Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-23 / 130. szám

4 DUNANTOll NAPLÓ 1973. május 22. 1973. MÁJUS 22 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából JÚLIA nevű kedves olvasóinkat * A Nap kél 3.59, nyugszik 19.23 órakor. — A Hold kél 23.24, nyugszik 8.07 órakor. msmmi Felejthetetlen klubdélután 20-án, vasárnap tartotta a Pécsi Nevelők Háza Kamara­kórusa Baráti Köre ebben az évadban utolsó klubdélutánját. A műsor két — egymástól el­ütő s érdekes módon: hangula­tilag egymást mégis erősítő — részből állott. Az első részben Tóm László négy gyönyörű dia­sorozatot vetített: Vivaldi „Négy évszakjából az ősz-tétel, „Ter­mészet”, „Vizek” s betetőzésül „A ,pécsi székesegyház", amely utóbbin egy évig dolgozott. Tóm stílusos zenei aláfestéssel kíséri egy-egy téma körül cso­portosított, művészlélekről valló képeit. Ezzel mintegy korunk komplex művészeti irányzatát eszményesíti, amely komplex művészet a zene és képzőmű­vészet összehangolásával egy­forma mértékben foglalkoztatja a szemet és fület. Szünet után Sass Dezső zon­gorajátékában gyönyörködhet­tünk. Több, mint hatvan év óta Sass meg a zongora hűségben összeforrott két jóbarát. A leg­nemesebb tiszti hagyományt ápolja zongorázásával, amely­ben teljesen eltűnik a techni­ka, mint ahogyan a rendező munkája is akkor a legjobb, ha nem vevődik észre. Ez a játék maga a tökély. Ha megkérdez­nék, mi az abszolút tökéletes­ség, azt felelhetnék: Sass De­zső zongorajátéka. Hangszerén k,önnyedén uralkodik, anélkül, hogy rabszolgájává tenné. Ré- sgi, nagy formáját is túlszárnyal­va, adta elő két terjedelmes számból — Händel: Chaconne. Mozart: Fantáziaszonáta — ólló s egy féltucat ráadással1 megtetézett műsorát, ismert jo­viális modorában, amely sze­rénységét tükrözi. Művészeté­nél csak ez még nagyobb: sze­rénysége. A Händel-műben leg­inkább a halk ismétléseket él­veztük, Mozart művében pedig art a bátran alkalmazott széles dinamikai skálát, amit azért hallhatunk oly ritkán, mert a köztudatba beleivódott tévhitek között ott találjuk a mozarti ze­néről kialakult nézetet: csipke- finom zene, korának, a rokokó­nak megtestesítője. Miért? A rokokó emberének nem voltak indulotbullómzásai? Az fabáb volt? Harmadik fellépése ez már azóta, hogy újra folytatja nyil­vános hangversenyezését, káp­rázatos memóriával. Szeretnék, ha mindenki átérezné, mekko­ra értéket képvisel, hogy Pécs nagyvárosi rangját az ő tevőle­ges ittléte Is emeli, beleértve zeneköltői és műfordítói mun­kásságát Isi Közreműködése a legméltóbb záróakkordja volt az évad klubdélutánjainak. Veress Endre Gspkocsi-nyereménylietét­könyv-sorsolás Salgótarjánban Az Országos Takarékpénztár május 25-én és 26-án Salgótarjánban, a Jó­zsef Attila megyei művelődési köz­pont színháztermében rendezi a gép- kocsi-nyereménybetétkönyvek idei má­sodik, sorrendben 48. sorsolását. A sorsoláson az 1973. január 31-ig vál­tott és április 30-án még érvényben volt .