Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)

1973-04-08 / 87. szám

Kórusmozgalmunk felhői kévetik, ápolják « mai énekkarok Pecs-Baranya évszázados kórushagyományait? Egyáltalán hol tart ma a kó­rusmozgalom: tömegében, szín­vonalában és várható jövőjét illetően? Látszólag egyszerű kérdések, megválaszolásuk megsem köny- nyű feladat. Ehhez ugyanis számot kell vetni a valóságos helyzet nagyon is bonyolult adataival, komplex tényével. Árnyak és fények Kórusaink egy részét az or­szágos élvonalban jegyzik, mű­ködésüket külföldi szereplések, fesztiváldíjak, pécsi fesztiválok és találkozók fémjelzik. Egy­szóval eredmények, nem is akármilyenek. A másik oldalon viszont szinte évente csökken a működő együttesek száma. (Tíz év alatt kb. 8 kórus szűnt meg Pécsett és Baranyában.) Igaz, születtek újak isz egy másik területen pedig szépen gyarapszik a kórusmozgalom legfrissebb hajtása — majda­ni falusi énekkarok ígérete — a falusi Páva-körök mozgalma. Működő együtteseinknél ugyanakkor mind több a jo­gos vagy kevésbé jogos pa­nasz. Közülük talán a leggya­koribb az, hogy nehéz, egyre nehezebb a fenntartási költ­ségek biztosítása. (Persze az igazsághoz tartozik az is, hogy a külföldi szereplések, á bemu­tató-művek megrendelése, egyenruhák stb, révén növek­szenek a költségigények is.) A fenntartó szervek elégedetle­nek — úgymond —: sokba ke­rül a kórus, és kevés köztük a fizikai dolgozó. Itt azután más probléma is akad. Sokan ugyanis — beszűkült szemlélet­tel — a régi, hagyományos értelemben vett munkáskóru­sokat keresik, illetve követelnék meg a mozgalom mai feltéte­lei közepette. Nehezményezik azt is, hogy a fenntartott kórus titkán szerepel a vállalat igé­nyei szerint. (Áz ilyen alkalmi „ad hoc" szerepléseket viszont megnehezíti, néha szinte ki­zárja az együttesek összetéte­le. Egy-egy kórusban olykor 10—15 vállalat, üzem dolgozói énekelnek.) Elégedetlenek a kórustagok is, ók másért Sok­helyütt fájó pont az eredmé- 1 nyék iránti érdektelenség, a problémák iránti érzéketlenség. Észrevehetően csökkent a moz­galom összetartó ereje is. Né­melyek szerint kizárólag a tár­sadalmi megbecsülés hiányá­ból. Ebben kétségtelenül van igazság. Meg kell azonban je­gyeznünk, hogy valamikor első­sorban az együtténekkés örö­me tartotta össze a kórusokat es ez némi vigaszt is jelentett e közönnyel, a meg nem ér­téssel szemben. Jelek szerint az együttesek többségénél ez ma is így van. Bár az sem rit­ka — altatóban az is tapasz­talható a műkedvelő együtte­seknél —, hogy ha két-három év sikeres működését követő­en „még mindig” nem nyújtják tálcán egy külföldi esereút le­hetőségét, akkor lábra kap a csüggedés, az elkeseredés, a „hát érdemes így dolgozni?!