Dunántúli Napló, 1973. március (30. évfolyam, 50-80. szám)
1973-03-25 / 74. szám
12 1973. március 25= Keresztrejtvény Párbeszéd a Sok vicc kezdődik úgy, hogy ketten beszélgetnek Mai rejtvényünkben is így történik. Az egyik: Buznyák és fropacsek egy vendéglőben ölnek, finom sülthúst esznek Az én feleségem o nyers koszt híve — mondja Tropacsek, miközben »agy falatokban nyeli a sültet. — Vizsz. 36., függ. 25. és vizsz. éé — mondja Buznyák. VÍZSZINTES: 9. Ezt teszi a zöld szilva, ha érik. 10. Jelentős találmány volt a maga idejében. 11. Félszeg! 12. Szárnyas ízeltlábú állat. 13. Stroncium vegyjele. 14. Jókedvű, harmonikus kedélyállapot. 16. Az emberi gondolkodást lehetővé tevő értelmi képesség. 17. Indiához csatolt volt portugál gyarmat. 18. Ezüst és kén vegyjele. 19. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet francia nevének rövidítése. 20. Jómódú. 22. Nemzeti Vállalat. 23. A régi déli germánok fóistene. 24. Izomkötő. 25. Időszak. 26. Erődítmény. 27. Szintén. 29. Ez a billentyűtágulás! 30. Ezen időegység. 32. Burgonyafajta. 33. így kezdődik minden madrigál. 34. Szélesebb a szokásosnál. 35. Baráti állam. 38. Egyik megyénk. 40. Rába és Mura vidékén élő népcsoport. 41. Kiejtett mássalhangzó. 42. Olasz zeneszerző és orgonaművész (Enrico 1861—1925). 43. Ypsilanti Demetrios. 44. Hegység, a Parti-Atlasz marokkói része. 45. Gyártmányairól világszerte Ismert vállalatunk. 46. Az egyik Tolsztoj személyneve. 47. Ha a nők meglátják, visítanak. 49. Teaházi nő. 50. My ...» dél-vietnami vérengzés színhelye volt. 51. I. Y. O. 55. Fekete István állatregénye. 56 Kályha-márka. 57. Nélküle nem lennénk. 58. Árpa- és kukoricalisztből készült étel. 60. Oroszlánnév. 61. ... carte, étlap szerint. 62. Ilyen nemzetiségű volt Shakespeare Othello-ja. 63 ........... és kölykei. Joy Adamson regényének eme. 65. Cicero felszabadított rabszolgája, a gyorsírás feltalálója. 67. A múlt században körmölt. 68, Kanada legnépesebb tartománya. FÜGGŐLEGES: 2. Beltenger, partvidéke az európai (görög) műveltség bölcsője. 3, Húsából készítik a piláfot. 4, Ölomdarabka! 5. Kicsinyítő. 6. Véredénye. 8. Festett fonalból készült vagy nyomott mintás pa- mulszövet. 12. Nagyon csúnya. 13. Rajta I — németül. 15. Amely irányban. 16. Rajthely. 18. N-nel az elején újat jele í az angoloknál. 19. Szálkás Húsú ragadozó hal. 20. Csene- vész. ?!. Olasz sziget, 23. Lovagi | tornajáték. 24. Táisadalmi érintkezé- i se, a másokkal való viselkedésnek szabálya 26 Vanadium és foszfoi I vegyjele 27 Kettős latin magán- j hang-ó. 31. Személynévmás. 32. | Kettős mássalhangzó 34. Kukutyin- han hegyezik. 35 Női becenév. 36. ny^rskesztrol A másik: Borbolya elhatározta, hogy áttér a vegetáriánus életmód- • ra Mégis rajtakapták, amint hatat más sertéskarajt fogyasztott. — De hiszen azt mondta, hogy vegetáriánus lett! — Az is vagyok, de . .. függ. 28.. 7.. 10.. 1 és vizsz. 53. — felelte. Mialatt. 37. A teniszező Is teszi a labdával. 39. Omszk folyója. 40. Samarium vegyjele. 42 Veszélyt érző. 43. Francia városka a Vizcayai-öböl közelében. 45. Több belőle neves zenekart alkot. 46. összegyömö- szölt. 48. Ritka női név. 49. Kosztolányi ismert költeménye. 50. Bánat. 51. Karjával átfonja. 52. Építőanyag. 53. Kés, bicska — zsargonban. 54. Megyénkbeli kisközség. 56. Egykori olasz labdarúgó szövetségi kapitány. 57. Az ilyen savak a növényi és állati fehérjék építőanyagai. 