Dunántúli Napló, 1973. március (30. évfolyam, 50-80. szám)

1973-03-19 / 68. szám

fietf ötöl:: hétfőig M a egy hete kezdődtek el megyénkben is a tanácstagi jelölőgyü- lések, s a hét végén fejeződ­nek be. A „félidő" lehetősé­get ad néhány tanulság le­vonására. Elsőként azt álla­píthatjuk meg, hogy a köz­életi aktivitás jegyében zajla­nak le a jelölőgyűlések. Az el­múlt hét első három napján 1187 jelölőgyülést tartottak, melyeken közel harmincezer választópolgár vett részt, ör­vendetesen növekedett a két évvel ezelőtti választásokhoz képest az egy jelölőgyüiésen résztvevők száma. Sokan szó­laltak fel, az említett gyűlé­seken 4838-an. Különösen a községi jelölőgyüléseken ak­tiv a résztvétel, a választó- polgárok számához arányit- va. A felszólalók többsége közérdekű kérdésekkel fog­lalkozott, visszatértek azok­nak a javaslatoknak a sorsá­ra, melyek a legutóbbi vá­lasztásokat megelőzően hang­zottak el, a megvalósíthatók realizálását kérték számon a tanácstagoktól. Ugyanakkor új, indokolt igényeket tá­masztottak, mit várnak a te­rület fejlesztése, kommunális ellátottságának további ja­vítása terén. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy Pécs városá­ban is nagyobb az érdeklő­dés a jelölögyülések iránt, több a résztvevő, mint két évvel ezelőtt. Ugyanakkor a választópolgárok számához viszonyítva az arány alacso­nyabbnak tűnik, mint a köz­ségekben. Vannak, akik eb­ből olyan következtetést von­nak le, hogy a városban ke­vesebb a kommunális jellegű probléma, talán ezért keve­sebb a résztvevő is. Nem hiszem, hogy igazuk van j azokna!, akik ezt állítják, hi­szen több hete szerkesztősé­günk keddi ügyeleti telefon­számát sok pécsi lakos ép­pen ilyen jellegű kérdéssel keresi meg, s valószínű, hol­nap, amikor Wieder Béla, a Városi Tanács elnöke ül majd szerkesztőségünk telefonja mellett, ismét sok hasonló kérdés hangzik majd el. In­kább a jobb előkészítésre, a megfelelő propagandára, a választópolgárok időbeni ki­értesítésére kellene nagyobb figyelmet fordítani a város­ban. A jelölögyülések többségén a népfront által javasoltakat jelölték, s ez azt bizonyítja, hogy ők eddigi tanácstagi, vagy közéleti tevékenységük­kel kiérdemelték a választók bizalmát. Éltek a szavazó­polgárok azzal a jogukkal is, hogy néhány jelölőgyűlésen több személyt is alkalmasnak tartva tanácstag-jelöltnek, kettős jelölést tegyenek. A hét végén befejeződve, a jelölögyülések átadják majd a gyűlések termeit a választások előkészítése újabb szakaszának, amikor a politi­kai gyűlések megszervezésé­re kerül sor, melyek fő fel­adata, a népfront választási programjának ismertetése lesz a választópolgárok előtt. Mitzki Ervin Hit ettek a Fenyvesben ,,Maszek beszerzés” — állami eladás 1300 víkendhá? Harkányban A megye legkeresettebb üdülőhelyén Harkány ban 1960-ban kezdték meg a családi víken- házak építését. A mintegy 12 hold nagyscr területre azóta 700 nyaraló épült fel. Úja' területet kellett kijelölni az új hétvégi ház< felépítéséhez. A most már új telepnek nevezc területen 600 házhelyet alakítottak ki. A 6C ten házhely gyakorlatilag ma már mind gazdára lel — a 80—90 