Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)
1973-05-19 / 126. szám
to DUN ANTOLI NAPLÓ 1973. méjus 19. 75 éves Pécsett a köztisztasági tevékenység Á Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó V. — Kiváló vállalat Vállalatunk 1962-ben elnyerte a Kiváló Vállalat címet, négy évvel később miniszteri dicséretben részesült, most pedig eredményes munkánkkal ismét kiérdemeltük az ÉVM és a HVDSZ által adományozott „Kiváló vállalat" címet. Az ünnep jelentőségét számunkra kétszeresen is aláhúzza, hogy 75 esztendeje született meg Pécs első köztisztasági szabályrendelete. s 25 esrtendeje alakult meg vállalatunk jogelődje, a Pécsi Köztisztasági Községi Vállalat. Azóta városunk köztisztasági szolgáltatása nagyot fejlődött, s vállalatunk a közterületek tisztántartásán, a háztartásokban keletkező szemét össze- zgyűjtésén túl a város úthálózatának karbantartásával is foglalkozik. Alapvető célkitűzésünk, hogy a város lakosságának kommunális szolgáltatási igényét minél jobban és minél korszerűbben elégítsük ki. 1972-ben elért eredményeink mindenképpen igazolják a Kiváló vállalat cím elnyerésének jogosságát. Az előző évhez viszonyítva 26 százalékkal növeltük árbevételünket, ugyanakkor termelékenységünk 20 százalékkal emelkedett. Vállalati ered- 'ményünk 35,5 százalékkal haladta meg az előző évit, s jelentősen emelkedett dolgozóink átlagkeresete is. Az előttünk álló feladatok közül néhányat ki kell emelni. Növelni akarjuk a pormentes szemétgyűjtés arányát. A közterületeken egyre nagyobb számban parkoló gépjárművek nehezítik az utak tisztítását, ezért technológiai változtatásra van szükség, s az eddiginél nagyobb arányt kell kapnia a mosásnak és a gépi seprésnek. Az utak TMK-szerű karbantartását széles körben kell alkalmaznunk. Mindez pénzbe kerül, a jó köztisztaság mégsem csak pénz kérdése. Nagyon fontos a lakosság megértő együttműködése is, mert nagyrészt evői függ, hogy városunk szebb és tisztább legyen. <S=^‘ Útfenntartás Teljesen gépesítik a pécsi utak karbantartását Csaknem 400 km annak az úthálózatnak a hossza, amelynek karbantartásáról a vállalatnak kell gondoskodnia. Útjaink, utcáink állapota ismert. Az úttesteket annak idején a korabeli forgalmi igényeknek megfelelően építették ki, ez pedig ma már semmiképpen sem felel meg a követelményeknek. Nagy súlyú járművek járnak útjainkon, a rongálódás elképesztő méreteket ölt. A vállalat műszaki szakemberei megállapítotok, hogy foltozgatással. a kátyúk betömködésével semmire sem lehet jutni, ez a módszer nagyon drága és hatástalan. Ebből a felismerésből fakadt az a célkitűzés, aminek megvalósítására összpontosítja minden erőforrását a vállalat. Tavaly létrehozták az új aszfaltkeverő üzemet, ahol két C—12-es berendezés óránként 24 tonna aszfalt termelésére alkalmas. (A régi berendezéssel mindössze 3 mázsát gyárthattak!) Új gépjárművek beszerzésével biztosították a gyártott aszfalt gyors kiszállításának a lehetőségét is. Földmunkagép könnyíti az útépítő munkások sok munkáját. A láncból most már csak egyetlen szem hiányzik: o finisher. Az utakon az aszfalt bedolgozása még mindig kézi erővel történik, ez pedig aligha nevezhető hatékony módszernek. A vállalat ebben az évben megvásárolja az utolsó láncszemet jelentő finished, a kiválasztott típus alkalmas aria, hogy a szűk pécsi utcákon is használják. A gép segítségével folyamatosan új aszfaltszőnyeggel láthatják el Pécs útjait, ez pedig nagymértékben növeli a közlekedés biztonságát is. A teljes géplánc kiépítése után már nem a vállalati kapacitáson múlik, milyenek a pécsi utcák, hanem a Váiosi Tanács pénzügyi lehetőségeitől. Kitüntetettjeink Közterület-tisztítás A ,,Kiváló Vállalat” cím elnyeréseket vállalatunk dolgozói közül az eiabbiak részesültek kitüntetésben, A .,Vállalat Kiváló Brigádja” címet s Dózsa szocialista brigád nyerte el, e brigád vezetője — Molnár József — az Építőipar kiváló dolgozója lett. A kitüntetett brigád tagjai: Baranyai József, Bökös Ernő, Farkas Pál, Laisz Ernő es Sziráczky Mihály TMK-szere- tók és Pály Gáborné adminisztrátor. Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptak : Dergecz Ferencné, Fábián JcnÖnó, Gertner Jánosné, Komáromi Jánosné, Laczkovics Jánosné, Lukács Ferencné, Schváb György- né és Takács Béláné takarítónők, Ek- lics Jánosné takarító-ellenőr; Riszt Lőrinc és Tóth Géza kártevőirtók ; Böhm László, Goják Mihály» Sági József és Varga János gépkocsivezetők; Balogh István, Tóbl Sándor és Várszegi János TMK-szerelők; Bog- dány Vendel, Kemény István, Orsós János és Varga József szemétszállítók; Szamácz Ferencné pénzbeszedő; Dömse Adóm, Gódi György, Hantos/ hón, Horváth Mihály és Kasza János útépítők; Benácsi Ferenc, Gáspár Lajos, Kovács Mihályné és Szordell József né úttisztítók; Hentz János és Homik Tibor üzemvezetők; Elekes Domonkos és Lechmann Gyula tervezők, &yitnésl László Igazgató, Pfeffer Elemér főmérnök, Ujváry Imre főkönyvelő. Fürtös Józseiné főművezető, Hornberger fmréné személyzeti előadó, Kertész György né bérelszámoló és Bajor Zoltánná adminisztrátor. Áz ember és a gépek együttes erőfeszítése A vállalat közterület-tisztítási tevékenységének eredményességétől függ Pécs tisztasága. A város tisztántartásában azon- . ban feltétlenül számít a lakosság aktív köireműködésére is, hiszen a Városi Tanács köztisztasági rendeletének betartása minden pécsi polgár érdeke és kötelessége. A nagy kiterjedésű városban 985 ezer négyzetméter közterületet kell tisztán tartani, ez pedig egy évben 7 millió forintba kerül. A naponta tisztított terület nagysága a korábbi 334 ezerről 836 ezer négyzetméterre emelkedett, s ebből 535 ezer négyzetmétert már géppel tisztit a vállalat. A város területén jelenleg 5 darab Pú—20 típusú szovjet, valamint 2—2 darab Verro-City és Rapid-City utca- J seprőgép dolgozik, elsősorban I a nagyforgalmú közutakon. Rendszeresen járják az utcákat a mosókocsik, amelyek ma már a korszerű úttisztítás nélkülözhetetlen eszközei. A nagynyomású vízsugárral könnyen, gyorsan le lehet takarítani az utakat. A korszerű eszközök mellett nélkülözhetetlen az emberi munka, hiszen a gépeket nem lehet mindenütt használni. A város tisztántartásához 130 úttisztítóra lenne szükség, a nagymértékű munkaerőhiány miatt ennek a fele sincs meg, mindössze 60-an dolgoznak ebben a munkakörben, ami ma már nem tekinthető lenézett munkának. A kevés úttisztító munkás nagy erőfeszítéssel tudja ellátni feladatát, a vállalat nehéz munkájukat anyagilag is elismeri. A város területén tavaly 500 utcai szemétgyűjtőt helyeztek el, ezek közül pillanatnyilag sajnálatos módón csak 300 található az utcákon. Sokan vannak, akik erőfitogtatással tönkreteszik a szemétgyűjtőket, s ezzel nehezítik a város tisztántartására irányuló erőfeszítéseket. A vállalat ebben az évben újabb 500 szemétgyűjtőt helyez el a pécsi utcákon. Síkosság-védekezés URH-lónc és ismét magnéziumklorid Minden évben komoly gondot jelent a télre valófelkészülés. Néhány esztendeje hatásos Szemétszállítás Közterület-felügyelet Évi 150 ezer köbméter szemét gyűjtése A tiszta városért és szállítása — világszínvonalon Világszerte mind nagyobb gondot jelent a napról napra keletkező és mind nagyobb mennyiségű szemét összegyűjtése, elszállítása és kezelése. Vannak nagyon korszerű — és természetesen nagyon drága — módszerek. Ilyen pl. a csővezetékekben pneumatikus úton történő szemétszállítás és a szemét elégetése. Pécsett hasonló módszerekre nem gondolhatunk, a jelenleg alkalmazott szemétgyűjtési és szállítási módszer viszont — ezt dicsekvés nélkül mondhatjuk — világ- színvonalú. A nálunk használ» 1,1 köbméteres tartályokhoz hasonlókkal a hazai és külföldi nagyvárosokban egyaránt találkozhatunk. A vállalat most azt o célt tűzte ki maga elé, hogy Üjmecsekaljo és Meszes mellett más városrészekbe is bevezesse a konténeres szemétgyűjtést. Másik fontos célkitűzés, hogy 1974-től Pécs lakosságának 95 százalékától rendszeresen elvi gyék a szemetet. Jelenleg már mintegy 40 ezer lakásból szállítják el a szemetet, az évi „termés” pedig eléri o 150 ezer köbmétert. Ilyen tömegű s/e mét elhelyezése is rendkívüli gondot jelent. A Buzsáki Imre úti telep — ez most mór biztos — 1973—74 telén megtelik, attól kezdve oda már nem szállítanak többé szemetet. A jelenleg is használt nagybányaréti völgyi marad a város egyetlen szeméttelepe, ez viszont akkora, hogy az ezredforduló utón is befogadhatja még a Pécsett termelődő szemetet. Cl] szemétgyűjtési módszerekkel is kísérletezik a vállalat. Ezek egyike a fóliazsákos gyűjtés. A