58. Ilyen fizető az, aki rendszeresen járatja lapunkat. 59. Spanyolul aranyat jelent. 61 Idegen női név. 62. Három — szlovákul. 64. Igeképző. 65, Gyógybalzsam. (ACZÉL) Beküldendő a vizsz. 36., függ. 25. és vizsz. 66. valamint a függ. 28., 7., 10., 1. és vizsz. 53. sz. sorok megfejtése legkésőbb március 27-én (kedd) déli 12 óráig beérkezőleg LEVELEZŐLAPON Dunántúli Napló, 7601 Pécs. Pf. 134. címre. A feladó neve és irányítószámmal ellátott címe felett a REJTVÉNY szó feltüntetendő. A március 11 -» számban közölt rejtvény megfejtése: A szerelem bolondjai — A nemzet napszámosai — A jövő század regénye. Tintahal — Telihold — Anomália — Adagolók — Libikóka — Átejteni. Sombrero A hangadó — Túláradó. Sasadi — Neolit — Jóléti. Leíró — Trenk — Zénón. Llano —* Zilah — Raimu. Aspera — Asmodi —- Yehudi. Könyvjutalmat kapnak: Ambrus Zoltán, 7700 Mohács, Sallai u. 6., Bernhardt István, 7623 Pécs, Garai u. 32/a. II. 15., Hoffer Gyuláné 7623, Pécs, Ajtósí Dürer u. 6/b., Póczek István, 7623. Pécs, Semmelweis u 17, 111. 1., Sasvári Imréné, 7772 Villánykövesd, Rákóczi u. 8. A könyveket postán küldjük el.- A MÁV Pécs. Rákóczi át 39/C szám alatti jegyirodáját 1973. március 26-tói 31-ig tatarozás miatt zárva tartjuk. Kérjük kedves utasainkat, hogy e? idő alatt menetjegyüket Pécs állomás elővételi jegypénztáránál váltsák meg. 00 Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága az 1973/74-es tanévre felvételi pályázatot hirdet a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem tagozataira. I. HÁROMÉVES ALTALANOS TAGOZAT: A hallgatók az első tanévben filozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadikban magyar és nemzetközi munkásmozgalom történetet tanulnak. Félévenként vizsgát, évenként szigorlatot tesznek és a 3 év elvégzése után végbizonyítványt kapnak. A jelentkezés feltételei: érettségi. vagy ennél magasabb iskolai végzettség, marxizmus— leninizmus esti középiskolai, vagy pártiskolai végzettség (vagy ezeknek megfelelő politikai alapképzettség). 3 éves tagozatok indulnak: Pécsett, Komlón, Mohácson, Siklóson és Szigetváron. It. SZAKOSÍTÓ TAGOZATOK; A tagozatok elméleti továbbképzést, felsőfokú politikai ismereteket nyújtanak a következő szabadon választható szakokon: filozófia, általános politikai gazdaságtan (kapitalizmus, szocializmus), szocializmus politikai gazdaságtan, magyar munkásmozgalom története és nemzetközi munkásmozgalom története. A jelentkezés feltételei: 1. egyetemi, főiskolai, 2. marxizmus—leninizmus esti egyetemi (általános tagozata), 3. egyéves pártiskolai végzettség, 4. vagy a fentieknek megfelelő politikai előképzettség. A tanulmányi idő 2 év. Az első államvizsgát a második év végén szigorlat helyett teheti le a hallgató (mindkét év anyagából). A marxizmus másik két ágából államvizsgá- i ra kiegészítő szakon készül fel. A hátralevő két államvizsgát két éven belül (évenként egyet) kell letenni. Kiegészítő szakra a jelentkezés az államvizsga után történik. Az a hallgató, aki a kétéves szakosító elvégzése után a marxizmus mindhárom ágából államvizsgát tesz, a 17/1963/ VII. 2. sz. kormányrendelet alapján főiskolai végzettségnek megfelelő oklevelet kap. Szakosítók a központi egyetemen. (Pécs, lll„ Damjanich is. 30. sr.) Hl. ALT ALÁNOS TUDNIVALÓK: A felvételi vizsgák május 14- én és 15-én lesznek. Felvételt nyer, aki a felvételi vizsgán megfelel, egyidejűleg más egyetemre, tanfolyamra nem jelentkezett, orvosi igazolása van. A