Dunántúli Napló, 1973. március (30. évfolyam, 50-80. szám)

1973-03-19 / 68. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXX. évfolyom, 63 sióm 1973. március 19.. hétfő Ara: 1,50 forint A? MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja HOTEL MSCSE:: 1975-ben új szállodát kap Pécs Élesedik a harc az NB l-ben A ZTE győzött, a Komló kikapott Budapesten 1 Vasas—Komló 2:1. Tóth befejelí a Vasas első góljai A TARTALOMBÓL Kétszázezren „Sony" cipőben A labdarúgó NB.I. tizennyol­cadik fordulójában a legtöbb ki­esés ellen harcoló együttes ki­tett magáért. A két újonc, c Zalaegerszeg és a SZEOL a fő­városból 3 ponttal térhetett ha­za. Győzött a Salgótarján és a Diósgyőr is, így az utolsó 5 he­lyezett között már csak mind­össze 4 pont a különbség. Az élmezőnyben az U. Dózso, a Ferencváros és a Vasas újabb győzelmével kicsit eltávolodott a váratlanul pontot veszített Bp. Honvédtói. A Rába ETO nagy lépést tett a Videoton legyőzé­sével a legjobb vidéki csapat cím megszerzése felé. Ismét eltűnt egy ódon ócskaság a belvárosból. A posta hálózat- építési üzeme kiköltözött a Rákóczi útról a Diósi útra. Egyetlen fal maradt meg a Rákóczi úti fronton: a hajdani pécsi városfal, ami épületekbe beépítve továbbhúzódik a tűzoltóság területén, s vala­hol a Baranyaker központjánál ér véget. Ez a fal megfelelően konzerválva megmarad, s mögötte épül meg a Hotel Mecsek, Országszerte egymásután épültek a korszerű szállodák, Pécs máiq is jóformán csak a felszabadulás előtti hagyaték­kal küszködik. Az, hogy Pécsett is nagy szükség var, egy új szállodára, már évek óta el­ismert tény. 1973 tavaszán pe­dig arról adhatunk hírt, hogy 1975 végére Pécs gazdagabb i? lesz az új szállodával. A Vadászati Világkiállítás al­kalmából varázslatos gyorsa­sággal épült meg Szekszárd új szállodája, a Hotel Gemenc. Ez adta az ötletet, hogy a pé­csit ennek mintájára kellene megépíteni. A Váczi Imre és Link Péter vezette tervezőcso­portnak különleges feladatot kellett megoldania: az új szál­loda minden ízében korszerű legyen, s mégis alkalmazkodjék Pécs történelmi városközpont­jának hangulatához. Erre már csak azért is ügyelni kellett, mert a szálloda helyét a város­falon belül jelölték ki, lévén ez a Rákóczi út eleji az egyetlen alkalmas építési terület. Most már a kiviteli tervek készülnek. A Gemencből tulajdonképpen nem sok maradi, talán csak az, hogy a pécsi szálloda is mono­lit-vasbeton és univáz szerke­zetű lesz. A műemléki környe­zethez leginkább a tetőszer­kezettel igazodik a szálloda: lapostetejű is lesz, meg nem is, Az oromzat a nyeregtetők min­Q kanadai íáHügyminfszler látogatása Hanoiban Mitchell Sharp kanadai kül­ügyminiszter vasárnap rövid lá­togatásra Hanoiba érkezett. A külügyminiszter előzőleg néhány órát töltött a laoszi fővárosban. Elutazása előtt Sharp az AFP- nek adott nyilatkozatában ki­jelentette, hogy tanulmányozzák a laoszi nemzetközi ellenőrző j bizottság megerősítésének és újbóli működtetésének lehetősé­gét. A