Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)
1973-04-20 / 99. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli nqpio XXX. évfolyam, 99. szám 1973. április 20., péntek Ara: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A boldogulás eszközei F él esztendő sem telt el pártunk Központi Bizottságának novemberi állásfoglalása óta, amely — mint ismeretes — nagy fontosságú belpolitikai, gazdaságpolitikai feladatokat jelölt meg és körvonalazta a megvalósításukhoz vezető utat is. Szerdán ismét tanácskozott a Központi Bizottság, és az összegezés, amelyet az elmúlt időszak munkájáról, közelebbről, az első negyedévi gazdasági fejlődésről adhatott, feltétlenül biztató. Ami a novemberi állásfoglalás társadalompolitikai céljait illeti, megállapítható, hogy a munkásosztály vezető szerepének erősítését szolgáló intézkedések országoson egyetértésre találtak, nemcsak a munkások részéről, hanem társadalmunk mindén rétegében, ennek jó hatása érződik a munkások növekvő aktivitásban, a jó kezdeményezésekben, általában a közéleti tevékenység élénkülésében. A legfrissebb bizonyság a nagv érdeklődés mellett minap lezajlott tanácsválasztás, amelyben ugyancsak kifejeződött, hogy a lakosság túlnyomó többsége nem csupán egyetért a helyi és az országos célkitűzésekkel, hanem megvalósitósukból is messzemenően ki akarja venni a részét. A gazdaságról tett megállapítások hasonlóan egyértelműek és — amit jó hallani — nagy többségükben pozitivok. Hadd utaljunk itt mindenekelőtt arra e megfogalmazásra, miszerint „változatlanul gyorsan emelkedik a munkatermelékenység". Hasonlóképpen fontos eredmény, hogy jelentősen mérséklődött a munkaerő-vándorlás. A termelés mind jobban igazodik a belföldi szükségletekhez, és nemzetközi versenyképességünk is javult Tudvalevő, hogy a novemberi elhatározásokat követően, a Minisztertanács kijelölte azt a félszáz ipari nagyvállalatot és trösztöt, amelyeknek munkáját különös figyelemmel ki&érí, valamint azt a hat nagyvállalatot is, amelynek egész termelési szerkezetét meg kell változtatni, természetesen, központi segítséggel. Ez a munka tervszerűen halad. Időközben megtörtént az iparban és építőiparban dolgozó munkások és művezetők elhatározott rendkívüli béremelése is — egymillió-háromszázezer embert érintett, évi 2.5 milliárd forint értékben —, valamint több más, kedvező ínari bérintézkedés. Itt említjük, hogy még egyetlen évben sem épült annyi lakás hazánkban, mint a múlt esztendőben, egyidejűleg döntés történt a nagyvárosok állami lakásépítésének, valamint a munkás és a sokgyermekes csaladok s a fiatal házasok lakáshoz juttatásának fokozott támogatására. A z árszínvonal az elmúlt időszakban nem haladta meg a tervezettet, és ezen belül a gyermekruházati árak és ellátás is kedvezően alakult Mindez fontos része a szóban forgó párthatározatok yalára váltásának, ami — a belső gazdasági és külgazdasági helyzet birtctó körülményeit is figyelembe véve — bizakodást kelt és további jó munkára ösztönöz. Mintegy összefoglalóul, a Központi Bizottság üléséről szóló közlemény azt állapítja meg a nemzetközi gazdasági együttműködésről, hogy külgazdasági helyzetünk kedvező, ám a vele szemben jelentkező követelmények is növekednek. Ezt az értékelést túlzás nélkül kiterjeszthetjük a népgazdaság egész tevékenységére. Napirenden az európai biztonsági konferencia előkészítésével összefüggő kérdések Péter János megbeszélései a szovjet fővárosban Hozónk külügyminisztere, Péter János, aki az elmúlt két hétben hivatalos látogatást tett Japánban, illetve a Mongol Népköztársaságban, útban hazafelé, megszakította útját Moszkvában. Péter János, aki nemhivatalos látogatáson időzik a szovjet fővárosban, csütörtökön délelőtt — Gromiko szovjet külügyminiszter távollétében — találkozott és eszmecserét folytatott Vaszilij Kuznyecowal, a szovjet külügyminiszter első helyettesével. Előzőleg, szerdán este, közvetlenül Moszkvába érkezése után, külügyminiszterünk megbeszélést folytatott Nyikolaj Ro- gyionov szovjet külügyminiszterhelyettessel is. A csütörtök délelőtti több mint egy órás megbeszélésen