tanév szeptember 1-től június 30-ig tart Minden tagozaton hetenként egyszer, meghatározott napon és időben kötelező előadás, vagy osztályfoglalkozás van, A tandíj egy évre: általános tagozaton 170 forint, szakosító tagozaton 250 forint. A jelentkezés határideje: 1973. április 20, A jelentkezéshez szükséges kérdőív és részletesebb felvilágosítást nyújtó „Tájékoztató” a városi, a járási, üzemi pártbizottságokon és alapszervezeteknél megtekinthető. A felvételi kérelmet a munkahely szerint illetékes pártszervezethez kell mielőbb eljuttatni. MSZMP Baranya megyei Bizottság Oktatás! Igazgatósága 13.20; Bikfalvy Júlia népdalokat éne kel. Benkó Dániel lanton játszik. ! 13.40: Richard Strauss operáiból 14.40: Művészlemezek. 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Hallgatóink figyelmébe! 16.07; Csajkovszkij-művek. 17.40: A dzsessz kedvelőinek. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 19.35: Csak fiataloknak. 21.05: „Nem hal meg mindenki . . ” 21.44: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 23.00—23.10; Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17,30: Magyar nyelvű műsor, — Egy kicsit nekem — egy kicsit neked. — Zenés összeállítás. — 5zluka Emi! heti jegyzete. — Szívesen hallgattuk. — Sport, 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor, 19.30; Német nyelvű műsor, 20.00: Műsorzárás, HÉTFŐ Ezt halljuk! A „Közlekedési őriárat1’ legutóbbi adósában kilépett Pécsről — most pedig Baranyából is. A márciusi adás Tolna megyében készült, a Szekszárdon és környékén rögzített riportokban szó esik majd a szomszédos megye közlekedésrendészeti helyzetéről, a baranyaiakat is érdeklő 6-os út rekonstrukciójának megkezdéséről. A műsort vezető Sőmogyvári Valéria bemutatja az ott üzemelő Közlekedési Parkot, egy baleset színhelyén levonja a tanulságokat. Természetesen a baranyai témák sem hiányoznak: Kovács Jenő rendőralezredes a most zajló „Látni és látszani’ ellenőrzéssorozat egyhetes tapasztalatairól számol be, Litványi Tibor, az Autóközlekedési Tanintézet vezetője a megváltozott díjakról szól. Kovács Ferenc mérnök pedig a gépjárművek tavaszi felkészítéséhez ad hasznos tanácsokat. Folytatódik a rejtvénysorozat. Az elmúlt adásban ismertetett rejtvény győztese Mátyás Erzsébet kisasszonyfái lakos, míg a műsor művészvendége Péter Gizi lesz, A szerb-horvát nyelvű adásban az üzemek államosításának jubileuma alkalmából kerül sugárzásra a „Munkás arcképek" c. zenés műsor. A német adásban pedig „Beremendi pillanatképek" címmel hangzik el riportműsor arról. hogy mennyire és miben befolyásolja a cementmű a nagyközség életét, fejlődését. Kedden „Gondoskodás az emberről” címmel indul sorozat, melynek során Tiszay László * PÉCSI RÁDIÓ 17.30; Magyar nyelvű műsor. — Késlekedés! őrjárat. — A Baranya megyei Rendőrfőkapitányság és a Pécsi Stúdió közös műsora, 18.30: Dél-dunántűll híradó 18.45: Régi kedvelt melódiák. 19.00? Szerb-horvát nyelvű műsor. -=• Munkásarcképek. — Zenés műsor- — Hírek, tudósítások. —- Zenével búcsúzunk hallgatóink tói. 19.30; Német nyelvű műsor. — Héé fői komentár. — Népdalok, néptáncok. — Beremendi pillanatképek. — Riportműsor. —^ Zenés héteieje, — összeáll* tás. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV, WASARMAF A PÉCSI RÁDIÓ JÖVÖ HETI MŰSORAIRÓL azokba a baranyai Intézetekbe látogat el, ahol szerető gondoskodással veszik körül a szülői otthon melegét nélkülöző csecsemőket, gyermekeket, valamint magatehetetlen öregeket Az első látogatás színhelye a mecsekjánosi csecsemőotthon. „Az ifjúság hullámhosszán” című szerb-horvát nyelvű műsorban kedden egyebek között riport hangzik el arról, hogyan vesznek részt a fiatalok a IV. ötéves terv feladatainak végrehajtásában. A német nyelvű műsorban e napon az „Újdonságok innen- onnan" érdemel nagyobb figyelmet. Pénteken változatlanul jelentkezik a „Tíz perc a Mecsek Áruház hanglemezosztályán” című játékos vetélkedő, majd „Egy este falun" címmel hangzik el riport. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szővetséqe készül a VII, kongresszusra, melynek kapcsán beszélgetést folytatnak Kovacsics Mátyással, az MDDSZ elnökhelyettesével. Szombaton „Kollégisták“ címmel kerül adásra zenés riport- műsor, amelynek riportere Dám László. A szerb-horvát nyelvű adásban beszélgetés hangzik el választókkal, míg a német műsorban beszámolnak a pilisvö- rösvári német nemzetiségi együttes baranyai vendégszerepléséről. Vasárnap a „Húsz év rádió“ műsoraiból" sorozatban „Az égígérő fa” címmel azt a műsort ismétlik meg, mely 1966- ban készült Berze Nagy János halálának 20. évfordulójára. Asztalos szakmunkásokat BETANÍTOTT MUNKASOKAT felveszünk TEUESITMÉNYR ERBEN r;.„s: VEGYESIPARI, VALLALAT. Lob IC u. 2. BUNÄNT0LI NAPLÓ rádió televízió m 1 2 m 3 4 • 5 6 * 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ® 20 21 22 23 24 ® 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 ® 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 » 50 51 52 9 53 54 55 56 57 9 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 # • 68 9 9 színház WASAfcNAJ* Nemzet» Színház; Víg özvegy (du. 3 ódakor). Antikrisztus (este fél 8 órakor) Uray-bérlet. Kamaraszínház: lom Sawyer kalandjai (de. 10 órakor). HÉTFŐ Nemzeti Színház; Szünnap HANGVERSENY VASARNAF Liszt-terem; „Egyetemi” bérlet VII. hangversenye, vezényel: Breitner Tamás (de. 10.30 órakor) HÉTFŐ Nemzeti Színház; >,A ' beriet VII. hangversenye, vezényel: Breitner Tamás (19 30 órakor). RADIO YASARNÄF MOZI VASARNAF Park"; Boldog Alexandre (10), Tecumseh (f4, hnó, 8) Petőfi; Egyiptomi történet (10), Balázs B. Filmklub (2), Lányarcok tükörben (6, 8). j Kossuth: Lányarcok tükörben (10, 12), ) Tecumseh (f3, hn5), A lángoló fcen- | ger (7) l Fekete Gyémánt: Az a to mán halála, I.—II. (4). Jószerencsét: Leon és az j Atlanti Fal (10), Csermen (3), Halál a kanyarban (5, 7). Rákóczi: Csermen (10), Leon és óz Atlanti Fal (3), Ljubov Jerovaja (5, 7). Május 1: Fiúk a térről (10), Csárdáski rá lynó (f4, f6). Kodály X. O.: Szelíd motorosok (6). Boly: Adj pacsit, Pajti I (2), John és Mary (4, 6). Harkány: Autósok, reszkessetek! (10), A korona elrablása, avagy . . (5, 7). Mohács: Furcsa zálogtárgy (10), Ha nekem puskám ’enne (f4, f6). Anna ezer napja (f8) Sásd: Dél csillaga (5, 7). Sellye: Dorellik jön! (5, 7). Siklós: A hét aranyember (10), A csalóko szerelem játékai (5, 7). Szigetvár: A koppányi aga testamentuma (10), Petőfi ’73 (5), Nászéjszaka a börtönben (7). HÉTFŐ Park: Lányarcok tükörben (f4, f6, R5). Petőfi: Tecumseh (f4, hn 6, 8), Kossuth: Tecumseh (hn10, 12, f3, hn5). Szelíd, motorosok (7), Az utolsó Leó (9) Fekete Gyémánt: Férj válaszúton (6). Jósz-srencsét: Űzött szamuráj (5, 7). Rákóczi: Nászéjszaka a börtönben (5, 7). Kodály K. O. : A korona elrablása, avagy . . (6). Május 1.: A lángoló tenger (f6). Boly: Asszony a banditák ellen (7). Harkány: A csalóka szerelem játékai (7). Mohács: Az ellopott vonat (f6), Anna ezer nao- ja (f8) Sásd: Dél csillaga (7). Se»y- lye: Az atamón halála, I.