleti szoba 2 diák ré­szére kiadó június 1-tÖl Magyar L. út 7/A. II. e. 8. Érdeklődni: du. 17 óra után. Határozatlan Időre üres albérleti szobát keresek Pécs közigazgatás terüle­tén bárhol. „Juventus” jel­igére a Bem utcai hirde­tőbe. Garázahclyek bérelhetők Légszeszgyár utcai társas garázsban. Ung, Toldi | utca 8. ____________________ K * évben vizsgázott Opel I Record elfogadható áron el- ] adó. Baranyavár U. 16. 18 óra után. „Vihar” esónafcmotor el­adó. Pánczél, Rákóczi út 37. sa.__________________ 1972. augusztusában mű­szaki vizsgázott Skoda Ok- távia eladó. Pécsvárad, Pécsi U. 51. Halmai. Eladó Warsawa. jó motor­ral, alkatrészként. Pécs, Antal u. 3. sz, Barkáék. 250 cm3 Jáwa 9500 km-rel eladó. .Sásd, Fay u. 23. Bejáratos Moszkvics 412-es fehér színű, Igényesnek éves részletre is eladó. „Kifogástalan garazsiro- zott” Jeligére a Bem ut- cai hirdetőbe._____________ N 8U TT 1200-as sport, igényesnek sürgősen eladó. Olcsóbb kocsit esetleg be­számítok. Agárdy. Pécs. József A. u. 4Ü. ADAS — VÉTéL Akvárium teljes felszerelés­sel eladó. Varga László. Petőfi u. 29. I. em. 500-os Fiat ölödé- Pécs, Halász u. 11. Érdek­lődni: 17—19-ig. 1200-as Volkswagen eladó. Résziét lehetséges. Tele­lőn: 21-817. ______________ E gy db 175-ös Javra eladó. Zöldfa utca 20._________ G arázs telek és egy össze­csukható gyermek sport­kocsi eladó. Szigeti út 140. Jó állapotban T—5-Ös Pannónia műszaki vizsgá­ra elkészítve eladó. Kom­ló, Ill-as Akna 3. _ sz. 103-as ~ Moszkvics eladó. Ungvári Péter, Siklós, felszabadulás_u.__25._____ 40 7 -ee Moszkvics üzemké­pes, rendszám nélkül, ol­csón eladó. Egész nap 12-092.___________________ 4 12-es Moszkvicshoz új komplett hatsó híd, szu- port nélkül eladó. Közü- letnek Is. Ugyanott War­saw ához fékdob, kardán- tengely, automata gyújtós kapcsoló. Érdeklődni: 17 óra után József utca 43. Telefon: 17-960. _ Skoda S 110-es sürgősen eladó. Szekszárd. Kadarka u. d/4. 2. lépcsöház, II. emelet 2. Dr. Farkas 17 19 óráig. I Rokkantnak tolókocsi el­adó. Cím: Dr. Hámory. ! Pécs, Petőfi u. 73. Nagypofctavölgy Alsó 1. az. 1 db tehén friss fejős. 8 db süldő eladó. Használt bútorokat veszek és eladok. S i a b ó. Jókai utco 1- sx. * Telefon: Í1-071. Nagyothalló szemüveg el­adó. Latszeresanél, Boltív köz. 3 db kb. 40 kf-oe süldők eladók. Kertváros, Erdély u 9._____________________ K iadó lakkozott kivitelben fikusz, filó láda. Este 5 után. Béla u. 4. BÚTORT VESZEK ÉS ELADOK Szabadság út 50. sz Telefon: 18-224. A BARCSI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET MEGNYITOTTA AUTÓSZERVIZ ÁLLOMÁSÁT. Vállaljuk mindennemű szem. gb. szervizét és olaj­cseréjét. Trabant, Wartburg, Moszkvics, Z s i g h I ! P. FIAT. Skoda személygépkocsik futójavítását. ZUK és NYSA ki steher gépkocsik II. szervizé» rövid határidővel 3ARCS, Nagyhid u. Benzinkútnál. Bontásból eredő anyagok eladók. Szarufa, gerenda, tégla, ajtók, ablakok, desz­kák. Zólya u._32.