négyszögöl nagyságú víkendtelfse ára 350—400 forint. „A két víkendtelepen 13G ház épült — köztük az úgynevezett alpesi háza sora —, illetve épül — újabb terület parcella zására egyelőre nem kerül sor" — mondják a iulós Nagyközség Tanácsán. „A cél, hogy a Evőben — kis családi házak építésére clkalmas rrület híján — többszintes társasházak épülje -k." A társasházak építésére kijelölt területen — a ranya szálló mögötti rész — már számos üdülő készült, de az építkezési kedv most sem hagy lább. Az ügyvédi munkaközösség néven kétszer tven lakrészes üdülő építésén dolgoznak, szer­ezik a téesz szövetségek üdülőjének építését is, z Tolna megyei Tanács is már megvásárolta a őrületet, 30—40 lakrészes üdülőt kívánnak majd létesíteni. Nem az étel és ital minőse gével, hanem a „származása val” volt hiba Pécsett a Fény vés étteremben. Petzingei An tál 1963 áprilisától 1971 végéig volt a Fenyves étterem vezetője Egy ideig úgymond rendber mentek a dolgok, később aztán „manipulált lett" a felszolgált étel, ital. Az üzlet menetének rendje: az árut — legyen az ital, vagy étel-nyersanyag - a Bm, Ven­déglátó Vállalattól kell igényel ni — ahova az üzlet tartozik. Az igényelt árut adják el az étté remben - természetesen o megfelelő haszonkulccsal. Tudta ezt a rendet Petzingei Antal is. Csak hát kevesellte a 3485 forint havi átlagkeresetét - ezért elhatározta: megtoldja egy „kevéssel". Elhatározása valóraváltásáért aztán - le csökkentette a vendéglátótól igényelt áruféleségek mennyisé „Az antibébi tablettától a strandpapucssg...” jjpikök Mäm A török menyecske, az egyik hajón beteq lett. Itt Mohácson operálták. A kórházból kike­rülve szállodában akarták el­helyezni. Az asszonyka az atya­úristennek sem volt hajlandó ott lakni. Mint később kiderült, azt hitte, hárembe akarják vin­ni .. . Mit tehet a hajózási tár­saság mohácsi képviselője? Míg Törökországból nem érke­zett meg a férj, saját lakásába vitte. A hölgy oda persze el­ment * Csaknem valamennyi dunai hajózási vállalatnak van — is­ten tudja mióta — képviselete Mohácson. A legnagyobb ügy­nökség természetesen a MA- HART-é. öten dolgoznak itt, és még irodájuk is van, mert a többi ügynökséq a vezetők la­kásán működik. Egy évtizede méq hat hajózási társaság ér­dekeit képviselték, jelenleg a magyar mellett jugoszláv és a bolgár vállalatot. A szovjet, NSZK, osztrák, cseh hajózási vállalat önálló ügynökséget ho­zott létre évekkel ezelőtt. Ro­mániának és az egyik jugosz­láv hajózási társaságnak, a Dunavszki Uoyd-nak nincs kép­viselője a magyar határkikötő­ben. A mohácsiak úgy tartják, hogy a jó ügynök vagy a Du­nán vagy otthon van. A lé­nyeg: mindenkor meg lehessen találni, mert nem lehet tudni, mikor fut be hajó a kikötőbe és akkor már csörög a laká­sán a telefon. Az ügynök pe­dig szalad a partra, télen-nyá­CSONGOR férfi divat szaküzlet ajánlata: (a SüRjÜ KE#/ eéc* TREVIRA GARBÓ ÚJDONSÁG, DIVATSZÍNEKBEN 470,— FORINT FROTTÍR INGEK NAGY VÁLASZTÉKBAN 90,— FORINTTÓL FÉRFI CREPP-ALSÓ DIVATSZÍNEKBEN 52,— FORINT A KIRAKAT MEGTEKINTÉSE MEGKÖNNYÍTI A VÁLASZTÁST! Távoros'ózis 19 25-is Piusz 0—15 tok Az időszak elején