Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)

1973-04-30 / 108. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! i Dun ont üli napio XXX. évfolyam,, 108. szám 1973. április 30., Hétfő Ara: 1 forint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Májusi köszöntő 1 890. május 1. új szakaszt nyi­tott a nemzetközi proletariá­tus osztályharcában. A'nem­zetközi proletariátus május else­jét jelölte meg, hogy az egész világon azonos időben lépjenek fel az elnyomók ellen, a mun­kásság követelése mellett. Az­óta minden évben az egész vi­lágon — köztük kezdettől fogva hazánkban is — a nemzetközi munkásosztály harcos sereg­szemléjének tekintjük május el­sejét. Május 1-én a változó vi­szonyoknak megfelelő módon a nemzetközi munkásosztály a proletár szolidaritás és a szo­cialista társadalmi rend mellett tett hitet, megtartva május else­je hármas jellegét. Melyek ezek ? Május elseje a munkásosztály ünnepe. Május elseje nemzetközi ün­nep. Május elseie harci ünnep. Célja, rendeltetése, feladata, hogy felvonulási próba, sereg­szemle, hadgyakorlat legyen a töke elleni véqső küzdelem előtt, hoqy megmutassa az uralkodó, az elnyomó, kizsákmá­nyoló osztálynak a munkásosz­tály elszánt akaratát, harcát. Ezért irta Lenin már 1904-ben. „Munkás Elvtársak! Közeleg május elsejének napja mikor a világ munkásai azt ünnepük, hogy öntudatos életre ébredtek, hogy egyesültek abban a harc­ban, amelyet minden erőszak, az embernek ember által való mindenféle elnyomása ellen, a dolgozó millióknak, az éhségtől, nyomortól és a megaláztatástól való megszabadításáért foly­tatnak.” 1917-ben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a világon elsőnek, létre­jött egy olyan hatalom, amely a munkásosztály és a dolgozó nép érdekeit figyelembevevő és a nép jólétének emelését szol­gáló törvényeken túl, május el­sejét is munka-ünneppé nyilvá­nította. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására az egész világon — köztük hazánkban is ■— minden évben harcosabb május elsejéket ünnepeltünk. A magyar munkásosztály a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetésével 1919. már­cius 21-én kikiáltotta a Magyar Tanácsköztársaságot. Ezzel ná­lunk is megteremtődött annak a lehetősége, hogy -— hazánk­ban először — a magyar mun­kásosztály, a magyar dolgozók szabadon ünnepelhették május elsejét. Az idegen katonai be­avatkozás és a belső hazaáru­lók közreműködésével leverték a 'proletariátus hatalmát. Az ellenforradalom negyedszáza­dos uralmának szörnyű, Üdére - nyomásos, véres terrorja követ­kezett. Ebben az időben, megyénk munkásai munkásgyűlésekkel, felvonulásokkal és az üszögi kiserdőben szervezett majálisok­kal ünnepelték május elsejét. A kivezényelt rendőrség, ka­tonaság nagyon sokszor meg­akadályozta a tervezett gyűlése­ket, felvonulásokat. Megyénk munkásai mégis készültek má­jus elsejére. Hogyan készültek? Erre jel­lemző egy esendőn összesítő jelentés, amely a Pécs környéki bányászok május elsejére való készüléséről szól. „Április 30-i váltáskor mecsekszabolcsi bá­nyatelep munkásai hangoztat­ták, hogy kedvező idő esetén kirándulnak a Mecsekre." Mit jelentett ez a felhívás? Minde­nekelőtt munkabeszüntetést. A munkabeszüntetés olyan jelle­get öltött, hogy István-aknón 250 bányász helyett 4, Ferenc József-aknán 190 helyett 7, a Vasasi-aknán 310 helyett csak 10 bányász állt munkába. Megyénk dolgozói — orszá­gunk s más országok népeivel együtt — ma szabadon ünne­pelhetnek, gondolhatnak vissza azokra a küzdelmes időszakok­ra, amikor még vállalniok kel­lett a munkásszolidaritásért, az igazuk melletti kiállásukért az elnyomók retorzióit is. Május elsején ezrek és ezrek vonulnak fel, a lobogó vörös zászló alatt, s mosolygó arccal, virágokkal, transparensekkel hirdetik büsz­kén elért eredményeiket s ítélik el a ma még mindig ugrásra kész imperialista erőket. A felszabadulás utáni 29-ik szabad május elsejét ünnepel­jük. Az ünneplők soraiban részt vesz ma mindenki, aki munká­val, a szocialista társadalom felépítésén fáradozik. A májusi seregszemlén a tömegek tanú- bizonyságot tesznek a Magyar Szocialista Munkáspárt és kor­mányunk kiegyensúlyozott, hig­gadt, tervszerű, a szocializmust építő politikája