________ V eszek olajkálybákat, mo­sógépeket. rekamiékat, be- veröket, garnitúrákat, konyhabútorokat, &ezlono- kat, varrógépeket, rali és álló órákat, antik bútoro­kat. Kolt&l, Rákóczi út 61. BÚTORT veszek és eladok. Zsolnay u, 1. Soólry bútorüzlet I Előnevelt, napos, tenyész Japán fürjek, fürjtojás. I ketrec, kapható. Bíró Fe- | renc, Pécs. Tiborc u. 6. I Telefon: 19-911. . Konyhaszekrény és eezlon I e.:adó. Pécs, Dimitrov u. 116_______________ 8 hetes bikaborjú eladó. Romonya, Kossuth u. 8. 6 hónapos böxer kölyök o’.csóu eladó. Érdeklődni I 3 óva után. III. Acsády Ignác út 8.__ K önnyű rugós kocsi, kettős eke. borona e’adó. Balato­ni Ferenc. Tcsen,v. 15 db 25 - J0 kg-os sül­dő eladó. Gölie. Árpád u 9. I Szölőoltványok! Leszállított áron Kiss Bertalannál. Budapest XI. Villanyi út 81. Kjereseb régi raiitalat. íestmenyt, porcelánt "„La- kástííszités” jeligére a Bein u.. hirdetőbe. Bontott építőanyagok el­adók. Deszka, ablak. ajtó. 1 tégla, léc, cssrep stb. Kis- 1 rókus u. 32. Férfi öltönyök, ingek, ci­pész és más jfzersi-úmok el- : adók. Szigeti út 60. Harmincöt kg körüli kese süldó eladó. Gyárváros, j Ságvári Endre 18 Eladó 9 db l,50-e.s, 3 db 1.90-es, 2 db 2,30-as át- I hidaló. Kovács-telep ürö- | gí fasor 10. Eladó világos hármasszek- reny, asztal, 4 db pámá- ' zott szék. piusst 4 ab sö- i tét párnázott szék, agyne- L rruiiartós heverő. Nyikos, Szaiai A, u. 10/3. I. 1. I Eladó 8 malac Malom al- | só út 2. Stílszerű hárma:ífisekrén.v j 700 antik ágy 500. Lv-szek- rény 400. dohányzóasztal 200. különböző méretű fu- j nér és márvány laook el- i adók. 9—16 között, AI- I cóbalokány u. 41. Eg.v fehér zománcozott v. : gáztűzhely T. 4-es új ki* ( tizedes mérleg, szőnyeg ' 2x3 m. gázolajt« rtály. csappal, kannával e adó. I du. 18 után. Pécs. Nagyvá­rad u. 26. Padlókefélőt vennék új Al- J lapokban. ' Boda Jánosné, j Petőn u. 55. ... .... r Kihúzható asztal, 4 karpi- . tozott székkel eladó. Sza- I lai András u. 12/b. III. cm. 9. Varia kétajtós akasztós szekrény eladó. Kertváros. Zsuzsanna u. 17. II. em. i Esti órákban. Bélyeget, postatiszta ma- gyár anyagot, 960-tól ve- 1 szék. 7678 Abaliget, Vi- j kendtelep 8. Eladó 400 □-öl. jól termo j szőlő Kismélyvölgv Hegyhát gyönyörű kilátás. Érdek- ! iödni Kismélyvölgy 26. Sá- | mik. BEK ÖLTÖZHETŐ családi I ház eladó. Pécs, Tinódi u. 1. Érdeklődni: Rákóczi u. 37. Házfelügyelőnél dél- j után. ________________ K étszobás, komíortos la- ' kásom elcserélném falusi házért. ..őszi költözés” jeligére a Sallai u. hirde- I tőbe. Éladó 1 kh vegyes mű velési ágú ZÁRTKERTI INGATLAN. Kozármisleny, Kossuth u. 79. Három szoba hallos, luxus öröklakás beköltözhetően eladó. Varga László, Pe­tőfi u. 29. I. em. _____ Ü rög Felsőhegyen 700 el­öl szőlő, pince, présház leiszerelés két részben is eladó Érdeklődni: Pécs, ürög.