™" torz szemlélete. A helyzetelemzés tehát na- gyonis bonyolult válaszokat nyújthat — egyszerű kérdések­Egy országos karnagyi tanácskozás elé re. És o reális képhez csak úgy közelíthetünk, ha górcső alá helyezünk néhány fontosabb tényt és jelenséget. Csökkenő tendencia A kórusmozgalom nagy tö­megeit az oktatási intézmények­hez tartozó énekkarok jelentik. (Pécsett és Baranyában 110 iskolai kórusban közel 7000 diák énekel.) Közülük több is­kolai együttes országos nevet- rangot szerzett, a Tanárképző Főiskola két együttese pedig „fesztiváldíjas" minősítésű. Ál­talános és középiskolai kóru­saink fontos küldetést teljesít­hetnek: zenei képzettségben, a felnőtt kórusok utánpótlásá­ban. Más kérdés hová tűnnek, hol nem énekelnek tovább a volt középiskolai kórustagok százai. A működő felnőtt énekkarok száma ugyanis meglepően ala­csony. Tíz évvel ezelőtt vidéken 9, Pécsett 13 jól működő együt­tes énekelt Ma összesen tizen­három — különböző szervek, vállalatok, szövetkezetek stb. támogatásával vagy fenntartá­sában — működő kórusegyüt­tesről tadunk. Három község­ben (Magyarszék, Siklós, Du- naszekcső), három városban (Szigetvár, Komló, Mohács), hét pedig Pécsett működik. A csökkenő tendencia tehát nyil­vánvaló, és bizonyos jelek arra irtafnak, hogy ez nem is végleges. És jóllehet az «töb­bi időben nincs különösebb számbeli változás — két éve ugyanennyi kórus működött — érdemes lenne felmérni, mik lehetnek a jól működő ének­karok feloszlásának fő okai. Közülük kettő bizonyos. Alap­vető és kivédhetetlen az, ha a fenntartó intézmény, szerv meg­vonja a további támogatást (így szűnt meg a múlt év őszén az SZMT illetve szakszervezeti támogatással működő, „arany­koszorús" minősítésű, 85 éves pécsi MÁV-vegyeskor is) Másrészt a megszűnés — vagy éppen megalakulás — jelen­sége szakemberekhez kötődik, főleg falun. Ha eltávozik a kar­nagy, megszűnik a kórus. Vogy éppen „kiöregszik", ahogyan ez paradox módon falusi leány- karok esetébén előfordul, fvo nem sikerül utánpótlásról gon­doskodni. De o megszűnés oka lehet az is, ha az együttes nem képes lépést tartani a megnö­vekedett színvonalbeli igények­kel. Ez utóbbihoz egyetlen se­gítség van, amit a gyarapodó Páva-körök léte is sürget — jólképzett fiatal ének-zeneszo- kos pedagógusokat várnak a fa'usi iskolák ... A „hogyan tovább?” Von persze ellenpélda rs. És ez a kérdés Vnósik oldató. A kórusok száma csökkent, művé­szi igényességük, a kórus-ének­lés színvonala viszont jólesó- en emelkedett. A legutóbbi Bárdosi Németh János: A fák arany fillérei A kék arany ItOérei arcomra sütnek lénnyel, arany levelek, milliók, megtörnöm smgérry zsebeim, hogy maid a kopár őszben, téli Iácsokban dideregve rádöbbenhessek itt van e Ny ér, nyaram, szerelemtől a botoráig, botor kincseivel itt von, csak váltsam föl, fut is, marad Is bőven, öleljem rossz szivemre, já tudni, vem miből fizetni, tessék komisz zsoldosok, életem őriről, gond, betegség, szegénység, a fák arany filléreiből szépen, együgyön. ahogy hajdan a jámbor fráterek kifizetem majd könnyet ás könnyen végső adósságomat. (1972) minősítések arról tanús­kodnak, hogy avatott vezetés­sel, és elmélyült munkával ma mór falusi együttesek is képe­sek megszerezni az országos minősítési fokozatokat. (Pl. Du- naszekcső, Magyarszék). Bara­nyában jelenleg 15 minősített énekkarunk van. (A Tanárkép­ző két kórusával együtt). Köz­tük négy „fesztivóldíjas”, négy „aranykoszorú", három „ezüst" és négy „bronzkoszorú" minő­sítésű együttes. Ezek oz eredmények a bara­nyai kórusmozgalom színvona­lának országosan is számotte­vő, kimagasló jelzőlámpái, ön­elégültségre azonban semmi okunk sincs, ha kórusaink