“TíO és 10 000 forintos gépkocsi- nyerei. ^nybetétkönyvek vesznek részt. A húzás első részét, a vidéken vál­tott betétkönyvek sorsolását pénteken délután 15 órai kezdettel tartják. Szombaton reggel 9 órai kezdettel pedig a Budapesten váltott betét­könyvek nyereményeit sorsolják. A kétnapos húzáson összesen 594 gép­kocsi talál gazdára, s ezzel az eddig kisorsolt nyereményautók száma 13 630-ra emelkedik Az 5000 forintos betétkönyvekre összesen 415, a 10 000 forintosokra 179 autó Jut. A vidéken váltott qépkocsi-nyereménybetétkőny- vek tulajdonosai között 334, a buda­pestiekére pedig 260 személyautót sorsolnak ki. Az összevont nyeremény­listát a május 27-i lapok közük. ♦ — Csuka Zoltán, a Pécsről Budapestre elszármazott neves magyar költő összeállításában „Csillagok és szívek” címmel megjelent déli szomszédunk, a szlovén nép lírájának háború utáni termését bemutató kötet. Az elmúlt negyedszázad leg­szebb, legjellemzőbb alkotásait több mint ötven magyar költő tolmácsolja a kötetben. — Ifjú fizikusok országos ta­lálkozója lesz Egerben július 24. és 30. között. Ezúttal másodszor rendezik meg a fiatal fizikusok találkozóját Magyarországon. — RATONYI RÓBERT megbetege­dése miatt elmaradt a hétfő estére hirdetett szigetvári és harkányi mű­sor. A p. m. Vendéglátó Vállalat —• a közönség előtti hitelének megóvása érdekében — a javasolt helyettesítő művésszel a műsort nem fogadta. — A BARANYA HEOYEI ÉLELMI­SZER KERESKEDELMI VÁLLALAT K O M L O N . a PETŐFI TERI ÉLEL­MISZER ÁRUHÁZBAN MA DÉLUTÁN 16 ÓRÁTÓL 18 ÓRÁIG DÍJMENTES KÓSTOLÁSSAL EGYBEKÖTÖTT ÁRU­BEMUTATÓT RENDEZ A „ZAMAT" KEKSZ- ÉS OSTYAGYAR KEKSZ- ÉS LINZER FÉLESÉGEIBŐL. VALAMINT AZ OJ „CSEMEGE" KAKAÓBÓL. MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT SZÍVESEN LATNAK AZ ÁRUHÁZ VE­ZETŐI ÉS DOLGOZOL (x) ♦ Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: főként nappali felhőképződés szórványos zá­porral, zivatarral. Mérsékelt, a nap­pali órákban megélénkülő déli, dél­nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 9—14, legma­gasabb nappali hőmérséklet kedden: 22—27 fok között. Távolabbi kilátások péntek regge­lig : időnként megnövekvő felhőzet többfelé záporral, helyenként zivatar­ral. Legalacsonyabb hajnali hőmér­sékletek 11—16 fok között. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 3 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várhatá. MA DÉLUTÁN 4—6-IG A telefonnál Ma a gyermekes szülőké a 10-057-es telefonszámunk. A gyermekek elhelyezésével, orvosi ellátásával, iskolai felvételével, nyári foglalkoz­tatásával és a gyermekvéde­lemmel kapcsolatban várjuk olvasóink kérdéseit, javasla­tait. A telefonnál dr. Farkas Gábor főorvos, a Gyermek­ideggondozó Intézet vezető­je, Fenyves Alajos, a Városi Tanács művelődésügyi osztá­lyának testnevelési szakfel­ügyelője, Fenyvesi Mihályné Pécs városi óvodai felügyelő, Sárdi Mária, a Városi Tanács művelődésügyi osztályának általános felügyelője, dr. Sulyok Endréné, a Városi Tanács gyámügyi főelőadója, dr. Várbíró Béla, a Központi Nő- és Gyermekvédelmi In­tézet igazgató főorvosa. Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 323 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 151-et Trabant Limousine típusból -adtak ki. A gép­kocsik előjegyzési sorszámai kezők: a követ­Trabant Limousine 47 710 Trabant Combi 6 748 Trabant Limousine Hykomat 1 176 Wartburg Limousine 19 829 Wartburg de Luxe 16 548 Wartburq de Luxe tolátetős 953 Skoda 100 37 539 Skoda Coupé 287 Moszkvics 412 32 319 Moszkvics Combi 769 Polski FIAT 1500 5 029 Zaporozsec 14 715 Zsiguli (Budapest) 24 251 Zsiguli (Debrecen) 