__SÍrély_u. 22 _______ \ Kettő szoba összkomfortos OTP öröklakás eladó. Meg- j tekinthető: mindennap 5— i ; 7-ig, Kodály Zoltán u. 10. I ; sz. n. 9 ajtó. HARKÁNYBAN családi ház építésére alkalmas HÁZHELY SÜRGŐSEN I ELADÓ. | Érdeklődni: Varga Sándor, Mó- riagyüd, Felszaba- I dulás u. 5, ■ Beköltözhetően eladó, szo­ba, konyha, éléskamra, ^s- i tálló 2000 négyszögöl szán­tóval konyhakerttel, fele terméssel. Mihály Ferenc, Cserdi Szőlőhegy _ 41. i Kettőszobás házrész nagy | kerttel beköltözhetően / el- j adó. Érdeklődni: Pécssza- ■ bölcs. Vöröshadsereg 43. 1 MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttól részletre kapható* VAJTA kárpitos Pécs. Déryné u. 11 Kétszobás, távfűtéses, ssö- | vetkezeti lakas eladó. Ér­deklődni: 2-től 6-ig. Épí­tők útja 19. A. IV. em. 14. Muút mellett szőlő 502 □- öl présházzal, gyümölcs­fákkal eladó a pellérdi he­gyen. .,45 000” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Szentlörinc. Árpád U. 3. sz. kétszobás, kertes csa­ládi ház. melléképületekkel beköltözhetően eladó. Ugyanitt, kisméretű szölö- prés. -daráló eladó. Nagypostavölgyben 450 el­öl telek eladó. Buszmeg­állóhoz közel. ..Rövid időn be: ül” jelige re ármegjelö­lés-e» a Sallai utcai hir­detőbe Kettőszobás, kertes családi ház eladó. Pécsi föbérletet beszámítok. Kozármlsleny, Újtelep. Családi házban szoba- konyha.7 mellékhv,,y »gégék­kel, garázzsal, beköltözhe­tően eladó. Bartók Béla u. 8. Azonnal beköltözhető ház­rész fizetési könnyítéssel olcsón eladó. Miklós u. 14. Házrész 3 szoba, konyha, kerttel beköltözhetően el­adó. Cím: István u. 29/1, Családi ház eladó. Komló, Somágtetö, Damjanich J. u. I. sz. JALATONM ÁRIÁN 131 négyszögöl VIZPARTI UDULO TELEK ELADÓ. „P i h e n é s” jeligére t> Salloi utcai hirdetőbe. 2 szoba-konyhás öröklakás eladó „Cigány csalad előnyben” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Szenlmiklos 5. számú szőlő re.;/.ekoen is eladó. Ér­deklődni: Soriéi Jó&seíné, Nagykanizsa Kazinczy u. 16. Magyariirög Alsóhegyen 432 négyszögöl szőlő, gyümöl­csös, építési engedéllyel, csendes helyen, szép ki­látással eladó. Érdeklődni: 20-526 telefonon 15 órá- tóL Társasüdülőben egyszobás lakrész eladó. Balaton lel­tén vízparton. Pécs, Hu­nyadi u. 51. Végh 13-134. Harkányban épülő társasüdülőben lakrészek előjegyezhetők o Paul 2-es számú Ügyvédi Munkaközösségnél Levélcím.: ,.n<. 