kevés felhő, csapadék nem lesz. Mérsékelt északi, északnyu­gati szél. Hajnalban még lesznek fagyok, de a nappali hőmérséklet meghaladja a plusz 10 fokát. Az időszak második felében délnyugati, nyugati széliéi felhősebb idő, esőkkel. A fagyok meg­szűnnek, a nappali hőmér­séklet elérheti a plusz 15 fo­kot. Mohácsra érkezik a Bazias nevű román motoroshajó, vontájával gét és más utakat keresett az árubeszerzéshez. Benyúlt a rosszába és kezdte végigjárni a pécsi üzleteket. Vásárolt lisz­tet, húst, rizst, paradicsom-pú­ét. vajat, tejfelt cukrot, jaffa- szörpöt... A .maszekalapon” vásárolt nyersanyagot adta a konyhára — az elkészített éte­lekre „rátette” a hasznot és a kettő közötti különbséget — ami pénzben jelentkezett — zsebre vágta. De az étel „inni is kíván" — így hát italokról is gondoskodott. Ezeket sem mind a vendéglátótól igényelte, — hanem az étel-nyersanyagokhoz hasonlóan más úton szerezte be. Az italvásárláshoz szüksé­ges pénzt is a kasszából vette ki. Lényegében beismerésben van: „... elismerem, hogy ezen italféleségeket is rendszeresen vásároltam, bevittem az étte­rembe, ott értékesítettem és a jelentkező hasznot kivettem..." A haszon pedig — a vizsgálat eddigi megállapítása szerint — többtízezer forint! Petzinger Anta! 1971-ben a Balaton-parton 65 000 forintért telket vett. . . Még egy sor vallomásából: „ . . Az Így beszerzett és el­adott árukból havonta 2000— 2500 forint haszonhoz jutot­tam . . A „maszek beszerző" és ál­lami eladó ügyét vádemelési javaslattal a rendőrség az ügyészségnek megküldte. Csak egy adalék mindehhez: A Fenyves 1970-ben egymillió 182 ezer forintot, 1971-ben egy­millió 095 ezer forintot forgal­mazott Petzinger vezetésével. Az elmúlt évben — új üzletve­zetővel - a forgalom- egymillió 435 ezer forint volt. (Y) ron éjszaka és nappal, kará­csonykor és húsvétkor . . . örö­kös készenlét. * Páholyban van a MAHART- ügynökség, mert egyedül nekik van telexük. így aztán igen sokszor hozzájuk futnak be az üzenetek, nem jut idő unat­kozni. A vezető, Munkás István, a közelmúlt legrgmlisabb ese­ményéről a tavaly nyári kolera miatti vesztegzárról csak eny- nyit mond: „Képzelheti, — az anti-bébi tablettától a strand- papucsiq mindent nekünk kel­lett beszerezni.” Khin Istvánt, csaknem min­denki ismeri Mohácson, ,,ő a szovjet ügynök”. A legnagyobb dunai hajózási vállalatot — a Szovjet Dunagőzhajózást kép­viseli — Mohácson. Az elmúlt esztendőben 800 szovjet hajó fordult meg a kikötőben, — 1960 óta dolgozom, mint ügynök, előtte hajógépész vol­tam a szovjeteknél. Mindig örülök, ha befut egy-egy ha­jónk — találkozom egykori kol­légáimmal, barátaimmal. Az egyedüli külföldi állam­polgár az ügynökök között Dre- veny lan a Csehszlovák Duna- hajózási Nemzeti Vállalat kép­viselője. Az egykori hajóskapi­tány öt esztendeje, hogy Mo­hácson teljesít parti szolgála­tot, most kérte feletteseit, hogy még egy évig maradhasson. Pozsony után megszerette Mo­hácsot is. Radó Lajos, hat esztendeje a Bajor Lloyd NSZK és a DGT osztrák cég mohácsi „diploma­tája". Ez idő alatt kötetnyi iz­galmas élményben volt része. Két éve például az egyik