12 514 Zastava 2 905 ♦ — Baráti találkozó az NDK- ban. Baranya megyei fiatalok is részt vesznek azon a három napos baráti találkozón, ame­lyet a X. VIT-re való felkészülés jegyében rendeznek az NDK- ban dolgozó magyar fiatalok KISZ-szervezetei a Cottbus me­gyei Knappense partján június 9-től 11-ig. — Pécsi középiskolásokkal találkozik ma, május 22-én dél­után 5 órakor dr. Szederjei Ákos, a budapesti Állatkert fő­igazgatója az Asztalos János kollégiumban tanulókkal be­szélget. Az író-olvasó találkozón a híres Afrika-kutató főigazgató afrikai vadászélményeiről, kuta­tásairól és készülő új zoológiái könyveiről is beszámol. — Felhívjuk kedves vásárlóink fi­gyelmét, hogy a tej üvegpalackok­ban történő árusításáról áttértünk a fóliás tej árusítására, ezért az üveg­palackokat a forgalomból kivonjuk. Kérjük, hogy az 1 ős 1/2 literes üveg­palackokat legkésőbb JÚNIUS 15-ig boltjainkban szíveskedjenek visszavál­tani, mivel a fenti határidő lejárta után betétdíjat nem áll módunkban visszatéríteni. B. m. Élelmiszerkeres­kedelmi Vállalat. (*) — Pécs megyei város Tanácsa VB I. kerületi hivatal Igazgatási osztá­lya a Pécsi Állami Gazdaság beje­lentése alapján felhívja a lakosság figyelmét, hogy 1973. május 22-től május 28-ig Danicz területrészen le­vő gyümölcsösben a gazdasáq Ult- rocid szerves foszforsav^ hatóanyag tartalmú szerrel permetezést végez. A felhasználósra kerülő szer ember­re, állatra és niéhekre veszélyes. Mérgező hatását 21 napig megtartja. Nagy a forgalom a pécsi új televiziótorony presszójában, illetve kilátójában. A hétvégeken csak hosszú sorban állás után lehet feljutni a több mint 70 méteres magasságba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Mecsek-vidékre és Dél-Baranyára. Fotó: Erb János — «- ■■■■ — — Békegyülést rendez ma délután 5 órai kezdettel Pécsett, a Hazafias Népfront Budai I. körzeti bizottsága és a Budai I. pártalapszervezet a Liszt Ferenc hangverseny-teremben. — Tésztagyártás bérmunká­ban. Az UNIVERZUM Szövetke­zeti Vállalat és a Zombori AG- ROSAVES cég és az Újvidéki Danubius Tésztagyár között megegyezés született, miszerint a jugoszláv vállalat idén két­száz tonna különböző formájú levestésztát szállít Baranyába. Az alapanyagot a Gabonafel­vásárló és Feldolgozó Vállalat szállítja Újvidékre. — Petőfi emlékház Sárszent- lőrincen. Sárszentlőrinc Tolna megyei községben Petőfi emlék­házat avattak vasárnap. A Sió menti községben csaknem két esztendőt töltött el a költő 1831 őszétől 1833 nyaráig. — Vízhiány csőtörés miatt Tegnap, a délutáni órákban vízhiány volt Pécsett, a meszesi Bródy Sándor és Krúdy Gyula utcákban. A csőtörést — a Víz- és Csatornaművek dolgo­zói - az esti órákban megjaví­tották. — A nyári színjátszó-karnevál megrendezésére az idén július 12. és 15. között kerül sor Eger­ben. A színjátszó-karneválon — többek között — a pécsi Bó­bita-együttes is fellép majd. — A Centrum Aruház munkaruházati Boltja — Pécs,. Sallai u. 8. (x) I Ingyenes jogi tanácsadó A Dunántúli Napló szerkesz­tősége május 23-án, szerdán délután 5-töl 6 óráig jogi ta­nácsadást tart Sásdon a Mű­velődési Központ ifjúsági klub­helyiségében (Szabadság utca 11.) A tanácsadás díjtalan. ♦ Kocsma az autóbuszon Zsúfoltság a május 17-én es- te 7 órakor Pécsről Mohácsra