7621 Pécs, Kossuth Lajos u. 22. Telefon: 10-535. Kérjen díjtalan tájékoztatót. Fonyódon Mecsek társas­nyaralóban, lakrész eladó. Érdeklődni léhet: Lörlnczi, Budapest, 1027 Erőd. u. 20. Balalonlellén, Várszói út 2. alatt 200 négyszögöl be­kerített telek, gyümölcsfák­kal, új telepítésű cseme­geszőlővel, betegség miatt eladó. Érdeklődni a hely­színen, vagy 7400 Kapos­vár, Zrínyi u. 3. alatt az utcai II. lakásban. SZIGETVAR BELTERÜLETÉN Kossuth L. tér 1. alatti 3 SZOBA Összkomfortos LAKÓHAZAM, mely üzlethóznak is al­kalmas, beköltözhetően ELADÓ. Érdeklődni: ugyanott. Fonyodi dombon (Balaton­hoz, vasúthoz 12 percre) 3 szobás összkomfortos, szép panorámás dQVc-iff kész, lakható villa eladó. Telek­nagyság: 146 négyszögöl. Érdeklődni személyesen: Jutási Istvánnál, Fonyód, FŐ u. 60/a. Eladó családi háa. Gyár- t város. Almos út 19/1. Eladó pellérdi elágazásnál | i 200 uégyszögöl szőlő két- I szintes befejezés előtt álló , hétvégi házzal. Érdeklődni: | este 5—7-1» Pécs Mün- uich u, 14/c. Brázay. Nyugatmecseken telkem fel­ső részét. Jakabheggyel szembe néző hegytetőn I 3x200 négyszögölt részlet- I fizetéssel eladnám. . ötezer i I előleg” jeligére a Bem u. hirdetőbe. , Kétszobás családi ház 400 ; négyszögöl kerttel eladó I I víz. villany ''an. Kökény, : Kossuth u. 66. azonnal be- j költözhető. Érdeklődni: Dó- í zsa u. 6. szám alatt du. ! 4 órától. Vasárnap egész, J nap. Szövetkezeti, vagy garzon j 1 laks'vi vennék ÓIT* ÁT- t VALLALASSAI . 80 000 kp *f | je igere a oem u. u.íu«i.u- : be Eladó Zókon, Arany János j u. 50. sz. családi ház 3 szoba előszoba és gaz.dasá- | ga épülettel, ház alatt pin­ce, villanymotor, daráló, j j körfűrész, 400 négyszögöl j kerttel beköltözhetően el- , adó. Érdeklődni: szomszéd i Iskolában, vagy Péco. Ill j pellérdi elágazás. Állomás ; u. 10. Pap. 310 négyszögöl termoszóló, kis épülettel Kóvágószölo- sön, buszközeiben eüadó. ' Érdeklődni Kövágószölos, I Dózsa György 10, Pécshez közeli faluban lé­I vő szép 3 szobás nagy ; kertes családi ház. sok i melléképülettel eladó vagy i elcserélhető pécsi szővet- I kezet!, esetleg tanácsi két- j szoba összkomfortért. „Ál­landó buszjárat van” jcl- I igére a Bem u. hirdetőbe. | 2 szoba összkomfortos táv- I i üléses, nagy déü erkélyes I lakást adok 220 000 kész- I pénzért a/.onual beköltöz­hető. ..Nyár” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Pataosoti (Makra) 278 p- Ö1 szőlő, barackos fal láz­zal eladó. Érdeklődni: Pécs. Köztársaság tér 4. II. 6. Kcttöszobas szöv. lakás a , második emeleten eladó, j Endresz” jeligére a Bem ] u. hirdetőbe. | 6-os út mellett 384 négy­szögöl terület szölötelepi- j fcésre előkészítve, betegség miatt, sürgősei) eladó. ..Megosztva is” jeligére a I Bem u. hirdetőbe. j 48 éve«, 167 magas, józan I életű, nőtlen szakmunkás saját házzal megismerked­ne házasság céljából ko­moly, nem dohányzó le­ánnyá. vagy asszonnyal, aki otthonába jönne 35— 45 évesig. Egy kiskorú gyermek uem akadály. — „Szeretet, megértés” jel­igére &z ajkai hirdetőbe írjanak. Motor csomagtartók fel- srerelését, varrógépek javítását vallatom. Te­lefon: 21-864. I Figyelem! Diszkeríiések díszkapuk. garázsajtók, épületcsatornázás és bár­milyen szerkezeti munkák azonnal