mű­trágyát szállító uszály kapott léket. Neki kellett riasztani éj­jel a tűzoltókat, meg házisza­lonnát szerezni, hogy a hajó repedéseit tömedékélni lehes­sen. * Mondják, a hajdani fogós telek jég-harapófogóinak szorí­tásában vergődő hajók legény­sége ugyanúgy várta ezt a na­pot — március 15-ét, a hajó zási idény kezdetét — mint a hajózási képviselők. Amióta a jégtörők „szotyét” csinálnak a Duna jegéből, nincs jelentősé­ge e napnak. így ezen a nyúl­farknyi télen sem pihenhettek a hajózási társaságok mohácsi ügynökei, — januárban is egyik hájó q másikat érte a kikötő­ben .. . Mécs László «WH WT4* ■iTÜTI — TEGNAP, vasárnap érke­zett haza jugoszláviai vendég­szereplésről a Mohácsi Népi Nemzetiségi Együttes. A tánco­sok az eszéki magyar bál mű­sorában működtek közre. Leg­közelebb áprilisban szerepel külföldön az együttes, ekkor bulgáriai meghívásnak tesznek eleget. — MEGBOKROSODOTT A SZAMÁR. Orsós József 27 éves kocsolai lakost vasárnap dél­ben a házában lévő istállóban a megvadult szamár úgy meg­rúgta, hogy agysérülést és agy­rázkódást szenvedett. A mentők a dombóvári kórházba szállítot­ták. — MEGKEZDTÉK A SURJÁN- PATAK RENDEZÉSÉT. Sántos és Szentbalázs községek között 6 millió forintos költségráfordítás­sal, 15 km hosszú szakaszon rendezik a Somogy megyei Sur­ján-patakot. A vízelvezetéssel elsősorban a patak völgyének mezőgazdasági célokra való hasznosítását biztosítják. Halálos baleset. Tompított világí­tással, óránkénti 55 kilométeres se­bességgel közlekedett Pécsről Szent- lőrinc irányában Szabó Ferenc 22 éves, Hajnóczy János utca 5 b szám alatti gépkocsivezető. Haladás köz­ben későn észlelte a vele szemben haladó gyalogosokat és a személy- gépkocsival elütötte az ittas Lakatos József 36 éves, valamint Lakatos Ár­pád 44 éves pécsi lakosokat. Lakatos József a helyszínen meghalt, Lakatos Árpádot nyílt lábszártöréssel, hasi sérülésekkel és agyrázkódással szállí­tották az I. számú Sebészeti Klini­kára. * Lerepült a motorról. Baleset történt szombaton este Pécsett, a Kalinyin úton. Két motorkerékpáros összeütkö­zött, miközben Balázs István 31 éves pécsi lakos lereoplt a járműről. Agyrázkódás gyanújával szállították o mentők a pécsi Idegklinikára. Tűz. Kigyulladt egy személygépkocsi tegnapelőtt Pécsett, az újmecsekaljai piacnál. Égett a motorház és a mű­szerfal, amit puttony-fecskendővel ol­tottak e! a pécsi tűzoltók. Tóth Ferenc kadarkúti lakost ötezer forint kár érte. A keletkezési ok megállapítására vizsgálat indult.- BICSKÁZÁS AZ ELJEGYZÉ­SEN. Nem mindennapi eljegy­zést tartottak Kaposváron, a Kanizsai utcában. A vidám éj­szakai mulatozás után, vasár­nap hajnalban, a vendégsereg összeveszett és az újdonsült menyasszony testvérbátyját, Seb- sics Ferencet az egyik vendég bicskával megszúrta. A 25 éves fiatalembert a mentők a Ka­posvári Kórházba szállították. — MEGRÜGTA A LÓ. Vasár­nap reggel Iregszemcsén, Iga- ri György 71 éves kőművest megrúgta a ló. Az öregembert a mentők kartöréssel szállítot­ták a pincehelyi kórházba. ♦ Pályázat! Egy mondat — egy /utalom Március 12-i számunkban közölt pá­lyázatra 276 megfejtés érkezett. A sor­soláson