mellett. Hitet teszünk a más népeket megbe­csülő, az elnyomottak felszaba­dítását segítő politikánk mel­lett. A munkát ünnepeljük. Azt a munkát, amely örömet, becsü­letet, tisztességet nyújt minden embernek, értelmet ad életünk­nek. Azt a munkát amely szép, lelkesítő távlatokat nyújtó ter­vünk megvalósítását segíti, biz­tosítja az emberi élet szebbé és jobbá tételét; a munkát, amely népünk-boldogulásához, a szo­cializmus teljes felépítéséhez ve­zet M egyénk dolgozói is becsüle­tes helytállással készültek 1973. május 1-e megün­neplésére. Ezt bizonyítja, hogy az 1972-es eredmények alapján 21 kiváló vállalat, 14 élüzem és több oklevéllel kitüntetett kol­lektíva dolgozói büszkélkedhet­nek az általuk elért eredmé­nyekkel. Köszöntjük a kitünte­tett kollektívák dolgozóit. Kö­szönjük az eredményeket elő­segítő szocialista brigádokat, megyénk minden dolgozóját, ve­zetőit. Köszöntünk mindenkit aki munkája eredményeként elősegítette, hogy termékeink ma már nemcsak az országban, de határainkon túl is ismertek. Az 1973. évi tervfeladatok megvalósításával megyénk szer­vezett dolgozói az elért ered­mények, a magunk elé állított célkitűzések ismeretében lelkes tenniakarással ünnepük május elsejét. Éljen Május 1., a nemzetközi munkásosztály harci seregszem­léje. Bogár József SZMT vezető titkár „Munkánkat a lakosságra támaszkodva, veie együttműködve végezzük" Megalakult Pécs megyei város Tanácsa Megválasztották a végrehajtó bizottságot és a tanácsi bizottságokat — Pécs 29 tanácstagot küldött a megyei tanácsba A TARTALOMBÓL Minden eddiginél több lakás Olcsóbb lesz több száz ruházati cikk Korszerűsítették a vámelőírásokat Százezer magyar tárja Európát A horvát színház Félsiker a Népstadionban Üdvözlő táviratok május 1. alkalmából A munka ünnepe, o proletár nemzetköziség napja, május 1-e alkalmából az MSZMP Baranya megyei Bizottságának és Ba­ranya megye Tanácsának víze- tői táviratban köszöntötték az Ukrán Kommunista Párt Lvov ! Területi Bizottsága és az Ukrán j Szocialista Köztársaság Lvov j Területi Tanácsa vezetőit I * Az MSZMP Baranya megyei 1 Bizottsága hasonló módon ki­vont további sikereket a Jugo­szláv Kommunisták Szövetsége eszéki vezetőinek is. * A Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa táviratban kö­szöntötte a Lvov Területi Szak- szervezeti Tanácsot és a terület dolgozóit Az újonnan megválasztott végrehajtó bizottság tagjai leteszik az esküt Eredményesen befejezni a negyedik ötéves terv pécsi cél­kitűzéseit és felelősséggel elő­készíteni, majd a megvalósítás útján elindítani az ötödik öt­éves tervet — ez a legfontosabb feladata Pécs megyei város áp­rilis 15-én megválasztott taná­csának, amely tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között tar­totta alakuló ülését. A város legidősebb tanácstagja, Ma­gyar Ferenc korelnökként kö­szöntötte a megjelenteket, majd javaslatára a tanácsülés meg­választotta az elnökséget, melyben helyet foglaltak: dr. Kiss Pál, a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatalának főosztályve­zetője, Megy aszar József, a Megyei Pártbizottság osztályve­zetője, Horváth Lajos, a Megyei Tanács elnöke, Ambrus Jenő, a Városi Pártbizottság első tit­kára, Wider Béla, a Városi Tanács elnöke, dr. Pilaszanovich Imre, a Hazafias Népfront pécsi városi bizottságának elnöke, dr. Gyöngyösi Jánosné, a Haza­fias Népfront pécsi városi bi­zottságának titkára, Lukács László, a KISZ Pécs városi Bi­zottságának első titkára, Pá- kolitz István, József Attila-dijas költő, a Pécs városi választási elnökség elnöke és dr Kama­rás István, a Pécsi Járásbíróság elnöke. Az alakuló tanácsülés első napirendi pontjaként Pákolitz István ismertette a választási elnökség beszámolóját. Ezután dr. Gyöngyösi János­né javaslatára megválasztotta a tanácsülés az ügyrendi bizott­ságot. Elnöknek dr. Krauth Já­nost választották meg. A bi­zottság visszavonult a mandá­tumok megvizsgálására. Az eredményről dr. Krauth János tájékoztatta a tanácsülést. Elő­terjesztésére a tanácsülés hite­lesítette a tanácstagok mandá­tumait, s határozatban mondta ki a tanács megalakulását. Ezt követően került sor a 15 tagú végrehajtó bizottság meg­választására. A tanács elnöké­vé ismét Wider