megrendelhetők. Gulyás Gyula, gépésztech­nikus, 7694. Hosszúhetény, Bencze u, 12. i Bútorszállítást, költözést vállalok, Schreer Ottó­dé, Nagy Jenő u. 6. sz. Telefon: 20-270. Kárpitozott bútorok fel- újítását vállalom. Bihar- [ vári kárpitos. Kovács- ' telep, ürögt fasor 37. sz. Telefon: 10-485. TELEVÍZIÓ, mosógép, rádió, centrifuga, por- szivójovítás garancia val. Háthoz megyek. Tel.: 16-083, 16-519. Középiskolai matematika, fizika tanárt keresek. — I ..Különóra” jeligére a Sal- ! lai utcai hirdetőbe. MENYASSZONYI RUHA KÖLCSÖNZÉS, különleges készletből, már 400,— forinttól 1 János utca 11. Megvételre ajánljuk az alábbi gépeket: FAIPARI GÉPEK: C2Ó— 2 típusú univerzális etfejes síélező vastagoló gyaluaép (hajópadló készítésére), ESZTERGAPADOK: 500—2000 mm csúcstávolságig, VILLANYMOTOROK, SZIVATTYÚK, HEGESZTŐ TRANSZFORMÁTOROK. KOMPRESSZOROK. KUKORICADARÁLOK, RS—09 TIP. TRAKTOROK. Foglalkozunk, vili, motorok, gépek, műszerek vétel-eladásával. Műszaki Anyag és Gépkereskedelmi Vállalat Pécsi Kirendeltsége, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 35. Dolgozókat felvesznek iSPGffl AZ ÉPGEP Szállító­berendezések Gyá­ra GYAKORLAT TAL RENJSLKEZÖ ÍVHEGESZTŐKET keres. MAGAS KERESETI LEHETŐSÉGI Jelentke­zés a gyár Vasút utcai portáján. (1346) GYAKORLOTT, gépírni tudó admi­nisztrátort azonnal alkalmazunk. Je­lentkezés: Egészségügyi Szakiskola, Hunyadi út 72. (1347) A ZENGÖALJAI Állami Gazdaság azonnali belépéssel keres a tmk-rész- legéhez viz-, gázszerelő, tcrgoncove- zetö szakmunkást, valamint férfi ser­tésgondozókat. Jelentkezés: Csoko'á- dépusztán, Schmidt Ferenc telepveze­tőnél. (1348) GYORS- és gépírót felvesz a B. m. Gabonofelvásárló és Feldolgozó Vál­lalat pécsi üzeme. Pécs, Felszabadu­lás u. 2. (8894) NŐI segédmunkásokat felvételre ke­res o Pécsi Sütőipari Vállalat. Pécs, Zsolnay V. u. 61. sz. (1345) A KESZTYŰGYÁR 1 st. üzeme — Pécs, Hőerőmű, Barakksor — felvesz egy érettségizett nőt adminisztratív munkakörbe, valamint egy férfit fő­foglalkozású portásnak. (256599) A TANÁRKÉPZŐ Főiskola Gyakorló Általános Iskolája (Alkotmány u. 38.) egy takarítónőt keres levételre. Je­lentkezés az igazgatóságon. (1342) MEZÖGAZDASAGI technikumi vagy szakközépiskolai végzettséggel és gép­járművezetői jogosítvánnyal rendelke­ző férfi munkaerőt körzetellenöri be­osztásba felvesz a Sellyéi Sajtüzem. Jelentkezés a Sellyéi Sajtüzem veze­tőjénél. (8983) NŐI DOLGOZÓK KIKÉPZÉSE - ÁTKÉPZÉSEI Műszaki fejlesztés miatt i mechanikai és modern automata szö­vőgépek kezelésének betonitásáio j 16—30 év közötti női dolgozókat fel- I veszünk. A gyakorlati és elméleti ok­tatás 6 hónap, KIEMELT BETANULOI , BÉRREL) A tanfolyam után a részt- | vevőket mint betanított munkásokat i szakmunkás-munkakörben foglalkoztat­juk. Vidéki dolgozók részére SZÁL­LÁST biztosítunk. A keresetről és egyéb feltételekről levélben részletes | tájékoztatást küldünk. A leveleket, í életkoi megjelölésével az alábbi ! cimre kérjük: PAMUTTEXTILMuVEK 1 Központi Gyára. Munkaeröqazdálko das. Bp. XI., Hauszmann Á. u. 20. 