induló autóbuszon. A gyorsjá­rat utasai zömmel diákok, akik hangoskodva sörözgetnek. Az egyik fiú — akinek nyilván meg­ártott az ital — kétségbeesetten megnyomja a jelzőcsengőt, sej- nos már késő ... Az utasok méltán háborod­nak fel a kellemetlenség lát­tán. Az esettel kapcsolatosan fel­merül a gondolat: feltétlenül szükséges-e az autóbusz-büfék­ben szeszesitalt árusítani? - de ha már tartanak sört, miért szolgálják ki a diákokat? o4-o5-4I7 Gyorsan hajtott — az árokba bu­kott. Balózsovics György kovácshidai lakos május 19-én, szombaton éjsza­ka Kovácshida felé közlekedve gyor­san hajtott motorkerékpárjával és az útkanyarban kisodródva az árokba bukott. Balózsovics György és fele­sége súlyos sérüléseket szenvedett. * Halálos gyermekbaleset Vasárnap délután Pécsett a Szigeti út 6. szá­mú ház előtt figyelmetlenül szaladt ót az úttesten Végh József 5 éves kis­fiú és az arra haladó — Gergői Sándor rózsafái lakos által vezetett — személygépkocsi elütötte. A kisfiút súlyos, éietveszélyes állapotban szál­lították a mentők a pécsi Gyermek- kórházba, ahol belehalt sérüléseibe. •k Vezetői engedély nélkül motorozott. Radvo Mihály 19 éves romonyai la­kos vasárnap este — Horváth Nándor motorkerékpárjával — vezetői enge­dély nélkül motorozott Ellendrő! Ro- monya irányába és egy balra ívelő útkanyarban kisodródva fetbúkott. Radva Mihály nyolc napon túl gyó­gyuló súlyos, életveszélyes, utasa, a | 16 éves Liczki Erzsébet romonvai 'a- kos ugyancsak súlyos sérüléseket szenvedett. ‘ Gyalogost gázolt az ittas motoros. Korbeák Ferenc pécsi lakos szombat éjszaka ittas állapotban Üjpetre irá­nyából Pécs felé közlekedve még a község belterületén elütötte Zsoldos Mihály kozármislenyi lakost, aki a baleset következtében súlyos, a mo­torkerékpár vezetője pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. k Lezárt sorompónak hajtott. Haraszti Sándor vasárnap hajnalban ittas ál­lapotban Szentlőrinc irányából Tarcsa- puszta felé közlekedve motorkerékpár­jával nekihajtott a régi 6-os úton lévő 11-es vasúti örház lezárt sorom­pójának. A baleset következtében Haraszti Sándor súlyos sérüléseket szenvedett. * k Háromszázezer forint értéket men­tettek meg. Vasarnap este a peliérdi Új barázda Termelőszövetkezet köz­ponti telepén — a száritó üzem pi­hentető helyiségében — beizzott mint­egy 100 mázsa lucernaliszt. A pécsi tűzoltók és a helyi önkéntesek — az azonnali beavatkozással — mintegy 300 000 forint értéket mentettek meg a pusztulástól. A tűz keletkezésének okát vizsgálják. 7. Legalább a lábammal elérné­lek, már mindenki tátott szájjal csak téged néz, hát szabad ezt?, rendőrség, tisztelt rend­őrség tessék leállítani a for­galmat odakinn, ha megállunk megáll a golyó is, zsupsz, el­kapjuk, nem fog itt gurulgalni összevissza.- Vegye fel - hallatszott az őr, korán elhízott, fiatal férfi hangsúlytalan felszólítása.