kísérletet a Surányi Miklós úton folytatták le, eredményes is volt, széleskörű alkalmazásáról azonban le kellett mondani, mert a zsák drágítja a gyűjtést. A fejlesztésre legalkalmasabb módszer a konténeres gyűjtés, aminek az az előnye is megvan, hogy kevésbé balesetveszélyes, mint a Kukarendszer. Amióta az 1,1 köbméteres tartályokat használják, 78 százalékkal csökkent a vállalatnál a szemétszállításnál foglalkoztatott dolgozók körében a baleseti arány. Két esztendeje hívták életre a vállalatnál a közterület-felügyeletet 9 fővel. A felügyelet feladata, hogy rendszeres ellenőrzéssel őrködjék a tanács köztisztasági rendeletének betartásán. Ellenőrzik a felügyelők a közutak tisztántartását, a szemétszállítást, megakadályozzák a jogtalan közterület-foglalást, figyelemmel kísérik az utak állapotát, a felvágások helyreállítását és intézkednek, ha a közlekedés biztonsága érdekében gyors beavatkozásra van szükség. A felügyelet írásbeli figyelmeztetéseket ad ki, súlyosabb esetekben pedig szabálysértési eljárást kezdeményez. Ez a munka nem népszerű, a város tisztasága érdekében mégis szükség van rá. A vállalat kéri a lakosságot, hogy segítsék a felügyelet munkatársait nehéz és felelősségteljes munkájukban. Kártevőirtás Baranyán túl is Eredményesen haicol a vállalat a különféle kártevők ellen. 1971-ben hatásos volt pl. az Üjmecsekalján szervezett rágcsálóirtás, legutóbb pedig Nagyatádon végeztek általános rágcsálóirtást. A vállalat ezt a tevékenységet megfelelő anyegi és technikai felkészültsége révén kiterjesztette a szomszéd megyékre is, Baranyán kívül gyakoriak a kártevőirtásra vonatkozó megbízások Fejér, Somogy és Tolna megyékből is. A megbízások ellátásom kirendeltség működik Szekszárdon, s most szervezik o siófoki kiren- I deltséget is. Nebuló típusú hordozható kődfejlesztő berendezéssel és japán motoros permetezővel veszélytelenebb rovarirtó vegysre- reket is használhat a vállalat, s készülékeivel vállalja a víz- parti területek rendszeres szúnyogirtását. Teljes diszkréció mellett korszerű eszközökkel vállalja a lakások (éregtelení- tését is. Telepfeilesztés Megszűnik a szétszórtság, szeptember végéig elkészül a központi telep Hot különböző helyen voltak eddig telephelyei a vállalatnak. Mondani sem kell, hogy ez a szétszórtság mennyire megnehezíti az eredményes munkát. A régi, elavult telepek megszüntetése és új, korszei ű telephely létesítése többéves program a vállalatnál, s e program most már a befejezés előtt áll. Tavaly elkészült az új aszfaltkeverő üzem, amely hallatlan termelékenységgel dolgozik. A Bolgár Néphadsereg útján rövidesen kész lesz az új központi telep. Itt van már a TMK-műhely, a gépkocsitelep és a raktárak. A Tolna megyei Építőipari Vállalat kivitelezésében készül a központi épület, amelynek alsó két szintjén helyezik el a 150 személyes öltözőt és fürdőt, az orvosi rendelőt, a melegítő konyhát és az éttermet, a második és harmadik emeleten pedig a központi irodák kapnak helyet, s klubhelyiséget is alakítónak ki. Ac új telep szeptember 30-ra lesz teljesen kész. A külső munkákon foglalkoztatott dolgozók helyzetének javítására is gondol a vállalat. Az. útkarbantartók részére a közeljövőben 6 lakókocsit vásárolnak, az úttisztítóknak pedig kerületenként körzeti szociális epületet építenek. módszert alkalmazott o vállalat a síkosság ellen: magnézium- kloridos oldattal permetezte a fontosabb utakat. Műszaki okokból azonban el kellett állni ennek további alkalmazásától, bár végleg nem mondott le ró- la a vállalat. A sellyei Agrokémia Szövetkezettel való együttműködés eredményeként kiki- sérieteztek egy műgyanta-féleséget, amely az oldatnak ellenáll. Ezzel vonják be a szállitó- tatályokat, így tehát a módszert fel lehet újítani. Az 1973—74-es télen egyes városrészeken, a következő télen pedig a városban mindenütt alkalmazzák ismét a magnéziumkloridos védekezést. A vállalat arra törekszik, hogy oly mértékben gépesítse téli apparátusát, amely lehetővé teszi a hóesés indulásával kezdődő mentesítést. A megóvó 5 homokszóró kocsi mellé további hármat vásárol a vállalat, s 1974 telére URH-láncot építenek ki a szórókocsik irányításé-‘ ra. A szisztematikus felkészülés elejét veszi annak, hogy a havazás Pécs életében fennakadást okozzon. y I