fo- gyakozó számára tekintünk. Kü­lönösen., Ha e 15 kórusunk szá­mát összevetjük a szomszédos Somogy tudatos mozgalomgya- rapitó, kóruséprtö adataival, törekvéseivel. Somogybán ma több mint 20 felnöttkórust tar­tanak számon, s közülük talán három kivételével valamennyi falun, kisközségben működik. (Egy részük már a Páva-körből etekül* Páva-kar.) Az elmondottakból nyilván­valóak a „hogyan tovább?" tennivalói is. Részletekbe nem bocsátkozhatunk, ez különben is o kórusmozgalom megyei vezetőinek, szakembereinek a dolga. Sommásan annyi kézen­fekvő, hogy oz elért magas színvonal és o kórusok meglevő számának megőrzésével ahol lehetséges, ott építeni, gyara­pítani kellene. (Páva körök!) Mindehhez a fenntartó, o tá­mogató szervek körébon olyan szemléletre volna szükség, amely nem azt vizslatja, hány forintért hány szereplés vagy „trófea’’ könyvelhető el, hanem tudatosan vallja azt, hogy kó­rusaink működtetése jó ügyet szolgál. A vállalót dolgozóinak kisebb vagy nagyobb részará­nyától függetlenül. A hiányzó KÚTA... A korú smozga lom ország­szerte ma is a legnagyobb tö­megeket. a legnagyobb hatás­fokkal megmozgató amatőr mű­vészeti mozgalom. Sorsa, ered­ményei gazdasági vezetőkön, á Hornt és társadalmi, tömeg- szervezeti vezetőkön s a moz­galom szakmai vezetőin múl­nak. ftt szeretnénk ismételten megjegyezni, hogy a több kó­rusunk létét és további fejlő­dését — elsősorban szemlélet­beli okokból — fenyegető ve­szélyek nagyobb figyelmet ér­demelnének a jövőben. Ehhez és egyáltalán a moz­galom további fejlődése érde­kében halaszthatatlanul meg kellene alakítani Baranyában is a KÓTA (Kórusok Országos Tanácsa) megyei szervezetét, onvely évek óta késik. Waltínger Endre De Btasio Antonio: Kettős portré középiskolások Egymást követően o nyolca­dik tavaszon kerülnek a bíráló­bizottság elé az országos kö­zépiskolai fotókiállításokra ér­kező képek; idén 208 szerző 710 felvétele. A hatásos számoknál nagyobb jelentőségű, hogy Me­zőtúrtól Monorig, Sajószentpé- tertöl Balmazújvárosig valóban országos visszhangra talált a Nagy Lajos Gimnázium hagyo­mányossá vált évenkénti kiállí­tása. A beküldő, csaknem száz tanintézet közül csupán 21 o fővárosi; az évek óta rendsze­resen jelenkező „törzs-iskolák“ mellett ezúttal szocialista vá­rosainkból is érkeztek már ké­pek (Dunaújváros, Kaizncbar- cika, Komló), o „bázisvárosok­ból" (Szeged,' Zalaegerszeg, Kaposvár, Baja) képeket küldő iskolák száma pedig örvende­tesen gyarapodott. Annál saj­nálatosabb a pécsi és bara­nyai középiskolák szinte tünte­tő távolmaradása. Alapvető célkitűzés szerint « művészi igényű fényképezés utánpótlása képekben megnyil­vánuló tehetségének, egyénisé­get ígérő bemutatkozásának évi ősszegezöje ez a kiállítás. Sajnos ezúttal a minőség nö­vekedése nem átjött arányban e beküldött képek számának emelkedésével. Több volt ugyan a (rendszerint beváft sé­mák utánérzéseként készített) já átlagteljesítmény, de (saj­nos, napjaink „felnőtt"-kióltító- saihoz hasonlóan) kiemelkedő értékű, eredetiségről-egyéniség- ről valló képpel alig találkoz­tunk, Ennél nagyobb hiba a valóban fiatalos, ez ifjúság éle- tét-problémáit kendőzetlen őszinteséggel elénk táró