Vaszilij Kuznyecov mellett részt vett a Szovjet Külügyminisztérium több más vezető diplomatája is. Magyar részről a Szovjet Külügyminisztérium Szmo- lenszk téri épületében megtartott találkozóra Péter Jánost elkísérte Monori István követtanácsos, hazánk moszkvai nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott megbeszélésen Péter János és Vaszilij Kuznyecov a nemzetközi kérdések széles körét érintették, s megkülönböztetett figyelmet szenteltek az európai biztonsági konferencia előkészítésével összefüggő kérdéseknek, továbbá más európai problémáknak, Vaszilij Kuznyecov, a szovjet külügyminiszter első helyettese az eszmecserét követően a Külügyminisztérium Tolsztoj utcai vendégházában ebédet adott Péter János tiszteletére, amelyen szovjet részről a Külügyminisztérium vezető beosztású diplomatái, magyar részről Monori István követ-tanácsos, ideiglenes ügyvivő, Kádár László, a Külügyminisztérium megbízott főosztályvezetője és Péter János kíséretének más tagjai vettek részt. Csütörtökön este Péter János külügyminiszter és a kíséretében léyő személyiségek a Kreml kongresszusi palotájának színház termében megtekintették Minkusz Don Quijote című balettjét c Moszkvai Nagyszínház balett-együttesének előadásában. Grecsko üdvözlete Raul Casfrónak Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere üdvözölte Raul Castro őrnagyot, a kubai forradalmi fegyveres erők miniszterét az amerikai imperializmus zsoldosai felett aratott győzelem 12. évfordulója alkalmából. „A Disznó-öbölben aratott dicső győzelem a kubai nép és a szigetország forrodalmi fegyveres, erőinek hősiességét és bó-. torságát tanúsította” — hangzik az üdvözlet T AARTALOMBOL Egy gyilkosság múltja és jelene Í2 old.) Nagy várakozás Bonnban (2. old.) Repült Ön már TU 154-gyelt (3 old.) Elkészült a pécsi baromfifeldolgozó beruházási programja (3. old.) 04—05—07 (4 old.) Tanícskozás Pécsváradon a szarvasmarha' tenyésztési program végreba fásáról rs old.) Rádió- és tv-műsor (6. old.) Pécsi és Baranya megyeiek a kitüntetettek között Kiváló vállalatok Az építésügyi ágazatban 94 vállalat és ipari szövetkezet kapta meg a kitüntető címet Az Építésügyi és Városfejlesztési miniszter, az Építő- Fa és Epitóanyagipari Dolgozók Szak- szervezete Elnöksége, valamint a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete elnöksége az 1972. évi eredmények alapján többek között a ..Kiváló Vállalat” címet adományozta: a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat, Győr megyei Állami Építőipari Vállalat, Bács megyei Allomi Építőipari Vállalat, Vas megyei Állami Építőipari Vállalat, Debreceni Tervező Vállalat dolgozóinak. A tanácsi irányítás alá tartozó vállalatok között pedig a következők kapták a kitüntetést: A Heves megyei Tanácsi Épí. tőipüri Vállalat, Szabolcs-Szat- már megyei Építő- és Szerelő Vállalat, Hajdu-Bihar meqyei Tanácsi Útépítő Vállalat. Vas megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Beledi Cement- áruipari Vállalat, Magyarszom- batfai Kerémlagyár, Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalat, Gyár- Sopron megyei Tanácsi Tervező Vállalat, Dunaújvárosi Tervezőiroda, Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat. Kommunális vállalatok, üzemek között kiváló címet kapott: a Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat, Szegedi Ingatlankezelő Vállalat, Debreceni Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat, Egri Ingatlankezelő- közvetítő és La- ' ásberuházó Vállalat, Salgótarján! Ingatlankezelő Vállalat, Zalaegerszegi Ingatlankezelő Vállalat, Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat, Miskolci Kertészeti Vállalat Hódmezővásárhelyi Kertészeti Vállalat Szombathelyi Kertészeti és Parképítő Vállalat, Bács-Kiskun megyei Kéményseprő és Cserép- kályhaépítő Vállalat. Győr-Sop- ron megyei Kéményseprő Vállalat, Heves megyei Kéményseprő Vállalat, Komárom megyei Kéményseprő Vállalat, Somogy megyei Kéményseprő Vállalat Vas megyei Kéményseprő Vállalat, Csongrád megyei Temetkezési Vállalat, Heves megyei Temetkezési Vállalat, Baranya megyei Talajerögazdalkodási