-. Igenis. - Kicsi lendülettel állt fel, a fejét beverte a kocsi tetejébe. — Kérem. Tessék ideadni. A isebek. Mi van a zsebében? Ki­fordítani. ­Négy-öt ugyanilyen golyó koppant a földön, gurultak sza­naszét. A többiek nevettek. Az őr látta, itt a tekintélye a tét. Amint Kicsi utánukhajolt, visz- szaparancsolta. Az autó — ta­lán most érhetett ki az ország­úira - felgyorsult. A golyók megvadult táncba kezdtek, ösz- szekoccantak az egyenes desz­kán. a lábuk alatt. Szórakoztak rajta. — Hogy került ez magához? — Behozták. — Ki hozta be? — Anyám. — Nem világosították fel az idevonatkozó előírásokról? — De igen. — Akkor miért hozta be? — Csak. — Erre visszatérünk még. — Térjünk. — Ne szájaljon. — Igenis. Hideg lett körülöttük a leve­gő. A kipukkanni készülő neve­tés abbamaradt, hogy a félho­mállyal eggyé váljon. Eszükbe jutott, hol vannak, ez itt más­milyen világ, mint amiben ed­dig éltek. Mint akik egy pilla­natra nem értik a szigorúságot, de aztán hirtelen visszahullnak abba a tompa érdektelenség­be, amely egyeseknél később, a szabadulás után sem oldódik fel, talán többé soha. Kicsi, mindenesetre nagy dolgot vitt véghez azzal, hogy kizökkentet­te őket ebből az állapotból, ha csak rövid időre is. Kapelláró nézte a fiút, meg­próbálta kitalálni, miért kerül­hetett ide, hiszen kölyök még, mutál a hangja, ezt egyszavas feleleteiből, amiket az őr kér­déseire adott, első pillanatban halloni lehetett. Most hagyhat- , ta el az iskolát, olighogy növés-1 nek indult, kezei, lábai nagyok, a teste ványadt, egészen kisfi­ús, hosszú sovány arcában csak az orra nőtt meg, ez látszik az egészből, meg a balarcán hú­zódó forradás, hal szerezhette a kis hülye, ilyen korán? Ki az, aki nem vigyázhatott ró, talán az Anyja, aki most acélgolyókat küldözget neki, persze szegény gyerek mivel játsszon a sitten? Egy szobába, egymás mellet­ti ágyakra kerültek. Kapelláró látta, hogy Kicsi rokonszenwel néz rá, magában azzal magya­rázta ezt, talán a korkülönbség miatt, vagy a pillantására em­lékszik, amikor ősszenéztek az őr ingerült tekintete Fölött, tel­jesen önkéntelenül, azok néz­nek így egymásra, akiket vala­mi természetes szövetség tart össze, a közös kiszolgáltatott­ság, a bűntudat, de nem tud­ják még, a számukra merőben új és ismeretlen helyzetben, hogy mi fog ebből kisülni, jó-e vagy rossz, jónak úgy lehet. csak a társkeresés Indokolt igé­nye mondható benne, az ösz- szenézés biztonságot adó me­lege, ma az őr hátamögött, s holnap... Mit kell érteni a börtönben az alatt, hogy hol­nap? Tulajdonképpen csodálkoztak, hogy a szoba — szoba volt és nem cella, és a fekhely nem prices, hanem maträcos vaságy. Keringtek ugyan szóbeszédek a szigorítottról, akik azt megjár­ták, azokat a többiek tisztelete vette körül, a tekintetük láttán a félelemből eredő tisztelet. — Te miért vagy itt? — kér­dezte Kapelláró, az első kínál­kozó alkalommal, nem sokkal a megérkezésüket követő es­ték egyikén. Kicsi mintha már várta volna a k^-'-’ást. Halkan beszélt és kérdéssel kezdte ő is. — Hallottál az Orgonás ban­dájáról? — Nem én! (Folytatása következik) * UjuMw-i? Pécsi fórum A héten aztán igazán nem panaszkodhattak a tévére a lel« kés pécsi lokálpatrióták I Mond­hatjuk, a képernyő velünk volt tele... A készülékek előtt pe-. dig — reméljük — ott szoron­gott a város apraja-nagyja ... Alighanem kiváltképpen a város atyái és mamái drukkol­tak a sikerért, de bizonyára aa apróbb polgárok szíve is össze­szorult az izgalomtól. Hát hogy­isne drukkoltunk, szorongtunk; izgultunk volna, hiszen hiába több mint tíz esztendős már ha­zánkban a televíziózás, a ka­merának méq mindig rendkívüli a varázsa, s egy ország szeme láttára beszélni, szerepelni -« torokszorító, nagy felelősség! És milyen ügyesen, milyeii szépen, milyen okosan szerepel­tünk! Már az adásban is hány­szor hallottuk: „Nagyon ügye­sen válaszoltatok! Megdicsér­lek benneteket!" De már az ele. jén milyen szépek voltak a pé­csi képek! A rendező és az ope­ratőr a lényegre tapintott, ami. kor a régi és az új Pécs szem- beállításából indított. Kopott, düledező, apró, földszintes há­zacskák, kopár, szomorú tűzfa­lak, aztán mellettük, felettük a nagyszerű újak, egyre több és több emelettel, közben modern szoborcsoport és virágbaborult májusi bokrok, aztán a kame­ra lassan felkúszik a hegyge­rincen és megállapodik o tévé­tornyon ... Dehát a lényeg mégiscsak a sok szépen fogalmazott, frappáns és célratörő kér­dés és a sok ugyancsak tömör, fegyelmezett válasz. Az efnber legszívesebben az összes ap* róbb-nagyobb nevet felsorolná, ha tudná, a kedves és okos Istiket, Pistiket. Jóskákat, Imiket, Lacikat, Bélákat, aztán az ap­ró szoknyácskás Éviket Vikiket, Ágikat, Góbikat, — lehet, hogy a felsorolás egészen pontatlan, A „pécsi kísérlet" jól sikerült, büszkék lehetünk rá- S különö­sen büszke lehet a műsor min­den alkotója és résztvevője. Igaz, hogy a Pedagógusok fó­ruma — nyilvánvalóan egy pil­lanatig sem volt kétséges aa olvasók előtt, hogy erről a mű­sorról van szó — ezúttal vasár­nap kora délután került adásba, de ez semmit sem von le érté. kéből. A Természetismeret korszerű általános iskolai oktatásának alapelveit és a „pécsi kísérlet’’ lényegét dr. Marx György aka­démikus foglalta össze, a mű­sort a kísérlet pécsi vezetője dr. Pálffy Györgyné, a Tanár­képző Főiskola tanára irta. ő ismertette a módszer felépítését, majd egy-egy alsótagozatos osztály órájából láttunk rész­leteket. A Jókai utcai iskola 1. osztályában dr. Mihály Sándor- né tanárnő a folyadékok meg­figyelését tanította, kiváló szak­értelemmel, kedvesen és közvet­lenül. Az eredményesen sze­replő osztály a kísérlet végér» látható élvezettel fogysztotta el a megvizsgált folyadékok néme­lyikét; a málnaszörpöt és a mézet. (Felnőtt műsoroknál is követendő példa!) Másodikoso­kat a 39-es dandár úti isko­lában láttupk. ök — Deli Má- tyásné vezetésével — térfogat­méréssel foglalkoztak. Azok a nebulók, akik az itt tapasztalt szakértelemmel nyomogatták víz alá-hurkapálcikájukkal a citro­mot, s olvasták le gondosan a a vízszlnt emelkedését, bizonyá­ra bölcsebben és nagyobb át­éléssel éneklik majd néhány év múlva a régi diák nótát: „Min­den vízbe mártott test, kisán- gyalom, a'súlyából annyit vesit, kisangyalom, amennyit a... stb.” Harmadikosokkal és negyedi­kesekkel a Gyakorlóban talál­koztunk, dr. Dómján Károlyné és Bujtár Józsefné óráján. Az előbbin az elektromos kölcsön­hatásokról, az uíóbbin pedig a relatív mozgásról kaptunk lec­két a gyermekektől. A kriti­kusnak legfőképpen „O-bácsi” tetszett, aki „mindig igázat mond és mindent magához vi­szonyít", de oz is megragadta figyelmét, hogy feladatmégOl- dás közben finom hárfamuzsika szólt. Mindezekről ugyanis a kriti­kusnak egy másik pécsi műsor is eszébe jutott, amelyről azon­ban főként helyszűke miatt... terjedelmi okokból ... továbbá mivel nincs több hely a hasá­ban .. egyszóval erről ezúttal kényte ... Szederkényi Ervin V t

Next

/
Thumbnails
Contents