1502 Budapest, 112. of 11. (S452) VEGYÉPSZER Szerelési Igazgotósá- ! go a PÉTFURDÖI MuTR AGY AGYAR nagyberuházási munkáihoz, valamint a leninvárosi Olefinmü szereléséhez felvételre keres gyakorlott csőszerelő, minősített hegesztő, lakatos szekmun kásokat és férfi segédmunkásokat. — JELENTKEZÉS: VEGYÉPSZER, Péti Ki- rendeltség, Péttürdö. VEGYÉPSZER, Leninvárosi Kirendeltség TVK címén. VEGYÉPSZER, Központ: Budopest XV., Mogyoród útja 42. (5888) GAZDASÁGI vezetőt mérlegképes könyvelői vizsgával keres pécsi költ- I ségvetési intézmény/ Pályázni lehel j részletes önéletrajzzal és az eddig betöltött munkakörök részletes meg­nevezésével, 1973. június 1-ig ,, Osz­tályvezető’* jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (1415) NŐI MUNKAERŐKET segédmunka rá és gépkezelőnek felvesz o komlói Köbányo Vállalat. (415837) A BOLYI sajtüzem férfi es női | munkaerőt luzerni munkásnak felvesz. Jelentkezés: Boly, Hunyadi út 5. sz. (1379) TIZENHAT ÉVET betöltött I ó n y o- kot 5zövőtanulőnak felvesz a PTM Angyalföldi Szövőgyár. A be tanulási idő 8, ill. 12 hét, ezen idő alatt kb. a havi fizetés '200 Ft és napi egy forintért biztosítunk ebedet. Későbbiek folyamán jó kereseti le­hetőség a teljesítéstől függően 2500 forinttél. Lakást minimális térítés mel­lett biztosítunk- Jelentkezés írásban a gyár munkaerögazdálkodásán 1138, Budapest, Szekszárdi u. 19—25. (5962) TAKARÍTÓNŐT felvesz az 500. Szak­munkásképző Intézet, -r- Jelentkezés o gondnoknál. Pécs, Rét u. 41. (1421) VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat, férfi és női segédmunkáso­kat azonnali belépés­sel alkalmazunk. Pan­nónia Sörgyár Pécs, Alkotmány u. 94. sz, (1386) A SZENTLÓRINCI ÁFÉSZ pályázatot hirdet a cserdi 8. sz. vegyesboltjához boltvezetői állás betöltésére. — Havi forgalom százezer forint. Szakmai ké­pesítés és tiszta erkölcsi bizonyít­vány szükséges. Jelentkezés SzentJö- I rincen az ÁFÉSZ kereskedelmi főosz­tályán. Munkácsy Mihály u. 3. (1352) A 3. M. TANACS Kórháza felvétel- re keres férfiakat beteghordói és eü. szakközépiskolát végzett lányokat, ápolónői munkakörbe. — Jelentkezés: Pécs Garai u. 1. Személyzeti veze­tőnél. (1353) A VOLÁN 12. sz. Vállalat Mohácsi üzemegysége felvesz azonnali belér i péssel ,,D”-vizsgával rendelkező gép- J kocsivezetöket, valamint szállítóműn* kásokat. — Jelentkezés: Mohács, Szt. István u. 6. sz. alatt. (191920) GYAKORLOTT gyors- és gépírót ke­res felvételre a Pécsi Kertészeti Vál­lalat központja Pécs, Lenin tér 5. sz. (Rét u. 49. sz.). Telefon: 13-088. Jelentkezés a személyzeti előadónál. (1341) KÉT konyhai dolgozót azonnalra