Hergenrőder Adóm­nak (7625 Pécs, Virág u. 14.) kedve­zett a szerencse és így ő lett az or­mánsági szőttes nyertese. A jutalmat keddtől szerkesztőségünk titkárságán veheti át. E heti pályázatunk: Azt azonban kevesen tudják, hogy egyik „hobbyja" az opera. Olvasóink feladata: megkeresni az idézett mondatot lapunk valamelyik cikkéből vagy riportjából és LEVELE­ZŐLAPON megírni a cikk vagy riport címét, amelyben megtalálták és a lapra fel kell ragasztani o fenti „EGY MONDAT — -EGY JUTALOM” cím­szöveget. A megfejtést március 24-én (szombat) déli 12 óráig beérkezőleg kell beküldeni: Hétfői Dunántúli Napló szerkesztősége 7601 Pécs. Pf. 134. címre. A beérkezett helyes meg­fejtések közül egy nyertest sorsolunk ki, akit a CENTRUM ÁRUHÁZBAN beváltható 100 forintos vásárlási utal­vánnyal jutalmazunk. ♦ EGYENES ADÁSBAN. A rá­dió 42. sajtókonferenciájának színhelyén — Budapesten, az Állami Biztosító székhazában - az országos napilapok képvi selőin kívül a Dunántúli Napié és a Békés megyei Népújság valamint a Magyarország és a Figyelő munkatársai lesznek ie len. A Dunántúli Naplót mun katársunk, Mécs László képvi­seli. A Kossuth Rádióban ma este 17 óra 55 perces kezdettel egyenes adásban közvetítet! sajtókonferencia vezető ripor­tere Rapcsányi László. — JÚLIUSBAN KEZDIK Mo­hácson az új, 300 lakásos Liszt Ferenc utcai lakótelep építését. A Pécsi Tervező Vállalat mérnö­keinek tervei alapján épülő la­kások költségeit központi támo­gatásból, illetve tanácsi költség- vetésből fedezik. A kivitelezési munkákat a Tolna megyei Álla­mi Építőipari Vállalat végzi. Az első lakásokat 1974-ben adják át. — KIGYULLADT A SZENAKA- ZAL. Vasárnap délben Sziget­váron, a vágóhíd szomszédsá­gában, a helyi Zrínyi Tsz egyik széna kazla meggyulladt. A tü­zet a szigetvári tűzoltók eloltot­ták. Az anyagi kár mintegy öt­ezer forint. — EGY NAPOT MÁGOCSÉRT. Kommunista műszakot tartott szombaton a MEZŐGÉP Vállalat mágocsi gyáregysége. Az üzem 165 dolgozója ajánlotta fel teg­napi keresetét a község szépí­tésére, csatlakozva az „Egy na­pot Mágocsért" akcióhoz. — JAVÍTJÁK A KOLKED —ERDÖFO KÖZÖTTI UTAT. A tél okozta károkat oz időjárástól függően — folyama­tosan kijavítják a kölked—erdőfűi úton, ezért a KPM Pécsi Közúti Igaz­gatósága ezen a szakaszon 30 km-e* * * sebességkorlátozást léptetett életbe. — TAVASZI FELÚJÍTÁS A 6-OSON. A 6-os számú országos főközlekedési út Pécs és a megyehatár közötti sza­kaszán folyamatosan dolgoznak e Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat munkatársai. A nagyobb ká­tyúkat öntöttaszfalttal már rendbe­hozták, s most a kisebb pályamódo­sítások vannak soron. — ÚTELZÁRÁSOK SOMOGYBÁN. A 70. sz. főközlekedési út siófoki át­kelési szakaszán a Sió-híd szélesítése miatt csak egy nyomon lehet közle­kedni. Az esetenkénti jelentős idő- veszteség miatt javasoljuk Siófok elr kerülését az M 7-es autóúton. Javít­ják a téli fagykárok miatt tönkre­ment burkolatot a kaposvár-szántódi út magyoratádi átkelési szakaszán, a 51. sz. főközlekedési úí Dombóvár és Kapospula közötti szakaszán, vala­mint a Boté és Taszár közti szaka-

Next

/
Thumbnails
Contents