Bélát, általános elnökhelyettessé Papp Imrét, el­nökhelyettessé dr. Németh La­jost választották meg. A vég­rehajtó bizottság tagjai: Amb­rus Jenő, a Városi Pártbizott­ság első titkára, dr. Ambrus Lászióné, a Tanárképző Főisko­la tanára, Bedegi Margit, a Pécsi Bőrgyár betanított mun­kása, Fulmer József, a Mecse­ki Szénbányák főmérnöke. He­gedűs Béla, az Allatforgalmi és Húsipari Vállalat szakmun­kása, Mátrai Árpád, a Mecseki Ércbányászati Vállalat műszaki igazgatóhelyettese, Nemeskéri László, a Baranya megyei Álla­mi Építőipari Vállalat igazgató­ja, dr. Sebők Imre, a Centrum Áruház igazgatója, Szirtes Gá­bor, a KISZ városi bizottságá­nak politikai munkatársa, dr. Szotáczky Mihály, a Tudomány- egyetem állam- és jogtudomá­nyi karának dékánja és Szoyka Pál, a Pécsi Tervező Vállalat igazgatóhelyettese lett. A vég­rehajtó bizottság titkárának tisztségében megerősítették dr. Galabár Tibort. A megválasz­tott végrehajtó bizottság a kor­elnök kezébe tetette a hivatali esküt, majd Wider Béla ta­nácselnök emelkedett szólásra. Köszönetét mondott a bizo- lomért, és röviden vázolta a (Folytatás a 4. oldalon.) Izraeli partraszállási kísérlet A WAFA Palesztinái hírügy­nökség vasárnap jelentette, hogy szombaton, az esti órákban a dél-libanoni Tyr közelében levő Palesztinái menekülttábornál hat izraeli ógyúnaszád két helikop­ter fedezetével, megközelítette a portokat és partraszállást kísé­relt meg. A menekülttábor vé­delmével megbízott fegyveres erők heves tüzet nyitottak a tá­madókra és megfutamodásra kényszerítették őket. A hírügynökség emlékeztet ar­ra, hogy izraeli erők néhány napja már megkíséreltek egy hasonló partraszállást a szában- forgó térségben. ENSZ-statíszti- kai adatok szerint a Tyr várostól néhány kilométernyire fekvő tá­bor több mint tízezer Paleszti­nái menekültnek nyújt otthont. Élüzem lett a 75 éves selyemgyár — Új termék az üvegszövet Jubileumi ünnepség Mohácson A mohácsi Selyemszövőgyár alapításának 75 éves évforduló­járól tegnap egésznapos prog­ram keretében emlékezett meg a Magyar Selyemipar Vállalat és a mohácsi gyár. Vasárnap délelőtt 9 órakor a Kossuth Filmszínház kiállítóter­mében Bense János, a mohácsi Selyemszövögyár igazgatója nyitotta meg az évforduló tisz­teletére rendezett termékbemu­tatót és gyártörténeti kiállítást. A termékbemutató ünnepélyes megnyitásán jelen volt Borsos János, az MSZMP Mohács vá­rosi Bizottságának titkára, Fi­scher János Mohács város Ta­nácsának elnöke, dr. Kerényi István, a Magyar Selyemipar Vállalat vezérigazgató-helyette­se, dr. Szabó József, a NEB megyei elnöke, valamint Halasi ‘ Lajosné országgyűlési képvi- j selő. A nagyszabású kiállításon a i Magyar Selyemipar Vállalat 10 gyárának legújabb termékeit láthatják az érdeklődök a kiál­lításon bemutatott mintegy 200 termék közül, bizonyára nagy sikere lesz a mohácsi gyár új termékének, az üvegszövetnek. A kiállítás másik részében, a 400 dolgozót foglalkoztató, ju­biláló mohácsi gyárat fotókon, dokumentumokon mutatja be, az üzem történetét, a termelés fejlődését. Az évforduló tiszteletére a ki­állítás megnyitását követően jubileumi ülést tartottak a Kos­suth Filmszínház nagytermében. Az ülés első részében a Sza­badság úti általános iskolások köszöntötték a gyár dolgozóit, majd pedig Bense János, igaz­gató ismertette a selyemgyár történetét. Dr. Kerényi István, a vállalat vezérigazgató-helyet­tese köszöntötte a mohácsi se­lyemgyáriakat, egyebek között elmondta, hogy az elmúlt éni gazdasági eredmények alapján a Magyar Selyemipar Vállalat Kiváló vállalat lett, a mohácsi gyár pedig élüzem, az erről ta­núskodó oklevelet átadta o mohácsi gyár igazgatójának. Ezt követően a Városi Pártbi­zottság nevében Borsos János kívánt további sok sikert a se­lyemgyár valamennyi dolgozó­jának. A jubileumi ülésen vette át Németh Varga Péterné, a se­lyemgyár MEO-vezetője, a Mun­kaérdemrend bronzfokozato ki­tüntetést. A gyár hat dolgozója a Könnyűipar Kiváló Dolgozója című kitüntetést kapott, 16-an pedig a Szakma Kiváló Dolgo­zója kitüntetést kapták meg. Az egésznapos rendezvényso­rozat befejezéseként tegnap es­te a mohácsi Béke Étteremben jubileumi „selyembált” rendez­tek. (KJ ■ > I

Next

/
Thumbnails
Contents