fel­veszünk. ÁFÉSZ, Vasutas Klub Pécs, [ Várady Antal u. 7/2. — Fizetés meg- ’ egyezés szerint (256593) GÉPÍRNI jól tudó adminisztrátort felveszünk műszaki osztályunkra. —■ Jelentkezés: MEGYESZER, Pécs, II., Lyceum u. 4. Munkaügy. (198000) FÉRFI fodrász szakmunkásokat azon­nali belépéssel felveszünk.. Jelent­kezni lehet: Pécsi Fodrószipari Válla­lat, munkaügy. Irányi Dániel tér 9. szám. (197001) KÖML»VES, bádogos, fűtésszerelő, festő, villanyszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat felveszünk. Csak pécsi munkahelyekre.. Pécsi Építő é* ; Tatarozó Vállalat. Pécs, Tímár u. 23. (256568) ÉPÜLETGÉPÉSZ »agy gépésztechni­kust, valamint gáz- és vizvezetéksze- relö szakmunkásokat felvesz a Pécsi Épületszerelő és Karbantartó Ipari i Szövetkezet. Pécs. Kossuth L u. 63. (197992) A GORCSONYI 1. st. Téglagyár fel­vesz érettségivel rendelkező, tényle- 1 ges katonai szolgálatot letöltött fiata­lokat speciális durvakerámiai munká­ra. Két hónapi betanulási idő alatt 8 forintos órabért biztosítunk. —• A szakma elsajátítása után a kereseti lehetőség jő. (197993) PÉCSI VALLALAT beruházási cso- • portvezetői munkakörbe beruházási I gyakorlattal rendelkező mérnököt ke- I rés felvételre. Jelentkezéseket ,,EIÖ- ! készítés” jeligére kérjük leadni a Sallai utcai hirdetőbe. (197002) ÉRETTSÉGIVEL rendelkező női dol­gozókat keres felvételre adminisztra- 1 tiv munkakörbe a Kesztyűgyár Köz­ponti Gyáregysége. —* Közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkezők előnyben. Jelentkezés a személyzeti előadónál; Sörház u. 36. I. emelet 1 101. (197994) A TÉGLAIPARI Vállalat Görcsönyi i 1, sz. üzeme felvesz három ,,D”-viz»- i gávol rendelkező gépkocsivezetőt. — j Jelentkezés az üzemvezetőnél. (197995) A BARANYA—TOLNA megyei Tég- ■ Inipari Vállalat egy takarítónőt és egy munkásellótósi előadót felvesz. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osz­tályán, Pécs, Mártírok útja 12. sz. (197996) A TÉGLAIPARI Vállalat Görcsönyi , 2. sz. Üzeme felvesz 2—3 munkaerő- ! vei rendelkező családot, akik már a | téglaiparban dolgoztak, kemencemun- 1 kára. Részükre lakást biztosítunk. — 1 Jelentkezés az üzemvezetőnél, í (197997) * FELVESZÜNK férfi és női munkaerőt I betanított munkára, valamint üzemi gépkocsira rakodókat. — Pécsi Fa- I ipari Szövetkezet, Pécs, Rózsa Ferenc u. 20/1. (Bejárót a Zólyom utca fe- I 161.) (197999) FIGYELEM! Aratáshoz, silózáshoz időben szerezze be a Baranya megyei AGROKER Vállalatnál kapható alábbi áruféleségeket: GABONASZSAK (kender-juta) 56x122-es FÓLIA 0,15 mm-es 4.20 lm BALAZODROT 8.50 lm BÁIAZOZSINEG (import) 12.00 fm »-élességben EZEN ÁRUFÉLESÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN KAPHATOK BARANYA MEGYEI AGROKER VALLALAT PÉCS, MEGYERI UT 64. SZÁM. ÜGYINTÉZŐ: KERNER ADAMNÉ. TELEFON; 11 255. ' j

Next

/
Thumbnails
Contents