felvé­telek csekély száma, bármeny­nyi mutatós, de kölsőséges „lát­lelet" és érkezett ilyen témá­ról -.. Érthető így, hogy e brrálé- bizottság csak nehezén tudta eldönteni: melyiket is díjazza a néhány, valóban átlagon fe­lüli teljesítmény mellett felsora­kozó sok, kö/el egyenértékű fo­tóból, Végül is a budapesti Képző- és Iparművészeti Szak­iskolának ebben a mezőnyben „profinak" - számító 5 tanulója mellett három pécsi, (De Bla- sio Antonio és Kőszegi Tamás a Nagy Lajos Gimnáziumból, Steurer Ferenc az 500. sz. Ipa­ri Szakmunkásképzőből), 2—2 bajai, 5W. fővárosi és egy deb­receni íiatal részesült tisztelet­díjban. A kiállítási serleg vé­dője a legjobb összeredményt elért Képző- és Iparművészeti Szakiskola (Bp.) lett, mig a MAGYAR IFJÚSÁG c. lap ser­legét a Nagy Lajos Gimnázi­um, az eredményes szakköri munkát jutalmazó tisztelefdíja- kat a pécsi 500. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (Bp.) nyerték, Egyébként ez­úton rs hangsúlyozott köszönet és elismerés illeti azokat az’in­tézményeket, vállalatokat, ame­lyek megértő támogatása teszi évről évre lehetővé a minden anyagi bázist nélkülöző, való­ban társadalmi munkában ké­szülő kiállítások megrendezé­sét és a több ezer forint össz­értékű tiszteletdijak kiosztását, jóllehet legtöbbjüknek nincs is közvetlen kapcsolata az ifjúság nevelésével,* vagy a fényképe­zéssel (Faipari Ksz, Porcelán- gyár, Centrum Aruház, Coop- tourist, bányaüzemek, stb). Bár a jól képzett szakkörve- zetó, vagy az erre gondot for­dító klubok (pl. Baja) tanácsa, segítsége számos kollekciónál észrevehető, mégis sok, jól meglátott, elismerésre méltó kép bosszantó (de megfelelő oktatás esetén könnyen elke­rülhető), hibái jelezték, hogy bizony bőven akad még tenni- javitanivaló a szakkörvezetők képzésében, elavult esztétikai- technikai ismereteik felfrissíté­sében. A fiatalok tehetsége igazolja, hogy érdemes velük (jóll) foglalkozni — és nem csu­pán érdemes, hanem kell is lehetőséget biztosítani tehetsé­gűk nyilvánosság előtti bizonyí­tására. Évente új nevek tűnnek fel, gddig ismeretlen fiatalok hívják tel magukra a figyelmet. £s ezek nem csupán pestiek: « bajai Vancsura Márta és Elek lenó, a nagykanizsai Koch József, a miskolci Galambos! Dóra. no és számos pécsi diók már egyéni hangon képes meg­szólalni a fotó nyelvén. Rajtuk — és srakkörvezetőík hozzáértő nevelőmunkáján — múlik: mi­lyen mértékben sikerül gyara­pítani tudásukat, mennyire si­kerül valóra váltoniok a jövő­ben a ma bíztató ígéretét, te­hetségük kibontakozását Dr. Szán János CM VASÁRNAPI MELUKICT KÖNYV „Hat falu a közös úton /r Belvárdgyula, Birján, Olasz, Hásságy, Magyarsarlós, Lot- hárd továbbá e hat falu gazdálkodását egyesítő ter­melőszövetkezeti mozgalom történetéről adott ki könyvet a Belvárdgyulai Közös Üt Termelőszövetkezet vezetősé­ge­A megye termelőszövetke­zetei közül többen felismer­ték a fontosságát azoknak a gazdaságtörténeti, szociográ­fiai, üzemtörténeti kutatások­nak. amelyek sóját fejlődé­süket elemzik. Ezeknek a kezdemnyeré- seknek a sorában jelentős helyet foglal el a: „Hat falu a közös úton” című 18 ív ter­jedelmű, most megjelent helytörténeti/ üzemtörténeti kötet. Sajátos munka