külügyminiszter elmond- j ta, hogy Souvanna Phouma I miniszterelnök szeretné ha a bi- | zottság létszámát jelentős mér- j lékben emelnék, l tájára indul, majd néhány mé­teres magasság után laposra vált át, s csupán a középső rész felett lesz eléggé meredek nyeregtető. Ezek után "látogassunk a Ho­tel Mecsekbe, egyelőre termé­szetesen csak a tervrajzok alap­ján. A Rákóczi' út felől hajthatunk be. s a messze kiugró előtető alatt állunk meq a szálloda fő­bejárata előtt. A földszinten a hallban a szokásos kellékek: recepció, Intertourist-ajándék- bolt, drinkbár, telex-szoba, stb. — és lépcsőfeljáró az éttermi szintre. Itt találjuk a 170 sze­mélyes éttermet, eqy 80 szemé­lyes különtermet és a 300 ada­gos konyhát az előkészítő helyi­ségekkel és raktárakkal. Innen közvetlen kapcsolat alakítható ki majd a Hotel Touristtal (ha valamikor napirendre kerül a két szálloda eqyesítése). Az ét­terem egyébként a szálloda homlokzati síkja elé ugrik, te­rasza pedig — ez szolgál elő­tetőül a főbejárat fölött — kü­lön lépcsővel a szállón kívül is 1 megközelíthető, az étterem te­hát külső vendégeket is fogad­hat. Az éttermi szintről lépcsőn, vagy liften mehetünk fel a szál­lodába. Az épület két szárnya kissé eltolódik egymás mellett. A Rákóczi úti szárny három, : a hátrább levő szárny négy emeletes. Mindkét szárny kö- zépsőfolyosós, szintenként 32 szobát találunk, ebből 26 két­ágyas, 6 pedig háromágyas i lesz. A 110 szobás Hotel Me- : esek 250 vendéget fogadhat, j Valamennyi szobához színes j csempével borított és színes be- j rendezéssel felszerelt fürdőszo- | ba tartozik, a szobákban tele- ; fon és rádió van, kívánatra j pedia tévé-készüléket is kap a I vendég. A szobák — a három- ( ágyasok kivételével — mind er- kélyesek lesznek. Az épület pirogránit burkola- j tot kap, a loggiák mellvédjének kerámiadíszeit Fürtös György pécsi keramikusművész tervezi, a belső építészeti terveken pe- diq Hornicsek László dolgozik, aki a székesfehérvári Alba Re­gia szállón kívül résztvett a moszkvai KGST-palota belső- építészeti munkáiban. A vendégek — mint említet- j tűk — A Rákóczi út felől jut­nak a szállodába, az épületet azonban meq lehet majd köze- j líteni a Váradi Antal utca felől j is, innen lenne a qazdasági be­járat, ha ... A Műemlékvédelmi j Felügyelőség ugyanis gondol­kodik ózon, hogy nem árt-e a _L Várad! Antal utca képének, ha egy házat „kiemelnek” a sorból. Ha itt a mellékutcában a vá­rosképi szempont érvényesül, más megközelítési módról kell gondoskodni, ez pedig nem lesz könnyű dolog. Szóba kerül- I hét az új szállodának a Hotel Touristtal való kapcsolata is és elképzelhető, hogy a Ferenciek j temploma mögött qyalogos köz­lekedésre utat nyitnak a Sallai utca felé is. A szálloda beruházója a Hungária Szállodaipari Vállalat. A tervezett 75 milliós költségből 10—10 millió forintot Pécs vá­ros és Baranya megye fedez, a többi részben költségvetési jut­tatás, részben visszafizethető fejlesztési kölcsön. Az építkezés ez