—M. (7), Siklós: Petőfi ’73 (7). Szigetvár: Menekülés, I.—II. (6). KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás, 6,10—7.25- Kellemes vasárnapotl 7.25: Múzeumi híradó, 7.28; Nagy családok, 7.58: Hírek Lapszemle, Időjárás. 8.05 öt kontinens hét napja Külpolitikai negyedóra. 8.20: „Bonyhádi gimnazista ég .” Illyés Gyula bonyhádi éveiről. 9.10: Szivárvány. 10.25: Reklám 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól c nóta. 13.14: Tiszta szívvel Barcs Sándor írása. 13.24: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vá'lalat Bartók-összkiadásának új lemezét. 13.49—14.09: Pillantás a nagyvilágba, 14.40: Az emben életkor határa. 15.00: Hírek, időjárás. 15.08: Farkas és bárány. 16.00: Hírek, időjárás 16.05: My fair Lady. 16.30: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mór- kőzésekrő1. 17.25: Faluról falura — muzsikával 18.05: Lírai önarckép. 18.20: Maria Callas és Carlo Bergonzi énekel. 18.58: Hallgatóink figyelmébe* 19.00: Hírek, időjárás. 19.10: Sporthírek. Totó. 19.15: A Kecskeméti Katona József Színház előadásának stúdiófelvétele. 20 43: Behór György— Jankovics Ferenc: Dalocskák Kakuk Marciról. 20.50: Országos Kodály Művelődési verseny. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.25: Félóra sanzon. 22 55: Testvér, ki utánam jössz. Peterdi Andor versei. 23.00: Két szimfónia. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Könnyűzene, PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Finn Videro Buxtehude műveiből orgonái. 8.00: Mit hallunk? 8.30: Zenei anyanyelvűnk. 8.40: A vadorzó. 9.13: Ha még nem tudná . 9.43: A Nyítnikék postája 10.13: Grófi földek urai és vándorai. 11.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Magyar Rádió és. Televízió énekkarénak hangversenye. 12-45: Vonószenekarok műsorából. 13.08: A muzsikáló kávédaráló 13.45: Időjárás és vízállásjelentés 14.00: Táskarádió. 15.00: Körkapcsolás bajnoki ’abdarúgó-mérkőzésekről. 16.20: Koktél és szendvics. 16.58: HoHnatóink fiaye’mébe. 17.00: Hírek, Időiárás. 17.05: Mit üzen a Rádió? 17.40- Bachs VI. brandenburgi verseny. 18.00: Hírek, Időiárás. 18.05: A vasámao soortja. 18.35: Mindszenti Ödön és Lukács István felvételeiből 18.50: Mikrofon előtt ez irodalmi szerkesztő. 19.00: A Budapesti Filharmóniai Térsasáq zenekorának hanq- VRnenve. 19.50: Jó estét, gyerekek 20.53: A sz*n. az érzelem é% a munka. 21.08; S’á-’erturmlx. 22.00: Mendelsohn m'jve’böl. 23.00: Hírek, fdó- iárás. 23.IV A denevér. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 8 00: Hírek, lapszemle, Időiárás. 8 05: Mű*Dri«mert»tés. 8 09: Vnkó'is zene. 9.*5: Két bizonvítvény. 10.00: B-ver'v HllU énekel. 1101: El«ő Péter. 12.00: Hírek, lapszemle, Időiá- rós. 12.10: Mozart kamara művei bő!. Pályázati felhívás KOSSUTH RADIO 6.15: Mit üzen a Rádió? (ism.) — 8.50: Fernando Previtel két Rossini- nyitányt vezényel. 9.06: Harmatos Rózsa. Móricz Zsigmond regénye folytatásokban. VII. rész. 9.30: A hét zeneműve — Bartók: VI. vonósnégyes. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.05: Édes anyanyelvűnk (ism.). — 14.10: Debjssy: Három noktürn. — 14.32: Horváth Jenő. Rossa Ernő: Te drága, szép Budapest. 14.38: A császár. Gorkij elbeszélése (ism.). 15.10: Iskolarádió. 15.50: Két operettdai. 