Vállalat, Nagybereki Tőzegki termelő Vállalat, leninvárosi Városgazdálkodás) Vállalat, Hódmezővásárhelyi Városgazdálkodási Vállalat, Dunaújvárosi Ingatlankezelő és Városgazdálkodási Vállalat, Mosonmagyaróvári Városgazdálkodási Vállalat, Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Vállalat, Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat. Pápai Városgazdálkodási Vállalat Ajkai Városgazdálkodási Vállalat, Orosházi Városi Közmű és Kommunális özem, Sátoraljaújhelyi Városi Tanács VB Építőipari Költségvetési Oreme, Heves Nagyközségi Tanács Kommunális Özem, Tatabánya Városi Tanács VB Építőipari üzeme. Ajka Városi Tanács VB Közületi Szolgáltató üzeme lett a Kiváló Vállalat cím birtokosa. Az ipari szövetkezetek országos tanácsa elnöksége javaslata alapján a „Kiváló szövetkezet” címet kapta: a Jászsági Építőipari Szövetkezet, Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezet, Szombathelyi Építőipari Szövetkezet, Mátravidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet, Szerelő Szakipari Szövetkezet, Székesfehérvári Víz-, Fűtés- Szerelő Szövetkezet, Éertödi Építőipari Szövetkezet, Bonyhádi j járási Építőipart Szövetkezet, ) Esztergomi Építőipari Szövetkezet Szegedi Építőipari Szövetkezet, Balatonvidéki Építőipari Szövetkezet, Gyoma és Környéke Építőipari Szövetkezet. Hajdúnánási Fa-, Fém- és Építőipari Szövetkezet, Pécsváradi Építőipari Szövetkezet Veszprémi Vegyesipari Szövetkezet Háromezer kohászati és gépipari termék az idei BNV-e Sajtótájékoztató a KGM-ben A május 18-án nyíló BNV-n mintegy háromezerféle termékét mutatja be a magyar kohászati és gépipar — mondotta csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Szabó Tibor, a KGM főosztáiy- vezető-helyettese. Mivel a kiállítási anyagnak egy részét az idén már az Albertirsai úti vásárvárosban mutatják be, kiállítási területük 1470 négyzetméterrel megnövekszik, összesen több mint 27 000 négyzetméternyi helyet kap az ágazat 162 kiállító vállalata és szövetkezete. A vállalatok többsége az idén még a városligetben állít ki, az Albertirsai úton az autó- és traktoripari, a mezőgép- ipari, valamint a szerszám- és tömegcikkipari kiállítást rendezi c kohó- és gépipar. Valamery p.yj ágazat sok új termékkel jelenik meg a BNV-n, ami egyben azt is kifejezi, hogy a kohó- és gépipar termelésének, s különösen exportjának szerkezete egyre gyorsuló ütemben korszerűsödik. Körülbelül 300— 350-re tehető a most első ízben bemutatkozó új cikkek száma, különösen a számítástechnika, a műszeripar, a híradástechnika és az erősáramú ipar jelentkezik sok újdonsággal. Sok korszerű, új háztartási készüléket is kiállítanak, a többi között a legújabb automatizált tűzhelyet, elektromos grillsütővel és tányérmelegitő fiókkal kombinálva. Az autósokat egy újfajta rádió érdekelheti, amit olyan kocsiba is be lehet építeni, amelyben eredetileg a rádiónak nem képeztek ki helyet A szerszámgépipar új eredményét 21 fajta gép reprezentálja, egyebek között az a gyémánttárcsás köszörűgép, amelyet a magyar ipar más KGST» országokkal együttműködve állít elő. Elsősorban a közúti járművek kiállítása tükrözi majd a KGST- integráció eredményeit, bemutatva, hogy más szocialista országok milyen részegységek szállításával kapcsolódtak be a magyar közúti járműipar fejlesztési programjába. A kohó- és gépipar az idei BNV-n is megrendezi a hagyományos szakmai napokat megfelelő alkalmat, fórumot teremtve a szakmai tájékozódásra, üzletkötések előkészítésére. A Magyar Vagon- és Gépgyár megkezdte a román autóipar számára a ferdehenger elrendezésű motorok gyártását. A Győri Magyar Vagon- és Gépgyárban a RABA MANN motorok három típusát gyártják. Az álló és fekvő henger elrendezésű motorokat a külföldi autóipar is használja már □ utóbuszaikba, nagy teherbírású tehergépkocsijaiba. A ferdehenger elrendezésű motorokat ez ideig a gyár csak a saját gyártmányú jármüvedbe építette be. Újabban ez a tipusú motor is exportjogot nyert. A román autóipar 950 darab 215 lóerős ferdehenger elrendezésű motort rendelt a gyártól Képen: Győri András a főtengelyt ellenőrzi beszerelés előtt i *