év második felében megkez­dődik, befejezését pediq 1975 végére tervezik. Varga Csaba a Hotel Mecseket is irányító Nádor Szálloda igazgatója sze- j rint a 75-ös szilvesztert már itt ; szeretnék ünnepelni. H. I. i Örömteli búcsú az importsöröktől Mit ettek a Fenyvesben? Tv-film Zrínyiről Rendező a világosító tülkében i; PMSC után — Juventus előtt JÖZSEF-NAP A KUTYAOLBAN. Fiatal csirkecombra éhesen lopokodott be a Magyarürögi út 8. szám alatti ház udvarába tegnap éjszaka egy jól megtermett róka. Megzavarhatták, mert ijedtében — tyúkól helyett — a kutyaólbq ugrott be. Acsar, a fajtiszta kuvaszkölyök Ravaszdi éles fogaitól felbőszülve per­cek alatt elintézte a hívatlan látogatót. Hogy mi vitte a rókát a sűrűn lakott területre, ki tudja? ... lehet, hogy „József-napozott" és pityókásan ő is eltévesztette a háiszámot? ,,. Fotó: Körtvélyesi László Az NB I. eredményei Ferencváros—MTK 1:0 Diósgyőr—Csepel 1 :Q Zalaegerszegi TE—Egyetértés 1:0 Rába ETO—Videoton 2:0 Salgótarján—Tatabánya 2:1 Bp. Vasas—Komló 2:1 Szombaton : Újpesti Dózsa—PMSC 4:1 Bp. Honvéd—Szeged 1:1 A bajnokság állása 1. Ü. Dózso 18 14 1 3 50-11 29 2. Ferencváros 18 11 4 3 37-19 26 3. Vasas 18 11 3 4 33-19 25 4. Bp. Honvéd 13 8 6 4 36 19 22 5. Rába ETO 18 10 1 7 31-22 21 6. Csepel 13 5 9 4 25-18 19 7. Videoton 18 8 3 7 25-23 19 8. Tatabánya 18 6 5 7 17-20 17 9. Szeged 18 5 7 6 20-28 17 10. Zalaegerszeg 13 6 4 8 21-25 16 11. MTK 13 4 8 6 18-23 16 Í2. Salgótarján 18 5 4 9 22-30 14 13. Egyetértés 18 4 6 8 14-30 14 14. Komló 18 2 8 8 12-31 12 15. Pécs 18 2 7 9 12-29 11 16. Diósgyőr 18 2 6 10 11-37 10 A telitalálatos totó 1. MTK—Ferencváros 0:1 2 2. Diósgyőr—Csepel 1:0 1 3. Egyetértés—Zalaegerszeg 0:1 2 4. Rába ETO—Videoton 2:0 1 5. Salgótarján—Tatabánya 2:1 1 6. Békéscsaba—Dunaújváros 1:0 1 7. Szekszárd—Szolnoki MTE 1:0 1 8. Várpalota—MÁV DAC 1:0 1 9. Sabaria—Fűzfő 2:1 1 10. Székesfehérvári MÁV—Győri Dózsa 2:1 1 11. Atalanta—Bologna 1:0 1 12. Internazionale—Milan 0:2 2 13. Palermo—Lazio 0:2 2 POTMERKOZESEK: 14. Kisterenye—Vasas Izzó 0:0 t 15. Vác—Leninváros 0:0 X 16. Törekvés—Nagybátony 2:2 X ip 23 őreikor Véget ért a moszkvai konzul­tatív béketalálkozó. Elhatároz­ták, hogy a következő béke­világkongresszust októberben rendezik meg a szovjet fővá­rosban. * Willi Stoph, az NSZEP Politi­kai Bizottságának tagja, az NDK minisztertanácsának elnö­ke és Pham Van Dong, a Viet­nami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a VDK mi­niszterelnöke tegnap közös köz­leményt írt alá az NDK párt­ós kormányküldöttségének láto­gatásáról, A Török Igazság Párt olyan alkotmánymódosítást javasolt, amelynek alapján két évvel el lehetne halasztani az elnökvá­lasztást. ★ Kinő Rolls-Royce repülőgép- motorokat vásárol Angliától. Ezeket a korábban megrendelt Trident gépekbe építik be. * Kigyulladt egy vegyianyago­kat, szállító görög hajó a La- manche-csatornán. Angol parti hajóknak sikerült megmenteni a legénységnek mind a 27 tag­ját.

Next

/
Thumbnails
Contents