16.05: Tanulni — felnőtt fejjel. Riport. 16.25: Staub: Tarka balett — jelenet. 16.34: Népdalavűjtőúton Bartók Béla nyomóban. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Hangképek a budapesti Vasas Székházból a nagyüzemek államosítása 25. évfordulója alkalmából. 18.15- Verbunkos muzsika. 18.58- Világhírű előadóművészek Beethoven- felvételetből. 19.30: Sporthíradó. — 19.40: Don Juan kővendéqe 20.17- Mikrofánc. 20.50: Orszóqos Kodály műveltségi verseny. 22.20: Népdalok. 23.00: A XX. században éltem. IV. »■ész. G.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Verbunkosok, nóták. 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Kamarazene magyar előadókkal. 13.03: A csalód helyett. Riport 13.20: Hermann Jadlowker énekel. 14.00: Kettőtől őtiq. A Rádió kívánság- műsora. 17.00: Ötórai tea. 18.00- Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Életünk minősége. IV rész. 18.55: Közkívánatra! 19.54: Jó estét, gyerekek I — 20.25: Ül könyvek (ism.). 20.28: Kél szív háromneayed ütemben. 21.04: Ül szoviet lemezekből. 21.26: A mű-.e- lődésDolitíkai rovat műsora. 21 41 • Két bizonyítvány (ism.). 22.20: Klasz- szikus kónjsmuzslka. 22.30: A “'ét zeneműve (ism.). 23.15: Könnyűzene Bágya András szerzeményeiből. 8- 40—9.05: Német nyelvtanfolyam. 9.05—9.30: Francia nyelvtanfolyam. 9- 30; A Tenkes kapitánya- Ifjúság! tóvéfiIm-sorozat. 13. rész: Cseé- tan az ostor (ism.). 9-55: Csak gyerekeknek. Kisfilmak. 10-25; Játsszunk bábszínhézatl 11.00: Csepel—3udapesti Honvéd bajnoki férfi röplabdamérkőzés közvetítése a budapesti Sport- csarnokból. j 15.18: Műsorismertetés. I 15.20: Pedagógusok fóruma. 16.05: Reklámműsor. 16-10: Kubai tavasz. Zenés útifűm a Munkásőrség Központi Féi*- fikarának kubai útjáról. 16.40: Delta. Tudományos híradó. 17.10: Műsorainkat ajánljukl 17.35: Állatokról bizalmasan. Angaf filmsorozat, 1. rész. így ál a seregély. 18.00: Reklám műsor. 18-05: Mézga Aladár különös kalandjai. Magyar rajzfilmsorozat 12. Musicanta. 18.30: Sporthírek. 18.40: Esti mese. 20.00: Hírek. 20.05: Klasszikusok tévéfilmen. A kertész kutyája Lope de Vege színdarabiának francia tévé- film-változata. 21.45: Hugues Aufray műsora. Zené* francia film. 22.30: Hírek — Sporthírek. JUGOSZLÁV TV, URH RÁDIÓ 18.05: Angol társalqás középhaladóknak (Ism.). 18.25: Huszonöt pere beat. 18.50: Man var zeneszerzők. 19.24: A dzsessz kedvelőinek. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia naay- termét. Kb.: 20.23: Láttuk, hallottuk (Ism.). Kb.: 20 40: A hangverseny körvetftés folytatása. Kb.: 21 15: O^erarészletek. 22.01: 0j lemezeinkbőlVASARNAP 9.05: Magyar nyelvű vasárnapi magazin. 9.50: A népdalgyűjtő úton (Népi muzsika). 10.12: Földművelőknek. 10.55: Mi 'ehet, ha ketten eqyefc- értenek. 11.25: Doktor Doolittle. 12.25: A harminc betű műve'ete. 12.55: A tudás — vagyon. 13.55: Színház a házban. 14.15: Graz: Jégkorong Jugoszlávia—Svájc. '7.25: Dokumentumfilm 17.40: „Kanadai lovasrendőrség’’ — a hollywoodi látványos rendezés aranykora. 20.35; Koldusok — humoros sorozat 21.30: Európa da*a. 22.05: Sportszemle, 23.30: Hét tv-nap, | HÉTFŐ 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Bábjáték 18.00: Tv-óvoda. —* 18.30: Az ön tanácsadója: felnőtt- képzés, 19.00- Ifjúsáqi adás. 20.30S Az Adria titkai. 21.00: Z. Majdak: „Keserűség a torokban” — zenés dráma. 22.30: A kultúra a társadalomban 22.40: Graz. Jégkorong: Jugoszlávia—Ausztria.