ez, koncep­cióját a szerzők beállítottsá­ga magyarázza. A két szerző két önálló müvet alkotott. A kötet első részében Balati- nócz Jeromos helytörténeti kötető o hot fate történelmi vázlatát nyújtja az olvasó nak a jelen időszakig. A szerző a helytörténeti iro dalom alapján valóságos kis községtörténeti lexikont állí­tott össze, omely töbhelyütt eredeti levéltári anyaggal bővült ki. A falutörténet leg­fontosabb eseményei mellett Balatinácz Jeromos szemben találta magát az itt élő nem­zetiségek problémáival, dél- szlávokkol és németekkel. Ezért is indokolt volt az itt élő nemzetiségekről: „I. Dél­szlávok; II. A németek (svá­bok): Itl. A magyarok" cím­mel külön, az egész kötet történelmi részéhez viszonyít­va is jelentős terjedelemben, elemzést adni. A könyv leg­nívósabb, sok új gondolatot felvető részei o nemzetisé­gekkel foglalkozó fejezetek. Balatinácz Jeromos, a szer­ző. e táj szülötte és kultúr- munkósa. A felszínre hozott történelmi anyag d* éévőzte saját tapasztalataival. Ezt el fogutattonul, igazságérzésé töl veretve tette s épp ezért maradandót alkotott Méltán irta róla a könyv kiadója, hogy „nem csak a szülőföld szenvedélyes szeretete sar­kallta — tudniillik a könyv írására —, hanem annak vi­lágos látása is, hogy a mull és jelen ismerete nélkülöz­hetetlen a jövő építéséhez". A kötet második részében a „Belvárdgyulai Közös Ű< Termelőszövetkezet” történe­tét mutatja be Csepely- Knorr András, az Agrár­gazdasági Kutató Intézet tu­dományos osztályvezetője. Közgazdasági értelemben is nehéz utat tett meg a terme­lőszövetkezet. Az 1959-ben megalakult belvárdgyulai erős mag köré viszonylag szerényebb eszközellátottsó- gú, gyengébb termelési adottságé mezőgazdasági üzemek kerültek. A nagyüzemi gazdálkodás' általánossá tételével együtt­járó gépesítés, a kemizálás fokozatos növekedése, az át gondolt beruházások, jelen­tékeny-fejlődést biztosítottak. Az egy évtizedes gazdálko­dás tudományos alaposság­gal vizsgált és bemutatott története egy jól irányított gazdaságba enged betekin­teni o tanulmány alapján. Mutatja azokat az erőfeszíté­seket, amelyeket a vezetők és dolgozók fejtettek ki a kedvezőtlen hatások ellen. A fejlődéstörténeti vizsgálódás kapcsán felveti a jövő kér­déseit is. A parasztság szociális, kulturális helyzetének javítá­sa, az urbanizálódási folya­mat elősegítése, a város és falu közötti nagy különbsé­gek eltüntetése érdekében irányítható tevékenységhez a tenulmóny biztos tényezőket mutat meg. A dolgozat fel­veti a tsz-ek és a helyi ta­nácsok együttműködésének fontosságát Rámutat arra is, hogy ennek az együttműkö­désnek nyomán létre kell hozni azokat a létesítménye­ket, amelyek az egyes közsé­gek, továbbá a különböző nemzetiségek között meglé­vő jelentékeny szellemi, kul­turális, szociális különbsége­ket segítenek megoldani. A könyv elemzése jól rep rezentálja, hogyan válhat a helytörténelmi, gazdaságtör­ténelmi kutatás eredménye közvetlen hasznára a falu­nak, a nép helyes történelmi tudatának alakításához. A kiadó a felszabadulás ünne­pe alkalmából színvonalas könyvet nyújthatott át a tag­sága részére. Szító LásjJé »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents